Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-28 / 122. szám, vasarnap

ď 12 UJ S70 1950 mdius 28 továbbadni otthon dolgozóink köré­ben. ASSZONYAINKNAK IS SZORGALMASAN BE KELL KAPCSOL0DNIOK A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉBE Szabó Emília tízgyermekes sze­gény munkáscsaládból származik. Hét elemit végzett, szüleinek nem volt módja rá, hogy tovább taníttas­sák. Életéről, élményeiről ezeket mondja: — Nekem nagy szerencsém volt. hogy férjemmel összeakadtam. Ö már 1921-től tagja volt a Pártnak és mindent elkövetett, hogy felvilá­gosító munkájával engem is bevon­jon a munkámozgalomba. — Számomra nagy kitüntetést je­lent az, hogy résztvehetek ezen a történelmi jelentőségű IX. Párt­kongresszuson. Hozzáteszem még azt is, hogy már tavaly mint kikül­dött vettem részt a CsKP kongresz­szusán. Őszintén szólva nem tudom, mivel érdemeltem meg azt a meg­tiszteltetést. mert végeredményben még nem végeztem olyan munkát, amit szerettem volna elvégezni, hogy méltó és kiváló tagja legyek Pártunknak. — Én, aki szlovák vagyok és fér­jem magyar, azt állítom, hogy igenis a magyar és a szlovák dolgozó együttműködése példás lesz. Tapasz­talatból mondom, a mi házasságunk is példás, soha még a nemzeti kér­dés fel sem merült közöttünk. Ben­nünket összeforraszt a közös munka, s a közös cél, és ugyanez áll szocia­lista hazánk dolgozóira is. — Mi dolgozó asszonyok mind­anyian hálásak vagyunk Pártunk­nak a szocialista vívmányokért, mert velük gyermekeinknek meg van adva minden feltétel ahhoz, hogy öntudatos munkások váljanak belő­lük. Az iskolák, az egyetemek nyit­va állnak előttünk s nekik nem kell többé olyar^ akadályokkal megküzde­Xúölt, mint nekem kellett, aki 32 éves koromban most a felszabadulás után végeztem el az óvónőképzőt. _ A történelmi jelentőségű IX. Kongreszusról a legszebb élmények­kel távozom és mihelyt hazaérkezem, első dolgom lesz, hogy szorgalmazom a csecsemő és a gyermekotthonok megnyitását, hogy aszzonyaink be­kapcsolódhassanak a szocializmusba és hogy minél előbb befejezhessük az ötéves tervet. Mondanivklómat a következő szlovák jelszóval feje­zem be: „Päťročný plán bez ženy — nemôže byť splnený." PÉLDAKÉPEM ŠIROKÝ ELVTÁRS ľ — Az SZKP IX. történelmi kon­gresszusától reméljük a szocializmus építésének meggyorsítását hazánk­ban ezen jelsző alapján: bátrabban előre a szocializmus utján, — mondja Major Sándor, az ipolysági járás ma­gyar párttitkára. — El kell távolitanunk űtunkból elöbbrejutásunk legnagyobb akadá lyát, a burzsoanacionalizmust. — A kongresszus minden egyes résztvevőjét hatalmas lelkesedés tölti el a szocializmus építésében elért ered­mények nyomán. A bátor bolsevik kritika és önkritika, a burzsoánacio­nalizmus elleni könyörtelen harc, a hibák szigorú feltárása dicsőséges Pártunk oly erőssége, amely bizto­sítja a Csehszlovák Köztársaság dolgozóinak, hogy Pártunk vezetésé­vel szilárd léptekkel meneteljenek elő­re és gyorsabban megérjék a szocia­lizmus megvalósulását hazánkban. — A IX. kongresszuson kidolgo­zott irányvonal óriási változásokat hoz Pártunk további munkájának minden terén. A burzsoánacionalizmus elleni harc teljes mértékben vonatkozik ránk, magyar dolgozókra is és hozzá fog járulni a szlovák-magyar dolgo­zók közti testvéri viszony megszilár­dulásához. Segítségünkre lesz a szocialista épitő munka minden sza­kaszán, az ipari termelés. az EFSz-ek felépítése és a kultúráiét vonalán. _ Boldog vagyok, hogy