Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-16 / 88. szám, vasárnap

A Magyar Könyvtár legfrissebb újdonsága UJSZ0 1950 április 1® (P IE RL m 1E G Y1E KL Mi ^Vaňo Kráf, Peter Jilernnický mellett a szlovák szépprózában az elnyomott és kisemmizett kisemberek szabadságvágyának legreálisabb szószólója. „Az eltorlaszolt út" című regényében egy eldugott középszlovákiai falucska világába vezeti az olvasót. A táj idillikusnak látszik: vadregényes, erdőkkel borított hegyek állnak őrt Radzimka, a kis szlovák falu fölött, a zsuppal fedett viskók mentén pisztrángos patak csobog, tükrében megvillantva a bárányfelhős ég kékjét, — ám a viskóban gond lakik, nincs biztos kenyér, nincs mimka, nincs tavaszra vetőmag és tífusz tizedeli az éhségtől elgyötört fiatalokat. A reális szemléletű író 1933" ban ne mlát idillt a faluban, hanem kegyetlen, durva és szívtelen életet, mert kegyetlen, durva és szívtelen emberek szabják meg folyását itt a faluban is: a harácsoló földbirtokos, a szegényt szipolyozó, asszonyéhes jegyző, a válsággal küzdő kapitalista rendnek ezek a tipikus képviselői. Kétségbeesés és reménytelenség hatalmaskodik el a falusiakon. A falut átszelő országút építésének munkája enyhítene a nyomoron, de ez a segély is késik. Nincs a falunak egyetlen öntudatos dolgozója, aki utat tudna mutatni a nyomorgóknak és összefogná őket: nincs itt még szervező, mégis lázadássá nő a titkon lappangó szabadságvágy, az elnyomott emberek olthatatlan szomja a könnyebb élet után. Az elnyomatás roppant terhe tereli össze és szervezi meg ezt az arcnélküli tömeget, hogy sovány kis kenyérhez jusson. Küldöttség megy a jegyzőhöz, aki ijedtében a járási főnökhöz utasítja a munkát sürgető falusiakat. Másnap a tömeg megindul igazsága után, azonban közben a jegyző már mzcgósította a csendőrséget és a tüntető éhségmenetnek csendőrbrutalitás, sortűz a vége. Egy fiatal falusi legény holtan marad az út sarában. A tüntetők hazaszélednek s a munka kezedtét veszi. Nem azért, mert az államvezetésnek vidéki kiskirályai jobb belátásra tértek, de azért, mert a birtokos Pólyán túl akar adni megdohosodott árpáján. Pénz helyett ezzel akarják kifizetni a verejtékes munka napszámát. A tömeg nyilt lázadással felel erre a szem<bi" gatóan leplezett haszonlesésre: Az útépítés magánvállalkozó kezébe kerül, aki ugyancsak ki szeretné uzsorázni a falusiakat Ám ezúttal csődöt mond a kapitalista szándék: Radzimka és a környező falvak népe már tudja követelni jogait, mert felismerte a közös fellépésben rejlő hatalmas erot. Az író szeretettel figyel a falu egyszerű embereinek szíve dobbanására, mélyen átérzi igazukat és az igazság keresésének megvesztegethetetlen hangja az, amely elnézővé tesz a regény kisebb szerkezetben fogyatékosságai iránt. Különösebb figyelmet kelt egy fiatal tanító életidegen, kissé eszményített tiszta alakja, aki a falu kisparasztjai és a földmunkásai közt esik át első megpróbáltatásain és felismeri élete és hivatása igazi értelmét. Fraňo Kráľ még jóval a világháború előtt, 1933-ban, találta meg regényében a vádló könyörtelen igazmondó hangját. A magyar fordítás híven adja vissza Fraňo Krá! mondanivalóját. Egri Viktor és Horváth László szép munkát végeztek. Tizenhároméves születésnapomon a szénát hordtam be és apát figyeltem, aki aszfaltköveket kalapált. Hirtelen le! tette a kalapácsot és felém fordult: l! — Legjobb 'lesz, ha helyet keresel .magadnak, mert mától kezdve saját j magadról ke l gondoskodnod. Jelentőségteljesen bólogatott ezeknél a szavaknál és bá. amióta csak az eszemet tudtam, én gondoskodtam saját magamról, most mégis sorsdöntőén hatottak ezek a szavak. Ügy mondotta, mintha komoly felelősséggel ru. házna fel. Összepakoltam holmimat és lalálomra^kiiTKnteri az őszi esőbe, vtessze Potvskreben végre találtam yy majorságot, aho

1 eltekintettek cse. nevész voltomtól és fellogadtak istállófiúnak. Elég nagy volt az állatállo. mány, amelyről egyedül kellett gondoskodnám, húsz márkát kaptam érte egy félévre. Kicsiny voltam és vékony, testem elsatnyult abban, hogy már kora gyerekségemtől kezdve nehéz testi munkára fogtak. Amellett szívós voltam és jól bírtam a munkát, de amit itt követeltek, az még számomra is sok volt. Hajnali három-négy órától este kilencig szakadat anul talpon lenni és gyakran olyan munkát végeztem amely túlhaladta erőmet Kemény idők voltak ezek de tulajdonkeppen nem is sajnáltam önmagamat. Ügy viseltem sorsomat, mint atiogyan az elnyomottak viselik az igát. Miután a környeze. tet nem lehetett megenyhíteni, azon kellett igyekeznem, hogy érzéketlenné váljak a szenvedések iránt. A szomszédos majorságban egy gazdag paraszt lakott, akinél egy alkalmazott sem bírta ki sokáia. ö m m szeretett dolgozni, annál jobban kedvelte a jó ételt és itókát, de azoktól, akik a munkát végezték számára, sajnálta az ennivalót és a bért. Most egy szegény ütődött emberrel, Andresszel. dolgoztatott, akinek ellátásáról a község gondoskodott. Jól ismertem ezt az Andrest, kora gyeiekkoromban erős, fiatal fickó volt, aki az év nagyrészében a tengert járta. Időről időre felbukkant odahaza telenként, vidáman és telve a tengertől hozott frissességgel. De egyszer csak az a hír érkesett, hogy szörnyű baleset érte a tengeren, elszabadult a vitorla és fején találta. Hagyhatta volna futni a motort és önmagát biztonságba heleyzhette volna, de ő kitartott a helyén, a megazult vitorlarúd ütötte ... ütötte ... \z ütődöttség nem látszott meg rajta, >eszélni is lehetett vele. De semmire sem emlékezett a szerencsétlenség előtti időből és a világon minden közömbös volt számára, kivéve a pálinkát. A két majorság földje egymásba torkollott és így gyakran beszélgettünk: — Van pálinkád? — kérdezte, vaahányszor megpillantott. Mikor józan volt, rosszindulatúan és dühösen morgott, szinte félt tőle az IRTA: ANDERSEN NEXÖ ember, még a gazdája is elkerülte ebben az állapotban. A paraszt gondoskodott róla, hogy legyen számára mindig elegendő ital, de. máskülönben rosszul bánt vele Moslékkal etette és az istálló sarkában kellett aludnia. De Andres mindenbe belenyugodott, na megkapta a napi italadagját Erős. hatalmas termetű fickó volt. három ember munkáját ib birta ezért ragaszkodott úgy hozzája gazdája Egyik napon egy fi-ita' bikát kellett a hajóra szállítanom és gazdám nagylelkűen nekem adta a nap hátralevő részét Mióta rrunkába álltam, még nem jártam odahaza, most örültem annak. hogy hazalátogathatok. — Te vagy az, kisfiam! — kiáltott anyám és örömmel szaladt elém. — De hogy le vagy nyúzva Hiába, a szegény embernek mindent el kell viselnie — tette hozzá sóhajtva. Apa nem vo't odahaza és így igen kellemesen telt el <t nap. Egyszerre csak anya felugrott: — Fiacskám, mar kilencre jár az idő és még hosszú út áll előtted. Borzongva néztem ki az ablakon. Koromsötét volt az éjszaka és viharos. — Anyám! — sírtam fel és kérlelve néztem rá. ' ö megremegett — Hát olyan rossz ott neked? — kiáltotta kétségbeesetten, — de mit szól majd az apád? Többet se kellett mondania, sietve felszedelődzködtem és Isten hozzádot mondottam. Nem szándékoztam vissza, térni a majorságba,' mindent inkább, mint azt. Csak azért indultam neki az éjszakának, hogy anyát kiméljem. De valami önkénytelenül mégis a major, felé irányította lépteimet, talán az áťkozott kötelességérzet, amely olyan mélyen benn gyökeredzik a kisemberek vérében és amely mindig ráveszi őket arra,"hogy egy oly:n világ terheit viseljék, amely ntn- őérettük van. Félkilométert szaladtam anélkül, hogy valamire is gondoltam volna. Valami súlyos kábulatba süllyedtem, amely az egyetlen védekezésük az elkínzottaknak a rossz bánásmód ellen. Iszonya, tosan féltem a sűrű erdőben a sötét éjszakától, olyannyira, hogy a majorságot már melee védőbástyaként láttam magam előtt -Hirtelen úgy éreztem, mintha egy ember lenne a közelemben. Belekémleltem a sötétbe. Sötét, súlyos test feküdt előttem. Andres volt. Tökéletesen részeg volt. Képtelen voltam lábra állítani, igy hát tovább mentem Pár lépéssel odébb, a szolgával találkoztam a majorságunkból, a kedvesét kísérte el. Visszajött velem és kettőnknek sikerült a félkegyelmüt láb)

ä állítani, de arra mái nem tudtuk rávenni, hogy elmozduljon a helyéről. Állandóan azt mormolta maga elé: — A pálinkám, a pálinkám! Nekiálltam keresni és az út mentéi? rá is bukkantam egy demizsonra. Talán négy liter pálinka lehetett benne. Hogy gyűlöltem ezt a romboló folyadékot! Kihúztam^ a dugót és belefolyattam a pálinkát az árokba A bű^ úgy vet körül, mint a. részeg ember lehellete, felélesztve bennem szörnyű gyer. mekkori emlékeket. Majd a patak felé vittem a demizsónt. és megtöltöttem friss vízzel. — Hol maradsz olyan sokáig? — kérdezte a szolga türelmetlenül. Az idióta feléledt az ital láttára,, maga akarta vinni, szeretette] ölelte magához a demizsónt. Nagynehezen hazadülöngélt, mi pedig beraktuk az istállóba, a vackára. " Másnap reggel átjött a szomszéd. — Andressel baj van! — szólt — Egész megvadult, nem tudok neki parancsolni. — Bizonyára sajnáltad tőle a pálinkát — nevetett gazdám. — Ugyan, egész demizson pálinkája van. de hozzá sem akar nyúlni. Állandóan engem kerülget és úgy néz rám, mintha nekem akarna ugrani. Semmit se dolgozik Füleim kigyulladtak az izgalomtól. Titokban örültem cselekedetemnek és már azon voltam, hogy elmeséljem a szolgának. Jó, hogj^ nem tettem ... Gazdám átkísérte a szomszédot, de tanácstalanul jöttek vissza, nem mertek Andreshez közeledni, mert szemétvillával felfegyverezve járt az udvaron. Megremegtem a gondolattól, hogy eszébe juthat: én voltam az. aki elviselhetetlenné tette számára a létet és akkor átjön és agyonv-jr. Egész délelőtt a kerítésnél lestem, hogy nem indul-e felénk . De Andres odahaza járkált és átkokat mormolt maga elé. A 'szomszéd aznap nálunk maradt, többen is átlátogattak és azon tanács, koztak, mi a tennivaló. Arra gondoltak, hogy csapatosan kellene magukat rávetniök. De a szolgák, kiknek semmi közük sem volt az egészhez, nem bizonyultak hajlandóknak, a gazdák pedig féltek. így megelégedtek azzal, hogy másnap kihívják a városból a rendőrséget. De erre már nem került sor, mert az éjszaka Andres felgyújtotta a majorságot, amely tövig leégett. ^ Akkoriban úgy tűntem föl saját ma. gam előtt mint titokzatos gonosztevő es sokáig rettegtem, hogy a fölöttes hatóságok kinyomozzák, hogy én voltam mindennek az indító oka. Később, amikor már sokat láttam, tapasztaltam és tanultam, rájöttem: nem volt véletlen, hogy éppen én vettem el tőle a pálinkát és ezzel arra bírtam, hogy felgyújtsa a rhajorságot. Ez volt az első lépés azon a hosszú és küzdelmes úton, amelyet a kizsákmányolás ellen folytattam ... Fordította: Rákos Edit. £6 A. ZAPOTOCK? ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZAR1 DEZSŐ eset történt. Azok után a tapasztalatok után, amelyeket egyesületünk az egyházi ünnepségeken való részvétele során szerzett és azok után a viták után, amelyek ebből keletkeztek, a többség jogérvényesen úgy döntött, hogy az egyesület sem testületileg, sem csoportonként és különösen zászlajával nem vesz részt semmiféle egyházi szertartáson. Ez a határozat kötelező az egyesület valamennyi tagjára nézve. Különösen kötelező az egyesület vezetőségének tagjára, Valdek pénztáros testvérre nézve, ö azonban más véleményen volt. Mint az egyesület egyik vezetője, kijátszotta a határozatot, lehetővé tette, hogy egyes tagok ne csak megsértsék a határozatot. hanem ezenkívül kárt is okozzanak az egyesületnek, kifeszítsék szekrényünk ajtaját, birtokukba vegyék az egyesületi zászlót és azzal, a tilalom ellenére, Holu* bicébe vonuljanak, ott résztvegyenek az úrnapi körmenetben, valamint az azt követő búcsún, tehát kifejezetten vallási jellegű ünnepségeken. Fel kell említenem még azt is, hogy ez a csoport alighanem saját hőstettén fellelkesülve, olyan hangulatban és olyan állapotban tért vissza a búcsúról, amellyel sem maguknak, sem a zászlónak, sem pedig egyesületünknek nem szereztek megbecsülést. Itt vannak a tanúk, akik igazolhatják, hogy a visszafelé vezető úton néhány tagunk és a zászló is több ízben az országútmenti árokba került. Az egyesület választmánya Valdek pénztáros testvér szavazatával szemben egyöntetűen elítélte mindazoknak a tagoknak az eljárását, akik megsértették a taggyűlés határozatát és az egyesület fegyelmét. A mai közgyűlés feladata, hogy eldöntse, vájjon Valdek testvér és társai, akik felfeszítették az egyesület szekrényét, magukhoz ragadták az egyesületi zászlót és azzal a holubicei búcsúra vonultak, jogosan jártak'e el vagy pedig Vosmik elnök testvérnek és a választmányi tagok többségének volt-e igaza, amikor szembehelyezkedett a határozat megsértőivel s Valdek testvér és társai cselekedetét, mint helytelent éá tűrhetetlent, elítélte. A felforgatók és fegyelemsértők pártja nem is igye" kezett holmi elvi állásponttal megindokolni eljárását. Csak a szokásos fenyegetés eszközéhez folyamodott. Azt mondták, kilépnek az egyesületből, ' megakadályozzák az egyesület további működését, stb. A holubicei kivonulás egyik résztvevője tiltakozása jeléül nyomban bejelentette, hogy kilép az egyesület tagjai sorából, mert nem hajlandó semmiféle előírást és parancsot eltűrni. Hangoztatta, hogy szabad polgár, aki azt teheti, amit akar és amit jónak lát. Állandóan voltak és vannak emberek, akik a, szabadságot és a demokráciát mindig csak a maguk önző érdekei szerint magyarázzák, a határozatokat csak akkor ismerik el, ha egyéni érdekeik szempontjából hasznosak, de szembeszállnak a határozatokkal, megbontják az egységet és dacosan otthagyják az egysületeket, ha azt követelik tőlük, hogy ellenkező esetben is vessék alá magukat a közösen hozott határozatoknak. A Budecs-környékiek a közgyűlésen döntöttek. Nem közfelkiáltással, hanem szavazólapokkal, miután valaki azt javasolta, hogy titkosan kell szavazni. 86-an a választmány mellett, 22"en ellene szavaztak, egy szavazólap üres volt, mivel egy tag, aki bejelentette az egyesületből való kilépését, nem szavazott. Ezután az a javaslat hangzott el, hogy a „Budecskörnyéki Művelődési és önsegélyző Egyesület" költözzék ki a Valdek-féle vendéglőben lévő egyesületi helyiségből. Valdek községbíró, vereségét látva, megelőzte a szavazást és bejelentette, hogy felmond az egyesületnek. A közgyűlés végül úgy döntött, liogy az egyesület helyisége a jövőben a zákolány-i Libuse'vendéglôbén lesz. / Űrnapján, a különböző búcsúkon és a feltámadás ünnepén az egyesület ezután már se zászlóval, se zászló nélkül nem yett részt többé. • VIII. tTON A SZOCIALIZMUS FELÉ. A közgyűlés után. A közgyűlésnek megvolt a maga utójátéka is. Valdek községbíró és társai bosszút forraltak. Ügy álltak bosszút, amint azt a reakciósok és az emberi kizsákmányolás szabadságának hívei szokták, a szegényeken és tehetetleneken, akiknek nincs lehetőségük védekezni az erősek fondorlatai ellen. így a Svoboda című lap 1896 augusztusában megjelent számában a következő cikket olvashattuk: „Mi történt Budecs=környékén? Trneny-Üjezd, Zá* kolany és Kováry egyesített községek képviselőtestülete folyó évi július lfrén, szerdán ülést tartott, amelyen F V. községbíró javaslatára úgy döntöttek, hogy Václav Saroch féllábú, teljesen munkaképtelen kintornástól megvonják a kegydíjat, amelyet havi 1 forint összegben a községi szegényalap terhére eddig folyósítottak neki és mivel a kegydíj kifizetése utólag történik, elhatározták, hogy az összeget már július hóra sem fizetik ki neki. A dolog egymagában véve nem jelentene semmi rendkívülit, hiszen gyakran megtörténik, — és a községi képviselőtestületnek joga van hozzá —, hogy amennyiben a kegydíjat élvező személy viszonyai lényegesen megjavulnak, az összeg folyósítását megszüntetik. Itt azonban olyan különös körülmények között történt a nyomorúságos alamizsna megvonása, hogy azokra fel kell hívnunk a közvélemény figyelmét. Mint a lapok már hírt adtak róla, folyó évi július 5~én közgyűlést tartott a „Budecs-környéki Művelődési és önsegélyző Egyesület". Ezen a közgyűlésen V. községbíró pórul járt. Václav Saroch, mint az egyesület tagja, azzal a párttal tartót^ amely nem értett Pgyet a községbíró úrral s ezért a bíró híveinek egvike nyomban a közgyűlés után megfenyegette: „Megállj csak, Saroch, pimaszságodért hamarosan lakolni fesz." Két hét sem mult el azóta s kiderült, hogy a fenyegetés nem volt alaptalan. CFotrtatjuk.)