Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-02 / 151. szám, vasárnap

1950 július 6 — — UJ szo Ä szovjet nép messzehangzó szava a béke védelmében A világ dolgozói, a béke hívei, a szabadság és demokrác a har­cosai feszült figyelemmel kisérték a Szovjetunió Legfelső Tanácsa leg­utóbbi moszkvai ülésszakának mun­káját. A Szovjet Szocialista Köztársasá­guk Szövetsége a világ negnagyobb hatalma. Legfelső szervének határo­zatai óriási befolyással vannak a nemzetközi események fejlődésére. A Szovjetúnió élén áll a demokratikus, imperial staellenes tábornak amely több mint 800 millió, az imperialisták uralma alól felszabadult embert egyesit soraiban és sokszázmill ó dolgozót számlál, akik a kapitalista országokban küzdenek a békéért, szabadságért és demokráciáért. A kommunizmust győzelmesen épí­tő Szovjetúnió volt mindig és ma­rad is a legfőbb akadály az impe­rialista háborús gyujtogatók útjában. A Szovjetúnió kérlelhetetlenül lelep­lezte és leleplezi az imperialisták bű­nös szándékait, következetesen és határozottan védelmezi a néptöme­gek érdekeit, a népek egyenjogúsá­gát és nemzeti függetlenségét. Ez a magyarázata annak a határtalan szeretetnek és bizalomnak, amelyet a világ dolgozói éreznek a Szovjet­únió ránt, ez magyarázza meg te­kintélyének növekedését és azt, hogy politikáját az egész haladó emberi­ség támogatja. Miként a Naphoz úgy vonzódik m nden a Szovjetúnió­hoz ami eleven, ami fejlődik és nem akar elpusztulni a kapitalizmus sö­tétjében és rothadásának bűzhödt légkörében. Ezért reagálnak olyan idegesen és hisztérikusan az imperialisták a Szovjetúnió erélyes békevédelmi ak­cióira. A sajtót, a rádiót és a mo­zit — az imperial'sta propaganda minden eszközét működésbe hozták, hogy hazug rágalmakkal árasszák el a Szovjetúniót és megingassák a dolgozóknak és békeharcosoknak iránta táplált bizalmát. Churchill ta­nítványai az agresszióban a fejetete­jére állítják a dolgokat és saját bű­nüket másra kenve, azt hiszik hogy félrevezetik majd a népek éber­ségét és titokban, a népek hátamö­gött. békéről ömlengő képmutató frázisok ieple alatt előkészíthetik a bűnös, agresszív háborút a Szovjet­únió és a népi demokratikus orszá­gok ellen. Ebben a helyzetben, amikor egy­re fokozódik a népek harca a békéért amelyet Oly kihívóan és ál­jasul készülnek megzavarni az ame­rikai imperialisták, a Szovjetúnió Legfelső Tanácsa első ülésszakának munkája óriási jelentőséggel bírt. Ez a jelentőség még fokozódott az­által, hogy a szovjet nép választott­jai. a szocializmus országának leg­fontosabb állami kérdésein kívül a Béke Hívei Világkongresszusa Ál­landó Bizottságának felhívását is tárgyalták A Szovjetúnió Legfelső Tanácsa a szovjet nép nevében egyhangúlag kijelentette, hogy teljes mértékben szolidáris a Béke Hívei Világkon­gresszusa Állandó B zottságának javaslataival az atomfegyver betiltá­sáról, szigorú nemzetközi ellenőrzés létesítéséről e tilalom betartása fö­lött és annak a kormánynak hábo­rús bűnössé nyilvánításáról, amely először alkalmazza az agressziónak és tömeges emberirtásnak ezt a fegyverét. A Szovjetúnió Legfelső Tanácsá­nak nyilatkozata hangoztatja, hogy a Béke Hívei V'lágkongresszusa Ál­landó Bizottságának javaslatai »teljes mértékben megfelelnek minden nép létfontosságú követelé­seinek és a tartós és szilárd világ­békére való törekvésének. A szov.et nép törhetetlen béke­akaratát kifejezve, d Szovjetunió Legfelső Tanácsa kijelent', hogy a Béke Hívei Világkongresszusának Állandó Bizottsága által előterjesz­tett javaslatok megvalósítása érde­kében szükségesnek tartott rendsza­bályok kidolgozása és életbelépteté­se céljából hajlandó együttműködni más államok törvényhozó szerveivel. A Szovjetúnió Legfelső Tanácsa azt a meggyőződését fejezi ki, hogy a békéért és a népek közötti együtt­működésért következetesen síkra, szálló szovjet kormány ezután is szilárdan és kitartóan folytatja a népek közötti békés és baráti kap­csolatok politikáját, megteszi a szükséges intézkedéseket az Egye­sült Nemzetek Szervezete útján és minden más utat felhasznál a béke és a nemzetközi biztonság megőr­zésére. Ezzel egyidejűleg a Szovjetúnió Legfelső Tanácsa azt a meggyőződé­sét fejezi ki. hogy a béke híveinek mozgalmát és mindenek előtt a Bé­ke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának említett stockholmi felhívását az egész szovjet nép egy szlwel, egy lélekkel támogatni fog­ja. € Mit tudnak szembeállítani az im­perialista urak a Szovjetúnió legfel­ső államhatalmi szervének ezzel a világos és kimerítő nyilatkozatával, am&ly semmi kétséget sem hagy a szovjet nép szilárd elhatározása fe­löl, hogy küzdeni fog a békéért és minden úton-módon minden erélyé­vel védelmezni fogja a béke ügyét. A szovjet parlament nemcsak fo­gadta az Állandó Bizottság küldött­ségét, hanem meg is tárgyalta a béke küldötteinek javaslatait és^a szovjet hatalom nrnden erejével és tekintélyével helyeselte és támo­gatta a stockholmi felhívást. És miként jártak el azok a parla­mentek. ahol az imperialisták .laká­jai vannak többségben? Az USA kormánya be se engedte országába a békeküldöttséget és a Wall-Street kongresszus; képviselői nemhogy t ltakoztak volna, de még tapsoltak is Trumannak. A ^demokratikus és békeszerető* Angija miniszterelnöke Attlee úr nem v^olt hajlandó fogadni a béke követeit. Az imperialisták féktelen­sége és arcátlansága odáig ment, hogy egyes kormányok — például a holland kormány — letartóztatták az Állandó Bizottság küldötteit, majd kiutasították őket az ország­ból. És mindezek után az atomlova­gok még békéről merészelnek be­szélni! Truman úr, aki nemrég még azzal handabandázott hogy ingado­zás nélkül fogja alkalmazni az atombombát — most képmutató mó­don békéről szónokol. Csupán két nap leforgása alatt 50-szer használ­ta beszédeiben a béke« szót! Az USA imper alistái képmuta­tóan a »békéről« voltak kénytelenek beszélni, mert a népek békét köve­teinek. Az imperialisták a >békéröl« hangoskodnak, a valóságban azon­ban eszeveszett módon új háborút készítenek elő: a hadikiadások ará­nya az USA költségvetésében az 1939—1940. évi 22 5 százalékról 2949 —1950-ben 68 százalékra emp-'ke­dett és 1950—1951-ben 76 százalék­ra növekszik! Az angol kormány is gyakran hajtogatja a »béke« szót de ugyanakkor Angi át amerikai katonai táborrá változtatja át: a hadikiadásokat az 194t. évi 760 mil­lió fontsterlingről az idén 1200 mi­lió fontsterimgre emeli. A Wail­Street francia bábjai szemrebbenés nélkül tönkretesz k az országot, méginkább fokozzák a pénzügyi függőséget az USA-tól és 57 szá­zalékra emelik a hadikiadások ará­nyát az egész költségvetésben. Nem