Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-11 / 60. szám, szombat

1950 március 11 ii j szö EGRI VIKTOR: &)örbe Clndris bemutatkozik A „ Cigány" a színpadon Az esti munkásvonat nem indul mindig idejében. Megesik,' hogy fél­órás késéssel döcög ki a pályaudvar­ról és ilyenkor gyakran akad utas, aki kénköves mennykőt, atyaúris­tent emleget és ha a késés külömös jókedvében találja, minisztertől lefe­lé. az utolsó tolatóig a fenébe kül­di a közlekedés intézőit. Egyébként az utasok jórészben is­merik egymást, hiszen • naponta együtt teszik meg az utat, sokan egy gyárban, egy építkezésen dolgoznak. Gyakran úgy fest a fülke, mintha egy népes család adott volna benne találkozót. Vígan pereg a szó, néha egy-egy dal is felhangzik, a barátsá­gok meghittebbé válnak, a fiú és lány között taián éppen ebben a túl­zsúfolt kocsiban lobban fel egy egész életre szóló mély érzés a játékos szavak után. Szombatonként különösen zsúfol­tak a kocsik, ilyenkor azok is vo­natra szállnak, akik a héten át ba­rakkokban, internátusokban laknak és csak a hét végén utaznak haza munkahelyükről. De nézzünk be az egyik kivilágí­tott fülkébe. Lássuk csak, kik ülnek már idebent? Négy fiatal legény ször­nyen mocskos és cafrangos kártyá­val „snapszert" játszik, ördöngös gyakorlattal keverik a blattot s köz­ben egy-egy mókát is megeresztenek A tréfa a két lánynak szól, akik az ablakhoz szorultak. Meleg van a fül­kében. a lányok félig leeresztik az ablakot és kinéznek. A sarokban egy korosabb, őszeshajú ember ül, pápaszemmel az orra nyer­gén, olvas, a nyakát kissé furcsán félrecsavarja, hogy a lámpa gyér fénye a füzetet érje. Nem fér hozzá két­ség, hogy az olvasmány nem de­tektívregény, hanem szemináriumi anyag. Most újból nyílik az ajtó. A belépő pirospozsgás, csinos, egészségtől duz­zadó izmos legény; a ruha csak úgy feszül szálas alakján, a hangja is öblös, jó csengésű és a szeme eleve­nen futkároz köröskörül és megakad az egyik szemrevaló fehérnépen. — Hé, Tercsi, nem akadna egy pi­curka hely melletted? A lány helyett a kártyázók felel­nek: — Ide gyere, Andris... Szorítunk egy kis helyet... Hol maradtál olyan soká, Görbe? A Görbének és Andrisnak szólí­tott legény felcsapja a podgyásztar­tóba kopott aktatáskáját, odavágja a sapkáját is, hetykén piszkál egyet bajszán, aztán leül a felkínált hely­re és öblösen azt mondja: — Itt csücsültem a szomszédba, de meguntam a sötétet. Hogy a ra­gya verjen ki minden vasutast, hogy lámpát se adnak a kocsiba! — Te, Andris, nem jobb a sötét fül­kébe? — kérdi az egyik kártyás, egy éktelen szeplős és pattanásos arcú legény és a szemével odavág az ab­lakhoz szoruló lányokra. — Jobban lehet ott barátkozni, ugyi Kati? — Te csak fogd be a csőröd! — in­ti le a lány. — Úgyse konyítasz más­hoz, mint ahhoz a büdös kártyához. — Nem büdös, csak egy kicsit caf­rangos. Szagold csak! — Dugd el, mocskos és büdös is... Ez a négy legény mindig így összeül és hazáig csak veri a blattot. — Tán azt akarod, hogy udvarol­jak néked? — Köll a kutyának a te udvarlá­sod. Könyvet vagy újságot végy a kezedbe, nem pedig azt a mocskot — No nézd csak, milyen tudós lett. — Persze, hiszen szemináriumba jár, nem tudod? — szól közbe a má­sik legény. Ez koromfeketehajú és pöszén beszél. — Hónap szóba se áll velünk, hogy nagykanállal szedi magába a tudományt. Nagyot nevetnek és erre már fel­ügyel a pápaszemes öreg is és né­zi az elvörösödő és durcásan elfor­duló lányt. Ekkor kirobban az And­ris: — Mit ácsorgunk itt megint? Pont egv negyedórát késünk! A min­denségit ennek a koszos vonatnak. — Ne mérgelődj, Andris, — békíti a szeplős. — Holnap vasárnap lesz, kialhatod magad. — De az én időmet ne lopják. Mo­ziba szeretnék menni nyolckor. Per­sze, mért induljon pontosan a vonat, amikor semmi se klappol ebben a rühes világban. A pápaszemes leteszi a füzetet, előrehajol és csöndesen megszólal: — Mi az, ami nem klappol ebben a rühes világban, fiatalember? Andris odanéz, kicsit dühös, de türtőzteti magát. Nem ismeri a pá­paszemest. Hátha valami ellenőr, aféle hivatalbéli, még galiba lehet, ha szájaskodik. önérzete azonban nem engedi, hogy itt a fiúk és lá­nyok előtt meghátráljon. —• Nem ismerem az urat... az elvtársat — dobja oda félvállról. — Aczél Péter a nevem, — bólint feléje az öreg. — A magáé Görbe András, ahogy a barátaitól hallot­tam •,. Munkás vagyok és maga is az ... Vagyis, te is az vagy. Hát csak mondd ki nyugodtan, hol szorít a kapca, mi az, ami nem tetszik neked ebben a rühes világban, a mi népi demokráciánkban? Andris nagyot emel a szemöldö­kén és csak bámul a szemüvegesre. Nicsak, maga miféle újságot ol­vas? Franciát? — Németet. — És érti — Dejszen nem olvasnám, ha nem érteném ... Fiatal koromban öt esz­tendeig Bécsben dolgoztam. Ott meg­tanultam a német szót. — És nem felejtette el? — Elfelejtettem volna, de tudod, közbe jött valami, ami felfrissítette a tudásomat... Három esztendei ro­bot Hamburg mellett. — Maga az egész világot bejárta, öreg. (Omklonslák Felhő az égen a tavasszal játszik, S ifjú szemünkben öröm tüze gyúl. Messzi mezőkön a munka sugárzik, Messzi mezőkön traktor lett az úr. Dobban a föld, mintha megértené, Hogy ez a szántás más mint azelőtt, Közö s munkánk boldog hitét vallja, Közö s munkánkban érzi az erőt. Soha még itt munkás és paraszt Kéz a kézben így neip dolgozott, Soha még föld áldott gyümölcsében Paraszt és munkás így nem osztozott. S amíg izmos karunk igájában Üj barázdát hasít az eke. Érezzük, hogy csak most lett nálunk Igaz ünnep a tavasz ünnepe! SZÉKELY BÁLINT. Olyan szelíd és bíztató annak a nézé­se, hogy a düh elpárolog belőle, de még méltatlankodva kérdi: — Magát nem bánitja, hogy napon­ta későn indul ez a büdös vonat? — De bánt! A kurta felelet meghökkenti, szin­te fejbevágja Andrist. Nem ezt a választ várta. Nem azt, hogy a pápa­szemes egyetértsen vele. — Na lá9sa! — feleli tétován. — Ha benn áll a menetrendben, hogy indulás tizennyolc óra harminc perc, akkor egy minutát se késsen. A pápaszemes mosolyog. A kár­tyajáték hirtelen abbamarad, a négy legény kíváncsian fürkészi az öre­get. Az egyik még megböki Andrist, mintha bíztatná vele, hogy csak ne hagyja magát. — Összeállítottál már tizenötfokos hidegben vagy zuhogó esőben szerel­vényt? — kérdi az öreg. — Nem én! Dejszen ma nincs fagy és eső sincs — feleli hetykén Andris. — Lehet más baj is. Kevés a mun­kaerő, kevés a vasutas, nem győzik idejében azt a rengeteg munkát. — Hát akkor legyek több! Állít­sanak be annyit, hogy győzzék ide­jében. Az talán rendben van, hogy csak ebben a kocsiban van egy kis világosság, a többiben meg a sötét­ben csücsülnek. Ezt is helyesli az elvtárs? — Ezt se helyeslem... De úgy lá­tom, te nem emlékszel rá, hogy há­ború volt és a németek csupaszra vetkőztettek és tönkretettek mindent. — Mit emlegeti azt a háborút? Azóta öt év elmúlott — elegyedik a vitába a koromhajú. Már a harma­dik, a szeplős is harcias és ugrani kész, ám az öreg nem jön ki a nyu­galmából. — Várjatok csak, fiúk. Számítsá­tok csak össze, mennyit termeltetek azóta és mennyit fogyasztottatok. Mennyivel jobb lett az életetek. — Mindig ezzel hozakodnak elő — dünnyögi Andris. — A jobb élettel. Hát hiszen jobb lett, azt mink nem tagadjuk. De a kutya istenit, mért kell nekem elkésni a mozit! — Holnap délután nem nézhetnéd meg azt a filmet? — De mikor nekem ina van gusz­tusom rá. Holnap délután kuglizni akarok. A vonat ekkor nagyot zökkenve megindul. Az öreg munkás nyilván reménytelennek találja a vitát, nem felel, újságot húz ki a zsebéből és olvasni kezd. A legények újra keve­rik a blattot, Andris egy darabig figyeli őket, aztán mintha valami nem hagyná nyugton, helyet cserél a pápaszemes szomszédjával és be­lebámul az újságba. — Nem'jártam mindenütt jószán­tamból, • öcsém. — Oszt miket ír az a német új­ság? ... Mint a miéink ... az élmun­kásságot, a szocialista versenyt, a túltelj esi tményt, meg a többi bo­londgombát ... Fű, de torkig vagyok velük! — Mondanék néked valamit, öcsém, ha volna egy kis türelmed meghallgatni. — Arról az újságról beszéljen, mert engem más nem érdekel. — Hát hiszen éppen erről .lesz szó ... Szívesen írna - ez az újsiág mindarról, ami néked „bolondgom­ba". De hát ők még nem tartanak ott, ők még igen messze vannak 1 tő­le... Nézzed csak, itt például arról ír az újság, hogy abban a csepp kis Ausztriában csaknem 200.000 a n un­kanélküli. — Hát az meg hogy lehet? — Az úgy van, hogy ők még a ré­gi vágányon haladnak, a kapitaliz­mus vágányán. Náluk a Marshall­terv urai diktálnak, a tőkések szab­ják meg ott a munkások keresetét, nálunk meg te magad. — Én magam? — néz Andris hitet­lenkedve az öregre. — Miket beszél maga, apám! — Pedig így van ez, öcsém ... Te magad és én, meg a többi társad dönti el, hogy mennyi a kereseted és milyen az életed. Hogy emelke­dik-e a béred vagy kevesebb lesz, ha lemaradsz a termelésben. Ha többet termelsz, több is jut rád ... Dejszen ezt te tapasztalhattad mór egymagad nem is egyszer ... Vagy olvasd csak, hogy mennyivel csökkentették a Szovjetúnióban megint az árakat... Azt hiszed, azért tehették, mert ná­luk a tőkések az urak és az ő fe­neketlen zsebük nyeli el a dolgozó ember munkájának hasznát? Nem bizony! Hanem azért tehették, mert minden dolgozó ember többre és jobbra törekszik, mert nem rühelli a vasút kis késését, nem tartja „bo­londgombának" a szocialista ver­senyt, az élmunkásságot... — Azt akarja mindevvel mondani, apám, hogy tán menjek el vasutas­nak? * — Dehogy is akarom. Te csak ma­radj a munkahelyeden, csak aztán ott a posztodon tégy kj magadért. — Hallja, öreg, maga engem ne agitáljon. Vagy azt hiszi, hogy az én munkám nem tisztességes? — Feltételezem, hogy tisztességes, de azt bizonyosra veszem, hogy jobb is lehetne. A szeplős erre szinte felnyerít: — Püff neki! Megadta neked az öreg, Andris. A pápaszemes csak mosolyog és odafordul Andrishoz: A régi, kapitalista világ, a földes­úri Magyarország diktatórikus korá­nak levegője elevenedett fel az érsek­újvári nagyközönség előtt szombaton est^ a Szokol kultúrház színpadán, ahol a helybeli cigánymükedvelök elő­adták Szigligeti Edének a „Cigány" című 3 felvonásos színmüvét. Az író ebben a népszínmüvében hü képet ad arról a nyomásról, amelyet a grófok és a bárók világa gyakorolt a kita­szított, a kisemmizett proletárra, a cigányra. Amikor a cigány, a becsü­letesen dolgozófalusi kovács csak ar­ra volt jó, hogy fiát elvigyék kato­nának, de ugyanakkor nem vették őt emberszámba, és nem engedték meg, hogy ez a művészi adottságokkal megáldott faj felszínre hozhassa azo­kat a kultúrális értékeket, amelyek ősidő óta benne szunnyadnak. Művé­szi hajlamaik kibontakozásának na­gyon szűk teret engedtek és a belő­lük kitörő nagy tehetségeknek is csak a társadalommal való nagy harc árán sikerült felvergődníök. A kapitalista társadalmi rend ki­rekesztette magából ezt a népet, mindenütt kiseirreiizte, ütötte, rúgott rajta, belökte iszapba és csak az új kor embere, az új világnak gyöngyhalásza látta meg a fenéken csillogó gyöngyszemeket, az embert, aki szebb és emberibb élet, szabad­ság és kultúra után szomjazott. És most, mikor minden lehetőség megnyílt számukra a szocialista tár­sadalmi rendben — ahol nincs vallá­si, nemzetiségi és faji különbség, ha­nem csak egy van: a dolgozó, a szo­cializmust építő ember — megmutat­ták ezzel az első előadásukkal, hogy igenis méltók arra, hogy ne a társa­dalom kitaszítottjainak tekintsék őket, mert értékek lakoznak bennük. Az előadást már hetekkel ezelőtt óriási érdeklődés előzte meg. A lel­kes tagokból álló színjátszó csoport minden tehetségét összeszedve nagy odaadással készült a nagyközönség előtt való első bemutatkozására. A népszínmű nehéz feladatok elé állí­totta a műkedvelőket, de valameny­nyien kifogástalanul megállották he­lyüket. Az öreg Zsiga cigány szere­pében művészi alakításával kitűnt Farkas Jenő, aki tökéletes hűséggel adta vissza a fiát és a lányát rajon­gásig szerető öreg cigány lelki vilá­gát. Mellette feltűnt a csinos és ke-l­lemeshangú Dráfi Erzsébet Rózsi szerepében, aki látva öregedő édes­apját, minden munkájában segített neki. Drámai erővel játszotta meg a szerelmi bánatában megörült cigány­lányt. aki úgy vélte, hogy Gyuri, a falusi zsellérlegény (Dániel F.) el­hagyta öt. Nagy sikere volt Sebők Gyulának Márton gazda szerepében, humoros megjelenésével sokszor megkacagtatta a közönséget. Rebeka szerepében elsőrendű alakítást nyúj­tott Farkas Vali. Színpadra termett tehetség. — Kurta, a kulák (Dráfi B.) mindent elkövet, nehogy unoka­öccse Gyuri a szép cigánylányt, Ró­zsit elvegye, azért Gyurit el akarja vitetni katonának, de Rózsi öccse Peti, mivel jó barátja, bevonul he­lyette, Petit viszont Évi. a szomszéd parasztlány siratja meg. Rebeka, Évi édesanyja nem jó szemmel nézi Peti cigánylegény udvarlását, ezért, hogy Gyuri vegye el Évit, a faluban elhí­reszteli, hogy Peti meghalt. Évi azon­ban nagyon szereti Petit. A költői igazságszolgáltatás most jelenik meg, amikor Várszegi földesúrral, akit a jó megjelenésű Farkas F. alakított, váratlanul betoppan a meghaltnak vélt Peti, aki feleségül veszi Évit, Gyuri pedig a szép cigánylányt, Ró­zsit és közösen tartják meg a lako­dalmukat. ' A darabnak olyan óriási sikere volt, hogy másnap újra telt ház előtt megismételtük. — A többi szereplők közül kiváltak: az urasági hajdú, Dráfi Tibor, a kisbíró, Karvai N., to­vábbá Zsemberi Évi, Dániel E., Kot­lár R., Lakatos M., Zsemberi F., Zsemberi I., Kovács L., Farkas M. és Balog Etel. Sebestyén A könyvtárak fejlődése a Magyar Népköztársaságban A magyarországi könyvtárak fejlő­désének története érdekes tanulságo­kat szolgáltat. Az urak Magyaror­szágában mindössze 278 könytár állt az olvasóközönség rendelkezésére. Ez a szám 1944-től 1949-ig a népi de­mokrácia 5 esztendeje alatt 3298-ra emelkedett, tehát a felszabadulás óta 3019 könyvtár létesült az országban. Míg 1901-től 1944-ig évi hattal sza­porodott az ország könyvtárainak szá­ma, addig 1945-től 1949-ig évenkint 604-el. A felszabadulás óta létesült 3019 könyvtár így oszlik meg. 1082 lÄrzetí és népkönyvtár, 1933 szakszervezeti és üzemi könyvtár és 4 egyetemi könyvtár. A legnagyobb könyvtárak Budapes­ten vannak, ezek közül a Nemzeti Mú. zeum Országos Széchenyi Könyvtára 1,222.000 kötet könyvet és 150.000 ira­tot tart számon. A Pázmány Péter Tudomány Egyetem Könyvtára 811.785 kötet könyvet és 3620 kéziratot, a Ma­gyar Tudományos Akadémia könyvtára 690.000 kötet könyvet és folyóiratot, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára 319.000 kötetet, a Bulapest különböző kerületeiben mű­ködő 24 fíókkönyvtá.' pedig 250.000 kötet könyvet tartalmaz. Az országos jelentőségű könyvtár­intézményeken kívül, a szakszerve­zeti, üzemi és népkönyvtárak a váro­rosi és falusi dolgozók széles töme­geit vonták be az olvasók táborába. A szakszervezeti és üzemi könyvtá­rakban 750.000 kötet könyv áll az olvasók rendelkezésére. 1949-ben könyvtáranként 7—8000 kötettel 10 körzeti könyvtár Is ala­kult. Ezek 400 alapkönyvtárat lát­nak el könyvanyaggáL — Látod, ez a két világ közti kü­lönbség. Ott munkanélküliség és nyomor, nálunk növekvő bőség. Itt legfeljebb az a baj ugyl, hogy a vo­natunk egy kicsit késett és te talán ezért ma nem mehetsz a moziba. De abban én biztos vagyok, hogy néked hetente akár kétszeri mozira is telik, — Megdolgozok érte, mért ne tel­jék! — Van itt egyéb hír is, öcsém, ami jobban kinyithatná a szemed... Nézd csak, emitt ebből a házból, itt az ablakból, ahová ez a nyíl mutat, egy asszony levetette magát a két kis porontyával és szörnyethaltak. Mit gondolsz, miért tett ilyen szörnyű­séget az az asszony? — Biztosan elhagyta az ura. — El, de nem úgy, ahogy te gon­dolod. Meghalt és az asszony nem tudott annyit összekaparni a két ke­ze munkájával, hogy jóllakjanak... Látod, ilyesmi is csak ott történhet, ahol a tőke az úr. Nem egyszer ol­vasok én ilyen öngyilkosságokról. A múltkor valahol Berlin nyugati öve­zetében történt hasonló eset. De mér­get is isznak a kenyér nélkül maradt asszonyok, ha nem bírják tovább a nyomorúságot... Nálunk meg az apátlan gyerekeknek napjában ötször is jut étel, az asszonynak meg mun­ka, hogy eszébe se jut, hogy elemész­sze magát... Nálunk az ilyen asz­szony még újra boldog lehet. — Elment a sütnivalója, azért tet­te. —> Látom, nehéz téged meggyőz­ni ... De emitt mást is olvashatsz ... hogy nem kell annyi színház Bécs­ben. Ha a felét bezárnák, a többi va­lahogy megélne... Érted ezt, Andris öcsém? — Ök tudhassák a legjobban, mit kell nekik csinálni. — Hát éppen ez az, amit nem tud­nak. Csak kapkodnak, foltozgatnak... Náluk nem köll annyi színház, mink meg folyvást újakat nyitunk. Már a faluba is járnak autókkal. Minden istenhátamögötti kis faluba, ahol ed­dig csepűrágó se járt, odajön a szín­ház, odajön a könyv, az újság, a kul­túra ... Érted a különbséget? A vonat ismét megállt. A pápa­szemes felállt. — Na, én itt leszállok, öcsém ... Ezt a füzetet meg itthagyom néked, olvasgasd egy kicsit. A viszontlátás­ra! Andris kezébe vette a füzetet és egy darabig csak nézett az öreg után. — Hallottad ezt a bogarasfejűt, Tercsi? — Hallottam — mondta a láiny. — Tudod, ki a bogaras? Éppenséggel te, ha tudni akarod. — Tik ketten összepászolnátok... Itt a füzete, én nem rontom el véle a szememet. — Hát akkor mire való? — Most arra, hogy téged nézeges­selek. — Eriggy!... Nem kérek az olyan embef nézéséből, akinek hájjal teli a fej*. — A mindenit, de felvágták a nyel­vedet! A szeplős rántott egyet Andris karján. — Ülj le, Andris!... Ne kezdj ki vele. Nála is a rövidebbet húznád! — Maj megmondom én még az öregnek a magamét! — Mikor? — Dejszen hallottad, azt mondta, a viszontlátásra!

Next

/
Thumbnails
Contents