Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-20 / 115. szám, szombat

1950 május 20 U J SZO <2iiiszUíU oagyanfc ť á ď Raymonde Dien neve ma már nemcsak Franc aországban ismert, hanem az egész világon. Ez a fiatai leány odavetette magát a vasúti sínekre, hogy megakadályozza egy had anyagszállító vonat elindulását. Bátor cselekedetéért letartóztatták és a Bordeaux melletti »F

0rt du Ha« nevü várbörtönbe hurcolták. A béke és szabadság franciaországi hívei országos akcióba kezdtek Raymonde Dien kiszabadítására. Tízezerszámra készítettek .levelezőlapokat a fiatal leány fényképével, ezzel a felirattal: »Szabadítsátok ki Raymonde Dient.« E levelezőlapokat elküldik a börtönbe, hogy a Bidault-kormány reakciós hatóságai lássák: a béke harcosait a legmagasabbrendü szolidaritás érzése kapcsolja össze. Raymonde D en szombaton töltötte be élete huszonegyedik évét a börtönben. Ebből az alkalomból Zinaida Kondraseva moszkvai Sztálin-díjas mérnöknő .levelet intézett hozzá, amelyet a moszkvai rádióban is felolvastak. A levél így hangzik: Kedves Raymonde, bebörtönzésed híre elérkezett hozzánk. Az ebédszünet alatt behozták napfényes dolgozószobánkba a legfrissebb lapokat. Olvastuk, hogy a vietnami mocskos háború cárjait szolgáló fegyverszállító vonat elé vetetted magad. Nem tudom leírni azt a megdöbbenést, amely erőt vett öreg és fiatal kollégáimon és üzemünk öszszes alkalmazottain. Csak azt akarom mondani: neved mélyen bevésődött szívünkbe. Kedves barátnőnk és elvtársnőnk büszkék vagyunk rád és gondolatban állandóan veled vagyunk. Egyik lcolléganönk vetette fel. hogy írjunk néked. Én vállalkoztam rá. Kezünket nyújtjuk neked, Raymonde. öleljük édesanyádat, ak ; felnevelt. Amikor munkámból hazatértem, beszéltem rólad tizennégyéves fiamnak és kislányomnak, aki idén először jár iskolába. A fiam azt mondotta: »Mama, hiszen ez egy igazi Zójac. Te is tudod talán, hogy a második világháború, melyet a Szovjetúnió a fasizmus ellen vívott, tizenhétmillió szovjet ember életébe került és huszonötmill ó vált hajléktalanná. Az egész világ tudja hogy a háború legszörnyűbb csapásai éppen a mi népünket sújtották. Pontosan tudom, kedves Raymonde, hogy a békét akarni még nem jelenti azt hogy célunkat már el is értük. A béke nem érett gyümölcs, ami magától ölünkbe hull. A békét meg kell védeni, a békéért harcolni kell. Jártam Franciaországban, a te hazádban. Megismertem néped csodálatos alkotó szellemét. Elfelejthetném-e valaha Versailles kincseit, a csodálatos Notre-Dame-ot, a Szajna hídjait és a gyönyörű szőlőket, amelyet a parasztok verejtéke tesz virágzóvá ? Láttam és tudom, milyen hatalmas békevágy hevfti a normandiai, bretagne, provencei és savoyai anyák és asszonyok szívét. Nemrégiben olvastam a hatvanéves sav

0yai Claire Thouvier levelét. Három gyereke van és hat unokája. Ennek az öreg franc a aszszonynak egy hold földje van a hegyek között és egyetlen tehene, amelynek teje nem elég családja számára. De ez nem aggasztja ezt az öregasszonyt. Nagyanyai, anyai szíve csupán gyermekei és unokái sorsáért reszket. Ez az őszhajú francia öregasszony felemeli hangját a háborús uszító bűnözők ellen Egy vietnami növel találkoztam nemrégiben Moszkvában. Összevissza égett a teste abban a háborúban, amelyet szülőföldjén robbantottak k

;. Ez a büszke asszony olyan, mintha ércből kovácsolták volna. Alaposan kivette részét a szenvedésből, eltemette legközelebbi hozzátartozóit, de akaratát ez sem törte meg. »Mi vitenami asszonyok nem siratjuk férjeinket, apáinkat — mondotta ez a hős vietnami nő. — Nem siratjuk őket, mert tudjuk, hogy életüket a nép szabadságáért áldozták fei. Nem sírunk, am kor az ellenség felgyújtja házainkat, mert tudjuk, hogy a győzelem után új otthonunk lesz. És parancsolunk könnyeinknek akkor is, amikor ezek a mundérba buitatott vadállatok máglyára dobják gyerekeinket és a sebes folyók hullámainak vetik őket áldozatul.* A gyermek drága anyjának, de a béke és a szabadság még drágábbak. Mi. sz

0vjet emberek büszkék vagyunk a marseillesi, a rouen-i és a bordeauxi kikötőmunkásokra, akik nem rakják ki a gyilkos amerikai fegyvereket. Büszkék vagyunk Jeanette Vermeersch és Marie-Claude, VaillantCouturier hősiességére. Meg akarom mondani néked, hogy mi szeretjük a nagy francia népet, a komünárok és az ellenállók népét. Maurice Thorez, Marcel Cachin és André Marty népét! A béke harca bátor és cselekvő küzdelem. Meg tudjuk és meg fogjuk akadályozni a háborús uszítók aljas terveit. Tetszik nekem, hogy a dolgozó megkapja munkájának teljes ellenértékét Az érsekújvári „Augusztus 29"-fizem már magasan túlteljesítette a kongresszusi kötelezeítségeket „Lassan már mindnyájan tudatára ébredünk annak, hogy milyen értékes is a dolgozó munkája. Azelőtt reánk egyáltalán nem is gondoltak ..." — mondja Vörös József felsőrészvágó, aki 120 százalékos teljesítményt ért el eddig. Most élmunkás lett. A munka hőseinek tábora rohamosan növekszik. A munkaversenyzők a szocialista munkamódszerek alkalmazásával hatalmas eredményeket érnek el és most Pártunk IX. kongresszusa előtt újból megmutatták, hogy dolgozó társadalmunk csak úgy biztosíthatja a magasabb életszínvonalat, ha a nagyobb termelékenység elérésére törekszünk mindnyájan. S ez sikerült js. Az ötéves terv feladatait lelkiismeretesen teljesítjük s mint most legutóbb is, Pártunk IX. kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeink révén gazdasági életünk minden ágában túlteljesítmény eket érünk el. Dolgozóink tudatosítják, hogy a Pártunk vezette dolgozó társadalmunk csak úgy vívhatja ki győzelmét, biztosíthatja a békés építőmunkát, ha egyre erőteljesebben és bátrabban vesszük ki részünket a szocialista munkamódszerek alkalmazásából. Az érsekújvári „Augusztus 29" üzemben a szlovák és magyar dolgozók egy akarattal, kéz a kézben már hatalmas harcot indítottak a túltermelés fokozásáért. 1949-ben csak kilenc dolgozó kapta meg az élmunkásikönyvecskét és most május l-ig már 88-nak voltak birtokában s a kongresszusig ezt a számot százra emelik. A munkaversenybe és az élmunkásmozgalomba eddig a dolgozók 76 százaléka kapcsolódott be. A műszakiak, mesterek védnökséget vállaltak az élmunkások fölött s ez a tett a munkásokban még jobban fokozta a munkakedvet, mert megteremtette közöttük a közös kollektív munka légkörét és biztosította a jó együttműködést, Ez a rendszer végérvényesen megszüntette a mult kapitalista rendszerének hajcsárpolitikáját. Túlteljesítések a kongresszusi vállalásokban A vállalt kongresszusi kötelezettségek dolgozóink fejlettségét és érettségét bizonyítják. Az érsekújvári „Augusztus 29" üzem dolgozói május | l-ig a termelési tervet 108.9 százalékj ra teljesítették. A kongresszusi kötelezettségekben a tervnek 10 százalékos túlteljesítésére vállalkoztak, amit a kongresszusig el is érnek. Április végéig a munka termelékenységét 104.2 százalékra emelték. Kongreszszusi kötelezettségüket ebben 1.8 százalékkal túlszárnyalták s az újításokban is eggyel többet nyújtottak be. A termelési költségek csökkentésében 123 százalékra teljesítették kötelezettségüket. Az élmunkások számát a vállalt 4.5 százalék helyett 7.5 százalékkal növelték. A pártsajtó terjesztésében a kötelezettségüket 200 százalékkal haladták túl. A dolgozók jó munkaerkölcsének köszönhető, hogy eddig sikerült a tervet és a kongresszusi kötelezettségeket is túlteljesíteniük, annak ellenére, hogy a termelés folyamatosságát időnként a késedelmes anyagadás, a termelési menet és a munkaterv megváltoztatása is zavarta. Kötelezettséget vállaltak a tanoncok is A Szokolok a IX, kongresszus tiszteletére 3000 személyt befogadó amfiteátrumot építettek. A kesztyűkészítésben dolgozó tanoncok arra kötelezték magukat, hogy lelkiismeretesen teljesítik feladataikat mind az iskolában, mind pedig <i műhelyben s minden előfeltételt b Ízt sítottak arra nézve, hogy a kesxtyűkészítés mesterségének elsajátításához szükséges háromévi időszakot két évre szállíthassák le, mert tudatában vannak annak, hogy meg kell gyorsítaniok a tanulási időt, mert az ipar számára gyorsan tanuló és jó szakemberekre van szükség. A dolgozók szocialista nevelését azzal is elősegítik, hogy minden nap az első váltás befejezése után ötperces előadást tartanak műhelyenként, gazdasági és politikai kérdésekről. A gumiosztály dolgozód, hogy megkönynyítsék a kultúrpropaganda osztály tagijainak munkáját, saját maguk vették kezükbe az ötperces előadások tartását és irányítását. Azok a dolgozók, akik a gumiosztályon szocialista szerződések aláírásával bekapcsolódtak a versenybe, munkacsoportokat alkottak és a pontozó bizottságok segítségével, állandóan ellenőrzik teljesítményüket. Az újítók klubja, hogy az újítási mozgalmat teljesen kifejleszthessék, versenyt indított a SzKP IX. konSÁNDOR KÁLMÁN: A 129.913-as volt fogoly meséli — Ezt írtam — mondta Alexej Burkov szovjet polgár szerényen. Leült az ágyam szélére s kibontott egy negyedlv barna csomagolópapírt. Odakünn esett a hó. A homályos sarokban volt egy külön ágy, azon két ember haldokolt, a válluk össze, ért: egy olasz hadnagy és egy albán paraszt. Vékony cukorspárgára fűzött halotti lábszámukat már elő is készítette a buzgó német írnok. A teremben szerteszét a kopasz fejek úgy világítottak, akár a hold ezüstje, mert bennünket gondosabban nyírtak akkoriban, mint bármiféle értékes birkákat. Hetenként nullásgéppel. Nevünk nem volt, csak számunk és színes háromszögből varrt jelzés a csíkos fogolyruha baloldalán, A politikaiak vörös háromszöget viseltek bal mellükön, a vallási szekták hívei feketét, a közveszélyes munka, kerülők barnát, a homoszexuálisok lilát, a zsidók vörös és sárga háromszögekből alkotott „Dávidpajzsát", a német hivatásos bűnözők zöld háromszöget. Ebben a rendezett német világegyetemben a politikaiak és zsidók úgynevezett „N. N.-foglyok" voltak, élőhalottak. Az egész föld. gömbön rajtuk kívül senki sem tudta, hogy ők személy szerint élnek még. Dachau koncentrációs táborában történt ez, a 13-as számú kőrházbarakban, 1945 februárjának közepetáján. Az amerikaiak lábhoz tett fegyverrel várakoztak a Rajna baloldalán: kelet felől T 34_esek és .„Katiusák" törtek a Birodalom szíve felé. Alexej Burkov fiatal volt, pirospozsgás, középtermetű és tagbaszakadt. A tréfás kedvű fasiszta gyilkosok neki meghagyták szép szőke haját, csupán középen nyírtak bele nullásgéppel egy széles sávot, amelyet gyengéd német gúnnyal „tetüsétány"nak becéztek. A szovjet emberek külön megbélyegző jele volt ez. ök voltak a veszélyes példa a mi számunkra, a bélyegesek, a „bolsevisták". Soha le nem mondtak a szökés gondolatáról, nem volt olyan nap, hogy egy.egy szovjet polgárnak nyoma ne veszett volna. Köröskörül magas kőfalak és fényszórós géppuskatornyok. Beljebb magas drótsövény, melyben magasfeszültségű elektromos áram keringett. Az elfogott szökevények kötélen lógó testét az akasztófa felkapott zsámolyával verték a tündöklő csizmájú, kölnivíztől illatos német tisz. tek. Én nem tudtam a Rosztovból elhurcolt Burkovról, hogy költő. Autőmechanikusnak mondotta magát, azonban értett a harisnyastoppolás. hoz, tetüírtáshoz és betegápoláshoz is. Aznap délelőtt másodmagával felsikálta a termet, melyben — háromemeletesen egymás fölé rakott szük faágyakban — száznegyvenen döglődtünk. Kivitte a mosdóba az az. nap reggeli hullákat: egy kommunista osztrák hírlapírót, egy Werwmaeus nevü holland tengerésztisztet és egy lengyel nadrágszabócskát. Tisztára súrolta az őtvenliteres ételtartályokat. Tiszta gatyákat osztogatott szét teljes pártatlansággal az arra legjobban rászorulóknak. Azután tetőtől-talpig megmosdott jéghideg vízben, jóízűen megreggelizte az előző estéről maradt két liter hi. deg marharépalevest. Végül leült az ágyam szélére. — Írtam ma délelőtt! — mondta tört németséggel — aufpasse — s félénken mosolygott. A szakadatlan súrolástól, sikálástól, mosogatástői kivörösödött és megrepedezett bőrű tömpe ujjaival szétbontotta az összehajtogatott félív barna csomagolópapírt. Szeretettel kisimította, körülpislogott. És olvasni kezdte írás. müvét. Én nem tudok oroszul. Én már a címét sem értettem! Arról akarok most beszélni, hogyan értettem meg mégis a verset. Az én ágyamon a költőn kivtll hárman ültek. Egy barátságos arab, aki semmiféle nyelven nem tudott, még a taglejtései is fordítva voltak értelmezhetők, különben olaszként tartották nyilván. Egy Langer nevü morva szabómester, ez időnként azt állította magáról, hogy ő közgazdasági egyetemi magántanár. A harmadik egy mindig izgatott belga volt. A fejünk fölött levő, harmadikemeleti ágyról Paul, a csontvázso. ványságú francia fiú nyújtogatta nyakát. Mellettem a féllábú Alexander Mihajlovics M. feküdt. Az idős bjelorussziai férfit mi parasztembernek néztük; felszabadulás után rájöttünk, hogy tüzéralezredes. Az ő ágyán is hárman ültek, egy sárgaarcú idős görög, ezenkívül Naseanu, a farkasbélü, köpcös román, ez fadarabokat rágcsált éhségében, végül itt volt Griska, egy mindig vigyorgó, vézna mongol, ö vért köpött s a vécében éppen aznap reggel ciga. rettázáson érték. Ez — mindannyian tudtuk — valószínűleg a halált jelentette, azt, hogy még aznap délután büntetésből átviszik a kórház, ból a munkablokkba. Előreláthatólag a 23-asba, vagy a 25-ösbe, ahonnan e februári napokban magas kazlakba rakott tifuszhalottakat vitt el min. den reggel a foglyokvontatta gumikerekű nagy stráfkocsi. Erről az ügyről szemérmesen most nem beszéltünk. Griska sem, ö vigyorgott. Fritz, a zöldparolis szobaparancsnok, egy rablógyilkosságért táborba ke. rült danzigi német a központi kórházbarakkba ment, az áthelyezendők névsorával. Odakünn esett a hó. Mi hallgattunk. A vers hosszú volt, Burkov teljesen teleírta a negyedív csomagolópapírt. Hangja kissé remegett olvasás közben. A morva Langer és a szovjet polgárok a takarót nézték lehajtott fejjel. Mi többiek a hoszszú.hosszú versből egyetlen szót sem értettünk. Mi volt a mi orosz szókincsünk ott a táborban? A kenyeret tudtuk, a csajkát tudtuk, a gatyát és a halált. Ezekkel volt dolgunk. Ekkor egy szót olvasott Burkov. Hangja nem reszketett. Mély volt. Ezt a szót mindannyian értettük. Felemeltük a fejünket. Én az arabot néztem s ő engem. Burkov befejezte a felolvasást, elhallgatott. Csendben voltunk. Hallgatott a belga, a morva, a román, a görög, a francia fiú. Hallgattak a szovjet polgárok, fejükön világított a belenyírt csík. A mongol Griska szeme villogott. — Értettétek? — kérdezte végül. Megfogta az arab karját. — Sztálin — mondta az magától értetődően. Ügy, mintha apja nevét mondaná. Mi nem szóltunk. Mi csak bólintottunk, hátunk lúdbőrös volt és komolyan néztük az arab arcát. Griska, a mongol sírni kezdett, sovány, földszínű arcán kétoldalt peregtek a könnyek. Erről az egyetlen szóról akartam én most vallani. Erről a szóról, amelyet ott a mocsokban, az embertelenségben, a fasiszta éjszakában és ködben mindannyian jől megértettünk. A belga, a román, a morva, a görög, az arab, a francia fiú, a magyar, a mongol; ezt értették belőle: szabadság! Szégyelem, máig sem tudok oroszul. A barna csomagolópapírra irt, hosszú, idegen nyelvű vers zengését azonban nem akarom elfelejteni. ... Egyébként aznap délután egy lengyel fogolytól, aki az egyik SSgyilkos szobájába járt takarítani s ott titokban rádiót is hallgatott, megtudtam, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította Budapest városát. gresszusának tiszteletére a legjobb s e mellett legegyszerűbb újítási terv benyújtására. Mint említettük, Pártunk IX. kongresszusának tiszteletére már eggyel több újítást is adtak be, mint amennyire vállalkoztak. Közöttük szerepel Virág János gépkarbantartó, aki a gépjavítás; munkálatokat egyszerűsítő módosításával meggyorsította a javítási munkálatokat. Fujasz bőrpuhító csoportja csökentett létszámmal túlteljesítményt ért el A mult héten hírt adtunk arról, hogy Fucsik József elvtárs, a kiváló felsőrészvágó 90 nap alatt 173 százalékos teljesítménnyel teljesítette az első félévi munkatervét Rajta kívül az üzemnek még számos élenjáró dolgozója van, Vörös József felsőrészvágó, aki szintén a legjobbak közé tartozik az anyagmegiakaritók között, 126 százalékra, Pavlicska János pedig 120 százalékra teljesíti a tervet. Sebestyén Rózsi és Osztrozslik Margit felsörésztűzőnők három ember munkáját végzik s így is sikerült 150 százalékos teljesítményt elérnlök. Fuj asz Sándor elvtárs munkacsoportja, amelynek rajta kívül tagjai Pavlovics Gyula és Ágh Lajos, négy ember helyett végzik el a rájuk bízott feladatokat és 130 százalékban teljesítik a tervet. Horváith és Lavrinec munkacsoportja szintén csökkentett létszámmal, három ember helyett dolgozva 150 százalékot érnek el. A szögelők közül Hamar István és Gábris János csoportja tűnik ki 130 százalékkal. A hulladékbőrök feldolgozásánál Füllé János 132 százalékos csoportja emelkedik ki. Eredményüket csak értékes újítások alkalmazásával érhették el. A vizes műhelyben, a bőr áztatásánál dolgozó Racek József most 13 tagú csoportja 102 százalékos átlagos teljesítménnyel dicsekedhet, amit a munkaerők megtakarításával értek el. Egyes műhelyekben megindították „a munkacsoportok legjobbjáért" nevű versenyt. A felsőrészvágók négy csoportot alkottak s közülük Fucsik elvtárs csoportja vezet 135 százalékkal. A 9301. műhelyben dolgozó Kanovszky Pál a Párt IX. kongresszusának tiszteletére 5 százalékos teljesítményemelésre vállalkozott. Radecky István felsőrészvágó arra kötelezte magát, hogy a IX kogresszusig 115 százalékos teljesítménnyel dolgozik. Üzemeinkben egyre több női munkaerő kerül a termelés élére Igy van ez az érsekújvári „Augusztus 29" nemzeti vállalat üzemében is, ahol a 30 éves, kétgyermekes anya, Osztrozslik Margit állandóan tartja 150 százalékos teljesítményét. — Szeretném, ha főleg az asszonyok jobban kapcsolódnának be az ipari munkába és magukénak vallanák a gyári munkát — mondja a kiváló élmunkásnő —, azonban még vannak olyanok is, akik felvilágosító szavainkra vagy tanácsadásunkra az! felelik: Mi közöm hozzá, ez nem az enyém. Szükséges, hogy állandóan kölcsönösen segítsünk egymáson, hogy minél nagyobb megértéssel legyünk a közös munka iránt. Sebestyén Rózsi felsőrésztűzőnő még hajadon. Három éve dolgozik az üzemben, ö is 150 százalékra teljesíti a tervet. — Tetszik nekem — mondja az ifjú élmunkásnő —, hogy a dolgozó megkapja munkájának teljes ellenértékét. A pénzre bizony szükségem van, mert most a leány nem vár hozományra, hanem azt mindnyájunknak saját magunknak kell megszereznünk becsületes munkával. Jól esne nekem, ha az összes tűzőnők jobb és magasabb teljesítménnyel dolgoznának, mert csak így örülhetnénk együtt a közösen elért sikereinknek * ** Dolgozunk, többet termelünk és gazdasági étetünk minden terén rohamosan és fejlődőképesen érjük el a kiváló termelési eredményeket, túlteljesítjük nemcsak az évi tervet, hanem a kongresszusi kötelezettségeket is, mert érezzük mindnyájan, hogy erre tanít bennünket a Párt, erre ösztönöznek Lenin és Sztálin elvtársak tanításai, mert csak így biztosíthatjuk hazánkban a békés építőmunkát és vehetjük ki részünket a világ haladószellemű dolgozóinak hatalmas táborával együtt a béke megvédéséért indított harcból. Petrőci Bálint.