Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)
1950-04-23 / 94. szám, vasárnap
A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1950 április 23, vasárnap 2 Kčs III. évfolyam, 94. szám Külön juttatásokban részesülnek az EFSz-ek tagjai A belkereskedelmi minisztérium és a földművelésügyi minisztérium közötti megegyezés alapján ezekben a napokban rendezik a földművesek munkaruhával és lábbelivel való ellátását az 1950-es évben. A megegyezés szerint azok a földművesek, akik olyan Egységes Földműves Szövetkezetek tagjai, ahol közös megművelésre adták át földjüket és ahol a munkát úgy jutalmaz, zák, i«gy a nyereséget teljesen, vagy részben a végzett munka szerint osztják el, részben a terület nagysága szerint, amelyet a szövetkezet rendelkezésére bocsátották: munkaruhát, illetve anyagot és cipőt pontok nélkül a kötött piac normális áraiban kapnak. A szövetkezetnek ebben a harmadik típusában a nevezett előnyben az EFS z-nek átadott földek nagyságára való tekintet nélkül részesülnek a földműv esek. Az olyan EFSz-ek tagjai is, ahol a szövetkezetben közös vetési eljárást vezettek be, a mesgyék eltörlésével és ahol a földet közösen művelik meg s a közös termést a tagok között földjeik nagyságának megfelelő arányban osztják el: munkacipőt és textilárut kapnak pontok nélkül a kötött piac normális árain. Azonkívül azon EFSz-ek földműves tagjai, amelyek a mesgyék meghagyá. sa mellett bevezették a közös vetési eljárást és közösen szervezik meg a mezei munkákat, közösen használják a szövetkezeti és magángépeket és fogatokat, ahol a termést minden tag egyénenként kapja parcellájáról: munkaruhát és cipőt kapnak a pontérték feléért Pontkedvezményben csak azok a földművesek, EFSz tagok részesülnek, akik 20 hektárig terjedő földet művel, nek meg s rendesen teljesítik termelési és beszolgáltatási feladataikat. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik a harmadik típusú EFSz-ek tagjaira. A munkás-textilanyagot és lábbelit pont nélkül esetleg fél pontértékért az illetékes EFSz-ek tagjain kívül azon családtagjaik is megkaphat, ják, akik a mezőgazdaságban huzamosan dolgoznak ugyanolyan feltételek mellett, mint az EFSz-ek rendes tagjai. Az EFSz-ek textillel és munkacipővei való ellátását a mozgó elárusítók látják el. Minden kerületben egy mozgóelárusító fog működni, amelynek vezetésével a „Ruhaipar" nemzeti vállalat kerületi igazgatósága van megbízva. Hogy a szövetkezetesek pontosan tudják, mikor érkezik hozzájuk a moz. góelárusító, a Szlovák Földművesek Egységes Szövetségének kerületi hivatala tudatja az egyes községekbe való érkezés pontos dátumát. A mozgóelárusítók a munkás-textilárut és cipőket az EFSz tagjainak az EFSz elnöke jelenlétében fogják eladni, aki köteles felügyelni, hogy az árut ne kapják illetéktelen személyek. Az EFSz elnöke jegyzéket vezet azokról a személyekről, akik munkacipőt és textilt kaptak. Az eladás végeztével az EFSz elnöke nyugtázza a mozgóelárusítónak a pont nélkül és félpontértékért eladott textil- és cipőmennyí. séget. A földművelésügyi minisztérium minden intézkedést megtett, hogy min. taszövetkezeteseink még május elseje előtt textilt és cipőt kapjanak. Az EFSz-ekben tömörült apró- és középföldművesek így igazságos és megérdemelt jutalomban részesülnek cseh és szlovák falvainkban végzett szo. cializmust építő úttörő munkájukért Dt világrész dolgozói a békéért Százmilliók követelik az atomfegyver betiltása Ítélet a prágai kémperben Április 21-én és 22-én folytatódott