Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-03 / 100. szám, szerda

— wj sto M UN K ÁCS

Y MIHÁLY Halálának ötvenedik évfordulójára 1950 május 3 ötven éve halt meg Munkácsy Mihály, a nagy magyar festőművész. Munkácsy értékelésével és jelentőségével a burzsoá esztétikusok és kultúrbürokraták ugyanazt az aljas játékot folytatták,, mint sok más nagy tehetségünkkel. Képességeit és nagyságát megpróbálták kétségbe vonni, dicsőségét megtépázni, hatását csökkenteni, mert veszélyesnek találták mondanivalóit, képeinek meggyőző erejét a maguk kizsákmányoló osztályuralma szempontjából. S ha az óriást törpének nem is minősíthették, legalább félremagyarázták, meghamisították, a mellékesről beszéltek vele kapcsolatban a lényeges helyett. Arról a kétségtelen tényről, hogy minden müvének az élményaga, valamennyi ábrázolt figurája nyomorúságos fiatalságának emlékeiből származik s hogy egész munkássága a társadalmi valóság megismerését szolgálja — hallgattak. Gyermekéveit BéKéscsabán töltötte, áldatlan állapotok között. Hatéves korában, 1851-ben apátlanaiiyatlan árvaként rokonaiíicz keroit. Nagybátyját, akinek gondoskodnia kellett volna róla, a szabadságharcban való részvétele miatt magát is üldözték s így a gyermek Munkácsy támasz nélkül hányódott. Asztalosinasnak adták a Bach-korszak Magyarországán, a senki-fia gyereket, kiszolgáltatva a kizsákmányolás és hajszolás minden testi és lelki kínjának. Egy mindent elmondó képet készített később ezekről az évekről, az „Asitó inas"-t (1869), mely a koránkelö kis cseléd sorsát érzékelteti, azét a serdülő ifjúét, akit nem a szakma elsajátítására, hanem háziszolgának vettek fel a mesteremberek. Inaskodása idejéből elfelejthetetlen megkínzottság emlékeit őrizte haláláig, dicsőségének és anyagi sikereinek delelőjén is riadt félelemmel gondolt vissza a csabai szenvedésekre. 1870-ben festette a „Siralomház"at, mely egycsapásra neves müvészszé tette Munkácsyt. Párizsban aranyérmet kapott ezért a festményért. Munkácsy egész pályájára döntő befolyást gyakorolt a XIX. század magyar műtörténelem másik nagy alakjával, Paál Lászlóval való barátsága. Már főiskolai tanulmányaik idején közösen oldották meg problémáikat, de különösen Páriszba költözésük után dolgoztak sokat együtt a párizskörnyéki fontainebleau-i erdő barbizoni müvésztelepén. A természet közvetlen megfigyelése, a természeti valóság festői kiaknázása mindkettőjük ábrázoló képességét érzékletessé, sokoldalúvá fejlesztette. Hazájuktól, népüktől a távolban sem szakadtak el. Nem túlzás azt állítania, hogy Paál László Barbizonban is magyar hangulatú tájakat festett, s hogy Munkácsv még a zálogházban is a magyar nép nyomorúságáról számolt be. Munkácsy életmüvének egészében az emberről szól, jellemeket, típusokat ábrázol. Legtöbb kompozíciója orra alkalom, hogy számos figura beállításával a történések tömegvisszh ang ját érzékeltesse. Képein cselek/ny folyik, melyet a szereplő szegélyek véleménye kísér, taglej téeikkel állásfoglalást jeleznek a szemünk előtt lejátszódó eseményekkel kapcsolatban. Magatartásukban a nép nyilatkozik meg, nem az előkelőek hazug színpadiassága mozgatja őket, Iianem indulataik, érzelmeik, a látottaknak őszinte és közvetlen hatáa. Még a megrendelésre készült bibliai témák megfest:'-ckor is elevenen : mozgó némaszemélyzet kíséri a ; ..Krisztus Pilátus előtt", a „Golgota", I az ..Ecce homo" szokványos cselekményét. Óriási vásznait mindig a nép tölti meg. a ielr"ezvi=elôk nem a kiváltságosak díszruháiban feszengene!?:. r'e kopottak, rongyosak. Müveiből sok mindent megismerhetünk a korabeli magyar társadalom problémáira vonatkozóan. Elsősorban a szabadságharc utáni helyzet kilátástalanságát, az elfojtott forradalom eszméinek tovább-élését. Első önálló művel ,,A regélő honvéd" a népháború hősét alakítja ki, aki az elnyomók ellen lelkesít. Az ,.Isaszegi csatatér", az „Újoncozás", a ..Foglyok szállítása", a „Tépéscsinálók" is a szabadságharc örökségét idézi. Müvésztársaihoz