Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-20 / 164. szám, csütörtök

I A Csehszlovákiai Állami Erdők új területi igazgatója UJSZG 1950 július 20 A Csehszlovákiai Állami Erdők bratislavai székházában ma beiktatták hivatalába a Csehszlovákiai Állami Erdők új területi igazgatóját, Marko Smida képviselőt, aki egyben a Csehszlovákiai Állami Erdők vezérigazgatójának a helyettese is Az új területi igazgató volt erdőmunkás. A garammenti állami fürésztelepek volt munkása személyében szocialista gazdálkodásunk egyik vezető helyére a munkás káder egy rátermett személyisége került. Dr. ing. Papánek tanár igazgatót saját kérelmére mentették fel e fontos állástól, hogy a tudományos munkának szentelhesse teljes tudását és tudományos munkáján kívül a Koš'cei főiskola növendékeinek nevelésében, az új káderképzö munkára fordíthassa erejét. Smida képviselő, az új igazgató, a munkatársaihoz intézett üdvözlő szavaiban annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a dolgozó értelmiség és az erdei munkások szoros együttműködésével legyőzzük az esetlegesen felmerülő összes nehézségeket és erdészetünk is hozzá fog járulni ahhoz, hogy hazánkban a szocializmust minél gyorsabban kiépíthessük. I A CSEMADOK HÍREI Drienov (Somody) kisközség a szepsii járásban. Csaknem teljes egészében magyaraijkúak lakják, törpebirtokosok, vasúti és fűrészmunkások, napszámosok, a rozsnyói püspökség egykori zsellérei. A CSEMADOK helyicsoportja július 9-én tartota itt alakuló gyűlését, A Szövetkezeti nagyterem csaknem színültig megtelt. A falu minden rétege képviselve volt. Jó jel, hogy ekkora érdeklődés mutatkozott, mert így remélhető, hogy a haladó, szocialista kultúra itt is jó talajra fog találni. Rövidesen sor kerül az elhanyagolt, de egyébként igen szép nagyterem rendbehozására is és így bizonyára megszűnik az az elszigetelő viselkedés, amely nem méltó a szorgalmas, dolgos emberek falujához. Gyűlésünket megelőzte az EFSz előkészítő bizottságának értekezlete. Valószínleg rövidesen az EFSz is megalakul. Egyeseknél ugyan még tartózkodó magatartást tapasztalunk, még mindig fennáll a „földecske" indokolatlan féltése, az éppen folyamatban lévő aratás eredménye azonban rávezeti a kisgazdákat, hogy •csakis az EFSz útján érhetik el a magasabb és gazdaságosabb termelési eredményt. A CSEMADOK alakuló gyűlését Kiss Béla, a CSEMADOK kerületi titkára vezette be. Jelen volt még Tóth János, ä SzKP kassai kerületi választmányának tagja, valamint Tóth István, a CSEMADOK kassai helyiszervezetének alelnöke. Tóth János kultúrtárs beszéde nagy hatást keltett. Igen (jól ismeri a környék problémáit és a SzKP képviseletében gyakran járt Somodyban. Felvázolta a falu jövőjét és feladatait és ígéretet tett, hogy a SzKP mint a múltban, úgy ezentúl is törődni fog Somodyval és annak dolgozóival. A SzKP helyiszervezetének, a helyi Nemzeti Bizottság elnökének üdvözlő szavai után Tóth István üdvözöjte az alakuló gyűlést a CSEMADOK kassai csoportja nevében. Ezután megalakították a választmányt. Elnök lett Zsi'grai János, alelnök Képes Ferenc, pénztárnok Simkó János, titkár Suszter Erzsébet, kultúrelőadó Grida János, ellenőrök: Kocsis János és Zsiga István, Választmányi tagok: Szendrei Béla, Geha István, Magyar József. A gyűlés befejezése után komoly beszélgetés folyt egyes kisgazdák és kiküldöttek között. A kérdések megbeszélése remélhetőleg kiküszöböli az ellentéteket és meghozza a kívánt jó eredményt. Alakuló közgyűlés Túrna n/B. Túrna már nagyobb község, egykori megyeszékhely, részben polgári lakossággal. Az alakuló közgyűlés a színpaddal ellátott kultúrteremben folyt le és műsor előzte meg. Az újonnan megalakult CSEMADOK gerincét a kultúrmunkára lelkesen vállalkozó fiatalság képezi. Az