Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-30 / 173. szám, vasárnap

ÜJSZ0 Írás a szolgaságról 1950 július 30 U! SI® Mire való az iris? A költészet, a vers és dal, a regények és tanulmányok? Az írás szolgálat. A2 emberiség szolgálata. A Nagy Októberi Forradalmat megelőző években és évtizedekben az orosz írod lom nagyjai a forradalom eszméjét szolgálták, azt táplálták és támogatták. Gorkij vagy Majakovszkij pontosan tudták, hogy a forradalmat a dnlgozók, a nép, a munkásosztály fogja megteremteni. A cárizmus embertelen, rmmkásnyúzó, haladáseilenes világában kialakult bennük egy hí>l v'ott, racionális és igazságos boldog új világnak megvalósítható, elérhető képe. Ugyanakkor tudták azt is, hogy a forradalmat csak akkor szolgál'intják híven és eredményesen, ha olyan nyelven beszélnek, amit a dolgozó osztály, a forradalmi nép megért. A mai szovjet írás nagyjai, Fagyéjjev, Ehrenburg, Solochov, Tyihonov Pavlenko és a többiek ugyanezzel az egyszerűséggel szólnak napjaink problémáircl. És így ír és beszél legnagyobb eszményünk: Sztálin. Nincs az az egyszerű munkás, aki világos, tiszta okfejtéseit meg ne értené. Napjainkban az író feladata a már elért, kiküzdött szabadságot, az építés és a béke ügyét szolgálni. Előtte nem kétséges, hogy a mi v lágunk magasabbrendü, erkölcseiben igazságos, gazdaságilag fejlettebb és poľtikailag haladottabb világ. Ha ezt i haladottabb világot a szivével, igazságérzete minden hevével szolgálja, élenjáróvá, a szellem, a „lélek mérnökévé" válik az építés és a béke védelmének nagyszerű lendületében. £s ha Gorkijnál és kortársainál, a szovjet íróknál a forradalom eszméjét, az új rend vízióját szrlgáló egyszerűséget és tisztaságot tartjuk a legfőbb erénynek, napjaink írójától még fokozottabban megköveteljük a közvetlen, egyszerű és érthető hangot, hiszen a ma írója mar nem egy finomkodó, ízlésében elfajult c íík polgári réteghez, hanem ezrekhez, százezrekhez, az új rendet építő dolgozó hatalmas tömegének szól. Ezt a leegyszerűsödött közvetlenné váló, érthető hangot üdvözöltük oly óröinmv : Déry Tibornak legutóbb ismertetett „Felelet" cimü nagyvonalú munkás; egényében. és üdvözöljük Veres Pé.ernek a szolgaságról szóló írásában, a „Három nemzedék" című regényciklusának megjelent első kötetében. • Mi a legfőbb erénye és vonzóereje Veres Péier legújabb müveinek? Míg az elnbbitkbín inkább csak »z elnyomott szegények zord világát, a szegényparasztság. a cselédek és zsellérek keserű vergődését és szenvedéseit rajzolta meg a föld kisemberének életét kiiűnöen ismerő író tollával, addig a „Próbatéíeľ'-ben már éreztette a mát, „amint jön a tegnapból és megyén a holnapba". A Szolgaságban pedig. — melynek története jó fél századdal nyúl vissza a múltba. •4 millenium előtti esztendőkbe, — ugyancsak elölerbe kerül a magyaT ddgozó paraszt másik énje, a haladást, az új életet áhító paraszt, aki a szolgasága rettentő eveiben már egy új világról, egy igazságosabb rendről álmodik, akinek lázadó, kezdeményező és teremtő ereje nem vetclődik. nem sikkad el teljesen. A Szolgaság főhőse, a kis Balogh Jani, tnár t íz esztendős korában kénytelen nyakába venni a munka igáját. De már korábban csattog rajta a tisztiirtó ostora, a helye ott vereslik balarcán és nem felejti el soha. Talán ez az első ostorcsapás tette lázadóvá, ez vezette arra az útra, amely öntudatossá tc le Keserves es nehéz sors súlyosod i k rá egész életútján. Libapásztor korában a kapzsi gazdasszony parancsára tilos területen kell legeltetnie az aprójószágot és az ő kis bére bánja, ha a csősz rajtakapja. Kovácsék tanyájáról egy kicsit emberségesebb helyre kerül pásztornak, onnan meg napszámosnak Lázaló, harcos természetű apja mellett dolgozik, munkáskörbe jut és szekíáríánus hívők közé. Majd újra kegy ílen napszám következik ezúttal a messze Dunántúlon, később pedig kocsis egy munkáshajcsár zsiros parasztnál. De mindenütt, ahova sorsa űzi, baromi nehéz munka, megaláztatás, embei leien bánásmód várja. Pedig ez a nyíltszívű és (óeszű Balogh Jani nem húzódik a munka nehezétől, az apjában ott látja a példaképet: „nem nyavalyog, nem kíméli testét és mm enged se hidegnek, se melegnek" Baiogb Jani szereti a földet, az állatokat, szeieti a munkát, komoly, n veszi a dolgokat, az elveket, a'becsfii'tet, mindent és a lelkét is be!ead

:a a munkába, ahogy ezt apjától és apja társaitól tanulta. És mit kap a szeretetéért cserébe? Kizsákmányolás! és becsapást. A járandóságért kapott szalonna ehetetieníi! rágós, ujjnyi vasta^ rajta a so, mert az is a súlyba számítódik, a rossz időjárás, a rossz termés minden átkát ŕ szolgalegény sínyli tncg. A sovány élelemnél még rosszabb a szó. a legcsekélyebb ellenkezésért kegyetlen megtorlás vár. a földek bitorlói,az intézők, gazdák jóformán »tnberszámba se veszik, a népellcnes államhatalom egész rendje az urakat szolgálja és a szolga a munka örök bizonytalanságában hallgatni, némán szolgálni kényszerül. 1905 táján, az ínség éveiben az elnyomott indulatok kitörnek, lobot vetnek, a szegényparasztok fellázadnak a csendőrszuronnyal védett tiatalom ellen. Balogh Jani így ismerkedik meg már zsenge korában a szocializmus igazságaival, látja a szervezkedés erejét, de látja ugyanekkor a zsákutcát is: a bibliamagyarázó köröket, a szíktásokat, mindazt az elhajlást, amelybe az éhség, a nyomós kergeti a zsirosparasztnak ez a mélyreható leleplezése csak úgy sikerülhetett ilyen tökéletesen, hogy az író szemléletében bizonyos mértékig már érvényesültek a szocialista realizmus szempontja — írja a „Három nemzedékiről szóló tanulmányában Király István. Balogh Jani, a Szolgaság hőse, már látja a nyomorúságból kivezető útat, egy aratási sztrájk során felismeri a szervezettség erejét és a győzelem izét. F.rő.«. és igaz emberek állnak előtte példáként, parasztok, akik már megjárták a várost, „okos munkásokkal beszélnek" és dacoló erejükből táplál |a öntudatát. „Még az ivadékorrinak is meghagyom, hogy cselédet ne neveljen soha senkinek" — vágja oda a regény végén a kuláknak Balogh Jani, a jövő felé mutató újarcú magyar parasztlegény. * Külön ki kell emelnünk Veres Péter tájszavakkal átszőtt ízes nyelvét, nyugodt és tartózkodó elbeszélő haneját. Oly erény ez. amelyre bevezetőmben utaltam: Veres Péter kitűnően tudja, hogy ezzel az egyszerű és világos előadásmóddal jut legközelebb olvasóihoz, a néphez. A nép, a paraszti nép múltjáról ír a nép igényes, költői, de mindvégig egyszerű hangján, lényegre törő egyszerűséggel. Tá jIcirásai költőien szépek, melegek, fénylőek Hangja ritkán válik izzóvá, szenvedélyessé, mégis megrendítő drámai képeket varázsol elénk, igy például a dögvész, a lépfene leírásakor. A regénynek ez az önállóan Is megálló része — lapunk hasábjain teljes egészében közöltük az új magyar realista szépprózának egyik legremekebb alkotása. A regény nagy érdemei mellett szóvá kell tennünk egy hiányosságát is: Veres Péterben olykor túlteng a szociográfus, szinte alakjai elé lép. hogy ő maga. a szociográfus és a nép helyzetét páratlanul ismerő politikus magyarázatokkal lássa el az alakjaival amúgy is sikeresen éreztetett tárnyomor, éhség, embertelen szolgaság ^HÍláSSk ^

^ŠíTle' A nnillAnn y4«» l/nnitillioln hutliu/lAt df\fl5»o(v/ 3111 III I I <1 C<S l»»l\ WUlMVtUI Ift O IC szültséget. a mondanivaló epikus áraszegényparasztságot. Jani a helyes útat választja az osztályokra bomló parasztságban, az osztály-helyzetével tudatossá váló öntudatos parasz' útját, azé a parasztét, aki évek. évtizedek multán ma szövetkezetet szervrz és munkaversenyben állva az ipari munkásság mellett építi az új rendet. Balogh Janiban, a szenvedések lerrnálta lényében ott van már az új ember. a mai haladó gondolkozású paraszt csirája, — ez teszi számunkra oly megnyerővé alakját. * Üj műveiben az elmélyült embeiábrázolás mellett jelenfékenyen elmélyült Veres társadalomábrárolása Kritikai lett, leleplező. Megmutatja az osztályellenséget leplezetlenül, a maga gyűlöletes aljasságában. Túlzás nélküli ez a társadalomábrázolás, igazságos, hiteles, pártszerü. A látszólag tejben-vajban fürdő Kánaán, az úri Magyarország valódi képe tárul fel: a csillogó, de a kapitalista rothadás miazmáitól fertőzött csillogó felületi alatt. Ott a kulák is Szomorú Szabó János alakjában, a paraszti világ kizsákmányolójának ez a legellenszonsebb figurája, akit Veres egészen meztelenre vetkőztet mesteri jellemfestéssel. Annyira belerögzödött a haszonvágy ebbe a zsíros parasziba, „hogy természetévé vált, mint a verébnek az ugrálás", írja róla. Kibékíthetetlen, áthidalhatatlan ellentét van a Balogh Jani-féle dolgozó emberek és e mocskos, kupeckodó, más verejtékén hízó kulák közt. Oly mesteri az ellentétnek ez a pártszerű ábrázolása, hogy fegyverre válik a kulákok elleni mai harcunkban. „Az ellenségnek ez a kitűnő ábrázolása egyik meggyőző bizonyítéka annak, hogy Veres Péter írói lálásában mindjobban közeiedik a szocialista realizmus felé, a dása meg-mogtörik és elsikkad, háttérbe szorul benne az ember: Balogh Jani öntudatra ébredése és megható, tiszta vonzalma Szabó Zsuzsika iránt. A Szolgaság a lapunkban már bőven méltatott Próbatétel mellett nagy emelkedést jelent Veres Péter írói pályáján. A jellemzésében megnyilatkozó párt szerűség a szocialista realizmus felé haladó magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotásává, a legjobb parasztregénnyé teszi Verss Péter írását a szolgaságról. A mai nehézségek leküzdésére edzi meg a lelkeket ez a könyv, amely a mulfat a ma szemével nézi és a múltból meggyőzően és hatásosan a mára utal. Ezért fontos számukra, ezért becsüljük és ellátjuk a mai nagy szovjet szerzők útmutató és tanító alkotásai mellé. EGRI VIKTOR. • KUCZKA PÉTER: »» P E T O f 1 Nem messze onnan, ahol a kis Túr a Tiszába siet, a parasztokat egy csoportba gyűjti a termelőszövetkezet. Vonattal el nem érhető falu terül el a síkon, oda küldött el könyvekről beszélni az olvasómozgalom. Csatakos és szürke volt a vidék, a szemem körbejárt, csontos karjukat nyújtogatták az ég felé a fák. Rád gondoltam akkor Költő, Barátom, Ki meghaltál száz évvel ezelőtt, erre jártál széllelbélelt kabátban a felhők és szegény földek között. Lelkedben forradalom s szerelem s egy láng: a szeretet és gyűlölet, hogy pusztuljanak már a zsarnokok s legyen szabadság a világ felett. A szívem akkor iszonyú nehéz lett, mellemen raaadott az indulat, hogy nem élsz már, bár élnél én helyettem járnád a városokat, falvakat. Aztán eoy teremben asztalhoz álltam, körülnéztem s kezdtem beszédemet. Nem élsz? Dehogynem! ötszáz okos arcból csillogott felém a tekinteted. Petőfi Sándor: rpaejirtaszűt hallók megint Pacsirtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis madár. Oh Istenem, mi jól esik A harci zaj után e dal, Mikéntha bérci hűs patak füröszt Égő sebet hullámival. Dalolj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nem csak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok. Eszembe jut dalodrul a Költészet és a szerelem, Az a sok jó, mit e két istennő Tett és még tenni fog velem. Emlékezet s remény, ez a Két rózsafa ismét virít Dalodra és lehajtja mámoros Lelkem fölé szép lombjait, És álmodom, és álmaim Oly kedvesek, oly édesek ... Te rólad álmodom, hív angyalorr, Kit oly híven szeretek, Ki lelkem üdvössége vagy, Kit Istentől azért nyerék, Hogy megmutassa, hogy nem odafön~ De lenn a földön van az ég. Dalolj, pacsirta, Hangjaid Kikeltik a virágokat; Szívem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad. SíiiiékezéSL (1950 VII 31.) Petőfi eltűntének 101-i.k évforduló- I ján — ha nem ja a százados évforduló nagyszerű külsőségei között — de ennek a nagy költőnek minden ráeszméléskor kijáró bensőséggel fordul híveinek és olvasóinak gondolata Bem altábornagy egykori erdélyi hadseregének a felé a 26 esztendős őrnagya felé, ttki külső disztinkciók helyett a legnagyobb erkölcsi rangjelzést viselte, amilyen öntudatos, bátor s a népi és a szociális szabodságtszményekérl minden áldozatra kész embert díszíthet. Ha igaznak fogadjuk el annak az orosz hadsereg nyomában a segesvári síkon megjelenő osztrák katonatisztnek tanúskodását, aki az általa adott személyleírás szerint Petőfihez hasonló embert a letipró kozák roham után holtan látott heverni, körülszórva véres kéziratlapokkal, mondjuk, ha ez igaz és csakugyan Petőfire vonatkozik, akkor annál megindí/óbb, hogy 1949-ben Leonid Pervomajszki, a bátorszavú és mélyérzésű ukrán költő, felidézi a segesvári síkon elesett Petőfi emlékét, amint az 1849-es magyar republikára törő reakciós ércorkán elé lép s melléi szabadon odatárja annak. Petőfi élettörténetéből a fizikai halál pontos ténye és helye hiányzik. Eszünkbe jut egy régi költemény, amelyet még az elemi iskolában tanultunk róla: Jöttél virágot szórva gazdagon, Mint a tavasz s eltűntél egy napon. Csodás lét, melyből árad a sugár S hiányzik — a halál. Petőfi sok társa között, írja Pervomajszki, aki a harctéren maradt, a holt költőt hasztalan keresték. Az uktán költő szerint a nép tudta, hogy Petőfi mint az ismreetlen katona Ady sötét fenségű víziójában: Temetetlenül maradi a síkon, Asatlan sírján sose nő Szekfű, is ten f a, bazsalikom. Azt is említi róla Pervomajszki, hogy emlékét a nép dalokba szőtte és várta vissza Szibériából, ahol havas tájakon, bányák mélyén dolgo. zik, de majd megírja ott legszebb dalát, mely a győzelem, és a szabadság kettős indulója lesz. És ez a csoda megtörtént, de abban a formában, hogy azt a szabadságot, amelyet a reakció 1849-ben „a kozákok döngő léptű lábával" eltiportatott, visszahozta a szovjet népek Vörös Hadserege s Petőfi eltűntének centennáriumát Moszkva nagyszerűen ünnepelte. Petőfi lénye ÍQV vált a szabadság magvává, tiszteltté, becsültté, csodálttá és szeretetté még ott is, ahonnan egi/kor rohamra vezényelték az általa is védett front ellen a jobbágysorban élő, megtévesztett, egyszerű embereket. Ha Petőfire emlékezünk, arra kell törekednünk, hogy őt egyre tisztuló, egyre igazabb megvilágításban lássuk. Ő a népi gyökerű, valóban felszabadító és forradalmi energiák embere, aki nem ismert megalkuvást, aki a vörös republikánusok ellen katonai ellenforradalom lehetőségét is fölvető Görgeynek hadseregében nem kívánt szolgálni. De f ront szolgálatot keres a népi szabadságharcok akkori nagy fáklyavivőjének, a minden forradalmak tűzkeresztségén átesett és azoknak nyomát testén lelkén viselő hős lengyelnek, Bem Józsefnek oldalán. A Bem-féle erdélyi hadsereg tulajdonképpen zseniálisan vezetett nagy partizánegység volt. S szemben állf vele annak a cárnak hadserege, aki a Kommunista Kiáltvány szerint Európának többi sötét hatalmával összefogott a társadalmi haladás legelszántabb képviselői ellen. Bem seregének helytállása egyik ösztönzője volt annak a bizakodásnak és becsülésnek, amellyel Marx a 49-es magyar köztársaság heroikus elszántságát nézte. A Segesvárnál 1849 július 31-én eltűnt 26 esztendős fiatal őrnagy tárradalomszemléletében és >*>Htikai állásfoglalásában páratlanul tisztánlátó férfi volt. A dolgozó nép jogait és szabadságát úgy értelmezte, amint azt népe és hazája mintegy száz esztendővel eltűnte után keserves megpróbáltatások árán végre kivívta és elérte. —Ss—