Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-10 / 35. szám, péntek

AZ EMBER ES A VILÁG lési viszonyt, őskommunista termelésnek nevezzük. Valaki azt kérdezheti, hogy jöttek létre az emberi fajok? Ez nem a természet műve, hanem a társadalmi viszonyok okozták. A termelés fejlődésével különböző testalkatú emberek fejlődtek csaknem minden közösségben. Ezek a közösségek nem érintkeztek egymással és a belső házasságok okozták, hogy ezek az eltérések egyre fokozódtak. Ahogy a fajok elkülönülését a társadalmi fejlődés okozta, a társadalmi fejlődés eredménye lesz az emberi fajok összeolvadása is. Nagyon sokan vannak még ma is, akik tagadják a haladást. — Semtmi sem új a nap alatt —, mondják bölcsen. Hát a kezdetleges kőszerszámoktól, a dorongoktól, a modern traktorokig, aratócséplőgépekig nincs-e fejlődés? Nem haladás-e az, hogy ma a javak óriási tömegét állítják elő? Nem fejlettebb társadalom a szocialista társadalom, mint a tőkés, mikor most a termelt javak sokaj ságát nem egy pénzes kis csoport élvezi, hanem a dolgozók, az új társadalmat építők milliói? Igen, a mi tudományunk, művészetünk, szocialista kultúránk a legfejlettebb, a mi társadalmi rendszerünk a leghaladóbb, mert a népet szolgálja. Vannak, akik a régi görög és római kultúrát szemlélve, azt állítják, hogy annál ninc

s tökéletesebb, magasabb. De ezek nem gondolnak arra, hogy Sophokles tragédiái, Platón filozófiája, Lysippos, Polykleitos szobrai millió és millió rabszolga munkáján, könnyén és vérén épültek fel. Igen, azért, hogy egy kis réteg a tudománynyal, a művészettel foglalkozhasson, megszámlálhatatlan rabszolga kínlódott a legembertelenebb módon. Ebből már láthatjuk, hogy az a társadalmi forma fejlettebb, amelyik tökéletesebb munkamódszerekkel, az anyagi javak minél nagyobb mennyiségét állítja elő, mert nyomában mindig emelkedés jár. Vannak ugyan kisebb-nagyobb visszaesések, háborúk és forradalmak után, de a termelés eléri, sőt mindig túl is haladja az előző társadalom termelését. Őskommunizmus (ősközösség). Ezt a korszakot, az emberiség őskorának is szokták nevezni. A fejlődésnek a legősibb és leghosszabb kordl rPlfrviij&zkáicL tytáiydcL Iľja. : Hogyan lesz az ember erőssé? Később Kínában és DélAmerikában találtak hasonló leleteket. Ezek koponyája még jobban hasonlított a mai ember koponyájához. A csontok körül már kezdetleges szerszámokat találtak, sőt tűznyomokat is. A fejlődés következő korszakából már sokkal több lele tünk van. A neandervölgyi ember koponyája már ugyanolyan nagyságú, mint a mienk. Homloka még ferde, álla még nem előre, hanem lefelé nézett, de már gondosan élezett kőkései, szerszámai voltak. Ebben a korban még a természet uralkodott az emberen, még nem használták fel a természet erőit, kincseit, de az ember már nem volt rabja környezetének, kezdetleges szerszámaival, munkájával igyekezett megváltoztatni azt. Igen, a munka az, ami az emberszabású majomból embert formált, ami kezéből emberi kezet csinált, ami megtanította gondolkodni, fegyvereket, szerszámokat készíteni. A természet elleni harcban rájött arra, hogy egyedül nem képes eredményesen küzdeni, hogy a természet megváltoztatásához, kevés egy ember ereje, ahhoz egy közösség kell. Közösen könynyebb a munka és eredményesebb a harc. Ezt a kezdetleges termeismeritek, úgy-e, azt a nyugtalanító érzést, amikor nem vagytok magatokkal megelégedve ? Pedig minden megy simán; reggelenként elmégy az iskolába, délután elkészíted a leckédet, dolgozol, játszol, olvasol. Édesanyád is meg van veled elégedve, az osztályzatod rossz és mégis... és mégis ... Az az érzésed, hogy nem Így szeretnéd. A reggeli tornát például nem végzed el, pedig elhatároztad, hogy egyetlen napon se hagyod el. Megígérted még tegnap este is, sajnos, mégsem csináltad. „No hagyjuk" — gondolod, — „ma még lesz valahogy, de a holnapi naptól kezdve megy minden az új szerint." Szépek az ilyen elhatározások, — de csak akkor, ha az ember nem tér el tőle. Elő- | fordul ugyanis, hogy amit holnapra elhatároztunk, .még egy hét múlva is csak húzódik, az idő múlik és minden marad a régiben. Ilyenkoi csodálkozik az ember: „Mi van velem már megint? Miért nem tudom megcsinálni, amit tulajdonképpen akarok?" A dolog nem is olyan egysaerü. A magyarázat: fegyelem! Fegyelem? De hiszen az osztálykönyv szerint fegyelem tekintetében sincs ellened semmi kifogás. Az órákon mindig csendesen ülsz s megteszed a kötelességed. lg'?

n ám, csakhogy a fegyelem nemcsak az emberek külső viselkedésére vonatkozik, ami mindig látható. Van egy másik fegyelem is, ezzel pontosan egyenértékű: amikor nem a tanító, az osztálybizalmi, a szülő, hanem az ember maga ellenőrzi a saját munkáját; hogyan tett ő maga valamit és hogyan kellett volna csinálnia ? Sok tanuló egyáltalán nem ellenőrzi magát. „A fegyelem szükséges rossz" — gondolja az ilyen, — „megcsinálom, amit kell és kész!" De így nem sokra megy az ember, így soha nem lehetne lustából munkaszerető, naplopóból fáradhatatlan dolgozó. Így az ember nem tudna megváltozni és nem tudná leküzdeni hibáit. Magadnak kell vizsgálnod, eleget teszel-e kötelességednek, azaz végzel-e annyit, amennyire képes vagy? Csak az önismeret teszi az embert erőssé. Ha ismered gyengéidet, akkor kormányozni tudod magad. Képes leszel arra, hogy amikor sétálni akarnál, így szólj sajátmagadhoz: „Nem, kicsikém, most azonnal lfiiilsz s séta helyett megcsinálod a leckédet." A lecke persze fáradságosabb, mint a séta, tehát erő kell ahhoz, hogy dolgozzunk séta helyett. Előfordul, hogy munkaközben lelkünk mélyén megszólal egy hang: „Elég a munkából, lássunk valami vidámabb dolgot." Ilyenkor aztán eldől, hogy milyen erős vagy, ülve tudsz-e maradni. szaka volt ez, amit két szakaszra szoktak osztani: 1. a vadság foka, 2. a barbárság foka. A vadság fokát az jellemzi, hogy az ember még nem termel, hanem a természet kész termékeit fogyasztja. A vadság legelső és legalsóbb fokán emelkedik ki az ember az állatvilágból. Ekkor még bogyókkal, gyökerekkel, rovarokkal él Eljut a tagolt beszédig. A fejlődés folyamán megismerkedik a halászattal, majd a tűzzel. Kezdetleges kőszerszámokat készít, fahánccsal nyélhez köti és már kész van a legkezdetlegesebb fegyver, amivel vadászhat. A vadság végén ismerkedik meg a

z ijj és nyíl használatával, ami lehetővé teszi, hogy főfoglalkazássá a vadászat váljék. Ez már az ember létfeltételeinek nagy javulását jelenti. Ekkor már kőből, csontból edényeket csiszolnak, sásból, farostból kosarakat fonnak és megjelenik a legprimitívebb művészet. Üregek, barlangok mélyén falba karcolta, véste az ember életének eseményeit. Az állatokat, madarakat, a vadászatot stb. DélFranciaország, Svájc, Németország barlangjaiban tárták fel az ásatások, ezeket az emlékeket. (Folytatása következik.) Mi kerekedik felül? A kívánság, hogy sétálni menj, vagy az elhatározás, hogy befejezzed a munkádat. Mennyi ilyen kis elillanó akarat rejtőzik az ember minden lépésében! És ezekből a küzdelmekből alakul ki a fegyelem, a jellem. Nézzetek körül! A nagy alkotások nem egyedül a tehetség, vagy a lángelme szülöttei. Az alkotáshoz hatalmas fegyelemre is szükség van. Fegyelmezett értelem, fegyelmezett kezek kellenek ahhoz, hogy akár a művészetben is eredményeket érjünk el. • Fegyelem kell a szép épületek, csodálatos kertek létrehozásához. A tehetség még önmagában nem elég. Igen sok tehetséges embert ismerünk, akik semmire se jutottak, mert fegyelem híján nem voltak képesek végrehajtani elhatározásaikat. Tanuljunk ebből! A mi gyermekeinknek alkotó emberekké kell lenniök, gyönyörű feladatok várnak nálunk minden felnövekedő új emberre. Ezért gondoskodunk arról, hogy már fiatal éveikben kifejlődjék jellemük.