Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-31 / 77. szám, péntek

AZ EMBER ÉS A VILÁG Marx és Engels látta ezt meg vaiój_L>an. Ök tárták fel tudományosan a kapitafczmus kegyetlen kizsákmányolását és ellentmondásait. Ők mutatták meg a proletariátusnak, hogyan harcoljanak a tőkések ellen, ők látták meg az elkövetkezendő boldog, új társadalomnak a körvonalait. Hanyatló korszakában a kapitalizmus imperialista szakaszába lépett. Ez a korszak már semmiféle haladást nem tud felmutatni. A művészetek zsákutcába jutottak. A „kultúrát" tömeggyilkosságra, koncentrációs táborok létesítésére, lincselésre és bacillusháborúk előkészítésére használák. Marx és Engels bizonyította be azt is. hogy a kapitalizmus keletkezésének pillanatában magában hordja bukásának csiráit, a bérmunkásokat, a proletárokat. Minél jobban fejlődik az árútermelés, annál több a proletár, a gyárimunkás, annál nagyobb a kizsákmányoiá;, amiért öntudatosabb, forradalmibb, szervezettebb lssz a proletariátus, s képes lesz a rendszer megdöntésére. Lenin alkalmazta Marx és Engels tanait az imeprializmus szakaszára. Megteremtette a proletariátus pártját és diadalra vitte az 1917-es orosz proletárforradalmat. A proletariátus teljesítette történelmi hivatását. Az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom a kapitalizmus rabbilincsének láncát először szakította el és ezzel példát mutatott a világ dolgozóinak. Lenin halála óta Sztálin folytatja a harcot és a munkát. Ö vezeti a hatalmas Szovjetuniót az osztálynélküli társadalom építésének útján. A szocializmusban a termelési eszközök, a földek, a gyárak a dolgozók tulajdonát képezik. A termelőerők szabadon fejlődhetnek, nincs akadály. Nincs kizsákmányolás, a dolgozók munkájukkal nem a tőkés hasznát növelik, hanem az egész nép .gazdaság i, k ulturális felemelkedését szolgálják. A második világháborúban újra megszakadt a kapitalizmus lánca. A Szovjetúnió segítségével megnövekedett a szocializmust építők tábora. Köztársaságunkban mi is a szocializmust építjük, a Csehszlovák Kommunista Párt és Gottwald elvtárs vezetésével. Eltüntettük a háború nyomait és minden dolgozó békés jövőjét építjük ötéves tervünkkel. Eljutottunk napjainkig az ember és a társadalom fejlődésében. Ma látjuk, hogy a világ két táborra szakadt. Egyik oldalon a rothadó, erejéből minden nap vesztő, haladásellenes kapitalista, imperialista tábor áll, a másik oldalon az erősödő, fiatal, életet jelentő béketábor. Erőnk ma már olyan, hogy képesek vagyunk a béke társak, a szovjet hatalom nevében, de most már mivel, hogy munkában töltötték el életüket és munkában is rokkantak meg, térjenek vissza a munka frontjára. Nem nagyon tetszett ez a két öregnek, de hát mitévők legyenek? Hiszen helyesen mondta a komiszár: meg kell nézni közelebbről, hogy mi történik a lelőhelyeken. Az Ilmény hegységben minden van, csak éppen rend nincsen. Lopják, tékozolják ott a nép vagyonát. Látta ezt a két öreg és elhatározta: — Elmegyünk magához Lenin elvtárshoz. Szakít ő egy kis időt a mi számunkra is. Felszedelödzködtek, hogy ismét útra keljenek, de készülődés közben a két öreg öszszeszólalkozott. Az,t mondja Vahon ja: — Mintának csak egy értékes drágakövet kell magunkkal vinni, amit majd beadnak a csiszoldába, no meg aranyport, de mást semmit. Szadik meg csak a saját nótáját fújta: — Mindenféle fajta kőből kell egy-egy mintát vinni, mivel. hogy tudós dologról van szó. Sokáig pöröltek, míg végre megegyeztek, mindegyikük azt pakkol a zsákjába, amit jobbnak tart. Vahonja igyekezett értékes drágaköveket összeszedni, zirkont. fenanitot. Kocskárba is beszaladt és ott kék euklzitot, meg rózsaszín topázt szerzett, meg aranyport Akkurátos kis zsákocskát rakott így tele, csupa, de csupa drágakővel. Szadik meg megtömött egy akmegvédéssére. A kínai nép' köztársaság megalakulásával újabb láncszeme pattant meg a kapitalizmusnak. Rövid idő kérdése, hogy a rozsdás lánc, amit a francia munkások, az olasz parasztok, a vietnami szabadságharcosok és az amerikai dolgozók rángatnak, mikor hull le végleg. A kommunista pártok új harcokba viszik a proletariátust, új győzelmek felé. Ahol kell, csatasorba állítják, ahol építeni kell, ott munkába viszik a dolgozókat. Ma a világ valamennyi népe Moszkva felé néz és hálával, szeretettel gondol korunk legnagyobb vezérére, Sztálinra. Röviden végigmentünk a világ keletkezésén, az élet születésén, az ember és a társadalom fejlődésén. Most már láthatjuk, hogy az emberiség ,sorsát nem vak, emberfeletti törvények irányítják, hanem a dolgozó nép harca és munkája. — Vége. — kora zsákot, hogy alig tudta felemelni és csupa olyan kövekkel, hogy csak hozzáértő ember emelné fel, ha útjába kerülne. Elutaztak Moszkvába. Az utazás, persze, nem ment simán, minden zökkenő nélkül Egy helyen Vahonja lemaradt a vonatról. Szadik, bár neheztelt rá, mégis nagyon elszomorodott, majdhogy bele nem betegedett. Végre is mindig együtt voltak, hált éppen most veszítsék el egymást, amikor ilyen fontos ügyben járnak. De meg a két zsák kö is sok gondot okoz egy embernek. Az emberek körüljárják, kérdezgetik, nem sót visz-e a zsá-* kokban, hogy eladja drága" pénzért. Ha pedig megmutatja a köveket, akkor elkezdik faggatni, hogy minek azok a kövek, meg akar-e gazdagodni, vagy valam; múzeumnak viszi? Egyszóval, se vége, se hossza a nyugtalanságnak. No, de szerencsére Vahunj'ának mégis sikerült valahogy utolérnie a vonatot, mikor már egészen közel jártak Moszkvához Ugy megörültek egymásnak, hogy összeölelkeztek, a többi utasnak meg a könnyei potyogtak a nevetéstől. Aztán megint összeszólalkoztak, hogy melyiknek a zsákja ér többet. De mosí már szelídebben tréfálkozva pöröltek. Az első éjszakát Moszkvában persze az állomáson töltötték. Reggel aztán elindultak Lenin eflvtársat megkeresni. Hamarosan meg is találták és úgy, ahogy voltak zsákokkal a hátukon mentek be a Népbiztosi Tanács házába. (Folytatjuk) * I. BAZSOV: A M A V O -S IKO < Egy öreg bányász meséiből.) Volt egyszer két testi-lelki jóbarát: Maxim Vahonja és Szádik Uzéjev, akit mindenki csak Szandugácsnak hívott. Az egyik oro.vz volt, a másik baskír, de a sorsuk egy volt — gyerekkoruk óta ércbányákban, aranybányákban dolgoztak — és mindig együtt. Olyan jó barátok voltak, hogy az emberek nem tudták, hova legyenek a csodálkozástól, ennek a nagy barátságnak lá'ttán. Mert bizony egymásra egy szemernyit sem hasonlítottak. Vahonja nagyon erős ember volt, nagyszakálló, sztlesvállú, ijesztő nagy ökle volt és akkora lába, mint a medvének. Olyan dörgő hangja volt, hogyha csendesen megszólalt, akkor is hét rőfnyire sodorta a legyeket a hangja zúgása, pedig ő maga ugyancsak szelíd ember volt Szelíd, mint a bárány. Szádik kistermetű, sovány emberke volt. szakáll helyett két szál szőr pelyhedzett az állán. De keményizmú, szívós legény volt és — nagyszerű vájár Előfordul ilyesmi: ránézel, attól félsz, hogy a szél elfújja, a munkában meg nem akad párja. Jókedvű emberke volt. Mindig énekelt, táncolt, vagy a tilinkóját fújta. Nem hiába nevezték el Szandugácsnak. ami a mi nyelvünkön fülemülét jelent. Ilyenek voltak Maxim Vahonja meg SzádikSzandugács. akik együtt taposták az élet úi'jait. Családja nem volt egyiknek sem Minek ültek volna hát egyhelyben. Fogták a cókmókjukat, tarisznyába rakták a szerszámaikat és útnak indultak. — Gyerünk, nézzük meg, hol élr.ek jól az emberek — mondja Vahunja. Szádik vígan lépked mellette és nagyokat kacag: — Szedd a lábad, Maximka! .. az új helyen csak a kezünket kell majd kinyújtani és magától ömlik bele az aranypor. — De mi haszna, ha úgy sem marad benne, hisz neked lyukas a kezed — tréfálkozott Vahonja és elkacagta magát: Ha-ha-ha! így élt a két testi-lelki jóbarát. Vándoroltak, bejárták a bányákat, a lelőhelyeket. Fenékig ürítették az élet keserű poharát, a munkában mind a ketten megrokkantak. Szandik elvesztette a jobb szeme világát. Vahonja megsüketült a bal fülére. Amikor elkezdődött a polgárháború, a két megöregedett jóbarát éppen Kocskar körnvékén élt, aranyat bányásztak. Amint ez már bányászemberhez illik, mind a ketten persze fegyvert fogtak és men:ek harcolni a szovjet hatalomért. Amikor aztán Kolcsakot elkergették, a komiszár így szólt hozzájuk: — Forró köszönet, öreg baj-