Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-19 / 114. szám, péntek

II J szo 1950 május 19 ÜDVÖZLET NEKTEK, BÉKEHARCOSOK. AZ EGÉSZ VILÁGON! Május elsejéi, az egész világ dolgozói szolidaritásának napját, az öszszes országok munkásai 'testvériségének napját, ebben az évben valamennyi kontinensen, Q földgolyó minden zugában, minden dolgozó családban úgy ünnepelték, mint a békeharcosok egységének napját. A felvonulásokon, gyűléseken, baráti beszélgetéseknél a béke jelszavai behatoltak minden, az igazság számára nyitva álló szívbe, üdvözölve a béke védőinek bátorságát, aktivitását, az ingadozó lelkiismeretéhez szólva, a gyávák szégyenkezését kiváltva. A népek felismerték, milyen erő va na szervezettségben, meggyőződtek róla, hogy a holnap az övék. Emlékszem, mikor a mul; év márciusában a békét védő tudósok amerikai kongresszusán az egyik szónok kijelentette, hogy ő nem bízik e tüntetések, a tanácskozások és konferenciák erejében. És ekkor a terem egyik távoli zugában felhangzott egy kissé gúnyos, nyugodt hang: „Gyertek, nézzétek meg a május elsejei felvonulásunkat és meglátjátok, milyen erősek vagyunk!" Ezek a szavak lelkes visszhangra találtak mindazoknál, akik saját tapasztalatukból ismerik a tömegek szervezettségének súlyát és jelentőségét. Még hangosakban, még meggyőzőbben tört ki a taps a newyorki Madison Square Garden hatalmas épületében, helyeselve A'.ekszandr Fagyéjev szovjet delegátus javaslatát, hogy nyilvánítsak, háborús bűnösnek a háborús gyújtogat ókat. A hallgatóság rendőrkordonnal körülvéve is bebizonyította, kivel tart és ki ellen van. Üdvözlet nektek, ismeretlen newyorki barátai a békének! A gigantikus, a történelem folyamán még sohasem látott, egész világra kiterjedő mozgalomban ért meg a szilárd elhatározottságunk, hogy minden erőnkkel megvédjük a békét. Mult év áprilisáíban Párizsban a francia munkásosztály nyilvánította ki mindenki számára hallhatóan, hogy a francia nép sohasem fog fegyvert a Szovjetúnió, — a béke őre ellen. A Buffalóban félmillió résztvevővel lezajlott népgyűlés közelebb hozta a béke kérdését az egyszerű emberekhez és Párizs hangja a világ minden részében hallható volt. Ez a tömeggyűlés a világ békeszerető népeinek hatalmas tüntetésévé fejlődött, megmutatva elhatározásukat, hogy megfékezik az imperialista agresszorokat. A fehér- és színesbőrű emberek, hívők és ateisták, munkások és a tudomány élenjáró képviselői megtalálták a közös nyelvet, melyen megértik egymást. Paul Robeson néger énekes a kongresszus elnöki emelvényéről elénekelte a ..Drága föld, szülőhazámnak földije" című dalt és a hallgatóság felállva üdvözölte úgy a híres énekest, mint a híres dalt A párizsi békekongresszus üléseivel egyidőben a küldöttek egy része — akik nem kaptak beutazási vízumot Franciaországba — Prágában t artotta meg a kongresszus ülését. Alig két hónappal később a Szakszervezeti Világszövetség kongresszusán, Milánóban hangzott el flhívás a béke megvédésére. Augusztusban összeült Moszkvában a béke híveinek össz-szövetségi kon ferenciája. Az egész világ dolgozói tanúi lehettek annak, milyen lelkesedéssel és határozottsággal kapcsolódik be az egész szovjet nép a békéért folytatott harcba, a háborús gyujtogaiók ellen, milyen magasra emeli a békeharc zászlaját a Szovjetunó fővárosa — Moszkva. Valamivel később Norvégia kőművesei és szakszervezetei fogadnak el határozatot, hogy nem vesznek részt hadiüzemek építésében. Budapesten — a demokratikus Magyarország fővárosában — az ifjúság kongresszusára több, mint 60 nemzet fiai gyűltek össze. Három évvel ezelőtt a demokratikus tfjúdág nemzetközi találkozóján