Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)
1950-06-25 / 145. szám, vasárnap
A raktárszövetkezeieink felkészülve várják a gabonát A trnavai földműves raktárszövetkezet is, amely modern berendezésével, főleg azonban alkalmazottai kezdeményezésével a legpéldásabb raktárszövetkezetek közé tartozik, idejében megtett minden lépést a gabonafelvásárlás folyamatos és gyors biztosítására. A trnavai járásban, amelyben 45 község van ez évben a tavalyinál nagyobb termés várható és ezért a raktárhelyiségek nem elegendőek. Ezért a 200 vágón takarmányt, amely edd g a raktárokban volt. a zavaréi takarmánykészítöben összpontosítják és ezáltal helyet nyernek a gabona számára. Már tavaly biztosítottak két raktárt a CSD-nél és további raktárakat biztosítanak magukban a községekben, az áillami birtokok pedig sajátmaguk gondoskodnak termésük elraktározásáról. A felvásárlásért felelősek a vezető, a felvásárolt gabona szállításáért az előadók, sofőrök és a többi alkalmazottak. Minden községbe egy felvásárlót és egy oktatót küldtek, akik a felvásárlást Helyben irányítják és ellenőrzik. Ezenkívül hat község számára egy politikai oktatót jelöltek ki, aki naponta meglátogatja kerületét és meggyőzi a földműveseket a gyors felvásárlás előnyeiről. A trnavai földműves raktárszövetkezet alkalmazottai utolsó gyűlésükön kötelezettséget vállaltak, hogy a gabona felvásárlását legkésőbb szeptember 20-ig befejezik. A tágas raktárakban az 1 U3K>1SÓ előkészületeket és néhány intéipkiftdést tesznek, amelyek meggyorsítják és egyszerűsítik a raktározási folyamatot és megtakarítják a m'nn'kaerőket. A raktárszövetkezet mtuielyvezetője, Jurisics József a rakUáirszövetkezet fiókraktárában hern/ydisperü szállítószalagot szerkesztett, lamely a zsákokat a pótkocsiról egyenesen a raktárba szállítja. Tavaly ezt a munkát két, söt három munfcaerö végezte. További négy munkás-rőt felszabadít az a szalagberendezé n, amelyet Drevník és Benka készí/tfettek. Ez a berendezés a zsákokat a raktárból egyenesen a kocsiba helyezi. A raktárszövetkezet trnavai dolgozói utolsó győlésüken elhatározták, hogy nemcsak meggyorsítják a galiona felvásárlását, hanem kiküszöböli/^: a károkat és a felvásárolt gaBona elértéktelenedését is a raktárbán. Azt is elhatározták, hogy a földművesekkel való érintkezéseik a/ikalmával meggyőzik őket az EF8£ keretében végzett közös munka eüőínyeiről, hogy a raktárszövetkezet minden alkalmazottja az EFSz proyiagátora legyen. A raktárszövetkezet valamennyi munkahelyén bevezeti íi munka akkordosítását és normálásatt, valamint a munkások és hivatalnokok fizetésének jutalmazási rendszerit. Hogy a vállalt kötelezettségeket , teljesíthessék szocialista munkává rsenyt fejlesztenek ki az egyes alkalmazottak és munkakollektívumfjk között. A SED harmadik kongressz usa tiszteletére A Német Demokratikus Köztársaság azon dolgozóinak száma, akik Németország Egységes Szocialista Pártja (SED) harmadik kongresszusának tiszteletére bekapcsolódnak a munkaversenybe, állandóan növekedik. így a leunei mozdonyjavító műhelyek és kémiai üzemek munkássága kötelezettséget vállalt, hogy a kitűzött időpont előtt 6 mozdonyt és 1 gözdarut megjavít. A tháli vasmüvek több