Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-24 / 47. szám, péntek

A Radvaň nad Dunajom ČSM csoport tagjaihoz Kedves tagtársak! CSM csoportotok tagjának, Juhász Zolbának az Ifjúsági Szemléhez intézett levele kész. tet minkéit arra, hogy foglal­kozzunk csoportotok helyzeté­vel, hogy megkíséreljük azt tisztázni. Juhász Zoltán levele megis­mertetett minket azzal, hogy ČSM helyicsoportotok, mely 1949 májusában alakult meg, rövid idő alatt nagyot fejlő­dött. Sikeres kultúrfellépések, 2500 munkaórának felajánlása a község részére, egyesületi házatok kiijevítása, gyümölcs­fák ültetése, de főképp az, hogy úttörői vagytok falutok­ban a szövetkezeti mozgalom­nak— mindez azt bizonyítja, hogy jó úton haladtok. Juhász tagtárs levelében is­merteti a nehézségeket, aka­dályokat, melyekkel meg kel­lett küzdeni, felhozza azt, hogy a helyi reakció nem szüntette be harcát a haladószellemü megmozdulás ellen. Erre ter­mészetesen éberen kell figyel­nünk. De tudatában kell len­nünk annak, hogy 1948 febru­árja, a dolgozó nép győzelme után népi demokráciánk vív­mányai biztosítva vannak. Mit jelent ez? Azt, hogy ha aka­dályokba ütközünk, melyeket a fö'.d alatt működő reakció elénk gördít, nem szabad visz­szatorpanni és nem szabad meghőkölni. Radványi tagtár­saink, ha hibákat láttok, ha felfeditek azt, hogy valaki aka­dályozza útunkat a szocializ­mus felé, ha ezt bizonyítani tudjátok, tehát ha kritikátok építő, ne féljetek megindítani a harcot. Jól tudjátok, hogy a CSM csoportok tagjainak feladata nem a kultúrténykedésben me­rül ki. Nem! A fiataloknak kell vinni a haladás zászlaját. For­radalmi lelkesedéssel kell nek­tek i s harcolni minden avult, maradi fékező ellen. De itt se essetek a másik végletbe. Nyu­godtan fontoljátok meg min­den ténykedésteket, tárgyalja' tok meg mindent meggondol­tan, nehogy aztán valamit, ha az nektek véletlenül nem tet szik, mindjárt nagy hangon a legélesebben elítéljetek. Juhász Zoltán levelében még egy pont ragadta meg érdeklő­désünket. Azt írja, hogy CSM csoportotok képviselőjét a he­lyi Nemzeti Bizottságból meg okolás nélkül kitették. Ez az eljárás természetesen nem he­lyes. Vizsgáljátok ki a körül­ményeket, de annyi biztos, hogy csoportotoknak feltétle­nül képviselve kell lennie a helyi Nemzeti Bizottságban, Hogy célkitüzésteiteket tel­jesíthessétek, hogy eredménye­sen harcolhassatok a hibák el­len, hogy a szocializmus úttö­rői lehessetek községetekben, ahhoz feltétlenül szükséges szigorú önkritika, ahhoz szük­séges az, hogy erős, összetartó, öntudatos közösséget kovácsol­jatok ki csoportotokból. Mun kátok nem könnyű, de szép és azért nincs helye soraitokban a csüggedésnek, a borúlátás­nak. Ha saját erőtökből nem tudjátok eltávolítani a felme­rült hibákat, forduljatok a Kommunista Párt járási bi­zottságához, vagy a CSM járá­si bizottságához. Mi pedig meg vagyunk győ­ződve arról, hogy nemsokára a radványi ČSM csoport tag­jai megszólalnak és jelenteni fogják: összefogtunk és ered­ményesen harcolunk a hibák ellen, segítjük átformálni fa­lunk arculatát. Szeretném, ha úgy önök, mint az Üj Szó olvasói tu­domást szereznének a lucia­bányai CSM által elért sike­rekről, a nép javáért folyó munkásságról, mellyel hozzá­járul egy szebb, boldogabb jö­vő, a szocialista állam kiépí­téséhez. A luciabányai ČSM, amely eddig szervezés és kellő irá­nyítás hiánya miatt csekély tevékenységet fejtett ki, az ez év január 13-án történt átszervezés és új vezetőség Jelentés a pudmericei iskolából Az iskolázás harmadik nap­ján örömmel számolhatok be a már most elért eredmé­nyekről. A létszám: 37 fiú, 6 leány és mi ketten. Az egész­ségi állapot jő. Ami a továb­biakat illeti, közlöm a követ­kezőket: Megalakult négy politikai tanuló kör. A körökben ará­nyosan vannak képviselve a lányok. Ezenkívül minden kör vezetője mondhatnám ideoló­giailag fejlett ifjú s a körö­ket is úgy osztottuk be, hogy azok mindegyikében arányo­san megoszlanak azok az elv­társak, akik már valamit ér­tenek a dolgokhoz. A legjobb tanulócsoport a következő bejelentést és ki­hívást tette: 1. Vállaljuk, hogy viselke­désünkben a szocialista öntu­dathoz méltó fegyelmet fogjuk megvalósítani. 2. Vállaljuk, hogy az iskola menetének feltétlen alapját: a pontosságot mindig be fog­juk tartani. 3. Vállaljuk, hogy a tanu­lásra szánt időt a legjobban fogjuk kihasználni, hogy a marxizmus-leninizmus elméle­tét a lehető legjobban sajá­títsuk el. 4. Vállaljuk, hogy a szobá­ban a tisztaságra ügyelni fo­gunk és diszítéssel is hozzájá­rulunk szépítéséhez. 5. Vállaljuk, hogy az itt el­töltött két hét alatt egy fali­újságot fogunk szerkeszteni. 6. Vállaljuk, hogy egy hét alatt külön kultúrműsort fo­gunk összeállítani. Mindezeket a felsoroltakat vállaljuk és egyben munka­versenyre hívjuk ki a Marx­ról és Leninről elnevezett ta­nulócsoportokat. A verseny kidolgozott és el­fogadott feltételei: 1. Sajtóbeszámoló. 2. Fegyelem és pontosság betartása: a) ébresztőnél, b) napiparancsnál (sorako­zónái), c) egész napi étkezésnél, d) szabad időben, e) tanuló körökben, f) ének közben, g) előadások alatt. 3. Reggeli torna. 4. Politikai körök szlnvona­JldöhL JliLdiabáiuj áré L Kedves Szerkesztő elvtárs! | választása után, újjáéledve, aktívan vesz részt mindenne­mű építőmunkában. A hírhedt „levente" kor­szak idejében semilyen fe­nyegetéssel, vasszigorral, rú­gásokkal vagy porozással nem tudták az ifjúságot úgy össze­kovácsolni és elérni azt, hogy a luciabányai fiatalság össze­forrva egy nemes célért önfel­áldozóan dolgozzék. Ma ez, hála kormányunk­nak, a CSM keretén belül százszázalékban sikerült, a fiatalok lelkesen, minden aka­dályt elsöprő lendülettel ha­ladnak kitűzött céljuk, a szo­cializmus felé. Magukévá és jelszavukká tették Gottwald elvtárs szavait „Előre a mil­liós ifjúsági szervezettel a tartós békéért!" Kötelezettségvállalás terén és azok százszázalékos telje­sítésében a számra talán leg­kisebb csoport a moldavai já­rásban az első helyen áll. Ezek közül megemlítésre mél­tó, hogy a ČSM üzemi heté­ben 16 százalékkal többet ter­meltek, a KSS IX. kongresz­szusára 160 órát ingyen le­dolgoztak, önkéntesen részt­vettek vagonkirakásoknál, a CSM minden tagja túltejesí­ti a szilárd normát, sőt Ora­vec József elvtárs élmunkás lett. Kultúrtevékenység terén is szépen haladnak, megalakí­tották a CSM falujáró szín­játszó csoportot, hogy a kör­nyékbeli falvak lakóival meg­ismertessék a munkáskultúrát és elvessék a szlovák-magyar barátság magvát. Rendbehozzák és kibővítik meglévő könyvtárukat, meg­javítják sporttelepüket, meg­alakították az énekkart. Tervbevették a faliújság szerkesztését, orosz nyelv­kurzus rendezését, valamint a Szovjetbarátok Szövetsége I.c­lyicsoportjának megalakítását. Az összlakosság beszervezé­sével hulladékgyűjtési akciót indítanak, önkéntes brigádo­kat alakítottak, amelyek által megkeresett pénzből a CSM kezdeményezésére a helyi KSS ROH és SSŽ támogatásával 35.000 Kčs-ért egy felszerelt hangszórót vásároltak. A csoport hét tagja politi­kai iskolában van jelenleg. Mindezen munkáért, ame­lyet a közösségért végeznek, külön dicséret illeti meg a CSM agilis s fáradtságot nem ismerő elnökét, Szakács Ist­ván elvtársat, Zalcer János titkárt, valamint Müller Zol­tán és Oravec Antal evtársa­kat, akik igazán megértették, hogy csak becsületes, önfelál­dozó munkával érhetjük el a mindnyájunk által óhajtott szocializmust. Mindezek tudomásulvételét és mielőbbi közlését kérve, maradok elvtársi üdvözlettel Rudňany, 1950 február 15. Česť práci! Szakács MiháJy bányász. la. 5. Kezdeményezés. 6. Rend a szobákban és az ebédlőben. 7. Tanulmányi eredmény. 8. Díszítés. 9. Faliújság. 10. Kultúrtevékenység (kü­lön kultúrműsor). 11. Kollketív munkaszellem. A kihívást nagy tetszéssel fogadták és rögtön elfogadta valamennyi kör a versenyki­hívást s az itt felsorolt köte­lezettségeket szintén magu­kévá tették. Ennek eredményeként máris folyik az egyes szobák díszí­tése, még pedig nagyon érde­kes formában. Külön „házi" faliújságokat szerkesztenek, melyeken az előadások váz­lata és újságcikkek találha­tók. A versennyel kapcsolatosan összeállítottunk egy terveze­tet, amely szerint 11 pontban kell versenyezni s ezt el is fogadták. Utólagosan külön kötele­zettséget vállaltak, hogy mi­vel tudásban az itt lévők közt nagy különbségek van­nak, ennek kiküszöbölése ér­dekében minden egyes kör keretén belül azok az elvtár­sak, akik értenek a dolgok­hoz, egyéni kötelezettséget vállaltak felelősség terhe alatt, hogy a gyengébbekkel állan­dóan foglalkozni fognak. Ezt szintén bevettük a verseny­be. Itt a vezetés szerepe csu­pán formai dolog s csak az irányítás marad ránk. „Min­den alulról jön!" A reggeli torna is csoportok szerint tör­ténik (a vezetők vezetésével). Ezt is .pontozzuk. A sajtóbeszámolók igen magas színvonalon mozognak. A viták nagyon élénkek. A fegyelem a lehető legszilár­dabb. Az iskola színvonala ingen magas. Zs. L.

Next

/
Thumbnails
Contents