Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-18 / 15. szám, szerda

UIS30 1950 január 18 1. A szavak, amelyek a bratisíavai Nemzeti Színház Üj Színpadán elhangzanak, közel egy emberöltővel ezelőtt íródtak. Négy évtized a fejlődés szempontjából különösen századunkban nagy idő, ám Gorkij drámájának egyetlen szavát sem érezzük avultnak, egyetlen mozzanatát idszerütlennek, mint nyugati kortársainál, mert Gorkij nem csupán a szocialista író harcos szemléletével figyelte napjai eseményeit, de meglátta és megírta azt is, aminek a jövőben történnie kell. A cárizmus idején az „Ellenségek" mint kézirat buzdította harcra a bolsevikok tömegét, a Nagy Októberi Forradalom óta pedig a szovjet színpadok állandó müsordarabja és a népi demokráciák országának is kedvelt színpadi müve, mely négy évtized távlatából világitja meg a rothadó kapiltaizmus igazi arcát. Gorkijnak ebben a legdrámaibb müvében két tábor csap össze: a tőkések és a munkások tábora. A nagy orosz író szenvedélyes pártossággal áll a proletariátus mellé és a szocialista művész realizmusával festi meg az imperializmus korszakában kenyértörésre kerülő viszonyt a kizsákmányolók és kizsákmányoltak között. „Az élet szigorúan tekint rám, mintha megkérdezné tőlem: ki vagy, merre mégy?" — mondja a drámában Jákov Bardin, a, gyártulajdonos életúnt, iszákos öccse, aki barátkozik a munkásokkal. De ilyen borisza Jákov Bardinok, ilyen társadalmon kívüli jó lelkek teljesen feleslegesek, igazolja Gorkij drámája. Meddő életükkel senkinek nincsenek hasznára, el kell tünniök az élet színpadjáról, hogy egyfelől helyet adjanak a kíméletlen csendőrszuronynak, másfelől a feltörekvő új rendnek, a munkásságnak. 2. Gorkij az „Ellenségek" című drámájában az 1905-ös orosz forradalom előzményeit írja meg. Zahár Bardin gyáros házában nagy a nyugtalanság, a kizsákmányolást megelégelt munkások sztrájkkal fenyegetnek. Mihail Szkrobotov, Bárdin üzlettársa, a gyár bezáratását követeli. Azzal érvel, hogy az asszonyok és gyerekek éhezése megtöri majd a munkásság forradalmi magatartását ée újra kezessé válik. Zahár Bárdin jo szóval, apró engedményekkel akarja leszerelni a forrongó munkásságot, hogy ilymódon biztosítsa a

z eiőtte is ködösnek tűnő jövőt, azonban a forradalmi hangulatú munkásság nem kér a „családias ELLENSEGEK éjjwkitf. ktnuLbató ÉL „Ql&»á Seíttá"-han együttműködés" hazugságaiból és mikor Szkrobotov erőszakosságaival túlfeszíti a húrt, egy felháborodott munkás agyonlövi. Megindul a nyomozás a tettes kézrekerítésére és a gyilkosságot követő éjszakán és másnap szinte a szemünk előtt megszületik az új osztály, amellyel már nem lehet elhitetni, hogy „vannak jó tőkések is". A munkások meg akarják menteni a tettest, mert családja van. Nyomban akad egy fiatal elvtárs, aki magára vállalja a gyilkosságot, és amilyen erővel nő a munkásszolidaritás, oly mértékben borul fel a másik tábor világa. Zahár Bárdin a legszívesebben eladná gyárát és viszszamenne gazdálkodni a falura, ám neki is meg kell látnia, hogy nem lehet megtartani a régi hazug „pattriachális" viszonyt cseléd és szolga közt, magában a kapitalista társadalomban egyre jobban mélyülő tőkések is arra kényszerítik, hogy együtt üvöltsön a farkasokra!. „Nemsokára új ige .fogja betölteni a világot: világ kultúremberei egyesüljetek a proletárokkal szemben az európai kultúra megvédésére" — mondja nagy hangon az államügyész, a megölt Szkrobotov fivére. Kísérteties szavalat ez, jó negyedszázaddal később ezt recsegte a goebbelsi propaganda és mérgezte vele éa a fajok harcáról másfél évtizedig Európa levegőjét. Mindössze két becsületes lélek él a gyáros házában. Az egyik Tatjána, a volt színésznő, a borisza, életúnt Jákov felesége, a másik a kis Nádja, a diáklány, aki az események hatása alatt a gyárosok táborából nyíltan és tettel az elnyomottak mellé áll, amikor a csendőrség kopóinak sikerül felgöngyöliteniök a szocialista mozgalom szálait és elfogják Sincovot is, a mozgalom vezerét. Bárdin házában folyik a kihallgatás a tettet magára vállaló Rjabcev felett, de megjelenik az igazi tettes és bevallja, hogy ő lőtte le Szkrobotovet. A proletárok hősies, önfeláldozó magatartása kiváltja a diáklány ellenállását és súlyos vádakat vág a család szemébe. „Ezek az emberek győzni fognak" — mondja a dráma végén Tatjána, aki ugyancsak elfordul az elnyomóktól. íme, a kizsákmányolók még túlerőben vannak, hiszen a törvény, a csendőrség a kezükben van, de nem ök az erősebbek. Az elnyomók megállíthatatlanul zuhannak az összeomlásba, csupán idő kérdése, mikor győznek a csendőrszuronyok mögül az úri osztállyal keményen farkasszemet néző szervező Szincovok, öreg Levsinek és áldozatkész Rjabcevek. Gorkijnak, a nagy proletárirónak az a zsenialitása, hogy közel egy fél évszázaddal ezelőtt feltárta egy halódásra ítélt rend elmúlásának folyamatát és ugyanakkor megmutatta egy új korszak születésének ragyogó hajnalát. A jövőt láttatja meg ebben a drámájában is, ezért járt el helyesen az Üj Színpad, hogy nem riadt vissza a technikai nehézségektől és bemutatta a világirodalomnak ezt a kiváló színpadi alkotását, ezt a valóság felismeréséből fakadó, optimista hitet sugárzó remekmüvet. 3. Dr. Magda Husáková, a Gorkijdráma rendezője helyesen ismerte fel, hogy rendezésében négy eszmei fővonalat, négy csoportot kell szem előtt tartania: 1. A burzsoázia vonalát, amely liberális frázisokkal és jelentéktelen engedményekkel álcázza osztályérdekeit. Zahár Bárdin és felesége a főképviselői ennek a vonalnak. 2. Szkrobotovék álarc nélküli csoportját. Ezek érdekeiket leplezetlen keménységgel és erőszakkal védik. A cári csendőrség ott áll mellettük ugyanúgy, mint a munkásáruló. 3. Az ellentétet magában a tőkésosztályban. Az írótól olyan melegen megrajzolt Nádja az ellentét legélesebb képviselője. Róla el- : mondhatók Marx szavai: „A tőkésosztály legjobbjai átmennek a pro- , letariátus oldalára." 4. A munkásság forradalmi vonalát, amely hordozza és betetőzi az egész drámát. Gorkij színmüvének nincsenek különösebb drámai momentumai, a . színpad robbanásig feszültségét a J mondanivaló mély igazsága és em- : beri tartalma teremti meg minden- j kor. Husáková rendezői felfogása tehát mindenképpen helyeselhető, hogy munkájában ezt az emberi tartalmat, a nagy orosz író mélységes humánumának hangját törekedett teljében kihozni. Nagyjában ez az első és harmadik felvonásban sikerült is és csupán a második felvonásban maradt adósunk, ahol a játék tempóját túlságosan lassitotta és színészeit