Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-17 / 211. szám, szombat

1949 december 17 i T a IL n Irta: KBUM GRIGOROV. bár az egyik szobába nem volt, mit tenniök. De Angelacskó esze sem maradt veszteg. — Kisütöttem, mit csinálok a kisszobával... Ott tanul majd a gyermek, meg az én könyveim is ott lesznek.. . — Ej, te amióta megtanultál olvasni, a könyveidről is külön gondoskodsz ... — tréfálkozott Ljuba. — Jól van hát, jól van. Bár én azt gondoltam, hogy valahogy berendezhetnénk a vendégeknek ... — A vendégeket ültethetjük ide is, oda is ... Kinyitjuk az ajtókat, aztán ki hova akar, oda megy be ... Ügyis kell még csinálnom valamilyen

r padot is ... És áthordta a füzeteit, amelyekbe görbe betűit rajzolgatta, aztán Szote tankönyveit és két új saját könyvét. Az egyik Georgi Dimitrovról szólt, a másik Sztálin életrajza volt, amelyet éppen most olvasott Angelacskó. — Te már tagjelölt vagy a Pártban, Angel — mondta neki egyszer a párttitkár —, megtanultál olvasni, nincs más hátra, mint hogy nekifeküdj a tanulásnak. Az igazi kommunistának müveit embernek ls kell lennie. — És átadott neki egy sötétvöröskötésü könyvet, melynek fedelén Sztálin képe állott. Bár még suttogott az ajkával, mikor olvasott, Angelacskó egy szót sem ugrott át a könyvben. S miközben olvasgatta el-elgondolkozott. Belőle megtudta, hogy Sztálin decemberben született. A Párt újságjában pedig legutóbb a munkások ígéretet tettek arravonatlcozólag, hogy mit végeznek el Sztálin hetvenedik születésnapjára, s innen-onnan falvak is jelentkeznek. Igen, szövetkezeti gazdaságok munkaversenyre hívták ki egymást a vetés idejében való elvégzésére, a magok tisztítására, a mélyszántásra... Tehát igaz, hogy annyira szeretik őt a szegények ... Burgaszból is írtak neki a parasztok, meg a Rodopiból is ... De ez semmi... Még Kínában és Indonéziában is ismerik. — Ejha! — csodá'kozott Angelacskó — Micsoda erő lakozik benne, hogy magához tudja láncolni az embereket ... De vájjon Sztálin gondol-e rájuk, az olyan egyszerű emberekre, mint Angelacskó?... És egyszerre meg is feddte magát, hogy kétség férkőzhetett a leikébe... Hogyne gondolna, ha arra tanítja a béreseket, hogy harcoljanak uraik ellen. De legjobban annak örült Angelacskó, hogy Sztálin anyja jobbágy parasztcsaládbó! származott. Angelacskó nem értette. mit jelent pontosan a jobbágy, de ahogy visszaemlékezett arra. hogyan öklözte őt a nagybátyja, Vaszó. akinél szolgáit, azt felelte magának, hogy az valami béresféle lehetett, vagy talán valami még rosszabb ... Es azon kezdte törni a fejét, hogyan köszönjék ezt meg Sztálinnak, mert hát ők, kemenoszelciek sem maradhatnak el a többitől Látja Angelacskó. hogy legtöbben a vetésről beszélnek. De mingyárt hozzá is tette: „Ez közönséges kötelesség minden gazda számára s minden szövetkezeti gazdaság számára... Ha azt akarod, hogy ne éhezzen a nép, vess idejében. tisztíts magot, trágyázd a mezőket. Ej, nem könnyű ez a munka sem, merthogy . még vannak nepelienes elemek, akik kibújnak .. Mások pedig nemtörődömségből parlagon hagyják a te

rméke.ny földet..." Hanem Angelacskó azt akarta, hogy ők még valami olyan dolgot is végezzenek, aminek elvégzésére más faluban aligha gondolhatnak ... S figyelme a „Gunjari Mélyedésekére terelődött. Ez a hely szinte féire van dobva az útból, oda föl, a művelhető földek fölé, ahol a hegy kezdődik. A tagosításnál a „Gunjari Mélyedé• seket" a nemszövetkezetieknek adI ták. A gazdák egy része a „Gunjari Mélyedéseket" a nyilatkozatokba rét: nek írta. a másik legelőnek, a harmaÍ dik egyenesen pusztaságnak. Szépen ' megszabadultak tőle a szövetkezetek, de a Párt júniusi plénuma után a szabálytalan csere miatt a szövetkezetnek visszaadták beiőle vagy harminc dekárt. Miféle rét volt ez a „Gunjári Mélyedések?". . Tavasszal ugyan kihajtott valami zöld, de aztán kiégett és a fű is úgy kiszáradt, hogy juh ott meg nem maradt... Csupa tüskés bozót, meg kőrakás, melyeket, ki tudja, mikor hánytak oda... Vaszó basapaiaszt annak idején így szidta csúfolódva Angelacskót: — O'van földed sem lesz neked, mint a „Gunjári Mélyedések", ahol cesak a nyulak bújócskáznak... — De a nagybátyjának nem lett szerencséje. Angelacskónak szebb' földje van, sőt egész blokkjai vannak a hegyoldalban. Mert bár egy arasz föld nélkül lépett be a szövetkezetbe, csak így szokta mondani: „A mi ravnistei blokkunk búzával van bevetve... A mi kertünknek sehol nincsen párja..." Most meg a „Gunjári Mélyedések" gondiát vette a nyakába... Az is vagyon. Miért á'ljon ott a pusztán? Miért dörgölje a kezét az ellenség? — Látjátok? ... Ti is kaptatok a pusztaságból. Pusztaság? A szövetkezeti gazdaságban pusztaság? S ismét belemélyedt a sötétvörösfedelű életrajzba. Nem, nem ... Micsoda zab nőhetne a „Gunjári Mélyedések"-bén!. .. Akkor aztán abrakolhatjuk a lovakat, hadd nyerítsenek és kapáljanak a patáikkal s Sztoine bátya, a szövetkezeti kocsis, két kézzel se bírja megtartani a gyeplőjüket ... Aztán honnan tudhatni, teremhet ott még búza is. Ebben a gazdászé a szól — Mi végezzük el a legfontosabbbat, törjük fel a földet, aztán a többi könnyű. Angelacskó minden este ezzei a gondolattal aludt el... A pártgyűlésen hosszú viták után Sztálin születésnapjára való felajánlásként e'fogadták Angelacskó javaslatát: októbei végére felszántják a „Gunjari Mélyedések"-et. A felelős Angeiacskó lett. — Na, anyjuk! — mondta Liubának. — Feltörjük a ..Gunjári Mélyedések"^ ... Húsz embert kaptam — mind válogatott legények, de hogy megtarthassuk szavunkat, te is segítesz ... Angelacskónak mintha szárnyai nőttek vo'na. semmi előtt meg nem hátrált. Merthogy őneki ilyen háza lehetett ... Szebb a basaparasztok házainál is... S visszaemlékezett Angelacskó az istállóra, ahol béreskorában aludt, aztán hogy Ljubát is, mint fiMód Aladár előadása Bratislavában KÖNYVBARÁTOK KÖZT Ebben az évben három dolog történt Angelacskó életében. Télen felvették tagjelöltnek a Pártba, lavaszszal elvégezte az írástudatlanok tanfolyamát, most pedig, szeptemberben beköltözött új saját házába. Angelacskó, a Vaszóék bérese, aliogy gúnyolódva szoktak róla beszélni, aligha gondolta valamikor, hogy neki ilyen háza lesz ... A legnehezebb mezei munka idején, amikor Angelacskó és felesége az éjszaka kellős közepén indultak a szövetkezeti földekre, akkor épült a háza. Bármennyire koránkelök is voltak Angelacskóék, néha megtörtént, hogy a mesteremberek otthon érték őket. Ez a trani Péter, az építőbrigád vezetője, nem szeretett sokat teketóriázni. Egyszerűen bekiáltott szalmatetőskunyhójuk ablakocskáján: — Hé, Angelacskó, még itt vagy? Ejha! ... Ha-ha-ha . .. csoda, hogy egyszer tégedet is az ágyban leltünk. Angelacskó elszégyelte magát, ideoda tapogatódzott a füstös szobában és a bocskorát kereste, meg közben kiabált a feleségével, Ljubával: — Gyerünk asszony, mert kitakarítanak bennünket... — És minden este, amikor 'hazaértek a mezőröl, Angelacskó felesége, sót a kilencéves kisfiúk, Szote is, nézegették, meddig jutott az építkezés. Némelykor kilesték, mikor aludnak el a szomszédok — lámpát gyújtottak és mintha elveszett tüt kerestek volna —, úgy megnéztek minden egyes téglát, gerendát és tartóoszlopot. Utána szorongatták egymás kezét, összeölelkeztek és csókolgatták az elaludt Szotét, hogy aztán reggel majd új erővel repdessenek a mező felé ... Mikor pedig a ház pirosfedelü fehér virághoz hasonlóan kibontakozott a szétdobált udvarocska közepén és a mesteremberek áthordták szerszámaikat más helyre, Ljuba elkezdett rendezgetni. Két szobájuk volt már. .. Két szoba előszobával és konyhával. Bent világos és az egésznek olyan friss szaga van ... Nincs korom sem s a füst sem jön vissza .. . Húz a kémény, hogy jobban sem kell. .. Begyújtanak a kályhába s Angelacskó nem hisz a szemének, hogy bent nincs többé füst. Megütődve mered a kályhaajtóra, ahol lobog a láng s csak egy „futfut-fut" hallatszik. .. Azután kiment, körbejárta a házat, megállott a hátsó fal mellett és felemelte a fejét. A piros kémény a háztető gerince fölött meredezett és a füst gomolygott fölfelé s szinte a felhőkkel olvadt össze ... A szalmáskunyhóba a gabonát tették, amelyet a gazdaságból kaptak, oda bizony minden befért, a bab, a kukorica. Most már nem volt gondjuk a csűrre. Megtelt Angelacskó szíve s Ljübáé, meg a gyermeküké. Persze, nem volt isten tudja, milyen parádés berendezésük, de hát, úgye, Angelacskó mindent megpróbált, mielőtt belépett a szövetkezeti gazdasápba, hát maga csinált ágyat is, meg szekrényt is a fazekak részére. Ügyahogy berendezkedtek, JAROSLAV HASEK: A legeslegrosszabb, ami az embert | érheti, ha olyan irodalombarátok karmai közé kerül, akik könyvbarátok szalonjában szoktak gyülekezni és úgynevezett irodalmi társaskört alakítanak. E szalonokban teát szolgálnak fel és az irodalom minden barátja két darab kalácsot kap. Igaz, hogy senkisem kényszerített, hogy elmenjek Herzánné asszony irodalmi társaskörébe, de eleget akartam tenni barátom meghívásának, akivel egyszer elhitettem, hogy van egy eredeti, perzsa kiadású Hafiz-kötetem. emberbőrbe kötve. Barátom ezt közhírré tette a könyvbarátok és irodalombarátok közt és mecénásuk, Herzánné asszony rögtön megkérte barátomat, mutasson be neki. A szalonban tizenkét arc nézett rám s e tizenkét arcból az egész világirodalom. Élénk örömmel fogadtak. Ügy éreztem, hogy, mint az emberbőrbe kötött Hafiz-versek tulajdonosa, igényt formálhatok négy darab kalácsra. Négy kalácsot vettem ki hát a tálból és így a mellettem ülő, pápaszemes lánynak egy sem maradt. Ez úgy elszomorította, hogy azonnal Goethe „Lelki rokonok" cimü könyvéről kezdett beszélni. A szemközt ülő irodalomtörténészféle e kérdéssel fordult hozzám: — A teljes Goethét tetszik ismerni? — Tetőtől talpig — feleltem komolyan — sárga füzös cipőt hord és barna nemezkalapot. Egyébként fogyasztási adófelügyelö és a Karmelita-utcában lakik. A könyvbartátok szomorú szemrehányással néztek rám. A háziaszszony, a társaság zavarát palástolandó, azt kérdezte tőlem: — Érdekli az irodalom? — Nagyságos asszonyom — mondtam — voltak idők, amikor sokat olvastam. Elolvastam A három muskétást, A szerelem álarcát, A baskervillei kutyát és más regényeket. A szomszéd mindig eltette nekem az újság regény mellékletet és hetenként egyszer mind a hat folytatást egyszerre elovastam. Az olvasás nagyon érdekelt és például alig tudtam kivárni, vájjon Leona kisasszony hozzámegy-e ahhoz a kótyomfitty Richárdhoz, aki miatta megölte tulajdon atyját, aki viszont valaha féltékenységből megölte menyasszonyát. Igen, akkoriban még olvastam. Ma már nemigen olvasok. Valahogy nem érdekel. Az irodalombarátok elsápadtak és egy átható tekintetű, hosszú férfi szigorúan és röviden nekem szegezte a kérdést, mint egy vizsgálóbíró. — Érdekli Zola? Nagyon keveset tudok róla — mondtam — mindössze annyit hallottam, hogy a francia-német háborúban esett el, Párizs ostrománál. — Ismeri Maupasssant-t ? — kérdezte dühösen a hosszú férfi. — A szibériai elbeszéléseke-t olvastam tőle. — Téved! — kiáltott felbőszülve a mellettem ülő pápaszemes lány. — A szibériai elbeszélések-et Korolenko és Síeroszewszki írta. Maupassant francia. — Azt hittem, hogy hollandus — mondtam nyugodtan. — Hát ha francia, akkor talán lefordítja A szibériai elbeszélések-et franciára. —De Tolsztojt csak ismeri? — kérdezte a háziasszony. — Láttam a temetését a moziban. De, szerintem, egy olyan kémikus, mint Tolsztoj, aki a rádiumot feltalálta, igazán különb temetést érmeit volna. Egy pillanatra mindannyian elnémultak. Az irodalomtörténész vérben forgó szemekkel nézett rám és Ironikusan kérdezte: — De a cseh irodalmat bizonyára tökéletesen ismeri? — Megvan otthon a Dzsungel könyve, ez csak elég magának — mondtam nyomatékosan. — De hiszen Kipling angol! — mondta egy eladdig szótlan férfi, tenyerével eltakarva arcát, mintha sírna. — Kiplingről én nem beszéltem! — kiáltottam sértődötten — én a Dzsungel könyvéről beszélek, amit Tucsek írt. Két hölgy hallhatóan súgta egymásnak, hogy állat vagyok. Egy sápadt, hosszúhajú ifjonc öszszekiilosolt kezekkel, gyöngéden hozzám fordult: ataiasszonyt, a Vaszó akoljába vitte el. Nem ott született-e meg Szote. S ahogy a gyermek felé fordult, elnevette magát: — Akolban születtél, de palotában fogsz élni! Ezidőtájt Ljuba sem találta a helyét, ezt-azt rendezgetett, bement a konyhába és alig csavart egyet a kapcsolón, a mennyezetről kigyulladt a villanylámpa apró napocska módjára ... Másnap reggel, amikor a nap eloszlatta a láthatár utolsó borús foszlányait. Angelacskó brigádja már a „Gunjari Mélyedéseken" volt Mindenki fel volt szelelve kapávai, fejszével Csütörtök este a bratislavai egyetem aulájában a Szlovákiai Tudományos és Művészeti Aka* démia meghívására Mód Aladár budapesti egyetemi tanár az „1848/49"es forradalmi évek" ciklus keretében az 1848/49-es évek politikai örökségéről tartott előadást. Bevezetésül dr. St. Luby egyetemi tanár üdvözölte és méltatta Mód Aladár eddigi tudományos munkásságát, majd a továbbiakban hangsúlyozta beszédében, hogy a Csehszlovákia és Magyarország közötti jó baráti viszonyt még jobban kimélyíthetjük a politikai, gazdasági és kultúrkapcsolatok szorosabb felvételével. Mód Aladár előadásával is közelebb kerülnek egymáshoz országaink. A kölcsönös meg" és emelővassal. A barna férfiruhák között egy asszonyi fejkendő fehérlett. Angelacskó feleségéé, Ljubáé. Angelacskó kihúzta magát, végignézett mindenkin, intett a kezével, felemelve kapáját: — Rajta, barátaim, megígértük, hogy ezt a pusztaságot termőfölddé tesszük ... Csattogtak a fejszék a tüskebokrokon. Csengtek az emelővasak a kőrakásokon. A korareggeli hiivösségben munkazaj döreje visszhangzott a falu feié. Bolgárból fordította: Bödey József. becsüléssel és ismereteink kölcsönös kicserélésével biztosíthatjuk csak a jó együttműködést és haladó erőink győzelmét a szocializmusért folyó harcban. Mód Aladár tartotta előadásában tudományos marxista alapon méltatta az 1848/49~es forradalmi évek politikai jelentőségét. — Kiállítás Košicén J. V. Sztálin életéről és működéséről. A košicei katonai alakulatok december 13"i kezdettel Sztálin generalisszimusz életéről és működéséről kiállítást rendeztek. A kiáilí táson gazdag anyagot mutatnak be Sztálin életéből, katonai éö politikai működéséből. A kiállítás december 19"ik tart. Moszkvában kiállították a Sztálin születésnapjára a világ minden tájáról érkezett csodálatos ajándékokat „A nép szeretete" című cikkben számol be a Pravda a Szovjetúnió és a világ népeinek Sztálin felé áradó halártaian szeretetéről. Sztálin! Ez a név a legdrágább és legközelebb álló a szovjet emberek, a kommunizmus építőinek miidói számára. Sztálin neve a Vörös Hadsereg által felszabadított népi demokráciák dolgozói számára a legtiszteltebb és legbecsü'tebb név. Sztálin felé fordul a földteke minden egyszerű embere, aki gyűlöli a háborút és szilárd békére vágyik. A földgolyón doigozók millióinak ez a végtelen szeretete a szovjet nép és az egész haladó emberiség legjobb barátja iránt, ékesen tükröződik a földteke 'egtávolabb eső pontjairól Sztálinnak küldött ajándékok kiállításán. Az első teremben a szovjet dolgozók ajándékait állították ki, ezek a szocialista állam történelmét, a népek barátságának megerősödését, a szocializmus győzelmét fejezik ki. — Maga nem érti az Irodalom szépségeit. Maga bizonyára nem tudja értékelni a sítlust, a mondatok brilliáns felépítését, magát nem lelkesítik még a költemények sem. Ismeri Lilinecront? Azt a részt, ahol a szavakból az ember kiérzl, kiérzékeli a természet szépségeit: „Felhők vonulnak, repülnek, kék felhők röpülnek, röpülnek, hegyek felett, völgyek felett ...?'• Felemelte hangját és a mellette ülő irodalombarát vállára támaszkodva folytatta: — És mit szól D'Annunzio Tüzéhez? Ha olvasta a velencei ünnepségeknek ezt a felséges rajzát . . . Kezével végigsimította homlokát és várt, mit szólok erre. — Nem jól értettem — mondtam — tulajdonképpen miért csinált ez a D'Annunzio tüzet az ünnepségeken ? És hány évet kapott érte? — D'Annunzio a leghíresebb olasz költö — világosított fel a fáradhatatlan pápaszemes lány. — Ez furcsa — jegyeztem meg ártatlanul. — Mi van ezen furcsa? — üvöltötte a szó szoros értelmében egy úr, aki eddig egy árva szót sem szólt, — ismer maga egyáltalán olasz költőt? Méltóságteljesen feleltem: — Hogyne. Robinson Crusoet. — E szavaknál körülnéztem. Tizenkét irodalombarát és könyvbarát ebben a pillanatban megőszült és tizenkét időelött megőszült irodalombarát és könwbarát a földszintes ablakon át kidobott az utcára. Csehböl fordította: Palotai Erzsi A SZTÁLINGRÁDI KATÓNAK FÉNYKÉPALBUMA. A „Geofizika" optkiai gyár dolgozói saját készítésű mikroszkópot ajándékoztak Sztálinnak. A mikroszkópba betekintve, mikroszkópikus nagyságban megfestett Lenin és Sztálin-mellképet látni. Selyemre írt, selyemrehlmzett leveleket mindenfelől, melyekben a szovjet emberek esküi tesznek Sztálinnak, hogy szakadatlanul tovább fogják építeni a kommunizmust. A sztálingrádi front katonái és tisztjei a nagy csata epizódjait megörökítő fényképalbumot küldtek Sztálinnak. Az üzemek, kolhozok, nemzetiségek együttes ajándékai mellett az egyént ajándékok megható példái találhatók. Dohányszelence, ezüst gyufatartó, fából kfiar

ragott művészi virágcsokor, egy sakktábla, amelyet öt éven ái készítettek a tulai munkások, a sakkfigurákon a Csud-tavon vívott csata egyes alakjait örökítették- meg. 16 MILLIÓ ALAIRAS KOREÁBÓL. A múzeum új termében a földteke más részeiről küldött ajándékokat állították ki. Itt állnak az okiratok arról, hogy Sztálint Prága, Budapest és más városok tiszteletbeli díszpolgárává választották. Itt vannak a népi demokráciák országaiból érkezett, hálát, szeretetet és tiszteletet kifejező levelek, amelyek egész köteteket tesznk ki. Észak-Korea lakóinak levelén például több mint tizenhatmillió aláírás van. Kína népei Is megszámlálhatatlan ajándékot küldtek. Az egyik falon Mao-Ce-Tung hatalmas arcképe, amelyre a kínai nép vezetője sajái kézzel írta: „Vezérünknek, Sztálin elvtársnak — Mao-Ce-Tung". ÜDVÖZLET EGY RIZSSZEMEN. Indiából egy rizsszemre írt üdvözletet küldtek, egy indián törzs pedig törzsfőnöki fejdíszt küldött Sztálinnak és tiszleletbeli törzsfőnökének választotta. Az egyik szekrényben a „Bolsevik Párt története" albániai illegális kiadása. A könyvet egy albán partizán ál'andóan zubbonyában hordta. míg egy fasiszta golyója át nem járta szivét. A budapesti úttörők 1848-as magyar szabadságharcos zászlót küldtek ajándékba. A múzeumban kiállított valamenynyi ajándéknak megvan a maga érdekes története. Mind meggyőző bizonyítéka annak a mély érzésnek, amelyet az egész föld dolgozói táplálnak a szovjet nép és nagy vezére iránt.