Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-15 / 209. szám, csütörtök

OJ SZU 1949 december 15 -Qgyéoes az LA) J)zó Ma van egy esztendeje, hogy megjelent az 03 SZÓ első száma, hogy a szónak, a tollnak erejével magyar nyelven meghirdesse a Köztársaságban élő magyar dolgozóknak egy új kornak hasadását, egy új rendnek megteremtését. A világesemények rohanó sodrában, nagy tanítónknak és bölcs vezetőnknek, Sztálin ge*neralisszimusznak 70. születésnapja küszöbén ez az első évforduló nem tart számot arra, hogy a megtett rövid út küzdelmeit és eredményeit bővebben méltassuk. Ahogy lapunk századik számának megjelenése alkalmából megjegyeztük, célkitűzéseink határozottak és világosak voltak: hangot adni az itt élő magyarság munkás lendületének, építő szándékának és annak az eltökéltséqnek, hogy a szlováksággal vállvetve kívánunk haladni a szocializmus útján. Pártunk IX. kongresszusa után ezek a kötelességek és célkitűzések' még átfogóbbak és nagyobbak lettek: dolgozóink — a munkásosztály, a földművestársadalom és a haladószellemű értelmiség —

( pontos és világos tájékoztatása, de egyúttal irányítása is abban a szellemben, amelyet a lenini-sztálini tanítás és a gottwaldi tíz pont előír. Tekintetünk ma a jövő felé fordul, amelynek valamenynyien építőmunkásai vagyunk. Erős, acélos keménységű falat kell emelnünk a munka apró, de törhetetlen kockáiból, olyan viharálló falat, amelyen megtörik az imperialista békebontó tábor minden ármánykodása. Ma nem csupán arról van szó, hogy posztjainkon, ahová az élet állított bennünket, elvégezzük napi teendőinket, hanem arról is, hogy teljesítményeinkkel az élen járjunk és útat mutassunk társainknak és mindazoknak, akik még nem értik meg és nem érzik át teljesen ennek a születő és épülő rendnek igazságát és szépséqét. A magyar dolgozó, a mutlban tanúsított haladó szelleméhez híven, törhetetlen hittel és akarattal álljon mindenütt az élen, ahol orszáqunk szebb jövőiét építjük. Hassa át az a tudat, hoqy ez az élenjáró munka nemzeti jövedelmünk qvaraDÍtásához és íqy valamennyiünk ióléténpk emeléséhez vezet. H*ssa át az a tudat, hoov a tel'es és kitartó munka a nemes versengés a qv;Srakván énnúrtv, m'nt * meT

Of mun

u£

,'n

;,

!' rontos. íHp>iéhr«n vp

,í

S> e'vr^z^sében a leoh'-rtocaKK 7Í'ooa a Jólétnek Mi, az 03 SZÓ munkásai, a iövőben mén fokozottabban, fele'őspéaür

1' tel'es tudatában akaríuV m(=>'

,h

!

rr'e

tn* e»7t a né'daadó éoí^st a maoyar dolgozó'' nevében Első évforH't'ónk szerénv hárüinnenén ďo'rozóink felé fordulva rsak azt akariuk hanaoTtatni. ho"" hitünk törhetetlen hiszen a lenln'i-sTtfil'ní tanítások tüzében ,edződik és acé'ozód'k naoról naora és o 3 T rí* n o H"' a r»ottwa'rfi vozefre rrtmn*»X»a frvoUptt Nem kell más mint telies szívvé' el^"