résztvehe­tek a dicsőséges IX. pártkongresz­szuson és erösebben eltökéltem, mint valaha, hogy a kongresszus után fel-' adataimat a dolgozó nép, hazánk újjáépítése és a szocializmus megva lósítása érdekében százszázalékosan teljesítem, sőt túlteljesítem. példaképem Široký elvtárs, akit 1925 óta ismerek, aki mindig a Párt érdekeit képviselte és könyörtelen harcot folytatott a kapitalizmus el­len. Igyekszem ugyanazon a vonalon haladni, mert tüdőm, hogy Široký elvtárs mutatja azt az utat, amely a dolgozók jóléte, a szocializmus fe lé vezet. Minden erőmmel azon le­szek, hogy ezt megvalósítsuk. BECSÜLETES MUNKAÉRT BECSÜLETES MEGÉLHETÉST Šestina elvtárs kérdésemre pon tokban válaszol: 1. A burzsoánacionalizmus elleni harc a Kommunista Párt zászlaja alatt, a sovinizmus megszüntetése és a proletár nemzetköziség eszméjé­nek megvalósulása a szocializmus győzelmével. 2. A világ békeharca, a stockhol­mi békefelhivás aláírási akciója, a háborús uszítók és az imperializmus elleni harc. 3. A gyarmati államok támogatá­sa. amelyek szabadságharcot vívnak az imperialista elnyomás ellen. 4. Dolgozóink életszínvonalának emelése, amelyhez csakis becsületes, lelkes munkával juthatunk. A prole­tárok jelszava szerint: becsületes munkáért becsületes megélhetést. Nem kommunista az, aki csak azért dolgozik, hogy funkciót szerezzen, vagy tőkét harácsoljon. 5. A Pártban és a közigazgatásban becsületes emberek dolgozzanak. A nem oda valókat ki kell zárni. 6. Népi demokratikus Csehszlová­kiánkban minden állampolgár nem­zetiségi különbség nélkül, vállvetve építi az ipar, bánya, mezőgazdaság, szociális és kulturális munka terén a közös cél felé vezető utat. A Párt rányvonalát követve gyorsan meg­valósítjuk a szocializmust. 7. Mindne egyes kongresszusi ki­küldöttnek haza kell vinnie falujá­ba, üzemébe, hivatalába és az isko­lákba a kongresszuson nyert tapasz­talatokat és irányelveket, E néhány pontban látom összesű­rítve az SzKP IX. kongresszusán megtárgyalt kérdéseket. Napnál vilá­gosabban áll előttem és bizonyára minden kongresszusi kiküldött előtt az az út, amelyet Gottwald és Široký elvtársak nyitottak meg előttünk. Široký elvtárssal 1927 júniusában találkoztam először Kassán, amikor egy illegális összejövetelen éjnek ide­jén ránk tört és szétvert bennünket a rendőrség. Široký elvtárs a Kom­munista Párt kitartó harcosa volt és marad, akiben soha nem fog csa­lódni dolgozó népünk. Nem is tudom kifejezni örömemet afölött, hogy én, aki 16 évig külföldön vándoroltam kenyér után, hazajöhettem szabad Csehszlovákiánkba és ismét dolgoz­hatom a Kommunista Pártban, amelynek 1922 óta tagja vagyok. Ši­roký elvtárs útmutatásával hü har­cosa akarok leírni a nemzetközi pro­letármozgalomnak. A rimaszombati Réthy István elv­társ, a Párt régi megbízható tagja ezeket mondja: — Itt az SzKP IX. kongresszusán Široký, Púll és Baštlovanský elvtár­sak beszámolója után ismertük fe! tel­jes egészében azt a veszélyt, amit a burzsoá nacionalizmus jelent mind­annyiunknak. Mi dolgozók, akiket Pártunk a marxi-lenini idológia alap­ján nevelt, a burzsoá nacionalizmusra, mitn a munkásosztály rákfenéjére te­kintünk. A régi burzsoá republikában a szlovák dolgozókkal együtt harcol­tunk a mesterségesen szított burzsoá nacionalizmus ellen és ma a IX. kon­gresszus a végső csapást mérte azok­ra, akik eltértek a Párt irányvonalá­tól. Meg vagyok arról győződve, hogy a IX. kongresszus határozata döntő hatással