Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)
1950-03-10 / 59. szám, péntek
1950 március 10 A népi demokráciák sportja BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG Ismeretes az, hogy a Szovjetúnióban bajnoki mérkőzéseken is lehet játékost cserélni. Ehhez közelednek most a bolgár labdarúgók, amikor elhatároztak, hogy a most kiírásra kerülő Vörös Hadsereg Kupa mérkőzéseken lehet majd játékost cserélni.. A kupamérkőzéseken a kapust végig ki lehet cserélni, s ezenfelül a II. félidő kezdetéig egy mezőnyjátékost is szabad cserélni. Csütörtökön az Academic— Szófiai Cserveno Zname mérkőzéssel indult az 1950. évi labdarúgóbajnokság. A köztársasági csoportban a következő egyesületek indulnak: Szófiai csapatok: Dinamó, Sztroitel, Torpedó Academic, Cservenó Zname. Vidéki csapatok: Plovdiv Torpedó, Pleven Torpedó, Mareki Cserveno Zname, Sztálin, Szpartak. A tizedik résztvevő a Hadsereg csapata. LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG A Lengyel Ifjúsági Szövetség elnöksége kijelölte a sport és a testnevelés területén megoldandó feladatokat. 1. A testnevelésnek és sportnak tömegesítése és általánosítása az ifjúság körében. (Értékmérő itt az lesz, hogy a próbázások során hányan szereznek jelvényt, hány sportkör és néfii sportegyesület alakul s ezek miként működnek.) 2. Gondoskodni kell arról, hogy a munkás- és paraszti!jakból minél több testnevelési . és sportoktató káder kerüljön ki s hogy valamennyi sportoló elméletileg is állandóan képezze magát. Az elnökség utasította a szövetség valamennyi munkás-, paraszt- és iskolai szervezettét, hogy a munkaterületükön fennálló sportköröket vegyék védelembe, gondoskodjanak azok fejlődéséről s az egyesületekkel karöltve rendezzenek versenyeket, megbeszéléseket, felolvasásokat, vitaestéket. A Lengyel Ifjúsági Szövetség állandóan figyelemmel kíséri a falusi sport fejlődését, mint á _ sportnak és a testnevelésnek azt t a területét, amely a jelenlegi 2 helyzetben a legtöbb segítséget Í és támogatást igényli. KOMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG T A román sportoló nők termef lési csúcsokkal készülnek a I Nemzetközi Nőnapra. Jassyban f például Pop Eugénia szövőnő, | az üzem tornászcsapatának tagja eddig 190 százalékra emelte teljesítményét. Szatmáron Székely Júlia és Ilosvai Magda — mindkettő kosárlabdázó — 160, illetve 180 százalékra emelte tel, jesítményét. A nagybányai szí, nesfém-kombinátban dolgozó • sportoló nők is bejelentették, ' hogy megdöntik termelési csúcsi eredményeiket. [ ' A román atléták edzőtáborban ; • készülnek a l'Humanité-verseny- i re. Március 10-én válogató ver- • senyt rendeznek s ekkor dől el, ] hogy kik utaznak Párizsba. Bukarestben 40 méter hosszú j 1 sportcsarnok épül s ezt március j '; 10-én avatják fel. j ÜJ S10 rVrzáňová (Csehszlovákia) nyerte ismét a női műkorcsolyázó világbajnokságot A magyar Nagytestvérpár harmadik lett Szomhafon ufazsiik Londonba a csehszlovák jégkorongozók Az idei jégkorong: világbajnokságot, mint már jelentettük, Londonban bonyolítják le. A csehszlovák jégkorongozók szorgalmasan, állandó edzéssel készültek a világbajnokságra. Az utolsó előtti edzésüket Kladnón végezték, ahol mind a, két. csapat fényes győzelmet aratott. A válogatott jégkorongozők szerda este érkeztek vissza Prágába, ahol pénzkén orvosi vizsgálatra mennek, majd este a prágai Téli Stadiőnban játszák utolsó előkészítő mérkőzésüket. A mérkőzés után a prágai Tyrš-házban szállásolják el őket, ahonnan március 11-én, szombaton utaznak az angol fővárosba. Á prilis 30-án Budapesten: Magyarország - Csehszlovákia válogatott latidarúiómirlőzis A füleki sportolók se gély kiáltá sa! flz új uszoda építéséhez, a sporttelep kibővítéséhez és a klubhelyiség felállításához , kéri a füleki fiatalság az üzemi tanács és a Párt segítségét Fülek a csehszlovákiai magyar munkásság erős bástyája volt régen és most is az — olvassuk