Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-12 / 10. szám, csütörtök

1950 január 12 í^Ciérl, kivel dolgozik a ludós? Amikor a világ haladó biológiai tu­dományának egyik megalapítójától — a természet nagy átalaKÍtójától, — Micsurintól megkérdezték, hogy min dolgozik, így válaszolt: „Azon. ami már ma a nép hasznára van". Ebben a rövid válaszban teljes képet kapunk a szovjet tudós néphez való viszonyá­ró' S valóban a szovjet tudós a nép­pé', a népért dolgozik Erről sok sze­mélyes tapasztalatot gyűjtött a Szov­jetunióban járt parasztküldöttség is. Tanulmányút juk során egyetlen olyan kísérlettel sem találkoztak, amelynek ne lett volna köze a ter­mesztőüzemek, kolhozok, szovhozok, gépá lomások agrotechnikai problémái­hoz. A kutató munka a gvakor'ati jel­leg szem előtt tartása mellett minden­kor a fontossági sorrend szigorú megtartásával történik. Ez elejét ve­szi azoknak a visszásságoknak, ame­lyek nálunk gyakran voltak tapasztal­hatók, hogy lényegtelen dolgokkal fogla'koztak akkoi, amikor égetően sürgős feladatok váriak mego'dásra. A Szovjetunióban a mezőgazdasági kutatómunka pontosan kidolgozott terv szerint folyik. A mezőgazdasági kísérletek gyor­sabb és eredményesebb lebonyolítása miatt a kísérleti telepeken végzett vizsgálatok legtöbbjét szovhozokban és ko'hozokban is beállítják. Ilymódon t több helyen párhuzamosan végzett kísér'etekből levont következtetések megbízhatóbbak lesznek. De nem csu­pán ezt eredményezi a közös kísérle­tezés, hanem ugyanaxkor mindinkább közelebb hozza egymáshoz a tudomá­nyos és gyakorlati vonalon dolgozó­kat. A kísérleti munkák el'enőrzésével kapcsolatban a tudósok gyakran fel­keresik a gazdaságokat. Ilyenkor a kí­sérleti munkát Irányító és a fizikai munkát végző paraszt a kísérletekkel kapcsolatos rész'etkérdéseket közösen vitatják meg. Közöttük mind mélyebb lesz a kapcsolat A kísérleti telepek tudósai nem zárkóznak elefántcsontto­ronyba. Nem csupán a felmerü'ő pdoblémákat tárgyalják meg közösen a parasztokkal, hanem az eredmények részlete" kiértékelését s megbeszélik a kísér'etekben résztvevőkkel. E'őadások keretében számolnak be az előző év kísérleti eredményeiről. Megmagya­rázzák, hogy egy-egy új eljárással mekkora arányban emelhető a termesz, tés jövedelmezősége De rámutat­nak arra is, hogy a jövedelmezőség milyen mértékben szolgálja a dolgozó parasztság érdekeit A kísérletező tu­dós közvetlen munkatársának tekinti még a iegjelentéktelenebbnek látszó munkát végző parasztot' Is. Minden kutató kihangsúlyozza, hogy eredmé­nyeket csak íigv érhetett el. hogy a technikai munkák elvégzéséhez beosz­tott falusi dolgozók szívvel-'élekke! támogatták őt a munkában. A Szovjetúnióban csaknem 1000 me­zőgazdasági tudományos és kísér'eti intézet működik. Ezekben több, mint 12.000 tudós, dolgozik. Valamenyiüket szoros kapcsolat fíízi a kolhozok és szovhozok gyakorlati munkájához. Liszenko szerint a tudományos ku­tatóintézmények és állomások csak a falusi 'aboratóriumokkal való szoros kapcsolatban tudják értékelését adni az ismert mezőgazdasági módszerek­nek, valamint kido'gozni az új mód­szereket. A Szovjetúnióban igen elterjedtek játszanak az új agrotechnikai mód­szerek elterjesztésében, mint amilyen a füves vetésfoi górendszer bevezeté­se, a kukorica, rozs, napraforgó, stb. tömeges mesterséges beporzása, ami sokszoros terméstöbbletet jelent a dol­gozó parasztságrak. A természet átalakításának sztálini terve, ame y nagy kiterjedésű termé­ketlen területet változtat termékeny­nyé, szintén csak a tudósok és do' 1 ozó parasztság szoros együttműködésével valósítható meg. A szocia.ista rend­szer ledönti a válaszfalakat a sze'lemi és fizikai dolgozók között. A dolgozó ISZAKOVSZKIJ: -t g y szó J)zíálin elvtárshoz Nem várva hívást, feltartózhatatlan Tör fel szívemből, itt van ajkamon ... Hagyd, hogy mint jött, Néked általadjam, Egyszerű szómat hagyd kimondanom. Eljött a várt nap. Az idők megértek. A nyugalom a földre visszatért. Köszönöm, mtt főd s karod a honért tett, Köszönet sok-sok fáradalmadáért. Köszönöm Néked, hogy kiálltuk épen, A harci próba súlyos éveit, Ügy bízva Sztálin elvtárs erejében, Ahogy szívünk tán magunkban se hitt. A bizonyosság Te voltál, a zálog, Hogy kl galádul ránktö r, elveszett. Előtted mélyen meghajolva állok, Míg megszorítom ezt a hű kezet. S megköszönöm hűséged a Hazához, Hogy tudsz bölcs lenni, hitet vallani, Hogy életed nagy, tiszta fényt sugároz, Hogy igaz ember vagy — és az, ami. Hogy a Kremlben fenn vigyázta néped Ebe r szemed, míg viharzott a vész. Hogy mellettünk va<ry, köszönöm Tenóked S köszönöm, elvtárs, köszönöm, hogy élsz. Gáspár Endre fordítása. kü'Snösen az utóbbi években a tudo­mányos intézetek és kísérleti állomá­sok vándorgyű'éseí a mezőgazdásági körzetekben, kolhozokban és szovho­zokban. A vándorértekezleten a mező­gazdasági akadémia legkiválóbb tudó­sai is résztvesznek EzeK a tudomá­nyos értekezletek igen nagy szerepet ők is hozzájárultak a nép anyagi jó­'étének emeléshez. A Szovjetúnióban nye't tapasztala­tok jótékonyan befolyásolják már is nálunk a dolgozók és kutatók együtt­működését. Kísérleti intézeteinek és Kutató munkát végző tudósaink mind szorosabb kapcso'atba kerülnek a vi­dékkel. A kutató munka nem csupán a tudósok laboratóriumában folyik, ha­nem kiterjed az állami gazdaságokon kívül a terme'őszövetkezeti csoportok területére is. Közösen, egymást támo­gatva, együtt kell dolgozni tudósnak, parasbtnak, azért, hogy az ötéves terv során mezőgazdaságunk elmaradottsá­gát felszámoljuk Felemeljük a falut arra a szintre, ahol a város van. A nagyjelentőségű* mezőgazdasági beru­házások a kísérleti munxát fokozottan elősegítik. A népi demokrácia bizto sít ja a tudományos dolgozó számára a kutató munka zavarta'anságát és az anyagi fe'tételeket. Ugyanakkor a me­zőgazdasági kutatás meghatározott terv szerint fo'yik és mindig a közös­, ség szolgá'atában áll. Az eredményt i pedig teljes egészében a dolgozó nép I élvezi. KÖZMŰVELŐDÉSI HÍREK. parasztokkal való rendszeres érintke. zés lehetővé tesii a kísérletezés iránt hajlahdőságotmutíitó és kísérletezési érzékkel rende'kező parasztkáderek felkutatását. A szovjet falvaxban nagynevű, ma már Szíálin-díjjai kitün­tetett tudósok nevelődtek fel. A föld­művelés páratlan felvirágoztatásával 9» EMINESCU, a legnagyobb román költő születésének századik évfordu'ó­ját ünnepli ezekben a napokban a Ro­mán Népköztársasággal együtt az egész haladó kultúrvilág. A „sötét színek lírikusa" — hirdette ró'a a ré­gi irodalomtörténetirás, de ugyanak­kor elhallgatta, hogy Eminescu költé­szetében a kizsákmányoltak és elnyo­mottak elkeseredése, gyűlölete és lá­zadása kapott hangot. Eminescu nem hitt a polgári demokrácia igazságában és örömmel, lelkesedéssel üdvözö'te a párizsi kommünt. Ebben a korban írt „Császár és proletár" című nagy köl­teménye (különösen az első felében) páratlanul forradalmi lendületű. Később Eminescu elcsüggedt, még nem látta a mélyben gyü'ekező népi erők törek­véseit. Ma már világosan áll a felsza­badult népek előtt s mint a Román Népköztársaság akadémiájának po­sthumus tagja, méltóan foglalja el az őt megillető helyet a román és a vi­lágirodalomban, a legnagyobb lírikusok között. Verseit a haladó magyar köl­tők sűrűn fordítgatták. 9 William Gropper, a világhírű ame­rikai grafikus műveiből érdekes kiállí­tás nyílt meg Varsóban, a Lengyel Hadsereg Székházában. Gropper egész tehetségét, alkotó és szatirikus szen­vedélyét a békéért folyó harc érdeké­ben mozgósította. Szatirikus rajzai le­'eplezik az USA társadalmi és politikai életének kulisszatitkait, a kapitalista kizsákmányolást és az újfajta fajel­mélet őrültségeit 9 A közeljövőben Budapesten meg. kezdi működését az Országos Munka­egészségügyi Intézet. Hivatása az lesz, hogy tudományos kutató és ok­tató tevékenységet, valamint munka­egészségügyi vonatkozású gyakorlati működést folytasson, tanulmányozza az egészéges munkafeltételeket, a mun­kagépek védőberendezéseinek minél hatékonyabb alkalmazását, a foglalko­zási ártalmak kór. és gyógytanát. 9 Meghalt a francia színjátszás nagy művésze: Charles Duilin, akit a ma­gyar közönség is töbo filmről ismert. A 65 éves korában elhunyt Duiin sok­száz alakítása közül különösen kettő emelkedett ki, a Fösvény, Volpone címszerepe és Smerdiakoff a dramati­zált Karamazoff testvérekben. • KIRGIZ DIAKOK eveleznek az ol­mützi cseh diákokkal. Kölcsönösen közlik egymással életük s tanulmányaik kiemelkedő eseményeit és beszámo'nak olvasmányaikról. Legutóbb képes al­bumokat küldtek egymásnak s Kirgi­zia diáklányai gyönyörű varrottas munkákkai ajándékozták meg cseh társnőiket. • ÖRÖK A TAVASZ és örök a nyár Szuhumiban, a Fekete-tenger partvidé­kének gyönyörű kertvárosában, ahol évente kétszázezer munkás, paraszt, orvos és a hős szovjet hadsereg kato­nái találnak pihenést Az egykor el­hanyagolt városka Sztálinnak atyai gondoskodására az utóbbi években vi­rágzó üdülőhe'lyé változott. Az elmúlt év őszén újabb 72.000 rózsabokrot ül­tettek el az utcáin s ezek a rózsák most a januári napokban virágbabo­rultan illatoznak a napfényben fürdő városban Pasztelszfnű háztetők, fe­hér pavlllónok, sohase hervadó, zöld levelű pálmák, agávék, oleánderek, babérfák s közelben altatóan zúg a smaragdszínű tengei és a napfényes tündérfö'd felett olyan valószínűtlenül kék az ég: ez Szuhumi, a világ egyik legszebb kertvárosa. • Vaszinj Jefanov szovjet festőmű­vész, négy tehetséges fiatal müvész­szel, Dudníkkal, Kugaccsal, Makszi­movval és Ciplakovval együtt elkészí­tette Moszkva város hatalmas történel­mi szerepét megörökítő festményét. Jefanov most elmondotta, hogy mint minden szovjet arcképfestőnek, neki is van egy dédelgetett vágya: sze. retné 5 Is megfesteni a Szovjetúnió legdrágább és legszeietettebb emberé­nek, a nagy Sztálinnak alakját. EGRI VIKTOR 10 L F/i 37 Optimista játék három felvonásban BARTÁKNÉ: Adtam, adtam. (Motyog még s segélytkérően körülnéz. Aztán végső kétségbeesésében kitör.) Gabi­kám, dajkáltalak, a térdemen ringattalak... Anyád helyett én virrasztottam, ha beteg vótál... Nem veheted el a fődemet! Nem adom, nem adom!... Az uramé vót!... Szíved van neked is... hiszen az én tejemet szívtad, én dajkáltalak ... Apád mán nem tűr a házban, kivert a kiskamrából. GÁBOR: Ha mindent elejt és összetör a reszkető, vén kezivel... BARTÁKNÉ: Ezek a kezek rátok dolgoztak! Egy hosz­szú emberéleten át. Nem az édes uramra, az én gye­rekeimre, de rátok ... még az öregapámra és rád ... Látástól vakulásig ... mostak, súroltak, kapáltak, ka­száltak, kenyeret dagasztottak ... Gabikám, édes lel­kem, az én kenyeremet etted ... segíts! A főd ... a főd ... az enyém ... Menjek kódulni, ha elviszitek? GÁBOR: Nem köll ma senkinek kódulni. (Gúnnyal.) Se­gít a község, az állam. (A munkások felé bök és ki­megy.) BARTÁKNÉ (utána akar menni): Gabikám, lelkem ...! JÁNOS: Hagyja azt a bitangot, öreganyám. BARTÁKNÉ (riadtan néz rá.) JÁNOS: Ne féljen, nem bántjuk magát. (Már István is e+t áll.) BARTÁKNÉ: Kicsodák maguk? ... A brigádosok ... A villanytól? ISTVÁN: Azok, nénike... Mondjon el szépen mindent. Mikor kapta azt a kölcsönt? BARTÁKNÉ: Még tavaly tavasszal. Akkor adtam férj­hez az unokámat. ISTVÁN: És mit mondott az öreg Pintér? Miért fogyott el a türelme? Mért nem tud őszig várni... ? BARTÁKNÉ: Jaj, lelkem, nagy az adója, nyomja a sok állami teher... Mindent csak ők fizetnek. JÁNOS: Megálljunk, mama... Van néki miből fizetnie. Csak ne sajnálgassa... Hiszen a maga kis földjére spekulál. Ravasz róka. Arra adta a kölcsönt. írást is kért rá..« BARTÁKNÉ: Annak az a rendje és módja... JÁNOS: Én nem úgy gondolom, öreganyám... Oszt ott élt a házában? BARTÁKNÉ: Idestova negyven esztendeje, ha jól meg­számlálom ... Hűséges cselédjük vótam. A boldogult uram is őket szolgálta. JÁNOS: És most vénségére ki akarja tenni? BARTÁKNÉ (sóhajt): Köll a kiskamra is. A Gabi as­szonyt hoz a házba. Köll a hely... Megértem, útban. vagyok nekik. ISTVÁN: Hát rosszul érti, nénô. Igen rosszul érti... Mert az a hely, még annál melegebb is dukál magá­nak. JÁNOS: Miféle bért fizetett magának mostanában a gaz­dája? BARTÁKNÉ: Nem járt kl nékem semmiféle bér, fiatal­úr... Igát adott, vetőmagot mindig ... segített! JÁNOS: Hallottuk, amit böcsülettel visszaadott és a fél termést a tetejibe... BARTÁKNÉ: így van a faluba mindenütt, ahol felesbe megy ... JÁNOS: Ha ő adta volna az 5 földjét és csak maga dol­gozott volna rajta ... Az is tiszta gazság. ISTVÁN: Kommenciót mennyit adott a szolgálatért? BARTÁKNÉ: Kommenciót?... Tíz esztendő óta, hogy az uram meghalt, nem jár nekem ... Ilyen vénasz­szonynak. Aki félember se. JÁNOS: Pista, ezt így hagyjuk? ISTVÁN: Dehogy, atyus!... Eligazítjuk rögtön. JÁNOS: Hát eredj!... Szépen elmagyarázol mindent Pin­tér úrnak, hogy örökre megértse. Először is: a bért tíz esztendőre vissza ... kamatostul. ISTVÁN: Megpiszkálom a betegsegélyző dolgát is. Mér­get veszek rá, hogy nem íratta be. JÁNOS: Másodszor pedig: azt a kölcsönt levonhatja a járandóságból... kamat nélkül. Mert arra eleget dol­gozott a nénő. Az írás pedig visszajár... És ha egy mukkot merne szólni. ISTVÁN: Jön a feljelentés és holnap a hűvösben elmél­kedhet, hol történt a hiba. JÁNOS: Szőrmentén bánj vele, illedelmesen, szép szó­val! ISTVÁN: Tudom a dörgést, atyus ... Gyerünk, nénő ... Ma még egyéb dolgunk is van. (Bartáknét gyöngéden megfogja.) Nyugdíj is lesz. BARTÁKNÉ: Nyugdíj? ISTVÁN: Aggkori segély az államtól... Jár az magá­nak. (Bartáknéval el.) JÁNOS (elégedetten néz utánuk, aztán a kert felé megy. Az eperfánál megáll, pipára gyújt): Tudott erről a dologról. Oraván gazda? ORAVÁN: Kicsi a falu. Nem igen maradhat itt valami titokba. JÁNOS: És próbált tenni ellene valamit? ORAVÁN: Tenniď ... Hogy énď ... (Az üstökét vakargat­ja.) Az ember csak a rnaga háza előtt sepergessen.. A magamfajtájú szegény könnyen megégeti az ujját, ha a nagyagazdák fazékjába nyúl. JÁNOS: Pocsék egy ember maga, Oraván gazda! ORAVÁN: Hogy én? ... JÁNOS: Maga hát! Jól hallotta. A múltban megengedte, hogy elevenen nyúzzák a hátát, most meg attól fél, hogy megégeti az ujját. Hát új gazda, új ember ma­ga? Azért kapta a földet, hogy most azt mondhassa: nekem megvan a magamé, engem kihúztak a vízből, most szépen ölberakom a kezem, a többi tőlem akár meg is fulladhat. ORAVÁN (elvörösödik): No nem! JÁNOS: Mit no nem?! Azt hiszi, hogy a párttagság csak arra jó, hogy feltűzze a jelvényt a kabátjára és nem kötelez semmire... ? És a Párt magának csak olyan ócska, régimódi hivatal, kolonc a szegény ember nya­kán? Nem hallott, nem olvasott még semmit a mun­k ás-p ar asztegységröl? ORAVÁN: Ejnye, ne hozzon már annyira szégyenbe. Persze, hogy hallottam róla. JÁNOS: Akkor mért nem szaladt bejelenteni ezt a disz­nóságotd Magának nem fáj az ilyen ordító igazság­talanság? Nem érzi, hogy ebbe a mi világunkba ilyes­mi nem lehet...? Hogy segíteni muszáj... És nem holnap, de ma! Hogy az ilyen nem tűr halasztást... Ki tudja, mennyi ilyen rüh eszi még ezt a falut. ORAVÁN: Értem már, elvtárs. Látom, hogy hibáztam. JÁNOS: Na, örülök, hogy belátja ... (Odafordul Szeke­reshez.) És maga, gazduram? Magának nem fáj ez a sok gazemberség? Maga is szívesebben alszik tetves ágyba, mint tisztába? SZEKERES: Eltúlozta a bajt, öcsém. Rend volt itt min­dig. Az emberek tudták a köteleségüket. Tudták, ki hová tartozik és mi dukál néki... És most zavar van. (Folytatás* következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents