Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-30 / 76. szám, csütörtök

IIJSZÖ 1950 március 30 A RÁKOSI PER A Magyar Munkásmozgalmi Intézet kiadványaként a budapesti Szik­ra kiadásában a napúkban egy hatalmas, közel hatszáz oldalas könyv je­lent meg a „Kákosi-per" címmel. Rákosi elvtárs, a magyar nép vezetője és tanítója, az ellenforradalmi rendszer ellen folytatott lankadatlan küz­delme során tizenöt esztendeig, 192ö szeptember 22-től 1940 október 30-ig az osztályellenség kezében volt. Ennek az időszaknak az eseményeit, a Rákosi elvtárs kiszabadulásával végződő nagyszerű küzdelem történetét mutatja be ez a könyv, kizárólag egj korú dokumentumokon keresztül. A gyűjteményes kötet előszavában Réti László a következőket írja: Jogi szempontból két Rákosi-pei volt. Az első, amelyet 1925-ben a statáriális, majd 1926-ban és 1927­ben a „rendes" bíróság tárgyalt és amelyben „az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatása" — vagyis kommunista szervezkedés volt a vád tárgya és a második, ame­lyet a „királyi törvényszék" és az ítélőtábla 1935-ben tárgyalt és amelyben Rákosi elvtársnak, a Kom­mün hős népbiztosának, a Magyar Tanácsköztársaság idején folytatott tevékenységéért kellett felelnie. Va­lójában azonban egyetlen perről volt itt szó. az elnyomó, kizsákmányoló osztályok peréről, a dolgozó nép és annak törhetetlen vezetője, a Kom­munista Párt ellen. Rákosi Mátyás személyében ezt a Kommunista Pár­tot, a magyar munkásosztály jobb jövőjének, a dolgozó nép felemelke­désének ezt a reménysSgét és zálo. gát akarta megsemmisíteni az ellen­forradalom veszett dühe. Ha csak a Horthy-Bethlen-rondszer urainak vágyaitól és kívánságaitól függött volna, akkor kétségtelenül elpusztították volna Rákosi Mátyást. Mutatja ezt az a mohóság, amellyel 1925-ben statáriális bíróság elé állí­tották. miközben már készítették számára az akasztófát és mutatja az a konok szívósság, amellyel az első elpusztitási kísérlet balsikere után csaknem egy évtizeddel; újra bíróság elé állították és újra halállal fenye. gették. A népnyúzó, a munkásosz­tályt rettegve gyűlölő rendszer va­lóban megtett minden tőle telhetőt, hogy a körmei közé került, neki lát­szólag teljesen kiszolgáltatott ellen­felet megsemmisítse. Azonban a dp­log nemcsak rajtuk múlott. Az urak gazda nélkül csinálták a számadást, amikor azt hitték, hogy szabadon rendelkezhetnek Rákosi Mátyás élete felett. Mert a per folyamán mindig •újra és újra tapasztalniok kellett hogy két olyan hatalmas erő van, amelyet elfeledtettek számításba ven. ni, de amely erősebb a börtönrácsnál és a hóhérkötélnél, ellenforradalmi erőszakszervnél és vérengző tervek­nél. Rákosi Mátyást a hóhér kezéből újra és újra kiragadta saját rettent­hetetlen bátorsága és a munkásosz­tály nemzetközi szolidaritása. A kommunista meggyőződéstől fűtött törhetetlen e<ryéni bátorságnak és a világ dolgozói nagyszerű összefogá­sának hőskölteményét mutatja be ez könyv. * Rákosi Mátyás a Magyar Tanács­köztársaság bukása után négy éven keresztül a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom vezérkarában, a Kommunista Internacionáléban mü. ködött, mint Lenin és Sztálin közvet­len munkatársa. 