Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-12 / 84. szám, szerda

U J SZ0 1950 április 12 HEINR1CH MANN: cAz aloltúolé (

A most elhúnyt német író ilycímű — még 1914 előtt megjelent — regényéből közlünk egy részletet, mely a Hitlert kitenyésztő vilmosi korszak egyik leghitelesebb ábrázolása.) A parancsnokság előtt egy őrszem sétált fel s alá. Diederich, a gyáros rajongva kiáltott fel: „Hogy nevet az ember szíve, ha egy ilyen derék legény kezében felcsillan a puska csöve Ezzel sakkban tartjuk az egész bandát". A puska persze nem csillogott, hisz este volt már és ideje befordulni egy pohár borra Klappschhoz. .. Alig ültek le, lövés dördült. „Lőttek!" — ugrott fel elsőnek az ügyész. Sápadtan néztek egymásra. Diederich szeme előtt felvillant gépészének kecskeszakállas, fekete képe .Lázadás! Kezdődik!" és mindnyájan kiszaladtak. Ott ahol az előbb az őrszem baktatott, egy ember feküdt. És a katona, aki nemrég még vígan sétált fel s alá, most mozdulatlanul állt. Sisakja félrecsúszott, látnivalón elsápadt, szája tátva maradt és fegyverét csövénél fogva a földön maga után húzva, bámult a halottra ... A hirtelen felgyűlt tömegből tompa moraj tört elő. A rendőr tehetetlen volt velük szemben, szeme segítségkérőn forgott jobbra-balra és íme, a segítség már meg is jött A kormányzópalota ablaka kinyílt és az elnök mély basszus-hangja halatszott: „Kikérem magamnak! Kj merészel itt az ablakon előtt lármázni?" És mikor csend lett: „Hol a poszt?" Most vették csak észre, hogy az őrszem közben egészen behúzódott házikójába. „Gyere elő, fiam!" — parancsolta felülről a basszus. — „Kötelességedet jól teljesítetted Az az ember felbosszantott téged. Bátorságodért őfelsége meg fog jutalmazni. Megértetted?" A jelenlevők megértették és elnémultak. Annál erősebben dörgött most a basszus: „Azonnal oszolni, különben lövetek!" « A zokogó lány még ott térdelt a holttest mellett. Az ügyész rikácsolt: „Vezessék el a nőt!" Valaki közbeszólt: „Vezettesse el a halottat is..." „Ki kérek minden kritikát, én hivatalból ..." Diederiohben az izgalom ágaskodott „Oh! .. Ah! De ez " Végre előlépett és sápadtan: „Uraim... Uraim, abban a helyzetben vágyókén ismerem ezeket az embereket, igen, a férfit és a lányt is. Doktor Diederich Hessling a nevem Mai napig gyáramban volt alkalmazva mindkettő. De botránytokozó, nyílt erkölcstelenkedésük miatt, kénytelen voltam őket azonnali hatállyal elbocsátani." „Ez valóban Isten ujja", mozdult meg Zillich, a lelkipásztor. Lauer belesápadt: „Na, Isten ujja felől lehetne vitatkozni. Hessling doktor úr, itt egy bizonyosság van csupán: ha ön nem bocsátja el ezt a szegény embert, akkor az nem veszi annyira szívére a dolgot és nem ragadtatja el magát De így? ... Felesége volt, talán gyermekei is." „Nem voltak megesküdve, én tudom", védekezett felháborodva Diederich. „Ez mitsem változtat a dolgon." Ekkor azonban a lelkipásztor emelte égnek kezeit: „Hát már odáig jutottunk, hogy nem számít Isten erkölcsi parancsa?" Az ügyészség embere most szem-* befordult Lauerrel: „Egy pillanatra, uram ... ön az előbb azt a megjegyzést kockáztatta meg, hogy itt hatósági segédlettel és jóváhagyással egy embert öltek meg ... Figyelmeztetem, hogy az őrszemnek ilyen viselkedése, néhány hónappal ezelőtt — a lücki esetről beszélek — a legmagasabb helyről lett dícsérőleg jóváhagyva. Őrizkedjék tehát a legmagasabb fórum kritizálásától." „Én semmi kritikát nem gyakoroltam. Én csak kifejezésre juttattam rosszalásomat ott azzal az úrral szemben, kinek bajsza oly fenyegetően döf az égbe." Diederich pulykavörös arccal csattant feléje: „Ezt a bajuszt Őfelsége hordja. Ez a német bajuszviselet". Lauer éppen válaszolni akart, de ekkor egy szakasz katona lezárta az utcát és a hadnagy felszólította az urakat, hogy menjenek tovább. Azonnal engedelmeskedtek, de visszafordulva még látták, hogy a hadnagy odalép az őrhöz és megrázza a kezét. „Bravó!" kiáltotta az ügyész. De Heuteufel, az orvos így szólt: „És holnap jönnek a kapitány, őrnagy és ezredes és rázzák a szegény baka kezét és jutalmat osztogatnak." „Nagyon helyesen", húzta ki magát az ügyész. „Uraim", Heuteufel megállt. „Értsünk szót Ki meri mondani, hogy mindannak, ami itt lezajlott, van valami értelme? Csak azért, mert ez a paraszt nem értette a tréfát? Egy vicc, egy barátságos mosoly az őr részéről és a munkás, aki részeg elkeseredésében provokálta, le van fegyverezve és odébb áll. Két szegény ördög és az egyiknek azt parancsolják, hogy lőjje le a másikat. És utána aztán jönnek a nagy szavak!" Diederich sápadtan és kéjes borzongással: „A néppel éreztetni kell a hatalmat! A császári hatalom magasztos érzete megér egy emberi életet!" „Különösen, ha ez az élet nem az öné", húzta fel vállát Heuteufel doktor, mire Diederich szívre tett kézzel: „Életemet minden pillanatban a császár őfelségéért!" Heuteufel nem válaszoit, Diederich a lelkipásztorhoz fordult: „ Az én szememben" mondotta meghatottságtól elfulladtan, „ez az eset valami nagyszerű, úgyszólván fenséges. Gondolja el: valakit, aki szemtelenkedik, minden ítélet nélkül, nyílt útcán egyszerűen le lehet lőni: nem nagyszerű ez? Ha ilyen hősi dolog történik, az álmos polgár talán mégis felébred. Az ember egyszerre rájön, hogy micsoda magasztos dolog a hatalom!" „Ha Isten kegyelméből való", egészítette kí a lelkipásztor. „Természetesen, hiszen ez az éppen. Ezért hat rám az egész, mint valami isteni kinyilatkoztatás ..." Az orvos a népjogokró! próbált beszélni, de Diederich ellentmondást nem tűrő őrmesteri hangon az arcába Vágta hogy ő nem kiván árnyékcsászárt Egy nép. melyet nem zaboláz a fegyelem, menthetetlenül elzüllik „Én csak két pártot ismerek, ahogy őfelsége is mondotta: velem vagy ellenem! — és hiába próbálkoznak más elemek az országban a győzelem a miénk, mert a mi agitátorunk a Császár Őfelsége! Isten eszköze!" És Diederich szeme körbevillámlott: „Igen. Isten eszköze, mert ha Vilmos császár nem Isten eszköze, akkor igazán nem tudom, hogy m

: az Isten." „Bravó!" Csak Nothgroschen, a szerkesztő bámult bamba igézetben Diederichre, a bajuszra, a villámló szemekre: a császár állt előtte ... pontos hasonmása, az alattvaló ... Fordította: Fábry Zoltán. HMH

tt

m

WI

H

Mt

Wt

Wt

WMtHMMMWM

WI

W • Swjet filmek látogatóinak versenye. Banská Bystricán április l'től június 30-ig rendezik meg a szovjet filmek látogatóinak versenyét. Azok a látogatók, akik a legtöbb filmelőadáson vesznek részt, jutalomban részesülnek. 3—15-ig terjedő szabadjegyekkel jutalmazzák meg őket. A verseny célja a szovjet filmek iránt felkelteni a legnagyobb fokú érdeklődést. Egyébként ezt a versenyt az összes kerületi székhelyeken megrendezik, ahol csak filmelőadási lehetőség van. • Magyarországon 108 ezer rádió került forgalomba az ötéves terv első évében. Ezekből 75.000 néprádió, 20 ezer tipus-szuper és 13 ezer nagyteljesítményű készülék. leíái császár es a pro Irta: MIHAIL EMINESCU (Készlet) I^eves falócán ülve, a nyirkos pince odván, Hová csak eltévedve jut be a napsugár, Nyers szürke asztal mellett, bús sorsán gondolkodván Es a sötét jövendőn, mely ily csapatra vár, Ül néhány kétkedő, fiatal proletár. Es felkiált az egyilt: „Azt mondjátok, az ember A földi szenvedésnek éjébe fényt hozott. Az égi szikra benne összevegyült a szennyel, Mint ez a sárgolyó itt, melyet jármába rendel, És legfőbb dicsősége, hogy zsarnok — átkozott. És feleljetek erre: mi itten az igazság? Erőszakát törvénynek nevezi pár kevés! Rablott kincsein őrzi önkényének lakatját, Munkájuknak gyümölcsét a népek neki adják, Maguknak nem marad, csak rabszolgaszenvedés. Mert így van: egyeseknek élete gyönyörűség, Terített asztaloknál túlcsorduló pohár; Pálmakertjükben télen nyarat varázsló tűz ég, Nyáron bebarangolják az Alpeseknek hűsét, Nappal van éj nekik és éjszaka napsugár. A hősies erényt, bár maguk nem gyakorolják, De nektek prédikálják: kellenek hős karok, Hogy mikor álamuknak körsáncát ostromolják, Végig küdjétek véres viadaloknak sorját: Mert a ti véretek hull, ám ők lesznek nagyok. A roppant hadsereggel, a büszke armadával, A fényes koronával, mely díszíti fejét, Csillogó otthonában kincsből gyűlt garmadával, Min ott szárad tapadva a munkásveríték: ö lesz csak gazdagabb és szegényebb a nép. A vallás — azt is csalva koholták számotokra, Hogy csábító szavától igába törjetek; Hiszen ha lelketekbe remény szikiát se dobna A hit, mely vágyat ébreszt egy más világra, jobbra, Húznátok-e tovább is állatként terhetek? Megtévesztő beszédük elkábít, mint a tömjén; Csak oktalan legenda égi jutalmatok: Mert nincsen gyönyörűség, már tú! a föld göröngyén, Ki hordja terhét itt lent, mit rászabott az önkény, Bérét amott se várja, mert ki meghalt — halott. Üres beszéd, hazugság, mi államuk alapja. Nem természeti törvény, miként ők hirdetik, Kezetekbe a kardot a zsarnok azért adja, Hogy általatok nőjjön hatalma, kincse nagyra, Egymás ellen tüzelve a világ népeit. Mért felejtitek el, hogy erő van a tömegben? Osztozhattok a földön, csupán akarni kell. Falat miért emeltek, átok van a kövekben: Rablott kincseknek tára vagy börtön lesz a hely, Hová bezárják azt, ki jogáért szót emel. Zúzzátok végre össze a zsarnok gonosz rendjét, Mely árkot vont a gazdag és a szegény között: Ha elszállt lelketeknek díjat nem ád a szent ég, Vívjátok ki, hogy földünk rögei megteremjék A testvér-békességet, emberi örömöt! Fordította: Vajda Endre A. ZÁPOTOCKÝ 5

3 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZAR1 DEZSŐ — Hát jó. Mit tehetek ez ellen? — mondotta most mindenbe beletörődve Vosmik. — Előre tudtam, hogy a mai ülés megint így végződik. Megint engedek állásp m" tómból Veietek megyek. De most is azt mondom, hogy helytelen úton jánnk. Egyszer majd meglátjátok, hogy igazam vlt. A zászló újabb bonyodalmat okoz. A „Budecs'környéki Művelődési és önsegélyző Egyesület" testületileg vett részt a feltámadási, majd az úr" naipi ünnepségen a kováry'i kápolnában. Még pedig a zászlóval, az egyenruhát helyettesítő egyforma kalapokban és vörös nyakkendővel. A gyülekezés az újezdi Valdek-vendéglőben, az egyesület helyiségében volt. Ott őrizték a zászlót az egyesület szekrényében. Amikor itt ismét sörözgetve ültek együt* a tagok, az indulásra vártak, a szabó e- akkel a szavakkal fordult a kolecsieikhez: — Ami azt illeti, Kolecs ma nem tett ki magáért. Egyre kevesebben járnak el közületek az egyesület öszszejöveteleire, barátaim! — Hát nagy áldozat is ez. Az ember elindul Kolecs" ből, Ojezden és Kováryn át baktat és baktat, hogy a végén újra visszamenjen Kolecsbe. Vegyétek tudomásul, hogy a visszafelé vezető úton már nem jövünk veletek Üjezdbe. Követeljük, hogy már Zákolanyban szétoszolhassunk. — Kolecsben ma nem ünneplik meg a feltámadást? — kérdezte ezután a szabó. — Dehogyis nem. Nagy az elkeseredés a faluban az egész ügy miatt. Feleségem meg is szidott, amiért Kováryba megyek ünnepelni s nem maradok otthon — vetette közbe Kosztka kolecsi kőműves. — Azt hiszitek, hogy nálunk, Holubicében más a helyzet? — vette most át a szót Nősek telepes. — Miért ünnepli az egyesület a feltámadást Kőváriban és nem Holubicében? Mondhatom, szép kis egyenlőség ez — panaszolta a hoiubicei Sarboch. — Ha már erről van szó, nekünk, votvoviceiknek is van mondanivalónk — szólt közbe Vidim üvegfúvó. — Nálunk is elégedetlenek a határozattal. Azt hiszem, az egész kérdésről újra tárgyalmunk kellene. •— Ez csakugyan szükségesnek látszik és már a leg" közelebbi taggyűlésen fel kell vetni a kérdést, polgártársak — magyarázta a szabó. — Néhány hét múlva itt lesz Űrnapja. Akkor döntenünk kell majd arról, hol veszünk részt a körmenetben. Legjobb lenne, ha a különböző községekben egymás között megtárgyalnátok a kérdést. A gondolatnak egyszeribe nagy visszhangja támadt. Most már a feltámadási ünnepségre vezető egész úton senki sem gondolt másra, csak arra: mi lesz Úrnapján? Hova vonul majd ki az egyesület, hogy elkerülje a különböző panaszokat és kifogáso" kat, amelyeket a feltámadás kováry-i megünneplése váltott ki a többi községben és számos családban? A tagok kevés figyelmet szenteltek az egész szer" tartásnak. A legtöbben azzal a kérdéssel foglalkoztak, amelyet a szabó vetett fel. Sokan megfeszítve gondolkodtak és kiutat kerestek. Itt'ott halk, sőt egyes helyeken Síéggé hangos véleménycserére is sor került. Valamenynyien egységesek voltak abban, hogy az egyházi ünnepségeken való testületi részvétel komoly probléma, melylyel a legközelebbi taggyűlésnek foglalkoznia kell. Mindannyian érezték, hogy a döntés nem lesz könynyű. Mint látjuk, a zászló története nemcsak hogy to" vábbfejlődött, hanem egyben bonyolultabbá is lett. A Valdek-féle egyesületi helyiségben újra taggyűlés volt. Igen sokan voltak jelen. Tudták, hogy fontos kérdés szerepel a napirenden. Nem volt titok, hogy a kérdés megoldását illetően megoszlanak a nézetek. Sőt, azt is tudta mindenki, hogy a problémával kapcsolatos ellentétek igen mélyek. Négy templom kerülhetett szóba, a budecsi, a kolecsi, a hoiubicei és a votkovicei. így tehát négy ünnepség között kellett választania az egyesületnek. A legfőbb kérdés az volt, melyik ünnepségre vigyék el az egyesületi zászlót. Nem meglepő tehát, hogy a Valdek-féle vendéglőben rendezett taggyűlésen a kérdés tárgyalásakor olyan volt a helyzet, mint a méhkasban rajzás előtt, amikor nem is egy, hanem legalább is három méhkirálynő készül el" hagyni követőivel a régi otthont. A egyesület testületi részvételére való igényüket a legeredményesebben Űjezd—Zákolany—Kováry egyesített községek védelmezték. — A mi községünk az egyesület székhelye — mondották. — A mi templomunk a legrégibb. Nálunk lakik Budecsky szabó, akitől az egyesület alapításának gondolata ered. Látjuk, hogy az Űrnapján való egyesületi részvétel hívei a szükség pillanatában gátlás nélkül hivatkoztak arra, akit nemrégiben még Antikrisztusnak neveztek és aki ellen éles küzdelem folyt a templomi szószékről is. De a többi község sem hagyta magát. A vita a végtelenbe nyúlt, az emberek nem találtak kiutat. Egyetlen javaslat sem volt megfelelő. Egy pillanatig a kérdés megoldhatónak látszott, úgy, hogy az egyesület az egyik esztendő-ben az egyik község templo" mába, a másik esztendőben a másik községébe, a harmadik esztendőben a harmadikéba vonuljon ki testületileg. Ez a megoldás azonban azért volt elfogadhatatlan, mivel nem tudták eldönteni, hogy melyik községgel kezdjék. Az egyesült községek azt követelték, hogy elsőízben oda vonuljon ki az egyesület. A többi község képviselői viszont viharosan ellenezték ezt. — A ti templomotokba kivonult már az egyesület feltámadáskor és Űrnapján. Hogy követelhetitek a magatok részére az idei Űrnapját is? Telhetetlenek. Éppen olyan telhetetlenek vagytok, mint községetek bírája! — Ez az alak alaposan kiszipolyoz bennünket. Nézzétek csak, mekkora a hab a sörös korsókban. Hovatovább több lesz a hab, mint a sör — kiáltották a votvovisei üvegfúvók, magasba emelve sörös korsóikat, amelyekben valóban csak félig volt sör, különben színültig habbal voltak tele. A terem minden sarkában nevettek az emberek, de aztán türelmetlenül kérdezték: (Folytatjuk.)