Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-31 / 123. szám, szerda

* M • • 1950 május 3 Ili S2Ö L. Novomeský önkritikái beszéde a kongresszus harmadik napján Szükségesnek tartom, hogy foglalkozzam Široký elvtárs beszámolójának avval a részével, amelyben éles és beható kritikávai foglalkozott a burzsoá nacionalizmus befolyásával Pártmik politikájára és az én felelősségemmel a Kommunista Párt nemzetiségi politikájának, a leninisztálini helyes vonaltól való elhajlásaiért. Olyan nyíltan szeretnék beszélni Pártunk legfőbb szerve előtt, ahogyan csak e pillanatban felfoghatom azon tévedések mélységét és veszéíyét, amelyeknek hordozója voltam Szlovákia Kommunista Pártja politikájának végrehajtásában. Ezekről a dolgokról nem ma beszélek első ízben. Részletesebb önkritikái adalékokkal már megpróbáltam megvilágítani a nemzetiségi politikában történt elhajlásaimat a Központi Bizottság április 5-i és 6-i ülésén, majd a Párt Központi Bizottsága elnökségének ülésén, azután a bratislavai központi hivatalok és alapszervezetek funkcionáriusainak aktíváján és másutt is. Ezen alkalmakkor a nekem felrótt egyes tévedéseket önkritikailag érintettem, azonkívül olyanokat is, amelyeket ma hibáknak tartok és így ebben a mai felszólalásomban a Párt kongresszusa előtt kötelességemnek tartom hangsúlyozni azt, hogy a Központi Bizottság jogos kritikáját ugyanolyan formában, mint ahof

yan azt itt tegnap beszámolójában ir

0ký elvtárs tolmácsolta nemcsak mint Pártunk fegyelmezett tagja és a Párt funkcionáriusa fogadom el, hanem abban a mély meggyőződésben is, hogy a Párt tagjainak tömegei és a Párton kivül álló dolgozók tömegjei számára a burzsoá világnézet maradványainak, a nacionalista elhajlásoknak és azok gyökereinek kritikája igen fontos. Szükséges ez a Párt érdekében, hogy ilyen terhelő akadálytól mentesen vezethesse fiatal munkásosztályunkat, dolgozó népünket a szocializmus megvalósításáért folyó küzdelemben nálunk. Szükséges a szocializmus érdekében, amely már most, fejlődése kezdetén, a széles tömegek előtt is a szlovák nemzeti lét igazi biztosítékának és nemzeti erőink hallatlan fejlődése megbízható alapjának mutatkozik. Szükséges a szlovák nemzet érdekében, amelynek nemzeti élete már most is szemmelláthatóan kifejlődött és peddig a csehszlovák, — az egész csehszlovák — munkásosztály hegemóniáért, a Köztársaság szocialista fölépítésének feltételelért folyó küzdelemben, amely a proletár nemzetköziség szellemében, a Szovjetúnió iránti odaadó hűségben és a népi demokratikus államokkal való testvéri egyetértésben s az egész világ dolgozóival való szolidaritás szellemében folyik. De Pártunkban a nacionalista elhajlások éles kritikáját azért is sürgetni kell, mert addig, míg a Pártban és a dolgozók között is bármilyen formában hajlam mutatkozik a nacionalista elhajlásokra, addig nálunk az osztályellenség tevékenysége számára talajra talál. A hazai és külföldi osztályellenség is. Erre oktatnak bennünket saját hibáinkból merített tapasztalataink is a nemzetiségi kérdésben. Azonban ennél sokkalta figyelmeztetőbb intő példa számunkra néhány testvéri kommmunista és munkáspárt tapasztalata, főleg azonban Jugoszlávia elrettentő példája, ahol a proletár internacionalizmus elveitől való elhajlások, s a készség hiánya ezen elhajlások kritika alá vonására azt jelentették, hogy ezt az országot burzsoá provokatőrök hatalmába adták, és egyenesen az imperializmus szolgálatába. Ezek a tények sürgetnek arra, hogy a Párt és funkcionáriusainak hibái, valamint az én hibáim is a nacionalista politikában konkrét kritika útján lepleződjenek le és e kritika a Pártban a lenini-sztálini politikának a nemzetiségi kérdés gyakorlati végrehajtására vonatkozó felfogását is megvilágította és így Pártunk ebből a kritikai kampányból világnézetileg megacélosodva és vezetősége köré szilárdan tömörülve került ki. Široký elvtárs a nemzetiségi kérdésben elkövetett hibáimat kritikájában Í. legélesebben azokon az ártalmas és téves tetteken ábrázolta, amelyeket nemzeti felszabadító küzdelmünk idején és a felszabadulás után követtem eL Anélkül, hogy el akartam volna takarni ezeknek a tévedéseknek mélyebb gyökereit, valamint későbbi következményeit azt hiszem, fontos ezen időszak a hibáinak boncolása is, hogy jól érthető legyen a hibák kritikájának jogosultsága és ezekből megt/őzően következzenek a tanulságok. Ha emlékeimben rekonstruálom a háború idejéből származó elgondolásaimat, valamint azokat, amelyek a felkelés előkészületeinek idejében keletkeztek, világossá válik előttem, hogy az osztályharc perspektíváját nem tartottam szem előtt állandóan és olyan világosan, mint ahogyan ezt a kommunistáktól a marxi-lenini tanítás megköveteli és ahogyan ezt megkövetette programmunk, hogy biztosítsuk a megújított köztársaságot a dolgozók és a szocializmus építése számára. A nemzeti felszabadító küzdelemben nemcsak mi kommunisták vettünk részt és helytelen volna azt követelni, hogyha kommunista, legyen mindeki, aki ebben részt akar venni. Azt sem lehet hibáztatni, hogy nem állítottuk előtérbe osztályunk és Pártunk végső és főcéljait a nemzeti felszabadításért folyó harcban, amikor arról volt szó, hogy a munkásosztály és a Kommunista Párt körül egyesítsük mindazokat az elemeket, akik készek voltak résztvenni a nemzeti felszabadító küzdelemben, a nácizmus és annak hazai segítői ellen. Azonban hiba volt és ennek kihatását ma már teljesen felfogom, hogy szem elől tévesztettük a széles nemzeti arcvonal osztályjellegét és osztályösszetételét azét az arcvonalét, amelyet a mi Pártunk és a mi munkásosztályunk szervezett a nemzeti felszabadításért megindult harcban. Nagy hiba volna nem látni akkori szövetségeseink osztályelfogultságát azok ellen a célok ellen, amelyeket mi a nemzeti felszabadító harcban el akartunk érni és végezetül hiba volt az, hogy naponta nem vontuk le a következtetést a dolgoknak ilyen állapotából politikai és szervezeti tekintetben. Cselekvésem folyamán nem figyeltem akkori szövetségeseink osztályelfogultságára és álnok fondorkodására, az általunk kitűzött célok ellen, vagyis a munkásosztály vezette dolgozó nép és a szocializmus győzelmének biztosítása ellen. Abban a hitben Voltunk, hogy a háború alatt a dolgok fejlődése, főleg szocialista szovjet szövtségesünk meggyőző győzelme olyan lecke, amelyből az emberek nagy többsége alapos tanulságokat szerez a szocializmus elsőbbségéről és elfogadja az új társadalmi berendezkedés alapelveit, ha nem is lelkesedéssel, hanem minden figyelemreméltó ellenállás nélkül Arról, hogy helytelen rolt így értékelni a szovjet védelem beíolyását a mi kispolgári és burzsoá rétegeinkre, nem szükséges ma már szavakat vesztegetni. Nagyon hamar észrevettük, hogy a burzsoázia burzsoázia maradt a nemzeti felszabadító küzdelem folyamán s a felszabadítás után is és képviselőinek az volt fontos, hogy a megújított köztársaságban feltámasszák a kapitalizmus megingott hatalmát és megerősítsék a burzsoázia helyzetét. Az erre irányuló törekvéseket nem tudtuk volna ugyan elhárítani még akkor sem, ha helyes osztályéberséget tanúsíthattunk volna. Azonban hathatósabban védekezhettünk volna ellenük És pedig a helyett, hogy a tömeg között széles nemzeti frontot szervező párt által — amely egyedül volt alkalmas arra, hogy a burzsoázia erőfeszítéseit elszigetelje — mozgósítottuk volna a kispolgárságot és a dolgozó tömegek között levő ingadozó elemeket, teret engedtünk a parasztság ellenségének, s ennek sikerült ellenünk, a szocializmus ellen és — amint erre jól emlékszünk — rögtön a felszabadulás után, igen konkrét módon a Szovjetúnió ellen is fellépnie. Mi azonban az én politikám következtében a nemzeti szervek téves politikájának talajára voltunk visszaszorítva, anélkül, hogy a nemzetben lévő valóságos arcvonalra támaszkodtunk volna, a munkásság nemzeti arcvonalára, a kis- és középparasztságra, a haladó diákságra és értelmiségre. És itt a legjobb elgondolások mellett sem tudtunk kifejteni a dolgozók széles tömegei között érthető politikát, olyan politikát, amely a munkásosztálynak világosan bizonyította volna, hogy a kommunisták a nemzeti arcvonalban tudtak ugyan önfeláldozó és kitartó küzdelmet folytatni a köztársaság felújításáért, azonban ezt a szocializmusért tették és nem azért, hogy benne legálisan érvényesülhessenek a kapitalizmus viszszaáűítására vonatkozó törekvések, amelyek a dolgozó népnek minden, a felkelés alatt elért vívmányait akarták megdönteni, továbbá nem azért, hogy érvényesülhessenek azok a törekvések, amelyek meggyengitik a Köztársaság egységét a Szovjetúnióva! való szövetség aláásása után. Ezzel a tévedéssel függ össze olyan szorosan a nemzetiségi kérdésben folytatott politikám, hogy talán egyáltalában nem is keletkezett volna, ha világosan megértettem volna Lenin és Sztáfön tanításával összhangban azt, hogy olyan lecke ellenére, amilyen a második világháborúban a szocialista Szovjetúniú győzelme volt, olyan társadalmi szerkezetben is, mint amilyen Szlovákiában túlysúlyban van csupán éles osztályharcban lehet biztosítani a munkáosztály, a dolgozó nép uralmát és lerakni a szocializmus felépítésének alapjait. Bizonyára helyes volt, hogy a szlovák nemzeti önállóság gondolatát, mint új vonást jelöltük meg Csehszlo. vákia jellegében, amelyet nemzeti felkelésünk felújított. Azonban helytelen volt, hogy a lenini-sztálini tanítással összhangban a nemzetiség kérdés problémáit nem rendeltük alá a piunkásosztály uralmának, érdekeinek, küldetésének. Ez a mi és ez az én legnagyobb hibám. Az 1943—44-es években a londoni kormány kijelentései és Beneš dr. tervei befolyásoltak engem, amelyek úgy, amint más kérdéseket álcáztak, melyek a Köztársaság felújítását érintették, a szlovák kérdésben teljesen nyíltak és kihívóak voltak. Továbbá befolyásoltak engem sokaknak félelme, olyan embereké, akik különben őszintén odaadóak voltak a Köztársaság felújítása gondolata iránt, hogy az Szlovákiával való kapcsolatokban a München előtti vonalra fog térni, bár talán még kevesebb tapintattal. Végül pedig befolyásolt engem az a félelem, hogy a ludákságnak, amely jogtalanul kiárendálta a maga számára a szlovák nemzeti érdekek képviseletének jogát, még az ilyen csőd után is, mint amilyen azt a Köztársaság szétrombolásához és az összeomló nácizmussal való együttműködés következtében érte, nálunk éltető talaja lesz a londoni kormányban képviselt cseh burzsoázia elvakult politikája folytán. Ezektől a fáktol nem láttam az egész erdőt. Hiszen tudni lehetett, hogy a háború győztese a Szovjetúnió, hogy a köztársaság felépítése keletről jön, hogy Pártunk vezető elvtársai a Szovjetűnióban vannak, élükön Gottwald elvtárssal és akik szemmelláthatóan, a szlovák kérdés dolgában egy új jellegű Csehszlovákiára törekedtek és mindezt együttvéve engem is meggyőzhetett volna arról, hogy Köztársaságunk nem a kapitalizmus és annak uralmi módszerei számára lesz felújítva. Ezzel szemben a Köztársaság felújítását egyedül lehetővé tevő olyan feltételek melett, azaz a kommunisták részvételével, Gottwald elvtárssal a kormányban a szlovák nemzeti jogok számára, olyan biztosítékokat fogalmaztam meg és törekedtem megszervezni, mintha őrök időkre és egyedül csak dr. Beneš és annak szlovák. nemzeti létté! szemben ellenséges nézetű emberei állnának a köztársaság élén. Egyszerűen nem gondoltam át és nem értettem meg a lángeszűen átgondolt sztálini eljárás belső gondolatat és logikáját. Európa népeinek, közöttük Csehszlovákia nemzeteinek felszabadítására. Bármilyenek is voltak szubjektív kapcsolataim a moszkvai Kommunista Párt vezető tagjaihoz és Gottwald elvtárshoz, ez a hibás tájékozódás tárgyilagosan bizalmatlansággal volt egyenlő Gottwald elvtárssal és a moszkvai vezetéssel szemben. Ha világosan tudatára ébredtem volna a nemzeti felszabadulás korszaka szövetségeseink rideg osztályérdekeinek és úgyszintén arra, hogy csak nyílt osztályharcban lehetséges megszilárdítani munkásságunk és dolgozo népünk hatalmát, amely egyedül jogos hordozója és biztosítója a szlovák nemzeti sajátos létének, akkor lett volna alkalom politikánk megváltoztatására, amely a Pártot megmentette volna a további hibák elkövetésétől és Szlovákiát és a Köztársaságot áldatlan következményeiktől. Erre alkalom lehetett a kassai program vagy a szlovák nemzet Magna Chartájának kihirdetése a kormány akkori alelnökének Gottwald elvtárs ajkáról öt évvel ezelőtt. Azok a biztosítékok, amelyeket a gottwaldi Mag. na Charta tartalmazott és azok a biztosítékok, amelyeket az a körülmény nyújtott, hogy a Magna Charta szerzője a Csehszlovákiai Kommunista Párt élén állt és ennek jelentős befolyása volt a Nemzeti Front kormányában, ez a szlovákiai kommunisták szá. mára kiinduló pontot jelenthettek volna a hazai nacionalista sovinizmus és annak burzsoá hordozója elleni határozott politika számára a szlovák dolgozó nép és a cseh dolgozók testvéri egységének megszlárdítására. Az ilyen eljárás az első pillanattól kezdve biztosította volna számunkra a szélesebbkörű segítséget, az egyre inkább talpraálló hazai reakcióval szemben és a cseh dolgozók között ugyanakkor megerősítette volna a bizalmat a szlovák kommunistáknak a köztársaság egységének megszilárdítására irányuló szándékában. Ezt az alkalmat azonban nem használtuk ki. Én magam azt hittem, hogy azzal az energiával, amellyel el fogjuk érni Szlovákia számára a végrehajtó hatalmat, növekszik jelentőségünk: a kommunisták politikai súlya Szlovákiában. Nem értettem meg, hogy éppen olyan terjedelemben, amilyenben kiküzdtük és 1csikartuk a végrehajtó hatalmat a nem kommunisták számára, erősödhetett a kommunista ellenes ellenállás helyzete. Mert a szlovák burzsoáziának ezért voit rá szüksége és erre használta fel. Nerr a nemzeti erők fej. lesztésére és Szlovákia felvirágoztatására. Mivel ez csakis a szocialista fejlődés előfeltételei mellett lehetséges és a fejlődés szocialista előfeltételeinek megteremtésén a burzsoáziának le kellett volna mondania hatalmáról és pozícióiról és eite nem volt hajlandó, azon tanulságok ellenére sem, amelyek a második világháborúban aratott szovjet győzelemből folytak, annál kevésbbé valamiféle hálából a mi törekvéseink iránt, amelyek arra irányultak, hogy Szlovákiának a legszélesebb jog. kört biztosítsunk. Ez a téves eljárás megszilárdította a burzsoázia ideológiai platformját, pontosabban mondva, ezzel a téves eljárással mi a burzsoázia ideológiai platformjára léptünk és gyakorlatilag is megszereztük számára azt a lehetőséget, hogy először titokban intrikáljon később nyílt harcba lépjen ellenünk is. Ezek a hibák nem korlátozódnak az 1944—45. időszakra. Nem elszigetelt hibákról, nem taktikai tévedésről van szó. Olyan elhajlásokról van szó, amelynek gyökerei mélyebbek és következményei messzebbrehatók. Ezeknek a hibáknak fő gyökere a marxizmus-leninizmusnak nem eléggé mély és nem elégséges átélése és a marxista tanok következetlen alkalmazása társadalmi viszonyainkra. Ennek következtében nem teljes és nem fentartás nélküli az összeforrás a munkásosztállyal és a szocializmusért való harcra szervezőjével, a Kommunista Párttal. Ezt a fogyatékosságot régebbi tevékenységemből hordtam magamban, főleg a DAV körüli mozgalomból, amely minden törekvése mellett, hogy értelmiségünket közelhozza a szocializmus, a Szovjetúnió problematikájához és a hazai dilgozó nép helyzetéhez és törekvéseihez, nem tudott összeforrni a munkásosztállyal és nem vált a Kommunista Párt szerves alkotó részévé. Szükségesnek tartom, hogy rámutassak e hiányok forrására éspedig azért, hogy érthetővé váljanak a »további tévedések okai és hogy okulásul szolgáljanak főleg értelmiségünk azon részének, amel ya rokonszenvben és a munkásosztály és annak pártija harca iránti jóakaratú, de akadémikus érdeklődésben elegendő mértékben teljesítve látja kötelességét a szocializmus előfeltételei és kiépítéséért folyó harc iránt. Éles, de helyes kritikának vetette alá Široký elvtárs az iskolapolitikát is, amelyet a nemrég múlt napokban folytattam. Ezért szükségesnek tartom, hogy a kongresszus előtt is rámutassak legalább saját hibáimra, az általam előidézett fogyatékosságokra és főleg saját felelősségemre az iskolapolitikában. Az iskolapolitika hiányainak oka egyrészt a helytelen káderpolitika, a pedagógiai, az adminisztratív káderek helytelen elhelyezése, olyan elhelyezés, amely tekinteten kívül hagyta az iskolai nevelésben a haladás és a szocializmus legfőbb érdekeit, másrészt a marxilenini tanok bátortalan és következetlen átvitele az iskolai nevelésbe. Különben mindkét jelenség egymással szorosan összefügg. Az első körülmény logikus oka volt a második hiánynak. Már a bratislavai központi hivatalok alapszervezetei funkcionáriusainak aktíváján hangsúlyoztam, hogy hiányzott a bátorság és a határozottság köztevékenységem terén. Nem szivesen okoztam bántalmat, még akkor bevallom, ha ügyünket is sértettem meg azzal, hogy kíméletességből meghagytam állásukban olyan embereket, akik arra alkalmatlanok voltak. Tapintatosan jártam el és tapintatos eljárásla intettem az embereket, aminek következtében nem lehetett kiküszöbölni az akadályokat, söt ellenkezőleg, megsokasodtak iskolaügyünk olyan arányú fejlődése előtt, amely azt közelebb hozta volna szükségleteinkhez a CsKP Központi Bizottsága 1948 őszén kimondott követelményei értelmében, amikor Gottwadl elvtárs Pártunk politikai irányelvének sorában kitűzte a munkásosztály számára a munkásértelmiség nevelésének szükségességét. A főhangsúlyt tevékenységemben a meggyőzésre helyeztem, ami nem lenne helytelen, ha ugyanakkor erélyesen közbeléptem volna ott, ahol a meggyőzés hatástalannak mutatkozott. Bizonyára helyes az a vélemény, hogy a szocialista nemzedék nevelését is csak olyan emberekkel valósíthatjuk meg, amilyen embereink vannak. Azonban nem kerestem elég bátran és céltudatosan embereket különféle szakágakból és különféle munkahelyekről, főleg nem a dolgozók sorából azokra a helyekre, amelyek nem voltak kellően vagy pedig rosszul voltak betöltve. A káderpolitika terén történt liberális eljárásban, az új embereknek fontos helyekre való bátortalan odaállításában látom az iskolaügyi szakasz igazgatásánál elkövetett fő hibámat. Főleg ebből következnek azok a hiányok, amelyeket fel kell róni az iskolapolitikában. Akár arról van szó, hogy a tanulók és a főiskolások szociális eredete még mindig nem olyan, amilyen megfelelne Szlovákia lakossága szociális öszszetételének és főleg a CsKP IX. kongresszusa ama követelményeinek, amelyet Gottwald elvtárs hangoztatott, ahol a munkásosztály saját értelmiségének felnevelését követeli és a reakciós elemek iskolába lépésének meggátlását. Ezzel kapcsolatosan elfogadom a megrovást a főiskolák demokratizálásánál való hibás eljárással kapcsolatosan, amikor azokon az én ösztönzésemre is, hogy tapintatosan járjanak el, megmaradtak a főiskolákon olyan elemek, amelyek oda nem valók. Elégtelen határozottsággal járultam hozzá ahhoz is, hogy az iskolai nevelés szocialista szellemben történjen. Ezen a téren nagyobb figyelmet kellett volna szentelnem a tankönyvszerzők megválasztásának, akik legalább nagyobb biztosítékot nyújtottak volna, hogy munkájuk jő vezetője lesz a tanítóságnak az ifjúság szocialista nevelésében. Ezzel a hiánnyal lényegileg összefügg az ukrán-orosz irányú iskolákról való elégtelen gondoskodás, amelyek állandó hiányt szenvednek szocialista tankönyvekben és tananyagban. A magyar nemzetiségű ifjúság számára az iskolák lassú ütemben alakultak meg és alakulnak meg azért is, mert elégtelen eréllyel harcoltam a szlovák sovinizmus képviselői ellen, akik szabotálták vagy hátráltatták a magyar ifjúság számára az iskolaügynek megfelelő méretű fejlesztését. Végül magamra vállalom a felelősséget azért a szerencsétlen tényért, hogy az iskolaügy szolgálatában még mindig vannak klerikalizálő ele« meink, amelyek ottmaradtak az iskolák államosítása után is és hogy elégtelen éberségem miatt az iskolaigazgatásban jelentős visszaéléseket követhetett el, — ahogy azt Široký elvtárs tegnap megemlítette — egy hivatalnok, akit mint kártevő ellenséget lepleztek le. Végül néhány szót kell mondanám tevékenységem kritikájával és ezzel az önkritikával kapcsolatban. Az egész Párt álláspontja a nacionalista elhajr lások kérdésében és azek hordozóivá! szemben egységes és elítélő volt. A Párt kongresszusa ezt a kritikát egyöntetűen elfogadta, ez helyes w» arról tesz bizonyságot, hegy a Párt egészséges és szilárdan sorakozik fel a Központi Bizottság körül és kepes ellenállni olyan befolyásoxnak, amelyeknek nincs helyűk benne. Bár engem a Központi Bizottság és most a Kommunista Párt legfőbb szerve éles kritikának vetett alá, ezt őszinte örömmel fogadom. Miért? Már régebben szájról szájra járt a Pártban és a pártoh kívül is mende-mondák a pártvezetőség egy csoportjáról, nézet-" eltérésekről, ez vagy amaz csoport között, Husák és Novomeský közt az egyik oldalon és a többi elvtársak köat a másik oldalon. E nézet létrejöttében bizonyára nekem is részem van ós pedig hibás politikám miatt, amelyei folytattam, közömbösségem miatti amellyel ezekkel a kombinációkkal szemben viseltettem, a bátorság hiánya miatt, hogy saját kritikámmal a megismert hibákat megfelelő időben legalább megpróbáltam volna megszütetni ilyen egymástól eltérő cso* portok és irányzatok megkülönböztetését a Pártban, röviden azért, hogy a pártvezetőség többi elvtársaival összefogva nem harcoltam következetesen a Párt fő irányvonalának megvalósításáért. Egyet azonban tudok és szükségesnek tartom hangsú-; lyozni, hogy a Kommunista Pártnak csak egy vezetősége lehet, csoportok ás irányzatok nélkül. Ha bárki a Párt bármilyen szervében csoportokat akarna alakítani, annak nincs helye ezekben a szervekben és nincs he

J lye a Kommunista Pártban. Csak egy pártunk van, a Csehszlovákiai Kommunista Párt, amelyet annak Központi Bizottsága vezet, élén Gottwald elvtárssal. Ennek szilárdan betagozott szlovákiai része a Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottsága vezetésével, Široký elvtárs elnöklete alatt. A Csehszlovákiai Kommunista Párt politikája csak egy és egységes* Egyszerűen nem létezhetnek olyan jelenségek, amelyek megkülönböztetést engednek meg, hogy ez vagjy amaz az elvtárs, sőt az elvtársaknak ez vagy az a csoportja eltérjen a Párt vonalától. Ez fő dolog, amely vftán felül áll. Minden eltérés a helyes politikától a kényes nemzetiségi kérdésekben Husák elvtársat és engem is a többi elvtárstól eltérő álláspontra tolt. Engedjétek meg hangsúlyoznom, hogy a többi elvtársaktól minket nem különböztet meg semmiféle jobb, következetesebb és erélyesebb harc a 6zlovák nemzeti érdekekért. Köztünk a különbség abban van, hogy az SzKP Široký elvtárs vezetésével előreláthatóbban és döntőbben juttatta (Folytatás a£ 5. oldalon)