Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)

1950-06-16 / 137. szám, péntek

Heiziar Zdenek elvtársnak a ÜSM központi titkárának beszédéből A magyarországi küldöttség vezetőjének beszéde (Szabó Károly, a MINS z titkárságának tagja.) összesen csak három magyar p.onírvezetőt képeztünk ki. A június 28-án kezdődő közpon­ti pioníriskolába pedig hatot fogunk küldeni. Mivel a bur­zsoá-nacionajlsta irányzatot képviselő rétegek Szlovákiá­ban vereséget szenvedtek, az 1950—51-es iskolaévben sok magyar alsófokú iskolára szá­mítunk Ezzel számolva kon­gresszusunk után intenzíveb­ben fogunk foglalkozni a pio­nírvezetö képzés kérdésévej. Jövő feladatainkat a követ­kezőkben látjuk: 1. Teljes lendülettel tovább folytatjuk toborzó akcióinkat mindaddig, amíg a hazánkban élő magyar iíjúság túlnyomó többségét be nem szervezzük sorainkba. Ebben az akcióban a CSEMADOK is 'teljes támo­gatást ígért, amit a központjuk óltal kiadott körlevelükkel már meg is kezdtek. 2. Ez év szeptember elsejé­vel állandó iskolázást kezdünk funkcionáriusaink és újabb ká­derpótlás számára a szükségle­lteknek megfelelően. 3. E konferenciánk után azonnal megkezdjük az előké­születeket egy magyar ifjúsági hetilap kiadásának előkészíté­sére, amelyet már szeptember * havában szeretnénk kiadni. 4. A kultúranyag rendszeres havonkénti kiadása érdekében különféle nyomdákkal indítunk tárgyalásokat. Ugyanis a leg­nagyobb nehézségeket a nyom­da hiánya okozza. A kultúr­anyaggal kapcsolatosan aján­lom, hogy a CSM központjának külföldi osztálya, illetve az tiV CSM bizonyos mértékben ad­jon szabad kezet a Bratislavá. ban működő magyar szakosz­tálynak a magyarországi MINSz budapesti kult. propa­ganda osztályával való kapcso­latok közvetlen felvételére kul­túranyag beszerzése céljából, mert a MINSz kultúrosztálya sok olyan kultúranyagot adott ki, amelyet Csehszlovákiában ls felhasználhatnak. 5. Magyarajkú munkásifjú­sSgurikal kapcsolatban a szo­cializmus hazánkban való mi­előbb; felépítése érdekében a jövőben azt óhajtjuk megvaló­sítani, hogy szaknevelése saját anyanyelvén történjék. 6. Ez vonatkozik természete-Ben a mezőgazdasági munkás, kis- és középparaszt ifjúságra is. Oda fogunk hatni, hogy a jövőben a modern mezőgazda­sághoz szükséges szaképzettsé­güket saját anyanyelv6kön sa­játíthassák el. Ez annyit jelent, hogy a jövőben igyekezni fo­gunk magyarnyelvű mezőgaz­dasági szakiskolákat, szaktan­folyamokat, (agrob'ológiai) földélettani kísérleti telepeket stb. szervezni. Továbbá min­den igyekezetünkkel oda fo­gunk hatni, hogy a már régeb­ben iervbevett Micsurin-körö­ket is minél előbb megszervez­zük. S végül erről a helyről szólok a közigazgatás képvise­lőihez, hogy ifjúságunkat kiul­túr- és sportigényeihez szüksé­ges felszerelés és kulturtiázak kérdésében teljes megértéssel támogassák, mert meggyözö-Különös örömmel állapíthat­juk meg, hogy az építő és ne. velő munka mellett sikerült szövetségünk hatását jelentő­sen kiterjeszteni a csehszlovák ifjúság legszélesebb rétegeire és milliós szervezetet kiépíte­nünk. A CsISz-nek 1,.055.859 tagja van, a hadseregben és a nemzeti biztonsági testületben lévő CsiSz tagokat nem szá­mítva. A szövetség tehát az egyesítő konferencia óta 442 ezer taggal növekedett. Ez nagy siker, amely arról a biza. lomról tanúskodik, amelyet Ifjú nemzedékünk szervezete iránt érez. Szövetséglink tagjainak 45.8 százaléka munkás, a cseh or­szágrészekben több mint 51 százaléka, 7.6 százaléka föld. műves, 24.1 százaléka diák, 2.6 százaléka főiskolás, 9.1 szá­zaléka hivatalnok, 2.3 százaléka iparosifjúság és 8.5 százaléka más foglalkozású ifjúság. Szövetségünk milliós taglét­számának elérésével és túlha­ladásával megnövekedett a CsISz szervezeteinek száma is. Az egyesítő konferencia 13.001 csoportjával szemben ma a szö. vétség tagsága 22.376 alapszer. vezetben dolgozik. Sikeseren végrehajtották a szövetség cso­portjainak megalakítását hadse­regünk alakulatiban és a nem. zeti biztonsági testület alakula­taiban is. Szövetségünk tehát milliós szervezetté vált ezzel a jelszó­val: „Millió tag — a szocializ­mus millió fiatal építője". Ha kongresszusunk visszatekint az egyéves munka eredményeire, minden fogyatékosság mellett, amely szervezetünk tevékenysé. gében még megmutatkozik, tel­jes joggal pozitíve értékehleti az elmúlt időszakot, sőt mint moz­galmunk döntő győzelmének korszakát értékelheti. Az Ifjú. sági Szövetség megnövekedett és megszilárdult. Fontos részé­vé vált az újjászületett Nem­zeti Frontnak és mindenekelőtt az egész nemzet vezető erejé­nek, Csehszlovákia Kommunis. ta Pártjának segítőtársává lett. Sikereit azzal érte el, hogy gon. dosan megfogadta Klement Gottwald köztársasági elnök és a Kommunista Párt tanácsait és mert az ifjú nemzedék leg­egészségesebb erejére, a mun. kásifjúságra támaszkodott és mert hatékonyan megvalósítot­ta a fiatalok haladó egységét és a nemzetek testvériségét a Köz. társaságban. Valamenyi sikert csak azért érhettünk el, mert az Ifjúsági Szövetség mérhetetlen konkrét támogatást kap a Kommunista Párttól és a kormánytól. Ezért a Pártnak és a kormánynak leg­őszintébb hálánkat nyilvánítjuk és örömmel jelentjük, hogy gondosságuk nem volt hiábava. ló. Szövetségünk vezetése alatt hazánk fiataljainak jelentős ré. sze már, mint új fiatalság növe­kedik fel, amely kitűnik hősies munkájával, magas öntudatos, ságával, forró hazafiasságával, megfélemh'thetetlenségével és áldozatkészségével, mint való­ban Gottwald ifjúsága. 'tetär Internacionalizmus ípoRU sával harcoljon a közös ellen, ség, az imperializmus ellen a szocialista győzelemért. A csehszlovák nép zászlószfa nel fehér-kék-piros, a magyar népé piros-fehér-zöld, de mind. két nép és ifjúságuk a vörös zászló alatt, amely a kommu. nista harcosok ezreinek vérét jelképezi, halad a szocializmus, a béke és a jobb jövő felé mun­kásosztályának és pártjának vezetése alatt, Lenin és Sztálin útján. Ezen az úton ifjúsági kon« gresszusaink határkövet jelké­peznek. Éljen a csehszlovák és ma« gyar nép örök és megdönthe­tetlen barátsága a szocializmus győzelméértl Éljen a CSM, a szocializmus Ifjú építőinek erős szervezetei Hatalmas felvonulással befejeződött a CsISz első országos kongresszusa A Csehszlovák Ifjúsági Szö. vétség első országos kongresz­szusa négy napig tartott és va. sárnap hatalmas felvonulással fejeződött be, amelyen százezer ifjú vett részt. Az ifjúság Zápotocky minisz. terelnök és az egész kormány, előtt vonult el. A díszemelvé­nyen helyet foglaltak a Cseh­szlovák Kommunista Párt kép­viselői. M. A. Szilin szovjet követ, a népi demokratikus or­szágok képviselői, dr. Václav Vacek, Prága főpolgármestere, Frances Damon, a DÍVSZ alel­nöke, Bert Williams, a DIVSz főtitkára. Grohman, a Nemzet, közi Diákszövetség elnöke és a csehszlovák ifjúsúg vezetői Hejzlar képviselő vezetésével, valamint az Ifjúsági Kongresz­szus külföldi küldöttei. Zápotocky elvtárs az ifjúság­hoz intézett beszédében emlé­keztette az ifjúságot a sztálini tanításra: hogy építhessünk, tudnunk kell; hogy tudjunk, ta­nulnunk kellI A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a több mint egymillió tagot számláló szer­vezet fontos tényezővé vált abban az erőfeszítésben, hogy felszámoljuk a régi erkölcstelen kapitalista világ hagyományait és új szocialista világot épít­sünk. A miniszterelnök ezután rámutatott arra, hogy az ifjú­sági szervezet nehéz munka és nehéz harcok árán jött létre azok ellen, akik nem akarták az egy­séget. A miniszterelnök így folytatta: „A cseh és szlovák dolgozó, földművelő és tanuló ifjúság egyhangúlag így vála­szol: „Nem akarunk szétszaka­dást, nem akarunk nacionalista, vagy faji elentéteket. Egységet akarunk, békét és szocializ. must!" „Mi, a szocalista Szov­jetúnióval, a népi demokratikus köztársaságokkal, valamennyi nép és állam dolgozó osztálya, val és kapitalistaellenes elemei, vei haladunk együtt". Ezután Viliam Sirokf elvtárs, miniszterelnökhelyettes és Hejz. Iar képviselő, a Csehszlovák If­• júsági Szövetség elnöke mon» dott beszédet. Engedjék meg, hogy a har. os magyal fiúk és leányok ez­einek, akik most készülnek negvalósítani a Dolgozó Ifjú­ág Szövetségét, lelkes iidvöz. etét tolmácsoljam. A magyar ifjúság őszinte römmel figyeli, milyen nagy redményeket ért el a Gott­vald elnökhöz hű Csehszlovák júság a szocializmus építésé­én. A magyar ifjak és leányok zekben a napokban készülőd­iek, hogy a harcos dolgozó if­úság vezetése alatt, — kiknek óraiban a fiatal munkások zázezrei versenyeznek a ter­nelésben, — szorosan össze, capcsolódva a dolgozó földmű­/esifjúsággal és a diáksággal a ermelés frontján és az ellen­íéggel való harcban olyan Szö­vetséget teremtsenek, amely a 'árttal együttműködve épúgy, mint a Komszomol fogja a szo. cialista építés és a békeharc ki­magasló hőseit nevelni. Erős és egységes szervezetet alapítunk, amely a békefront megbízható pillére lesz, melynek élén a Szovjetúnió és a bölcs Sztálin áll. A magyar és csehszlovák nép évtizedekig ellenségesen nézett egymásra azért, mert kapitalista és feudalista uraik táplálták bennük a sovinizmust. De a Szovjetúnió általi felsza. badítás óta a dolgozóosztály hatalomrajutásával és a szocia­lizmus építésével a csehszlovák és a magyar nép megbonthatat­lan, szoros barátságban él. Fia­tal új szervezetünk, amely a magyar ifjúság szeretett veze. tője és tanítója, Rákosi elvtárs útmutatása alapján harcol, fő­feladatai egyikének tartja a csehszlovák és magyar ifjúság barátságának elmélyítését, hogy mindkét nép és ifjúsága a szo. cialista hazaszeretet és a pro­désem, hogyha ifjúságunktól nemcsak kérünk, hanem adunk is neki valamit, azzal nagyban hozzájárulunk ifjúságunk bé­kés építömorá'ljának emelésé­hez. Ezeknek az itt felsoroltak­nak a megvalósítása népi de­mokráciánk legmegfelelőbb vá­lasza lesz az itthoni és nyugati burzsoázia fegyvercsörtetésére filjen a milliós CSM1

Next

/
Thumbnails
Contents