Prágáiban 17.000 küldött gyűlt össze. Budapestre ennél sokszorta többen érkeztek. Egyedül Magyarország 54.000 ifjút és lányt küldött. Ezren érkeztek Csehszlovákiából, ezren Franciaországból, a további másfélezerből 350 Itáliából, egy Burmából, egy Törökországból. Ez utóbbi nem is mondta meg a nevét, mert hazájában halálra ítélik azt, aki az ifjúság lemokratikus mozgalmában résztvesz. Ki gondolta volna öt-hat éwtl ezIrta: P. PAVLEXKO előtt, hogy a béke eszméjében való hitéért börtönbe zárnak valakit, mint az megtörtént Argentinéban Mendeaz Lopezzal, a hazafias ifjúság vezetőjével, vagy halállal büntetik, mint az megtörtént Paraguayban Marian Alois-sai, akit villanyszékbe ültettek csak azért, mert az összes országok, az összes népek békéjének híve volt? Ki hitte volna öt-hat évvel ezelőtt, hogy Ban-Fu, Vietnam küldötte, partizán, foglalkozására nézve gépész, kénytelen lesz egy hétig a könyökén csúszni a Vietnamban tartózkodó francia csapa'tok állásain keresztül és azután öt héten kérésziül csempészmódra bujkálni, míg eljutott Európába, hogy mindenki fülehallatára kijelentse a budapesti kongresszuson, hogy mindebben nem a francia dolgozók a bűnösök, hanem az imperialista háborús uszítók. A népek sok mindent értettek meg az utóbbi években. Sok mindent megértettek és sokat tanultak. Üdvözlet nektek, távoli barátéi a békének, akik új korszakot nyittok meg Ázsia és Óceánia népeinek életében! Nem hiába jelentette ki Pekingben a szakszervezetek konferenciáján — ahol 14 ország 117 kiküldöttje gyűlt ö=rsze, köztük Kínáé, Koreáé, Vietname Indiáé, Iráné, Burmáé, a Fülöp-szigeteké — India kiküldötte az egész hallgatóság ovációja közben: „Mi MaoCe-Tung nyomdokain haladunk!" Mult év októberében Tunisz lányai hajtották végre a „lányok esküje a béke megvédésére" akciót. Ugyanebben az időben a dániai amerikai követség attaséja, bizonyos Williams Roll azt követelte a dán diákok szövetségétől, hogy adják ki neki azonnal azoknak az ifjú dánoknak a névsorát, akik résztvesznek a budapesti találkozón. Ugyanebben az időben Makronizosz szigetén, Athén közelében a parancsnokság épületének vakolásához — szalma hiányában — kitépték a fogoly békeharcosok haját. Ugyanezekben a napol eb a n nyiut meg Turimban az Olasz-Szovjet Társaság kongresszusa. A turini gyárak munkásai grandiózus gyűléssel tették ezt a kongreszust emiékezetessé és jelképesen egy olyan zászlót ajándékoztak Moszkva munkásainak, melynek egyik oldalán a szovjet, másik oldalán az olasz lobogó volt. Mikor a kongresszus küldötteit üdvözölve a „Fiať'-gyár egyik munkása elénekelte partizánidaiát, kitűnt, hogy az a mi „Kabjusánk". Ugyanezekben a napokban láttam Milánóban a kémiai fakultással ezmben levő kőkerítésen egy szénrajzot: akasztófát, a hurokban himbálódzó emberi alakkal. Alatta rövid szöveg: „Ez lesz a te sorsod, Scelba!" Scelba rendőrsége nem törölte le a rajzot a prófétai szöveggel. Miért? Nem akart kikezdeni a milánói diákokkal. Letörölnek egy rajzot — másnap tíz van helyette! Rómában, a Colosseum magas falára sarló és kalapács van festve. A rendőrség nem törli le a munka és a béke diladalának ezt a jelképét. Miért? Nem akar kikezdeni a római ifjúmunkásokkal. Letörölnek egy jelvényt — tizet rajzolnak helyette! Róma régi, éhező negyedében, nem messze a Vatikán „Péter hegyétől" — a házak falai a nép gondolatának kifeijezői. A régi feliratok mellett: ..Halál a Ducera". „Le a királlyal", újakat is látni: „Éljenek a kommunisták!" „Éljôen a béke!" A rendőrAZ ELSŐ SZTRÁJK A nagyapám Gasztonyban lakott és jóbarátságban volt az ottani Somogyi-Steiner családdal, akik e történetszereplői. Amikor