Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-13 / 109. szám, szombat

1950 május 13 Három csinos kötény -UJ

SZ

0 L 1. Fehér vagy színes vászontól készül, elöl két nagy zseb teszi praktikussá és minden munkához alkalmassá. 2. Színes kreton, vagy batiszt ráncolt kötény kis fodorral a vállon és az alsó szegélyen. 3. Nagyon célszerű kötény, mert letakarja az egész ruhát és megóvja a bepiszkolódástól. Vászonból készül és csíkos vagy kockás anyaggal van szegve. cAtiy,ák luipffám Láttam egy kislányt, aki kartonpapírból szívet vágott ki, befestette tűzpirosra és szép betűkkel ráírta: „Az én édes jó Anyámnak Anyák napjára." Láttam egy kisfiút, aki égő arccal állt a virágkereskedés kirakata előtt és aztán megszámolta pénzét, amelyet izzadt kis markában szorongatott: hány szál piros virágra telik vájjon a mamának a megtakarított zsebpénzből. Mennyi piros szív készül és menynyi piros virág fogy el a virágkereskedésekben.' Az Édesanyák féltve őrzött emlékeik közé teszik a piros szíveket. Ez a nap az övék, az ő dicsőségük ünnepe. Anyának lenni öröm és komoly felelősség. Ma nagyobb felelősség, mint bármikor azelőtt. f:ppen azért az anyáknak ezen a napon, amikor gyermekeik szeretetet sugárzó tekintettel köszöntik őket, meg kell vizsgálniuk magukat, eleget tesznek-e a mai anya kötelességének, vizsgálják meg feladataikat és nézzék meg, mik a legsürgősebb tennivalóik. öt éve, hogy a győzelmesen előretörő Szovjet Hadsereg felszabadította hazánkat. A dolgozó apák és anyák az ország gazdái lettek. Gyermekeik ] jövőjéért ma már nemcsak önmaguknak, de országuknak is felelősek. cAttipák napjait Keresd (el ma Édesanyád És Járulj eléje S hogy szeretettel felnevelt. Adjál hálát érte. Csókold meg két dolgos kezét, Vígy neki virágot És szólj halkan: „Édesanyám Légy örökké áldott." „Békés boldogság és öröm Kisérje a lépted S minden kin és keserűség Kerüljön el téged." ,.És övezzél szeretettel Engem mindig által Úgy, miként a napfény fonja A földet sugárral!" P. M. A bodzabokor leckéje Irigy volt a bodzabokor a hatalmas, büszke tölgyre. Reggel, délben s alkonyatkor, folyton csak bánat gyötörte. „Nincs igazság itt a földön!" — panaszkodott nyúlnak, őznek. „Mért oly hitvány az én törzsöm s más fák naggyá miért nőnek?" — Ó, ha egyszer az Anyaföld teljesítené a vágyam!" „Csak egy napig lehetnék tölgy, érte adnám minden ágam." Addig sírťrít, reggel s este a kis Vuta bodza — Janó, amig egyszer észrevette búbánatját egy kis manó. „Megállj Janó!" — szólt a manó —, „teljesítem én a vágyad!" „Tölgy leszel, ha neked az jó, csak azután meg ne bánjad!" ... És a nagyszakállú törpe ráolvasott egyet, kettőt s ím a bodza vékony törzse azon nyomban tölgyfává nőtt! Hej, örült az újdonsült tölgy! Tán táncra is perdült volna, ha nem borult volna a völgy éjszakai takaróba. Pedig nem volt ok vígságra! Szörnyű vészt hozott a hajnal! Alig lett az égalj sárga, favágók jöttek nagy zajjal. S kikerülvén a bokrokat — (kinek kell a hitvány bozót?) — nem gondolkoztak ám sokat, — kivágták a szegény Janót. Tanulja meg e példából minden kislány, minden fiú: Az az ember soh'se jár jól, aki irigy — aki hiú! BÖLCS PALKÓ Bölcs Palkó kis diákgyerek itt a szomszédban. Az igazi neve Piros Palkó. Bölcs Palkónak csak én neveztem el. Azért, mert értelmes, nyilteszű fiúcska. öröm véle beszélgetni. Hanem azért a minap nem nagy örömem telt benne. Csúnya mulatságot eszelt ki a lurkó. Hólyagot kötött az öreg macskájuk fejére, dióhéj-cipőt hozott a négy lábára, s így kiöltöztetve fölhajította az éltetőre. A szegény állat kétségbeesetten futkározott előre, hátra s olyan keservesen miákolt, hogy majd belehasadt az ember füle. Palkó azonban csak úgy döcögött a kacagástól. — Mit csinálsz kis szomszéd? — léptem oda hozzá, — Álarcos bált játszom a macskával. — Nagyon nem-szeretem játék az ilyen, Palkó. Nem álarcos