Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-25 / 119. szám, csütörtök

ÜJSZO Mit tehetünk még tovább? füeüszandr Gsutbih újabb javaslaiai 1950 május 25 Több mint másfél évvel ezelőtt a moszkvai Krasznaholmi textilkombinát segédmesterének, Alekszandr Csutkihnak kezdeményezésére a Szovjetunióban országszerte megindult az ipari gyártmányok kiváló minőségét célzó szocialista munkaverseny. Ma már csupán a könnyűiparban több mint 600.000 munkás, mérnök és technikus vesz részt. A közös erőfeszítés kitűnő eredményekhez • vezetett. A könnyűipar minden ágában ellenállhatatlan lendülettel emelkedik az elsőrangú minőségi készítmények gyártása.Ma már minőségi brigádok dolgoznak a kőszénbányákban, az olajiparban, a nehézgépgyártásban, az építkezéseken és az állami mezőgazdasági birtokokon. A minőségi brigádok teljesen megszüntették a selejtet, azután kidolgozták azokat a munkamódszereket, amelyekkel kizárólag elsőrangú készítményeket gyártottak. A sztahanovista szabály azonban igy hangzik: „TÖREKEDJ SIKERRE ÉS HA ELÉRTED, INDULJ ÚJ SIKEREK FELÉ!" Nem lehet hát csodálkozni azon, hogy most Alexandr Csutkih új kezdeményezéssel állott elő. A „Trud"ban megjeent „Mit tehetünk még tovább?" című cikkében egy egesz sor új kérdést vetett fel. „Megelégedhetünk-e azzal, hogy az egész minőségi brigád kiharcolta a megtisztelő „minőségi" címet magának? — veti fel a kérdést Alekszandr Csutkih. — Nyílik-e erra lehetőség, hogy még tovább haladjunk az eddig megtett úton, hogy még fokozzuk készítményeink kiváló minőségét? Igenis, erre van lehetőség! — felelte rögtön. — Ez úgy lehetséges, hogy még jobban csökkentjük azakot a megengedett eltéréseket, amelyek még ma is fennállnak elsőrangú minőségi gyártmányoknál." Alekszandr Csutkih rámutat arra, hogy a fejlődés során elérkezett az az ido, amikor minőségi versenybe a sztahanovistáknak be kell vonniok a tervezőket, a rajzolókat, szóval mindazokat, akik a készítmények fokozott minőségi, művészi kiállításáért felelősek. Csutkih azt követeli, hogy vizsgálják felül a szériakészítmények elavult minőségi munkaversenyt azokban az üzmeekben, ahol elsődlegesen dogozzák fel a nyersanyagokat. Azt is javasolja, hogy AZ ELLENŐRZÉS NE CSAK MEGÁLLAPÍTSA, HANEM MEG IS ELŐZZE A SELEJT KELETKEZÉSÉT. Csutkihnak a Trudban megjelent nagyjeentőségű cikkét megviitottá a Szovjetúnió könnyűipari minisztériumának bizottsága. A bizottság ülésén Alekszandr Csutkih élőszóval is előadta javaslatait. Kijelentette, hogy a minőségi munkaversenyek részvevőinek sikerei lehetővé teszik, hogy továbbhaladjanak egy lépéssel, fokoz zák az elsőrangú minőségi készítményekkel szemben támasztott követelményeket, szigorítsák a jzériagyártmányok minőségi követelményeit és felülvizsgálják azokat a feltételeket, amelyek során a jövőben egy brigád elnyerheti a „minőségi" címet Csutkih elvtárs javaslatának megvitatása során felszólaltak Szporisev és Alekszejev elvtársak, a könnyűipari miniszter helyettesei, Muravjev elvtárs, a Textilipari Munkások Szakszervezete központi bizottságának elnöke és a tanácskozáson részvevő több szakember. Mindannyian i meg állapították, hogy a Sztálin-díjas Alekszandr Csutkih javaslatai a szocialista minőségi munkaverseny új szakaszát nyitják meg. Megállapodtak abban, hogy meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amelyek a lehető legrövidebb idő alatt elősegítik Alekszandr Csutkih javaslatainak megvalósítását. A bizottság határozott abban is, hogy a technikai ellenőrzés munkáját valóban újjá kell szervezni. Elfogadták Alekszandr Csutkih arravonatkozó javaslatát is, hogy a jövőben megjavítják a minőségi munkaverseny vezetését és irányítását azokban az üzemekben, ahol elsődlegesen dolgozzák fel a nyersanyagokat és ahol még akad selejt. A tanácskozást Toszigin elvtárs, a Szovjetúnió könnyűipari minisztere zárta be, aki kiemelte Alekszadr Csutkih értékes kezdeményezésének nagy jelentőségét. A minőségi szocialista munkaverseny új, magasabb fokozatba lendül. Az összes szovjet gazdasági és szakszervezeti szervek most azt a célt tűzik maguk elé, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítség a minőségi munkaverseny részvevőit, hogy fokozzák eredményeiket és újabb sikereket érjenek el az elsőrangú minőségi készítmények gyártása terén. Alekszandr Csutkih nagyjelentőségű kezdeményezése azt mutatja, hogy a Szovjetországban nincs határa a fejlődésnek és eddig még soha nem tapasztalt eredményeket érnek el azok a dolgozók, akik tudják, hogy saját maguk részére dolgoznak és tudják, hogy munkájuk minden sikerével közelebb és közelebb jutnak a kommunizmushoz. Hajnalfól-estigegykétszázéves színházban A MOSZKVAI SZÍNHAZAK egész sorát mutattuk már be a magyar olvasóközönségnek, látogassunk tehát most meg egy szovjetúnióbeli vidéki színházat. A vonat gyorsan robog Jaroszlavl felé, majd éles fütty után megáll az állomáson. Már innen látni azt a gyönyörű épületet, amely a városka közepén áll: a jaroszlavli drámai színházat. Kora reggel van, az utcán munkások sietnek a munkahelyek felé, gyermekek indulnak a gyönyörű napsütésben egy hatalmas park közepén lévő iskolaépület irányába: lüktet, él, mozog az egész város. A színház épületében élesen berreg a csengő, jelezvén, hogy a napi munka megkezdődik A műszaki személyzet már a helyén van, várják a rendezőt is, aki bármelyik pillanatban megérkezhet, hogy kiadja az utasításokat a színészeknek a mai nagy próbára. Mert a mai napon valóban nagy eseménye van a színháznak: díszelőadás keretében ülik meg a drámai színház alapításának 200-ik évfordulóját A XVIII. SZAZAD közepén még pusztaság állt annak a gyönyörű épületnek a helyén, melynek falai között ma a drámai színház foglal helyet. Ennek a pusztaságnak füves térségén szomorkodott egy bódé, egy fészerszerű helyiség, amelybe a környék parasztjai tolták be eső idején a szekereket vagy tették el a szerszámokat. Ebben a fészerben ütötte fel tanyáját 1750-ben Fedor Volkov ét itt adta elő ebben az évben az „Eszflr" cimfl színdarabot — Ez a pillanat az orosz színjátszás megalapításának pillanata — mondja* rendező azon a rögtönzött ünnepélyen, amelyet próba előtt tartottak délelőtt. Először csak a színpadon gyulladtak ki a villanykörték és fényszórók a nézőtér sötét volt. Aztán amikor a nézőtéren összegyülekeztek a színészek, hogy meghallgassák a rendező szavait, kigyúlt a tető hatalmas csillárja és megkezdődött az előadás. amelynek keretében ismertették a Volkov drámai színház történetét. Ez a színház színe* történetét mondhat magáénak: társulatának tagjai közé tartozott Ivan Narikov, aki később Dimitrovszkij néven vált híres színészszé. Itt kezdte meg működését Szumszkij is és itt működtek az iparos ifjúság köréből kikerülő színészek is. SZINESZGENERACIÓK sorát nevelte a jaroszlavli Volkov drámai színház, amelynek tagjai között ma nem kisebb színészeket találunk, mint Belov népművészt, Csudinovát és Romadanovot, akiket az érdemes művészek I megjejöléssel illetett a szovjet kultúrkormányzat. Itt működik Vasziljev rendező és a Sztálin-díjas Medovscsikov díszlettervező. Ezekkel az erőkkel a jarovszlavli színház egyike a legjobb szovjet színházaknak. Délután Szimonov Idegen árnyék című színműve kerül előadásra, erre készülnek a színészek. A színház történetének rövid ismertetése után a rendező már ki is adja az utasításokat, a színészek elfoglalták helyüket a színpadon, a műszaki személyzet pedig a színfalak mögött, a csengő újra éleset berreg, a fényszórók