Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-14 / 62. szám, kedd

UJSZ0 1950 március 14 ban, melyekből az itt végzett hall­gatók kikerültek, nagy fontossága van a szlovák-magyar dolgozók köl­csönös megértésének, harmonikus együttmunkálkodásának és ezért fel­hívta a hallgatók figyelmét arra, hogy nagy súlyt fektessenek a bur­zsoá-nacionalizmus itt-ott még fel­bukkanó jelenségeinek kiirtására. Mint magyaroknak elsősorban a ma­gyar nacionalizmus és sovinizmus ellen kell küzdeniök. Ezután Kuna elvtárs megemlítette, hogy 1948 februárjában ugyan meg­vertük a reakciót a nyilvános poron­don, de ügynökei még itt-ott meg­bújtak, hogy suttogó propagandával és más eszközökkel felvegyék a har­cot Pártunk és népi demokratikus rendszerünk megdöntésére. Éppen ezért fokozott éberségre van szük­ség a falvakban, mindent alaposan meg kell vizsgálnunk, a fontos funk­ciókban lévő személyeket mindig osz­tályszempontból is bíráljuk el, külö­nösen nagy figyelmet szenteljünk pedig arra, hogy a fontos posztokon levő értelmiségiek, mégha munkás­paraszt származásúak is, osztályszem­pontból megbízhatók legyenek. Nagy Károly elvtárs felhívta a növendékek figyelmét arra, hogy a tanfolyam elvégzése után többet vá­runk, többet követelünk a hallga­tóktól. Hivatásuk és kötelességük az lesz, hogy a magyar dolgozók között terjesszék az élmunkás és szocialista versenymozgalmat. Keressék ki él­munkásaink közül a legjobbakat, hogy azokat beszervezhessük Pár­tunkba is. Ne álljanak meg annál a tudásnál, amit ezen a tanfolyamon szereztek. Tanuljanak, művelődjenek, olvassák a sajtót és vásároljanak könyveket. Nagy elvtárs után Seres elvtárs, a KSS galántai párttítkárségának magyar titkárhelyettese többek kö­zött megemlítette a hallgatóknak, hogy amit itt, ezen a tanfolyamon kaptak, azzal tartoznak a dolgozó népnek és a Kommunista Pártnak. Faragó elvtárs a szenei járási párttit­kárság nevében megemlíti, hogy már 1921 óta párttag, azonban még min­dig tanul. Ezért ti se álljatok meg a mai tudásotoknál, mert a tanulásból soha sem elég. Nézzük meg élmun­kásaihkat, vannak már nagyon szép eredményeik, de még mindig nagyon messze állnak a szovjet sztahanovis­táktól. Ezek után Kovács elvtárs, az is­kola vezetője Široký pártelnök sza­vait idézve azzal fejezte be beszédét, hogy a Délvidék arculatának meg­változtatását elsősorban tőlünk vár­ja el Široký elvtárs és a mi szeretett köztársasági elnökünk, Gottwald elv­társ. Ezután következett az oklevelek kiosztása. Elsőnek Orel Dezső lépett az asztalhoz és örömmel veszi át az oklevelet Utána Csorbát, majd Var­gha Istvánt, a kiváló élmunkást lát­juk, akinek munkájáról és csoport­járól már kimerítően írtunk az Uj Szóban. Aztán Kulik Béla, Vadovics József, Novák Károly, Beke Vince és a többiek veszik át sorra az ok­levelet. A növendékek nevében Vadovics József szólalt fel és a következőket mondotta: — Kedves elvtársak, engedjétek meg, hogy az egész iskola nevében köszönetet mondjak a mai napon mindazoknak, akik megteremtették számunkra ezt a lehetőséget, hogy anyanyelvünkön tanulhatjuk Marx és Lenin tanait. Köszönettel tarto­zunk legelsősorban mindazoknak az elvtársaknak, akik életüket adták azért, hogy elérkezhessünk a mai naphoz és hogy ebben a kastélyban ne a burzsoá rendszer egyik képvise­lője üljön, hanem mi, keménykezű proletárok és kommunisták. A tanfo­lyam első napjától kezdve, amikor öt járás becsületes magyarjai először látták egymást, már akkor éreztük, hogy bennünket felelősségteljes fel­adatok várnak és vezetőink és elő­adóink meg is tettek mindent, hogy belőlünk olyan embereket nevelje­nek, akik ezeknek a feladatoknak megfelelnek. Három héten keresztül belénk plántálták a marxizmus és szocializmus tanait és reméljük, hogy ez sikerült is Amit ezen a tanfo­lyamon megtanultunk, elvisszük a szélesebb néptömegek közé, akiknek még nem nyílt lehetőségük, hogy ta­nuljanak és megismerjék azt a tör­ténelmi fejlődést, ami elvezetett ben­nünket a szocializmus szebb és bol­dogabb útjára. Elvtársak, három he­tet töltöttünk itt együtt mint egy család tagjai és mikor elbúcsúzunk egymástól, megfogadjuk, hogy nincs az az erő, amely útunkról eltérít­het. Beke Vince hallgató beszédében többek között ezeket mondotta: — A mi fegyverünk a munka, a békéért harcolunk, a szebb és jobb életet építünk egy Jelszóval: előre a szocializmusért! Elvtársaim, ha a?on az úton fogunk haladni, amit a kom­munistáknak Marx és Lenin kijelölt, akkor az emberiség átalakul és m ;.n­den dolgozó felszabadul a kapitaliz­mus járma alól. Végül Kubik Béla így szólt a hall­gatókhoz: — Amit itt tanultunk, az úgy jött agyunkba, minit a tavaszi vetés a földbe. Ezzel véget ért a hideghéti pártis­kola háromhetes tanfolyama és a nö­vendékek széjjel mentek a különbö­ző járásokba, hogy átadják helyüket egy újabb csoportnak. Az ünnepség az Internacionálé eléneklésével feje­ződött be. -UJSZ0 —— Hogyan készülődünk a brigádmunkára — A műtrágya felvásárlás emelé­se az EFSz-eknél. Mivel az EFSz-ek műtrágya felvásárlása ezideig nem volt kielégítő, szükséges, hogy azt felemeljék. Azok az EFSz-ek, ame­lyek eddig nem rendeltek műtrágyát és vetőmagot, tegyék azt meg mi­előbb. Az EFSz-ek a műtrágyát az egész község nevében rendelik és tömegesen veszik át. Azok az EFSz­ek, amelyek már megszervezték bi­zonyos meghatározott kiterjedésű földön a közös vetési eljárást, eset­leg azt most szervezik, jelentősen le­szállított áron kapják a műtrágyát. Enyhül az idö, lassan kitavaszodik és a CSM brigádjai pár nap múlva elkezdik szerte az országban építő­munkájukat. Bizony hazánkban a z iparosítás, közlekedés terén és még sok más téren nagy szükség van ezekre a dolgos fiatalokra, akik oly lankadatlan lelkesedéssel tudnak lé­pésről-lépésre előrehaladni az úton, amelyet Pártunk mutat. Tanúbi­zonysága ennek az Ifjúsági Vasútvo­nal, ahol ezer é sezer fiatal munkás­i kéz rakta le az alapokat, síneket, kö­veket, egyiket a másik után, bizto­san haladva a munkában, amit ma­gukra vállaltak. S most újból elindulnak, vidám da­luk hangzani fog hazánk minden ré­szében és kezük nyomáig vízierőmü, vasmű szövetkezeti falvak fognak életrekelni és nem utolsó sorban a Testvériség Vasútvonala, mely ösz­szeköt bennünket a nagy Szovjet­únióval. Csütörtökön délután kitűnő alka­lom kínálkozott arra, hogy néhány CSM tagnak feltegyük a kérdést: „Hogyan készülsz az idei brigád­munkára?", mikor is a CSEMADOK karöltve a bratislavai ČSM hatodik kerületi csoportjának zenekarával kultúrelőadást rendezett a bratisla­vai Cérnagyár dolgozóinak. Az elő­adás után kedélyes beszélgetés in­dult meg a két kultúrbrigád tagjai között. Israz ugyan, hogy a CSM ze­zenekarában néhányan nem tudtak magyarul, de ez egyáltalán nem volt akadály, megértettük egymást így is. Egy szabad ország fiataljai va­gyunk, akiknek barátságában nem­zetiségi kérdés nem lehet akadály annál is inkább, mert egy közös mun­ka ritmusára dobog mindannyiunk szíve. Egy szemüveges fiú mellé kerül­tem. Peszeki Jancsi a Cérnagyár or­sóosztályán dolgozik, aktív CSE­MADOK tag. Kissé zavarba jön, mi­kor egyenesen feltesszük neki a kér­dést: — Jelentkezel-e az Idén is bri­gádmunkára ? — Természetesen! — feleli. — Mi késztetett erre az elhatáro­zásra ? — Én is hozzá akarok járulni ha­zunkban az életszínvonal emeléséhez, amit az építkezések nagy mértékben elősegítenek. És ezek a brigádok, úgy gondolom — fűzi tovább a szót és a pillanatnyi zavar eltűnt, mintha elfújta volna a szél — egyengetik a béke útját és azt sem szabad elfelej­tenünk, hogy önkéntes brigádokról lévén sző, az állam milliókat takarít meg, amit máshol, ahol nagyobb a szükség, célszerűbben felhasználhat. Mialatt Peszekivel beszélgettem, egy pár CSM tag hozzánk csatlako­zott. Kölcsönös bemutatkozások után megkérdeztem Német Jenő autóme­chanikust. aki az „Orava" nemzeti vállalatnál van alkalmazásban, hogy szintén szándékában van-e brigád­munV^ra menni? — Igen — mondja egyszerűen — én is ki akarom venni a részemet az építőmunkából. Részt vettem az If­júság Vasútvonalának építésében és tudatában vagyok e brigádoknak a fontosságának — fejezi be határo­zottan. Egy szőkehajú diák kerül most sor­ra, Vladimír Rössner, .aki az állami reálgimnázium nyolcadik osztályának tanulója. öntudatosan, vidáman cseng a hangja: — A mi osztályunk minden év­ben kiveszi a részét a brigádmunká­ból. Jóleső az a tudat, hogyha egyé­nileg nem is sokat, de mégis vala­mit segíthetek munkámmal az öt­éves terv teljesítésében. Ez minden szövetkezeti tag hazafias kötelessé­ge. — És a brigád nemcsak fizikai munkát jelent — folyatja —, hanem helyes, egészséges szórakozást is. Szeretek visszagondolni a szép tá­bortüzekre, amelyeket esténként kö­rülültünk és mellettük énekeltünk, játszottunk, szórakoztató programo­kat állítottunk össze. Az új hazában együtt dolgozunk, együtt is szórako­zunk! Milyen jól el lehet beszélgetni ezekkel az újarcú fiatalokkal! Mi­lyen határozottak és öntudatosak, tisztában vannak feladataikkal, lelke­sedéssel teljesítik azt, amit maguk­ra vállaltak és tudják értékelni népi demokráciánkat, szabadságunkat, amit nagy áldozatok árán harcoltunk ki magunknak. De menjünk tovább és hallgassunk meg egy napbarnított fiút, Vlado Moráveket, aki minden nap Bresto­vanvból utazik be bratislavai mun­kahelyére. — Negyvenhét óta vagyok tagja a ČSM-nek — mondja biztos, erős­csengésü hangon — és sok brigád­munkában vettem már részt, mert tudom, hogy ez szorosan hozzátarto­zik a szocializmus építéséhez és én sem akarok elmaradni a többiek kö­zött az alkotásban, építésben! — Szeretnék a Testvériség Vasút­ján dolgozni — és felcsillan a szeme —, mert ez kimélyíti és megerősíti a mi barátságunkat a Szovjetúnió if­júságával, akiktől sokat, nagyon so­kat tanulhatunk! — Én is készülődöm! — szól közbe egy energikus vidám hang, melynek tulajdonosa a bratislavai villamos­müvek kultúrreferense, Zivicky Fe­renc. Mosolyogva folyatja: — Bátran állíthatom magamról, hogy erősen haladószellemü vagyok és mint ilyen, magától értetődik, hogy én is beállok a sorba, amely már elindult az úton a szocializmus felé! Minden haladószellemü ifjúnak szent kötelessége építeni hazánk bol­dogabb jövőjét. Harcolni akarok — folytatja komolyan és hangjából aka­rat csendül felénk — ezzel a brigád­munkával, amire készülünk, a reak­ció maradványai ellen, hogy a mi gyermekeink már zavartalanul a kezdet nehézségei nélkül folytathas­sák azt, amit mi elkezdtünk! Azt hiszem, hogy az elmondottak­hoz nem kell hosszú magyarázatot fűznöm. Mindnyájan ismerjük Pártunk irányvonalát, mely megmutatja ne­künk, munkásifjaknak a helyes utat, melyen haladnunk kell törhetetlen akarattal a cél felé. Kapcsolódjunk be az „Egymillió tagot a CSM-nek" akcióba, minden lány és minden fiú legalább egy tagot szerezzen a CSM­nek, mert ha többen vagyunk, job­ban tudunk alkotni. Együttes erővel kell építenünk hazánkban a szocializ­must. Láng Magda. A Béke Híveinek küldöttsége elhagyta Moszkvát A Béke Hívei Világkongresszu­sa állandó bizottságának tagjai Laurent Casanova, John Platts* Mills, Pietro Amadeo, Johannes Steel, Rockwell Kent, John Rogge és James Endioott szombaton el­utaztak Moszkvából Stockholmba a bizottság rendes gyűlésére. A leningrádi állomáson a bizottságot a Szovjetúnió Legfelsőbb Taná­csának képviselői, Szimonov és Szimomenkova, valamint a Béke Hívei szovjet bizottságának tag" jai, Zavadszkij, Kotov, Zaszlav" szkij és a szovjet írók, tudósok, művészek, sztahanovisták cso­portjai búcsúztatták el.. A búcsúz­tatásnál megjelentek a szovjet nők antifasiszta bizottságának képviselői, valamint a szovjet if­júság és az újságíró szövetség ki­küldöttei. Laurent Casanova, a küldött­ség tagja, a leningrádi állomáson a búcsúztatás alkalmával szívé­lyesen megköszönte a szovjet kö­zönségnek azt a szíves fogadta­tást, amelyben a küldöttséget ré­szesítették és kifejezte azt a meg­győződését, hogy a Legfelsőbb Ta­nács világos felelete, amelyet a bi­zottság felhívására adott, hozzájá­rul a Béke Hívei sorainak egysé­gesítéséhez és megszilárdításához az egész világon. A. ZÁPOTOCK? 3 5 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZAR1 DEZSŐ Hát az öreg Hroch? Neki igazán mozgalmas volt az élete. Még Mexikóban is járt, ahol Miksa császárral kü­lönböző harcokban vett részt. A császár szegény, ottma­radt. Hroch azonban visszatért. Az egészségét, persze, megviselte a dolog. Maláriája is volt. Az nem hosszab­bítja meg az életet. Igaz, hogy mint kiszolgált katonát, megtették levélhordónak. Érmet kapott és egynéhány forint nyugdíja van. Házacskája ott áll az ujezdi határ­ban. A nyugdíjat csak rövid ideje kapja. Bizonyára él­vezni akarja kissé. Meg is érdemli, a vén csataló. Mi oka volna tehát meghalni? Nem, tőle sem kell tartania. De nézzük csak, — ott ül a vén Zeman Kováryból. A szentségit, ő igazán sápadt és betegnek látszik. Bá­nyában dolgozott. Egyszer a beomlás alaposan összeszo­rította a mellét. Azóta állandóan köhécsel és, mint mondani szokás, hálni jár belé a lélek. Ha Kováryban megszólal a lélekharang, az emberek nyomban megkér­dik, hogy nem az öreg Zeman halt-e meg. Hát ami igaz, igaz, a bánya átkozott hely és akit egyszer megjelöl, az nem sokáig tengődik már ezen a földön. Ha meghal, Isten nyugosztalja! Vájjon, ki fogja örökölni tőle a vu­beci kis kunyhót? — De az öreg Zeman még itt van. Félelmetesen köhög ugyan, de egyelőre nem haldoklik. Az ördögbe is, mi a csudának lépett be az egyesületbe? Kolmistr apó féltékenyen veszi szemügyre Zemant. ö igazán komoly versenytársnak látszik. És tulajdonképpen nincs is szüksége senkinek az utána járó segélyre. A felesége régen a temetőben fekszik, a gyermekei pedig felnőttek és megvan a maguk keresete. De az öreg Kolmistr most komolyan elgondolkodik s egy pillanatra meghökken. Mintha szemtelen légy ju­tott volna az agyvelejébe. A dög állandóan ott röpköd, lehetetlen elhessegetni. Züm-züm, újra és újra züm"züm. Ki fogja megkapni az utánad járó temetkezési segélyt? Züm-züm, a tíz forintot? Tíz ezüstösen fehérlő forintot, egyik oldalán a sassal, a másik oldalán a császár képé­vel. Tíz forint, Kolmistr apó — nagy pénz, de régen nem láttál már egész forintot! Most pedig egyszerre tíz forintot fognak kifizetni érted! És ki zsebeli be? Az asszony. És még oly nagy lár­mát csapott, amiért beléptem az egyesületbe. „Tőlem egy garast sem kapsz" — üvöltözte. Szememre vetette az ivást és a dohányzást. Most pedig hétről-hétre 1 forint 40 krajcárt vesz fel. Igaz, hogy feljavította a kosztot. Az is igaz, hogy dohányt vásárol s nem is legkomiszabbat, hanem négykrajcárosat. 5 krajcárért búzapálinkát is vett. Azt mondta, ettől erőre kapok. Ápol és gondomat viseli. Ami igaz, igaz. De mégis züm-züm, Kolmistr apó, 10 forint nagy­pénz. Mit kezd vele majd az asszony, ha magára marad? Züm-züm, számoljunk csak. 10 forint majdnem annyi pénz, mint amennyit egy egész esztendőre kaptam a községtől. A öreg elmosolyodik. Végre sikerült elhessegetnie a nyugtalanító, szemtelen legyet. Lám, milyen jó, hogy belépett az egyesületbe. Mi mindent ki nem gondolnak ezek a ravasz emberek. Hát még az a körmönfont szabó! Pedig miket beszéltek róla, amikor a faluba toloncolták. És egyáltalában igaz-e, hogy toloncként érkezett ide? Azt mondták, hogy cucilista. De a vénasszonyok itt'ott Rudolf főhercegről is suttogtak egyet-mást. ördög tudja, mi az igazság! Az uraknak néha különös ötletük támad. És a mi császár urunk családtagjai, uram bocsá', nem valami sikerült emberek. A felesége folyton ide-oda utazik a világban. A fiát meggyilkolták. De ez sem biztos. Egyesek szerint dühbe gurult és otthagyta az apai házat. Most álruhában jár-kel a világban. Persze, az is lehet, hogy az öreg egyszerűen kikergette. Az öreg császár általában különös alak. Azt mondják, úgy ked­velte a nőket, akárcsak Máleik, a marhakupec. De a he" vessége, állítólag most már elpárolgott. Azt mesélték, éjszakánként kisasszonyokat fektetnek mellé, hogy meg­melegedjék. S még hozzá egészen meztelen kisasszonyo­kat. Hogy jól odasimulhassanak a testéhez. Az istenit neki, drága dolog lehet az ilyen borogatás. , De hiszen az egész nép fizeti a költségeket. És mi­féle nép volna az, ha a császárja azt se engedhetné meg magának, hogy néhány fehérszeméllyel eljátszadozzon. Azt hallottam, hogy a török szultánnak egész háremei vannak. A világ minden tájáról hordják hozzá a szép lányokat. És hogy jön az a pogány Törökország a mi monarchiánkhoz, hogy jön a szultán a mi császárunk­hoz, aki Isten kegyelméből uralkodik? De azt, hogy a szegényember irhájáért 10 forintot fizessenek, a császár valamennyi miniszterével együtt sem tudta elintézni. Erre a szocialista szabó jött rá, ha ugyan tényleg igaz, hogy szabó. Hiszen azt mondják, hogy éppen úgy tud németül, mint csehül, s jobban be­szél és ír, mint akármelyik városi ügyvéd. No, én már meghalok. Ez bizonyos. Se Csejka, se Hroch, se az öreg Zeman nem fog megelőzni. Nem kell attól félnem, hogy nem tarthatom meg, amit szabadon megszavaztam és amiről önként döntöttem. Mégis kár, hogy a halál nem vár egy kis ideig. Szerettem volna még néhányszor szabadon szavazni. Szép dolog az is, mikor az ember felemeli a kezét és tudja, hogy a keze valóban jelent valamit. Kolmistr apó magasba emeli a kezét, leereszti, majd ismét felemeli és leereszti. Moso­lyogva gyönyörködik az ünnepélyes mozdulatban. Az öregembernek váratlan ötlete támadt. — Pepi, gyere ide. Ma péntek van, ugye? Vasárnapig tehát még két nap van hátra. Eredj el Budecskyhez, a szabóhoz. Mondd meg neki, hogy legkésőbb vasárnap meghalok. Mit vágsz olyan furcsa képet? Ügy van, ahogy mondom. Mondd meg, hogy meg akarom kérni valamire. Hallod? Szépen megkérem valamire. Legyen olyan szí­ves és írja meg a 10 forintos temetkezési segélyre szóló utalványt... Az asszony sírvafakadt: (tfotytofcjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents