Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-12 / 10. szám, csütörtök

_____ UJSIö ­Vessünk véget a talaj kizsarolásának 1950 január 12 A Szovjetúnió élenjáró mező­gazdaságának óriási termelékeny­sége nagyrészt Viljamsz füves vetésforgós rendszerének köszön­hető. Minden munkásnak szüksé­ge van időnként szabadságra, hogy munkerejét megújítsa. Min­den motornak szüksége van időnként generáljavításra, hogy a dugattyúk tömítése és az olajo­zás újból kifogástalan legyen. Ezt a jogot a talajtól is elvette a kapitalista rablógazdálkodás. Nem csoda, hogy a nyugati álla­mokban elterjedt a talaj csökke­nő termőképességéről szóló ha­mis agronómiai törvény. Az agyonzsarolt talaj •s agyonhajszolt munkáshoz vagy igásállathoz hasonlóan, va­lóban'évről évre kevesebbet te­rem. Az agyondolgoztatott mun­kásnak hiába adunk jobb táplá­lékot, sőt erősítő injekciókat, vé­gül mégis csak kimerül s nem segíthet rajta más, csak a pihen­tetés. így van ez a talaj esetében is! Az agyonzsarolt talajt hiába trágyázzuk és irtjekciózziuk mű­trágyákkal, rövid ideig esetleg többet terem, de állandóan emel kedő terméseredményeket nem várhatunk tőle, sőt kimerülve, terméketlenné válik. A hasonlat azonban mégsem teljes. A kimerült munkás sza­badsága alatt nem termel, csak fogyaszt. A kikapott motor gene­ráljavítása sok munkát kíván és eközben a motor nem dolgozik, tehát a javítás kiesést okoz a ter­melésben. A talaj generáljavítása szabadsága, pihenője a gyep tele­pítés nem okoz kiesést a terme­lésben, mert a füvesherés keve­rék kitűnő zöldtakarmányt ad a mezőgazdasági üzem állattenyész­tési részének. A talaj tehát sza­badsága alatt is dolgozik, csak más munkát végez. Mégis kipi­henten fejezi be szabadságát, mert humuszállapotában felfris­sülten és morzsás szerkezetében megújultan kerül ki a gyep alól. A kertész ezt már régen tudja. Ha igazán kényes növényeket akar ültetni, akkor gyep alól hoz nekik földet. A gyepföld egyen­letesen omlós. Sötét humuszos. 3—4 mm nagyságú morzsákból 611. A vizet jól vezeti és nagy­mennyiségű vizet tud magában felraktározni. Ha erősen megön­tözzük, akkor is marad benne le­vegő és így a gyökerek nem ful­ladnak meg benne. Tele van tápláló anyagokkal. Ha műtrá­gyát juttatunk bele, a műtrágya tápláló hatása sokáig érezhető benne. A tápláló anyagok nem változnak át benne felvehetetlen vagy káros anyagokká. így tehát gyep alatt alakul ki a leg­termékenyebb talaj! Viljamsz a Szovjetúnió legki­válóbb talajkutató tudósa meg­vizsgálta, hogy hogyan tudunk mesterségesen gyepföldet előállí­tani. Észrevette, hogy azokcxn a helyeken, ahonnan a kertészek gyepföldet szednek, már igen ré­gen gyeptakaró van. Az teljesen elképzelhetetlen, hogy a szántó­földeken hosszú évekre elgyepe" sítsük és megvárjuk, míg ilyen kiváló minőségű gyep föld jön létre. Ezt a folyamatot meg kell valahogyan rövidíteni. Kísérletei és vizsgálatai megmutatták, hv.gy egyes évelő fűféléknek évelő pil­langósokkal alkotott keveréke már két év múlva jó gyepföldet ad, ha a gyepet késő ősszel a már átázott talajba forgatjuk bele. Ez a késői alászántás azért szüksé­ges, mert