előkészítő bizottság nagyon helyesen cselekedett, amikor a megalapozáshoz a fiatalságot mozgósította. Jól táncolnak és énekelnek, talán kissé ideijétmúlta „magyarkodással", de bizonyos, meg van hozzá az előfeltétel, hogy Túrna n/B. ifjúsága a magyarnyelvű haladószellemű kultúrmunka élcsapata legyen. Remélhetőleg a sikeres kultúrmunka az idősebb nemzedéket is arra serkenti, hogy nagyobb számban vegyen részt a taggyűléseken és a felmerülő feladatok elvégzésében. A CSEMADOK-ot a kerület részéről dr. Simay Béla és Kiss Bgla kultúrtársak képviselték. A SzKP kerületi elnöksége nevében Dénes Ferenc elnökségi tag, Kassa város alpolgármestere, Tóth János, a SzKP kerületi választmányi hagja' jelentek meg, míg a CSEMADOK kassai szervezetét Tóth István alelnök és Fülöp Ferenc Választmányi tag képviselték. A gyűlésen dr. Simay Béla elnökölt. Ünnepi beszédében ismertette a CSEMADOK célkitűzéseit, amelyeknek értelmében a CSEMADOK-nak a haladó kultúra bástyájának kell lennie. Dénes Ferenc kultúrtárs nagyhatású beszéde után a helyi Nemzeti Bizottság, a SzKP, a CsISz, az állami birtokok igazgatósága és a Slovenská Matica kiküldöttei üdvözölték az újonnan alakuló CSEMADOK-ot. A választmány megalakítása után dr. Weiszer, megválasztott elnök munkaprogramot adott. A választmány tagjai a következők: elnök dr. Weiszer orvos, alelnök Stromp Sándor, második alelnök Schwartz Sándorné, titkár Jenyigár László, kultúrelőadó Stromp Jenőné, pénztáros Soltész György, ellenőr Kövessiné Jakab Erzsébet, választmányi tagok: Molnár József, Szepessi Ilona, Milicky Endre, Molnár János, Pásztor András, póttagok: Kovács Béla, Dunka Pál. K. B., Kassa. Zászlóbontás és kultúrmunka Losoncon Nagy napjuk, nagy ünnepük volt vasárnap a losoaci dolgozóknak. A járási pártvezetöség kezdeményezésére és a CSEMADOK helyicsoportjának közreműködésével leplezték le Petőfi Sándor, a nagy forradalmár és költő "emlékére készített emléktáblát. Az ünnepély déelőtt 10 órakor kezdődött az apátfalusi Polana fúvózenekar kíséretében történő felvonulással. A Vajanský utca 5. szám alatti ház zászlódíszben fogadta a felvonuló tömegeket A ház előtti emelvényen foglaltak helyet a Párt és a CSEMADOK Központi kiküldöttei, valamint a helyiszervezetek vezetőségei. Nagy István, a CSEMADOK helyicsoportjának elnöke szlovák majd pedig magyar nyelven üdvözölte a megjelenteket és'az ünnepélyt megnyitotta. Ezt követően a zenekar az állami és szovjet himnuszt játszotta el. Elsőnek Tóth Gyula elvtárs, a besztercebányai Krajský Národný Výbor kultúrreferencse tartotta meg az ünnepi beszédjét. Tóth elvtárs beszédjében kiemelte Petőfi Sándor forradalmi tevékenységét, és Petőfit a proletár költők egyik legnagyobbjának nevezte. Szavait a csehszlovák és magyar barátság éltetésével fejezte be. Utána Kiszling elvtárs helyettes kerületi párttitkár beszélt magyar nyelven: Nagy megtiszteltetésnek érzem, mondotta, hogy a nagy magyar forradalmi költö emléktáblájának leleplezési ünnepélyén beszélhetek. Lélekben készültem erre a beszédre, de — tervem, mint a nagy költö írta — szintén füstbe ment. Hogy megértsük és értékelni tudjuk a proletariátus nagy fiát. Petőfi Sándort, vissza kell tekintenünk arra a 105 évre, amely azóta telt el, mióta Petőfi Sándor Losoncon járt és itt időzött. Kiszling kultúrtárs ezután ismertette a proletariátus 105 éven keresztül folytatott küzdelmeit, egészen 1945-ig amikor a dolgozók nálunk is kivívták győzelmüket s megszületett az igazi szabad haza. Beszédjét Sztálin és Gottwald elvtársak éltetésével fejezte be. Kiszling elvtárs beszéde után megadta a jelt az emléktábla leleplezésére. A lepel lehullott és a táblán olvasható volt: »Itt időzött 1845-ben Petőfi Sándor«. A jelenlévők nagy lelkesedéssel