is szólva a Wall-Street és a City mágnásainak mesterkedéseiről, hogy agresszív blokkokat és szövet­ségeket tákoljanak össze, hogy Nyu­gat-Németországot és Japánt újra fölfegyverezzék és az USA katonai felvonulási területévé változtassák át, az atombomba-zsarolásról, az Achesonok stotális diplomáciájáról-* és a nyugateurópai iparnak sSchu­man-terv« leple alatt történő »totá­lis mozgósításáról* — már ezek a tények egymagukban is elegendők ahhoz, hogy minden becsületes em­ber világosan lássa: hol vannak a béke ellenségei, az új háború gyúj­togató:. A Szovjetúnió Legfelső Tanácsá­nak ülésszaka ismét bebizonyította az egész világ előtt a szovjet nép­nek azt az elhatározását, hogy küzd a békéért. A Legfelső Tanács vilá­gosan érthető nyilatkozatán kívül, hogy a szovjet nép támogatja a (Folytatás a 6. oldalon.) A BÉKE BÁTOR HARCOSA Wilhelm Pieck Wilhelm Pieck élete összefonódott a német munkásmozgalom történeté­vel. Mindig a nép fia volt, népe ne­héz sorsát maga is osztotta, míg az egykori asztalossegéd eljutott a köz­társasági elnöki méltóságig. 1875 ja­nuár 3-ikán született. Miután kita­nulta az asztalosmesterséget, 19 éves korában a Szociáldemokrata Párt és szakszervezet tagja lett. 1906-ban a Szociáldemokrata Párt brémai kör­zetének, majd 1910-ben Berlinben a Párt központi oktatási osztályának lett a titkára. Pieck elvtárs az egykori Szociál­demokrata Párt balszárnyához tarto­zott, amely kemény harcot vívott a mindnagyobb méretekben kibontako­zó reformizmus ellen. 1914 agusztu­sában, amikor a jobboldali szociál­demokrata vezetők a nemzetközi proletárszolidaritás helyett a császár­hűséget és az imperialista háborút választották, Pieck elvtárs azoknak a soraiban harcolt, akik a soviniszta háborús politika ellen küzdötték és földalatti tömegmunkában készítet­' ték elő a forradalmi felkelést. Né . metország katonai veresége után, j 1918 novemberében a forradalom 1 megdöntötte Vilmos császár birodal­mát. A szociáldemokrácia jobboldali vezetői azonban elárulták a forradal­mat és az ellenforradalmi erőkkel léptek szövetségre. Ekkor alakult meg a német munkásosztály fórra­dalmi pártja, a Németországi Kom­munista Párt, amelynek Wilhelm Pieck elvtárs kezdettől fogva tevé­keny harcosa volt. 1932-ben Berlinben, a Pártnak a Sportpalotában tartott utolsó nyilvá­nos gyűlésén harcra hívta fel a mun­kásságot a fasizmus ellen. Hitler ura­lomrajutása után az antifasiszta erők tömörítését hirdette. A hitleri hadsereg felett aratott végső győzelem napján, a kapitulá­CÔRUS Sós Karcsi a hálóba kapaszkodik, úgy néz át a röplabda-pálya másik fe­lére. Itt az egész csapat? — Vidám arcokat világít meg a dombok mögé bukó nap fénye, a másik oldalról Ko­vács Bandi kerek gyerekképe kandikál át a hálón, ott, a pályajavító hengeren ketten is üldögélnek, Zádor Lali a traktorista rreg a kh Berde-gyerek. Bordács Pali nincs itt. — Megint hiányzik — dünnyögi Berde. — Már harmadszor — teszi hozzá Somi Juci. — Folytassátok, mindjárt jövök! — Sós Karcsi máris kapja magát, átlen­dü' az alacfony sövényen. Futtában felkap két könyvet a régi kastély ve­randa-párkányáról és a kavicsos úton hamar elhal a lépések nesze Hosszú­kat lép a fasorban Sós Károly EPOSZ­titkár és gondolkodik közben erősen. A templom órája most ütött nyol­cat. Az árnyékek megnyúltak és az