adn' azt a bölcs irányítást és a meqkezdett munkát meqkettŐ7ött lendülettel folvtatni, mindannyiunk boldogulására. Ki kell seprüzni a rési előítéleteket Erban miniszter beszéde a II. üssz-sza^szervezeti kongresszuson A nevelés és az öntudatosító munka a szakszervezetekben külön beszámoló tárgya kongresszusunkon. Működésünknek ez a része iegnagyobb gyöngéink közé tartozott. Az elmúlt időkben nagyon sok különböző kultúrálisan öntudatosító akciót rendeztünk. Mindből hiányzott azonban az egységes irányítás. Tartsuk szem előtt, hogy a termelési eszközök államosításával, a kapitalista osztály politikai vereségével osztályharcunk még nem ért véget. A súlypont most nagymértékben eltolódott ideológiai ható területre. A hazai reakció a külföldi kapitalista propaganda támogatásával fékezni igyekszik a nagy öntudatosító folyamatot, amelyen keresztülmegy egész dolgozó táborunk. Állandóan útunkba akadnak olyanok, akik pánikot keltenek, panaszkodnak a nehézségekre, de maguk nem akarják kiküszöbölni az okokat. Sztálin az első ötéves tervről beszélve a következőket mondja: „Figyelemmel kell lennünk arra, hogy a szovjetállam hatalmának megnövekedésével megnő a haldokló osztály utolsó maradványainak ellenállása. Nincsen olyan rágalom vagy olyan hitványság, amelyet ezek a régi rendszer emberei ki ne használnának ... Ez azonban még nem volna semmi rettenetes. De mindezt emlékezetünkbe kell vésni, ha le akarunk számolni minden különösebb áldozat nélkül ezekkel az elemekkel." Ez ránk Is vonatkozik. A leghathatósabb propagandánk, amely végül elhallgattat minden pánikkeltőt és uszítót: gazdaságunk felépítésének növekvő sikerei. Ez persze nem azt jelenti, hogy egykedvűséggel kell fogadnunk az Ideológiai harcot osztályellenségünkkel szemben. Ellenkezőleg. Szakszervezeti munkánk legnagyobb sikereinek érdekében az áll, hogy kihasználjuk azokat a nagy lehetőségeket, amelyek hatalmas munkástömegszervezetünkből erednek, hogy a világnézetről szocialista irányban nevelő- és öntudatosító munkát fejtsünk ki azon feladatok szellemében, melyek előttünk állnak és amelyeknek sikeres megoldása az egész csehszlovákiai népnek boldog jövendőt készít elő. Mindezen munkánk mellett nem feledkezünk meg azonban kötelezettségeinkről a nemzetközi osztály iránt, amelynek alkotó elemei vagyunk. Sikereink nagy erkölcsi támaszt jelentenek mindazok számára, akik a kapitalizmusban az elnyomás és a dolgozók kizsákmányolása ellen harcolnak. Becsületes részvételünkkel hozzájárulunk a nagy történelmi szembesítéshez a két ellentétes társadalmi és termelési rend között, amelyek közül az egyik a kizsákmányolásra van felépítve, a munkanélküli haszonhajhászás alapjára, a másik a dolgozók szolidaritására. Valamikor, 1929-ben, a newyorki tőzsdei összeomlás megrendítette egész gazdaságunkat. Nálunk is válságot okozott és a kapitalisták saját hasznuknak megtartása érdekében a munkások és alkalmazottak százezreit dobták ki a munkából. A fiatalemberek ezrei és ezrei hiába kerestek alkalmaztatást, a továbbiak ezrei pedig, beleértve a 'tanult intelligenciát, örültek annak, hogy ingyen dolgozhatnak, legalább praxist szerezhetnek. Ma, hála a munkásosztály győzelmének, a tervszerű gazdálkodás sikerének és gazdasági együttmunkálkodásuknak a Szovjetúnióval, ilyen megrázkódtatásoktól meg vagyunk óva. Nyugaton valutamegrázkódtatásokra kerül sor, csökkennek az invesztíciók, nő a munkanélküliség, süllyed a munkásosztály életszínvonala és ezzel egyidőben fokozódik a terror a munkásszervezetek és fejlődésük ellen. Nálunk terv szerint emelkednek az építő beruházások, terjed a termelés, nő a foglalkoztatottak száma, pénznemünk szilárd, költségvetésünk és külkereskedelmünk igazolja egészséges gazdasági fejlődésünket. Munkásosztályunk és egységes szakszervezetei az elmúlt néhány esztendő során teljesítették történelmi alapfeladataikat. A kizsákmányolók hatalmef megsemmisült. Minden gazdaság és erőforrás, termelési eszközök, természeti erőforrásaink és munkánk a csehszlovákiai nép szolgálatába van állítva. Kezdettől fogva nem feledkeztünk meg arról, hogy a nemzetközi munkásosztályhoz tartozunk, amely a fasizmus katonai veresége után létrehozta egységes világszervezetét. Büszkék vagyunk