fogadták a lepel lehullását, majd éltették a Csehszlovákiai Kommunista Pártot és Klement Gottwald köztársasági elnököt Ezután Kazányi Vendel szlovák nyelvan a »Szabadsághoz« című Petőfiverset szavalta el. majd Dedák Sándor szavalta el Petőfi: »Egy gondolat bánt engemet... című költeményét. Utána Pathő Károly, CSEMADOK Központjának kiküldöttje mondott beszédet. Üdvözölte a Központ nevében a megjelenteket és rámutatott az ünnepély jelentőségére, hangsúlyozta, hogy a mai nap Losonc város történelmében mérföldkövet jelent. Majd rámutatott a burzsoá nacionalizmus veszélyességére és kiemelte, hogy nekünk, csehszlovákiai magyar dolgozóknak legfőbb feladatunk legyen hogy sorainkból a burzsoázia nacionalista elemeket kiküszöböljük, mert ezzel erősítjük hazánkban a dolgozók egységét mely egyik előfeltétele a szocializmus építésének. Végül éltette a Szovjetunió által vezetett béketábort és a szovjet nép nagy vezérét, Sztálin elvtársat. valamint népi demokratikus kormányunkat és Köztársaságunk szeretett elnökét. Gottwald elvtársat Örök hála és dicsőség a hős forradalmároknak, kik életüket áldozták a dolgozók érdekéért — fejezte be beszédjét Pathó kultúrtárs. Az ünnepi gyűlés az Internacionále eléneklésével véget ért. Délután három órai kezdettel rendezte a CSEMADOK helyicsoportja a zászlőavatő ünnepélyét. Az állami himnuszok, valamint a Szovjetúnió himnuszának eléneklése után Kanda Mihály, a Kommunista Párt járási titkára mondotta ünnepi beszédét és átadta a zászlót Szabó József kultúrtársnak, Szabó József mint a helyicsoport alelnöke a zászlót átvéve a következőket mondotta: »Mint ereklyét fogjuk ezt a zászlót őrizni és az itt élő szlovák és magyar dolgozók között a baráti érzést ápolni. Megszívleljük Gottwald elvtársunk ama jelszavát, hogy: ^Bátrabban előre a szocializmus felépítéséért hazánkban«. Utána Pathő kultúrtárs a központi titkárság nevében örömét fejezte ki, hogy a losonci CSEMADOK helyicsoportja olyan színű zászlót választott magának, mint amilyennel a Szovjetúnió dolgozó) harcba szálltak a kizsákmányolók ellen és kivívták hazájukban a dolgozók hatalmát és amellyel a kapitalista államok dolgozói ma is állandóan harcba szállnak a nagyobb darab kenyérért és a dolgozók jogaiért, A CSEMADOK helyicsoportjának kötelessége, hogy vigyázzon e zászló tisztaságára. Ez a zászló arra kötelezi a CSEMADOK helyicsoportját, hogy az továbbra is a szocialista kultúra hirdetője és a kultúrán keresztül a szocialista ember nevelője legyen, fejezte be beszédét Pathó kultúrtárs A zászlóbontó ünnepélyt különböző műsorszámok egészítették ki a hely.'csoport dalárdájának és színjátszó csoportjának szereplésével. Majd az Internacionálé eléneklése után a zászlóbontó ünnepély véget ért. Este 8 órakor kezdődött a műsoros est, melyen soha nem látott hatalmas tömeg vett részt. Sinka Gyula kultúrtárs nyitotta meg a kultúrestélyt és meleg hangon üdvözölte a megjelenteket, majd a dalárda Benyik Zoltán vezényletével szlovák és magyar népdalokat énekelt, Benyik kultúrtárs a >Sztálini Alkotmány« című verset szavalta nagy hatással. Utána Pajor Olga kedves megjelenésével és énekszámaival szórakoztatta a közönséget. A kísérő zenét Bogdán Aladár és cigányzenekara szolgáltatta. Kis szünet után sorra került, »Igy még jobb« című színmű. A kis és szük színpadon is Jól sikerült előadásban gyönyörködhetett a közönség. A szereplők a legjobb tudásukat adták amiért dicséretet érdemelnek. A kultúrest sikeres rendezésének munkájából becsületesen kivette a részét Bús István rendező is. Szervező tisztviselőt keresünk lapkiadó hivatalunk részére Košice és vidékére — Magyar és szlovák nyelvludás, valamint KSS párttagság feltétel — írásbeli ajánlatok: Pravda Vydavateľstvo, org. odd. Bratislava, 