akácillatot is hűvösebb szél hozza már. Ajtó nyikordul szemben: a plébánia ka. púja nyíliK, de — már csukódik is. Sós Karcsi most látja, egész sor adja egymásnak a kilincset Az ablak alatt beszélgettek, meg a padon, úgylátszik — most egymásután surrannak be. A szél meghintáztatja az egyik geszte­nyefa ágát. fény hull a kapura: most lép be rajta Bordács Pali! Próbál az énekkar a plébános úr szobájáhan. A harmónium lágyan zsong, ügyes futamokat csal ki belő­le Lippay Márta és Cseres „atya" fi­nom kézmozdu'atokkal vezényel. Bordács Pali a harmadik sorban éne­kel. Remek liallasa van a gyereknek, mindig szeretett volna muzsikát tanul­ni — de tavalyelőtt, mikor az ének­karnál próbálkozott, rájött, hogy kotta nélkül bajos a dolog Lippay Márta gúnyosan nézte akkor, ahogy követni próbálja hanggal a többit és tekintete zavartan ugrál ide-oda a hangjegyeken — most csodá'atosképpen ketten is észrevették, milyen jó hallása van és április negyedikén este, a felvonulás után, amikor végigdalolták a főutcát a traktoristákkal, meg a felvonuló út­törőkkel — a táncmulatságon megállt mellette Simándy Miki. — Szervusz, komám! — Szervusz — adott kezet Pali, kicsit zavartan, mert nem tudta hirtelen mit kezdjen az „úrigyerek­kel", aki előtt annakidején le kellett kapni a sapkát. Hej, ha ott lett volna Megyesi elvtárs. a párttitkár, aki egyetlen mondattal szokta jellemezni Simándy Mikit: „Hát az a tokmány­orrú ludovikás mit kóvályog itt már megint?" De Megyesi elvtárs a szom­széd faluban volt aznap .. és Bor­dács Pali amúgysem az a legény, aki már biztosan áll a lábán. A beszél­getés a nótázásra terelődött és Si­mándy ott fogta meg a dolgot, ahol a legjobban lehetett. „Kéne egy jó tenor ... próbáld meg... fog az men. ni". És most Bordács Pali itt dalol. Az első két este szokatlan volt. Tudta, várják a fiúk a régi kastély udvarán — szerencséjére akadt, aki megnyugtassa. „Te annál az ugrálás­nál többre vagy hivatva, fiam!" — mondta az „atya" és mélyen, kegyes mosollyal Pali szemébe nézett. Pali kerülni kezdte a fiúkat. N földre ezen. túl kis kerülővel, a Dorogi-közön át ment, nehgoy Zádor Laliékkal talál­kozzék, ' akik arra dolgoznak, nem ment el egy taggyűlésre, kettőre ... Csak egy dolog fúrta az oldalát, ki­vel jár ezután Somi Juci? De ezt ha­mar elhessegette magától. Jár ő majd még oda is, de egyelőre most bele kell jönni az énekbe. Cseres plébános leinti a kórust. — No, pihenjünk, fiúk — mondja mély, kissé borízű hangján. Későn van ki­csit, mi? Isten dicsőségére van ez a félóra is, no... Mosolyog, ő is, bort tölt. Az óramutató lassan a kilencre kúszik ... No, mi újság a világban? — vágja hátba barátságosan Bordács Palit. v » Fél tizenegy. Bordács Pali haza­felé tart. Lehajtott fejjel jár, mintha pár óra alatt megöregedtett volna. Meg-megbotlik az utca foghíjas tég­láiban, éjszakai portyán járó macská­kat zavar fel. Mibe is keveredett tu­lajdonképpen? Újra látja maga előtt az egész es­tét. A gúnyos szavakat, ahogy a „mostani világról" beszéltek. „Mulan­dó és eltűnik, mint a rómaiak, a per­zsák, a babiloniak. ." — legyintett fensőbbséges mozdulattal az „atya". „A lélek az érték, fiam, minden egyéb semmiség..." Jó, de akkor miért si­ratja az apja kétszáz holdját Simándy Miki? „A sátán jár köröttetek oda­kint ... Kapaszkodjatok a Boldogasz­szony köntösébe"... és most a vé­gén ... hogy holnap mindnyájan fel­esküsznek: nem lépnek be az ifjúsági szövetségbe ... „Ha a régiben tag voltál, azt még valahogy el tudjuk simítani, ha fordul a kocka... — ma­gyarázta Simándy Miklós. „El akarják venni a hitedet. . a műveltsége­det ..." — ezt a lányoknak magya­rázza Cseres plébános. Nincs más me­nekvés, mint megfogni az egyház ke­zét ..." Bordács Pali hazafelé megy — sö­tét árnyak kavarognak körülötte. Mi­féle ördögökkel ijesztgetik?... A könyvekre emlékszik a közős játék­ra, - a filmekre, amelyeket egy téli es­tén hozott le a városból a teherautó. Arra esküdjön, hogy mindennek vége legyen? A torkát fojtogatja valami. Hol az igazság? Egy kéz megfogja a vállát. Felkiál­tana, de aztán megismeri: Sós Karcsi. — Na, vége az oktatásnak? A hold rég lement — az úton még mindig jár ez a kettő. Halkan beszél­nek, de Bordács Pali arcáról már tű­nőben a bizonytalanság ... Kezet ad­nak, búcsúznak. — Hát, szóval: így lesz, Pali? — így, Sós tagtárs! — fe­lel a másik. Újra este van. Cseres plébános kiegyenesedve áll a harmónium mellett. Előtte az ének­kar tagjai félkörben. Azt várja, hogy húsz fiatal hang egyszerre kezd rá az elkészített esküszövegre. Ehelyett ket­tészakítot papú zizzen — és kemény, tiszta hang hallatszik A „legjobb te­nor" beszél: Bordács Pali. — Nem fogadok és nem esküszöm semmit. Bánom, hogy valaha is ide tettem a lábam. Vagyunk itt egy pá­ran, akik saját vesztünkre esküdtünk volna. Kákonyi Dani, mi keresnivalód itt? Hát neked, Sárai Böske? Ti is megint birtokot akartok adni Simándy Miki alá? Jók lennétek kutyamosónak megint... — Mi... mit pofázol? — vág köz­be Simándy Pali rá se hederít. „Már majd ott tartottunk, hogy árulók le­szünk ... még van idő — aki akar, velem jön". Es az ajtó felé indul. — Cseres „atya" dermedten nézi, amint egymás, után lépnek ki a sorból, Sárai Böske, Kákonyi, Lajtos Péteí... Az ajtó be­csapódik — és kint az utcán vidám hangzavar támad: csak nem várták odakint a fiúkat? Simándy Miki az ablakhoz lép és arca eltorzul: a „kó­rus" tagjai kart-karba öltve Sóssal, Tollár Karcsival, Somi Jucival — az úton menetelnek £° szemben, az új ifjúsági otthon, kigyullad egy vörös csillag. Baktai Ferenc. ció napján, Sztálin generalisszimusz kijelentette: „A Szovjetúnió győzel­met ül, bár nem akarja Németorszá­got széttagolni, sem megsemmisíte­ni." Az USA és Anglia kormányai viszont, amelyek a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok elleni háború előkészítésének útjára léptek, nyíltan megsértették a Németország fölötti együttes ellenőrzésre vonatko­zó potsdami megegyezéseket. Még 1946 decemberében végrehajtották övezeteik egységesítését s ezzel nyíl­tan áttértek Németország felosztásá­nak politikájára. Közben a keleti övezetben a gyökeres átalakulást je­lentő reformok megvalósítására megalakult az antifasiszta pártok közös választmánya, melynek vezető tagja Pieck elvtárs lett. S hogy 1946 tavaszán a jobboldali szocialista ve­zetők dühödt ellenállása ellenére lét­rejöhetett a Németországi Kommu­nista Párt és a Szociáldemokrata Párt egészséges erőit egyesítő Szo­cialista Egységpárt, elsősorban Pieck elvtárs müve volt. Németország szétdarabulását még jobban elmélyítette a Németország nyugati övezeteiben végrehajtott pénzreform, a „megszállási szabály­zat" bevezetése és mindezt betetőzte az amerikai, angol és francia meg­szállási övezetek részére a szeparatív kormány Bonnban történt alakítása. A „bonni alkotmány" csupán füge­falevél, amely az angol-amerikaiak katonai diktatúrájának imperialista lényegét takarja. A nyugatnémet gazdasági életet teljesen alárendelték az USA monopóliumának. Növekszik a munkanélküliség és vele együtt a nép nyomora is. A Szocialista Egységpárt egyik vezetőségi értekezletén, 1948-ban, Wilhelm Pieck leleplezte a z USA politikáját, amely egész Németorszá­got a Marshall-terv segítségével amerikai gyarmattá akarja süllyesz­teni. „A berlini légihíd nem más, mint a lakosság tudatos félrevezeté­se, — a lakosság élelmezésére nem kielégítő és kizárólag a főváros ki­fosztására szolgál. Berlin ellátását meg lehetne javítani, ha a nyugati hatalmak végre elhatároznák, hogy elhagyják a német fővárost" — mon­dotta. Ilyen körülmények között vették kezükbe a német nép haladó erői az egységes demokratikus Németország megteremtésének ügyét. „Munkánk célját és irányát — mondotta akkor Wilhelm Pieck — Sztálin generalisz­szimusz mutatta meg, amikor kije­lentette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása Európa történelmében fordulópontot jelent." S a fordulópont, a nemzett felszaba­dító mozgalom bázisa, Németország­ban a keleti övezet lett. A munkás, osztály befolyása alatt jelentősen megnőttek a demokratikus erők. Gyökeres reformokat hajtottak vég­re, amelyek megújították a gazdasá­gi, politikai és kulturális életet. „Az elmúlt esztendőben új Siemens­Martin-kemencéket, új magasolvasz­tókat állítottunk fel. Büzskén tekin­tünk az újjászületett Zeiss Müvekre, a Keleti-tenger partcidékén létesített új nagy hajógyárakra. Ez az ipari teljesítmény lehetővé teszi számunk­ra, hogy behozatalunkat és kivite­lünket lakosságunk jobb ellátása ér­dekében kifejlesszük" — hangsúlyoz­ta Pieck elvtárs egyik rádióbeszédé­ben. A Szovjetúnió mindent megtesz, hogy a német nép számára megte­remtse a lehetőséget ahhoz, hogy sa­ját erőivel építse fel a demokratikus, szabad Németországot. Wilhelm Pieck legutóbbi moszkvai útjáról hazatér­ve, a Berlin melletti schönefeldi re­pülőtéren kijelentette: „A szovjet kormány nagylelkű magatartása a Német Demokratikus Köztársasággal szemben — ,amely a jóvátételi köte­lezettségek csökkentésében újólag kifejezésre jutott — arra kötelezi az egész német népet, hogy még jobban erősítse és mélyítse a barátságot a Szovjetúnióval." Wilhelm Pieck, a német nép bátor harcosa, így foglalta össze a Német Demokratikus Köztársaság felada­tait: „Tisztában kell lennünk a kon­krét harci feladatokkal. Első felada­tunk: a Német Demokratikus Köz­társaság erősítése és megszilárdítása. Meg kell szilárdítanunk a demokrati­kus Németország nemzeti arcvonalá­nak mozgalmát és szervezeteit, olyan erővé, mely elsöpri az angol-amerikai gyarmatosítókat és német lakájait. A sztálini barátságból erőt és bizal­mat merítünk, hogy megküzdjünk azokkal a feladatokkal, amelyeket a történelem tűzött ki elénk." Wilhelm Pieck életének harcos ta­pasztalatai, rendíthetetlen kommunis­ta meggyőződése nagy segítséget je­lent a német nép számára az egysé­ges, demokratikus Németországért, a béke megvédelmezéséért folytatott küzdelemben.

Next

/
Thumbnails
Contents