mint 6500 dolgozója azt a célt tűzte ki, hogy a SED kongresszusának megnyitásáig június 20-ig teljesíti a kétéves tervet. A Német Demokratikus Köztársaság legnagyobb fémfeldolgozó vállalatának, a magdeburgi Krupp üzemeknek munkássága elhatározta, hogy június 20-tól július 20-ig élmunkáshónapot tart. Ebben a hónapban élmunkás munkával alaposan etaefni akarják a termelést, a cikkek (minőségét megjavítják és kiterjesztik a munkaversenyt. A darué'pítö osztály dolgozói magukra vállalták, hogy egy nagy daruhíd építését 11 nappal a kitűzött idő előtt betfejezik és idő előtt teljesítik a .íjifiniusi tervet. Egyben felhívták ii Krupp üzemek valamennyi osztálj/áí, hogy jelentsék be kötelezettséfgváilalásaikat a Párt kongresszusára. A ozász dolgozók követik a Bohlen Vizem munkásságának példáját és jelentős sikereket érnek el a term/elés fokozásában. A groditzi acélg.yárban jól megszervezték a »SEI D harmadik kongresszusának hétéi;« és ezen a héten nagyon jó eredményeket értek el. A napi termeiéi átlagot 30%-kal múlták felül. UJSZ0 £L HMatolai Kislányom már május végén megkérdezte tőlem: — Eljössz a vizsgánkra, apuci? — Majd még meglátom — feleltem. — Ott lesz a Matolai is — tette hozzá csábító hangon. — Legalább látni fogod a Matolait. Biztos ott lesz. A kislányom egyike annak a két embernek, aki polihisztornak tart (a másik én vagyok), tehát szégyeltem tőle megkérdezni, hogy ki az a Matolai. Elég furcsa, hogy a kislányom, aki elsőosztályos tanuló, ismeri, én meg nem. Ravaszul megkérdeztem az egyik kollégámat: — Te, ki is tulajdonképpen az a Matolai? Már úgy értem, hogy hol van jelenleg ... Nem jut hamarjában eszembe. — Érdekes — mondta zavartan a kollégám. — Hirtelen nekem se jut eszembe. A feleségemtől is megkérdeztem óvatosan: — Te fiam, kii is az a Matolai? — Az, aki ott lesz a vizsgán — felelte a feleségem. — Évi mondta. — De ki az? Azt nem mondta, én meg szégyeltem tőle megkérdezni. Mit kell a gyerekeknek tudni, hogy ilyen egyszerű dolgókat nem tudunk. Valami híres ember lehet, úgy gondolom,. Biztosan idősebb bácsi, mert nagy tisztelettel beszélnek róla a gyerekek. Elérkezett a vizsga napja. Eredetileg nem akartam elmenni, mert dolgom lett volna, de a híres Matolai kedvéért elmentem. Muszáj volt elmennem, mert már éjszakánként felriadtaim álmomból és elkezdtem töprengeni: Ki az a Matolai? Megkezdődött a vizsga. A falsak mellett papák és mamák ültek és jobban drukkoltak, mint a gyerekek. — Vájjon mikor jön a Maitőbai? — súgtam a kislányom fülébe. — Már itt van — súgta vissza. Aha! Az a bajuszos ember ott az ablaknál mindjárt gyanús volt nekem! Az lesz a híres Matolai! — Ugy-e bajusza van a Matohainak? — súgtam a lányom fülébe. — Nincs — felelte határozottan a lányom. — És nem is lesz. Itt abba kelleit hagynunk a társalgást, mert pisszegni kezdtek. Ott volt az igazgató néni, a párhuzamos osztály tanító nénije, meg az énektanító néni is. A vizsga' remekül ment, a kislányok úgy olvastak és számoltak, J 1950 június 25 Országos Fényképezőverseny Besztercebánya és kornyéke legjobb fényképéért A besztercebányai egységes nemzeti bizottság országos fényképező versenyt indít Besztercebánya és környéke legjobb művészi fényképéért. Versenyfeltételek: 1. A verseny nyilvános és mindenki résztvehet rajta. Egy. versenyző beküldött fényképeinek száma nincs korlátozva. 2. A díjjal kitüntetett fényképek a besztercebányai egységes nemzetii bizottság tulajdonába mennek át, ameiy ezáltal feltétlen jogot nyer a sokszorosításra és a negatív birtoklására. 3. A besztercebányai egységes nemzeti bizottságnak joga van a díjat nem nyert fényképeket is megvásárolni tulajdonosától megfelelő áron és a másolás jogával. A negatív ebben az esetberi a fényképező birtokában marad. 4. A díjat nem nyert fényképéket, amelyeket a besztercbányai nemzeti bizottság nem vásárol meg, a verseny befejezésétől számított egy hónapon belül visszaküldik tulajdonosának. 5. A versenyre legkisebb 13X18 cm-es nagyságú fényképeket kell beküldeni, fehér papíron, tükörfénnyel a felvétel és a jelige megjelölésével. 6. A verseny névtelen. A versenyzők a küldeményhez jeligével ellátott leragasztott borítékot mellékelnek, amely a beküldött fényképek jegyzékét és a fényképező nevét tartalmazza. 7. Négy csoportban lehet versenyezni, amely csoportok Besztercebányával és környékével vannak vonatkozásban: a) építS- és inunkatőrekvés (ipar, mezőgazdaság, stb,), b) kultúra, művészeti és történelmi emlékek, c) természeti szépségek, idegeniorgalom, florklor és sport, d) dokumentáris képek (főleg • szlovák nemzeti felkelés idejéről). 8. A legjobb fényképeket pénzjutalommal jutalmazzák a következő sorrendben: Egy első díj minden csoportban 10.000.— Kcs, összesen: 40.000.— Kés, két második dij minden csoportban 7.000.— Kcs. összesen: 56.000.— Kcs, négy harmadik díj minden esoportban 3.500.— Kis, összesen: 56.000.— Kcs, hat negyedik díj minden csoportban 2.000.— KSs, összesen: 48.000.— K£s, Az 52 díj teljes összege 200.000.— Kcs. 9. A fénykép-anyagot a döntőbíróság megítélése előtt nyilvánosan kiállítják, hogy a közönségnek is le-' gyen lehetősége — népszavazással — kifejezni a. saját véleményét. A díjat nyert fényképek szerzői, vagy akiket máskép értékeltek, kötelesek az egységes nemzeti bizottságnak benyújtani a negatívokat. A besztercebányai egységes nemJ zeti bizottság elnöksége különleges művészekbői és szakemberekből álló bizottságot alakít, amely megbírálja, hogy mely fényképeket kell megjutalmazni, vagy megvásárolni az egységes nemzeti bizottság szükségletére. A fényképészeti munkákat a besztercebányai egységes nemzeti bizottságnak legkésőbb 1950 augusztus hó 30-áig kell beküldeni A verseny eredményeit 1950 szeptember 15-én teszik közzé. I d lwathLai%ai vúdJA j j- azonnali belépésre szlovák-magyarnyelvű j | fLtftfjdkt qipiréiwt kwts { mint a -vízfolyás. Aztán szavaltak. Egy szép, pirosruháa kislány lépett fel a dobogóra. — Nézd apukám — súgta a fülembe izgatottan Évi. — A Matolai! Egy világ dőlt romba bennem. — Ez az a híres? — súgtam, mérgesen fülébe. — Delmsen, ez éppen olyan kislány, mint te vagy! — Dehogy olyan — súgta vissza. — Kimék sztahanovista az apukája! fg. m.) VERES PETER PROBATETEL De a dolog nem ilyen egyszerű. Nem mehet mindenki a maga akaratjára. Hátha még újabb eső jön, nagyon kiraggyantott a nap, az pedig azt jelenti, hogy még iehet vatlami és addigra mindent rendbe kell tenni. Kis Gábor megkeresi Sós Mihályt, odahívja a. Csapó Bandi lopott és elázott zsákjához: — Nézze cfeak, Mihály bátyám, mi ez? Sós Mihály nehezen fogja fel, meg kell neki magyarázni. — Miért ül maga mindig a gép faránál és miért hál a zsákmágiák mellett, ha ez is lehet? Igen, neki csakugyan hiányzik két zsákja is, napok óta irkál és számolgat érte, nem találja. Csapó Bandi már nincs itt. Bement a tanyába a fiaihoz, hogy megnézi a lovakat. De nem az a baj, hanem az, hogy nem akar itt lenni a számadásnál. Nem szívesen néz a szemébe Kis Gábornak, akivel együtt etetett és Csiri Borsosn ik, aki megölné a nézésével és Tóth Jankónak, aki elnyeli a szájával. Mihály báusi nem tud mit kezdeni, össze van ijedve. Mindig kerülte a bajt, a veszekedést és Zsuzsinak is inkább hallgatott és itt van ni, most mi lesz ebből? Hogv minek is vállalta ezt az elnökséget, nem neki való. De azt hitte, majd olyan jól jön ki, mint a földigénylő bizottság. Meg aztán a lelke mélyén Zsuzsinak is meg akarta mutatni, hogy azért vagyok én még valaki, ha te semmibe nézel is. Most itt van a baj: ez a Csiri Borsos, Varga Imre, meg a többiek, ezek nem kegyelmeznek neki. De csak vissz ane jönne az a marha Csapó ... Mindez egy pillanat alatt fut át rajta, de közben jámboran megkérdeni: — Mit csináljunk, Gábor? — Hívjuk össze az embereket, mindet, a lyányokat is. — Jól van a', a' lesz a helyes — kap a szón Sós Mihály és elkezd kurjongatni, hogy mindenki meghallja: — Mindenki jöjjön elő, mind, a lyányok is! Nehezen verődnek össze, mert a Szárítkozásokat félbe kellett hagyni. de> hogy a Csapó Bandi lopása híre m'jir szétfutott, mindenki előkerült. ,A zsák körül jöttek össze, a bűnjel, a.'ijfélig telt, vizes zsák ott feküdt a gyülekezés közepén. __ -Mihály bácsi kezdte el a szót, mert 5 az elnök, de most még a szokásosnál is nezebben magyarázott. iAzzal kezdte, hogy itt hibák vanná k, itt van ez a zsák ... A nagy Tóth János belekiáltott: — Miíjdig mondtam, hogy tolvaj ez a nyúÜbőrszedő, ki tudja, mennyit hordott mán el? Mindig járt a tarisznyáikat mindig nyakalt, mindig hozta a fia, a pálinkát, meg a szalmásbuíykosit. Láttam, hogy kínálgatta a trakfcoT'DSt, meg Sós Mihályt. [Varga Imre, aki valami kicsi hc-Iyi páirtiskolát is végzett, szintén meesáttalt: . — Na lám. Hát ilyenből lesz a kapi-Wíista! — Csak lenne, öcsém, ha lehetne — téözi hozzá Csiri Borsos. — Hol van a nyúlbőrös? — kiabálta Mihályi Feri. — Hadd szorongatom mfeg a nyakát. Tudom, Istenem, nem' lesiz kedve többet a szövetkezettől lopito, — Ki vele, ki a büdössel a társaságból, \— vágott bele Major Béni. — Eg'y széfh búz.'át se kapjon! — Aki a közösből lop, azt fel kell akaííxtani — sivította Juhász Miklósné, ! a mindig keseredett szívű haálözvejgj, aki külön is gyűlölte Csapót, mert' Anindig azt kívánta tőle, hogy kényelmesen eressze oda neki a kivágott fi évét, még akkor is, ha az a veszély íenyegette, hogy belecsúszik vagy 'bteleszdiil a zúgó, forgó, szédületet szuggeráló dobba. A {papok óta visszatartott, sok apró ok miatt felgyülemlett düh hírtelen felbuikkant az emberekben és ha Csapó maii; nem ugrik, talán csakugyan rossz : *íége lett volna. Minden méreg, gyaiafflyás, irigység, ami részint benn kelelíRszett, részint kintről, a faluból szítcitt ák, most felszínre jött és megint kitöjftJ a szokásos általános za j, aminek •Mihály bácsi nem tudott végét vetni, mert hiszen a zajnak egy része neki is szólt, hogy gyáva és nem tud intézkedni, az este is miatta áztunk el és ezért lett minden baj és kár, mert neki, amikor jött az idő, le kellett volna állítani a gépet, hogy mindent rendbe tegyünk. Ehelyett még az asztag alját is fel akarta hányatni, amikor már itt volt az idő a villánk hegyén és hogy a szekereket is ő zavarta ki az esőbe, ott állnak ni, a ponyvákat is miatta tépte szét a szél, a szérűt is miatta öntötte el a víz, mert minek ide rakatta, miért nem feljebb a partra, ráadásul nem is vigyázott, mert lám, a Csapó annyit lopott mellette, amennyit akart — így az emberek. Ez, persze, nem igaz, védekezett magában Sós Mihály, mert neki minden gondja az volt, hogy ne lopjanak, azért nem tudott gondot viselni az egész csapatra és azért nem tudta kormányozni a munkát, de valójában nem tudott se köpni, se nyelni, nemhogy szólni mert volna maga mellett. Végre Kis Gábor csinált rendet. Odaszólt Csiri Borsosnak és Tóth Jankónak, hogy hallgassatok már, a traktoros is bele-belebeszélt: — Figyelem, emberek — úgy, hogy végre Mihály bácsi is megint szóhoz jutott. ~-®Én belátom, tagtársak, — kezdte újra hivatalos nyelven — hogy itt sók hiba van és azért azt mondám, hogy próbáljanak mást, hátha jobb elnök lesz, én lemondok szívesen. Erre újra zaj lett. Egyik azt kiáltotta: — Régen kellett volna, a másik azt, hogy késő mán, amikor itt a sok kár, a harmadik azt, hogy helyes. Vegye át Kis Gábor. — Megálljunk csak, emberek, — kezdte Kis Gábor — elébb a bajok közt csináljunk rendet, majd úgy sorba elintézzük. Itt két baj van most. Az egyik a tegnapesti fejetlenség, a másik a Csapó András lopása. Ezt most hagyjuk még, vegyük az elsőt. Az biztos, hogy Mihály bácsi későn kezdett intézkedni és akkor is rosszul, mert nem a gépbe kellett volna hányatni az asztagfeneket, hanem összefele, betetézni a szakítást, hogy ne menjen bele az e„ő. Nem akarom újra kezdeni, mindenki tudja, mi volt a baj. De nemcsak Sós Mihály hibázott itt, hanem mindnyájan. Mert mindenki csak a maga munkájával törődött, nem segített a másiknak, azután meg megijedt az esőtől és otthagyta. Pedig az asztagot senkinek sem szabad otthagyni, míg be nincs tetézve, vagy le nincs ponyvázva. A zsákokat sem szabad otthagyni, mig be nincs takarva, ha csákányfergeteg hullik is az égből. Az asztagosok dolga az asztagon kívül, a zsákosoknak és az etetőknek segíteni. Mindig a legelső a gép, meg az asztag, mert onnan indul újra a munka, ha szárazon marad. A szalmát meg nem akkor kell lekötelezni, amikor már jön a vihar, hanem mindig, amikor be van tetézve belőle egy darab. Es a kötetet nedves szalmából kell csavarni és jól eltakarva, nedvesen kell tartani is. A jó kötelet nem szakítja el semmiféle vihar. Rozsszalmából olyan kötelet lehet esinálhi, hogy felakaszthatja magát az ember is, ha megunta az életét. Dé itthagyni a gépet és szétszaladni, mint a csirke, mert fú a szél, esik vagy villámlik, az nem lehet. Ez az asztag itt, a mag, a gép, a traktor, a kazlak és minden most nem az uraságé, nem is az enyém, hanem a miénk. Amikor az uraságé volt, teljesítettük a kötelességünket, mert muszáj volt, amikor a magunké volt, gondoltunk vele, mert a magunké volt, a szövetkezeté, a miénk, de ebbe benne van az enyém is. Ami a miénk, az az enyém is. Benne van a munkánk, a kenyerünk, a ruhánk és a háztetőnk, meg minden. Ezt értse meg mindenki. Mert addig nem szövetkezet, hanem csürhe, amelyik százfelé szalad, ha nem áll a talpán a pásztor. — Ügy van, úgy van — helyeseltek az emberek, még azok is, akiknek lesütött fejjel szégyenkezni kellett volna. Akik pedig helytálltak, mint Csiri Borsos, villogó szemekkel tekintgettek szét: — Na, ugyi mondtam. — Ami a Csapó András dolgát illeti, — folytatta Kis Gábor — abba itt most nem hozhatunk végleges szót, abba a szövetkezet igazgatóságának és a Pártnak is van szava és majd csak rendes értekezleten határozhatunk, otthon, ahol jegyzőkönyv, meg minden egyéb is lesz. De annyit megtehetünk és ajánlom is, hogy tegyünk, hogy Csapó András ide többet be ne tegye a lábát és várja meg, hogy mit ítél felőle a szövetkezet és a Párt. . Valaki közbeszólt: — De mi tesz a» elnökkel és ki lesz az etető? Bs ki fiz6ti meg a kárt? Erre általános kiabálás kezdődött. — Kis Gábor lesz az elnök! — még a lányok is, akik fiatal nőcselédek szokása szerint kíváncsian csak füleltek, hogy majd elmondhassák otthon, még ők is helyeseltek: — Gábor bácsi lesz a: jó! Csapó helyére egyik etetőnek Borsos Lajost ajánlották, a másiknál megakadt a tudomány, mindenki a másikra nézett, hogy ki is lenne hát a jó. Az öreg Tóth, a törekrakó, Sós Mihály barátja, javasolta végül, hogy valamelyik fiatalt kellene odatenni, nekik való az már, hadd tanuljanak bele. Mink, öregek, már kifelé megyünk a világból és sohase leszünk olyan emberek, amilyen ide kell. A Varga-fiút kéli betanítani. Ebben meg is egyeztek. De Kis Gábor mégegyszer szót kért. — Hat jól van, emberek, én elfogadom a megbízatást, de csak ideiglenesen, mert majd otthon, a szövetkezetben lehet határozni, de áddig !s arra kérem a tagtársakat, fogadjunk szót egymásnak, és hozzuk helyre a hibákat. Látom, hogy itt egyesek már készülődnek, hogy hazamennek a faluba, mint amikor napszámba jártak' és az uraság gondja volt, hogy mi lesz a terméssel. Ez nem lehet. Nem hagyhatjuk itt így a szérűt hétfőig* hátha még újabb esők is jönnek. Addig még kicsirázna a zsákban a vizes búza. Hanem most már süt a nap és fú a szél. Azonnal dologra. -Szedjük le a ponyvákat a gépről, meg az asztagról és terítsük ki. A megázott kévéket állítsuk fel, a szétszórt szalmát forgassuk fel, hadd fújja a szél. Az asztagot szedjük le, ameddig beázott. Akkor megfröstököliink. Azalatt megszáradnak a ponyvák, a szekereket visszahúzhatjuk, a zsákokból a búzát kiontjuk és megszárítjuk. A szalmások, törekesek csináljanak új köteleket és ne egy ölre, hanem fél ölre jusson egy, most jó vizes a szalma, jó kötél lesz belőle. Ha megszáradnak a kévék és nem tudunk elindulni emiatt a pocsolya miatt, ami itt a gép alatt van, takarosan összerakjuk, betetézzük az asztagot. Hétfőre elnyeli a száraz föld ezt a kis vizet és csépelhetünk tovább, na, gyerünk dologi a! í"Folytatjuk.1 ); ^