1924-ben hazajött Magyarországra, hogy kezébe vegye az illegális, üldözött Kommunista Párt szervezését. Tudta, hogy az el­lenforradalmi rendszer halálra kere­si, tudta, hogy elfogatása esetén nem számítl at kegyelemre. De azt is tud­ta, hogy a magyar munkásosztály­nak, ha fel akar szabadulni, ha le akarja rázni magáról az ellenforra­dalom véres elnyomásá, erős, harc­edzett Kommunista Pártra van szük­sége. Ezt a Pprtot megszervezni jött haza Rákosi elvtárs. A magyar ellenforradalmi rend­szer ebben az időben már túl volt az első évek „kilengésein". A nagybir­tokosoknak és nagytőkéseknek a dolgozók zavartalan kizsákmányolá­sához rendre és nyugalomra volt szükségük. A jobboldali szociálde­mokraták segítségével sikerült, a dolgozók terhére, helyreállítani a há­ború és forradalmak által szétzilált gazdasági életet. Angol és amerikai kölcsönök segítségével stabilizálták a magyar pénzt. A kölcsönök tör­lesztésének és kamatfizetésének ter­heit, hallatlanul magas adók és ala­csony munkabérek formájában, a munkásság és dolgozó parasztság vállaira rakták. Az ellenforradalmat támogató egyházak és zsúfolt fegy­házak, rendőri karhatalom és jobb­oldali szociáldemokrácia tették a rendszert látsgólag szilárddá és tar­tóssá. A hamu alatt azonban izzott a parázs. A munkásság egyre elége­detlenebb lett és ha a kormány és a szociáldemokrata párt közötti tit­kos megállapodás — a hírhedt pak­tum még nem is került nyilvános. ságra, a tömegek bizalmatlansága a burzsoáziát kiszolgáló Peyerekkel és Vanczákokkal szemben állandóan nőtt. Csupán következetes forradalmi vezetésre volt szükség, amely az ösztönös elégedetlenséget helyes irányba vezeti és szervezi. A Kom­munista Párt azonban a Tanácsköz­társaság bukása után elszenvedett hallatlan arányú, vérveszteség és az illegális mozgalom véres üldözése következtében még nem tért magá­hoz, még nem tudott döntő erejű té­nyezővé válni. Rákosi Mátyás hazatérése és csak­nem egyéves működése alapvetően megváltoztatta a helyzetet. Munkája nyomán kiépültek az illegális párt­szervezetek, lezajlott a Párt első, újjáalakuló kongresszusa, megala­kult a kommunista irányítás alatt működő legális forradalmi munkás­párt, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt. A munkásmozgalomban megszűnt a szociáldemokrata boncok egyeduralma az ellenforradalom rend­iét és nyugalmát komoly veszély fe. nyegette. Érthető tehát, hogy ami­kor Rákosi Mátyás árulás következ­tében az uralkodó osztályok kezébe '-ertllt, ezek mérhetetlen gyűlöletük­ben és vak félelmükben minél gvor­sabban meg akarták őt semmisíteni. Megkezdődött a nagy küzdelem Rákosi Mátyás életéért. Rákosi elv. társ szívósan és kitartóan, lankadat­ienul . és hősiesen harcolt. Erejét megszázszorozla az, hogy soha egy pillanatig sem saját magáért, hanem az ügyért küzdött, amelynek harco­saként az ellenség kezébe került és az a tudat, hogy az egész világ for­radalmi munkássága " és haladó gon­dolkodói mögötte állanak. A haladó emberiség, a világ kommunistái pe. dig kitartóan harcolhattak Rákosi Mátyásért, mert nagyszerű magatar­tásával szimbólumává vált mindan­nak, ami haladó és forradalmi, mind­annak, amiért élni és harcolni érde­mes és becsületes dolgozók számára elengedhetetlenül szükséges. Rákosi illegális munkájával megte­remtette a szilárd, szétverhetetlen magyar kommunista mozgalmat; börtönbeli küzdelmeivel, nagyszerű kiállásával pedig harci lobogójává vált nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi forradalmi mozgalomnak is. Ez teszi érthetővé, hogy Moszk­vában és Párizsban, Berlinben és Pekingben, szerte a világon minde­nütt, a becsületes emberek, kommu­nisták és nem kommunisták egy. aránt, újra és újra felemelték tilta­kozó szavukat és harcos öklüket Rá­kosi elvtárs védelmében és meghát­rálásra kényszerítették a vérszomjas fenevadat. Az ellenforradalmi rend­szer fogcsikorgatva vonult vissza, azzal vigasztalva magát, hogy majd a börtönben pusftítja el a magyar nép legjobb harcosát. Vas Zoltán: RÁKOSIT ELFOGJAK. 1925 szeptember 22. Kedd. Tegnapelőtt este az összekötőnk arról értesített, hogy Rákosi megbe­szélésre hivat. Találkozásunknak ma délelőtt 11 órakor a Közraktár.utcában kellett volna megtörténnie. Kerülő úton, elhagyatott, hosszú mellékutcákon mentem a találkozó­ra. A legkönnyebben így lehet meg­figyelni, követnek-e detektívek. Nem követtek! Biztosan tudom! Észrevettem vol­na őket. A Közraktár-utcába érve figyelme­sen körülnéztem. Az elhagyatott ut­cának ä legvége volt csak népes. Muiikások szedték fel a kövezetet. ~^Fel és alá sétáltam. Rövid várako­zás után észrevettem Rákosit. Ahogy befordult az utcába, futó­lag végigtekintett a munkájukat se­rényen végző kövezökön és alig ész. revehetö mozdulattal maga mögé né­zett. Ö is figyelte, hogy nincsenek-e nyomában a detektívek. Rákosi ekkor teljesen egyedül volt az utcában. Az alacsony, köpcös, kezét fur­csán lóbázva járó Rákosi, ahogy fe­lém tartott, külső megjelenésében olyan volt, mint egy reggeli sétáját élvező, átlagos pesti polgár. Széles­karimájú kalapjától, vastagkeretü szemüvegétől, sürüü, tömött angol­bajuszától alig látszott az arca. Ha nem ismertem volna a közele­dőt, jófiz^ésü tisztviselőnek néztem volna. Nem! Rákosi egyáltalán nem ha­sonlít a regények forradalmár hősé­re. Senki sem sejthette, hogy a szem­be jövő a Magyar Tanácsköztársa­ságnak volt egyik vezetője, akit ha­lálra keres a Horthy-rendörség. Engem azonban nem téveszthetett meg a puszta külső. Tudtam, ha kö­zelembe ér Rákosi, belenézhetek ne­vető, furcsavágású szemébe, amely­ben ott ragyog a forradalmár min­den elszántsága, keménysége. Rákosi közben meglátott. Eddig ténfergő sétálóként vára­koztam. Miután Ráköpi észrevett, féltesttel behúzódtam a keresztutcá­ba, de úgy, hogy a Közraktár-utcát azért végigtekinthettem. Az utca eközben megélénkült. Han­gosan dübörögve, kétlovas zárt bú. torszállító kocsi fordult be a sarkon. A kapuk alól emberek jöttek ki. Be­szélgettek, vagy mentek útjukra. Egy autótaxi is elrobogott Rákosi mellet . •Az autónak valami baja történhe­tett, mert mintha lőttek volna, na,­gyot puffant és Rákositól vagy húsfc lépésnyire megállt. Előbb csak a sofőr lépett ki az autóból és javítani kezdte a motort. Később az utas is elhagyta helyét és a nyitott fedelű motorhoz hajolva, a szerkezetbe bámult. A motorhoz hajoló, arcát leplező utas nem tetszhetett Rákosinak. Megállt. Lehajolt, úgy tett, mintha a cipő­jét kötözné, de közben körülnézett. Aztán mégis elindult. Sietve akart elhaladni az autó mellett. Vártam és figyeltem. De attól, amit láttam, a lélekzetem is elállt. Az autónál álló utas karonragadta Rákosit. A sofőr is eléje ugrott. Re­volvert fogott rá. Eddig nem láttam a rejtélyes utas arcát, most felismertem benne Hain Pétert, a kommunista ügyekkel fog­lalkozó dektektívcsoport hírhedt fő­nökét. Végünk van! — vágott belém a szörnyű gondolat. De a váratlan csa­pás okozta dermedtségben is föl­villant bennem, hogy megmentsem Rákosit! Nem tehettem érte semmit. A ka­puk alól az imént kijött emberek de­tektívek voltak. Rákosi és a beléje karoló detektívfelügyelő felé rohan­tak. Körülvették őket. Rákosi nem adta meg magát. El­lenkezett. Kétszer egymásután ki­áltotta: — Tévedésről van szó! — Rendben van, Rákosi! Tudom, hogy tévedés az egész! Nyugalom! Csak nyugalom, Rákosi! — mondo­gatta gúnyosan a detektívfelügyelő. Rákosi ennek ellenére tovább mél. tatlankodott. Nekem adott így fel­tűnés nélkül jelt a menekülésre. Rá­kosi, az igazi elvtárs, még a maga nagy bajában is azt tartotta szem előtt, hogy óvatos figyelmeztetésével engem megmentsen. Rákosi elfogatása végleges volt. Ezen nem változtathattam. Fájó szívvel sorsára kellett hagynom. Menekültem. Nem tehettem mást. Sietve indultam el a mellékutcán. Arra azonban a menekülés útja el volt zárva. Az utca vége felöl, re­volverrel a kezükben, rohanva jöttek felém az emberek. Gyorsan visszafordultam. — Állj, vagy lövünk! _ kiáltották üldözőim. De nem álltam meg. Tudtam, hogy lábaim gyorsaságában van az életem és teljes erőmből futni kezdtem. A „Közraktár" hatalmas épülete előtt húzódó vaskerítést akartam elérni. Átvetettem volna magam rajta, hogy a raktárak között kijussak a Duna­partra. Mire visszaérkeztem a Közraktár, utcába, Rákosit már detektívsereg kísérte. Nem akartam figyelmüket magamra terelni, ezért az első pilla­natban csak nagyokat léptem, de ké­sőbb. hogy lerázzam magamról a mellékutcából utánam rohanó üldö­zőimet, ismét futásnak eredtem. Am rajtam már a futás sem segít­hetett. Amikor már.már úgy lát­szott, hogy elérem a vaskerítést, az utca végéről a kövezők rohantak' elém és revolverrel a kézben, uta­mat állták. ők is detektívek voltak, akik mun­kásruhába öltözve szállták meg az utca bejáratát. Ugyanekkor az utca másik végén, az imént érkezett bútorszállító ko­csibŕl is detektívek ugráltak ki és szaladtak felém. Az utca gondosan be volt kerítve. A detektívgyürűből sem Rákosi, sem én, de senki ssm menekülhetett. A detektívek még azokat is elfogták, akiket a véletlen sors vezetett eb­ben az időben az utcába. Láttam, hogy az ártatlan járókelőket is bete­relték a bútorszállító kocsiba. jHitLátfcwix nm lÉi ^i mawP (Furinda Rezső beszámolója) A grúzin szövetségi köztársaság a Kaukázuson túli területnek nyugati részén terül el. Az egész hatalmas, termékeny rióni síkság, a Kaukázus nyugati és középső lejtői és az egész úgynevezett grúzin fensík tartoznak hozzá. Éghajlata meleg, csapadékban dús és a rióni síkság termékeny föld­je igen alkalmas a déligyümölcsök termesztésére. Ezeknek a gyümöl­csöknek elit erjesztésére igen nagy munkálatokat kezdtek ezen a vidé­ken. A mocsaras síkság lecsapolásá­val 1938-ig 50.000 hektárnyi földte­rületet nyertek és e munkálatoknak a harmadik ötéves terv végéig kel­lett volna befejeződniök. E munká­latok folytán a déli gyümölcsökkel beültetett területek annyira megnö­vekedtek, hogy itt vannak most a Szovjetúnió leggazdagabb és legje­lentősebb déligyümölcstermő vidékei kei. Ezt a területet négy részre oszthat­juk fel: 1. délen a déligyümölcs-ül­tetvények vannak túlsúlyban, 2. a középövezetben a túlnyomó részt a teaültetvények képezik, 3. keleten, a Rión folyó középső folyásánál a sző­lőtermelés virágzik, 4. északnyugaton főleg dohányt termesztenek. Az ültetvények jelentős része kol­hoz és szovhoz. Grúziában csoportunk ezeket a kolhozokat látogatta meg: A „Beria" kolhozt Chidistaul falu­ban. Ez a kolhoz 1934-ben 34 taggal alakult, A tagok száma állandóan úgy emelkedett, hogy már a háború elején 220 tagja lett. A kolhoz 850 hektár földön dolgozik, amely a ta­gok magángazdaságaiból tevődött össze. A tagok hozzátartozóival együtt 300 dolgozója van a kolhoz­nak. Főleg gabona, cukorrépa és ta­karmánytermesztéssel foglalkoznak, de van 35 hektár szőlőjük is. A kol­hoznak nagyon szép méhészete van. A „Lenin" kolhozt a Kardinichi fa­luban. A kolhoz tagjai 960 hektáron gazdálkodnak. Ebből szántóföld 534 hektár és 40 hektár szőlő. A szőlő területét tervszerűen állandóan eme­lik. Egyébként búzát, kukoricát, cu­korrépát és takarmánynövényeket termesztenek. A kolhozban 540 ember dolgozik. Elég nagy tehenészetük és tyúkfarmjuk van. A kolhoznak szá­mos igavonó állata, anyasertése, bir­kája és méhészete van. Machindzsauri községben van a Kaganovics kolhoz, amely 285 ma­gángazdaságból 441 hektár szántó­földdel alakult. Ebből 160 hektár a tagok birtokában van, ahol egyéni gazdálkodást folytatnak, a többi 271 hektárt pedig közösen művelik meg. Itt már délszaki növényeket és gyü­mölcsöket, teát, citromot és manda­rint termesztenek. Ezenkívül nagyon szép gyümölcsöseik és szőlőkertjeik vánnak, A kolhozban összesen 261-en dolgoznak, ebből 125 nő. Ezenkívül a könnyű munkáknál, mint például a teaszedésnél 200—300 gyermek se­gít szabad idejében. Egyike a legjobb kolhozoknak a Lenin kolhoz Okumiban. Nagykiter­jedésű kolhoz ez, melyet 1928-ban 28 nő alapított. Ezek az asszonyok az állami birtokok tea-ültetvényeire jártak dolgozni és az itt végzett kö­zös munka eredményei nyomán tá­madt az az elhatározásuk, hogy kol­hozt létesítenek. Férjeik ellenkezése dacára alapították meg kolhozukat, amelynek taglétszáma aztán gyorsan emelkedett, úgyhogy ma már 495 tagja van. Az egész faluban csak ti­zenhármán maradtak a kolhozon kí­vül. A kolhoznak több, mint 3000 hektár födje van, amelyen 600 hek­táron évelő növényeket, a többin pe­dig mandarint, teát és olajosnövé­nyeket termelnek. Ezeken a kolhozokon kívül még több kisebb .kolhozt is meglátogat­tunk. Ezek 1928-ban alakultak és ma az 1935-ben kiadott törvény szerint vannak megszervezve. A kolhozok vezetőségét a közgyűlésen a tagok maguk közül szabadon választják. Ez a vezetőség munkájáért anyagilag felelős és működéséről a közgyűlés­nek beszámol. Szaktéren a kolhozt az agronom vezeti, állattenyésztés­ben pedig az állatorvos. Mind az ag­ronom, mind az álatorvos a kolhoz rendes tagjai és épúgy, mint a kol­hoz többi dolgozói, az elvégzett mun­ka szerint vannak fizetve. A normá­kat és jutalmukat a közgyűlés hatá­rozza meg. A dolgozók brigádokba és csoportokba vannak beosztva, amelyeket a szakértők vezetnek. A csoport minden tagjának pontosan kiszabott munkája van. A közös föl­dön kívül a kolhoz minden tagjának háromnegyed hektár földje van, ame­lyen magángazdálkodást folytat­hat. A közösön kívül a tagoknak sa­ját teheneik, disznóik, birkáik és ba­romfiaik vannak. A közös termé­nyekből a tagok szükségletüknek megfelelően természetben részesül­nek, A közös gazdálkodás eredmé­nyeiből közös berendezéseket és .a­kóházakat építenek. Ugyancsak a közös gazdálkodás eredményeiből feloszthatatlan szociális, alapot tart­hatnak fenn a betegek és öregek tá­mogatására. A fennmaradt összeget a végzett munka mennyisége szerint felosztják a tagok között. A tagok a munkájukért járó ju­talmazásit pénzben és természetben kapják. A grúziaí kolhozok, melyeket meg­látogattunk, főleg növénytermesz­téssel foglalkoznak. Az állattenyész­tésnek itt csak másodrendű szerepe van. Főtermények a délszaki növé­nyek, mint a tea, mandarin, citrom és olajbogyó. Ezenkívül szőlő, do­hány éš kukorica. Kukoricaterme­lésben igen nagy sikereket értek el. Grúziában a délszaki növények ter­mesztését csak a grúzin köztársaság­nak a Szovjetunióhoz 1921-ben tör­tént bekapcsolása után kezdték el. Ma minden növény termesztésében rekordterméseket érnek el. A man­darintermés átlaga fánként 800— 1200 darab, nem ritkák azonban a 8000—8500 darabot termő fak sem. A tea átlagos hozama hektáronként 4—5 tonna. Nem ritkaság azonban 8—13 tonnás termés sem. Guliszke­ria, a szocialista munka hősnője 1948-ban fél hektáron 13 000 kg teáit termelt, tavaly pedig 11.900 kg-ot. A Lenin kolhozban Podobevov, a szo­cialista munka hőse kukoricaterme­lésben már 1936-ban 6552 kg-os ter­mést ért el egy hektáron. 1936-tól 1948-ig a kukoŕicahozamot 19.756 kg­ra emelte fel hektáronként. Nagy si­kereket érnek el tanítványai is. Ö maga ezért a munkájáért a Sztálin­díjat kapta. Minden kolhozban találunk élmun­kásókat. Ök a kolhoz büszkeségei, akik pénzjutalommal is járó kitünteté­sekot kapnak. A dolgozók életszínvonalának emelkedése igen nagy. Eleinte a kol­hozok jövedelme és így a tagok ju­talmazása nagyon csekély volt. Pél­dául a Lenin kolhozban egy munka­napra 0.80 rúbelt fizettek. Ebben az évben ez a kolhoz egy munkanaoért 50 rúbelt és 6 kg gabonáit fizetett. A kolhozokban a feloszthatatlan szociá­lis alap állandóan növekedik. A Lenin kolhozban ez az alap ma 13,365.000 rúbelt tesz ki. A kolhozoknak nincsenek nagyobb földművelő gépeik, csak lovas és bi­valyfogatokkal húzott gépeik van­nak. A nehezebb munkákat szerző­dések alapján az állami gépállomá­sok végzik el. Mindazokat a sikereket, amelyeket a kolhozok tagjai munkájukkal el­értek, a tudósok szoros együttműkö­désével és a micsurini-liszenkói ta­nok felhasználásával érték el. A csehszlovákiai magyar dolgozók lap­jának jelszava az 1950. évre az ÚJ SZÓ minden magyar dolgozó kezébe

Next

/
Thumbnails
Contents