és halljuk ma különösen t Az újságok hasábjain olvassuk a füleki munkásságnak a szocializmus felé való nagyarányú kibontakozását, a termelés fokozását és egyéb kezdeményezésekről szóló újabb és újabb beszámolókat Ezzel szemben kevesebbet hallunk a füleki kultúr-, egészségügyi- és sportmunkáról. Füleknek, illetve a gyár dolgozóinak ma sem áll rendelkezésére nemcsak megfelelő, de semmiféle kultúrhelyiség. A gyár fiatalságának a korcsmán kívül sehol sincs lehetősége összejönni s a sportoló ifjúságnak nincs semmiféle klubhelyisége. A virágzó labdarúgó-sporton kívül szinte alszik a többi port. S ca szségügtji szempontokat figyelembevéve, a gyár munkásságáiuik nincs módja és lehetősége a fürdésre sem. Eletkintve attól, hogy rossz földrajzi fekvése miatt Fiileknek sem folyója, de még kis patakja sincsen, ne ,i áll a dolgozók rendelkezésére még semmiféle fürdő. A szomszédos kis korláti bazaltbánya dolgozói remek uszodával rendelkeznek s ugyanakkor Fülek több. mint 4000 dolgozójának kilométereket kell megtenniök, ha fürdeni akarnak. Az uszoda és a klubhelyiség kérdése most a legfontosabb téma a füleki sportolók között. Vinár Dezsővel, a ZSJ Kovosmalt Fülek agilis titkárával, a gyár egyik régi, szorgalmas dolgozójával és sportreferensével beszégetünk. Az ö kezében futnak össze a gyár sffOrtdolgai és ő tudja és ismeri legjobban a füleki sportügyeket. Gyaage a svéd ökölvívók • átlaga (Stockholm) — A svéd ökölvívó bajnokságon általában gyenge átlagteljesítmények voltak. Ahlin például erősen visszaesett az utóbbi időben. Feltűnt vir: t két tehetség: a 19 éves Storm és az óriási ütöerejü Johansson. / z új bajnokok névsora (légsúly-tól fejeié) : B. Olsanen, R. Svedberg, B. Ahlin. T. Berglund, A. Stenberg, S. Ahneloí, R. Storm, J. Johansson. Prešov C. Karlin Teplice CSD Košice CSD ?lzeň Slavia NVB Bohemians ATK Trnava Sparta V. Plzeň Žilina V. Zelezárny Kar. Vary Žižkov Hr Králové Žabovŕ (kosl.) Olomouc Gottw. (kosl.) Plzeň Bohém, (birk.) Sokolov T. Kolín vbox) London. — A londoni Wembley sportcsarnokban, szerda este a nőj műkorcsolyázó világbajnokság szabad gyakorlatait bonyolították le. Mint a tegnapi szamunkban jelentettük, a kötelező gyakorlatok után Aja Vrzáňová vezetett, aki tavaly megynyerte a világbajnoki címet. Londoni jejentés szerint a csehszlovák mükorcsolyázónő a nagy konkurren" Csehszlovákia első idei nemzetközi mérkőzését Budapesten a magyar válogatott ellen játsza. A válogatott csapat tagjai a budapesti mérkőzés előtt több edző-mérkőzésen vesznek részt. Az első edző mérkőzést már— Fülek munkásságának egyik legrégibb és legégetőbb sport- és egészségügyi problémája —; kezdi szavait Vinár Dezső — az uszoda kérdése. Eltekintve attól, hogy Füleknek semmiféle folyóvíz nem áll rendelkezésére, sajnos, sem a gyárnak, de még a községnek sincs uszodája vagy strandja. Régi bűnök ezek, mellyel dolgozóink tisztában is vannak, de sajnos, mulasztások történtek e téren most isi A község részéről annyira figyelmen kívül hagyták ezt a fontos dolgot, hogy sem a kétéves tervbe, sem pedig az ötéves tervbe nemcsak, hogy fel sem vették az uszoda építését, de még azt ott be sem jelentették. Tekintettel arra. -hogy Fülek ma nagytömegű munkást foglalkoztat, kötelességünknek tartjuk, hogy ezek nek a dolgozóknak megadjuk sürgősen a lehetőséget a fürdésre. Sajnos, a hivatalokban mindenütt nagy nehézségekkel találkozunk, mivel az építkezés nincs az ötéves tervben bejelentve. — Mi, a ZSJ Kovosmalt Fülek sportvezetői éppen a napokban elhatároztuk, hogy a fürdés és sportolás céljaira szolgáló tiszodát még ebben az évben megépítjük, ha mindjárt csak bazaltkővel is lesz most még csak a medence kirakva. Mi, sportvezetők már minden előkészületet megtettünk s mihelyt az időjárás engedi, hozzá is kezdünk a futball-pályával szemben lévő.domboldal tövében levő forrásvíznél az cia ellenére megérdemelten nyerte meg a világbajnokságot. Második az angol Altwegg lett. Az eredmények a következők: 1. Vrzánová (Csehszlovákia) 1359.16 pont, 2. Altwegg (Anglia) 1345.71 pont, 3. Sherman (USA) 1330.58 pont, 4. Morrow (Kanada) 1319.73 pont, 5. K1 oper (USA) 1295.11 pont. 6. D n Eief 'Francia) 1202.46 pont, cius 26-án tartja mind a két keretcsapat. Az „A" csapat a szlovákiai csapatok válogatottjával, míg a ,,B" csapat viszont a zsolnai kerületi válogatott ellen szerepel. 