Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-25 / 72. szám, szombat

1950 március 25 II

J Sül 7 iskoláink régen és ma Képünk két cs'nos és fiatalos kabátkás ruhát mutat be. Tavaszra nagyon kellemes és célszerű viselet minden dolgozó nő részére. Az elsö>-kcekás szövetből készül, válón csukódik, fehér pique gallér és mnnžšefťa ékesíti. A második sima szövetből van, egyenes szoknyá"' val, melyen elül-hátuI egy, egy szemberánc van. A kabátkán spices nagy zsebek és manzsetták. Harmadik modelünk mosó ingblúzt hoz. Egyszerű és nagyon csinos a fazonja és praktikus v'selete. Régen volt, de jól emlékszem még arra a napra, amikor az elemi iskola negyedik osztályát kitűnő bizonyítvánnyal elvégeztem és anyám a polgáriba íratott be. Osztálytársaim közül néhányan velem együtt jöttek az új iskolába, néhányan tovább mentek az ötödik elemibe, — de sokan voltak, akiket anyjuk nem engedett tovább tanulni. — Minek egy lánynak annyi tanuias ? — mondta egyik kis barátnőm édesanyja. — Maradjon csak mellettem, segítsen a kicsikére vigyázni és tanuljon meg minél hamarább főzni meg vasalni. En azok közé a szerencsések köZ3 tartozom, akik „magasabb" iskolába kerültek. De hamarosan észre kellett vennem, hogy itt is falak merednek előttem. A polgáriba szegény gyerekek jártak. — de ezek mind különbnek tartották magukat azoknál, akik ottmaradtak az elemi ötödik osztályában, a „nép"-iskolában. És talán így is volt abban az értelemben, hogy azok a családok, amelyeknek gyerekei a polgáriba jártak, mégis valamivel jobb módban éltek: kisiparosok voltak, kiskereskedők, „úri" nyomorban élő köztisztviselők. Ha arról beszélgettünk, hogy ki milyen pályát fog választani, barátnőim álma nem merészkedett tovább az egyéves kereskedelmi tanfolyamnál. Ez már emelkedést jelentett számukra, följebb jutást egy fokkal a társadalom merev ranglétráján. Én azonban tanulni akartam. Talán magam sem tudtam, mit akarok; de a világ, amit a könyvek elém tártak, oly nagynak, szépnek és szabadnak tetszett, hogy tovább, tovább akartam folytatni ezt az izgalms, csodálatos utazást, amit tanulásnak neveztek. Amikor kopogtattam a gimnázium kapuján, fájdalmas csalódással kellett látnom, hogy ott nem a bizonyítványokat nézik, nem tiszta és lelkes gyermeki szándékomat, hanem — van-e jó összeköttetésem, van-e magasrangú pártfogóm, akinek a kedvéért helyet szorítanak nekem is az úri gyerekek iskolájában. Szégyentől égö arccal hagytam ott a gimnázium igazgatói szobáját. Talán sohase mentem volna vissza, ha egyik kedves, okos tanárnőm, aki nagyon szívén viselte minden egyes tánítványáfiak sorsát, él nem intézte volna felvételemet. A gimnáziumi éveken csak úgy tudtam átvergődni, hogy gyengébb előmenetelü, de tehetős osztálytársaimat tanítottam délutánonként és este végeztem saját leckémet. Azóta sokat tanultam, — de sokszor találkoztam azokkal a régi falakkal, akármerre mentem. — Nem nőnek való a tanulás. Ugyan minek töröd magad azokkal a könyvekkel? — ez fogadott mindenfelé, még az édesapámnál is. Akkor még nem láttam, de ma tudom: a régi ári társadalom emelte ezeket a falakat körém és tanulnivágyó leánytársaim köré. A régi úri társadalom választotta el a „nép" gyermekeit a „polgári" családok gyermekeitől s ezeket •ismét az „igazi úri" gyerekektől, a gazdagok gyerekeitől, akik előtt nyitva állt az élet, akik az ország uraivá nőttek fel. Az én gyerekkori pajtásaim hamarosan elmerültek a töke végtelen, nyomorult hadseregében. Menynyi tehetség tűnt el némán, merült el nyomtalanul a mindennapi élet reménytelen robot tenderében! Ott volt Margit, a mosónő kislánya, osztályunk lep-jobb tanulója; Agnes, akit apja politikai meggyőződése miatt kizártak; Annuska, az asztalossegéd lánya, aki olyan szépen tudott rajzolni; Mariska, kitűnő táncos- és színésztehetség, egy villamoskalauz kislánya ... És mind, mind a többi, akik beleütköztek a társadalmat szétszakító falakba, megrekedtek a régi kispolgári iskola zsákutcájában, ahonnan nem vezetett út a szabadság és a fény felé ... Talán ezért fogott meg engem az iskola, talán ezért tartott meg vonzásában mind a mai napig, mert éreztem, hogy sok mindent kell jóvátenni, sok sebet gyógyítani, sok megalázást megtorolni, amit a régi iskola (és mögötte a régi társadalom) osztogatott. Ma az én fiam — tanítónő gyereke — tanárnak készül. És senki sem nevet rajta, ellenkezőleg! Ha elvégj zi a nyolcadik osztályt, onnan föisI kolára megy. Barátai is tovább tanulnak — munkások, tisztviselők gyerekei. Hallgatom a beszélgetésüket: csupa szín, izgalmas lehetőség előttük az élet. Igen, igazuk van. Ma ők az ország gazdái, nyitva előttük a tudás és az érvényesülés minden útja, kapuja. Ma tárt karokkal várják a fiatalokat az ötéves terv hatalmas munkái. Ma jó a fiataloknak. Eltűnnek a nyomorúságos falak, a zsákutcák és szabad az út. Kéz a kézben haladnak előre és építik szabad hazájukat. T. M. ÁPOLT KEZEK elengedhetetlenül hozzátartoznak az ápolt külsőhöz. Akár a te.melő munká. ból vesszük ki részünket, akár háztartásban dolgozunk, törődnünk kel! azzal is, miként őrizhetjük meg kezünk szépségét? A munka mellett is sima és fehér maradhat kezünk bőre, ha egy kis gondot fordítunk rá. A kézmosás langyos vízzel és jóminőségű szappanna' történjék A lúgos ! szappanok kiszárítják a kéz bőrét és ' repedezetté teszik. Ugyancsak árt a i kemény víz (kútvíz, meszes víz, melyben a szappan nem habzik). Olyan i helyen, ahol lágy víz nem áll rendelke. zésünkre kézmosás céljaira, lágyítsuk meg egy késhegynyi borax hozzáadásával a mosdóvizet. Késmosás után a legnagyobb gonddal ügyeljünk arra, hogy kezeinket teljesen szárazra töröljük; teljesen száraz törölközőt hasz. náljunk és véle erőteljesén dörzsölve szárítsuk le kezünket. Kézkrémek használata ajánlatos minden mosakodás után. Tejkrémek, zsíros krémek, kézfinomító zselék kaphatók az illatszerüzletekben. Saját tapasztalatunk dönti el, hogy ezek közül melyik a legalkalmasabb kezünk ápolására. Bármelyik szert is használjuk, csak egész keveset dörzsöljünk kezünkre. A zsíros, ragadós kézfelület akadályoz munkánkban. A kézkrémből juttassunk egy keveset a körmök alá is. ezzel könnyen megakadályozhatjuk a por és piszok megtapadását. Az ápolt köröm fontos feltétele a női kéz szépségének, de ne felejtsük el, hogy az ápoltság nem körmünk vörösre lakkozásában áll. Tiszta körömszegély a nap minden szakában — ez a körmök igazi ápoltsága. Sokat dohányzóknál a dohánypor gyakran megsárgitja a körmöket. Ebben az esetben az előzőleg szappanos vízben kiáztatott körmöket 3 százalékos hydrogén hypercxid oldattal töröljük át. Kézmasszázs. Zsíros krémmel bekent kézujjainkíit a körömvégek felöl a csukló irányában masszírozzuk (a másik kéz mutató- és hüvelykujja segítségévei) perceken keresztül. Ezt kövesse az ujjak tornáztatása zongorázó mozdulatokkal. A király, akinek szarva nőtt Egy király fején szarvak nőttek. De senki sem tudott erről, mert senki sem látta korona nél" kül. Még amikor aludni tért, sem vette le fejéről a koronát. Elc'.nte csodálkoztak ezen az emberek, majd hozzászoktak. És minden bizonnyal senki sem tudta volna meg titkát, hogy ha kopasz lett volna. Azonban, nagy bánatára, haja sűrű és göndör volt és olyan gyorsan nőtt, hogy nem telt bele három nap, már újból nyírni kellett. A király szolgái minden harmadik nap egy fodrászt vezettek be a palotába. A fodrász először megnyírta a királyt, azután a király hóhérja lecsapta a fodrász fejét. Végül már csak a város végén maradt életben egy szegény fodrász, akinek soha életében nem jutott osztályrészül, hogy a királyt megnyírja, hiszen még a király kocsisai sem méltatták arra, hogy vele vágassák hajukat. Rákerült a sor. Tudta jól, hogy élve nem fog visszatérni, elbúcsúzott feleségétől, gyermekeitől és elment a palotába. A kezébe adták az ezüstollót, az aranyfésűt és bevezették a király szobájába. Aztán bezárultak mögötte a nehéz ajtók, a király és a fodrász magukra maradtak. A király levette a koronáját. A fodrász majdnem meghalt a rémülettől. A király göndör hajából két szarv emelkedett ki. Egyenes, éles kecskeszarvak. A rémülettől a fodrásznak nyelve odatapadt a szájpadlásához.. Remegő kézzel nekifogott a munkának. Nyírta a király haját. Előbb a jobboldali szarv körül nyírta meg, azután baloldali szarv körül. Nyírta a haját és hallgatott. A királynak nagyon tetszett, hogy a fodrász nem szól egy szót sem a szarváról, mintha nem is látná. A fodrász befejezte munkáját, eltette ollóját és várta, mikor viszik a bitófára. A király ismét feltette a koronáját a szarvakra és így szólt: — Figyelj ide, emberfia. Nesze, itt van neked tíz tekercs arany. Ezt adom a munkádért. Ráadásul neked ajándékozom életedet. Ezt azért adom, mert tartani tudod a szádat. De vésd eszedbe, hogyha fecsegni kezdesz szarvamról, elválasztom testedet a fejedtől. A fodrász, mintha szárnyai nőttek volna, repült haza. Otthon körülvette a családja, szomszédai, ismerősei és ismeretlenek. Örvendeztek, csodálkoztak, kérdezgették, hogyan menekült meg a haláltól, mit látott a palotában és milyen maga a cár. Hallgatott a fodrász, félt, hogy valamit kifecseg. Egy napig hallgatott, két napig hallgatott, de harmadnapra elhagyta ereje, annyira szeretne a király szarváról beszélni, már pedig nem szabad. Lefeküdt ágyára, arccal a fal felé fordult és sóhajtozott. Az eltitkolt szavak feltolakodtak a torkáig. — Jaj nekem, tüstént kibököm— gondolta magában a fodrász. Felpattant az ágyról és futni kezdett arra, amerre szeme látott. Futott-rohant és hirtelen egy mocsarat pillantott meg. A fodrász nézett jobbra, nézett balra, előre és hátra, nincs-e valaki a közelben, aztán kiválasztott egy nádszálat, hozzáértette ajkát. — Királyunk homlokán szarv nőtt!! így szólt és íziben megkönynyebbült a lelke. Szíve felélénkült és torkát elengedte a görcs. Fellélegzett a fodrász és vidáman hazafelé lépdelt. Soha senki sem tudta volna meg a király titkát, azonban a fodrász bajára-bánatára, éppen ekkor haladt át a mocsáron egy vándor. A vándor unatkozott egymagában az úton. Levágott egy nádszálat és sipot csinált belőle. Alighogy belefújt, a síp hangos szóval így énekelt: — Királyunk homlokán szarv nőtt! Elcsodálkozott a vándor. Nagyon megtetszett ez neki. Ment az úton és teljes erejével fújta a sípot: — Királyunk homlokán szarv nőtt!... És így haladt el dalolva a fővárosig. A városban éppen akkor volt vásár napja. Az egész nép ott tolongott az utcán, senki sem ült otthon. A vándor járt-kelt a piactéren és fújta sípját: — Királyaink homlokán szarv nőtt! Volt, aki hitte, volt, aki nem, az egyik nevetett, a másik csodálkozott. Alig telt bele egy óra és már az egész város tudta a király titkát. Végül eljutott a szóbeszéd magához a királyhoz is. A király megharagudott, lábával toporzékolt, úgy üvöltött, hogy az egész palotában hallani lehetett: — Vezessétek ide a fodrászt. Üssétek le a fejét! — kiáltotta a király. — Esküszöm, kegyes király, hogy nem is voltam ma a vásártéren. A szomszédasszony azt hallotta, a piactéren j ár-kel egy vándor, sípot fúj és rólad hamis híreket terjeszt — védekezett. A király megparancsolta, hogy keressék meg a sípoló vándort. Megkeresték és elvezették a palotába. Kérdezte őt a király: — Hogy merészeltél rólam hamis híreket terjeszteni, alattvalóim előtt nevetségessé tenni? Ezért életeddel fogsz lakolni! A vándor meghajolt a király előtt és így szólt: — Életem a kezedben van. Ha akarod, kivégeztetsz, ha akarod, megkegyelmezel nekem. Csupán engedd meg, kegyelmes uralkodó, hogy egy kérdést intézzek hozzád: Kell-e minden szavadnak hinnem, amely elhagyja ajkadat? Elcsodálkozott a király. — Nem is lehet ez másként — szólt. — Talán elfelejtetted, hogy én vagyok a király, és a király szava mindig csalhatatlan? — Akkor illeszd királyi ajkadhoz ezt a nádsípot, — mondta a vándor — és lehelj belé. A király vette a nádsípot, szá" jához emelte és belefújt. És a síp hangosan zengett: — Királyunk homlokán szarv nőtt! — Most saját ajkaddal hirdetted ezt ki — mondta a vándor. — Hinnem kell neked, hisze.i a te szavad szent és csalhatatlan. A király még haragosabb lett, lábával toppantott, megrázta fejét és legördült a korona. Ekkor mindnyájan megpillan* tották a király szarvait. Ezek után nem maradt más hátra a király számára, mint meg kellett kegyelmeznie a fodrásznak és békében haza kellett bocsátania a vándort. Ne hallgass a babonára! Játszótérre siet Misi Vidáman, Jobb ott labdázni, mint benn a Szobában. Amint épp így gondolkodik Felöle, Egy csúf macska jelenik meg Előtte. Nem jelent jót, ha fekete Macskát lát. Tudja Misi, Ismeri a Babonát. Nehogy balszerencsés legyen Ez az út, Uccu neki, vesd el magad Hazafut. Nem néz jobbra, nem néz balra, Előre, Pedig nyitva a csatorna Fedője. Belepottyan nyakig Misi, Nem nagy kár: A babonás, buta gyerek Mind így jár! SIMON ÉVA