arra, hogy mi is az alapítók közé tartozunk. Az egész világ munkásainak millióival felépítettük a szakszervezetek világszövetségét, hogy így kifejezésre juttassuk osztályszolidarításunkat és érvényesítsük a háború után békeideáljainkat, a nemzetek közötti megértést, az egész világ dolgozóinak szociális és kulturális haladását. Kezdettől fogva követeltük a többi öntudaetos szakszervezeti taggal -együtt, hogy likvidálják az összes elavult nemzetközi szervezeteket, mint a háború előtti viszonyok túlhaladott álláspontját, amikor a munkásosztály szétforgácsolt volt és jelentős részei a munkásérdekek árulóinak vezetése alatt állott. Még a háború előtti időben tagjai voltunk a nemzetközi titkárságoknak, az úgynevezett internacionálénak. Ezekben a szervezetekben, amelyekben reakcionárius szakszervezeti vezetők uralkodtak a háború előtti időkben, majdnem egyedüliek voltunk, akik következetesen szorgalmaztuk, hogy hivatalosan is beszüntnek nyilváníttassanak és hogy így a mult minden borzalmas tapasztalata után létrejöhessen a szakszervezetek következetes világegysége. A későbbi fejlődés megmutatta, hogy a nemzetközi titkárság urai miért tartották tűzön a vasat, bizonyára már akkor arra gondoltak, hogy jöhet megint olyan idő, amikor érvényre tudják juttatni felforgató politikájukat, amellyel a nemzetközi tökét szolgálták. Forradalmi szakszervezeti mozgalmunk a szakszervezeti világszövetség keletkezése óta támogatott minden nemzetközi szolidaritást szolgáló akciót, amelyben többen résztvettünk. Tagjai voltunk annak a külön bizottságnak, amely Németország demokratizálásának és munkásmozgalmának kérdéseit tárgyalta. Közösen a többi öntudatos szakszervezeti tagokkal azt a szempontot érvényesítettük, hogy ha Németországból örökre el akarjuk tüntetni a militarizmust és a nácizmust, akkor meg kell semmisíteni a kapitalista monopóliumok hatalmát, támogatni a munkásosztályt és szak-, szervezeteit abban a törekvésükben, hogy megvalósítsák a dolgozók egységét és demokratikus nevelését. Annak ellenére vagy talán éppen azért, hogy népünk állandóan a német imperialista fenyegetés veszélyének volt kitéve, elutasítottuk az egykedvűség és semlegesség álláspontját abban a harcban, amely Németország területén a reakció és a haladás tábora között folyt. Nagyon jól tudjuk a szakszervezetekben, hogy milyen jelentőséggel bír Némuňkáš- metország fejlődése. Dolgozó népünk 1 különleges figyelemmel kíséri, hogy a nyugati imperialisták miként folytatják müncheni politikájukat, miként kívánják Németország minden kapitalista politikai és gazdasági erejét az amerikai burzsoázia érde- i kelnek és azok háborús terveinek alárendelni. Örömünk van a német népi köztársaság megalakulásában és a sikerben, amelyet ott kizsákmányolóival szemben a munkásosztály és az ő egységes és erős szakszervezetei elértek. A riémet burzsoázia a világnak oly gonosztevőket ajándékozott, mint Krupp, Thyssen, Hitler és Göring. Németország proletariátusa a világ nagy forradalmi gondolkodóit adta: Marxot és Engelst. Meggyőződésünk, hogy elég erővel rendelkezik, hogy a legöntudatosabb antifasiszták vezetésével az egész világ munkásosztályának nagy törekvéséhez hozzájáruljon, amelyet a béke. a szabadság és a boldog élet érdekében kifejt. Mi magunk mindent elkövetünk, ami erőnktől telik, hogy a nemzetközi tőkének Németországgal és a német néppel való tervét leleplezzük. Szimpátiával és szolidaritással kísérjük a német demokratikus köztársaság szakszervezeteinek, valamint valamennyi német öntudatos szakszervezeti tagnak olyirányú törekvését, hogy az elvtársi szövetséget az összes dolgozó nemzetekkel megszilárdítsák. Szolidaritás iránti érzékünk megnyilvánult már akkor, amidőn a munkásosztálynak arra szüksége volt a kapitalista államokban a nehéz harcok során kizsákmányolóikkal szemben. Amidőn Franciaországban kitört a munkássztrájk, amellyel a kenyérért harcoltak, bányászaink és munkásaink ezrei önkéntes adományokat adtak és az üzemekben külön váltásokat vezettek be. Xlyképpen szakszervezeteink központi tanácsának sikerült 55 millió koronát összegyűjtenie a francia elvtársak számára. Boldogok voltunk, hogy sokakat közülük hegyeinkben és fürdőhelyeinken mint kedves veqdégekeket fogadhattuk. Amikor Whitehaven (Anglia) bányáiban szerencsétlenség történt, amelynek során 100 angol bányász vesztette életét, gyűjtést rendeztünk. Bányászaink együttérzésük jeléül keresetüknek egy részét felajánlották. Az angliai bányászok megsegítésére több, mint 6 millió korona gyűlt össze. A kapitalistáknak és azoknak, akik a munkásmozgalmakban az ö érdekeiket képviselik, az ilyen akciók semmiképpen sincsenek Ínyükre. Ezt megértjük. A dolgozó szolidaritása valami olyasmi, amit nehezen viselnek ők el és amit nem tudnak háborús és kizsákmányoló terveik céljára felhasználni. Hiába próbálkoztunk rávenni az angliai bányászszövetség vezetőjét, hogy oly egyezmény jöjjön létre, amely szerint az összegyűlt pénzt az angol bányászok javára, illetve azok hátramaradottal javára felhasználhassuk. A dolgokról Londonban tárgyaltunk és ott előzetes megállapodás jö'tt létre, amelyet Prágában kellett volna megszövegezni és aláírni. William Lawther báró, akinek furcsa múltját még abból az időből ismerjük, amidőn még nem volt nemes, aki különben az angol bányászok szóvivőjének adja ki magát, nemrégen az angliai sajtóban oly nyilatkozatot tett, hogy a whitehaveni szerencsétlenségnél elhúnyt bányászok hozzátartozói minden valószínűség szerint sohasem fogják látni azt a pénzt, amelyet számukra a csehszlovákiai bányászok egymás között gyűjtöttek. Lawther báró minden bizonnyal sohasem fogja megérni, hogy az angliai bányászok higyjenek szavának és úgy vélekedjenek, hogy a mi bányászaink vagy szakszervezeteink azok, akik nem akarják támogatni az angliai elvtársak nélkülöző családtagjait. Mi nagyon jól tudjuk, hogy Lawther báró miért tartotta szükségesnek az ilyen hazugságok közzétételét. Ő ugyanúgy fél, mint egész osztálya, amelybe, mint a munkásság árulóját befogadták, hogy e segítség révén az angliai bányászok és családtagjaiknak egész sora a népi demokratikus Csehszlovákiába jutna el. Alkalmuk lenne így megtudni, hogy a ml bányászaink hogyan dolgoznak, hogyan élnek, azután, hogy a kizsákmányolóktól megszabadították magukat. Valódi megvilágításban látnák a kapitalista propagandát, mely hazugságokkal és uszításokkal kívánja imperialista háborús politikája érdekében szembeállítani a dolgozó népet a szocializmust épltö országokkal. Megragadom ezt az alkalmat, hogy a szakszervezeti, központi tanács megbízásából angliai bányászelvtársainknak és elsősorban a whitehaveni báiiýaszéŕencsétlenség sújtotta bányászcsaládoknak tagjait meghívjam, jöjjenek bármikor, amikor csak módjuk van, üdülésre a mi hegyeink közé, vagy fürdőhelyeinkre, válasszanak tetszésük szerint, őszintén megállapíjuk, hogy ez a látogatás nekünk sokszorta kedvesebb lesz, mint Lawther úr látogatása, akinek meg voltak az okai arra, hogy kitért a már bejelentett csehszlovákiai látogatás elöl, amelyet a megállapodás aláírása végett kellett volna megtennie. Senkit, aki az Imperialisták módszereit ismeri, nem lepett meg, hogy a szakszervezeti világszövetség megalakulása után az ellenséges kampány célpontja lett és fokozatosan kísérletet tettek megbontására, mert a szakszervezetek együttműködése a béke védelmére és harcuk a fasizmus és a gyarmati elnyomás ellen érthetően nem kívánatos az imperialisták számára. Hagyományos szokása a társadalom privilegizált és parazita rétegeinek a nép jobb élet után való törekvését mint felforgatást megjelölni. A középkorban a huszitizmus rémitette óket, az újkorban pedig a kommunizmus. Mindenkit, aki a béke után vágyakozik, aki hisz a haladásban és dolgozik érte, aki a kapitalizmus világában a. munkások jogai mellett száll síkra, kommunistának, bolsevikinek mondanak. E napokban ülésezik Londonban a szocialista és szovjetellenes szakszervezetek vezetősége, mely a munkásosztálynak legalább egy részét szeretn§ megnyerni az imperialista szervek támogatására. Arról tanácskozik Londonban, miként lehetne egy nemzetközi szervezetet létrehozni, amely a Marshall-terv olyan alkalmazotti osztálya lenne és az amerikai monopóliumok politikájának fontos eszköze. Ezen a tanácskozáson az érdekelt államok egyik funkcionáriusa szóról szóra ezeket mondotta: „Ha a munkás bármikor béremelést kér, azonnal kommunistaként van megjelölve; ez valami olyan, amit nem értek meg." Ez olyan jellegzetes hang, amely behatol még oda is, ahová csak a kapitalista érdekeket képviselő csaüósok léphetnek be. A szakszervezetek világszövetségének szétverésére irányuló kísérletek élén álll és minden felforgató akció vezetője az úgynevezett amerikai munkaszövetség. Ez olyan szervezet, amely saját magáról nyütan kijelenti, hogy szocialista-ellenes és amely a szakszervezeti világszövetség megalakulásakor nem lett annak tagja. Teljes mértékben az Mterv szolgálatába állt és a négy külügyminiszter tárgyi tanácskozásának idején a konferenciára egy levelet küldött, amelyben a Szovjetúnióval való megállapodás ellen szólalt fel. E szervezetnek vezetői levelükben azt követelték, hogy oly politikának adjanak előnyt a , megegyezés helyett, amely a feszültséget kiélezné és közelebb hozná a háború valószínűségét. Az amerikai munkaszövetség vezető funkcionáriusai a nemzetközi sárgaszervezet megalakulásakor amellett kardoskodtak, hogy az a szervezet szovjet- és kommunistaellenes pragamú szervezet legyen. A nyugateurópai reformista vezetőknek ez a tekintet nélküli őszinteség nehézségeket okoz. A londoni tanácskozásokon azon fáradoznak, mint a nyáron Genfben, hogy ne beszéljenek olyan nyíltan az előkészített szervezet céljairól és hogy terveikben egy-két szó essék a szociális haladásról is. Ügy a genfi, mint a londoni konferenciák egész ideje alatt egyetlen egy szó sem esett a fasizmus ellen, a gyarmati elnyomás ellen, a szörnyű munkanélküliségről, szakszervezeti tagok kivégeztetése ellen a fasiszta államokban. Bárki is megkísérelte ezt, azt beszédének további elmondásában megakadályozták, mint például St. Lucia angol gyarmati képviselő esetében történt, aki mindaddig, mig beszédének folytatásában meg nem akadályozták, a rabszolgabérekről és a gazdasági rabszolgaságról beszélt. A munkásosztály az utóbbi tíz esztendőben nagyon sok tapasztalatot (Folytatás az> 5. oldalon.) Megkezdődött Pekingben az Ázsiai Nők Kongresszusa „Ázsia és az egész világ elnyomott népei számára elérkezett a felszabadulás időszaka" Szombat délután Pekingben ugyanabban a történelmi teremben, amelyben a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Ertekezletet kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, megnyílt az az ázsiai nők kongresszusa. A megnyitó ülésen 15 ázsiai ország képviselője volt jelen, ezenkívül Afrika, Európa és Amerika sok országainak küldöttei is. A megnyitó beszédet Caj-Csang asszony, a Demokratikus Nők Világszövetsége alelnöke, a Kínai Nők Demokratikus Szövetségének elnöke mondta, aki többek között hangsúlyozta: „Egyek vagyunk abban a közös elszántságunkban, hogy küzdünk az Imperialista támadó háború ellen az elnyomott gyarmati és félgyarmati népek felszabadulásáért". A kongresszus első ülésén ValllantCouturier asszony, é Demokratikus Nők Világszövetségéhek főtitkára mondott megnyitó beszédet.. Vaillant-Couturier asszony felsorolta a Szövetség egész sor nagyjelentőségű akciót és rámutatott, hogy ezt a kongresszust azért hívták össze, hogy segítsék Ázsia asszonyait azoknak a hatalmas feladatoknak a megoldásában, amelyek előttük és népeik I előtt állnak, mindenekelőtt segítsék I őket nemzeti függetlenségükért vívott harcukban! Az ázsiai nőkongresszus második napján Teng-Jing-Csao asszony, az Összkínai Demokratikus Nőszövetség alelnöke mondott beszédet. Rámutatott, hogy Ázsiában 1 milliárd 185 millió ember él, az egész világ lakosságának több. mint fele. Népeink tudatában vannak erejüknek — mondotta. — A rendelkezésünkre álló hatalmsa erőforrásokkal boldog életet tudunk ' biztosítani magunk és gyermekeink számára. A törtétenelem kimondta halálos ítéletét az imperialisták és a reakciósok felett. Ha egy népnek elveszik a legelemibb iogait is, nem tehet mást, mint hogy fellázad és fegyvert ragad és megvédelmezi magát. Ezért válik ma a fegyveres felkelés Ázsia sok országában a nemzeti függetlenségért és népi demokráciáért folyó harc legfőbb eszközévé. A mi harcunk nem elszigetelt. A nagy Szovjetúnió által vezetett hatalmas béketábor velünk van. Azsla és az egész világ elnyomott népei számára elérkeezít a felszabadulás Időszaka — fejezte be beszédét Teng-JingCsao asszony.