bál ez, hanem állatkínzás. — Ó dehogy! — legyintett a gyerek — hiszen a Cirmos macska, nem madár. — Ejnye, de se füle, se farka beszéd az ilyen, Palkó! — csóváltam meg a fejemet. — Hát aztán mért kellene a szegény Cirmosnak madárnak lenni? — Azért, mert akkor nem bántanám. Azt tanultam az iskolában, hogy a madárkákat nem szabad bántani. Gyönyörködtetik is az embert, hasznára is vannak. Ott is elpusztítják a hernyót, ahova a gazda oda se férhet. — Jól van Palkó, ezt szépen megtanultad. — No ugye? — villant fel a Palkó szeme. — Csakhogy a Cirmos nem tud már énekelni. Se egeret nem tud már fogni, mert kihullott a foga. Nem lehet neki semmi hasznát venni. Erre én nem szóltam semmit, csak befordultam a kamrába s kihoztam egy zabos-tarisznyát. — No, gyere ide szomszéd! — Mi lesz ebből bácsi? — meresztgette Palkó a szemét nagy-ijedten. — Hát azt kérdezem, szolgám, hogy tudsz-e te olyan szénen énekelni, mint a kanári-madár? — Nem én — hüledezett Palkó. — Sebaj. Hát haszna van-e belőled valakinek? Tudsz-e már segíteni apádnak, kenyeret keresni? — Nem én. — No gyere, akkor hadd húzzam a fejedre ezt a zabos-taruznyát, aztán indulj a háztetőre! Láttam, hogy Bölcs Palkó nagyon meg volt ijedve. — Bácsi, kérem, hiszen nem bántok én senkit! — No látod, fiam — mosolyogtam el magam — a Cirmos sem bánt senkit. Aki téged nem bánt, azt te is hagyd békében. Okos ember jól bánik azzal az állattal, amelyiknek hasznát veszi. A jólelkű, emberséges ember minden teremtett állattal kíméletesen bánik, amelyik kárt nem tesz. Bölcs Palkó bizonyosan megértette, amit mondtam. Abból látom, hogy azóta mindig tejes a Cirmos bajusza, amikor Palkó ozsonnázik. Arci nem törődik gyermeke jövőjével, aki nem jól teljesíti azt a feladatot, s amit gyermeke nevelésével magára vállalt, olyan, mint egy rossz munkás, aki rosszul termel. Hibás anyagot, rosszul sikerült embert ad a társadalomnak. Nem könnyű az anya feladata. A reakció mindent elkövet, hogy akadályozza építőmunkánkat. Mindig más és más alakot ölt a reakció munkája. Kenetteljes szavakkal igyekszik eltéríteni bennünket célunktól: — Minek taníttatod a gyermekedet, miért legyen okosabb, mint anyja, apja. Lám, mennyit dolgoztál a gyermekeidért, most már ideje, hogy kivegye a szerszámot fáradt kezedből és ne csak a könyveit bújja! Mi tudjuk, hogy milyen célt szolgálnak ezek a rosszindulatú tanácsok. Meg akarják akadályozni, hogy gyermekeink elfoglalják az őket megillető helyet. De mi legyőzzük az akadályokat, felismerjük a reakciót, bármiiyen álakban jelentkezik is és szembeszállónk vele. Mindent elkövetünk, hogy gyermekeink tanuljanak és komoly tudással felfegyverkezve induljanak neki jövendő munkájuknak. Milyen öröm és boldogság volt megélni annyi szenvedés és balszerencse után, hogy építhetünk, alkothatunk és láthatjuk, hogyan bontja ki gazdag teremtő erejét népi demo' "ó".iánkban dolgozó népünk, hogy halad előre sikerről sikerre a szocializmus felé. Gyermekeinknek nemcsak jelenét, hanem boldog jövőjét is védjük, amikor harcolunk a békéért. Védjük a szocialista munka eddigi eredményeit gyermekeink számára, a bölcsődék, a napközi otthonok eljövendő százainak hálózatát, korszerű és haladószellemü ifjúságunkat; ifjúságunk komoly tanulási lehetőségét, a tetterős és munkáséletet, leányaink egyenjogúságát, apjuk, jegyesük, férjük életét, családi életük boldogságát és nyugalmát. Más ellenség is leselkedik ránk. Békénket, újjáépített városainkat fenyegeti, atombombát, gyilkos fegyvereket kovácsol, hogy pusztasággá tegye hazánkat. Nem sajnálja gyermekeinket, akiket annyi gonddal és szeretettel nevelünk. El akarja venni szabadságunkat, amelyhez annyi harc és szenvedés árán jutottunk. De mi nagy utat tettünk meg a felszabadulás óta. Szovjet asszonytestvéreink példáfa megvilágította előttünk az utat. Minden erőnkkel, szívünk minden csepp