a prágai Állami Bíróság eló'tt a Neehansky-féle kéniper tárgyalása. További két tanút, vezettek elő O. Tulafek, másnéven Cyril és dr. VI. Housar személyében. Mindkét tanú vallomása a főbíinösök ellen szól. Dr. Housar részletesen beszámolt a piseki kémközpont tervbevett terrorista ténykedéséről. A tanuk, akik kétségkívül bűnrészesek az államellenes gaztettek elkövetésében, vallomásaikkal igyekeztek a bűntettek nagy részét a vádlottakra hárítani. Kihallgatásuk után két írásszakértő átnézte az iratokat. Az USA az ötödik hadtest taktikáját akarta alkalmazni Az írásszakértők véleménye szerint a vádlottak rendkívül veszélyes államfelforgató terveket szőttek. Bebizonyosodást nyert, hogy a prágai amerikai nagykövetség egyes alkalmazottai jogtalanul jártak el. Az USA a „Dulles-terv" alapján az ötödik hadtest német módszere szerinti felforgató taktikát igyekeznek alkalmazni, hogy erőszakosan megváltoztassák Csehszlovákia népi demokratikus államformáját. A vádlottak híreikben államvédelmi és gazdasági szempontból fontos államtitkokat szolgáltattak ki idegen hatalomnak, illetőleg a köztársaságot gyűlölő emigrációnak. Az államügyész záróbeszéde Az írásszakértők megállapításaival véget ért a bizonyító eljárás és az Állami Bíróság tanácsának elnöke átadta a szót az államügyésznek, aki többek közt a következőket mondta: — Hogy felfogjuk ennek a nem mindennapi kémszervetnek a jelentőségét, amelyet egyenesen az amerikai nagykövetségről irányítottak, hogy felfogjuk, hogyan lehetséges az, hogy egy állam nagykövetsége, amely ellenünk nem visel háborút, ilyen rendkívüli módon beleavatkozik belügyeinkbe, hogy Nachanskyt, Wahlt és kémbandájukat közvetlenül a csehszlovák kormánynál megbízott diplomaták irányították, vissza kell mennünk a múltba. Meg kell állapítanunk, hogy az imperialisták hazánkat feláldozták a náci szörnyetegnek, hogy a mi testünkön és földünkön keresztül megközelítsék a Szovjetúniót, hogy összehozzák a kapitalisták szövetségét Szovjetoroszország ellen. Meg kell említenünk azt is, hogy míg a háború folyamán a szovjet hadsereg vérzett, Sztálingrád után sorsdöntő fordulat következett be az amerikai urakra, akik a Szovjetúnió elvérzését óhajtották. Mivel ez nem így történt, már akkor megkezdték háborújukat a Szovjetúnió ellen. A második világháború után az ember r ".t megértették azt, amit Nechansky, Wahl és a többiek még ma sem értenek, hogy Európa szabadságot szerető népe a Szovjetúnió vezetésével azért harcol, hogy ne térjen vissza többé az a rendszer, amely új világhábroú veszedelmének csíráit hordaná. A nyugat felfogása az volt, hogy a reakció segítségével országinkat, amely pedig elég bizonyítékát adta annak, hogy nem akar kapitalista uralom alatt élni, visszavetik a kapitalizmusba. Hazai és nemaetközi viszonylatban 1948 eleje tele volt feszültséggel. Hazaáruló burzsoáziánk, mint 30 évvel ezelőtt az orosz burzsoázia, azt hitte, hogy az egész Csak egy rossz álom, amelyből csakhamar felébrednek. Ebben az időszakban gombaként szaporodtak az illegális szervezetek, amelyek öt-hat tagú csoportokból álltak. Az ellenforradalom, vagy a puccsok időpontját mindig szombatról vasárnapra vagy vasárnapról hétfőre virradó éjjel tervezték, hogy ne kelljen összeütközniük az üzemi miliciákkal. A végrehajtáshoz mindig csak valami „csekélység" hiányzott, — hiányzott a dolgozó nép, az erő, amely az urakét, kényelmükért és becsvágyukért harcolt volna. A nyugati urak azt hitték, hogy kezükben van az atommonopólium és mivel válság fenyegette őket, háborúval akarták elháritani. Sürgette őket Tito leleplezése is, aki már nem képes másnak ártani, mint saját népének. Döntő tényező volt az is, hogy az amerikaiak kezéből kiesett a 400 milliós Kína és nem utolsósorban az, hogy hazánkban a viszonyok oly gyorsan megszilárultak, hogy ez megrendítette a Nechansky, Sprysl és Dohnálek-félék bizalmát is. Ök si, a diplomaták is tudták, hogy az alkalmas óra már elmúlt. Nechansky és Wahl a bíróság előtt belátták, hogy hazaárulásuk végül is zsákutcába vezetett. Nechansky maga sem hitt amerikai kenyéradóinak és saját aláírásaival igyekezett bebiztosítani magát, hogyha átszökne Nyugat-Németországba, az amerikaiak ki ne üssék a nyeregből. Hogy miféle társaság volt az, melyet megnyert magának az amerikai nagykövetség, láthatjuk Loutsky személyében, aki 1940-ben önként jelentkezett munkára Németországba, vagy Tomiga dékán személyében, aki az amerikai kémszolgőlatnak gyárakról szolgáltatott híreket, amelyekre háború esetén bombákat dobjanak, lehet, hogy az ő templomára is, de mindenesetre dolgozó juhocskáira. Az államügyész kiemelte, hogy ismeretes előttünk, milyen nagy méretekben dolgozik köztársaságunk ellen az amerikai kémszolgálat. Dollárokkal, koronákkal, nylonharisnyákal, kávéval, ekrazittal és pisztolyokkal vásárolja meg a kétes egyéniségeket. Ezt már megszoktuk és ezeket a kémeket felszámoljuk. Hangsúlyozandó azonban, hogy hallatlan dolog, ha ilyen munkába diplomaták keverednek. A bünper folyamán kiderült, hogy az amerikai nagykövetségen két erő találkozott, Jacobs nagykövet úr a régi diplomataiskola képviselője, aki odaadó híve volt ugyan az imperializmusnak, de nem akarta kiszolgáltatni a nagykövetséget kémeknek olyan mértékben, mint valaki más. Jacobs nagykövet úrnak távoznia kellett. Helyét Birge, az amerikai nagykövetség harmadik titkára foglalta el. aki hozzáfogott az új diplomáciához: a kémrendszer megszervezéséhez. Wahl vádlott megkérdezte, hol van Meryn, — mondotta beszédében az államügyész. — Meryn a kezünkben volt, de mint diplomatát, vallomása után hazaküldtük, kiutasítottuk a köztársaságból. De Meryn kis figura. Jelentéktelen tényező Spencer Taggart is, aki Amerikából irányítja a kémszervezetet. Mögöttük azonban azok a háborús erők állanak, amelyek legjobban félnek saját népüktől, a válságoktól, a munkanélküliektől és az amerikai dolgozók éhségétői. Az amerikai nagykövetségen elvetették a diplomácia előírásokat és kémkedésbe bocsátkoztak. Azt hiszem, hogy az amerikai nép rosszalólag tekint azokra az urakra, akiket a•/. ö pénzükön azért küldtek hazánkba, hogy ápolják az országaink közti jóviszonyt és akik államunkat összetévesztették a vádlottak padján ülő bandával. Az államügyész jellemzi W. Birget, az amerikai nagykövetség harmadik titkárát és politikai osztályának vezetőjét és megállapítja, hogy Németországba szöktetett olyan embereket, akiket mi szemétdombra dobtunk, pl. Stomet. Spencer Taggart, aki a háború előtt mint mormon misszionárius működött nálunk, körülbelül abban az elképzelésben él, hogy a kapitalizmus az egyetlen út a mennyországba és a földön kémke(Folytatás a 2. oldalog) MOSZKVA A moszkvai Pravda vezércikkében kiemeli, hogy a mult évi párizsi világkongresszus szemléltetően megerősítette Sztálin elvtárs történelmi szavainak mély igazságát arról, hogy a béke felett sokmillió ember áll őrt. A Béke Hívei Világkongresszusa után a békemozgalom hatalmasan megnövekedett és szilárd szervezeti alapot kapott. A