lesz további építömunkánkra. AZ EGYENJOGÚSÁG ARRA KÖTELEZ BENNÜNKET, HOGY MÉLTÓ MODON VEGYÜK KI RÉSZÜNKET A SZOCIALISTA MUNKAVERSENYBEN. Bosó Gyula, a feledi járásbeli Ve­csek'ön a Párt helyicsoportjának al­elnöke, ezeket mondja: — 1932 óta vagyok tagja a Párt­nak. Hosszú évekig gyárban és bá­nyában dolgoztam. Mint gyárirnunkás léptem be a Pártba. Apám résztvett a kommün harcaiban és szocialista szellemben nevelt engem, amiért ma is hálás vagyok neki. Az ő példáját követtem akkor, amikor partizánnak álltam be és Nógrádi elvtárs vezetésé, vei elszántan harcoltam a többi par­tizánnal együtt a fasizmus ellen. Ezt a harcot csakis a szovjet hősök tették számunkra lehetővé. Szocialista maga. tartásomat tapasztalataim edzették ke. ménnyé, mert amióta emlékszem ál­landó üldöztetésben volt részem mind a régi republikában, mind a Horthy­érában. De az a nézetem, hogy azt, akiben egyszer fellobbant a szocializ­mus lángja-, azt többé nem lehet el­tántorítani ettől az eszmétől, amely a mi jövőnket szolgálja. — Ma a IX Kongresszuson, ami­kor hallgattam Široký elvtárs óriási horderejű beszédét, nem tudtam sza­badulhi Široký elvtárs 1938-ban még a losonci népgyűlésen mondott beszé­dének emlékétől. Akkor felszólított bennünket és minden öntudatos dol­gozót, hogy álljunk őrt a szocialista eszme mellett és harcoljunk egyesült erővel a fasizmus ellen, mert jönni fog az az idő, amikor összefogva egye. sült erővel építeni fogjuk a szocializ­must és véglegesen legyőzzük a fa­sizmus söpredékét. Nézetem az, hogy Široký elvtárs kongresszusi beszédé­vel az utolsó csapást mérte a fasiz­mus csökevényére, a burzsoá nacio­nalizmusra. — Bizony Široký elvtársam és bí­zom a Pártban, a munkásosztály él­csapatában, hogy a lenini-sztálini szel­lemben felfogjuk építeni munkáshazán. \ Este a Várszínházban ! Aggodalmaskodva nézegettem a boruló égre. A heves szél és a vésztjósló mennydörgés nem bíz­tatnak semmi jóval a Várszín­házban megtartandó péntekesti szabadtéri előadásra. Ismét be­bizonyosodott azonban a közmon­dás igazsága, hogy bátraké a szerencse és akik a borúban is derűlátók maradtak, nem bánták meg. A Várszínház hatalmas nézőte­re így is csaknem zsúfolásig megtelt. Bratislava lelkes közön­sége és természetesen a IX. kon­gresszuson résztvevő kiküldöttek is fittyet hánytak a szélnek és mennydörgésnek. Ügy látszik, íratlan szerződést kötöttek a fel­hőkkel. hogy ezek nem zavarják meg az ünnepi napokat. A zenekar már el is foglalta helyét a színpadon, amelyet a háttérben hatalmas IX. kon­gresszusi jelvény díszít, az alka­lom komolyságát jelképezve. Alatta diadalmasan vöröslik a nagyszerű jelmondat: „Gottwald­d;V. előre a boldog Szlovákiáért a sziooiaí lista. Csehszlovákiában". Körüskörül zászlók, a csehszlo­vák, szovjet és a baráti népi de­mokratikus országok lobogóinak erdeje. Egyik baráti állam, a Román Népköztársaság polgárai jöttek el ezen az estén hozzánk, hogy megosszák velünk szocialista fej­lődésünk újabb fontos határkövé­nél érzett örömünket. A buka­resti folklór intézet román népi hangszereket megszólaltató zene­kara az SzKP XI. kongresszusának tiszteletére rendezett nemzetközi fesztivál ín. hangversenyén a nagy ünnephez méltóan szere­pelt. A román zenészek híven tolmácsolták népük üzenetét, hogy szoros szövetségben, köl­csönös barátságban kíván halad­ni Csehszlovákia népeivel a békét védelmezők és a szocializmust építők útján. A közönség lelkes, emelkedett