vőjéhez. És a mi ünnepnapunkon hoz, gyermekeink békés, szabad jövőpéhez. És a mi ünnepnapunkon odakiáltom azoknak, akik békés éle' tünket fenyegetik: ha kell, harcolni is tudunk, erősek vagyunk, mert erő* ad gyermekeiiik ránkemeVt bizakodó tekintete és a világ minden asszonyán nak összefogása. Mi, anyák, harcolni fogunk, hogy ne kelljen elszakadni szeretteinktől és ne szakadjon ránk ismét az aggodalomnak, a gyötrelemnek, a gyásznak borzalmas ideje, hogy otthonunk ne legyen az ágyú, a bomba, a tűz prédája, gi/*rm*keink ne essenek áldozatul a nélkülözésnek, nyomornak, járványnak és eteüllésnek. Erősek vagyunk, mert erőt ad gyermekeink ránkemelt bizakodó tekintete és a világ minden asszonyának összefogása. Ma ünnepelünk. Meghatott szívvei, könnyes szemmel vesszük át gyermekeink kezéből az ajándékot és ex a nap, az anyák ünnepe, megacélozza az anyák szívét az előttünk álló munkára és küzdelemre. És ezzel az erü* vei támogatni fogjuk a néptömegek békeharcát, amely most annak a követelésnek a formájában bontakozik ki, hogy tiltsák be az atomfegyvert és nyilvánítsák háborús bűnössé azt „• a kormányt, amely e fegyvert első' nek alkalmazza. Túri Mária, Al APA Nuen Tvi vietnami asszony elbeszélése A vietnami népi hadsereg

1, amely az ország kétharmadát már felszabadította, most általános ellentámadásra készül a francia imperialisták ellen. Hazámban ma háború dúl. A vietnami nép fegyvert fogott a francia Imperialisták ellen, akik rabszolgasorban akarják tartani. Az imperialisták lerombolják országunkat, meggyilkolják gyerme. keinket, vérrel borítják hazánkat. De vájjon meg tudják-e félemlíteni a szabadságukért harcoló embereket? Amikor harcba kezdtünk, katonáinknak csak hatalmas husángjaik és a puszta kezük volt a fegyverük, de a harc folyamán megszerezték maguknak a pugkákat. Megtanultuk, hogyan kell legyőzni az erös ellenséget, a jő szövetséges — a gyűlölet segítségével. Hallottatok már az élő fáklyákról? Saigon ifjúmunkásai behatoltak az ellenség benzínraktáraiba, leöntötték magukat benzinnel és meggyújtották magukon a ruhát, hogy így robbantsák fel az egész raktárt. Ki tanította ezt az ifjúságot arra, hogy így szeresse hazáját és igy gyűlölje az ellenséget? Az országban szájról-szájra jár a története annak a bátor lánynak, akit Min Hajnak hívtak. Bátorsága még az ellenség fülébe is eljutott. Egyszer kereskedőnek öltözött, hogy be. juthasson az ellenség táboréba. Beszélt a francia katonákkal és azok megtagadták a vietnami nép elleni harcot. Máskor munkásruhát vett fel és egy ellenséges területen fekvő gyárba ment el a munkások közé, akik szavára beszüntették a munkát. Megint máskor parasztruhában utazott faluról-falura és a parasztok odahagyva házaikat, az erdőbe vonultak harcolni. Ilyen erös volt Min Haj szavának igazsága, hogy az emberek hallaUra mindenhová követték öt. Az ellenség félt Min Hajtól. A francia kormány 50.000 frank vérdíjat ígért annak, aki elfogja. De as emberek mindenütt tárt karokkal fo. gadták. A nép megvédte leányát Egyszer azonban elfogták. Mielőtt megölték volna Min Hajt, a hóhérok halálra kínozták. Mindent ki akartak szedni belőle, de ő egyetlen szót sem árult el. Akkor egy tigris ketrecébe vetették és megkezdték a bírósági tárgyalást. Még a legtávolabbi falvak lakói is eljöttek erre a tárgyalásra, hogy utoljára láthassák Min Hajt. A hóhérok kihirdették a halálos ítéletet. Min Haj meg sem remegett. Es ekkor valaki a tömegből ezt kiáltotta felé: — Áruld el nekünk, Min Haj, ki tanított téged bátorságra? — Az apám — felelte ő. — Es hol van a te apád? — kér. dezték újból. — Itt van velem — válaszolta a lány. — Hát hogy hívják a te apádat? És ekkor Min Haj kiejtette azt a nevet, amelynek hallatára rémület vesz erőt a birákon és bátor öntudat az elnyomott népeken: — Az én apámat... Sztálinnak hívják! Fordította: Széchl Agnes.