sokszor feleslegesen félhangokra kényszerítette. Ez a második felvonás különben is problematikus a kevés technikai lehetőségekkel rendelkező kis színpadokon; a „Nová Scéna" esetében zavarólag hatott, hogy csak a gyáros kastélya előtti asztal átrendezésével jelezhette a rendező a szín változását. A színészegyüttes az igényes feladathoz méltó dicséretes munkát végzett. A szereplők közt ki kell emelni a gyárost játszó Martin Gregort, aki már mozgásaiban és gesztusaiban helyesen érzékeltette ezt a puha, se nem hal, se nem ember fi gurát. Emilia Wagnerová is jó volt az üres lelkivilágú, urához közömbös feleség szerepében, akiről a döntő pillanatokban lehull a szívjóság álarca. A volt színésznő, Tatjána, nehéz és sokoldalú alakját Miiada 2elenská kellő intelligenciával, színesen és érdekesen világította meg. Cernická ezúttal túlzások nélkül játszott és így élővé, hitelessé tudta tenni Nádja rokonszenves figuráját. A nők közt még Juričková is jól illeszkedett be az együttesbe és remélhető, hogy a későbbi előadások folyamán a kisebb elsiklások, túljátszások és túlhalkra fogott részek eltűnnek. Az iszákos Jákovot Ladislav Chudik a tőle megszokott színészi készséggel játszotta. Dibarbora ezúttal nem elégített ki. A szlovák színjátszásnak és általában az ország színpadjainak ez az egyik legjobb jellemszinésze maszkban ezúttal is kitűnő volt, hangban azonban félrefogta szerepét. Az államügyész, akinek szerepét alakította, sokkal bonyolultabb jellem, mint ahogy megjátszotta. Hirtelen, szinte örmesteries kitörései nem helyénvalóak, mert ez az államügyész már nem a cári feudalizmus végrehajtó eszköze, aki a láthatatlan kancsukát rázza, hanem a nyugati imperializmus szellemével átitatott európai barbár. Tehát inkább hideg, kimért, indulatait jól lefojtani tudó fenevad, ahogy ezt az első felvonásban Dibarbora jól éreztette. A munkásszerepeket általában jól játszották az Üj Színpad törekvő színészei, köztük Sámuel Adamčik ütötte meg a legjobb hangot. Összegezve: Gorkij remekmüvét a hibák ellenére olyan előadásban tolmácsolta az Üj Színpad, amelyről bízvást mondhatjuk, hogy fejlődésének jelentős állomása és egyúttal nyeresége a szlovák színházi kultúrának. Egri Viktor. Az Ó-Szövetség legrégibb szövegét tartalmazó tekercs Selnyitása A Havaird"egyetem kutatói azt állítják, hogy károsodás nélkül felnyitható az a kétezer éves bőrtekercs, amelyről azt hiszik, hogy az Ó-Szöve.tség legrégibb létező szövegét tartalmazza. John Coo" lidge tanár azt mondotta, hogy az úgynevezett „Holttengeri negyedik tekercs" kibontásának munkája fél évig tarthat. A tekercs finom, törékeny bőrből van és nagy szivarhoz hasonló alakú. A kutatók meg vannak győződ" »ve, hogy Lamechnek, Noé atyjának könyvét tartalmazza és valószínűleg benne van Noé életleírása sokkal korábbi időből, mint amilyenekből az eddigi szövegeket ismerjük. Ez a tekercs egyike azon négy tekercsnek, amelyeket 1947-ben a Holt-tenger partvidékén találtak. Athanasius Sámuel, a szir ortodox egyház metropolitája Jeruzsálembe vitte át, aztán az Egyesült Államokba. A többi három jó állapotban levő tekercs Izsaiás próféta könyvének héber szövegét tartalmazza. A negyedik tekercs arameus nyelven van írva, amely nyelvet Jézus korában Júdeában beszéltek. Az üzbég falu a múltban és ma Az üzbég falvakban a szovjet hatalom éveiben hatalmasan felvirágzott a kultúra. Kiváló példája ennek Tozguzár falu. Ma a körzetben négy iskola van, amelyben több, mint tízezer gyermek tanul. A szovjet hatalom évei alatt a kultúra, tudomány és technika sok kiváló képviselője került ki Tozguzár falvából. Ibrahim Muminov ma az Üzbég Tudományos Akadémia levelező tagja, Abduraman Kabjenev a középázsiai állami egyetem dékánja. Sok kolhozparaszt gyermeke fejezte be az utóbbi években a tízéves iskolát, százharminc közülük Moszkva, Taskent, Szamarkand és Bokhara főiskoláin folytatja tanulmányait. EGRI VIKTOR 15 FÉM Y Ä FALUBAN Optimista játék három felvonásban JÁNOS: Eredj, mert hozzádvágok valamit. ESZTER: Csak vágja, majd én visszahajítom. Kezdheti Jani... Janika! JÁNOS: Megmondanád, mi bújt beléd? ESZTER: Meg, ha nagyon kíváncsi rá ... Vagy azt akarná, hogy én is atyusozzam vagy János bácsizzam. JÁNOS: Tegnap még úgy mondtad. ESZTER: Tegnap — az régen volt. Oly rég, hogy el is felejtettem ... Tegnap petróllal világítottunk, ma villannyal fogunk. (Zsörtölődve.) Atyus, János bácsi... ez magának tetszik? Minek öregíti magát? (Feláll.) JÁNOS: Mert vén legény vagyok már, Eszterke. ESZTER: Hogyne, nagyapó. Pont harminckét éves. JÁNOS (közelebb jön): Honnan tudod? ESZTER: Megmondta a Dani. JÁNOS (kissé zavarban van és elfogódott. Nehezen jön belőle a szó, a hangja meleg, megremegő): Nehéz életem volt nékem, kislány ... az öregített engem, másokat is... a nehéz élet... Az ember korán kezdi enni a maga keserű kenyerét... Tudod mi az kisvárosban inaskodni, tűrni a mester és a mesterné rigolyáit. Hiába van egy kis eszed, hiába szeretnél tanulni, az iskola nem áll nyitva a proligyereknek. Abba csak a módosnak, gazdagnak van helye... Ez nem füllentés, Eszterke. ESZTER: Tudom, Jani. JÁNOS: Van aztán úgy, hogy az a sovány kenyér sincs. És nincs munka, nincs fedél az ember feje felett. A bakancs orrán befolyik a hideg hólé és nincs egy zúg, ahol melegedhetnél... Aztán csak gyül az ember szívében a rettentő nagy gyűlölet és gondolkozni kezd, hol a hiba. ESZTER: Maga rájött a hibára? JÁNOS: Magamtól bizony aligha, de voltak, akik rávezettek ... Hogy abban a rohadt kapitalista rendben van a hiba, hogy azt muszáj fölfordítani és újat köll itt teremteni. Olyat, amelyikben igazság van, kenyere és munkája, meg öröme a dolgozónak, ahol a proletár diktál és az uraknak neve hallgass. De az a világ csak nem akrt megszületni. Akkor mondtam magamban: te János, nem elég csak úgy ábrándozni az új világról és várni, amíg mások meghozzák. A sült galamb se repül az ember szájába. Azért az új világért verekedni kell. ESZTER: Akkor ment oda Spanyolországiba... a nemzetközi brigádba? JÁNOS: Oda, lelkem. ESZTER: Aztán hazajött sebesülten? JÁNOS: No nem mindjárt. Nem ment az olyan simán, kislány ... Fogság, meg internálás esett közbe ... Aztán egy nap ki kellett törni a rács és a drótsövény mögül... Mert itthon is tanyát vert a fasizmus és mink nem ülhettünk tétlen... Én harmadmagammal jöttem haza és elkezdtük a munkát. Hidat robbantottunk és akkor beköptek, elárultak. ESZTER: Lecsukták? JÁNOS: Irgalmatlanul. Előbb néhányszor megruháztak ... Nem érted? ... Hát alaposan elverték rajtam a port. Aztán nyolc évet sóztak rám. Istvánra, mert ő is benne volt, csak kettőt. Ö még igen zöld volt akkor ... Abból a nyolcból hármat keservesen leültem, aztán vittek a nácik kényszermunkára Németországba, vizes bányába, elevenen megrohadni... De engem nem tudtak egészen a föld alá tenni. Az utolsó pillanatban kisiklottam a markukból és most itt vagyok ... Hát elhiszed, hogy ez a nehéz élet beleszántott az ember húsába... De a lélek az fiatal maradt. Az most repül, száll és csapong, örül minden jónak és újnak ... Hogy megélhette a mi napunk fölvirradását. ESZTER: Csak a lélek, Jani... csak az fiatal? JÁNOS (egy lépéssel követi és felakadt szemmel nézi). ESZTER: Valami más ... ott bévül magában, a szíve nem? JÁNOS: Mit beszélsz? (Zavartan néz végig magán, mintha valami nem volna rendben rajta és mire újra feltekint, Eszter már kifutott.) Mit akar a szívemmel? (Egy darabig még ott áll, a sapkáját zavartan hátratolja.) Az ördögbe! (Érkező autó zaja az utca felől, tülkölés.) Kis szünet. DANI (belép). JÁNOS: Hol kódorogtál egész délután? DANI: Az embernek akad néha egy kis dolga. JÁNOS: Dolga... dolga! Talán megint egy fél malacot raktál a kocsira. DANI: Ne mérgesíts te is, atyus. Elég bajom van nékem. JÁNOS: A te bajod az enyém is... Meg vagyok áldva veletek! Nem elég ez a két balkezes Pista a nyakamon, most meg tetejibe te csapsz fel feketézőnek. DANI: Ne dohogj, atyus. JÁNOS: Ki látott ilyet, állami autón fél malacot cipelni a városba. Neked taknyosnak nem szégyen, de oda az egész brigád becsülete. DANI: Atyus, megmagyaráztam JÁNOS: Magyarázd a fináncnak, de nem nekem. Nem is értem, miért nem csuktak le. DANI: Kihágásért nem lehet az embert lecsukni. JÁNOS: Nálam ez nem kihágás, de bűntett. Főbenjáró bűntett, érted? Én addig tartanálak lakat alatt, míg belekékülnél. DANI: De atyus, esküszöm, nem én raktam azt a féldisznót a kocsira. Leitattak. Belátom, hibáztam. De csak ebben az egybeii. Olyan elkeseredett voltam a tűz után. Muszáj volt valamit inni. JÁNOS: De mért éppen azzal a kulákcsemetével? Ez nem megy a fejembe! DANI: Nem ő hívott, hanem a Flóris fiú. JÁNOS: Az is kulák! Egy húron pendülnek. DANI: Ne haragudj, atyus. Bizisten az én kezem nem volt benne. Én az egész dologban olyan ártatlan vagyok, mint egy ma született bárány. JÁNOS: Persze, a cím is a tudtod nélkül került a zsebedbe ... Vagy azt is letagadnád, hogy a te kezed írása volt. És a te noteszedből a papír? DANI: Én írtam, nem tagadom ... De most se értem, hogyan történt. Nagyon a fejembe szállt az ital... JÁNOS: Inkább fordultál volna az árokba és törted volna ki a nyakad! DANI: Atyus .. . ! JÁNOS: Éh, hagyj békén! ... Szedj itt mindent rendbe! DANI (békétlenül morog, mialatt az asztalon heverő holmit a szerszámosládába kezdi rakosgatni): Csak ő tehette ... Biztosan telefonon jelentett fel. Azért vártak az autóra a régi vámháznál... JÁNOS: Meg vagy gárgyulva! A Pintér fiúra akarod kenni a hibádat? DANI: Mára pedig itt feljelentés volt és más nem tette. JÁNOS: Ostobaság! Az ilyennek szalonnabőr van a szívén. Mért dobna csak úgy oda egy fél malacot? Az ő kára volt. Őt is megbüntetik. DANI: Van elég pénze, megfizeti... De én még kivallatom. (Folytatása következik.)