Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-19 / 67. szám, vasárnap

UJSZ0 1950 március 19 /-Q szoojel ne p e s az iro Sajtólogadái. ^irgtltj, ScLucLar- tüzttUtlrc A Csehszlovákiai írószövetség szlovákiai tagozata Gergely Sándornak, a Magyar írók Szövetsége elnökének tiszteletére sajtófogadást rendezett, amelyen a Szovjetúnióban hosszú időt töltött kiváló magyar író rendkívül tanulságos módon beszámolt szovjet tapasztalatairól, hatalmas Dózsa-regénytrilógiájának keletkezéséről és műhelytitkairól, írói pályájának néhány döntő élményéről, valamint a megújhodott magyar irodalmi élet eseményeiről, arról a tisztulási processzusról, amely most kulturális téren folyik s amelynek gyümölcsei az eredményes munkák egész során már megmutatkoznak, A vendéget Ctibor Štitnický, a Csehszlovákiai írószövetség szlovák tagozatának kultúrtitkára, Gergely „Vitézek és hősök" című drámájának fordítója üdvözölte a szlovák írók nevében. Štitnický szemléltetően felvázolta a vendég írói pályáját, azt a kezdetétől töretlenül felfelé ívelő vonalat, amely a megalkuvást nem ismerő igaz kommunista alkotót jellemzi. A Horthy-rendszer nem tűrhetett meg körében ilyen egyéniséget és Gergely Sándornak sok üldöztetés, könyvelkobzás és börtön után, miután nem akadt többé könyvei számára kiadó, emigrálnia kellett. A Szovjetúnióban talált új hazát és ott írta meg a februárban nálunk is bemutatott és osztatlanul nagy sikert aratott „Vitézek és hősök" című drámáját, valamint hatalmas Dózsa-regénytrilógiája első két kötetét. (Ez a trilógia a Slovenská Matica kiadásában rövidesen szlovákul is megjelenik.) Gergely Štitnický szavait kiegészíti azzal, hogy nagy munkáját csak a Szovjetúnióban Írhatta meg, mert ott nyerte el az alkotáshoz szükséges kommunista szempontokat s ott vette körül az a nagy és meleg szeretettel teli érdeklődés és gondoskodás, amely a jó alkotó munkát lehetővé tette. Megtörtént vele, hogy amikor híre ment készülő munkájának, a moszkvai katonai akadémia egy tisztje külön előadást tartott neki a középkori hadviselés módjairól. Egy Tolsztov nevű tudós pedig felhívta figyelmét, hogy munkájánál ne felejtse el azt a tényt, hogy a parasztlázadás idején a feudális világ a terménygazdálkodásból áttért a pénzgazdálkodásra. Ez a tanács döntően befolyásolta munkáját és ideológiai szempontjait kiegészítette. Más alkalommal megtörtént vele, hogy a szovjet írószövetség klubjában egy teljesen ismeretlen éltesebb elvtárs ült hozzá és figyelmeztette, hogy ne feletjtse el hangsúlyozni a Fugger-esalád döntő szerepét a velencei pénzhatalmakkal szemben. Ezek a tanácsok döntő frontállásba hozták és hitelessé tették regénytrilógiája alakjait. Gergely elvtárs ezután a sajtófogadáson megjelent írók kérdéseire elmondotta, hogy a „Vitézek és hősök" először Moszkvában, a lenini Komszomolról elnevezett színházban került előadásra, Berszényev rendezésében, a szovjet színházakat anynyira jellemző nagy műgonddal, kilencvennyolc próba után. Magában a Szovjetúnióban húsznál több nyelven játszották ezt a drámáját, látta Siktíkvarban, a Komi-köztársaság I fővárosában, ahol komi (zűrjén) nyelven adták elő, a legpompásabban megteremtve a magyar miliőt. Minszkben jiddisül, Tifliszben grúz nyelven adták elő darabját s mindenütt azt tapasztalta, hogy a szovjet művészek belemerülnek a lényegbe s eleven életet teremtenek a színpadon. Ezután a pozitiv hősről volt néhány érdekes megállapítása. A dolgozó embernek új viszonya az élethez, a munkájához, a géphez, a feleségéhez, a családjához a döntő. Ezeknek a relációknak a helyes megvilágítása a fontos, de nemcsak arról van szó, hogy mit írjunk, hanem arról is, hogy az ideológiailag helyes mondanivaló hogyan kerüljön közlésre. Döntő a tartalom, de lényeges a forma, a mondanivaló tiszta és világos volta. Bebizonyosodik mindenkor, ha az író agyában bajok vannak, értelmetlenné és formalisztikussá válik a munkája. „Szép az, ami érdek nélkül tetszik" — állapítja meg a kanti esztétika. Napijaink bebizonyították, hogy nemcsak az etika, de az esztétika is változik. „Szép az, ami érdekeinknek megfelel", formulázza új esztétikája vezérfonalául Gergely elvtárs s életének egy •fev élményével támasztja alá meghatározását. A húszas évek elején húsz magyar kommunista perének tárgyalásán vett részt. Akkor a hivatalos szervek még nem tudták róla, hogy kommunista és illegális lapokat tudósít. Rabláncra fűzött, összetört, elkínzott, tépett ruhájú, piszkos, borotválatlan embereket látott a bírák előtt s a délutáni lapok ordító címekben söpredéknek, gonosztevőknek, börtöntöltelékeknek bélyegezték ezeket a közösség hitétől eltelt munkásmártírokat. „Nektek piszkosak és aljasok, nekem szentek és szépek" — mondotta ekkor egy polgári bértollnoknak. A továbbiak során beszámolt Gergely elvtárs arról, hogy ma csupán 227 tagja van a Magyar írók Szövetségének, miután rövid idővel ezelőtt körülbelül 400 írónak tagságát nem erősítette meg a felülvizsgáló bizottság. A Lukács-kérdésről elmondotta, hogy ez még korántsincs elintézve és lezárva. Lukács értékszemlélete a szovjet irodalomról károsnak bizonyult. Lukácsnak vannak igen nagy értékei, elsősorban óriási tudása és anyagismerete s a polgársággal való harcban kritikái és útmutatásai igen eredményeseknek és jóknak bizonyultak. Most azonban, amikor pozitív vonalat kellene futnia, eddig csődöt mondott. Ez különösen szembetűnő a szovjet könyvekről írott tanulmányaiban, amelyekben előszeretettel a negatív alakok elemzésére fekteti a hangsúlyt Gergely A. Fagyejevnek nemrég tartott nagy előadására utal, amelyben Fagyejev kifogásolta, hogy a szovjet tanulóifjúság nem kap megfelelő jó képet a külföldi irodalomról, mert hiányzanak a megfelelő értékelések. Itt ebben az előadásában Fagyejev Lukács káros értékeléseire is utal. A haladószellemű magyar irodalom az utolsó esztendőkben sok hasznos és időálló értéket termelt. Gergely példaként Illés Bélának éppen a lapunkban megjelent regényére és Kárpáti rapszódiájára utal. Ugyancsák kiemeli Veres Péternek új novelláit, Karinthy Ferencnek „Szép élet" című kötetét, melynek legszebb elbeszéléseit lapunkban tavaly közöltük, és Barabás Tibornak „Egy nép nevelői" című kitűnő tanulmánykötetét, a magyar szellemi élet haladó alakjairól, Apáczai Cseri Jánostól napjaink szellemtörténészéig ad Barabás Tibor helyes képet a marxi esztétika nézőszögéből. A magyar népi demokrácia hathatósan segíti a magyar írótársadalmat, amit nem csupán az idén harmadszor kiosztásra kerülő Kossuth-díjak igazolnak, hanem egyéb körültekintő intézmények és intézkedések is. Igy Sárospatakon az újjáépített Rákóczikastélyban megnyílt az Alkotás háza, ahol húsz alkotóművész közt hét író két-három hónapig teljesen zavartalanul s minden anyagi gondtól mentesítve dolgozhat. Az Alkotás házában vendégjogot élvező művész otttartózkodása alatt tovább kapja teljes fizetését. A tehetséges fiatal kezdők néhány hónapig bányákba mennek, építkezéseken, gyárakban vesznek részt a termelés és építés munkájában, a dolgozók közelségében ismerkedhetnek meg az élet realitásaival és ez idő alatt anyagi támogatást kapnak. Gerg.ely Sándor az ugyanakkor itt időző magyar kormányküldöttséggel együtt résztvett a „Vitézek és hősök" c. darabjának díszelőadásán s rendkívül elismerőleg nyilatkozott Martin Gregor rendezéséről és a Nemzeti Színház Kamaraháza színészeinek kitűnő alakításairól. Különösen kiemelte M. Zelenska Eszterágné alakítását, amely szerinte teljesen egyenrangú volt a legnagyobb szovtjet művésznők teljesítményeivel. Egri Viktor. MAXIM GORKIJ: Jtletiévkez&SL cfcmerihába A hajó lassan úszik a többi hajó erdeje közt. A kivándorlók arca különös — szürkére fakult, elbutult, valami birkaszerű egyformaság borult a szemekre. Az emberek ott állnak a fedélzeten a korlátnál és a ködbe révednek. A ködben pedig bántó mormogással te'i, utolérhetetlenül óriási valami születik, nő, súlyos, bűzös lehellettet fúj az emberek arcába és zajában valami fenyegető mohóság cseng. Ez — a város Ez — New-York. A parton húszemeletes házak, néma, komor felhőkarcolók állnak. Négyszögle. tesek, mintha kiveszett volna belőlük a vágy, hogy szépek legyenek, korlátoltan, lomhán, marconán, unalmasan emelkednek az ég felé. Minden épületről szinte kiabál a nyegle hencegés otrombaságával. rút nyurgaságával. Ablakaiban nincsenek virágok és nem lehet látni gyermekeket... Messzinó'l egyetlen fekete fogsorú gigászi álkapocsnak tűnik a város. Füstfelhőket fúj az égre és zihál, mint a betegesen hájasodó, telhetetlen bendőjű ember. Ha belépsz, úgy érzed: kő és vasgyomorba kerültél, amely többmillió embert nyelt el és most rágja, emészti őket. Au utca — sikcs mohó torok, valahová a gyomor mélyébe csúsznak rajta a város étkének sötét falatjai: az élő emberek. Fejed felett, lábad alatt, melletted — mindenütt diadalát ünnepelve él, csörömpöl a vas. Miután az arany ereje életrekeltttte, lelket öntött belé; pókhálójába burkolja az embert, megfojtja, kiszívja a vérét, velejét, felfalja izmait, idegeit és nőttön nő, a néma köre támaszkodva egyre messzebb veti láncait. Óriási hernyókként másznak a mozdonyok és vonszolják maguk után a vagonokat; kövér kacsák gyanánt hápognak az autótülkök, mogorván voníi a villamos — a fülledt levegő ezer, meg ezer bömbölő hanggal szívta teli magát, akár a szi\acs nedvességgel. A gyárfüsttel beszennyezett, a piszkos városba préselt levegő mozdulatlanul áll a magas kormos falak között. A tereken és kicsiny parkokban, ahol a poros falevelek holtan csüngnek a gallyakon — sötét szobrok emelkednek. Arcukar vastag rétegben borítja a piszok, szemüket — mely egykor forró hazaszeretettől égett — belepte a város pora. Ezek a bionzemberek: árva halottak itt a sokemeletes házak útvesztőjében; törpéknek tűnnek a magas falak fekete árnyékában, akik belegabalyodtak és most félig vakon, búsan, sajgó szívvel néznek a lábuknál folyó szánalmas emben nyüzsgésre. Az apró fekete emberkék íejveszetten rohangálnak a szobrok mellett és senki sem vet egyetlen pillantást sem a hős arcára. A tőke ichtiosaurusai kitörölték az emberek emlékezetéből a szabadság megteremtőinek jelentőségét. A bronz, embereket mintha egy és ugyanaz a súlyos gondolat lengte volna körül: — Hat ilyen életet akartam én teremteni? Körülöttünk, mint leves a tűzhely lapján, lázas élet forr-pezseg és a kis emberek úgy futkároznak, sürgölődnek, tűnnek el ebben a fortyogásban, mint forgácsok a tengerben, vagy mint grízszemek a húslevesben. A város egymásután nyeli el őket gyűlöletes torkával. Az egyik hős Iecsüngeti karját, a másik felemeli, az emberek feje fölé nyújtja és óva inti őket: — Megálljatok! Ez nem élet, ez — őrülot... ök mindannyian: felesleges lények az utcai élet káoszában, nem állnak jó helyen a kapzsiság e vad üvöltése közepett, egy mogorva képzelet alkotta szűk kő-, üveg- és vasbörtönben. Egyszer egy éjjel va'amennyien leszállnak maja talapzat-iikról és a megsértettek súlyos, döngő lépteivel vonulnak végig az utcákon, elviszik magányuk búját e városból, a mezőre, ahol ragyog a hold, ahol van levegő és csendes nyugalom. Mert ha az ember egész életen át hazája üdvén fáradó, zott, — kétségte'enül megszolgálta azt, hogy halála után békén hagyják. * A járdákon sebesen jönnek-mennek az emberek ene-arra. keresztül-kasul az utcákon. Bt-beszívják őket a kőfalak mély pórusai A va* újjongó döngése, a villamos éle« sikítása, az új fémháló, a kőből emelt új falak építésével járó munka dübörgő lármája — mind elnyomja az emberek hangját, ahogy a vihar túlharsogja a sirályok víjogását az oceán felett. Az emberek arca mereven nyugodt, nyilván egyikük sem érzi, milyen csapás az élet rabjának, a városszörnyeteg falatjának lenni Szánalmas elbizakodottságunkban önmagukat látják saját sorsuk kovácsának, szemükben időnként fel-fclcsiíhn függetlenségük tudata, de úgylétszik nem voltak tisztában azzal, hegy ez csak az ács markában villogó balta, a kovács kezében eme'kedő pöröy, vagy ama látlatatlan kőműves Ujjai közt táncoló tégla függetlensége, aki ravasz mosollyal építi mindnyájuk számára ezt az egyetlen, óriási, de mégis szűk tömlöcöt. Sok energikus ember van, de mindegyik arcon a fogakat pillantod meg legelőször. Belső szabadság, szellemi szabadság nem fénylik az emberek szemében. Ez a szabadsáEjnélkiüi energia a még ki nem csorbított kés hideg villanására emlékeztet. Ez — a Sárga ör. dög: az Arany mancsában vergődő vak eszközök szabadsága. Világéletemben először látok ekkora városszörnyeteget és az emberek még soha sem tűntek ilyen silányaknak, ilyen gúzsbakötöt-eknek. Ugyanakkor sehol sem veitem észre, hogy ilyen tragikomikusán elégedettek lennének önmagukkal, mint ezek itt: e feneketlen bendőjű óriás mohó, rrtocskos gyomrában, aki a falánkságtól egészen meghülyült és álati, vad üvöltéssel habzsol velőt és ideget... Az embeickről beszélni — fájó és borzasztó penitencia. a. zApotockí m ÚT HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZAR1 DEZSŐ Ilyen körülmények között nem tartották meg a „Budecs-környéki Művelődési és önsegélyző Egyesület" karácsonyi gyermekünnepélyét. A gyerekek nem szavalhatták el a megtanult verseket s nem énekelhették karban az egylet karácsonyfája körül a jól ismert karácsonyi dalokat. Az ajándékokat szétosztották közöttük és a csalódott apróságok elégedetlenül és panaszosan mentek haza. A dolog az idősebbeket is igen bántotta. Budecsky az egyesület ülésén keményen kikelt a betiltás ellen, pellengére állította a tanítói kart és elsősorban V. Dlouhyt, az új iskolaigazgatót, aki csak szeptemberben költözött Zákolanyba s még csak három hónapja vezette az iskolát. Az igazgatónak tudomására jutott Budecsky beszéde s felszólította a szabót, hogy menjen el hozzá az iskolába. Dlouhy és Budecsky ellenségekként ütköztek össze az első találkozásnál. Mindegyikük eltökélten védelmezte a maga igazát s igyekezett bebizonyítani, hogy a másik járt el helytelenül. De a két férfi viszonya hamarosan teljesen megváltozott. Lassan mindketten felismerték, hogy nézeteik, ha látszólag ellentétesek is, az elvek és a célok tekintetében nagyon is közel állnak egymáshoz. Budecsky szocialista, köztársaságpárti, a tőkés kizsákmányolás és a rabszolgaság ellensége volt. Dlouhy vallásos volt, hazafias, de egyben haladó szellem is jellemezte. A cs. és kir. közoktatási hivatalok és a burzsoá körök nem is nagyon rokonszenveztek vele. Az igazgató Zákolanyban az úri társaság ellenségeskedésével került szembe. Ez zárkozottá és elkeseredetté tette. Azt hitte, hogy a rendezendő ünnepély, amelynek keretében a gyerekek szavaltak és énekeltek volna, szintén az ő személye ellen irányul. Kiváló és lelkiismeretes tanító volt és éppen ezért fájdalmasan érintette, hogy amikor az iskolásgyerekek bevonásával ünnepélyt akartak rendezni, őt, mint az iskola igazgatóját, meg se kérdezték, sőt nem is értesítették a dologról. Nem ismerte még a község lakosságának rétegeződését, nem ismerte Budecskyt s azt hitte, hogy a szabót is ellenségeinek csoportjához kell sorolnia. Épp igy Budecsky sem ismerte Dlouhyt. Ügy vélte, hogy a tanítóknak ahhoz a csoportjához tartozik, akik talpnyalók módjára állandóan csak hajlonganak az urak és a hatóságok előtt. Dlouhy elődje, az udvari tanácsos, maradi ember volt. Stary igazgató, az említett udvari tanácsos, talpnyaló természet és a hatóságok besúgója volt. Budecsky így a gyermekünnepély betiltásában is a reakciós fekete-sárga bürokrácia ellenséges cselekedetét látta. A két férfi kölcsönös megismerkedése és vitája után azonban eloszlott minden félreértés és minden bizalmatlanság közöttük. Dlouhy és Budecsky barátságot kötött és ez a barátság tartósnak bizonyult. Később nem egy közös küzdelmet vívtak az úri álhazafiasság, a klerikális népbutítok és a fekete-sárga Hofrafszellem ellen. Budecsky az egyesület legközelebbi ülésén megmagyarázta a betiltás körülményeit, védelmébe vette Dlouhy igazgatót és a nyilvánosság előtt visszavonta mindazokat a sértéseket, amelyekkel az előző ülésen az igazgatót elhalmozta. Ez a négyek tanácsában vitát váltott ki. Vosmik dühösen tiltakozott. Helytelenítette, hogy a sértéseket visszavonták és tisztára mosták az igazgató-tanítót, amikor nyilvánvaló, hogy ő okozta a betiltást. — Mindannyian egy bandához tartoznak,—mondotta. — A cukorgyári urak, a birtokosok és tanítók, a bir decsi pap és a kováryi plébános. Budecsky más véleményen volt: — Nincs igazad, Václav. Igy nem beszélhetünk és nem cselekedhetünk. Helytelen volna mindenki ellen harcolni. Helytelen volna, ha nem tennénk különbséget az emberek között. Az igaz, hogy az igazgató-tanító nem szocialista. De nem is ellenségünk. Vallásos érzülete ellenére szembehelyezkedik a klerikális uszítással. Hazafi, de hazafiasságának forrása a becsületes cseh érzés s ezen a réven, a hazafiasság ürügyén nem akar mások kárára meggazdagodni. Haladó ember és hajlandó harcolni a cs. és kir. reakció ellen. Az ilyen embereket meg kell nyernünk. Szükségünk van ilyen szövetségesekre. Meg kell érteni tapogatózásukat. Segítséget kell nekik nyújtani ahhoz, hogy egyszer majd megtalálják a helyes utat, amely elvezeti őket a munkássághoz és a szocializmushoz. — Szép kis szövetségesek! Puhányok, — morogta Vosmik. — Mindegyik csak az urakra sandít, azokat majmolja, azokat szolgálja, azok előtt hajlong és velük tart, noha gyakran egyiknek-másiknak betevő falatja sincs és sok az ilyen fiatal tanító, aki a lakbérét sem tudja megfizétni. Az én elvem az, hogy nem szabad nekik hinni és nem szabad velük összeállni. — Ez az elved azonban helytelen, Václav, — próbálta Budecsky újra meggyőzni Vosmikot. — Meglátod, eljön az idő, amikor a tanítókat is munkásoknak fogják tekinteni és amikor mi velük együtt és nem ellenük fogunk menni. Ha már ma több ilyen Dlouhy volna, jóval könnyebb lenne a helyzetünk, örüljünk hát neki, hogy már most is akadnak haladó gondolkodású tanítók. Ha csak elvétve is. Ha majd ezren és tízezren lesznek, akkor a szocializmusról való mostani álmunk lassan a megvalósuláshoz fog közeledni. Vosmik mormogott még egyet-kettőt s ezzel a vita befejeződött. Kavarodás ez egyesület bádogtáblája körül. Minden hónap első vasárnapján szokatlanul élénk volt a forgalom az ujezdi Valdek-féle vendéglőben. Ilyenkor tartották a taggyűléseket. A közeli falvakból (Folytatjuk.)