Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)
1950-06-08 / 130. szám, csütörtök
1950 június 8 ÜJSZ0 7 aí kfrz&itu ixÍQzttt MíkaszáJÁL e/Äiujti Néhány nappal ezelőtt olvastuk, hogy Panyldaróc versenyre hivía kl a besztercebányai kerület összes Egységes Földműves Szövetkezeteit a legjobb szövetkezet címéért. Hogy ezt a versenyrehívást milyen komolyan vették a panyldaróci ÉFSz tagjai, ennek jelei máris megmutatkoznak. Június 5-én megkezdték a rétek közös kaszá. lását. Panyidaróc neve nem ismeret en már. A tavasszal is közös munkatervek alapján dolgozott és szép eredményeket ért el. A tavaszi munkák során nyert tapasztalataik alapján újra közös munkába kezdtek, a rétek közös kaszálásába. Ahogy az ember elbeszélget velük, látja, hogy nagy kedvvel végzik a közös munkákat. Azonban itt is, mint több más EFSz-né! is, még akad. nak reakciósok, • akik megkísérlik a szövetkezet fejlődését akadályozni. Itt Panyidarócon egy Ucsik nevezeti! ember már a tavasszal is romboló munkát végzett és az embereket rémületben tartotta durva cselekedeteivel. A járási magyar párttitkár, Bakó elvtárs azonban tudta, hogy mit kell ilyen emberekkel cselekedni és most rhár nyugodtan folyik a fiikaszálás Panyidarócon. A közös kaszálást 125 hektár terjedelmű réten hajtották végre, amely az úgynevezett alsó- és felsőrétből ál; A közös kaszálást a felsőréíen kezd. ték meg két traktorral, 18 lófogatú ka&zálógeppel és 16 kézíkaszávak A munkát csoporiokban végzik. Összesen öt csoportot alakítottak, négy lovascsoportot és egyet a gépállomás traktoraiból. Egy-egy csoportba '4—5 gép volt beoltva és ezek mellé négy kézikasza A kézikaszások száma azért oly nagy, mtrt még rétjeik nem voltak kellőképpen előkészítve ahhoz, hogy mindenütt géppel kaszálhassanak. Már nicst elhatározták, hogy a jövőben rétjüket megjavítják, vagyis elegyengetik. Már rrr>st targyaltak a losonci gépállomás vezetőjével, Gabina elvtárssá', hogy igénybe veszik a gépá'lomás földgyarló gépeit, hogy az 1951. évi fűkaszálásná] tökéletesebben kihasználhassak a gépeket. A szénagyűjtést és hordást szintén közösen fogják végezni, de a termést mindenki a maga területéről kapja. Az elszámolást a munka, és pénzügyi ter. vek alapján hajtják végre. Az összes munkát hét napra tervezték, ami e őreláthatólag sikerülni' is log nekik, ha az idő kedviző lesz. A közös munka megkezdésénél megjelent a járási Nemzeti Bizottság valamennyi képviselője, a járási kommunista párt vezetősége, az apátfalusi posztógyár kiküldöttei, akik a panyidarócl szövetkezet védnökségét vállalták. A munka megkezdése után elbeszélgettek a kaszásokkal és legtöbb, je kaszát fogott és nekifogtak a ka-J szálásnak Ez a psnyidaróciakat nem I lepte meg, inert jól tudják, hogy a mai vezetőket nem felülről nevezik ki, származásuk szerint, hanem a nép ne. velte ki őket és választotta vezető szerepre. Kívánjuk a panyidaródaknak, hogy az eddigi közös munkájúkat, tovább folytassák az aratási, csép'ési és az őszi munkáknál is. Tóth Bencze János. MEGALAKULT A CSEMADOK FEGYVERNEK KÖZSÉGBEN. Kedves elvtársaki Fegyvernek községben május 29-én megalakult a CSEMADOK helyi szervezete és ez sok lelkesedést vitt ebbe a vasúttól távol eső kis községbe. Remélem 'azonban, hogy a jövő évi taggyűlést nem düledező ajtó, ablak és íadló nélküli helyiségben kell megtar:ani, hanem a kultúra fontosságának negfelelő és méltó helyiségben. Az újonnan megalakult CSEMADOK-csoport felhívásomra vállalta, logy az épületet brigádmunkával megjavítja és ehhejs a helyi