Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)
1950-03-05 / 55. szám, vasárnap
ÜJSZ0 L. OGNYOV: yldilliókról és milliomosokról 1950 mSrdiis 5 &int (J)attersott levelezése Sokan emlékeznek még bizonyára a „Cirkusz" című film főszereplőjére, Jimmyre, a néger fiúcskára. Ö volt az, akit az amerikai artista durván kivonszolt az aréna porondjára ,majd a nézők felé fordulva, kijelentette: — Uraim, ezt a piszkos négert fehér asszony hozta világra". — No és, mi van abban — felelte erre az egyik orosz tengerész és a síró gyermek fölé hajolt, megsimogatta. Aztán kézröl-kézre adták a kisfiút becézgetve, dédelgetve ... A film 14 évvel ezelőtt készült. A kis Jimmy szerepét a kétesztendős Jimmy Peterson játszotta. Mi történt azóta a kis néger fiúval a Szovjetúnióban, hogyan alakult 14 év alatt élete sora? Bizonyára sok embert érdekel ez, mert hiszen a rigai „Nahimov" tengerészeti intézethez sok levél érkezik naponta Jim Patterson címére. Kemcsatkától Kr'mig, Habárovszktól Moszkváig, Tbiliszitől Altajig a Szovejtúnló minden részéből érkeznek ezek a levelek. De akad köztük olyan is, amelyet a Szovjet Hadsereg katonái, vagy a balti- és feketetengeri flotta tengerészei írnak. Este. amikor a foglalkozásnak vége, Jim soká'g üldögél a levelek felett, majd mikor már többször elolvasta őket, megírja a választ is róluk. Az egyik levél, amit Irtiszkij Borisznak, a „Vörös Zászló" amuri flottila tengerészének írt, így szól: „Kedves Barátom! Rendkívül boldoggá tett a távoli Amurból küldött levele. Valamennyi amuri tengerésznek forró komszomoli üdvözletemet küldöm. Nagy tengeri úton még nem vettem részt, mert mindössze csak 16 éves .vagyok. Most ez iskolában a haditengerészeti elméletet tanuljuk. Bizonyos vagyok, hogy rövidesen nagyobb tengeri útra indulok és meggyőződésem, hogy mi, a „Nahimo;"iskola növendékei, becsülettel beváltjuk azokat a reményeket, amelyeket szeretet szovjet hazánk, a nagy Sztálin és az egész szovjet nép fűz hozzánk. Legjobb kívánsága :mat küldöm a dicső amuri tengerészeknek a magam és barátaim, a „Nahimov"-iskola többi növendéke nevében is. Barátotok: Jim". Az út .amelyet Jim a „ Nachimov"iskolájg megtett, hosszú volt. Sokszor ír esténként a tengerpartról s miközben rászegzi pillantását, arra gondol, hogy nagyapja az egész életét fárasztó rabszolgamunkával töltötte egy amerikai rabszolgatartó cukorültetvényein. Virginia államában. Az öregnek félkarja volt, mert még fiatal gyermekkorában az ültetvényes felesége egyszer haragjában a forró kemencében taszította. Mire kimentették a tűzből, felkarja már szénné égett. Apja Lloyd Patterson mérnök volt. s minthogy egy néger mérnök s taná-r részére Amerikában nincs munkalehetőség, a Szovjetúnióban utazott. Moszkvában csakhamar jelentős munkakört, jól fizetett állást kapott. Rövid idő után megismerkedett egy Vlera nevű orosz lánnyal akit megszeretett és nemsokára feleségül vettet Házaséletük boldog volt. Három gyermekük közül az első Jim, a második John, a legkisebb pedig a Tain nevet kapta. Jimből most tengerésztiszt lesz. Egyike a legjobb komszomolistáknak az intézetben. Testvérei még iskolába járnak. Apja 1942-ben elesett a Nagy Honvédő Háborúban. A gyermekeket az új haza az atyai gondoskodás szeretet minden jelével elhal moza. A három néger fiú sohasem fogja a Szovjetúnióban átélni azt, emit nagyapjuk és atyjuk átszenvedett Amerikában. Sohsem fog hallani egyetlen sértő, vagy gúnyolódó szót sem. Éppen ellenkezőleg a Szovjetúnióban az emberek szeretettel és barátsággal viseltetnek Jim és testvérei iránt. MHMMMMMHMMMMM HI HHMHUMMM H* Két hozzászólás Illés Béla meséli: — 1944 decemberében közvetlenül, miután Debrecen fölszabadult, előadást tartottam ott a Szovjetunióról. Mikor befejeztem, az első, aki a hallgatóság köréből hozzászólt, megkérdezte: Ismerik-e a Szovjetúnióban a vajat. — Az elmúlt hetekben egyik nagy textilgyárunkban beszéltem a Szovjetunióról. Az ottani könyvkiadásról volt szó. S mikor beszámolómat bevégeztem, a gyár egyik munkása, helyreigazította egy tévedésemet. Valamilyen Szovjetúnióban kiadott könyvnek példányszámát nem pontosan mondtam meg. A két hozzászólás között öt esztendő telt el. Pontosan kifejezik, mennyire másképpen látja, ismeri ma már minden egyes ember Magyarországon a Szovjetúniőt. Gorkij „A köztársaság egyik királya" című egyik gúnyiratában megrajzolta az amerikai milliomost, ezt az álszent emberevőt. — Mit csinál a pénzével? — kérdezte Gorkij tőle. — Még több pénzt! — Minek? — Hogy még több pénzt csinálhassak. * • • Gorkij a vasútkirállyal beszélgetett. Megkérdezzük Nikolaj 01" sanov kőművest, aki Moszkva egyik leghíresebb és legnépszerűbb embere, mert talán nincs is olyan kerület a Szovjetúnió fővárosában, ahol ne dolgozott volna. — Hány téglát rakott le életében? — Erre nem tudnék felelni. — Hát a mult évben? — Több mint egy milliót. Az öregek ugyan azt mondták, kopejkából lesz a rúbel, én csak azt mondom, téglából kell összerakosgatni a több házat, a több lakást és mindent, hogy jobban éljenek a szovjet emberek. • • « Míg az amerikai milliomos dollárokkal mér és számol, a szovjet emberek más mértékegységeket használnak: métert, köbmétert, kilométert, kilowattot, szenet, gabonát és acélt, — ők ezekben milliomosok. Mindenből mindig többet és többet bányásznak, termelnek, öntenek, hogy még jobban éljen a nép. Akad hát köztük is jó néhányszáz milliomos. Filip Szvesnyikov, a „Sarló és kalapács""gyár acélöntője edíig egymillió tonna kitűnő minőségű acélt termelt. Vagy menjünk el a „Kujbisev"-mozdonygyárba. A hidegprésműhelyben dolgozik Alekszej Bufjev, kinek újítási javaslatai eddig egymillió rúbel megtakarítást eredményeztek a gyárnak. Most a mozdony olajozójának szerkezetét változtatta meg és ez újabb egymillió megtakarítást jelent. — Minek ez magának? — Hogy nagyobb legyen a jövedelem. — Kié? — A szocialista hazáé! — feleli. Vagy menjünk be az zlatouszi „Sztálin kohászati üzembe". A mult évben ennek a vállalatnak több mint húszmillió rúbelnyi nyeresége volt. Ma már még messzebb tartanak* a főkönyvelő minden héten egymillió rúbel bevételt írt az állam javára. » * » Gorkij azt írta, hogy az amerikai köztársaság „királyának" ke' ze csodaerővel bírt. Ha a new yorki karosszékében ülve megAnyám valahol lisztet szerzett kovászolt, gyúrt és szaggatott, több legyen, — krumplit tett bele s íze miatt köménymagot. A pékhez ketten vittük el, a négyéves kisöcsém meg én, fülünket csípte a hideg. Hó volt a házak tetején. És hogy a kenyér meg ne fázzon, anyám kendőjét tette rá. A péknél meleg duruzsolt. Apám otthon járt fel s alá. szimatolta, hogy valahol Szibériában dollár termett, kinyújtotta kezét a Behring-szoroson át és megkaparintotta. Azóta sok minden megváltozott. Az amerikai milliomosok varázsereje visszafejlődött, karjuk rövidebb lett — Szibériában pedig új milliomosok, szovjet milliomosok nőttek fel, de eszükbe sem jut dollár után vadászni. Korkino városa nemrég keri'l + rá a térképre. Helyén a forradalom előtt kis falucska állt, lakosai nem is gondoltak arra, hogy a föld, amelyen lábuk tapod, milyen kincseket rejt magában. Egyszer azután geológusok jöttek és megállapították, hogy mérhe" j tetlen vastagságú szénrétegek fek- I szenek a földben. így tárták fel a híres korkinói szenet. * * • A korkinói bányászok között dolgozik ma Nikoláj Panarin, a szocialista munka hőse, akinek brigádja a mult évben a terven felül ötven szerelvény szenet termelt. Panarin eddig vagy egymillió tonna szenet bányászott. Fel sem foghatjuk nyomban, milyen óriási mennyiségű szén ez. Egymillió tonna — ez egymagában egész bánya. Landberg „Amerika 60 családja" című könyvében leírja Brad" ley milliomos longislandi házát. Száz szoba benne, az ebédlőben elfér másfélezer naplopó és a hálóMikor kisült, a kenyeret a kövér pék nem adta kl. — Duruzsolt nála a meleg. — Azt mondta, hogy pénz kell neki. Mentünk haza a kenyér nélkül, anyánk éppen padlót mosott; a függönytelen ablakon beragyogtak a csillagok. Holnap elhozzuk — szólt apám. Öcsém a fülemhez hajolt: — Holnapra kihűl a kenyér. — Éppen karácsony este volt. szobákban 45 vendég a pénzeszsákjával együtt. Valamennyi hálószobában egy szenteltvíztartó kehely tartozik a berendezéshez. Dupont milliomos házában olyan orgonát állítottak fel, amelynek tizezer sípja van és akkor szólal meg, amikor a vendég akarja; csupán egy pénzdarabot kell bedobni önműködő szerkezetébe. Az abhazi „Lenin'-kolhoz házaiban nincsenek ilyen szerkezetek, de az emberek kényelmesebben élnek benne. Minden parasztcsalád házában van villany és vízvezeték, a muzsikát pedig ingyen hallgathatják a rádión. A kolhoz jövedelme a mult évben j mintegy 10 millió rúbel volt, I idén még több lesz. Ezer és ezer ilyen milliomos kolhoz van. * * • > Valerij Cskalov, aki a világon először repülte át az óceánt, Moszkva—San Francisko közti repülőút járói visszatérve, a „Normandia" nevű hajón egy amerikai üzletemberrel beszélgetett. — Gazdag ember maga? — kérdezte az amerikai. — De még milyen! — Mennyije van? — Kétszáz millióm. — Ejha, rúbelben vagy dollárban? — Emberben! Ennyi ember dolgozik értem, akárcsak én őértük. * * • Igen, a Szovjetúnióban — mii" liókkal mérik a milliomosokat. KTJCZKA PÉTER: KENYÉR A. ZÁPOTOCKÝ 2 9 ÜJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARJ DEZSŐ ért szállnak síkra. A tömeg szüntelenül előre halad, de hangját alig hallani. A munkások csendben vonulnak, úgy mint esténkint, amikor a munkából hazamennek. Hallgatag, szófukar emberek ezek, de igazi és ma különösképpen igazi emberek. Nézd csak meg őket, ott látod azt a nevezetes „elemi erőt"! Nem kell megijedned. Érzed, hogy az erőt hatalmas gondolat uralja. És egyszeribe csodálatosképpen megérted az idei május 1-ét, egyszeribe felismered — és itt Neruda szinte prófétikus szavai következnek —, hogy ma egyetlen rándítással megváltozott az egész eddigi társadalmi és politikai helyzet, de nemcsak a mai napra változott meg!" A négyek tanácsa. Május elseje is mögöttünk volt már. Az okorai erdőben, illetve annak kováry-i oldalán egy nyári vasárnap délután négy férfi heverészett: Ladislav Budecsky zákolanyi szabó, Václav Vosmik újezdi kőműves, Tom ás Lánsky okorai cipész és Josef Efler kolecsi mezőgazdasági munkás. A társaság közepén egy leterített felöltőn három kártyacsomó és a férfiak mindegyike előtt néhány pénzdarab volt. A négy férfi nem kártyázott, hanem elég hangosan vitatkozott. De minden pillanatban kezükbe vehették a kártyát és megkezdhették a játékot. Az erdő szélén kisfiú üldögélt. Száraz faágat faragcsált és közben a kováryi vasútállomástól vezető ösvényt figyelte. Az volt a feladata, hogy jelt adjon, ha az ösvényen valaki az erdő felé közeledne. A férfiak nem azért találkoztak össze az erdőben, hogy máriást játsszanak. Az volt a céljuk, hogy megbeszéljék a készülő egyesülettel kapcsolatos utolsó kérdéseket. Az erdőben heverésző négy férfi a valóságban a környék első szocialista csoportját alkotta. Az egylet megalakítását jó eszköznek tekintették ahhoz, hogy Budecskörnyéki dolgozó népet öntudatra ébresszék és megszervezzék a tőkésrend igazságtalanságai