3esenského 12 címre küldendők SELLYEI JÓZSEF AZ ELMARADT FALU Sellyei József a háború előtti szlovákiai magyar irodalom egyik legizmosabb tehetsége, legnagyobb ígérete volt. Egyszerű paraszti sorból nőtt ki osztálya szószólójává és mindvégig megmaradt annak, aminek indult: parasztnak. író volt, a dolgozók jobb jövőjéért harcoló kommunista író, de megmaradt néhány hold földecskéjénél gürcölő és robotoló parasztnak, mert tudta, hogy a falún a barázdák között kell maradnia, hogy bíztatnia és irányt kell mutatnia azoknak, akik keresték & kivezető utat a sötétségből és a nyomorból. A parasztok voltak ezek és Selylyei a parasztok írója volt. A paraszi életét élte és a paraszt életét írta meg írásaiban. Nem szépített, nem is túlzott; írásaiban a mag

a egyszerű valóságában adta vissza a falu és a paraszt életét. Pótolhatatlan veszteség ért bennünket, amikor 1941-ben Sellyei József meghalt. Hogy mekkora értéket képviselt, azt csak ma tudjuk, amikor már ráléptünk arra az útra, amelyen Sellyei is egész életében járt és harcolt és nélkülöznünk kell az ő munkásságát, amikor ezt az utat, a szocializmus útját járjuk. Addig is, amíg hátrahagyott és meg nem jelent kéziratait felkutatjuk és írásait gyűjteményes kiadásban megjelentetjük, hogy munkásságának ezzel méltó emléket állítsunk — 1935-ben megjelent „Elfogyott a föld alóla" című regényéből, majd egyéb írásaiból közlünk részleteket. (Bátky L.) A domb tetején ült a falu. Kicsiny volt a domb háta már, a falu megnőtt rajta embermennyiségben az évszázadok alatt. A kicsiny hely miatt nem nőhetett nagyobbra épülő házakkal, hát összezsúfolódott emberekben. Nagy tragédia az, hogy a megnőtt ember testében nem nőtt hozzá a takaró. A falu, embermennyiségben megnőve, csak addig nyújtózhatott, ameddig a takarója ért. A falunak a faluhely síkján nem volt hova építeni új házakat a meredek domboldal miatt. A harminc öl magas lejtő alatt tanyáskodni a szántóföldek tőszomszédságában — ahhoz évszázados megszokottság kell, nem olyan maradiság, amilyen az övéké volt, amelyiken az egybeszokottság, az örökké szorító bilincse ült. Az emberek a faluban osztoztak a házakkal. Meghalt az apa, a fiai és a lányai megosztoztak a ház szobáival s istállóival. Ha nem volt elég zúg ahhoz, hogy mindegyiküknek egy helység jusson, akkor beépítették a telek beépíthető te; tét és aztán ilyen öszszezsúfolt valóságban éltek. A földeket a domb alatt művelték meg termésnek a sík határban, de a dombon éltek. A földek terméséből csak a gabonaszemet húzták fel a faluba. A szobákban, az ágyak alatt raktározták be a rozsot és a kukoricatermést, vagy kifüstölt gabonásvermekben. De már a szalma csak a domb alatt maradhatott, szérűskertekben sorakoztak ott a kazlak az ég felé. Csak annyit hozhattak fel egyszerre belőle, amennyi fölfért az istállópadlásra, hogy kéznél legyen alomnak az állatok alá, vagy takarmánynak a jászlukba. Olyan fejlődéstgátló akadály volt ez, hogy gondolkozóba ejtette a bírót és rávezette arra a meggyőződésre, hogy nem méltó élet az ilyen, hogy hátrányára van a parasztgazdálkodásnak. Hátrányára van a parasztgazdálkodásnak a messziség is, hogy meredek domboldal állt a földek és a falu közé. De még átkosabb az a tény, hogy nincsen a parasztgazdálkodás üzésére hely az udvaron. Még a trágyarakásnak sem volt helye egyetlen parasztnál sem s az istállókból csak olyan idejükben hányták ki a trágyát, amikor mindjárt kocsira is rakhatták és levihették a földjeik éhségére kupacos jeleknek: Ilyenkor, a friss alomban föllélegzettek az elkorcsosult állatjaik. Ez a rendetlenség nevelte ki a csenevész, korcsos marhát az istállóikban. Ugyanaz a rendetlenség rzülte a tervtelen trágyázást. A földek úgy sínylették meg a szük területhez tartozó vonatkozásokat, hogy tápértékük elveszett valahová a levegőbe, vagy az altalajba — és évről-évre egyre silányabb terméssel fizették vissza a parasztoknak a beléjük verejtékezett munkát. Akarat nőtt a bíróban: megváltoztatni ezt a sorsot. Szétszórta magát az emberek közé. — Meg köll szorítani ezt a falut, a földeket is, mert hogyha így tart még két emberöltőn át, hát nem lesz már érdemes az unokáinknak mást vetni, csak bukfenceket. Tudták az emberek, hogy a bírónak igaza van, csak éppenhogy nem volt évszázados megszokottságuk ínyére, hogy valamit tegyenek is: valami újat, valami többet, mi a naponkénti tevésük, munkájuk. Számolt ezzel a bíró. Építette magában a tervet és amikor az akarása elhatározóvá nőtt, hogy végzetes erővel lökje meg a faluját, akkor azt mondta bizalmasának: — Nem is nagy baj az, hogy nem lehet ezt a falut közös akaratra hozni, nem ís nagy baj, hogyha nembánomságukkal várnak valami csodát ezek az emberek: csak tudjanak róla, hogy akratom van, csak ismerjék el, hogy igazam van útban és módban. Mint hogyha a lelkiismeretét nyugtatta volna meg a bíró ezekkel a szavakkal, hogy szépet mert gondolni a falujáért: olyan csengő hangon mondta őket, amikor mondta. Voltak emberek, akik a bíró mellett állottak az akarásukkal, de ezek az emberek leginkább olyanok voltak, akiknek a földjeik mégis csak szélesebbek voltak kiterjedésben a a domb alatt a másokénál és nagyon éreznék a zsúfoltságok tragédiás átkát. A kevesebb gyermekű családfők ivadékai voltak ezek, akik mégse szaggatták szét annyira az ősi rögöt. De ezekkel szemben nagy volt azoknak az embereknek a száma, akiknek csak éppenhogy megtermetté a föld az egy év élelmének való krumplit és rozsot. Ezek egykedvű nembánomsággal vártak valamire az időben. Nem is hitték, hogy segít rajtuk a szélestelkü ház, a bekerített udvar. Nem tartották érdemesnek megmozdulni azért, hogy tág ablakon hulljon a szobájukba a világosság. Az életet leélték, de állandóan vártak. vártak valakire, vagy valamire, hogy megváltoztassa az életüket. Valaki összeszedi őket és elviszi szélesebb tájakra, szebben termő búzamezőkre, valaki majd egyszer meg fogja látni az ő nagy szomorúságukat és elengedi az adókat, eltörli a bankkölcsönöket, hogy minden teher leessen az ő megsebesített vállaikról valahová a semmibe. Vártak. A nagy csodavárásban csak nekitehénkedtek a földnek, megművelték a termés kedvéért és fogyott a türelmük évről-évre. Eleinte még istenakarásnak vették azt, hogy nem jön semmi változás, de a türelmük így is veszett. Alig is mondták valakinek, de mégis mindnyájan tudták, hogy a széles tájon egyformán küzködik minden parasztember a földdel, istenneé és a pénzzel, amit a bankoknak és az államnak kell megfizetni. Néha hallottak valakitől világosító szavakat is. Különösen sok ígéretet kaptak a népszónkoktól a választások előtt, de soha egy párt se szervezte be őket magába, hogy értük is legyen, mert két eifiber se volt, hogy valami irányba megmozduljon. Még mielőtt a türelmük tökéletesen elfogyott volna, megvénültek, meghülyültek és meghaltak. A gondolataikat is alig beszélték el valamikor a sorsos társaiknak. Amikor a kocsmában néha Bondó Ferkőt hallgatták, akkor is csak maguk a történetek érdekelték őket, sohase az, hogy milyen körülmények rakódtak köréjük. Pedig a bíró miatt egy idő óta úgy alakultak a Bondó FerRó történetei, hogy minduntalan kicsendült belőlük a méltóbb parasztélet. De Ferkó történetei a más vidék, az alföld parasztéletét vetítették eléjük. Megcsodálni valók voltak a házak az alföldi tájakon, megcsodálnivaló volt, hogy más életet adnak, méltóbb parasztgazdálkodást. De ez volt az egész, ami bennük marádt. Valami csodát vártak, hogy az majd megváltoztatja életüket. /-