pártszervezet :!nöke, valamint a község képviselője s minden segítséget megígért és á'z i lelkesedés, amit..,, itt láttam, biztatás irra, hogy ezek az ígéretek valóra , is rálnak. Elvtársi üdvözlettel: Hegedűs Jínos, Zseliz, Karolina udvar. Hegedűs János, a zselizi álla- I ml birtok vasesztergályos műhelyének vezetője beszélte el az alábbi »seiet: Május közepén, egy meleg napon a reggeli órákban a zselizi mezőgazdasági felvásárló szövetkezet megbízottja megjelent a Zselizhez 5 km-re lévő állami birtok Karolina majorjában, hogy beszolgáltatásra a birtok adjon át hízott sertéseket. Abirlok intézője a felvásárló szövetkezet megbízottjával egyetértésben ki is választott 66 sertést, amelyeknek átlagsúlya 130 kg volt. Tehát nem éppen soványak, nem olyanok, amelyek a meleg időjár.ást valami nagyon bírnák. Az intéző és a felvásárló megegyezésével a sertések átadása, átvétele megtörtént. A sertéseket rögtön traktorvontatású pótkocsikra rakták és vitték a zselizi vasútállomásra, hogy ott vasúti vagónokba rakják át. A traktorok fél kilencre meg is érkeztek a zselizi állomásra. Közben a birtok intézője telefonon felhívta a zselizi állator- i vost, illetve állatorvosokat, mert i kettő is székel a zselizi járási < nemzeti bizottságnál és jelentette, , hogy 66 darab 130 kg-os sertést 1 beszállítanak a zselizi állomásra i és kérte az állatorvost, hogy a 1 I rendelkezéseket betartva, a sertéseket vagonbarakás előtt vizsgálja felül, hogy nincsenek-e ragályos betegségben, stb. Az állatorvos elismerte, hogy o sertések felülvizsgálása tényleg az 6 dolga. De kijelentette, hogy a hivatalától a vasúti állomásig terjedő utat nem hajlandó gyalog megtenni és kérte, hogy az intéző küldjön érte vagy autót vagy pedig kocsit. Az intézőnek autója nincs, tehát még ha akart volna, sem küldhetett. Lovaskocsi rendelkezésére állt, azonban egészen feleslegesnek tartotta, hogy a Karolina-major és Zseliz közötti 5 km-es utat Ilyen nagy munkaidőben azért megtegye, hogy az állatorvost hivatalából az állomásra kivigye, amely út csak 1000—1200 méter. Tehát a sertéseket a traktorokkal beszállították a zselizi állomásra és várták, hogy az orvos kimenjen és vizsgálja meg a sertéseket, hogy átrakhassák a va-1 gónokba. Az intéző az állatorvosért sem autót, sem pedig kocsit nem küldött, az állatorvos pedig gyalog nem ment ki az állomásra A sertések pedig ott voltak apót- I kocsikban összezsúfolva a forró napsütésben víz és ennivaló nélkül. Várták a sertésekkel kikül-1 SZENTMIKLÓSI BESZÁMOLÓ. I Ismételten a szpntmiklósi állami bir-I tokról írok és beszámolok arról, hogyan végezzük a mezőgazdasági mun-I kákát s milyen eredményeket értünk el a tavaszi munkálatok során. 87 hektár cukorrépát már kiegyeltünk, ezt a munkát május 17-ig befejeztük, ami I azt jelenti, hogy brigádmunkásokra nem lesz szükség. És így a szentmiklósi állami birtokra szánt brigádosokat I olyan állami birtokra vihetik, ahol még I hátra vannak a munkákkal. A cukorrépa egyeléset kézierővel végeztük. A bukroláshoz ezért nem használtunk gépi erőt, mert a gazdasági felügyelő • I azt mondotta, hogy akkor 20 százalé-I kot vesztenénk a cukorrépából. Mivel ezt el akartuk kerülni, inkább kézierővel végeztük el a munkát. E felelősségteljes munkát lelkiismeretesen elvé-I gezték Gulis István, Brelík Ferenc, Nyári Ferenc és Misák József, akik példás munkateljesítményükkel a többieknek is jó példát mutattak. Hogy a I szentmiklósi állami birtokon a munká-I sok szívesen és jól dolgoznak, annak oka abban is rejlik, mert itt a munkásokkal rendesen bánnak, a fizetési pontosan betartják és a munka után gondoskodnak a munkások hazaszállításáról. így kellene lennie a többi állami birtokon is, különösen a perbetei és az udvardi birtokokon, mert a munkások sokkal nagyobb kedvvel és jobb munkát végeznek, ha becsületes munkájukat megillető bánásmódban részesítik őket. Ezek Dezső gazda elvtárs pontasan elosztja a munkát, úgyhogy abban késedelem vagy hiba nem eshetik Most, hogy a cukorrépa kiegvelését bevégeztük, nekilátunk a krumplikapálásnak. A sorok közeit már gépekkel bekapáltuk, csak a krumpllscirokat kell feltölteni, még körülbelül 50 holdnyi területen, azután a cukorrépát kapáljuk gépek segítségével s a gyalogmunkások utánunk jennek a kézikapával. Erősen folyik az alkalmazottak lakásainak építése is, csak még azt várják a szentmiklósi állami birtok dolgozói nagyon türelmetlenül, hogy mikor lesz bevezetve a villany. A szentmiklósi állami birtok kihív! a répaegyelési versenyre Harasztot, hogy május 20-ig bevégzlk ezt a munkát, azonban a kitűzött határidő elölt, már Május !7-én befejezték a répa egyelését. A. szép munkateljesítményekben a birtok kertészete sem ma- I rad le. Horvát Lajos kertész vezetésé-1 Amikor kél lépés egy kiló disznóhúsba kerül — Bratislavában hatvanezer tagja van a Csehszlovák.Szovjet Baráti Szövetségnek. Bratislavában május 31-éig 150 helyi és iizemi szervezete volt megalapítva a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségnek. Ezekbe a szervezetekbe hatvanezer tag tartozik., Bratislavát öt kerületi szervezetre osztották, amelyeknek, titkárságai szervezeti ügyeket intéznek. — A példás falusi CsISz szervezetért folyó verseny eredményei. A példás falusi CsISz szervezetért folyó, versenyben, amely igen nagy mozgalommá nőtt, a ruzomberoki járás Llszkove községének CsISz csoportja győzött. E győztes faiusi CsISz szervezet jutalmul egy traktort és klub-berendezést kap 150.000— korona értékben. A második díjat a Vel'ké Ulany, a-, harmadikat Krásny Brod CsISz csoportja nyerte. — A szlovákiai képzőművészet kiillításal nyugatcsehországi fürdőhelye, ten. Az a nagy kiállítás, amelyet a jelenlegi szlovákiai művészet alkotáaiból a Csehszlovák Társaság rendqett a szlovákiai nemzeti galéria gyíittinűködésével és amejy kiállítás prllisban Plzenben, májusban Hradec fráioveban volt, a legközelebbi naokban Karlové Varyban nyílik meg s júliusban, augusztusban Mariánske -azneban és Frantlska Lazneban. I dött munkások, hogy majd csak kijön az állatorvos, vártak a sertések libegve és szenvedve a hőségtől ós szomjúságtól. Az órák gyorsan teltek, mindjárt dél lesz, a hőség mfnd nagyobb. A munkások látták, hogy ha a sertéseket át nem rakják a vagónokba és inni nem adnak nekik, akkor ebből már baj lesz és éppen ezért az egyik munkás elment az állatorvoshoz, hogy jöjjön ki sürgősen a sertésekhez, mert azok víz nélkül, össspezsú&lva a kocsikban elpusztulnak. Az állatorvos a munkásnak is csak azt felelte, amit az intézőnek, hogy adjon alája autót vagy kocsit és akkor kimegy az állomásra. A munkás az állatorvosnak ilyen kijelentésével szemben tehetetlen volt és éppen ezért telefonon felhívta a Karolina-major intézőjét és az esetet szó szerint jelentette neki. Az intéző látta, hogy itt erélyes közbelépésre van szükség. Nem volt nagyigényű embe^, nem kellett neki autó, de még csak kocsi sem, hanem kerékpárra ült és rohant Zselizre az állatorvoshoz. Erélyes hangon felelősségre vonta az állatorvost helytelen magatartásáért, majd a kerékpárra felültetve őt, hogy ne kelljen gyalog mennie, kiküldte az állomásra a sertésekhez. Ekkor már déli fél egy óra volt és a hőséa, a szomjúság és a zsúfoltság következtében egy 130 kgos sertés megdöglött. Amint az orvos megkezdte a sertések felülvizsgálását, megkezdték a sertéseknek vagónokba való átrakását is. Ezzel délután három órára végeztek, azonban addig újabb három sertés pusztult el, egyen pedig kényszervágást kellett eszközölni. összesen tehát 5 drb 130 kg-os sertés pusztult el azért, mert a zselizi állatorvos nem volt hajlandó 1000—1200 méteres utat gyalog megtenni. Most az á kérdés: az állatorvos csupán túlzótt úrhatnámságból kérte-e erre a rövid útra az autót vagy a kocsit, vagy pedig tudatosan, számolva a következményekkel, hagyta, hogy 5 darab serlés elpusztuljon. Hegedűs János elmondotta, hogy a zselizi járásban ehhez hasonló esetek úgyszólván minden héten történnek. Ezek után kérdezem, miért nem ment be Zselizre a sertésekkel a Karolina-major Intézője is annál Is inkább, mert az állatorvossal folytatott reggeli telefonbeszélgetése kedvezőtlenül végződött? És miért nem volt ott illetve miért nem lépett közbe az állatorvosnál a zselizi földműves felvásárló szövetkezet megbízottja is? Mindezt a folyamatban lévő hivatalos vizsgálat fogja megállapítani. f (bátky) 25-én egy olyan teljesítmény, amelyet még soha sem értek el nálunk. Már a reggeli órákban láttuk, hogy minden csoport nagy igyekezettel végzi munkáját. Tömtük a gépet (nyögött is szegény öreg jószág, nem csoda, hiszen véget járja). A gőzgép már rövidesen csak a szomorú tartalék sorsára jut, mert a transzformátos és egy 125 lóerős villanymotor már itt áll készen, hogy leváltsa az öreg „dudást". Ment a munka mindenütt szépen. Suhogott a szíj, csörgött a lánc, Itt-ott még nótaszó is hallatszott. Vígan dolgozott mindenki. Igyekeztünk elfelejteni, hogy néhány héttel ezelőtt még erős gondjaink voltak, munkaerőhiány I miatt és bizony nem úgy ment a mun- I kánk, mint ahogy mennie kellett vol- I na. Most igyekszünk egyesült erő- I vél behozni azt, amit eddig elmulasz- I tottimk. S íme, ma az egész dolgozó társadalom örömére jelenthetjük: 10 óra munkaidő aiatt az eddigi tel- I jesftményt 30.000 dnrabról 32.800-ra emeltük. Ez azonban még valamivel emelkedhet is. Ha a szükséges és a közeljövő- I re ígért további modernizálás meg- I valósul, ígérjük, hogy a ma felállított I rekorderedményt is megdöntjük! Elvtársi üdvözlettel: Hatvanhét téglás. vei 30 leány dolgozik a szentmiklósi állami kertészetben, valamennyien kürtiek s a legnagyobb gonddal s lelkiismeretességgel végzik a rájuk osztott munkát épúgy, mint a birtok valamennyi dofgozója, akik tudatában vannak annak, hogy minél többet és jobbat termelünk, annál többet tudunk nyújtani a dolgozóknak, a gyárak, bányák munkásainak áldott földűnk termeléséből. Cest' prácil Sütti József, Perbete. A KELETSZLOVAKIA! TÉGLAÜZEM n. v. tornaijai üzem munkássága jelenti: Boldog őrömmel és büszke munkás-Sntudattal távoztunk el munkahelyünk•öl május 25-én. A nyerstégla termeésben rekordteljesítményt értünk el. Üzemünk azon üzemek közé tartozott, amelyeket az idő és rozsda alappsan kikezdett. Több mint 40 éve alapíották s azóta semmi komoly moderíizálást nem végezlek benne, egészen 949-ig. Amióta kis gyárunk nemzeti válhat lett, komoly építő és újító munka olyik itt. önműködő vágóasztalunk negkiméli a nehéz, erős testi munkáól a présnél dolgozókat. Ennek eredlénveftéppen született meg ma, május Június 8, csütörtök. A nap kél; 3 óra 52 perckor, nyugszik 20 óra . 6 perckor. A röm. kat. és a protes- j tá-s naptár szerint Medárd napja j van. 1 • Az afrikai M-Bour gyarmaton, j ahol formális rabszolgaságban él a lakosság, az angol gyarmati ható- j ság megállapította a „nfik árát". Ezek szerint fiatal lányért 25 fon- j tot, asszonyokért 34 fontot kell fl- j zetnl. Aki nőt vesz, szabadon ren- j delkezik annak munkaereje felött. j Az angol gyarmati hatóság azzal ] indokolja az „árjegyzéket", hogy a J szülők túlsókat kértek. Mondani ] sem kell, hogv itt egyszerű rabszol- j gakereskedésről van szó s az arjgol I iiltetvényesek olcsón akarnak női » munkaerőhöz jutni. J Nyugat-Németországban az ame- 1 rikai zónában a megszálló amerikai j katonák szemléltető oktatás adnak j a németeknek a hírhedt „amerikai j élétforináról". Legutóbb egy niirn- j bergi vendéglőst késszúrásokkal ] megöltek, mert követelésükre nem J volt hajlandó pénzét átadni. Düs- I seldoríban egy taxisofőrt életve- 1 szélyesen megsebesítettek a „Tom- j my" és egésznapi bevételét elrabol- ] ták. Az amerikai megszálló kato- j i nák óriási fekelepiacot építettek ki | és rablóbandákat szerveztek a ten- j ! gerentúlról érkező hajók kifosztá- ! sára. Hogy Nyugat-Németország ] még sokáig tanulhasson „amerikai j életformát", az amerikai megszálló } hatóságok a legnagyobb lakásínség} közepette újabb 4300 lakóházat I vetfek igénybe újabb megszálló j csapatok számára — egyelőre tíz- ! éves időtartamra. I A moszkvai rádió magyarnyelvű adása Hétköznap: 13—13.14-ig a 19.61, 25.08, 25.50. rövidhullámon: Áttekintés a moszkvai lapok tartalmáról. 17— 17.14-ig a 19.58, 25.08, 25.50, 30.96, rövidhullámon: Áttekintés a moszkvai lapok tartalmáról; hírmagyarázatok. 19—19.29-ig a 25.08, 25.50,31.50, 31.48, rövidhullámon, a 320.9 középhullámon, az 1068 hosszúhullámon: Gyári és kolhozriportok, nemzetközi tárgyú hírmagyarázatok, a szovjet élet érdekességei. 20.30—20.59-ig a 25.50, 31.48, rövidhullámon, a 320.9 középhullámon: Riportok. előadások, hangképek, zene, nemzetközi tárgyú hírmagyarázatok. Minden pénteken szovjet sztahanovisták szólnak a magyar dolgozókhoz. Vasárnap: 13.15—14.14-ig a 19.61, 25.08, 25.50 rövidhullámon: Hangversény a magyar I rádióhallgatóknak, szovjet zeneművek, I orosz ós más klasszikus művek híres szovjet művészek előadásában. A csehszlovákiai rádió magyarnyelvű adása Hétköznap: 5.20—5.30-ig a 427.9 középhullámon: Hírszolgálat. 18— 18.20-ig a 427.9 középhullámon: Híradás. Vasárnap: 14—14.30-ig a 427.9 középhullámon: Mezőgazdasági félóra. 18—18.20-ig a I 127.9 középhullámon: Híradás. — A diplomáciai szolgálatból. Eduard Palin, finn nagykövet elutazott Prágából és távolléte alatt Szoini Palasto ügyvivő fogja helyettesíteni. — Kedvezményes belépőjegy a mozikba diákok számára. Ezekben a napokban bevezették Szlovákia minden mozgószínilázába, kivéve a bratislavai és kosicei premiér-mozikat, a tanoncok és mindenféle iskolai tanulói számára a kedvezményes belépőjegyet, Kedvezményi kaphatnak a nép. és középiskolák tanulói, a zeneakadémia, film-szakosztályának hallgatói és az alapszakiskolák háromhónapos tanfolya. mainak hallgatói A kedvezményt egységes belépőjegyként adják meg, melynek az ára 6.— korona. Azokban a mozikban, ahol több e'öadás van naponta, a kedvezmény a délutáni és a késő délutáni előadásokra érvényes, ahol csak egyszeri esti előadást tartanak, ott az esti előadásra. Szombaton és vasárnap és ünnepnap a kedvezmény nem érvényes, kivéve azokat_ a I mozikat, amelyek csak vasárnap játszanak. I