a gyepből csak akkor lesz értékes humusz-anyag, ha az átázott, levegőtlen talajban bomlik el. Az egyéves füvek egyéves pil­langósokkal alkotott keveréke nem vált be, mert korán ősszel elhalnak és maradékaik még le­vegős viszonyok között indulnak enyészetnek. Mire az őszi esők megjönnek, az egyéves növények maradványai már elkorhadtak. Nem jó az olyan gyep sem, mely­ben csak fűfélék vannak. Ez alatt is morzsás talaj keletkezik, de az ilyen talaj mor zsái hamar szétesnek, mert hiányzik belőlük a morzsák ellen­állóságának legfőbb kelléke: a mész. A herefélék és egyéb pil­langós növények mély gyökerei meszet hoznak fel a mélyebb ta­lajrétegekből és ez a mész a mor­zsákat erősen összeragasztja. A morzsák úgy keletkeznek, hogy a fűfélék igen dús gyökér­zete annyira sűrűn ágazza be a talajt, hogy a talajszemcséket 3—4 mm nagyságú morzsákká fogja össze. Ha a gyökérszálak a morzsa felületén levegőtlen, vi­zes talajban bomlanak el, akkor a keletkezett aktív humusz-szálak és hártyák továbbra is összefűzik a morzsákat Ha a talajban olyan morzsák vannak, melyek az esők ellenére sem esnek széjjel, akkor azt szoktuk mondani, hogy a talaj „érett" állapotban van. Ha tehát a gyepet fölszántjuk, akkor érett talajt nyerünk. Az érett talaj a vizet kitűnően vezeti és raktá­rozza. Nagy eső után nem kelet­kezik pocsolya a talajon. A tar­tós esők vizét az ilyen talaj a száraz aszályokra tartalékolja. Viljamsz 6 évi szántóföldi ter­melés után mindig két évi gyep­pel újítja fel a talaj jó, morzsás szerkezetét és hiumusztartalmát. így a legtöbb szántóföldi növény kitűnő eredménnyel termeszthe­tő. Ez a füves-gabona vetésforgó alapja. Viljamsz azonban azt is észre­vette, hogy vannak olyan növé­nyek, amelyek a humuszosabb és nedvesebb talajokat szeretik. Ilyen növények a konyhakerti vetemények, kerti virágok, len és különösen a nagyarányú állat­tenyésztéshez szükséges szálas­takarmányok. Ilyen talajt úgy lehet mesterségesen előállítani, ha az. évelő füvek és évelő pil­langósok keverékét nem két éven át, hanem legalább négy éven át meghagyjuk és csak ezután tör­jük fel igen késő ősszel az átned vesedett talajt. Ilyenkor sokkal több humusz van a talajban és ezért a talaj sokkal több esővizet is tud felraktározni. Ha tehát 4 évi gyep után 4—7 évig takar­mánynövényeket vagy konyha­kerti növényeket termesztünk, létrehoztuk a takarmányforgót vagy kertészeti forgót. A gabonaíorgót inkább a gaz­daság magasabban fekvő, szára­zabb talajain alkalmazzuk, a ta* takarmányforgót pedig a mé­lyebb, nedvesebb helyeken. Idő­vel ezt meg is cserélhetjük és a területeken felváltva alkalmaz­hatjuk a két forgótípust. Vigyázzunk azonban! A füves vetésforgó még egymagában nem elégséges a talaj termőerejének szakadatlan fokozására! Viljamsz mezőgazdasági rendszerének csak egy része a füves vetésforgó! Vil jamsz emellett megtanít minket a helyes talajművelésre, trágyá­zásra, mezővédő erdősávok tele­pítésére, öntözésre, talajjavító­szerek használatára és nem utol­só sorban nemesített vetőmagok használatára. A természetben a talajok jó vagy rossz irányba való fejlődését sok