Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-12 / 84. szám, szerda

U J SZ0 1950 április 12 HEINR1CH MANN: cAz aloltúolé ( A most elhúnyt német író ilycímű — még 1914 előtt meg­jelent — regényéből közlünk egy részletet, mely a Hitlert kite­nyésztő vilmosi korszak egyik leghitelesebb ábrázolása.) A parancsnokság előtt egy őrszem sétált fel s alá. Diederich, a gyáros rajongva kiáltott fel: „Hogy nevet az ember szíve, ha egy ilyen derék legény kezében felcsillan a puska csöve Ezzel sakkban tartjuk az egész bandát". A puska persze nem csillogott, hisz este volt már és ideje befordulni egy pohár borra Klappsch­hoz. .. Alig ültek le, lövés dördült. „Lőttek!" — ugrott fel elsőnek az ügyész. Sápadtan néztek egymásra. Diederich szeme előtt felvillant gé­pészének kecskeszakállas, fekete ké­pe .Lázadás! Kezdődik!" és mind­nyájan kiszaladtak. Ott ahol az előbb az őrszem baktatott, egy ember fe­küdt. És a katona, aki nemrég még vígan sétált fel s alá, most mozdulat­lanul állt. Sisakja félrecsúszott, lát­nivalón elsápadt, szája tátva ma­radt és fegyverét csövénél fogva a földön maga után húzva, bámult a halottra ... A hirtelen felgyűlt tömegből tom­pa moraj tört elő. A rendőr tehetet­len volt velük szemben, szeme segít­ségkérőn forgott jobbra-balra és íme, a segítség már meg is jött A kor­mányzópalota ablaka kinyílt és az elnök mély basszus-hangja halatszott: „Kikérem magamnak! Kj merészel itt az ablakon előtt lármázni?" És mikor csend lett: „Hol a poszt?" Most vették csak észre, hogy az őrszem közben egészen behúzódott házikójába. „Gyere elő, fiam!" — parancsolta felülről a basszus. — „Kötelességedet jól teljesítetted Az az ember fel­bosszantott téged. Bátorságodért őfel­sége meg fog jutalmazni. Megértet­ted?" A jelenlevők megértették és elné­multak. Annál erősebben dörgött most a basszus: „Azonnal oszolni, kü­lönben lövetek!" « A zokogó lány még ott térdelt a holttest mellett. Az ügyész rikácsolt: „Vezessék el a nőt!" Valaki közbe­szólt: „Vezettesse el a halottat is..." „Ki kérek minden kritikát, én hiva­talból ..." Diederiohben az izgalom ágasko­dott „Oh! .. Ah! De ez " Vég­re előlépett és sápadtan: „Uraim... Uraim, abban a helyzetben vágyók­én ismerem ezeket az embereket, igen, a férfit és a lányt is. Doktor Diederich Hessling a nevem Mai na­pig gyáramban volt alkalmazva mind­kettő. De botránytokozó, nyílt er­kölcstelenkedésük miatt, kénytelen voltam őket azonnali hatállyal elbo­csátani." „Ez valóban Isten ujja", mozdult meg Zillich, a lelkipásztor. Lauer belesápadt: „Na, Isten ujja felől lehetne vitatkozni. Hessling doktor úr, itt egy bizonyosság van csupán: ha ön nem bocsátja el ezt a szegény embert, akkor az nem ve­szi annyira szívére a dolgot és nem ragadtatja el magát De így? ... Fe­lesége volt, talán gyermekei is." „Nem voltak megesküdve, én tu­dom", védekezett felháborodva Die­derich. „Ez mitsem változtat a dolgon." Ekkor azonban a lelkipásztor emel­te égnek kezeit: „Hát már odáig ju­tottunk, hogy nem számít Isten er­kölcsi parancsa?" Az ügyészség embere most szem-* befordult Lauerrel: „Egy pillanatra, uram ... ön az előbb azt a megjegy­zést kockáztatta meg, hogy itt ható­sági segédlettel és jóváhagyással egy embert öltek meg ... Figyelmeztetem, hogy az őrszemnek ilyen viselkedése, néhány hónappal ezelőtt — a lücki esetről beszélek — a legmagasabb helyről lett dícsérőleg jóváhagyva. Őrizkedjék tehát a legmagasabb fó­rum kritizálásától." „Én semmi kritikát nem gyakorol­tam. Én csak kifejezésre juttattam rosszalásomat ott azzal az úrral szem­ben, kinek bajsza oly fenyegetően döf az égbe." Diederich pulykavörös arccal csat­tant feléje: „Ezt a bajuszt Őfelsége hordja. Ez a német bajuszviselet". Lauer éppen válaszolni akart, de ekkor egy szakasz katona lezárta az utcát és a hadnagy felszólította az urakat, hogy menjenek tovább. Azon­nal engedelmeskedtek, de visszafor­dulva még látták, hogy a hadnagy odalép az őrhöz és megrázza a ke­zét. „Bravó!" kiáltotta az ügyész. De Heuteufel, az orvos így szólt: „És holnap jönnek a kapitány, őrnagy és ezredes és rázzák a szegény baka ke­zét és jutalmat osztogatnak." „Nagyon helyesen", húzta ki ma­gát az ügyész. „Uraim", Heuteufel megállt. „Ért­sünk szót Ki meri mondani, hogy mindannak, ami itt lezajlott, van va­lami értelme? Csak azért, mert ez a paraszt nem értette a tréfát? Egy vicc, egy barátságos mosoly az őr részéről és a munkás, aki részeg el­keseredésében provokálta, le van fegyverezve és odébb áll. Két szegény ördög és az egyiknek azt parancsol­ják, hogy lőjje le a másikat. És utá­na aztán jönnek a nagy szavak!" Diederich sápadtan és kéjes bor­zongással: „A néppel éreztetni kell a hatalmat! A császári hatalom ma­gasztos érzete megér egy emberi éle­tet!" „Különösen, ha ez az élet nem az öné", húzta fel vállát Heuteufel dok­tor, mire Diederich szívre tett kéz­zel: „Életemet minden pillanatban a császár őfelségéért!" Heuteufel nem válaszoit, Diederich a lelkipásztorhoz fordult: „ Az én szememben" mondotta meghatottság­tól elfulladtan, „ez az eset valami nagyszerű, úgyszólván fenséges. Gon­dolja el: valakit, aki szemtelenkedik, minden ítélet nélkül, nyílt útcán egy­szerűen le lehet lőni: nem nagyszerű ez? Ha ilyen hősi dolog történik, az álmos polgár talán mégis felébred. Az ember egyszerre rájön, hogy mi­csoda magasztos dolog a hatalom!" „Ha Isten kegyelméből való", egé­szítette kí a lelkipásztor. „Természetesen, hiszen ez az ép­pen. Ezért hat rám az egész, mint valami isteni kinyilatkoztatás ..." Az orvos a népjogokró! próbált be­szélni, de Diederich ellentmondást nem tűrő őrmesteri hangon az ar­cába Vágta hogy ő nem kiván ár­nyékcsászárt Egy nép. melyet nem zaboláz a fegyelem, menthetetlenül elzüllik „Én csak két pártot isme­rek, ahogy őfelsége is mondotta: ve­lem vagy ellenem! — és hiába pró­bálkoznak más elemek az országban a győzelem a miénk, mert a mi agi­tátorunk a Császár Őfelsége! Isten eszköze!" És Diederich szeme körbe­villámlott: „Igen. Isten eszköze, mert ha Vilmos császár nem Isten eszkö­ze, akkor igazán nem tudom, hogy m : az Isten." „Bravó!" Csak Nothgroschen, a szerkesztő bámult bamba igézetben Diederichre, a bajuszra, a villámló szemekre: a császár állt előtte ... pontos hason­mása, az alattvaló ... Fordította: Fábry Zoltán. HMH tt m WI H Mt Wt Wt WMtHMMMWM WI W • Swjet filmek látogatóinak versenye. Banská Bystricán ápri­lis l'től június 30-ig rendezik meg a szovjet filmek látogatói­nak versenyét. Azok a látogatók, akik a legtöbb filmelőadáson vesznek részt, jutalomban része­sülnek. 3—15-ig terjedő szabad­jegyekkel jutalmazzák meg őket. A verseny célja a szovjet filmek iránt felkelteni a legnagyobb fokú érdeklődést. Egyébként ezt a versenyt az összes kerületi szék­helyeken megrendezik, ahol csak filmelőadási lehetőség van. • Magyarországon 108 ezer rádió került forgalomba az ötéves terv első évében. Ezekből 75.000 néprá­dió, 20 ezer tipus-szuper és 13 ezer nagyteljesítményű készü­lék. leíái császár es a pro Irta: MIHAIL EMINESCU (Készlet) I^eves falócán ülve, a nyirkos pince odván, Hová csak eltévedve jut be a napsugár, Nyers szürke asztal mellett, bús sorsán gondolkodván Es a sötét jövendőn, mely ily csapatra vár, Ül néhány kétkedő, fiatal proletár. Es felkiált az egyilt: „Azt mondjátok, az ember A földi szenvedésnek éjébe fényt hozott. Az égi szikra benne összevegyült a szennyel, Mint ez a sárgolyó itt, melyet jármába rendel, És legfőbb dicsősége, hogy zsarnok — átkozott. És feleljetek erre: mi itten az igazság? Erőszakát törvénynek nevezi pár kevés! Rablott kincsein őrzi önkényének lakatját, Munkájuknak gyümölcsét a népek neki adják, Maguknak nem marad, csak rabszolgaszenvedés. Mert így van: egyeseknek élete gyönyörűség, Terített asztaloknál túlcsorduló pohár; Pálmakertjükben télen nyarat varázsló tűz ég, Nyáron bebarangolják az Alpeseknek hűsét, Nappal van éj nekik és éjszaka napsugár. A hősies erényt, bár maguk nem gyakorolják, De nektek prédikálják: kellenek hős karok, Hogy mikor álamuknak körsáncát ostromolják, Végig küdjétek véres viadaloknak sorját: Mert a ti véretek hull, ám ők lesznek nagyok. A roppant hadsereggel, a büszke armadával, A fényes koronával, mely díszíti fejét, Csillogó otthonában kincsből gyűlt garmadával, Min ott szárad tapadva a munkásveríték: ö lesz csak gazdagabb és szegényebb a nép. A vallás — azt is csalva koholták számotokra, Hogy csábító szavától igába törjetek; Hiszen ha lelketekbe remény szikiát se dobna A hit, mely vágyat ébreszt egy más világra, jobbra, Húznátok-e tovább is állatként terhetek? Megtévesztő beszédük elkábít, mint a tömjén; Csak oktalan legenda égi jutalmatok: Mert nincsen gyönyörűség, már tú! a föld göröngyén, Ki hordja terhét itt lent, mit rászabott az önkény, Bérét amott se várja, mert ki meghalt — halott. Üres beszéd, hazugság, mi államuk alapja. Nem természeti törvény, miként ők hirdetik, Kezetekbe a kardot a zsarnok azért adja, Hogy általatok nőjjön hatalma, kincse nagyra, Egymás ellen tüzelve a világ népeit. Mért felejtitek el, hogy erő van a tömegben? Osztozhattok a földön, csupán akarni kell. Falat miért emeltek, átok van a kövekben: Rablott kincseknek tára vagy börtön lesz a hely, Hová bezárják azt, ki jogáért szót emel. Zúzzátok végre össze a zsarnok gonosz rendjét, Mely árkot vont a gazdag és a szegény között: Ha elszállt lelketeknek díjat nem ád a szent ég, Vívjátok ki, hogy földünk rögei megteremjék A testvér-békességet, emberi örömöt! Fordította: Vajda Endre A. ZÁPOTOCKÝ 5 3 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZAR1 DEZSŐ — Hát jó. Mit tehetek ez ellen? — mondotta most mindenbe beletörődve Vosmik. — Előre tudtam, hogy a mai ülés megint így végződik. Megint engedek állásp m" tómból Veietek megyek. De most is azt mondom, hogy helytelen úton jánnk. Egyszer majd meglátjátok, hogy igazam vlt. A zászló újabb bonyodalmat okoz. A „Budecs'környéki Művelődési és önsegélyző Egye­sület" testületileg vett részt a feltámadási, majd az úr" naipi ünnepségen a kováry'i kápolnában. Még pedig a zászlóval, az egyenruhát helyettesítő egyforma kalapok­ban és vörös nyakkendővel. A gyülekezés az újezdi Valdek-vendéglőben, az egyesület helyiségében volt. Ott őrizték a zászlót az egye­sület szekrényében. Amikor itt ismét sörözgetve ültek együt* a tagok, az indulásra vártak, a szabó e- akkel a szavakkal fordult a kolecsieikhez: — Ami azt illeti, Kolecs ma nem tett ki magáért. Egyre kevesebben járnak el közületek az egyesület ösz­szejöveteleire, barátaim! — Hát nagy áldozat is ez. Az ember elindul Kolecs" ből, Ojezden és Kováryn át baktat és baktat, hogy a végén újra visszamenjen Kolecsbe. Vegyétek tudomásul, hogy a visszafelé vezető úton már nem jövünk veletek Üjezdbe. Követeljük, hogy már Zákolanyban szétoszol­hassunk. — Kolecsben ma nem ünneplik meg a feltámadást? — kérdezte ezután a szabó. — Dehogyis nem. Nagy az elkeseredés a faluban az egész ügy miatt. Feleségem meg is szidott, amiért Ková­ryba megyek ünnepelni s nem maradok otthon — vetette közbe Kosztka kolecsi kőműves. — Azt hiszitek, hogy nálunk, Holubicében más a helyzet? — vette most át a szót Nősek telepes. — Miért ünnepli az egyesület a feltámadást Kővári­ban és nem Holubicében? Mondhatom, szép kis egyen­lőség ez — panaszolta a hoiubicei Sarboch. — Ha már erről van szó, nekünk, votvoviceiknek is van mondanivalónk — szólt közbe Vidim üvegfúvó. — Nálunk is elégedetlenek a határozattal. Azt hiszem, az egész kérdésről újra tárgyalmunk kellene. •— Ez csakugyan szükségesnek látszik és már a leg" közelebbi taggyűlésen fel kell vetni a kérdést, polgártár­sak — magyarázta a szabó. — Néhány hét múlva itt lesz Űrnapja. Akkor döntenünk kell majd arról, hol veszünk részt a körmenetben. Legjobb lenne, ha a különböző községekben egymás között megtárgyalnátok a kérdést. A gondolatnak egyszeribe nagy visszhangja támadt. Most már a feltámadási ünnepségre vezető egész úton senki sem gondolt másra, csak arra: mi lesz Úr­napján? Hova vonul majd ki az egyesület, hogy elkerülje a különböző panaszokat és kifogáso" kat, amelyeket a feltámadás kováry-i megün­neplése váltott ki a többi községben és számos család­ban? A tagok kevés figyelmet szenteltek az egész szer" tartásnak. A legtöbben azzal a kérdéssel foglalkoztak, amelyet a szabó vetett fel. Sokan megfeszítve gondolkod­tak és kiutat kerestek. Itt'ott halk, sőt egyes helyeken Síéggé hangos véleménycserére is sor került. Valameny­nyien egységesek voltak abban, hogy az egyházi ünnep­ségeken való testületi részvétel komoly probléma, mely­lyel a legközelebbi taggyűlésnek foglalkoznia kell. Mindannyian érezték, hogy a döntés nem lesz köny­nyű. Mint látjuk, a zászló története nemcsak hogy to" vábbfejlődött, hanem egyben bonyolultabbá is lett. A Valdek-féle egyesületi helyiségben újra taggyűlés volt. Igen sokan voltak jelen. Tudták, hogy fontos kérdés szerepel a napirenden. Nem volt titok, hogy a kérdés megoldását illetően megoszlanak a nézetek. Sőt, azt is tudta mindenki, hogy a problémával kapcsolatos ellen­tétek igen mélyek. Négy templom kerülhetett szóba, a budecsi, a kolecsi, a hoiubicei és a votkovicei. így tehát négy ünnepség között kellett választania az egyesület­nek. A legfőbb kérdés az volt, melyik ünnepségre vigyék el az egyesületi zászlót. Nem meglepő tehát, hogy a Valdek-féle vendéglőben rendezett taggyűlésen a kérdés tárgyalásakor olyan volt a helyzet, mint a méhkasban rajzás előtt, amikor nem is egy, hanem legalább is három méhkirálynő készül el" hagyni követőivel a régi otthont. A egyesület testületi részvételére való igényüket a legeredményesebben Űjezd—Zákolany—Kováry egyesí­tett községek védelmezték. — A mi községünk az egyesület székhelye — mon­dották. — A mi templomunk a legrégibb. Nálunk lakik Budecsky szabó, akitől az egyesület alapításának gondo­lata ered. Látjuk, hogy az Űrnapján való egyesületi részvétel hívei a szükség pillanatában gátlás nélkül hivatkoztak arra, akit nemrégiben még Antikrisztusnak neveztek és aki ellen éles küzdelem folyt a templomi szószékről is. De a többi község sem hagyta magát. A vita a végtelenbe nyúlt, az emberek nem találtak kiutat. Egyetlen javaslat sem volt megfelelő. Egy pilla­natig a kérdés megoldhatónak látszott, úgy, hogy az egyesület az egyik esztendő-ben az egyik község templo" mába, a másik esztendőben a másik községébe, a harma­dik esztendőben a harmadikéba vonuljon ki testületileg. Ez a megoldás azonban azért volt elfogadhatatlan, mivel nem tudták eldönteni, hogy melyik községgel kezdjék. Az egyesült községek azt követelték, hogy elsőízben oda vo­nuljon ki az egyesület. A többi község képviselői viszont viharosan ellenezték ezt. — A ti templomotokba kivonult már az egyesület feltámadáskor és Űrnapján. Hogy követelhetitek a ma­gatok részére az idei Űrnapját is? Telhetetlenek. Éppen olyan telhetetlenek vagytok, mint községetek bírája! — Ez az alak alaposan kiszipolyoz bennünket. Néz­zétek csak, mekkora a hab a sörös korsókban. Hova­tovább több lesz a hab, mint a sör — kiáltották a votvo­visei üvegfúvók, magasba emelve sörös korsóikat, ame­lyekben valóban csak félig volt sör, különben színültig habbal voltak tele. A terem minden sarkában nevettek az emberek, de aztán türelmetlenül kérdezték: (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents