Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-18 / 66. szám, szombat

1950 március 536 CJJSZ0 EGRI V

I K T Q R : &jörbe dndns és a választások Az esti munkásvonattal ezúttal nincs semmi baj. Pontosan, menetrend szerint indul. Kint a kalauz már utolsót füttyentett, elől felhorkan a mozdony, a kerekek megcsikordulnak, amikor feltépődik a kocsi ajtaja és Görbe Andris piros képpel beront. — Tyű, az atyaúristenit ennek a büdös vonatnak, majdnem elkéstem! "Odabenn a szokott kártyakompánia, a koromhajú, pöszén beszélő kömüveslegény, Deréki Lajos, akit Lajinak becéznek, a pattanásos arcú Suli, a harmadik arról nevezetes, hogy bajusztalan, de gondosan ápolt kurta fekete szakáll ékeskedik az állán és ezért az egész kocsi csak Szakállasnak szólítja. Végül a negyedik a Füles névre hallgat, alkalmasint éktelenül hosszú fülei miatt. Fejebúbján, a dús, tömött gesztenyeszín hajtornyon kacér micisapka ül. Olyan ez a magasranyúlt legény, mintha csupa haj és fül volna. Most éppen rajta a laposztás sora, motollaként mozgó lapátkezel megállnak egy pillanatra, ahogy rápillant Andrisra: — Mért gyüsz olyan későn, Andris? — Biztosan randéja volt, — felel helyette Suli. — Fenét! — vágja oda Andris. — Tele vót a busz. Hát gyalog gyüttem. Ki hitte vóna, hogy pontosan indul a vonat. Közben beljebb furakodik és megpillantja az újságjába mélyedő pápaszemes öreget. — Jó estét, Aczél bácsi, — köszön rá váratlanul illedelmes és barátságos hangon. Már négyen ülnek abban a sorban, de az ilyen munkásvonatban ilyenkor helyet szorítanak az ötödiknek is és igy Andris éppen az öreggel szemben kap egy kis helyet. Alig ült le, máris felugrik és nyúl a tartóba felcsapott kopott aktatáskája után. — Visszahoztam a füzetjét, elvtárs, — mondja és nyújtogatja a sárga borítólapos füzetet. — Elolvastad? — Nem én! — hangzik a fölényes felelet és Andris még ránt is egyet a vállán, hogy ezzel is tudtára adja az öregnek: nincs néki érkezése az ilyesmire. De meg aztán őt ne oktatgassák és ne tanítgassák, van néki elég magához való esze, tud 0 már eleget. Az öreg szótlanul átveszi a füzetet, csak hosszan végigpillant közben Andrison, végigméri a fejebúbjától a sarkáig és ezzel vége mindennek, egy rosszaló, elégedetlen szava sincs. Andris feszengeni kezd a helyén. Ejnye, hát feleletre sem méltatja az öreg? Csak így elintézi? Egyszerűen tudomásul veszi, amit hányavetin odamondott és tovább olvassa újságját, mintha itt se lenne. Az igazat megvallva, abba a füzetbe belenézett. Vasárnap ebéd után leheveredett és a kezébe vette. „Fokozzuk a forradalmi éberséget" — a cím a fejében ragadt, de maga az olvasmány úntatta, nem kötötte le figyelmét. A délutáni kuglizásra gondolt, meg arra, hogy a Tercsi miért beszél újabban olyan hegyesen és visszautasitóan vele. Az a különös a dologban, hogy igy heverészve jól esett volna eldiskurálgatni az öreggel. Még azt se bánta volna, hogy éppen arról, amit az a füzet ír, — talán jobban értette volna a dolgokat. A hét folyamán nem egyszer azon kapta magát, hogy az öregre gondol. Ma hajnalban még visszaszökött a házba a füzetért, mert eszébe jutott, hogy ma biztosan az öreg is utazik és akkor viszszaadhatja neki. Andris feje piros a zavartól. Nem kellett volna olyan fölényesen bánni az öreggel. Szeretné megengesztelni és egy alkalmas pillanatban, amikor az öreg fordít az újság lapján, megkérdi: ' — Micsoda jókat olvas ma, Aczél bácsi? Biztosan a választásokat dicsérgetik, ugyi... Az egész héten át másról se olvashat az ember... A békéről, meg a választásokról. Az öreg erre ölébe rakja az újságot és figyelmesen ránéz a legényre. Talán mégse olyan reménytelen az eset. Meg kell próbálkoznia, hátha emberséget csihol ki belőle. — Hát te miről szeretnél inkább olvasni, Andris? — Nem támadóan, inkább biztatóan hangzik a kérdése. — Mondd csak, mi az, ami érdekelne ? Mielőtt Andris felelhetne, a pergőnyelvü Suli odakiáltja: Fegyveres banditák betörtek a Tátra bankba és kifosztották a pénztárt... A részeg sofőr a Dunába vitte az utasait... Kétfejű csecsemőt szült egy ... — Kuss, Suli! — inti le Andris és elnéző mosollyal néz az öregre. — Nem vagyok ostoba, mint ez a Suli. Tudom én jól, hogy ma az újságnak más a célja, mint a szenzáció ... — Jól tudod, — biztatja az öreg. — Akkor hát, mi a kifogás, hol a hiba? — Minek olyan nagy feneket keríteni például annak a szovjet választásnak? Hát az is valami? Persze, hogy győztek a kommunisták. Hiszen nem is vót már párt, akire szavazhattak vóna. — Megállj, fiú. Ügy látom, nem vagy tisztában a dolgokkal. Vagy egyáltalában nem érted őket. — Mit nem értek én? — horkan fel a legény és már sértődött éle van a hangjának. — Azt hiszi, hogy minrégi, kipróbált harcosai kerültek abba a tanácsba. Van köztük nem is egy, aki csak olyan egyszerű dolgozó ember, mint te vagy én. Persze, kiválnak a munkájukkal és az utat mutatják. — Az élmunkásokra, a sztahánovistákra gondol? Az öreg bólintott, pápaszeme mögül derűsen felvillanták a szemei: — Azokra. Nézzed csak ezt a/ újságot! Itt van ez a Pjotr Pokrisev. Miiyen széphomlokú, beszédesszemü ember, a bajsza meg szakasztott olyan, mint a tiéd. Mintha az édes testvérbátyád volna . Hát erről- a Pjoti Pokrisevről azt olvashatod az U)ságban, hogy suhanekorában a charkovi „Sarló és kalapács" gyárban szerelő volt. Egyszer az a gondolata támadt. éllek, dolgozzatok Elö emberek holt kö"ére már most megírhatom: ült, didergett ölbetett kézzel, sunyin, hallgatagon. — Mire vártok ölhetett kézzel! a sült galambra tán? Azt gondoljátok munkanélkül is lesz gyümölcs a fán? Szégyen reátok! Visszanéztek! Kerestek valamit? Kotorjátok a töimelékben a rabság láncait? Rablánc lehuitt! Járom eltörött! Ne is keressetek olyan holmit, melyet széttörtek a bátor szovjetek. Ki kell váloyatni a követ, gerendárészeket. De szétdobá'ni, nem sajnálva a többi szemetet. 9 Most új országot építünk itt! A régi romjain ti miért ültök ölbetett kézzel rágódva csontjain? — Látod, hány helyen téglagyárak konkori füstje él? Hallod a betonkeverők moraja, hogy zenél? Sikolyt a fűrésztelepen acéllá edzett vas. Es Te ülsz? Vigjázz, egy óriás fenyő reád szakad! • — Légkatapács a gépfegyvernél dörgőbb és nemesebb. Menj! Fogd! Ha amazt elsütötted, most emezt szeressed! Zúgó motorok erejével mérkőzzön akti at! A tudás büszke hatalmával rakjuk az új falat. Munkahősök születnek most itt. Mert bátor harc folyik Csakhogy a hősi jelvényt most nem halottak viselik. Élmunkás ezredek mellén cseng. Nagyon is élnek ök! Büszke mosolyai, érdemrefiddel épitnek új tetőt. És így új hazánk felett erős tetőre néz a nap, honnan Vörös Csillag küld vissza ragyogó sugaiat. — Ne üljetek hát ölbetett kézzel. Munkára fel! Te nép, tiéd a jövő valósága, tekints csak szerteszét. Gyurcsó István. den szentírás, amit az újság ír, meg amit a rádió dudál? — Csak folytasd, mondd ki bátran, amire gondolsz. Én nem haragszok meg érte. Hát ha tudni akarja az elvtárs, ezr az egész cécót a választással. Porhintés, ámítás az egész... Az ember egy listát kap, oszt mehet választani. Választani — de miben? Az egyben? Az öreg levette pápaszemét, ráfújt egyet és kendőjével törülgetni kezdte: — Más panasz, más baj nincs? Mert én szépen türelemmel meghallgatlak. — Más nincs. De ezzel a véleményemmel nem vagyok egymagamban. — No akkor hadd feleljek t ektek. Hát folytatom azzal, amivel kezdtem. Te alaposan félremagyarázod ennek a választásnak értelmét és világraszóló jelentőségét. Vedd tudomásul, édes fiam, hogy ott olyasmi történt, ami a világon még nem volt és amit neked, dolgozó embernek, kétkezi munkásnak a legjobban kéne tudnod. — De nagyon kerülgeti! Mi az, amit nékem annyira tudnom kéne? — Elsősorban azt, hogy az a lista közös volt és akadt rajta jócskán pártonkívüli is. A lényeg pedig az, hogy kik voltak azok, akik a listán szerepeltek. Kik azok, akik a szovjetek Legfelsőbb Tanácsában képviselni fogják a szovjet népek érdekeit. — Hát a nagy Sztá'in, a Molotov, a Visinszkij, meg a többi politikus. Az állam nagy emberei. — Ezt egészen jól tudod... Az is szép, hogy a Sztálin elvtárs neve elé odacsúszott a jelző is — talán nem is véletlenül. Egyszóval azok képviselik a szovjet népet, akiknek ez a roppant jólét, a békés szép élet köszönhető. Hol van ez másutt, mint ott ä Szovjetúnió. ban és ná.unk is, a népi demokráciákban. — Nem tagadom én ezeket, rámondta Görbe Andris és egy kicsit bűnbánóan vakargatta a fejét. — Tudom én jól, hogy mink jobban élünk, mint amott nyugaton. Nálunk munka van és bőség, amott meg munkanélküliség ... — No lám, egészen jól tudod ezt is, mégis tele vagy panasszal... Egyszei a vonattal van bajod, máskor meg az újságokkal, hogy néked nem írnak elég érdekesen, elég „szenzációsan", ugyi? Pedig nem kellene más, mint az, hogy több figyelemmel betűzgesd őket. Most például megláthatnád, hogy nemcsak az országvezetők, a szocializmus hogy repülő lesz. Sóváran nézte mindig a város fölött szál'ó gépeket, éjjel is róluk álmodott. Egy nap repüloiskolás jött a gyárba, a munkásifjak közé és beszélni kezdett a vitorlarepülésről és mindarról, ami Pjotrt éjjelnappal foglalkoztatta Másnap a Komszomol-titkárhoz fordult: — Segíts nekem, hogy sepiilő lehessek. Megfogadom, nem fogtok szégyent vallani velem. — Igy lett repülóT'jotr Pokrisev és amkior a Szovjetunióra támadtak a ná. ci hordák, abban a repülőosztagban szolgált, amely Leningrádot védte. öt. venszer vette fel a harcot 3 német támadók ellen. Nézd csak, itt a I. bátja hajtókáján ez a két csillag a Leninrend, amit csak a legnagyobb hősök kaptak. Öt kétszel tüntették ki ezzel a renddel A szülőfalujában ott áll a szobra, ő maga meg elevenen a leningrádi munkásokat fogja képviselni a tanácsban .. Látod Andris, burzsujok és azok lakájai helyett munkásfiatalok. parasztasszonyok is döntenek a sorsukról, építik a szebb jövőt és vé. dik az egész világ békéjét. A kártyázók abbahagyták a „snapszerezést", már valamennyien fel. figyeltek az öregre. Az meg csöndesen fo'ytatta, mint ak* megszokta, hogy hallgatóságot találjon rfíaga körül. — Van itt más példa is. Ez a Izmai! Vaszilij 1941-ben még birkapásztor volt és ma, alig 25 éves fejjel kolhozvezető és kétszáz földműves munkájának irányítója. — S ő is bekerült abba a tanácsba? — Be hát, éppen a dolgozótársai bizalmából. Es ha jobban belenéznél az újságba, sok hasonló esetet olvashatnál benne. És megértenéd a különbséget a két világ között. Meglelnéd benne az igazi érdekességeket. — Hát ahogy az elvtárs magyarázza, elég világos a dolog. — No Andris, te aztán hamar beadtad a derekadat, — vetette oda Füles. — .Hagyd el. Füles. Aczél bácsinak igaza van, — vágta vissza Andris. — Igaza van abban, hogy rosszul olvasom azokat az újságokat. De nemcsak én, hanem ti mind. Kéne mindig valaki, aki megmagyarázná és útbaigazítana. A vonat lassított s az öreg felált Kiszállásra készülődött. Andris ekkor a karjára tette a kezét: — Ha nem haragszik meg érte, Aczél elvtárs, adja vissza azt a zöld füzetet. — El fogod olvasni? — El bizony! Megígérem, az utolsó betűig. Ä hős vasutas IRTA: K. JUZEF Tizet "ütött a falióra. Rindin, a vasúti őr felnézett. Az asztalon lilás fénnyel pislákoló gyertya reszketve még egykét nagyobb lángot vetett, hogy azután rövidesen végkép elaludjon. „Le kellene vágni az elégett kanócot", gondolta magában a bakter. De az asztal öt lépésnyire van, Rindin, amióta megtanulta, mi az a „blokád", meg „éhség", azt is megtanulta, hogy a mozdulatokkal takarékoskodni kell. A blokád napjaiban leszámították Leningrádban a kenyérfejadagot 175 grammra a hivatalnokok és 250-re a nehéz testi munkások részére. Rindin szivarzsebében, a szíve fölött volt még egy kis darabka kenyér. Minden jdegével kívánta ezt a kenyeret, de nem akart hozzányúlni. Keze azonban önkéntelenül is állandóan a zsebet tapogatta. Időnként egy-egy morzsát a szájába tett, nem is ette, csak savanyú keserű ízét kóstolgatva rágcsálta. Csak a kenyérre tudott gondolni. A fallóra is azt ketyegte: ke-nyér, kenyér ... De nem szabad hozzányúlni és mozdulni sem szabad. Ma éjjel még szüksége van az erejere. A ladogatói állomásról két szerelvény indult el élelémért a leningrádíaknak. Neki kell ellátni a mozdonyokat tüzelővel és vízzel, még pedig gyors iramban, hogy még hajnalhasadás előtt visszaérhessenek. Különben a világosban német tűz alá kerülhetnek. A mozdonyokat Szamojlov és Nyed. bajev vezetik. Vaszilij Nyedbajev már elég régen eiinduiťV í Ladoga-tótól és rövidesen nieg kell érkeznie. A német repülők állandóan vadásznak a vonatokra, ezért minden jelzés nélkül haladnak előre. Ha tűzbe kerülnek és robbannak körülöttük a bombák, a mozdonyvezetők csak fokozzák a sebességet, mert tudják, a kiéhezett vátos várja őket. Holdfényes az éjszaka. Szörnyű elgondolni, hogy valami baj érhetné a kenyeret szállító szerelvényt. Az egész raktárban csak két ép mozdony van. És mindig kevesebb és kevesebb a mozdonyvezető is. A gyertya elaludt. A szirénák pedig felbúgtak. Rindin megszokhatta volna már a légiriadókat, hiszen naponta többször volt benne része. A német repülőterek olyan közel voltak, hogy legtöbbször előbb értek a város fölé az ellenséges gépek, mintsem a szirénák megszólaltak volna. Mégis a sziréna üvöltő hangja minden alkalom, mai felizgatta. Testét átjárta a hideg. Szorosabbra húzta magán a kabátot és várta, mikor érkezik már be a vonat az állomásra. Hirtelen fe figyelt. A sziréna vonításába elvegyüli a mozdony figyelmeztető füttye. A vonat megérkezett. Nikoláj Szergejevics Rindin a kijárathoz sietett. A reflektorok éles fény. kévéi az eget csíkokra bontották. A cstkokat sűrűn elszórt fehéres pöttyök tarkítotrak. Az ágyúk dörögtek. Fütyülve röpköd fek a jel/.ő lövedékek, vörös sávokat hagyva maguk után. A te. lihold jóindulatúan csüngött a levegőben. A hó fájdalmasan csikorgott a talpa alatt. Rindin a mozdony felé tartott. Hirtelen megrázkódott körülötte a föld a bombák becsapódásától. Levetette magát a hóba. Mikor ismét felemelkedett, elállott a szívveiése a rémülettől A pályaudvar központi víztartályát telitalálat érte. Megtörtént -a legrosszabb. A mozdonyok víz nélkül maradnak. Szédült az éhségtől. Kivette zsebébő

1 az utolsó falat kenyerét és megette. Ha most nem talál ki valami oko. sat. holnap kényéi nélkül maradnak az emberek. Nyedbajev leugrott a mozdoryról és a rom víztartályra mutatva, így szóit a feléje siető Rindinhez: — Mos' mit csiná'unk, Nikoláj Szer. gejevics? Vödrökkel hozzunk vizet a mozdonyoknak a Néváról? — Igen — felelte Rindin elgondolkozva. De hirtelen felvillant valami az agyában. — Mondd, szerinted milyen messzire van a Néva az állomástól? — Körülbelül 300 méternyire. — Akkor jól van — ragyogott fel a vasúti őr arca. — Tűzoltófecskendővel hozunk vizet a Névából Lefújták a légiriadót. — Vége — szólt Rindin a masinisztához. — Most szállj vissza a mozdonyba és hajts be a pályaudvarra az első vágányra. Nyedbájev beszállott és a mozdony hangosan lélekezve megindult a holdfényes síneken. Rindin boldogan mosolygott. Nem! — a leningrádiakat nem lehet letörni. Ha a tűzoltófecskendő be lenne fagyva, vagy nem működne, akkor vödrökben hoznának vizet. De víz akkor is lenne, mert a mozdonynak mennie kell. Egy kicsit félt, hogy a tűzoltóparancsnok nem helyesli a tervét és nem adja oda a gépet. De amikor meglátta, megnyugodott. Kérésére a tűzoltóparancsnok azt felelte: — Szívesen, csak a tömlőnk nem elég hosszú. Rindin megnyugtatta, hogy a raktárban és a mozdonyban is vian még tömlő, igaz, hogy öreg, de reméli, megteszi a szolgálatot és különben sincs más kiút. A tűzoltógép már irwult is a folyó felé, melyet vastag hó- és jégréteg takart. Rindin vasdoronggal törte a jeget, egymásba illesztette a tömlőket, melyek szürke óriáskígyóként tekeregtek a fehér hóban. De víz még nem tört elő a léken. Tovább verte a jeget és végre kibuggyant a víz. Bekapcsolták a gépet és a víz már a tömlőben csörgedezett. Rindin megköszönte a tűzoltóparancsnoknak a segít, séget. Visszaindult az állomásra, meghagyva, hogyha elég lesz a víz, a moz. dony fütyülni fog. Boldog volt. Most már biztosra vette, hogy pirkadás előtt visszatérhet a szerelvény. Ütközben állandóan figyelte a tömlő, ket, zavartalanul folyik-e a víz. Mikor ahhoz a részhez ért, melyet a mozdonyból vettek ki, meggyorsította lépteit, mert az bizony igen rossz karban volt és gyanús hangokat is hallott. A hangok a remiz felől jöttek és mindinkább erősödtek. Mikor belépett, vízsugár csapott az arcába. Kabátujjával eltakarta arcát és már amúgyis átázott, ráfagyott ruhájában letérdelt a tócsába és dermedt kezeivel befogta a lyukat a tömlőn. A jeges víz kezeit még hasznavehetetlenebbé tette. Ujjai között fröcskölt ki és az egész testét elárasz. totta.- Kiejtette kezebői a tömlőt. — Most mit tegyen? Segítségért szaladjon ismét a tűzoltóparancsnokhoz? Minden perc drága. Hirtelen elhatározással levetette kabátját és bekötötte vele a rést a tömlőn. Majd óvatosan visszatette a tömlőt a földre. A víz szabályosan folyt benne. Ekkor tel akart állni, de a térde táján valami visszahúzta a földre. Megértette. Csizmái a földhöz fagytak. Rindin minden erejét megfeszítve igyekezett elszakítani magát a földtől, he hiába. Kezei reszkettek a megerőltetéstől. Sapkája elrepült. Nedves haja szemébe, szájába lógott. Torka fájt. Szédült. Meggyötört kezei a tömlő után nyúltak. Átázott kabátján belül vígan csobogott a víz. De neki úgy tűnt, nem a viz zuhogásá^ hallja, hanem ezrek hála- és örömkiáltását. Sokezer boldog, mosolygó arc tekint rá, amint a friss, illatos kenyérszállítmányt üdvözlik ... „De miért nem fütyül még a v#iat? Lehetséges, hogy elől valahol ugyan•csak kilyukadt á tömlő?" Megborzadt ettől a gondolattól. Valamit tennie kel. lene! Kikerülni ebből a dermedtségből. Elködösödtek a szemei. Még egy kísérletet tett a felállásra ... És egyszerre keresztül hasította a jeges levegőt a mozdony füttye. Melegség árasztotta el a szivét ettől a hangtól. — Viz!... Víz!... — énekelte a mozdony. Rindin utána suttogta a drága szavakat és elmosolyodott határtalan boldogságában. Megkísérelte levenni kabátját a töm. lőről, de sebes, dermedt kezei nem tudták lefejteni a jéggé fagyott ruhadarabot. Hangokat hallott a közelből. Segítségért akart kiáltani, de a segélykiáltás hélyett azok a szavak törtek elő melléből, melyekért ma éjjel élt és küzdött: — Víz!... Víz!... Az odasiető embereknek nemcsak azért örült, mert segítséget hoztak neki, hanem azért is, hogy most már lesz kivel megosztani örömét. A szerelvény idejében indul és visszatérhet Leningrádba, még reggel előtt, kenyérrel ^negrakottan .. Valaki levetette a bundáját. Rindin nem tudott járni, erre óvatosan kar» jukba vették és úgy vitték a hős vasutast ... Fordította: Pásztorné Barta Stefánia. A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának jelszava az 1950. évre az ÚJ SZO minden magyar dolgozó kezébe