50X25 méteres verseny- és sportuszoda megépítéséhez. — Maga a sportegyesület hogyan lesz képes az uszoda megépítésére? — A füleki sportolók ma nem ismernek lehetetlent és ha a dolgozók érdekeiről van szó — emeli fel hangJát Vinár Dezső —, akkor minden áldozatra készek! A munkává) nem lesz baj, csak a kötött, anyagok beszerzése körül lesznek hibák. Az Uszod^ építéséhez körülbelül 6—7 vagon cementre és vagy 2 vagon beton-vasra volna szükségünk. Reméljük azonban, úgy a szakszervezet, mint a Párt bevonásával sikerül majd a fenti anyagokat i s megszerezni. — Mi van a 'sportteleppel? Halljuk, ott is építkezésre van kilátás! — Sajnos, — mittt láthatta — a sporttelepünk a lehető legrosszabb állapotban van. melynek rendbehozatalához vezetőségünk már hozzá is kezdett. De ha azt akarjuk, hogy ez a sporttelep a követelményeknek meg' is feleljen, úgy okvetlen szükséges az üzemünk hathatós támogatása is. Sajnos, itt ki kell jelentenem, hogy üzemünk részéről a sport szinte_ semmiféle támogatást eddig nem élvezett! , — Sporttelepünk a község jóvoltából 40 méterrel bővül. így tervbe van véve a könnyű-atlétika bevezetése is ebben az évben, melynek egy 400 méteres futópályát és egy 100 méteres sprint-pályát építünk, ugróés dobópályákkal együtt. Valamint ide épül a két úi röplabda (vo-lley ballj pálya is. Kibővített, sporttele7. Baxter (USA) 1267.69 pont. Lerchová csehszlovák versenyzőnő 1214.49 ponttal a 12. helyen végzett. Az oslói Európa-bajnokságon győztes Nagy testvérpár balszerencsés versenyt futott Londonban a mükocsolyázo világbajnokságon, de még így is csak nagy küzdelemben szorult a harmadik helyre az amerikai és az angol kettős mögött. Közvetlen a futás befejezése előtt baleset érte a magyar Európa-bajnok kettőst. Nagy Marianne sérült térde nem bírta a megerőltetést és már csak egy lépés volt hátra a teljes befejezéshez, ámikor hacsak egy pillanatra is, de leült a jégre. Bátyja ügyesen feltalálta magát, azonnal felemelte és sikerült is befejezniök futásukat. Ez a hiba természetesen rontott pontteljesítményükön. Az amerikai Kenedy-pár jól futott. De a külföldi és tárgyilagos szakértők véleménye szerint Nagyék a balszerencsés „leülés" nélkül megnyerhették volna a világbajnokságötl A világbajnokságot az amerikai Kened ytestvérek nyerték 96.7 ponttal, második helyen az angol N i c k s-testvérek, míg a harmadik helyen a magyar N a g y testvérek végeztek. pünkön kap majd aztán télen helyet az új korcsolya- • és jégkorong-pálya is. — Mihelyt az időjárás megengedi, ezekhez a munkálatokhoz is hozzá szeretnénk fogni, de ez a kérdés, sajnos, még anyagi gondokat okoz. Éppen ezért felhívom az üzemünk vezetőségének figyelmét, hogy egyesületünknek ide vonatkozó kérését méltányosan intézze el! — Hogy áll a klubhelyiség és a kul'túrhelyiség ügye? — tesszük fel' a kérdést. — A felsoroltakon kívül a legkritikusabb a helyzet a kultúr- és klubhelyiség szempontjából. Mint füleki őslakos, ős«intén bevallom, szégyenlem a nagy nyilvánosság előtt tárgyalni ezt az ügyet. De tény az, hogy a füleki dolgozó ifjúság nem tud hol találkozni, mert egyátalában ilyen helyiség Füleken nincs. Kilátásba van ugyan helyezve a volt Szedlacsek-vendéglő kultúr- és sportegyesiileték részére, azonban érthetetlen, higy ilyen sürgős ügy miért húzódik már annyi idő óta? Reméljük azonban, hogy végül mégiscsak átengedik a,z ifjúságnak ezt a helyiséget, annál is inkább, mivel az épület amúgyis a gyár tulajdona és senkinek sem érdeke, hogy ott ňe klub^ helyiség legyen. Az ügy sürgősségére való tekintettel apellálok itt az illetékesekhez, hogy ezt a dolgozó ifjúság szempontjából nagyon is fontos ügyet mielőbb kedvezően el is intézze. Mi hisszük, hogy a füleki dolgozó ifjúság részére annyira fontos uszoda és klubhelyiség kérdése az üzemi tanácsnál és a helyi pártszervezetnél is meghallgatásra talál s Füleknek mielőbb felépül majd az uszodája és meglesz a klubhelyisége is. Nemesócsai Állami Gépállomás —Sokol Poštári Bratislava 4:0 (HO) Vasárnap Nemesócsán játszották a barátságos mérkőzést, melv szép küzdelmet, jó játékot hozott. A honiak annak ellenére, hogy hagy szél .ellen játszottak az első félidőben, megszerezték a vezetést. Fordulás után a honiak szinte kapujukhoz szegezték ellenfelüket. A testnevelési dolgozók iskolázásának első éve Az Állami Testnevelési és Sporthivatal kezdeményezésére és a COS közreműködésével február 6" tői tartották meg Prágában a Sokol funkcionáriusok első négyhetes iskolázását. A Tyrš"iskolában kb. 50 résztvevő jött össze a kerületi és a Sokol bizottságok testnevelési munkásai közül. Testnevelésünk és sportunk fejlődése, elsősorban a testnevelési dolgozóink munkáján alapszik. Eddig az volt helyzet, hogy ezek az egységesítés munkájában, érthető okokból nem jártak el egységesen, hanem munkájuk különböző formában haladt. Ezért a testnevelési és sportközönségünk örömmel fogadta azt a hírt, hogy ezeknek az egyenlőtlenségeknek kiküszöbölése végett a? összes testnevelési munkások fokozatos iskolázását végzik az egységes szervezeti, technikai és eszmei munka elérése miatt. A testnevelési iskolázás új tartalma, különösen annak eszmei része kétségkívül felépítési munkánk nagy gazdagodását jelenti. A résztvevőket testnevelésünk haladó irányába állították és egyedül helyes alapra vezette őket — a testnevelésnek és a sportnak a dolgozó nép tömegei közti elterjesztésére. Ezért nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ez az iskolázás nemcsak testi és erkölcsi felkészültséget, de politikai öntudatot is hozott. Nem volna helyes és kommunistához illő dolog csak az előnyök jelentőségét és fontosságát értékelni és kiemelni. Kötelességük rámutatni oly dolgokra is, melyek az iskolázás rendes lefolyását zavarták és a résztvevők között bizonyos elégedetlenséget keltettek. A programmot mintaszerűen állították össze, de nem volt szerencsés az előadók kiválasztása, — bár emiatt nem lehet az iskola vezetőségét hibáztatni, melynek gyakran pótlást kellett keresni és választani az oly előadók helyett, akik az utolsó pillanatban léptek vissza. Másik és ez számunkra, úgy gondoljuk, legkellemetlenebb körülmény az volt, hogy habár az előadók kiválóak voltak, gyakran megesett, hogy egy és ugyanazon tárggyal foglalkoztak. Nézetünk szerint az előadásokat még a tanfolyam megkezdése előtt az iskola vezetősége elé kellett volna terjeszteni, amivel az azonos előadások elkerülhetők lettek volna. Kik nyerték Európában az idei jégkorongbajnokságot Az 1949—50-es jégkorong-bajnokságot mindenütt befejezték. Csehszlovákia bajnokságát az ATK, Finnországét a KC íves, Franciaországban a Racing Club de Paris, Magyarországon a Mallerd, Lengyelországban a Zwiáz" kowiec Krimica, Ausztriában Wiener EG, Romániában a Rala Targu, Szovjetúnióban a CDK, Svédországban a" Södertallje, Svájcban a HC Davos nyerte a bajnokságot MMMMHMMMMMMH erj SZO, a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Jesenského 8. sz. Telefon: szerkesztöpég 262-77 és 347-16, kiadóhivatal 262-77. Főés felelősszerkesztő: Lőrincz Gyula. Feladó és irányító postahivatal: Bratislava II. Nyomja és kiadja a Pravda grafikai és kiadó vállalatok. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetés 1 évre 540.—, Vj évre 270.—, V* évre 135—, 1 hónapra 45.— Kčs. A hetilap (csütörtöki szám) előfizetése 1 évre 150 , V 2 évre 75.—, % évre 40.— Kis. A KÉPESKÖNYV előfizetése egy évre 120 Kös.