ez az eset lejátszódott, akkor még a fehérterroristák által meggyilkolt Somogyi Béla boldog gyermekéveit töltötte Gasztonyban és tevékeny részt vett az alábbi történetben. A Rátót felé vezető országúton egy idősebb ember bandulkolt. öltözete semmiben sem különbözött a vasmemegyei szegényparasztok szokásos viseletétőlj Jobbkezében nagy gőrcsüe botját szorongatta, az volt a támasza a hosszú úton, baljával hosszúszárú pipáját igazította a szájába. Pipázott és gondolkozott. A családra gondolt, a sok küzdelemre, nyomorúságra és a szűnni nem akaró szegénységre. Sok a gyerek, sok az éhes száj, sok cipőt és ruhát kell venni. A nagyobbak meg már iskolába járnak, az pedig tenger pénzt emészt fel. — Szegény asszony — jut eszébe a felesége —, mennyit dolgozik, örökké mos és vasal, varr és foltoz, közpen pedig nem győzi betömni a sok éhes gyerekszájat. Ha a Riska nem lenne, nem tudom hova lennénk — gondolja az öreg és jóleső büszkeség tölti el. Riska a család eltartója, ellátja a gyereksereget tejjel, vajjal és túróval. Node dédelgetik is ám az apróságot. Mindnek büszkesége a Riska. Nincs is még egy ilyen szép tehén a faluban. Megérkezett lassan Rátótra. Az állomáson jegyet váltott Körmendre, mert Körmenden ma állatvásár van. Steiner bácsi, a gasztonyi marhakereskedő, odaigyekszik. Hanem szerencsétlenségére, ahogy a jegyet váltotta, az üvegablakon át meglátta öt a rátóti állomásfőnök. — Steiner bácsi, jöjjön csak be hozzám — szólt ki az ablakon barátságosan. Az öreg lassan becsoszogott az irodába, kivette pipáját a szájából és várta, mi következik. — Steiner bácsi, megveszem én a maga tehenét, a Riskát, — hallotta. — Nem eladó az, — válaszolta az öreg. — De ha én jő pénzt adnék érte — erőltette tovább a másik. Az öregben felébredt a kereskedő. — Mennyi lenne az a jó pénz ? — kérdezte. — Hatvan forint. Az öreg egy pillanatra meghökkent. Ennyi pénzt tehénért még sohasem kapott. Hanem gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Mit szólna az asszony, mit szólnának a gyerekek? — Még annyiért sem adhatom — mondta röviden, aztán felült a vonatra és elutazott Körmendre. A vonatban megpróbált másra gondolni, de folyton csak a hatvan forint birizgálta. Mennyire elkelne egy kis pénz a házban. De nem, ez lehetetlenség. A Riskát nem lehet eladni. Hanem a sors máskép akarta. A körmendi vásáron meglátott egy tenet. Nagyon megtetszett neki. Majdnem olyan szép állatt, gondolta, mint a Riska. Elfogulatlan szemlélő talán még szebbnek is tartotta volna a Riskánál. , Az öreg hirtelen nagyot gondolt. Alkudozni kezdett a tehénre, végül is negyvenöt forintért megvette. Kezébe vette a kötőféket és most gyalog indult Gasztony felé. Lassan poroszkáltak a hosszú úton és öreg este lett, mire hazaértek. Szép csendesen bevezette a tehenet az udvarra, behajtotta az istállóba. Hanem az asszony meghallotta, hogy valaki szöszmötöl az istállóban, kijött, nyomába tódult a gyereksereg. — Édesapám, kié ez a tehén? — kérdezték. — Hát a miénk. Virág a neve, — válaszolta az öreg. — Minek nekünk kettő? — nézett rá szemrehányóan az asszony. — Majd elmondom azt is. Néhány napig két tehenük volt Somogyi-Steineréknek. Ügy látszott, hogy a gyerekek nagyon megszerették a Virágot is. Ugyanúgy dédelgették, babusgatták, mint a Riskát. Tejet is adott eleget, így hát egy szép napon kora hajnalban, amikor a gyerekek még aludtak, Steiner bácsi kivezette Riskát az istállóból. Az állat szomorúan elbődült, amikor kiléptek a kapun, mintha megérezte volna, hogy eladni viszik. Az asszony fejcsóválva csukta be utánuk az utcaajtót. Steiner bácsi hamarosan lebonyolította az eladást, megitták az áldomást, aztán hazaballagott. — Nem lesz semmi baj — nyugtatta meg önmagát — a gyerekek szeretik a Virágot, néhány nap alatt majd elfelejtik a Riskát. Amikor hazaért, éktelen sírás-rívás, sivalkodás fogadta. — Hol van a Riska, édesapám? — Hozza vissza nekünk a Riskát — könyörögtek a gyerekek. Steiner bácsi gyorsan eltűnt a gyereksereg elől és csak estére került elő. Hanem a gyerekek, ahogy meglátták, újból könyörgésre fogták a dolgot. — Édesapám, a Riskát akarjuk! Kérje vissza a Riskát! Igy ment ez három napon keresztül. Steiner bácsi alig mert már hazamenni a saját házába. A negyedik napon látszott, hogy valami történni fog. A gyerekek már nem sírtak, nem rimánkodtak, hanem ünnepélyesen komolyak voltak. Amikor édesanyjuk behozta a reggeli tejet, kijelentették, — nincs étvágyuk, nem kérnek tejet. — Milyen furcsa, — gondolta az asszony, hiszen máskor jóformán összevesznek, hgoy melyiknek jusson több. Az ebédet farkasétvággyal megették, de amint a délutáni aludttejre került a sor, megint csak nem volt egynek sem étvágya. Az anyjuk faggatta őket, csak nem vagytok betegek, ml van veletek ? Végül is a Béla fiú előállott. — Sztrájkolunk, édesanyám. A Virág tejét ezután egyikünk sem fogja meginni. Édesapám hozza vissza nekünk a Riskát. Az öreg eleinte nem állt kötélnek. Majd megunják a gyerekek. Hanem azok komolyan vették a sztrájkot. Nem akadt köztük egy sem, aki ivott volna a Virág tejéből. Most már az asszony is könyörögni kezdett. — Micsoda apa maga? Hiszen a gyerekei tönkre mennek a koplalásba. Menjen el már Rátótra és kérje vissza a tehenet — hajtogatta egyre. — Nem tehetem meg én ezt. Hova lennék a szégyentől. Ujjal mutogatnának rám az emberek. Micsoda kereskedő az, aki ma elad valamit, hol. nap pedig visszákönyörgi ? De a koplalás tovább tartott. Nem csoda, hiszen Béla és Jenő voltak a megszervezői. A gyerekek már nem sírtak, nem rimánkodtak, hanem sztrájkoltak. Végül is Steiner bácsi megfogta görcsös nagy botját és elballagott ismét Rátótra. Bekopogott az irodába és letette az asztalra a-hatvan forintot. — Tudom, hogy oda van a becsületem, de a Riskát haza kell vinnem. Mindenáron. Elmondta, hogy mi történt otthon és végül is a főnök mit tehetett egyebet, megvette a Virágot és visszaadta a Riskát. Somogyi-Steiner bácsi lehajtott fejjel, szomorúan bandukolt a tehénnel hazafelé. Hiába minden, oda a becsületem — gondolta nagy búsan. A gyerekek diadalmenetben vezették Riskát az istállóba, ölelték, csókolták. ahol érték. Kiharcolták akaratukat, véget ért a sztrájk. Nagy Irén. Itt levágni! Alulírott megrendelem a PARTÉLET című folyóiratot Pontos címem: Név: foglalkozás: lakhely: házszám: utolsó posta: járás: Az előfizetési díjat — egy évre 35 Kčs — a postai befizetőlap megküldése után 8 napon belül átutalom. A megrendelőlap az alábbi címre küldendő: A PÁRTÉLET kiadóhivatala, Bratislava, Michalská 27. ség ritkán látogat el erre a környékre, de ha mégis idetéved, semmi lehetősége sincs, hogy elkobozza a népi gondolatok eme kifejezéseit, melyeket szögekkel erősítettek a falakra. De mi értelme is volna? Megtisztítanak egy falét, az asszonyok tíz másikat írnak tele. Üdvözlet nektek, bátor védői a békének. akik elsőnek kezdtétek meg aláírásaitokai a harcot, hogy megvédjétek gyermekeiteket az új háborútól! Üdvözlet nektek, olasz nővéreink! Meghatva emlékszem vissza arra a boldog napra, mikor saját szememmel láttam meg a névteien krónikát, melyet a sokat átélt római házak falaira írtak. Erősödik és szélesedik a béke világfrontja. Az olaszok hangja Torinóból áthallatszik Rómába is. A békeharcba bekapcsolódnak Kalábria és Szicília parasztjai is. A Vatikán nem győzi eltávolítani a templomokból a papokat, akik felemelik szavukat az egyszerű emberek védelmére, akik nem kívánják senki vérét, senki kárát, akik csak arról álmodoznak, hogy a hozzájuk közelállók egy darab kenyeret kapjanak. Rómában — közel a Vatikánhoz, a kémeknek és diverzánsoknak ehhez a nemzetközi központjához — az egyik téren 50.000 olasz gyűlt össze az ország legtávolabbi zugaiból is, hogy üdvözölje a népek közötti tartós béke jelszavát. A békéért folyó harc elszakíthatatlan kapcsolatban van a dolgozók létérdekeiért folyó harccal. A délolaszországi tartományok parasztjai bátran szállják meg és szántják fel a feudalisták parlagon hevertetett földjeit. Pekingben, Kalkuttában, Brüsszelben valamennyiünk szeme láttára nő és szélesedik a béke híveinek nagy hadserege. A kínai nép sokéves, bátor felszabadító harca, amelyet a kommunista párt irányított, a népi forradalom elsöprő győzelmével, a Kínai Népi Köztársaság megalakulásával végződött. Megszületett a Német Demokratikus Köztársaság is. I. V. Sztálin 70. születésnapja — melyről a föld minden pontján megemlékeztek — a haladó erők hatalmas seregszemléjévé fejlődött. Semmi sem tiudja feltartóztatni, vagy viszszafordítani a jóakaratú emberek mozgalmát. Dühödten egyengeti az amerikai imperializmus útját a kém és gyilkos Tito, amikor bebörtönöz 100.000 kommunistát! Imperialista gazdáit szolgálja Csang-Kaj-Sek is, mikor bombákkal terrorizálja Kína békés lakosságát. A Truman-féle kalandorok új szenzációkról kiabálnak — az atom-hidrogénbombáról. De a béke ellenségeinek, az emberiség ellenségeinek nem sikerül megijeszteni a népeket, nem sikerül megállítani a történelem előre forgó kerekét. A békéért folyó harc szervezett frontja napról napra nő és erősödik. A békének diadalmaskodni kell és diadalmaskodik! A béke legyőzi a háborút! A béke megvédésének ügye a tanácskozások és kongresszusok termeiből átment maguknak a dolgozóknak a kezébe. Belgium, Franciaország és Olaszország kikötőjében a dokkmunkások megtagadják a hadianyagot szállító amerikai hajók kirakását. Gyárakban, üzemekben és bányákban, falvakban, iskolákban, kaszárnyákban és templomokban folyik az aláírások gyűjtése a Béke Híveinek Kongresszusa Állandó Bizottságának felhívására, követelve az atomfegyver betiltását, valamint azt, hogy háborús bűnösnek minősítsék azt a kormányt, mely elsőnek használná ezt a fegyvert. Folyik a történelem folyamán még sohasem látott méretű népszavazás a népek békéjéért az egész világon. Milliók és milliók kapcsolódnak be aktívan a harcba, vesznek részt gyakorlatilag saját és szomszédos népeik sorsának eldöntésében és gyakorolnak befolyást a nemzetközi helyzet kialakulására. Százmilliók aláírása az atomfegyver betiltását követelő íveken — a népek fenyegető figyelmeztetése az imperialista háborús uszítók felé! Üdvözlet nektek is, kis országok békeharcosai, akik minket, szovjet embereket testvéreiteknek, honfitársaitoknak, barátaitoknak tartotok! A mi hazánk valóban magasra emeli a békéért folyó harc zászlaját. Nemhiába adták a népek a „béke zászlóvivője" nevet a mi vezérünknek, J. V. Sztálinnak. A béke zászlaja valóban az ő megbízható kezeiben van. És ml, szovjet emberek büszkék vaprunk rá, hogy a kommunizmust építő hatalmas szovjet nép, miután teljesítette azt a hivatását, hogy szétverte a fasizmust, ma az egész világ hatalmas békehadseregének élén halad. Mi az egész haladó emberiség élenjáró erőinek avantgárdistái vagyunk. Üdvözlet nektek, közeli és távoli barátai a békének, tiszta szívünkből jövő üdvözlet! A békének diadalmaskodni kell és diadalmaskodik &