folyamat irá­nyítja. Mi is tehát csak sek folyamat együttes alkalmazásával tudjuk a természetet javunkra átalakítani! Ezek közül a folya­matok közül azonban legfonto­sabb a füves vetésforgó bevezeté­se! Lássunk tehát példát a jól be­vált füves vetésforgóra! A V. R. Viljamszról elnevezett gépállo­máshoz tartozó „Kirov" kolhoz 8 éves füves gabonaforgója: 1. Fe­kete ugar; 2. ősizigabona évelő­füvek alávetésével; 3. elsőéves évelőfüvek; 4. másodéves évelő­füvek; 5. keményszemű tavaszi­búza; 6. közönséges tavaszibúza; 7. kapásnövények; 8. zab. Ugyan­ehhez a gépállomáshoz . tartozó „Leninútja" kolhoz 8 éves takar­mányforgója: 4 évig évelő füves­herés; 5. keményszemü tavaszi­búza; 6. szálastakarmányok; 7. szálastakarmányok; 8. zab, évelő­füvek alávetésével. A „Fumanov" kolhoz kertészeti forgója a kö­vetkező: 3 éven keresztül lucer­na; 4. káposzta; 5. uborka; 6. hagyma, sárgarépa és egyéb; 7. paradicsom; 8. gyökémövények; 9. burgonya; 10. zab, lucerna alá­vetésével. Ezeket a módszereket nálunk is ki kell próbálni és a hazai vi­szonyokhoz alkalmazni. Véget kell már vetnünk a talaj kizsaro­lásának! Pihenőt kell már ad­nunk fáradt talajainknak! Fokoz­nunk kell a talaj termőképessé­gét, hogy dolgozó népünk élet­színvonalát fokozhassuk! Dr. Fekete Zoltán. II hűs felvásárlása az 1949. évben Az 1949. esztendő húsbeszol­gáltatásának össz-szlovákiai és kerületi teljesítése nem kielégítő, mivel a felvásárlási tervet a mult év december 31-ig nem teljesr teték százszázalékban. A közellá­tási megbízotti hivatal a húsbe­szolgáltatás határidejét ez év ja­nuár 15-ig meghosszabbította, úgyhogy a földművesek e határ­időig teljesíthetik a mult évre előírt húsbeszolgáltatásd kötele­zettségeiket. A népi közigazgatás szervei, a felvásárlók és a fel­vásárló szervek a legnagyobb erőfeszítéssel dolgoznak azon, hogy az 1949-es év tervét e ha­táridőig teljesítsék, mert csak a terv rendes teljesítésével érjük el az életszínvonal kívánt emelke­dését és az egész köztársaság dol­gozóinak megelégedettségét. A terv nemteljesítésének okai a húsbeszolgáltatásnál a felvásár­lás megszervezésénél előállt hiá­nyokban és a felvásárló szervek és a népi közigazgatás szerveinek elégtelen kezdeményezéseiben vannak, mivel a mult esztendő­ben marhaállományunk és sertés tenyésztésünk szép és elégséges eredményt mutatott ki a meny nyiség szempontjából, ami világo­san kitűnik abból, hogy a sertés' tenyésztésben a tervet 102.2 szá zalékban és a marhanevelésben 104.7 százalékban teljesítettük. A mult év december 31"én í felvásárlási terv teljesítése az öt éves terv első évében össz­szlovákiai méretben a marha állomány felvásárlásánál 84.1 százalékot, a sertéseknél 90.7 szá zalékot mutat. A legjobb, ámbár mégis elégtelen tervteljesítést mutatott ki a bratisíavai kerület, ahol a marhabeszolgáltatás 90.7 százalékban, a sertésbeszolgálta­tást 93.2 százalékban teljesítet­ték. Ezután a prešovi, majd a ii linai, košicei, nyitrai és a ban" skábystricai kerület következik a felvásárlási sorrendben. ILLÉS BÉLA: r/ŕ íptattilSL&t SÍZ A polgárháború befejezése után Oroszország ipara romokban he­vert. Az orosz faluban a kulák volt az úr. Az újgazdák szegé­nyek voltak, mint a templom egerei. Az orosz munkásosztály a Kom­munista Párt vezetése alatt — hozzáfogott az ipar újjáépítésé­hez. A régi kapitalista ipar he­lyett, melynek egyetlen célja -a pénzkereskedés, vagyon felhal­mozás volt, — szocialista ipart épített, amely a dolgozók gazda­sági és kulturális fölemelkedését szolgálja. Tüneményes sebesség­gel építette föl a szocialista ipart az orosz munkásosztály. De ez a tüneményes sebességű munka is — évekig tartott. A munkásosz­tály mindent megtett a szegény és középparaszt érdekében, min­den erejével segítette a szegény és közópparasztságot. De sokáig ez a minden is elégtelen volt. A kulák nagyhatalom volt. 1924 január 21 én a nagy Lenin meghalt. Temetésén Sztálin foga­dalmat tett arra, hogy az orosz dolgozók folytatni fogják és bete­tőzik Lenin művét. Megvalósít­ják a szocializmust. Fogadalmat tett arra, hogy megőrzik, kimé­lyítik és egyre erősítem fogják a munkás és paraszt közötti szö­vetséget. Milliós tömegek temették Le­nint. A gyászolók száz" és száz­ezer koszorút hoztak. A Párt úgy határozott, hogy Lenin ko­porsójára csak két koszorút he­lyeznek el, — a Kommunista Párt koszorúját és a Kommunis­ta Internacionálé koszorúját. Sztálin nagy beszéde után, mi­kor a két koszorút — a világ két legnagyobb forradalmi szerveze­tének koszorúját — Lenin kopor­sójára helyezték, egy öreg pa raszt kezében fenyőgallyakból kötött koszorúval áttörte a dísz­őrség sorfalát és odaállott Sztálin mellé. — Mit akarsz bátyám? — kér­dezte Sztálin. — Ezt hoztam Leninnek, Sztá­lin elvtárs — felelte az öreg. — Ezt a koszorút. — Tedd oda a Párt koszorúja mellé. A dolgozó parasztságnak sok oka van arra, hogy gyászolja legjobb barátját — Lenint. Az öreg paraszt a szegényes koszorút odatette a Kommunista Párt hatalmas koszorúja mellé. Valamit mondani akart, de nem tudott beszélni, elsírta magát. Egész testét rázta a zokogás. Sztálin a síró paraszt vállára tette kezét. — Az élet megtanított titeket sírni, orosz parasztok. ... — De megfogadom — mondatta Sztálin —, hogy mi megtanítunk titeket — nevetni. c/t panaszt neaet Sztálin, mikor száműzetésben élt, napokat, heteket, hónapokat töltött parasztviskókban. Megismerte a pa­raszt minden baját, gondját, nyomo­rúságát, minden vágyát, reménysé­gét... A polgárháború éveiben gyakran elbeszélgetett paraszti katonáival. Kikérdezte őket mindenről, ami a faluban történik. Nemcsak arról, hogy mit gondolnak és mit éreznek a parasztok, de kikérdezte őket éle­tük minden részletéről. Arról, hogy mit esznek és mit isznak a falu dol­gozói, mennyi és milyen ruhájuk van, milyen ágy nemű j ük • van és mivel fűtenek. — Tudni kell, hogy mit eszik a paraszt és tudni kell, hogy mivel ta­karódzik. Ha ezt nem tudjuk, nem csinálhatunk helyes agrárpolitikát. A paraszton ugyanis — mondotta Sztálin a kolhóz mozgalom kezdeti idején — csak a paraszt beleegye­zésével, a paraszt támogatásával le­het segíteni. Ismerni kell az agyát, ismerni kell a szívét és meg kell is­merni — a gyomrát is. Nem egy­szerű dolog segíteni a paraszton, akit ezer éven át mindenki kihasz­nált és akit mindenki megcsalt. Cso­dálkoztok rajta, hogy a paraszt oly nehezen hisz a városi embereknek? Az volna csodálatos, ha könnyen hinne! Hisz öt ezer éven át mindig, mindenki megcsalta. De ha egyszer látni fogja, ha egyszer tetteinkből, politikánkból megérti, hogy mi kom­munisták igazi barátai vagyunk, akkor nem lesz a szocialista építés­nek lelkesebb harcosa, lelkesebb munkása, mint a most még oly bi­zalmatlan paraszt. Ismerni kell a dolgozó parasztot, szeretni kell és fel kell emelni... Sztálin utazás közben meg-megáll egy-egy faluban és* órákon át beszél­get a parasztokkal. Ismeri őket, sze­reti őket, ért a nyelvükön. Sohasem volt olyan igaz barátja a paraszt­ságnak, mint amilyen Lenin volt és amilyen Sztálin. Soha senki se adott annyit a parasztságnak, mint ameny­nyit ők adtak. A kolhózparasztok egyik moszk­vai tanácskozása után Sztálin negy­venegynéhány kolhózparaaztot meg­hívott vacsorára. Vacsora után órá­kon át beszélgetett vendégeivel. Az egyik vendég — egy idősebb ukrán paraszt, névszerint Mikola Ivano­vics Bukenko — eldicsekedett Sztá­linnak azzal, hogy mennyi ajándé­kot visz haza Moszkvából a család­jának. — Az asszonynak új ruhát viszek. Olyat, hogy ha fölveszi — fiatal menyecske lesz belőle. A kisunokám­nak beszélőbabát vettem. A nagy­unokámnak könyveket, Gorkijt, Fa­gyejevet, Solochovot. Aztán egy gra­mofont is vettem. — És lemezeket vettél ? — kér­dezte Sztálin. Bubenko arca vörös lett, mint a főtt rák. — Arról megfeledkeztem. Nahát ilyen butaságot... — Hol itt a butaság? — kérdez­te Sztálin. — Moszkvát se egy nap alatt építették. Ha megvetted a gra­mofont, holnap megveszed a leme­zeket. A Puskin-utcában egy kitű­nő üzlet van, ott nagyon jó lemeze­ket árulnak. Azt ajánlom neked, Mikola Ivanovics, hogy odamenj le­mezt venni. Vegyél olyan lemeze­ket, amelyek régi népdalokat dalol­nak és vegyél olyat is, amelyen új­módi dalok vannak — vörös kato­nadalok, kolhózdalok és élmunkások dalai. Van papírod és plajbászod ? Na, vedd elő és írd föl, amit mon­dok. Megmondom neked, hogy én mit vásárolnék. Bubenko előkaparta a noteszét és megnyálazta a plajbászt. Sztálin diktált, ő írt. — Kifut a pénzedből? — kérctes­te Sztálin. — Akár az egész üzletet is meg­vehetném! — mondotta büszkén a kolhózparaszt. — Az egész üzletet mégse redd meg. Mások is akarnak vásárolni. De vegyél meg mindent, amire szük­séged van. Egy pillanatig hallgatott Sztálin, aztán csendesen megjegyezte: — Sokáig nélkülöztetek, itt aa ideje elfelejteni, hogy mit jelent az a csúnya szó: nélkülözés. — Nélkülözés? Mi, szovjetparasz­tok már rég elfelejtettük, Sztálin elvtrás, hogy mi az a nélkülözés! — mondotta majdnem kiabálva az öreg ukrán kolhózparaszt és hangos ne­vetésbe tört ki. Egész testét rázta a boldog nevetés. Ügy nevetett, hogy a könnyei is kicsordultak. Akik a közelben állottak, azt me­sélik, hogy mialatt a boldogan ne­vető kolhózparasztot nézte, Sztálin, zsép, jóságos, bölcs szeme, — az a csodálatos jövőbelátó szem — meg­telt könnyekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents