Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-18 / 89. szám, kedd

DIÍUSSINYIN: Hogyan foglalkozzunk az ifjú építőmunkásokkal Az ifjú építőmunkások nevelése komoly és felelősségteljes munka. Nagy helyet foglal el a Párt-, a Komszomol- és a szakszervezeti szervek munkájában. Sokat kellett foglalkoznunk a fiatal, be nem tanított, különböző helyekről érkezett ifjai; és leányok nevelésével, míg sikerült megalakítanunk tömör, fegyelmezett kollektívájukat. Moszkva Izmajlovszkij kerületében munkánkat az ifjúmunkások életének rendezésével kezdtük. Külön otthont jelöltünk ki számukra, amelyet jól és kényelmet biztosítóan szereltünk fel. Az újoncokkal való foglalkozásra agitátor-csoportot válogattunk össze, amelynek tagjai minden estéjüket az ifjúsági otthonban töltötték. Beszélgettek a munkásokkal az építkezésekről, Moszkva újjáépítésének nagy sztálini tervéről, a főváros kulturális kincseiről. Megismertették az ifjúmunkásokat Moszkvával, nevezetességeivel. Elvitték őket a Lenin-mauzoleumba, a Szovjetúnió Építészeti Kiállítására és különböző múzeumokba. Moszkva kezdte mindjobban érdekelni az újoncokat, megerősödött bennük az akarat, hogy résztvegyenek a főváros újjáépítésének nagyarányú munkáiban. Megszületett bennük az az érzés, hogy büszkélkedhetnek majd Moszkva építőinek rangjával. Az ifjúságai való foglalkozásba a pártszervezet bevonta az építész-kádereket. Számukra külön gyűléseket tartottunk, megmagyaráztuk nekik, mennyire fontos elérni, hogy az ifjú építőmunkások gyorsabban váljanak teljesértékü építőmunkásokká. Meg kell mondanunk, hogy a káderek öntudatosan álltak az ügy mellé, számos értékes kezdeményezés született körükben. Mutassunk rá egy példára. Vaszilij Szlobogyan kömüves-sztahanovistának akkoriban mintegy 30 emberből álló brigádja volt. Türelmesen és kitartással tanította fiatal társait. Megmutatta nekik sztahanovista eljárásait és bebizonyította, hogy mindenki elsajátíthatja ezeket. Egyszer Nyikitim, a sztahanovista munkamódszerek instruktora állt ki „sztahanovista őrségre", az építkezésre. Nyikitim egyike a régi, tapasztalt kőműveseknek. A munka helyes megszervezése következtében e napon 260 százalékos teljesítményt nyújtott. Ezt az esetet Szlobogyan ügyesen használta fel arra, hogy brigádja ifjúságát bevonja a versenybe. Felajánlotta egyiküknek, Goncsarovnak, hogy álljon ki ö is a sztahanovista őrségre. — Majd külön foglalkozom veled — mondta neki. — Nem vallasz kudarcot. Goncsarovot ez biztonságérzettel töltötte el és végül is vállalkozott a feladatra. E nap mindeki Goncsarov munkáját figyelte. Váltáskor kiderült, hogy 240 százalékra teljesítette a normát. Este az otthonban egyébről sem esett szó, csak Goncsarov sikeréről. Az ifjúság kérdésekkel ostromolta az agitátorokat, hogyan lehet kimagasló teljesítményt elérni az ács-, asztalos- és más munkákban is. Mindnyájan követni akarták Goncsarov példáját. Elmondták, hogy milyen nehézségekkel találkoznak a munka során és az agitátorok segítettek, hogy az ifjúmunkások kiküszöbölhessék a nehézségeket és helyeselték azt a tervüket, hogy versenyre keljenek Goncsarowal. Nem telt bele sok idő, az ifjúmunkások köréből egymásután emelkedtek ki a tehetséges, igyekvő munkások, akik túlteljesítették a normákat. A káderosztály külön nyilvántartást vezetett minden ifjúmunkás termelési feladatainak teljesítéséről és keresetéről. Ez hasznos volt, mert e nyilvántartáson keresztül rendszeresen figyelhettük fejlődésüket és idejében segíthettünk a lemaradókon. A mult év óta már állandósult az ifjú ácsok, kőművesek munkaterme lékenységének és keresetének szilárd emelkedése. Ma az ifjú kőművesek egész kollektívája kitűnően dolgozik. Nemcsak jelentősen túlteljesítik a normákat, hanem — ami különösen fontos — előharcosai a nagyteliesítményü brigádok megszervezésének. Sok ifjúmunkás neve 5—6 hónapon át fennmarad a dicsőség tábláján. Építöszakaszunk már hosszú ideje egyfolytában birtokosa az építkezési vállalat Vörös Vándorzászlajának és néhányszor mesrkaptuk az SzK(b)P Sztálinszkij-kerületi bizottsága és a kerületi tanács zászlaját. A sikerekben nagy része van az ifjú vakolóknak, ácsoknak és asztalosoknak is. • Építkeznek a moldván-kolho" zok. A Moldván köztársaság területén több mint "700 építőbrigád kezdte meg az építkezési munkálatokat. A tiraszpoli ,Kotov"-kolho5- új, hatalmas klubépületet és egy sor gazdasági épületet, a teraklijszki „Sztálin" kolhoz pedig új lakóházakat épít. A köztársaság területén ez év tavaszán és nyarán számos villanytelepet, több mint 2000 állattenyésztési célokat ^zr'fáló épületet, több, mint 100 tégla- és cserépgyárat építenek fel a kol hozfalvakban. UJSZÖ HÍREK 1950 április 18 A munkásosztály helyzete Sziámban » Tizenöt és félméter magasságú Sztálin-szobor. Gori város főterén 15 és félméter magasságú bronzszobrot emelnek Sztálin elv társnak. A városban mindenfelé nagy szépítések folynak. Az utakat újra aszfaltozzák és fákkal szegélyezik. Hatalmas új sugár utat építenek, amelynek szélessége 40 méter lesz és a Sztálinmúzeumtól a pályaudvarig húzódik. 9 Május 1. előtti szocialista munkaversenyek. Tallin gyáraiban nagy lendületet vett a Május 1. méltó megünneplésére hirdetett szocialista munkaverseny. A gyár dolgozói elhatározták, hogy május l-re befejezik za ötéves tervet. Kötelezettséget vállaltak arra is, hogy egyes gépalkatrészekből még ezen felül is 'énvéges mennyiséget termelnek. • Épül a Metro újabb szakasza. Moszkvában a Metro újonnan épült szakaszán, amióta átadták a forgalomnak, több mint 15 millió dolgozó utazott. A Metro építkezései tovább folynak. Ismét hat kilométer alagutat fúrtak a föld alatt és ezzel újabb két útvonalszakasz előmunkálatait fejezték be. • Szocialista munkaversenyek Május 1. tiszteletére. Leningrád üzeméiben egyre nagyobb méreteket ölt a május elseje méltó megünneplésére szóló szocialista munkaverseny. A „Kirov" gyár dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy május l"ig teljesítik a második negyedév termelési tervét. A traktormühely mérnöktechnikai dolgozói vállalták, hogy 10 százalékkal emelik a munka termelékenységét és 20 százalékkal csökkentik az önköltséget. A gyár sztahanovista munkásai naponta 2—3 normát teljesítenek. Bekapcsolódtak a május elsejei munkaversenybe a „Thalman"szövőgyár dolgozói is. A mult hónapban 6 tonna gyapjút és 13 tonna gyapjúfonalat takarítottak meg. Most kötelezettséget vállaltak, hogy ezt a teljesítményt rp'felszeresére emelik. A Kalkutta—Bangkok—Hongkong közötti vonalon szolgálatot teljesítő négymotoros amerikai gépen hagytam el Kalkuttát. Este 10 óra lehetett. Mindössze néhány utas ült a kabinban. Mint később kiderült, ezeň a vonalon mindig félig üresek mosmában a repülőgépek. Sziám fővárosától, Bangkoktól 40 Km-re érünk földet. A zöld mezőt sűrű sövényfalak szegélyezik, ameiyen belül párolgó illatot árasztanak a pálmák tarka koronái. Az első, amit dicsekedön elénk tárnak, a tuisták számára készült prospektus, melynek fedele épp ilyen búsongó, agyogó levelű pálmákat ábrázol. Kinyitjuk a prospektust és ezt olvassuk benne: „Sziám maga a földi paradicsom. A gazdag trópikus természet, a korszerű civilizáció legmodernebb vívímányaival felszerelve, bőséget és gazdagságot teremt a sziámi népnek. Természetes tehát, hogy a sziámi nép mindig vidám és megelégedett." A túrista-irodák így reklámozzák Sziámot — és valóban, egyet kell velük értenünk abban, hogy Sziám gazdag és szép ország. De felvetődik a kérdés — vájjon kié a sok kincs? Ki élvezi az élet gazdagságát? Ki a „vidám és megelégedett" és ki tengeti a legnyomorúságosabban életét? Hamarosan kimerítő választ kapunk a kérdésre. A Bangkokba érkező túristákat mindenekelőtt a város középpontjába vezetik, ahol a mesterséges domb tetején épített kilátóból csodálatos látvány tárul a néző szeme elé. A trópusi tájból magányos szigetként emelkednek ki a templomok és paloták ragyogóan csillogó aranyozott kupolái. A város szívében ragyogó színekben pompáznak az elsöosztályú keleti és európai éttermek homlokzatának fényreklámjai. Az aszfalttal borított sétányokon a legújabb típusú amerikai luxusautók suhannak. De a külső ragyogás, a hivalkodó jólét nem egyéb, mint csalás. Az elsöosztályú éttermek konganak az ürességtől, a boltokban alig lézeng egy-két vásárló. Az egyik nagy árúház igazgatója panaszolta igen találóan, hogy az üzletek egyre inkább valami múzeumhoz kezdenek hasonlítani, ahová az emberek csak azért tévednek be, hogy szemlélődjenek, de vásárlásra már nem telik nekik. Egy délután elkapott bennünket a szakadó trópusi zápor. Egy ház eresze alatt kerestünk az eső elöl védelmet. A házigazda barátságosan behívott bennünket. Amikor beléptünk a fagerendás kis szobába, szemünk elé táralt a szoba berendezése: néhány ócska edény és az egyik sarokban egy halom rongy. A házigazda elmondotta, hogy a kaucsukültetvényen dolgozik, havi keresete 130 tallér, ami jóval kevesebb, mint egy ember létminimuma. De neki ebből a fizetésből még négy embert kell eltartania. — Nehéz az élet — sóhajtotta, majd hozzáfűzte: — Bármennyit is dolgozzék az ember, sohasem lakik jól a családja. Jártunk néhány rizshántoló üzemben is. Sziámban „fehér aranynak" nevezik a rizst. Rettenetes körülmények között, dolgoznak az emberek a sötét, poros műhelyekben. Rengeteg asszony, sőt gyerek is van a munkások között, valamennyien állandóan köhögnek a tűrhetetlen portól. A munkabér hihetetlenül alacsony. A nők és gyermekek feleannyi bért kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. A munkások kétségbeesetten panaszkodnak, hogy néhány év alatt menthetetlenül elpusztulnak a „fehér arany porától, de gazdáik mitsem törődnek ezzel, hiszen a kapuk előtt mindig elég munkanélküli ődöng. Munkásvédelmi törvények nincsenek. A munkáltatók akadálytalanul zsákmányolhatják ki a munkásokat. Különösen a kínaiakat szorongatják, akik a legpiszkosabb és legrosszabbul fizetett munkát kapják. Sziámban még csak mindössze 250 —300 ezer a munkások száma. A munkásmozgalom az utóbbi években gyors fejlődésnek indult. A sziámi munkásoknak a japán imperialisták ellen vívott harca vezetett a haladó erők erőteljes megszilárdításához és 1944-ben megalakult az ország legelső murikásszervezete, a Bangkoki Szakszervezetek Szövetsége. 1947ben létesült a Szakszervezetek Országos Szövetsége, amelynek ma már 60 ezer tagja van. 1949-ben ez a szervezet belépett a Szakszervezeti Világszövetségbe. A sziámi demokratikus mozgalom a munkásosztály vezetésével még csak az első lépéseknél tart, de erőteljes fejlődésével megmutatja, hogy nagy jövő vár rá. A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának jelszava az 1950. évre az ÚJ SZÓ minden magyar dolgozó kezébe A. ZÁP OTOCKÝ 5

7 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ V. községbíró úr ugyanis a képviselőtestület ülésén beterjesztette özv. Polácsekné kegydíj iránti kérvényét, mire a község pénztárosa és a szegényalap kezelője, A. Kolmistr úr, mellesleg szólva, a községbíró úr nagybátyja, bejelentette, hogy a szegényalapból lehetetlen ezt az új kiadást fedezni s legfeljebb arra van mód, hogy másvalakitől megvonják a kegydíjat. A községbíró úr nagysietve azt javasolta, hogy vonják meg a kegydíjat Václav Sarochtól, akinek, szerinte, a legke" vésbbé van szüksége rá. Aki az esetet figyelemmel kísérte, minden különösebb bölcseség nélkül is rájöhetett, honnan fúj a szél és mily ravaszul állították fel a kelepcét. Vakmerő állítás, hogy a féllábú, nagymértékben rövidlátó, teljesen munkaképtelen embernek, öt gyermek apjának, nincs szüksége a kegydíjra. Már pedig ezt állította az istenfélő községbíró. Az ember ereiben felforr a vér s kezében a toll felmondja a szolgálatot, ha meggondolja, hogy valaki ilyen módon juttatja kifejezésre személyi ellenszenvét és bosszúvágyát. Olyan ember tette ezt, aki azt kívánta, hogy az egyesület évenként legalább négyberötször vonuljon zászlajával a templomba. Az ilyen jámbor, istenfélő emberek tehát megcsúfolják az emberségesség lepp'omibb követelményeit, mindazokat a nemes elveket. amelyeket Jézus Krisztus hirdetett. Azért, mivel a szegény nyomorék más nézeten volt, mint a községbíró úr, megvonják e szerencsétlen rabszolgától az alamizsnát, azt akarják, hogy ne tegyen betevő falatja és ami még ennél is felháborítóbb, az apa magatartásáért ártatlan gyermekeit is sújtani akarják. Tudjuk, hogy azok között, akik alamizsnát kapnak a községtől, senki sincs, akinek a nyomorúságos támogatásra ne volna szüksége. Ennek ellenére felvetődik a kérdés: melyik munkaképtelen koldúsnak van nagyobb szüksége az alamizsnára? Annak-e, aki csak önmagáról gondoskodik vagy pedig annak, aki a nagykeservesen összekoldult falatokat öt gyermekével osztja meg? Különben is, teljesen törvénytelen cselekedetr az egyik ínségestől megvonni az alamizsnát azért, hogy a másik ínségesnek juttassák, még akkor is, ha az kétségkívül rászorul a támogatásra. A szegények ellátásáról szóló törvény 16. cikkelyének 4. bekezdésében az áll, hogy amennyiben a szegényalap elégtelennek bizonyul, az in" ségesek támogatására szolgáló összeget á község bevételeiből kell fedezni. A törvényben szó sincs olyasmiről, hogy ha az egyik koldusnak alamizsnára van szüksége, ezt az összeget a másik koldustól kell megvonni. Aki így teljesíti keresztényi kötelességét, aki ilyen módon halad Krisztus nyomdokain, azzal kapcsolatban, bármilyen jámbornak és vallásosnak mutatkozzék is, csak a költő szavait lehet alkalmazni: „Eredj kolostorba, Ofélia! Mért szaporítnál bűnösöket?" A községi képviselőtestület többségétől elvárjuk, hogy a bíró úr valamennyi bácsijának, komájának és sógorának ellenére emberséges és igazságos módon fog eljárni. Más oldalról azt közlik velünk, hogy a képviselőtestület szabadgondolkodó tagjai is a bíró úr befolyása alatt állnak. Amennyiben nem változtatják meg magatartásukat és továbbra is a községbíró szekerét fogják tolni, legközelebbi számainkban őket sem fogjuk kímélni." A cikk szenzációként hatott a környéken. A Svoboda példányai kézröl-kézre jártak. A Budecs'környékiek ugyan nem nagyon értették, hogy miféle Oféliának kell kolostorba vonulnia és e kérdésről sokáig hasztalan folyt a vita a patak partján a fehérnemű-mártogatás" nál. Azt azonban mindenki megértette, hogy a községbíró gyalázatos alak és büntetést érdemel azért, amit az öreg Sarochhal tett. A lakosság, sőt a hívők körében sem volt kétség aziránt, hagy a többi kérdésben, mint pl. az egyházi ün" nepségekre való kivonulás ügyében is a szocialistáknak volt igazuk és nem Valdeknek. — Csak nem hiszi komolyan, szomszédasszony, hogy a vén uzsorás komolyan veszi a templomot, Űrnapját és a jóistent? Hányszor egy esztendőben megy el a templomba? — Igaza van, szomszédasszony. Csak a kocsmájára gondol a bitang. Az a célja, hogy az emberek bemenjenek a vendéglőbe és leigyák magukat, mielőtt testületileg kinvonulnak a zászlóval. — Azért küldte az embereket Holubicéba, a gazfickó! Ha valaki az egyesített községekből a holubicei búcsúra tart, útja Űjezden át és Valdek putikja körül vezet. Kevés pénzt hagytak-e ott férjeink és fiaink? — Jól tették a szocialisták, hogy keresztülhúzták a gazember számítását. Nem való, hogy az ilyen csirkefogó mindenből csak hasznot húzzon és iszákosságra szoktassa a rendes embereket. — Elég pénze van már, szégyen-gyalásat, hogy még az utolsó krajcárt is ki szeretné húzni a szegények zsebéből. Csodálom, hogy az Úristen nyugodtan szemléli és tűri az ilyen dolgot. — Törődik is az Úristennel az ilyen szemétember! Ha hasznról, keresetről van szó, az ördöggel is szövetkezik. Ilyen és hasonló párbeszédek folytak le a Budecskörnyéki községekben. Az emberek két táborra oszlottak. Nem a vallás volt az, ami kettéválasztotta őket. Nem a hívők és a hitetlenek álltak egymással izemben, hanem a gazdagok és a szegények, a kizsákmányolók és a dolgozók. (Folytatjuk.)