Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)
1950-02-12 / 37. szám, vasárnap
1950 február 12 UJS70 ményt csekélynek kell tekinteni. (162.5 hektár, míg az 1950-es évben 177 hektár.) A feladat súlypontja az állami gépállomások, amelyeknek elsőrangú szerepük van a falu szocialista átépítésében. Teljesítményeiket lényegesen emelni lehet és kell is. A mezőgazdasági termelés az összes villanymotorok 85 százalékát kapta és további 167 falut kapcsoltunk be az áramszolgáltatásba. A műtrágya-adagok juttatása az 1950-es évben 1 hektár szántóföldre a nitrogénes műtrágyáknál 27.5 százalékos, a foszforosoknál 33.9 százalékos és a káliumos műtrágyáknál 82.1 százalékos emelkedést mutat fel. Lényegesen emelkedik a mezőgazdasági építési beruházások terjedelme is, még pedig az 1949-es évvel szemben 47.1 százalékkal. Főleg az állattenyésztés céljait szolgáló építményekről van szó. Ehhez az agrotechnikai intézkedések nagy mennyiségét kell fűzni, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a földműves növelje teljesítményét, javítson a jószág minőségén és emelje a mezőgazdasági termelést. A kormány határozatával megállapíttattak a tavaszi munkálatok végrehajtására kiadott irányvonalak. Ezek megvalósítása fontos előfeltétele a mezőgazdasági termelési terv termelési feladatai teljesítésének. Nagyobb mértékben kezdenek megvalósulni a szárazság elleni intézkedések és szélesterjedelmű kísérleti munkák lesznek folyamatban. A mezőgazdasági termelési és beszolgáltatási feladat biztosításának és túllépésének legfontosabb és leghathatósabb eszköze az EFSz kiszélesítése, annak megszilárdítása és egyöntetű beállítása a falu fő termelési feladataira. Az elmúlt évben megtettük az első lépéseket az EFSz megalakítására. A közös vetési eljárás, az aratási munkák közös szervezése, a munka jobb és célszerűbb szervezésére való együttműködés első alakjaiként jelentkeznek, amivel megteremtődnek az előfeltételek a munka magasabb termelési formái felé való átmenethez, ami lehetővé teszi a gépesítési eszközök kihasználását és lényegesen emeli a munka termelékenységét. A mezőgazdasági feladatok teljesítésével nemcsak a lakosság ellátását biztosítjuk, de egyszersmind fontos és elkerülhetetlen feltételét teremtjük meg Szlovákia iparosítása további fejlődésének. Iparosításunk számára a legfontosabb hazai nyersanyagot az erdészet adja. A fatermelés és fafuvarozás terve az elmúlt évben teljesedett és lényegében teljesültek az erdészet összes többi feladatai. A fa fuvarozásánál azonban még mindig jelentős hiányok mutatkoztak és ezért az állami erdőkön gondoskodni kell arról, hogy ebben az évben a fa fuvarozását folyamatosan teljesítsék. A fa ma legjelentékenyebb nyersanyagaink közé tartozik. A nyersfaanyag értékesítésében a felszabadulás óta eltelt években jelentős sikereket értünk el. Azonban mindezek ellnére sem lehetünk elégedettek a mai helyzettel, mert sok szakaszon, így az építészetben és az iparban, nem értik meg teljesen munkatársaink, hogy a fa értékes nyersanyag és hogy a fával célszerűen és takarékosan kell gazdálkodni. Pazarolják a fát és ezért a fafogyasztás aránytalanul emelkedik. Építészetünk és Ipari termelésünk növekvő térfogata mellett elsőrangú feladatunk az, hogy a fa fogyasztásában lényeges megtakarítást érjünk el, mert csupán így fogják tudni erdeink -gazdasági életünk egyre növekvő igényeit teljesíteni. Erdeink súlyos kérdése az erdei utak hiánya. Az elégtelenül kiépített erdei úthálózat miatt a hozzájutás az erdőkhöz nehézségekbe ütközik. A fa fuvarozása az összeköttetés szempontjából nehezen hozzáférhető erdőknél nagy minőségi és mennyiségi veszteségekkel jár. Az ilyen veszteségeket évenként 200 ezer köbméter kérges gömbfára becsülhetjük. Az erdei utak kiépítése végeredményében azért nem halad elég gyorsan, mert néhány helyen nem értik meg azt, hogy elsőrangú, nemzetgazdaságilag sürgős akcióról van szó. Tavaly 168 km erdei utat építettünk meg. Ez évben 211 km kemény erdei út építését tervezzük, azonkívül 125.5 km földutat építünk. Fontos feladat ez, amelyet nemcsak teljesíteni kell, hanem túl is haladni. Az építészet új feladatai A nagy építkezések a gazdasági és kultúrélet minden szakaszán kapcsolatban vannak az építkezések rohamos növekedésével, amely az 1948. évi államosítás után tavaly figyelemreméltó sikereket mutatott íel. Az építkezések térfogata az 1948-as évvel szemben egyenlő árakat véve alapul 16%-al emelkedett és meghaladta a 10 miliárd Kčs összeget és így az építkezési termelés teljesítette a tervet. Ez évben az építészet termelése előzetes számítás szerint további 30%-kal emelkedtek az elmúlt évvel szemben. Egyidejűleg növekszik az építkezéseken az ipari és mezőgazdasági építések részesedése és ezzel a termelési beruházások része is. Az építészetben dolgozók legutóbbi látogatásakor a Köztársaság elnökénél, az elnök úr mint egyik legfontosabb feladatot jelölte meg az építkezések központosítását, harcot a rendszertelenség ellen, amely az építkezési akciók elnyúlását és félbemaradását okozza. Ebben az irányban, ebben az évben lényeges javulásnak kell beállnia. Az építkezési munkákat nagymértékben akadályozta a szerelési anyag hiánya és még inkább akadályozta a szerelő üzemek jelentéktelen munkaképessége, amelyek a szükségletnek 20%-át is alig tudták fedezni. Az 1950-es évi terv egyik jelentős vonása az, hogy lényegesen emeli a szerelési anyag termelését és kiterjeszti a szocialista szektorban a szerelési üzemek kapacitását. A terv további jelentékeny jellegzetessége a téli szezón kihasználása az építkezések folytatására és a munkásság állandó építkezési kádereinek kiterjesztésére. Az első téli terv, igaz még sok hiányt mutat fel, azonban reméljük, hogy az építészetben dolgozó munkásaink ezeket gyorsan eltávolítják és így biztosítják a terv teljesítését. Minden esetben bizonyítékunk van arra, hogy az építkezésben lehet télen is dolgozni és az építkezési munkák szezónjellegét meg lehet szüntetni. Ebben az évben több figyelmet szentelünk majd az építészet gépesítésének, mivel itt termelésünk még gyengén van felszerelve gépesítési eszközökkel. Főleg azonban arról van szó, hogy hasonlóan, mint az iparban emeljük a munka termelékenységét, javítsuk a munka szervezését az építkezéseken és főleg jobban használjuk kí a nehéz gépeket. Az egyre növekvő ipari és mezőgazdasági termelés egyre nagyobb igényekkel fordul közlekedésünk felé. Azokban a számadatokban, amelyek a közlekedés tervének teljesítését mutatják, egyúttal az is visszatükröződik, hogy milyen Szlovákia gazdasági fejlődésének üteme. A tiszta tonnakilométerek száma az áruszállításban az 1948-as évvel szemben 20.6 százalékkal nőtt, míg ez az emelkedés a Köztársaság egész területén 13.7 százalékos emelkedést tesz ki. Szlovákiában a beállított kocsik száma az 1948-as évvel szemben 17.9%-kal és az 1949-es évvel szemben 20.2%-kal nőtt. A vasutak lényegükben simán elégíthették ki ezeket az igényeket és súlyosabb nehézségek csupán az őszi főszezonban mutatkoztak. Igen tanulságosak az autóbuszokkal szállított személyi forgalomnak számadatai is. Ebből nyilvánvaló, hogy az 1949-es évben a 48-as évvel szemben a munkahelyükre szállított dolgozók száma 6.4-ről 11.8 millióra nőtt, míg a szállított tanulóifjúság száma 4.3-ről 7.6 millióra. Az áramlás az iparba és iskolaügyünk fejlődése ezekből a számadatokból teljesen nyilvánvaló. Szlovákia jelentős közlekedési kérdése az autóbuszvonalak. Az elmúlt évben a tervet túlléptük. Lényegesen javult az autobuszok beállítása és 46 új vonalat szerveztünk 1. 252 km hosszúságban. Az új vonalakat a kerületi nemzeti bizottságok aktív együttműködésével szerveztük meg. Közlekedésünk az összes lényeges szakaszokon teljesítette a tervet és a vasúti műhelyek 109%-os teljesítményt értek el. Azonban nem teljesült a gépkocsi teherforgalom terve. Tavaly további 216 községet kapcsoltunk be a telefonhálózatba. De a többi feladatait is teljesítette postai szállítás. Üzembe helyeztünk új vasútvonalat, a dicsőséges Ifjúsági Vasútvonalat és sikeresen teljesült az előírt szakaszokon a szövetségi vasútvonal átépítése két vágányra, amiben jelentékeny részt vettek az ifjúsági és munkásbrigádok. Az Ifjúsági Vasútvonal dolgozó ifjúságunk országépítő lelkesedésének jelképévé vált. A vasúti szállítás terve az 1950-es évben a tiszta tonnakilométerek számát 14%-kal emeli. Az úti szállításban a terv a gépkocsi teherforgalom megkétszerezését írja elő az 1948-as évvel szemben, a szocialista szektor egyidejű lényeges megerősödésével és a tőkés vállalatok kiszorításával, amelyek ezen a szakaszon még aránylag elég erősek. 50 új autóbuszvonalat szervezünk, amelyek összhosszúsága 1.354 km lesz. A víziszállításban a szállított áruk súlya az 1948-as évvel szemben 36.9 százalékos emelkedést mutat. A tervezett közlekedési teljesítményeket úgy kell emelni, hogy gazdaságunk emelkedő igényeinek eleget tudjanak tenni. Ez feltételezi a vagonok azonnali kirakását és berakását az egyes üzemek által, valamint a szállítási teljesítmények egyenlőbb szétosztását. Főleg azonban megköveteli kék hadseregünk példás munkáját. A szocialista kereskedelem az új esztendőben Az elmúlt évben nagy haladást értünk el a szocialista kereskedelem megszervezésében és pedig nemcsak a nagykereskedelem szakaszán, amelyet még 1948-ban államosítottunk, hanem a kiskereskedelemben is. Már az 1948-as évben bebizonyult az, hogy a magánkereskedelem képtelen megnyugtatóan közvetíteni a termeléstől a fogyasztóig vezető áruforgalmat és hogy a lehető legnagyobb gyorsasággal meg kell szervezni a szocialista kereskedelmet. Ennek a feladatnak nemzeti vállalataink és szövetkezeteink nagy sikerekkel láttak neki. Már tavaly is a kiskereskedelmi forgalom lényeges része a szocialista szektorba került. Még nagyobb plusz az, hogy a szocialista kiskereskedelem rögtön keletkezésétől kezdve minden szervezési nehézség és hiány ellenére szemmel látható bizonyítékát nyújtotta annak, hogy nemcsak becsületesen, de a választék és a kiszolgálás tekintetében jobban teljesítette feladatát, mint a magánkereskedelem és hála ennek a ténynek, fogyasztóink teljesen és közvetlenül élvezték a termelési tervek sikeres teljesítésének minden előnyét, mert szilárdan szabott árakon fokozott mértékben vásárolhattak árut. A mellett a kereskedelemre rótt követelések nem voltak csekélyek. Az elmúlt év első negyedétől az utolsó negyedéig a forgalom majdnem háromszorosára nőtt. A nagykereskedelmi és kiskereskedelmi nemzeti elosztó vállalatok forgalma az 1950-es évben 38%-kal növekszik, amiből a fogyasztási cikkekre 12% esik. Teljesen beigazolódott kormányunk politikájának helyessége, amely a szabad piac bevezetésével és s szabad piac árainak folyamatos csökkentésével halad a kötött gazdálkodás teljes megszüntetése felé. így lehetett ez év kezdetén kiemelni a kötött gazdálkodás alól a cipőkészítmények minden fajtáját a bőrtalpú cipőkön kívül. Az e szakaszon elért sikerek a szocialista kereskedelemben dolgozókat arra kötelezik, hogy ebben az évben még jobban és tökéletesebben szervezzék meg az árúforgalmat, erélyesen távolítsák el a kapitalista gondolkodás és spekuláció maradványait és a szocialista kereskedelmet a megfelelő szintre emeljék. Az iskolaügyek fejlődése. Az ország kulturális felépítésében a legfontosabb helyet az adott pillanatban az iskolák kiépítése foglalja el. A tanuló ifjúság száma a mindenfajta iskolákon rohamos ütemben növekszik. Az összes iskolákra az 1949— 1950-es iskolaévben összesen 689.179 diák iratkozott be, azaz 116.383 tanulóval több, mint a München előtti Köztársaság utolsó évében. Gyorsan növekszik az iskolák száma is. Van 1261 óvodánk, 3657 nemzeti iskolánk, 345 középiskolánk, természetesen részben a nemzeti iskolák rovására, 23 új iskola építkezésünk, amelyekből 5 középiskolát tavaly átadtunk rendeltetésének. Az iskolaügy kiépítésére tavaly félmilliárd Kčs _t adtunk ki. Ebben az évben 370 új óvodát, 84 közép- és nemzeti iskolát, valamint az ipariskolákban 17 új osztályt szervezünk. Az iskolaépítés beruházásai ebben az évben lényegesen emelkednek. A felépítésnek ez az üteme mégsem elégséges a gyorsan növekvő szükségletek kielégítésére és az iskolai igazgatás csak a legnagyobb erőfeszítéssel tuHia teljesíteni az új iskolai törvény által reárótt új feladatokat. Iskolai igagatásunk még céltudatosabban kell, hogy beállítsa az iskolahálózat kiépítését és az iskolai tanulmányokat az ötéves terv szükségleteire és szakemberek nevelésére, akikre ötéves tervünknek szüksége van. További súlyos feladat az iskolai nevelést közelebb hozni a gyakorlathoz, főleg a szakiskolákban. Nagy hasznot jelentenek a dolgozók iskolái, amelyek lehetővé teszik, hogy az érett munkások magas szakminősítést érjenek el. A iskolaügy nagy fejlődése azonban kultúrforradalmunknak, amelyet Szlovákia átél és amely az összes szakaszakon megnyilvánul, csupán egyik oldala. A könyvek példányszáma rohamosan emelkedik és az 1950-es évre 13.5 millió példány kiadását tervezik. Ebben nagy része van a jó kelendőségnek örvendő szakkönyveknek, főleg a műszaki könyveknek. Szlovákiában már 9 hivatásos színház működik, 464 mozi és ebben az évben egy további színházat és több, mint 100 mozit rendezünk be. Számítsuk ehhez hozzá a népmüvelödés nagy fejlődését, továbbá azt a nagy nevelési munkát, amelyet a Kommunista Párt, a Nemzeti Arcvonal akciós bizottságai, a szakszervezetek, a JSSR, a ČSM, a Nőszövetség valósít meg és akkor megközelítő képet kapunk Szlovákia óriási kultúrfejlődéséről, ami egyúttal — és ezt külön hangsúlyoznunk kell —, a falu fejlődése is. Filmmunkásaink az 1950-es évre 4 egész estét betöltő és 25 rövid filmet terveznek és reméljük, hogy ezek jó filmek lesznek, amelyek a mi nagy országépítő korszakunkról helyes képet nyújtanak majd. Az egészségügy fejlődése. Sikeresen fejlődik az egészségügyi építés. Egészségügyi igazgatásunk az elmúlt évi feladatokat teljesítette és sikeresen valósította meg a járványos betegségek elleni megelőző intézkedéseket, amelyek ezek előfordulását jelentékenyen csökkentették. Az ötéves terv első évének sikerei teljes mértékben visszatükröződtek államunk pénzügyi gazdálkodásában is. Az 1949"es évre szóló aktív költségvetés nemcsak teljesedett, de a bevétel oldalán jelentősen túl is lépte a tervet. Ezen a példán világíthatjuk meg legjobban a szocialista rendszer előnyeit. A tőkésrendszer idején a helyzet az volt, hogy a tőkések megtömték zsebeiket, milliárdos jövedelemre tettek szert és az állampénztár állandóan üres volt. Az államnak nem voltak anyagi eszközei az iskolák felépítésére, az egészségügyi berendezésekre és más haonlókra. Ma gazdasági életünk jó eredményei nem a kapitalista élősködők maroknyi rétegének htjtanak hasznot, hanem az összességnek. Ez a mi pénzügyi aktív gazdálkodásunk jelentősége. Bár évente sokkal többet adunk ki iskolák, kórházak és szociális berendezések építésére, mint amennyit a burzsoá állam öt év alatt kiadott, bár egyidejűleg óriási összegeket adunk iparosításra, államunknak van elég anyagi eszköze minden szükséges kiadásra, és már a felszabadulás utáni negyedik esztendőben költségvetésünk aktiv. A termelési erők fejlődése. Szlovákia összesített terve teljesítésének főfeltétele' az ember, a dolgozó. Tervgazdálkodásunk legnehezebb feladata megszerezni a megfelelő számú munkaerőket és ezeket a terv szükségleteinek megfelelően munkába állítani. Lényegében nálunk arról van szó, hogy a dolgozókat a kistermelési és kevéssé termelékeny szakaszokból átvigyük a szocialista szektorba. Az elmúlt év tapasztalatai azt mondják nekünk, hogy már nem számolhatunk a munkaerők automatikus áramlásával az iparba és az építészetbe és hogy ezekbe a szakaszokba