hangulata tetőpontra hágott, ami­kor a hangversenyre megérke­zett Zápotocký kormányelnök, akit felállva, viharos tapssal és igazán spontán lelkesedéssel fo­gadtak. Szűnni nem akaró lelke­sedéssel hangzottak az ütemes jelszavak: Éljen Zápotocký! Zá­potocký — Široký — éljen köz­tünk sokáig. Hurrá A Várszínházban összegyűlt rengeteg ember lelkes visszhang­ja volt népünk egységes akara­tának, boldog örömének. Az üdv­rivalgás mellett szelíd suttogás­nak hatott csak a mennydörgés, a túláradó lelkesedés forgószele mellett csak bátortalan szellőnek a zúgó szél. Mi, akik a termé­szet átalakításának korszakában élünk. így mutattuk meg már ez este, hogy a nép akarata igenis, diadalmaskodik. A nézó'téren Stahler elvtárs, egy besztercebányai kongresszusi kiküldött mellé kerültem, aki mult évben bulgáriai rekreációs csoportunk vezetője volt. El­mondta, milyen rendkívül mély hatást gyakorolt rá a IX. kon­gresszus nagyszerűsége, az el­hangzott; beszédek súlya. Szinte állandóan a hatalmas élmények lázában élt, nemcsak ő, hanem a kongresszus minden egyes részt­vevője. A közönség valósággal tombo­ló tetszéssel jutalmazta a román zenészek művészi teljesítményét. K gye* számok után felállva tapsol, hogy még inkább kifejez­ze köszönetét igyekezetükért. Megilletődve indult haza a tö­meg a hangverseny végén. Fülé­ben ott csengtek a tüzes román melódiák, lelkében pedig ott vit­te a népek nagy összetartozásá­nak érzését. P. 0. illr^*'' - v- -V lü ,< v »/ ; A normák túlteljesítéséről, a szocialsta verseny ragyogó eredményeiről szá­moltak be bányász elvtársaink, akiket a Kongresszus kiküldöttei mint a mun­ka hőseit leírhatatlan lelkesedéssel fogadtak. Furinda Rezső beszél üdvözlöm a szlovákiai földművesek nevében a Szlovákiai Kommunista Párt IJÍ kongresszusán résztvevő küldötteket és forró szeretettel kö­szöntöm a Párt jelenlévő vezetőit, örömmel teszem ezt, mert azt, hogy dolgozhatunk a szocializmus építésén, ennek a Kommunista Pártnak és ve. zetőjének köszönhetjük, elsősorban Gottwald és Široký elvtársaknak. Az 1948 februári események után erős lendü'ettel indult meg a munka a gyárakban és bányákban a szocializ­must minél gyorsabb kiépítésére ha­zánkban. A csehszlovákiai dolgozó nép jól tudta, hogy csak a szocializmus kiépí­tése szabadítja meg dolgozó népün­ket a kapitalizmus maradványaitól, a reakciós feketéző nagygazdáktól, akik a csehszlovák dolgozó munkások nélkülözéséből milliós profitokat vág­tak zsebre, mind a mezőgazdaságban, mind a kereskedelemben. Abban az idő­ben, amikor a falusi nagygazdák tej­jel itatták a sertéseket, a csehszlovák dolgozó munkásoknak és gyermekeik­nek nem jutott három deci tej és a kórházakban a betegeknek nem volt tej. Ezt mi, a mezőgazdaságban dolgozó munkások, kis- és középparaszlok ön­tudatosabb rétege láttuk, tudtuk és elhatároztuk, hogy az ipari dolgozók után mi is megkezdjük a szocializ­must építeni a falvakban. Megindult a vita, a harc a szövetkezetekért. A faluba bevittük az osztályharcot, mert a szövetkezeti gondolat ketté szakí­totta a falut, a szegény, kis- és közép­gazdákra, akik a közös termelés, a gé­pi segítség mellett foglaltak állást és a falusi nagygazdák és barátaik tábo­ra, akik a maradi kizsákmányoló régi világot szerették volna fenntartani. Ez a harc a kis- és középgazdák győ­zelmivel végződött falunkban. Ugyan­akkor a mezőgazdasági munkások kis- és középgazdák támadásba men­tek át a Kommunista Párt régi tag­jainak vezetése mellett. Kis- és középgazdáink felismerték a szövetkezet előnyeit és az állami traktorállomások által nyújtott segít­séget és számos faluban tömegesen alakították meg a szövetkezetet. Kér­jük a Kommunista Pártot és annak vezetőit, tegyék lehetővé, hogy ott, ahol megvanak rá a lehetőségek, en­gedje meg kis. és középgazdáknak, hogy minél hamarább áttérhessenek a szövetkezet harmadik típusára. Bí­zunk a Kommunista Pártban, annak kipróbált bölcs vezetőiben, méltányol­ják kívánságunkat és teljesítsék ké­résünket, hogy Szlovákia falvai mi­nél hamarább a szocializmus bástyái lehessenek. i • i , Éljen a Kommunista Párt! Éljen a Csehszlovákiai Kommunista Párt vezetője, Gottwald elvtárs! Éljen a Szlovákiai Kommunista Párt vezetője, Široký elvtárs! Éljen a mi nagy szövetségesünk és a béke bástyája: a hatalmas Szovjet­únió! Éljen annak nagy, bölcs vezetője, a mi tanítónk és a világ béke táborának vezetője, Sztálin elvtárs! Éljen a világ dolgozóinak egysége! Szocializmust építő országunk nagy, támasza, a CsISz milliós táborának — Gottwald ifjúságának — küldöttsége üdvözli a IX. Kongresszust Varjú József elvtárs építőmunkás felszólalása Mint ifjú építömunkás a szlovákiai magyar építőmunkások nevében üd­vözlöm Pártunknak, a Szlovákiai Kommunista Pártnak IX. kongresz­szusát. Mi ifjú építőmunkások a pártkon­gresszus jelentőségét megértjük. Tu­datában vagyunk e nagy kongresz­szus jelentőségének. Hálával gondo­lunk a felszabadító szovjet hadse­regre, valamint apáinkra, akik Kom­munista Pártunk vezetése alatt sok kat a szlovák és magyar dolgozók segítségével. Jogaink nem kisebbségi jogok többé, hanem teljesen egyen­rangúak vagyunk a szlovák munkás­sággal. Ez az egyenjogúság arra kö­telez bennünket, hogy méltó módon kivegyük részünket a szocialista mun­kaversenyből. — A munkaversenynek egyre na­gyobb tért kell hódítania mind a falu­ban, mind a városban. Mivel falun élek és földmunkát is végzek, én fő­leg az Egységes Földműves Szövet­kezetet tartom szem előtt és az a né­zetem, hogy a IX Kongresszus hatá­rozata komoly lendületet visz majd a szövetkezeti életbe. Az EFSz-nek nem szabad többé csak papíron, formálisan léteznie, hanem feladaát épúgy telje­sítenie kell, mint ahogy üzemeinkben a munkások teljesítik. — Számomra a IX. Kongresszuson való részvétel életem legnagyobb és legszebb élményei közé tartozik. Az elhangzott beszédek megerősítették benem a hitet a szocializmusban és a békéért, a szabadságért való harcunk, ban. Sz. B. áldozattal kiharcolták azt a napot, amely lehetővé tette, hogy ma szaba­don üdvözölhetjük a Szlovákiai Kom­munista Párt IX. pártkongresszusát. Cseh és szlovák munkatársainkkal mi magyar építőmunkások ünnepé­lyesen megfogadjuk itt előttetek, hogy ezentúl valamennyien annak érdekében fogunk dolgozni, hogy az építőmunka hazánkban, a Csehszlo­vák Köztársaságban valamennyi dol­gozónak virágzó életet és örömteljes jövőt biztosítson. Gottwald és Široký elvtársak veze­tésével Lenin és Sztálin elvtársak szavait követve, mai IX. pártkon­gresszusunk megmutatta nekünk to­vábbi utunkat és feladatainkat, mely hazánkban a közös célhoz, a szocia­lizmus megvalósításához fog vala­mennyiünket elvezetni. Szeretetteljes jókívánságainkat és üdvözletünket juttatom kifejezésre a nagy Sztálin, Gottwald, Zápotocký és Široký elvtársak iránt . Éljen a világ békefrontjai Éljen a Szlovákiai Kommunista Párt IX. kongresszusa!

Next

/
Thumbnails
Contents