mai békemozgalom fontos vonása a békeharcosok egyre növekvő aktivitása és az a tény, hogy a béke hívei a háborús gyújtogatok ellen folytatott harc újabb, tevékenyebb formáira térnek át, mint azt Nyugat-Európa kikötőmunkásainak hősies harca bizonyítja. A Béke Híve; Világkongresszusa Állandó Bizottsága stockholmi ülésének kiáltványa újabb fontos fejezetet nyitott meg a népi tömegek harcában a békéért. Az atomfegyver eltiltását követelő felhívás aláírásáért a világ minden országában széles kampánynak kell kibontakoznia. A szovjet nép egységesen és lelkesen támogatja az Állandó Bizottság felhívását az atomfegyver betiltására. Az egész világ tudja, hogy a Szovjetunió kitartóan és következetesen harcol a békéért és a népek biztonságáért. Ezért harcolnak a Béke Hívei és ezért fognak még kitartóbban harcolni a hatalmas és szervezett békefront megszilárdításáért és kiszélesítéséért — írja befejezésül a moszkvai Pravda. PRAGA 58 csehszlovák egyetemi tanár és tudós írta alá azt a kiáltványt, amelyet április 7-én vezető csehszlovák tudósok tettek közzé a stockholmi határozat támogatására. A csehszlovák tudomány képviselői a felhívásban teljes mértékben csatlakoznak a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának felhívásához, amely az atomfegyvert elsőként alkalmazó kormányt háborús bűnösnek nyilvánítja. Sokolovo bányavárosban a béketüntetésekene több, mint négyszázezer ember vett részt. Hazánk fővárosában, Prágában és a vidéki városokban, az üzemekben hatalmas béketüntetéseket rendeztek, amelyeken a néptömegek kifejezték telijes egyetértésüket a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának határozataival. BUDAPEST A Béke Hívei magyar országos bizottsága április 18-án Budapesten nagygyűlésen felhívta az összes békeszerető polgárokat, hogy szervezzenek akciót a stockholmi határozat aláírására, amely az egész világ valóban demokratikusan gondolkozó embereinek akaratát fejezi ki. A határozatot elsőnek a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, Rákosi Mátyás írta alá. Az aláírások között ott találjuk, továbbá a politikai élet, az egyházak, az ifjúsági szervezetek, a kultúra, a tudomány képviselőinek neveit, valamint a kiváló élmunkások és sztahanovisták neveit. BUKAREST A Román Népköztársaságban ez aláírások gyűjtése a stockholmi felhívásra az ország történelmének leghatalmasabb' tömegmozgalmává fejlődött. Az első négy nap alatt csak bukaresti üzemekben 107-985 munkás, mester és hivatalnok írta alá a határozatot. A kulturális intézményekben és az egyetemeken több tízezer aláírást gyűjtöttek, már. Az üzemekben, hivatalokban, iskolákban és a falvakon gyűléseket tartottak, amelyeken megmagyarázzák az aláírási akció jelentőségét. A román napi sajtó közli azon kiváló román személyiségek hosszú névsorát, akik a felhívást aláírták. VARSÓ A béke lengyelországi hívei határozatot hoztak, amely szerint a békevédelmi bizottságok hálózatát kiterjesztik az üzemekben, iskolákban és a falun és minden lehető eszközzel népszerűsítik a stockholmi békehatározatokat. A lengyel diákszövetség kongresszusa a diákokhoz intézett felhívásában hangsúlyozza, hogy az ifjúság a világ békeharcosainak első soraiban menetei. SZÓFIA A szófiai Perüovec negyedben a békegyűlésen 3000 polgár gyűlt össze. A békehatározat felolvasása után a résztvevők aláírták a határozatot. Hasonló tömeggyűléseket tartottak Bulgária számos városában és falvain. A békekampány Bulgáriában több mint 2000 békevédő bizottságot szervez meg. i PEKING A „Huanminzsibao" című pekingi lap vezércikkében, amelynek címe „Tettekkel védjük meg a világbékét" azt ínja, hogy a „Béke Hívei Világkongreszusa Állandó Bizottságánál! harmadik ülésszakán hozott határozatai és felhívása fellelkesítették Ázsia népeit. A Szovjetúnió vezette béketábor növekvő ereje és az imperialista táborra mért minden csapás jelentős mértékben segíti Ázsia gyarmati és félgyarmati népeit nemzeti felszabadításukért vívott harcukban. A Béke Hívei Világkongresszusa kínai bizottságának április 2-án Pekingben összegyűli munkásbizottsága egyhangúan támogatta a Béke Hívei Világkongresszusának felhívását. A munkásbizottság által elfogadott kiáltvány buzdítja az ország minden polgárát, hogy erre a felhívásra tettekkel feleljen. PÁRIZS Az atomháború veszélyének elhárí. tására indult mozgalom egész Franciaországban elterjedt. A világbizottság felhívását a dolgozók tízezrein ki. vül a cherbourgi munkások is aláírták. Cherbourgban április 19-én 6 órakor az összes munkahelyeken beszüntették a munkát. Az üzemekben s a gyűléseken aláírták a békehatározatot LONDON Nagy-Britanniában a mult héten kezdték meg a békehatározat aláírási akcióját s a Béke Hívei brit bizottságához már az aláírásokkal teli ívelt százai érkeznek. A brit-szovjet barát, ság szövetsége Chelseában és London északi részében békegyüléseket rendezett, amelyeken az elhangzott beszédek után aláírásokat gyűjtöttek a bé« kehatározatra. BRÉMA A német Kommunista Párí béke. konferenciáján Walter Fisch elvtárs rámutatott arra, hogy Brémát az imperialisták a hadianyagszsllítások beözönlési kapujának szánták. A brémai dolgozók határozatukban megtagadták a hadianyag kirakását. Eddig a munkásság több mint 70 százaléka vállalt szolidaritást a békeharcosokkal. AMSTERDAM Az amsterdami kikötőkben békegyiŇ lést rendeztek a munkások, tengerészek és hivatalnokok. A sockholmi békehatározat mellett a kikötő valamenynyi alkalmazottjának több mint 90 százaléka foglalt állást. RIO DE JANEIRO Brazíliában a fasiszta Dtrfra-kofi. mány rendőrterrorja ellenére az ország minden demokratikus szervezete megkezdte a békealáirás-gyüjtésí mozgalmat. KUBA Kuba haladó szervezetei fokozzák a békeharcot és összekapcsolják azt a gazdasági követelésekért folytatott küzdelemmel. A kubai dolgozók szövetsége kiáltványt tett közzé, amelyben felszólítja a munkásokat, hogy május elsején szervezzenek tüntetést az ország nemzeti függetlensége és a kubai kormány amerikai imperialistáknak való alárendelése elleni harc jegyében a békéért, a magasabb munkabérért, az elbocsátások ellen és a szakszervezeti mozgalom függetlenségéért. DELHI A Szovjet-indiai Baráti Társaság feL hívta a haladó indiai közvéleményt, vegyen tevékenyen részt a békéért és demokráciáért folytatott küzdelem hetének megtartásában és mutassa meg az indiai nép tántoríthatatlan akaratát, hogy harcolni akar a békéért, a teljes nemzeti függetlenségért és a demokráciáért A Béke Hívei, — Európa, Ázsia, Amerika, Afrika, Ausztrália lakosságának milliói, munkások és parasztok, férfiak és nők, valamint az ifjúság, — minden jóakaratú ember politikai nézetre, színre, vallási meggyőződésre és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, mindenki, akinek drága az emberiség élete és jövője, — egy emberként támogatja az Állandó Bizottság felhívását harcol a nagy és nemes cél megvalósításáért, igyekszik ártalmatlanná tenni az imperialista támadó, kat és megmenteni a világot az új há* bará fenyegető veszélyétől.