elleni harcra. A négy barát mindegyike más-más környezetben és másmás körülmények között nőtt fel. így mindegyiknek meg voltak a maga tapasztalati és nézetei. Tomás Lánsky cipész volt. Amolyan igazi vidéki kézműves. Tudálékos és bölcselkedő ember. Igen sokat olvasott és különösen a bibliát tanulmányozta nagy alapossággal. Mélyen hívő ember volt, de amellett szüntelen szembehelyezkedett a klerikális körökkel és az . egyházzal. Azzal vádolta a papokat és az egyházat, hogy nem tartják meg a krisztusi előírásokat, meghamisítják a bibliát és önző céljaikra használják ki a vallást. Éppen ilyen hevesen kelt ki a világi igazságtalanságok ellen is Az igazságtalanságok, sérelmek és jogtalanságok legfőbb okát azonban csak az emberek öntudatának hiányában látta. Nem tudta, hogy a dolgozó nép öntudatának hiánya és elmaradottsága a nyomorúságos gazdasági helyzet természetes következménye. Lánskynak az volt a meggyőződése, hogy az emberek maguk okozzák tudatlanságukat, mert nem törődnek saját művelődésükkel. Azt hitte, hogyha minden dolgozó ember szorgalmasan olvasna és törődne önmaga képzésével, a jogtalanság megszűnne. Egész magatartásában tehát a megalkuvó reformizmus és opportunizmus veszedelmes hajlamait lehetett felfedezni. Egészen más beállítottságú ember volt Vosmik. Mint egyszerű bérmunkás az ellenzékiséget és a lázadást testesítette meg. Megélhetéséért mindig kemény harcot kellett vívnia. Mesterségének idényhez kötött volta állandóan bizonytalanná tette megélhetését. A kőműv smunka, ugyanis, nem biztosított megélhetést az egész esztendőre. Gyakran kellett más munkát keresni, amilyen éppen akadt, ősszel a cukorgyárban dolgozott a répa beszállításánál, télen jeget vágott a folyón, nyáron az aratásnál segédkezett és gyakran hetekre más vidéken kellett kenyeret keresnie, mivel otthon nem akadt munkája. Vosmiknak, érthető módon, szün" telen ellentétei voltak a munkaadókkal, mert nem tűrte el szidalmaikat. Igen gyakran szállt síkra mások érdekében, de azok, akikért önzetlenül harcba kezdett, sokszor cserbenhagyták. A végén Vosmikot dobták ki a munkából és azok, akikért sikra szállt, hallgattak, meghajoltak a felsőbbség előtt és nem keltek Vosmik védelmére. A kőműves ezért nemcsak a tőkések és általában a gazdag emberek ellenségének érezte magát, hanem a szegények" kel is szembenállott. — Csak hadd szidják, hadd uzsorázzák ki őket. Nem érdemelnek mást. Amíg a bőrüket le nem húzzák, úgyse fognak fellázadni, — szokta hangoztatni. Nem nagyon hitt a szervezőmunka eredményességében. Szerinte csak a lázadás és a forradalom segíthetett a szegényeken. Látnivaló tehát, hogy hajlamai a túlzó baloldal és az anarchisták felé vonzották. Efler nézetei lényegesen különböztek Lánsky és Vosmik felfogásától. Mezőgazdasági munkásként a császári uradalom zsellérlakásában nőtt fel. Ebben a zsellér* lakásban megismerte a rabszolgasorban sínylődő bér1 munkások életének minden keservét. Vallásos szellemben nevelkedett és valóban hitt az isteni igazságszolgáltatásban. Efler keveset beszélt, de annál többet gondolkodott, elmélkedett. Nap-nap után fel kellett fedeznie az ellentéteket a között, amiben hinni tanították és a között, amit a valóságos élet hozott. így fokról-fokra kiábrándult a vallásból és új hitét a szocializmusban találta meg. Szívvel-lélekkel, minden fenntartás nélkül csatlakozott a szocializmushoz. Miután meggőződött e tanítás helyességéről, ettől a hitétől senki sem tántoríthatta el többé. Hajlandó volt mindent megtenni, bármilyen munkát végezni, bármilyen áldozatot hozni, ha a szocializmus érdekei ezt megkövetelték. Sztrájkolni is hajlandó volt. Efler szemében ez volt a legnagyobb és legsúlyosabb (Folytatjuk.^
