Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-26 / 49. szám, vasárnap

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1950 február 26, vasárnap 2 Kčs m. évfolyam, 49. szám LŐRINCZ GYULA: A FEBRUÁRI GYŐZELEM ZÄSZLAJA ALATT Ä felszabadító Szovjet Hadsereg lerakta az erős alapokat, megteremtette a lehetőséget a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság kiépítéséhez. Nem kétséges, hogy ezek az alapok olyan erősek, hogy senki, aki normálisan, reálisan gondolkodik, nem tételezhette fel egy pillanatra sem, hogy valaki még egyszer megdöntheti őket. Az imperialisták kapzsi fantáziájában mégis fölcsillant egy utolsó reménysugár, hogy becsempészett fizetett ügynökeikkel talán aláaknázhatnák ezeket az erős alapokat. így került sor arra, hogy 1948 februárjában az ő bíztatásukra a polgári pártok egyes miniszterei beadták lemondásukat. Ez a lemondás fenyegetődzés, zsarolás akart lenni a nép nevében, de pár órán belül kiderült, hogy az egész lemondás nem egyéb, mint egy politikai szegénységi bizonyítvány. A nép nevében, de a nép nélkül. A nép nem követte a hazaáruló minisztereknek ezt a tizenkéttagú kis csoportját, ezzel szemben pillanatok alatt önként, de annál öntudatosabban és egységesebben sorakozott fel az újjáéledt és a Kommunista Párt által vezetett Nemzeti Front mellé. Mivel magyarázhatjuk azt, hogy Csehszlovákia dolgozó népe ilyen bölcsen, ilyen jövőbelátóan és egységesen döntött a kritikus februári napokban? Csehszlovákia dolgozói előtt világosan állt a nagy történelmi példa, a szovjet dolgozók és a Szovjetúnió Kommunista (bolsevik) Pártjának története és győzedelmes harca az orosz kapitalizmus és a befurakodó intervenciós külföldi tőkések ellen. Még 1929-ben a prágai parlamentben a Živno-bank, a nagykapitalisták, Petschek, Weimann, Preissék érdekeit védő képviselők Pártunk vezetőjének, akkor még a Kommunista Párt parlamenti képviselőjének a fejéhez vágták, hogy Moszkvába, az orosz bolysevikokhoz jár tanulni. Gottwald elvtárs erre azt felelte: — Mi Moszkvába járunk, az orosz bolsevikektől megtanulni hogyan kell a maguk nyakát kitekerni. És maguk tudják, hogy az orosz bolsevisták ebben mesterek! — Bennünket nem vásárolnak meg, nem tömek meg, nem forgácsolnak szét. Megvásároltak egy áruló bandát, azt hitték, hogy felforgatják ezzel a Kommunista Pártot. Aztán tátott szájjal álltak, amikor ügynökeik a Kommunista Pártból kirepültek. 1929-ben már így látta és ilyen pontosan megjósolta a Kommunista Párt szerepét, a kapitalisták és ügynökeik gyászos kimúlását a februári győző, Klement Gottwald elvtársunk, aki igenis, a nagy Szovjetúnió dicső Kommunista (bolsevik) Pártjának tapasztalataiból tanult és Csehszlovákia dolgozó népét megtanította arra, hogy jogaiból többé egy jottányit se engedjen. X februári kritikus napokban — ma már nyugodtan bevallhatjuk — mint egy nagy kérdőjel, állott Szlovákia. Hiszen már az első köztársaság alatt az autonómista mozgalom, majd az úgynevezett Szlovák állam fasiszta politikája éveken keresztül igyekezett Szlovákia népébe nacionalista és fa-siszta „ideológiát", mérget becsempészni, a cseh és a szlovák nemzet együttélését megzavarni, sőt lehetetlenné tenni. Meg kell állapítanunk, hogy az 1944-es nemzeti felkelésen átesett szlovák nemzet a februári eseményeknél a döntő kérdésekben a legmagasabb politikai érettség tanúbizonyságát adta. Široký elvtárs ugyan még csak 1949-ben teszi meg elismerő nyilatkozatát a következő szavakkal: „A szlovákiai munkásosztálynál kedvező és örömteljes jelenségeket tudunk megállapítani. Ilyen például a munkamorál. Ezzel szemben a kapitalisták befolyása Szlovákiára nagyobb, még hozzá minden ebből eredő következménnyel." Široký elvtársnak ez az elismerő nyilatkozata akkor hangzik el. mikor a szlovák dolgpzók már kézzelfogható eredményekkel, munkájukkal bebizonyították a népi demokratikus Csehszlovákiához való hűségüket. De a gyökerek, a hűség szálai mégis viszszavezethetők már a februári események napjaihoz, mikor Široký elvtárs hívó szavára egységesen vonult fel Szlovákia dolgozó népe, hogy az imperialisták ügynökei által veszélyeztett s a népi demokrácia által nyújtott jogait megvédje. • Csehszlovákia magyar dolgozóinak viszonya a nagy februári eseményekhez nem választható külön, mert hiszen lényegében ugyanazt jelentette számukra a februári győzelem, amit hazánk cseh, szlovák vagy más nemzetiségű dolgozója számára jelentett. Mégis külön, mint magyaroknak, meg kell állnunk egy pillanatra történelmünk e lapjánál. Nagyon sokszor halljuk és olvassuk, hogy a csehszlovákiai magyarok jogait a februári győzelemnek köszönhetjük. Ha jól átgondoljuk ezt a kérdést, akkor nagyon nehéz erre határozott feleletet adnunk. Itt nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Tulajdonképpen íel sem vetődhetett az a gondolat, hogy a februári eseményeknél a nemzettől, a tömegektől elszakadt kis politikai klikk győzelemre juthasson, de ha mégis felvetjük azt a gondolatot, akkor nagyon természetes, ennek a további következménye az lett volna, hogy ez a reakciós klikk soha föl nem vetette volna a nemzetiségi egyenjogúság gondolatát s ha felvetette volna, akkor csak abban a formában, hogy a hasonszőrűek, a magyar grófok, a földesurak, a magyar tőkések kizsákmányoló egyenjogúságot kaptak volna a dolgozó osztály közös elnyomására. Csak természetes, hogy amikor a Csehszlovák Kommunista Párt által vezetett dolgozó osztály győzőt a februári napokban, fel kellett, hogy vetődjön, ha nem is rögtön a februári események kapcsán, a nemzeti egyenjogúság gondolata Pártunk programjához híven, a proletár nemzetköziség szellemében. A népi demokratikus államok közül nemcsak egyedül Csehszlovákia volt kitéve az imperialisták támadásainak, nemcsak nálunk akarták a nép uralmát a népi demokratikus rendszert megdönteni, ugyanilyen hévvel vetették rá magukat a többi népi demokratikus államokra, köztük nem utolsó sorban a szomszédos Magyar Népköztársaságra. És ha már a csehszlovákiai magyarok jogairól beszéltünk, akkor le kell szögeznünk azt, hogy a fordulatot talán még sokkal nagyobb mértékben köszönhetjük annak, hogy a népi demokratikus Magyar Köztársaság mindnyájunkban, de elsősorban a szlovák nemzetben bizalmat és bámulatot váltott ki azzal a következetes harccal, amellyel a reakciói kiküszöbölte, illetve letörte. Éppen ezért talán szükséges volna most, a februári események évfordulóján leszögezni, hogy a Csehszlovákia és Magyarország dolgozó népei közötti barátság alapjait a magyar nép győzelme a mi népünk februári győzelmével együtt teremtette meg egyszersmindenkorra azzal, hogy a hazai és külföldi reakció ügynökeit országainkban megsemmisítette. Természetes, hogy az új Csehszlovákia és az új Magyarország barátsága és szövetsége visszatükröződött a mi, a csehszlovákiai magyar dolgozók helyzetében is. így tehát a februári eseményeknek, ha nem is közvetlen, de közvetett értelemben nag.y hatása volt arra, hogy Csehszlovákia magyar dolgozói ma egyenrangú állampolgárai hazánknak. • Csehszlovákia dolgozó magyarsága megkapta jogait, kulturális, szociális és politikai téren. A csehszlovákiai magyar dolgozóknak megvan a politikai napilapja, a közeljövőben megjelenik a magyar földművesek részére hetenként egy szaklap, ezenkívül a CSEMADOK kultúrpolitikai folyóirata és lapunk, az Uj Szó negyedévenként kulturális és politikai képeskönyvet ad a magyar dolgozók kezébe, a Magyar Könyvkiadó pedig kb. 50—60 magyarnyelvű könyvnek megjelentetését vette programjába. Mintegy 300 magyar tanítási nyelvű osztály nyílt meg iskoláinkban és további iskolák felállítása ts tervbe van véve. Kultúregyesületünk egyévi megalakulása óta most érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy korlátlanul kifejthesse nevelő és kulturális munkáját, a szocialista kultúra A döntő februári napok 1948 februárja határkövet jelentett Csehszlovákia népeinek életében. A kapitalizmus, a reakció maradványai megkísérelték azt, hogy magukhoz ragadják a hatalmat. Azonban az 1945-ben felszabadni! I|, a [Vörös Hadsereg által felszabadított dolgozó nép éber volt. Jól tudta, mi forog kockán és ezért a Gottwald elvtárs vezette Párt irányításával hatá" rocíoittan és kérlelhetetlenül lépett fel a reakció ellen és elemi erejű fellángolásával elsöpörte azt a szocializmus felé haladó ország útjábló. Ma, az ötéves terv második évében, amikor körülöttünk a fejlődéssel együtt egyre élesedik az osztályharc is, jó, ha emlékezetünkbe idézzük a februári napokat, hogyan akart benbennünket megfojtani ez a reakció. FEBRUÁR 17-ÉN a kormány rendes ülésére ült össze. Igen sok fontos ügy várt elintézésre. Egyes politikai pártok képviselői azonban nem jelentek meg az ülésen. Gottwald elvtárs, akkori miniszterelnök a déli órákban a köztársaság elnökéhez ment és beszámolt a történtekről. Nyilvánvaló volt, hogy a reakciós pártok célja a kormányválság. Délután 3"kor újra összeült a kormány, de a nemzeti szocialistapárt, a cseh néppárt és a szlovák demokratapárt miniszterei ekkor sem jelentek meg, folytatták akcióikat. A délutáni órákban még összeült a KSČ központi bizottsága, amely az eseményeket letárgyalta, elemezte a baljós tüneteket és kiáltvánnyal fordult a köztársaság dolgozóihoz. Felhívta a dolgozókat, hogy csírájában fojtsák el a reakció minden fojtogató törekvését. FEBRUÁR 18ÁN a helyzet tisztázódott annyiban, hogy a reakció által előidézett kormányválság célja, hogy a májusi választások előtt ne fejezzék be az új alkotmány előkészületeit és egyúttal megkíséreljék jobboldalra tolni a politikai irányt. FEBRUÁR 19 ÉN ismét nem jelentek meg, a Gottwald elvtárs által összehívott kormányelnökségi ülés reakciós tagjai. A reakció célja ekkor már nyilvánvalóvá lett a legszélesebb tömegek el^tt is. A reakció nem akarta a kétéves terv sikerét, mert tudta, hogy ez kihúzzta lába alól a talajt. A gyárosok, nagyiparosok és földbirtokosok érdekei fontosabbak voltak a reakiónak, mint a dolgozó népé. Mint a hullámverés terjedt el a dolgozók között, hogy a reakció ismét vissza akarja állítani a kapitalista rendszert, ismét szabotálni akarja a 45-ben kivívott győzelem eredményeit. Az ország népe felhördült és a tüntetések egész sorára került sor. FEBRUÁR 20-IKA a reakció fekete napja lett. Gottwald elvtárshoz megérkeztek a reakciós miniszterek lemondásai, mire felkereste Beneš köztársasági elnököt (Folytatás a 2. oldalon) fejlesztését a magyar dolgozók között, hogy sorait kiszélesítse és a legnagyobb magyar tömegszervezetté váljék. Hogy ez eddig nem valósulhatott meg államunk vezető férfiainak kimondott kívánsága ellenére sem. az nagyon sok esetben azért történt, mert nem volt tiszta képünk arról, hogy az egyes vidékeken, az egyes falvakban hogy oszlik meg a lakosság nemzetiségileg. Most, két évvel a februári győzelem után, éppen egy új népszámlálás küszöbén vagyunk és hála a februári győzelem óta elért fejlődésnek, hazánkban a Szovjetúnió után a legdemokratikusabb szellemben hajtjuk végre ezt a népszámlálást és mint ahogy belügyminiszterünk, Nősek elvtárs mondotta: „Ami a nemzetiségi kérdést illeti, mindenkinek belátására bízzuk, hogy szabadon és félelem nélkül határozza el, melyik nemzetiséghez jelentkezik". így ha még volt vitás terület a csehszlovákiai magyar dolgozók kérdésében, reméljük, hogy ezzel a népszámlálással ez is nyugvópontra kerül. Szükséges ez annál is inkább, mert a februári győzelem a munka, a békés építés előfeltételeit teremtette meg és a magyar dolgozók hazánkban lelkésen és odaadással kapcsolódnak be köztársaságunk újjáépítésébe és ehhez a fejlődéshez a tanulás, a nyugalom és a béke szükséges. A magyar dolgozó tudja, hogy a februári győzelem a béke győzelme volt, nemcsak hazánk, de a nemzetközi béketábor frontján is. És éppen ezért bizalommal tekint a februári győzelem élharcosára, Široký elvtársra és a nagy februári győzőre, Gottwald köztársasági elnökünkre. /