itt kialusznak, amott hirtelen kigyulladnak, színes fénynyalábok hasítják át a levegőt, azután egyszer csak a néma csendben felhangzik az előadás első mondata. ÓRAMŰ PONTOSSÁGGAL dolgoznak a színészek. Az együttműködés nagyszerű, pompásan pereg az előadás: ugyanilyen nagyszerűen dolgozták ki az este szinrekerülő „Kárhozottak összeesküvése" című színdarabot is. Ebben a szfnházban most már kitűnő repertoárral elégítik ki a közönség igényeit. Mint ahogy a Pravda tiemrég megírta: „A színikritikusok hazafiatlan csoportjának bukása hozzájárult ahhoz, hogy a színház minden vonatkozásban kifogástalan repertoárral rendelkezzék." A jubileumi előadásion egyébként nemcsak a 200-ik évfordulót ünneplik, hanem mire az est elérkezik és a díszelőadás kezdetét veszi, új nagyszerű élménnyel gazdagodik a színháztörténet. A saovjet kormány Sztálin-díjjal tüntette ki a színházat és annak minden munkását, jeléül annak, hogy a színház lankadatlanul szolgálja a népet. A Sztáfjn-díj biztosítéka annak is, hogy a jaroszlavli színházi fennállásának harmadik évszázadába lépve, tovább is megőrzi eddigi teremtő erejét. SMifiail Solohov 1950 május 24-én töltötte be 45-ilt életévét M. A. Solohov, a nagy szov* jet író, a szocialista realizmus kiváld képviselője. Példaképe a pártos művésznek, aki tehetségét mindenkor ä nép szolgálatába állítja. Irtásai arról szólnak, hogy a Hagy Októberi Szocialista Forradalom, a kommunizmtts eszméinek győzelméért vívott harc hogyan szabadítota fel • szovjet nép erejét, hogyon alakította ki a harcos* szocialista embert. Hősei — mindenkor a népből valók. Művei a nép gotH dolatának, vágyainak, harcainak és győzelmeinek mély megértéséről és szeretetéről tanúskodnak. A regényalakok egész sorát alkotta meg, akik a szovjet nép és ma már a mi olvasóink számára is hús-vérből való emberekké váltak (gondoljunk a „Csende Don" Mihail Kosevoj-ára vagy a szinte tankönyvvé lett „Üj barázdát szánt az eke" Davidov-jára) éa akiknek életével megmutatta az ember fejlődését a szocialista társadalom kialakulásának folyamatában. Miként nyúl Solohov a valóság ábrázolásához? A választ erre maga Solohov adja meg „Új barázdát szánt az eke" című regényével. Ebben a hatalmas műben nemcsak a múlt és á jelen, hanem a jövő is tág teret kap, különösen ott, ahol Dávidov álmát írja la a jövendő életről, amelyet a Párt vezetésével a nép fog felépíteni. Az frd tudja; a bolsevikok álmai mindig valóra válnak, mert ezek az álmok az életét átalakító forradalmár álmai, amelyek az életi f e jlődéstör vényeinek tanulmányozásából és ismeretéből éa ezeknek a gyakorlati harcban való alkalmazásából erednek. A reális tár-> sadalmi folyamatot ábrázolva, Solohov feltárja a szovjet élet legfőbb mozgató erejét, a Bolsevik Párt szervező, alkotó, iránytmutató erejét. Megmutatja, hogy a Párt eszméi, nevelő és szervezőmunkája mikén! alakítják át a nép életét Hőseinh sorsa egyéni sors, <fe mindenkor szorosan összefonódik a nép sorsával éa ex az összefonódás teszi bologgá az egyént, formálja jellemét, tesii gazdaggá érzefcntffágáL A közös sorstól való elszakadás viszont romlásba dönti az egyént. Solohov müveit mélyen áthatja a szovjet-patriotizmus szelleme. A Nagy Honvédő Háború éveiben frt cikkeit a haza szeretete és az ellenség gyűlölete fűti. Solohov példaképe a pártos írónak, a nagy szocialistarealista művésznek. Ezért szereti és tiszteli annyira a szovjet nép és ezért szeretik a népi demokráciák olvasói is. A mi Robesonunk énekel... — ezt mondogatják a világ legkülönbözőbb részein, a legkülönbözőbb emberek, amikor felcsendül a hang, a mélységesen forradalmi, csodálatos zengésű hang. Jamaikai rakodómunkások a kfnai felszabadító hadsereg katonái, Oklahoma farmerei és Prága munkásai, walesi bányászok és stockholmi tengerészek hallgatják a néger énekes gyönyörű basszusát Paul Robeson énekel... Robesont mindenütt magukénak vallják a becsületes emberek, mert az emberiségnek a népek összefogásáról, barátságáról szőtt vágyát, akaratát énekli meg s mert nagyszerű tehetségének teljes hömpölygésével ostorozza a kisebb és nagyobb Hitlereket, a kisebb és nagyobb Morganokat. Első hangversenye a newyorki Greenwich-Village kis színházában zajlott le. Amint a műsor is jelezte Robeson néger spirituálékat adott elő. A biblia volt az egyetlen könyv, amelynek olvasását engedélyezték a néger rabszolgáknak. Ebből a könyvből kellett a dalok témáit meríteni. Csakhogy Robeson nem megalkuvó alázatot, nem rabszo gai engedelmességet énekelt. Hangjában fájdalom és tiltakozás csendült fel; új, hatalmas erővel teltek meg a régi melódiák. Az énekes mindjobban felemelte hangját, minden dacában a négerek szabadságát követelte. Nem hitt az >égi malasztban*: itt, a. földön követelte az igazságot. A teremben senki nem ismerte a »BoCsásd el népem* cjmü gyönyörű néger himnusz szerzőjét. A közönség azonban olyan énekes* látott a pódiumon, aki büszkén emelte fe: a fejét és mint a szálfa, oly egyenesen állt, szemben a nézőtérrel. Spp így egyenesedik fel a gyapotmezökön a névtelen rab, a jogfosztott ember, akit elcsigázott a kényszermunka* a nyomorúságos ^ílô btilôAt, CL £zobudsidg, mektSe. élet Amikor ezt a dalt költötte, a jövőbe nézett. S a teremben egy szélesváUú, óriástermetü néger férfi énekelt... A nézőtéren ülő urak is megérteték, hogy nem lesz könnyű megtörni e hatalmas népénekes erejét, amist nehéz elfojtani az amerikai négerek szabadságvágyát is. Másnap az amerikai újságtik új üstökös születéséről adtak hírt. A hangszakértők részletesen leírták az újonnan bemutatkozó énekes hangjának csodálatos, nem mindennapi szépségét. Az egyik szakértő az orgona búgását, a másik harangzúgást vélt e gyönyörű hangijain hallani... Valamennyi bíráló hangsúlyozta, hogy a program elejétől végéig vallásos énekekből állt. Egyetlenegy sem beszélt azonban arról, hogy müyen gondolatokat és érzelmeket válltott ki Robeson műsora a közönségből. Igyekeztek eltitkolni a dolgozó tömegek előtt, hogy Robeson dalaiból tisztán csendült ki a felkelésre való felhívás. A megvásárolható burzsoá finkászok Paul Robesont alázatos zsoltárénekesként állították be. Megkezdődött tehát Robeson >megdoigozásac. Az amerikai nagyfömökök kalkulációja egyszerű volt: a dicsőségnek és a pénznek kell elfojtania Robesonban a lekiismeret hangját, el kell szakítani Robesont a néptől. »Aranykalitkába zárjuk a művészt! Brilliáns nyakláncot az énekes nyakába! S ami a legfontosabb: minél hangosabban keli híresztelni, hogy Robesonnak aranya, brilliánsa van. Hadd higyje minden néger, hogy rá is mosolyoghat a szerencse. Hiszen van már egy néger énekes, Roland Heissnek hívják. Az bi2ony nem vágyik a kalitIRTA: VIKTOR GOROHOV kából a szabadba, nem szakítja le a láncát — odamegy engedelmesen, ahová vezetik. Robeson is más húrokat fog pengetni Mindez pénzkérdés csupán...«. Erre törekedtek a kapitalista Amerika urai Elszámították magukat. Robeson az Északamerikai Egyesült • Államokban tett eísö müvészkörútja során egyre erősebben, egyre harcosabban hangsúlyozta énekével a haragot és a tiltakozást. S ezután Robeson nem csupán arra használta fel harangként búgó, mélyárnyalatú hangját hogy felébressze és a négerek sorsa, az amerikai demokrácia sorsa feletti aggodalomra késztesse honfitársait, hanem maga is áttért az aktív cselekvésre. Egy napon Robesont — ekkor már hfres énekest — Princetownba hívták hangversenyre. Az egyetem, ahová bőrének színe miatt mint hallgató nem juthatott be, meghívta, mint énekest. Robeson a szereplés feltételeként kötötte ki, hogy a teremben, ahol énekel, ne legyen fehér-fekete szín szerinti megkülönböztetés. Azelőtt ilyesmiről még csak álmodni S6m mert volna senki Amerikában. De Robeson mert — éa győzött. A feltételt elfogadták. A princetowni egyetem hangversenytermében a négerek ott ültek egy sorban a fehérekkel. A megtorlás azonban nem késett Soká. Robeson egyizben nagy reményekkel érkezett meg Boston városába, ahol valamikor nagy vendégszeretettel fogadták a néger Frederic Douglast, a nemzetiségi egyenjogúság ismert harcosát. Boston lakosai mindig hangsúlyozták s hirdették a négerek iránti rokonszenvüket. Robeson rosszul érezte magát, lehangolt volt. Bosszantotta, hogy meghűlt az előadáson, amelytől olyan sokat várt Bostonban hideg volt az időjárás. Aa énekes a taxi mélyébe húzódott, felgyűrt gallérral, de hiába próbált felmelegedni. Szédült, amikor felment a szálloda lépcsőin. Minél előbb szobájába akart jutni, meginni egy teát és lefeküdni. — Az ön számára nincs szobánk — jelentette ki fagyos hangon a hotel portása. Robeson egy tapodtat sem mozdult. A portás megismételte szavait. Az énekes a kijárat felé sietett Az autó még ott állt Robeson újra a kocsiba ült. Hidegrázása fokozódott. A gépkocsivezető észrevette, hogy utasa beteg és teljes erővel a legközelebbi szálloda felé száguldott. Néhány pillanat s már !ed is tűnt a szálló neonfénye, a vendéglő, ahonnét párolgó kávé illata hívogatott. Robeson a taxiba maradt és felesége a szállodába sietett. Az ásszony egy perc múlva már vissza is tért és intett: »Van aaobac. Néhány pillanat múlva ott álltak a portásfülke előtt. A mosolygó portás arca hirtelen elváltozott amikor Robeson hatalmas termetét megpillantotta. — Bocsásson meg madame, az ön számára valóban van, szoba nálunk. Csakhogy madame nem mondta, hogy nincs egyedül, hanem ... Robesonné hófehér arca elsötétült a felháborodástól. Villámgyorsan elhagyták a szállodát. Következett a harmadik, negyedik, ötödik szálloda. A sofőr jól ismerte a várost. Nem is állította le az autó motorját, tudta, hogy tovább kell menniök. Végre az egyik szállodában akadt számukra szoba. Itt az egyik szárnyat négerek számára tarották fenn. Newyorkot PeakshiUtől nem nagy távolság választja ei. De dicsőséges az az út, amelyet Robeson járt be, amig a Greenwich-Village színházában tartott hangversenytől elért a PeakshiU-i dombok között lévő rögtönzött dobogóig. A dúsgazdag amerikaiak nem tudták megvásárolni Robesont Álalati gyűlölettel igyekeznek azonban dalát elfojtani. A bátor és merész művész meglincselésének kísérletétől sem riadtak vissza. A peakshilli hangverseny nemcsak a fasiszta túlkapások Jelképe, hanem a közös ellenállást is hirdeti, amit sokezer egyszerű anj erikai tanúsít a háborús hisztéria előidézőivel szemben. Amikor Moszkvába elérkezett a hír, hogy Paul Robes

0n a fasiszta csőcselék fenyegetései ellenére is fellépett Peakshillben egy epizód jutott eszembe az énekes legutóbb szovjetúnióbeli tartózkodásáról. A szállodai szobában, ahol Robescm lakott, kora reggel felkeresték az énekest a szovjet művészek, hogy kikísérjék az állomásra amerikai barátjukat Sokan azt ajánlották Robesonnak, hogy maradjon a Szov j etúnlóbam. Az énekes az ablakhos lépett elgondolkodva pillantott oda, ahol a Kreml rubincsi'.lagai öntötték bíborfényüket, majd így szólt: — Önöknél szép az éleit. Rt könynyen lélekzik és könnyen dalol aai ember. De az én helyem ott van, ahol a harc folyik. Hazamegyek, hogy otthon küzdhessek a békéért, az igazi demokráciáért Paul Robeson dalai — a béke dalai. Valamennyit ott éneklik az egész világon, a békéért vívott harc legelső soraiban. És a béke dala — az egész haladé emberiség dala —. győzni fog 1