hasonlóan a nemzeti függetlenség ügye felé fordul, azt szolgálja a festőművészet eszközeivel. Munkácsy, a korabeli társadalom sokféle jelentőségéről ad hírt, de müveinek többségében a tömegek hétköznapjait eleveníti fel. A „Kukoricapattogtatás", ..Szénásszekér" című képeitől kezdve legjobb művei a munkát, a dolgozó embert jelenítik meg. A polgári mütérténetírás hiába tagadta le Munkácsy halálig tartó, megszakíthatatlan kapcsolatát a népi témákkal. A gyors egymásutánban elkészülő sok-sok remekmű élesen megcáfolja a hamisítást. Anyák, öregek megtörtek és dolgos munkások, a napi fáradalmak után megpihenök, a szegényes körülmények között is felvidulok népesitik be legértékesebb alkotásait. Jellemzőnek kell tartanunk, hogy élete egyik utolsó nagy müve, a „Sztrájk" (1894), amelyben a munkásosztály harcát rögzíti le először művészetünk fejlődése során. A nagyhírű mester megrendelés nélkül, utolsó erejét össze szedve, megszólaltatja az éleselíi osztályharc hangjait, azoknak a követeléseit viszi a művészeti élet nyilvánossága elé, akiknek a helyzetét nagyon jól ismerte s ezért küzdelmeiket jól megértette. A kritika eltévelyedésnek bélyere^te ' "•\sát s képe mindégét is eltagadta. Polgári életrajzírói majdnem kivétel nélkül elhallgatták a „Sztrájk" létezését. Munkácsy munkamódszere nemcsali a témaválasztásban, de a feldolgozás módjával is példával szolgálhat mai művészeinknek. A természethü ábrázolás és festői megjelenítés helyes arányban érvényesül müvein, i.őzölnivalóit a valóságnak megfelelően és ugyanakkor a valóság lényeges vonásait kiemelve adta elő. Bebizonyította, hogy az alakok, tárgyak, tájak pontos lerögzitése nemcsak hangsúlyozottan rajzos eljárással készülhet, de a festöiség színes bőségével is, embereknek és dolgoknak térben való bemutatása aprólékos részletezés nélkül is hitelesíthető a festés sajátos eszközeivel. Ecsettel és olajjal azonban csak úgy lehet kifogástalanul megközelíteni a valósághűséget. ha biztos rajztudás az alapja. S ebben Munkácsy mintaszerű ""sikorlatot szerzett. Színhasználatát általában komornak tartják. Alakos kompozióiban van valami tompítottság, sokszor szomorúság, amit legtöbbször tárgyköre magyaráz. Ha személy szerint el is érte a dicsőséget, és anyagi sikereket, a nép ügyének jórafordulását a maga életében nem várhatta, nem Ifitott kiutat a dolgozó nép elesettjeiéből. Ez tükrözödik életképeiben, emberábrázoló saiban is. Ezért hajlik az egyszínüséf-re 'nkább'a megvilágítás erejével érvényesíti a. formákat, a szegényeknek elnyomottságára, nyomorára a színek szűkszavúságával is utal. Ugvanakkor viszont a természet megfestésekor felszabadultan dúskál a színekben, tájképei cazdag írnvalatúak, élénkek, csendéletei pedig a virágok, növények élő ""•'"""Tnníjít öltik fel. Pogány ö. Gábor Budapesten ünnepélyesen megnyitották a csehszlovák képzőművészeti kiállítást A budapesti Nemzeti Szalónban szombaton délben ünnepé" lyesen megnyitották „A csehszlo" vák képzőművészet félévszázados fejlődése" című kiállítást. Az ünnepélyes megnyitáson megjelent Drahos Lajos, az országgyűlés elnöke, Dobi István, a miniszterta" nács elnöke, Kállai Gyula, külügyminiszter, Olt Károly, pénz" ügyminiszter, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának alelnöke, Losonczy Géza népművelési államtitkár, Szmirnov, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosa, Hosev szovjet kultúr" attasé, Horváth Iván csehszlovák követ és a követség tagjai, a né" pi demokratikus országok budapesti követségeinek vezetői, a ki" állítás alkalmából Magyarországra érkezett csehszlovák festőművészek és a magyar művészeti élet sok kiválósága. Megnyitó beszédet Darvas József kultuszminiszter mondott. Hangsúlyozta: a csehszlovák és a magyar nép minden téren igyekszik elmélyíteni a baráti jó viszonyt. Megemlékezett a mult évben Prágában, Gottwaldovo" ban és Bratislavában rendezett magyar képzőművészeti kiállítás" ról, amelynek viszonzásául érkezett most Magyarországra a csehszlovák képzőművészet utolsó öt" ven évének eredményeit bemutató kiállítás. A bemutatásra kerü" Harminc eve halt meg Tyimirjazev, a nagy orosz tudós Hamrinc éve, 1920 április 28-án fejezte be életét Kiiment Tyimirjazev, a nagy orosz tudós, forradalmár és hazafi. Tudományos és társadalmi munkásságát Bjelinszkij, Csernisevszkij és Herzen lelkes követőjeként kezdte és végül eljutott a kommunista világnézethez. Tyimirjazev 1843 június 23-án születt Pétervárott. A kiváló orosz természettudós nemcsak népszerűsítette a darwinizmust, hanem jelentős lépést is tett előre a szerves világ fejlődésének materialista magyarázata terén. Joggal nevezik őt a micsurini biológiai tudomány lángelméjü elöfutárjának. Felvetette az élő szervezet tudatos megváltoztatásának kérdését is. „A földmüvelés és a növényzet fiziológiája" című könyvében az agronómia tudományának sok tételét dolgozta ki. A szovejt tudósok megemlékeztek a kiváló orosz természettudós halálának harmincadik évfordulójáról. Abban a moszkvai házban, ahol életének utolsó éveit töltötte, múzeumot nyitottak meg. Tyimirjazev-kiállítást nyitnak meg a moszkvai egyetemen is. A Szovjetúnió Tudományos Akadémiája tudományos intézeteiben és több főiskolán emlékülést tartanak. lő anyag meggyőzően szemlélteti, mennyire közösek voltak a hala* dó csehszlovák és a magyar művészek problémái. Ma ez a prob* lémaközösség még erősebben érezhető. A felsorakoztatott tör* ténelmi anyag segítségével — mondotta a miniszter — rá kell világítani a nemzeti hagyományok felhasználásának problémájára, amely a magyar képzőművészetnek is egyik központi kérdése. A festőművészetben is mindkét nép számára a Szovjetúnió szocialista'realista képzőművészete mutat utat. Befejezésül Darvas miniszter arról beszélt, hogy a csehszloovák vendégek és a Magyarországra érkezett képzőművészeti anyag eredményesen szolgálja a béke ügyét és szorosabbra fűzi az együttműködést a két nép között. Ezután Horváth Iván követ mondott beszédet. Hangoztatta: a csehszlovák képzőművészek örömmel fogadták el a meghívást a magyarországi kiállításra. A csehszlovák művészeket ugyanaz a törekvés hatja át, mint a magyar művészeket, az, hogy kialakítsák az új szocialista művészetet. Minden csehszlovák képzőművész a dolgozó nép számára akar alkotni. — A nagy Szovjetúnió — folytatta Horváth Iván — valamenynyiünket megtanított, hogy a szocialista művészi alkotásnak egyetlen helyes módszere a szocialista realizmus. A csehszlovák művészek is ezt a módszert igyekeznek elsajátítani alkotó tnun" kájukban. Horváth követ végül köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Kultúrkapcso* latok Intézetének a kiállítás megrendezéséért, kiemelve, hogy a bemutató újabb lépést jelent a két nép számára egymás kölcsönös megismerésében, a szocializmus felé vezető közös úton. A beszédek után rövid műsor következett. A Budapesten tartózkodó kiváló csehszlovák ka* marazene"társaság, a „Cseh Nonett" Vitasek", Smetana- és Dvor* zsák'műveket játszott, Mádi Szabó Gábor pedig csehszlovák köl* tők verseit szavalta. • 4. A. Z A P O lOCKÝ I'JJ HARCOSOK SOR AKOZÓJA l-iirilitit: V ./.AKI OICASO — Persze, hogy megcukroztam. Efelől ne legyen gondod Még kóppel is tarkítottam az újságot Azt hiszem a cenzoT úgy felugrik majd tőle, mintha kigyó marna meg — Képnél' Miféle képpel? — kérdezték kíváncsian a bá?ok műhelyére szép képet tettem. Kétfejű e*-sz.V. sast — Na és? — várták a magyarázatot a türelmetlenek — A kép alá szép nagy cicero-betükkel kiszedettem: „Az legyen irányadó a szerkesztő számára, ami az :lven ökörnek eszébe jut?" — Ezt jól megadtad neki. — kiáltották a bányászok és megveregették Mach szerkesztő vállát. — De vájjon, nem fogják-e a lapot újra elkobozni? — kérdezte most aggódva az öreg Himmel. — Dehogy is kobozhatják el a császári sast. A mondat pedig a bécsi parlamentben hangzott el és ígv a törvénv értelmében nem szabad elkobozniok, — magyarázta Mach. — Fiúk, dögöljek meg, ha nem adom ma oda a Svobodát a csendőrőrsparancsnoknak, hadd törje a nyavalya az urak szolgáját. — szólt közbe a rapicei Sourek. miközben nevetve vergette falábát Soureket a lezúduló széntömeg egy alkalommal betemette. Bajtársai életük veszélyeztetésével kiszabadították. Sourek felgyógyult sérüléseihői de a lába odaveszett. Az orvosok levágták Sourek nem mehetett többé a tárnába, de annál buzgóbban terjesztette a Svobodát. Annak ellenére, hogy mülaba volt, ő látta el újsággal egész Rapicét, sőt még Újezd egvrészét is. — Hát magának, öreg, hogy megy a munka? — fordult most Birbaum ismét Himmelhez. — Nem megy már úev ahogy ment. Most már nem maga az első a termelésben. Ott vannak a fiatalok és azokkal nem tud versenyezni, mi? — Én ne tudnék versenyezni velük? — ugrott fel sértődötten Hímmel. — Gyere csak, próbáljuk meg, megmutatom neked, mit tud még az öreg Himmel, megmutatom neked, hogyan kell szenet bányászni. — Csak ne izguljon, öreg Ha úgy volna, ahogy mondja, akkor nem pár nyomorult forint volna a szombati bére Tudom, hogy a Ferdinánd-bányában jól keresnek azok akik tudnak dolgozni. Engem hiába próbál becsapni. — Jól lehet keresni? És hogy hiába próbállak becsaon:

7 Ezt mered mondani nekem, az öreg Himmelnek, aki toH> mint 40 esztendeje dolgozom a tárnában? ... — az öreg egyre izgatottabban beszélt, elvörösödött, ökölbe szorította kezét Még a fapipa is kiesett a szájából. — De. öregem, ne dühöngjön úgy. Nem akartam megbántani Elvégre nem tehet róla. hogy megöregedett és az inai nem olyan rugalmasak már, mint valaha voltak. Maholnap a bányász-társládától járó segélyre kell már gondolnia — Még hogy én?! — Az öreget semmi sem dühítette annyira, mint az ilyen szóbeszéd Gondolni se akart arra, hogy ne menjen le többé a tárnába, ahol gyerekkora óta dolgozott és amellyel szinte összenőtt. Mihez kezdene otthon? Nem. akkor inkább jöjjön a halál. Az öreg Hímmel felugrott és védekezően nyújtotta ki kezeit, mintha valami veszedelmet akarna elhárítani. A tárnákban a bánvász ösztönösen nyújtja ki így a kezét, ha lámpája elalszik és hirtelen sötétség támad körülötte. — Nem és nem, erre nem fog sor kerülni! — kiáltotta egyre dühösebben — Az öreg Himmel még megmutathatja nektei, mi a becsületes munka, az öreg Himmelt még a ti aljas kecskeadótokkal sem lehet félretolni... — Hát így állunk, öreg? A Ferdinánd-bányában is ez a szokás? Ott is divatba jött a kecskeadó. Azért nem jut rendes keresethez a tisztességes bányász, — mondot* ták és résztvevőén bólintottak a bányászok. Most már minden világos volt. Csak a szabóék Tónija nem értette, miről van szó. De annyian voltak jelen, hogy nem mert érdeklődni. A felvilágosítást mégis megkapta. Az öreg Himmellel ment hazafelé, ö is, az öreg is, a Svoboda példányait tartalmazó csomagot vitte hóna alatt. Tóni ezenkívül rajztáblát is szorongatott, vasárnapra hazavitte az iskolából, hogy rajzolhasson. Hétközben otthon nem volt erre ideje, hiszen nap-nap után öt óra hosszat kellett gyalogolnia az iskolába és vissza. Köznapon hasztalan cipelte volna magával a rajztáblát. Szóval Tóni az öreg Himmel társaságában indult el Kladnóból. Alig szóltak egymáshoz. Ügy látszott, hogy mindketten gondolataikkal vannak elfoglalva. Tóni azon törte a fejét, mi a kecskeadó. Gyakran hallott már róla. A Svoboda cikkeiben is előfordult ez a kifejezés, ha bírálták az egyes bányákban uralkodó viszonyokat. Tóni csak annyit tudott, hogy a kecskeadó megvesztegetés, amit a lelkiismeretlen felügyelők és müszakvezetők kapnak. Ezt az adót a különféle árulók, besúgók és talpnyalók fizették, akik igyekeztek feletteseik kedvében járni. De miért nevezik kecskeadónak? Talán gidákat visznek a bányászok feletteseiknek? Kecske van elég a Kladnó-környéki falvakban, de gida mindig csak tavasszal akad. A kecskéket pedig nem szokták oly gyakran levágni. Nem is valószínű, hogy a bányászok kecskehúst adnának az uraknak, mivel ezt általában utálatosnak tartják, akárcsak a lóhúst. Csak nem esznek ilyet az urak. (Folytatjuk.)