Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-21 / 214. szám, szerda

20 • • n 1949 december 21 UJ szo PALMIRO TOGLIATTI: A munkásosztály egysége és a kommunista és munkáspártok feladatai Beszámoló a kommunista pártok Tájékoztató Irodájának 1949 november második felében tartott Értekezletén 1ék az imperializmus! és hazájukat nagy szocialista hatalommá tették, amely minden népnek megmutatja a demokrácia, a szocializmus és béke igazi útját. Ezzel ellentétben a szociáldemokraták kozmopolitizmusa és „európizmusa" az imperializmus propaganda-fegyvere a népek félrevezetésére, azok egymástól való szétszakítására és leigázására. Az amerikai imperializmus ügynökei, amikor Európa „egyesítéséről" beszélnek, valójában arra törekszenek, hogy megszakítsák az európai népek együttműködését, gátat emeljenek közéjük abból a célból, hogy elszigeteljék a Szovjetúniót és a népi demokratikus országokat. Amint Lenin már előre látta, a szociáldemokraták „európizmusának" nincs más célja, mint hogy együttesen fojtsa meg a szocializmust Európában és közös erővel őrizzék meg a gyarmatokat. Az „európai parlament" vagy a „világkormány" megszervezésének zűrzavaros jelszavai csupán szánalmas álcázások, leplezése a népek elől annak, hogy az amerikai imperializmus érdekében kirabolják őket. Gyűlölet a Szovjetunió és a népi demokratikus országokkal szemben, amelyek elkövették azt a „bűnt", hogy letértek a kapiatlizmus útjáról és a szocializmus útját választották — ez valamennyi jobboldali szociáldemokrata legfőbb jellemvonása. Ezek megértik, hogy a szocializmus előrehaladása a világon ténylegesen az ő végüket jelenti. Ezek terjesztői és propagandistái bármilyen alantas hazugságnak és rágalomnak, amelyet a szocializmus táborának lehetetlenné tételére és elszigetelésére költenek. Minden eszközzel arra törekszenek, hogy aláássák a munkások és valamennyi dolgozó hitét és odaadását a Szovjetúnió és annak vezetői iránt. Elsőnek vették át azt a jelszót, amelyet Churchil agyalt ki egy új keresztes hadjárat szervezéséről a szocializmus országa ellen. Együttműködve az imperialista országok kémszolgálatával, hogy megkíséreljék a szocialista országok frontjának megrendítését, tárt karokkal fogadták Titó kém- és provokátor bandáját. Mindabban, ami ma a szociáldemokraták álláspontjának ideológiai alapját képezi, nincs egyetlen cseppje sem a szocializmusnak, sem pedig a demokratikus szellemnek. Ez az álláspont nyilt elárulása a népek függetlensége, a demokrácia, a szociális haladás ügyének, a béke ügyének. III. Ezeknek az antidemokratikus és antiszocialistá álláspontoknak megfelelően a jobboldali scoziáldemokraták által vezetett pártok a nemzetközi kapcsolatok terén olyan politikát folytattak és folytatnak, amely minden vonalon és mindenben nyíltan megegyezik az amriekai imperialisták programmjával. Ök az atomdiplomácia és a szocializmus országai ellen folytatott hidegháború legtevékenyebb hívei, a Marshall-terv propagandistái, azt propagálják, hogy Nyugat-Európa országai az Egyesült Államok nagyiparának és mezőgazdaságának gyarmati vagy félgyarmati piacaivá váljanak. A Marshall-terv támogatásáról habozás nélkül áttértek a katonai paktumok és a fokozott fegyverkezés támogatására, amelyet az amerikai imperializmus kényszerített rá az európai népekre. Franciaországban Léon Blum szocialistái álltak a kommunistaellenes gyűlölet-hadjárat élén, azok ellen, akik kijelentették, hogy a francia nép sohasem lesz hajlandó részt venni a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok elleni háborúban. Olaszországban Saragat scociáldemokratái még a „semlegességi" politika követelésének fügefalevelét ís ledobták magukról- Norvégiában a szociáldemokraták a Szovjetunió ama javaslatának visszautasításáért szálltak síkra, amelyben megnemtámadási szerződés kötéséről volt szó. Mindenfelől a szociáldemokrácia szállította azokat, akik bűnös háborús politikát folytatnak. — Bevintől Spaakig, Léon Blumtól Saragatig és Schumacherig A gyarmati népekkel való viszony terén a szociáldemokrácia volt és ma is ő a sugalmazója és egyeneo végrehajtója az agresziónak, elnyomásnak és nyílt háborúnak a felszabadításukért küzdő népek ellen. Az angol munkáspártiak rablóháborút folytatnak Malaya és Burma népei ellen, megöletik e népek nemzeti mozgalmának és a KözelKelet nemzeti mozgalmának vezetőit, támogatják az indiai burzsoázia reakciós csoportjait, hogy továbbra is megőrizzék az indiai nép kettészakadását és erőszakosan elfojtsák a parsztok kommunista és forradalmi mozgalmát. Franciaországban éppen a szocialisták idítottak háborút Vietnam ellen és helyeslik a madagaszkári kegyetlen megtorló intézkedéseket; Hollandiában éppen a szocialisták készítettek elő és folytatják az indonéziai nemzeti mozgalom elleni agressziót. A gazdaságpolitika terén a szociáldemokraták erőfeszítései arra irányulnak, hogy bekapcsolják Nyugat-Európát az amerikai imperialista gazdaság érdekkörébe s ezzel lehetővé tegyék a nagy amerikai monopóliumok és az azok ügynökeivé vált európai kapitalisták számára, hogy áthárítsák Európa dolgozói vállára, nemcsak a háborút, hanem az új gazdasági válság következményeit is. Mindenütt, ahol szociáldemokraták vannak uralmon, a munkások helyzete egyre romlik, fokozódik a munkanélküléség és veszedelemben forognak a dolgozók szociális vívmányai, ugyanakkor, amikor a kapitalisták nyereségei szüntelenül növekednek. Feledésbe merül bármilyen, még a legjelentéktelenebb kísérlet is, amely a gazdasági rendszer reformjára irányul. Az Angliában megvalósított államosítás egyáltalán nem nyitotta meg az utat az új, szocialista társadalom felépítésére és nem járult ho^zá a fináncoligarchia gazdasági hatalmának megsemmisítéséhez. Franciaországban és Nyugat-Európa más országainak legnagyobb részében a szociáldemokraták a munkáspártiak példáját követve elősegítették az európai valuták leértékelését, amelyet az amerikai kapitalisták kényszerítettek rájuk, mint eszközt az európai dolgozók életszínvonalának fokozottab csökkentésére. A belpolitika terén a szociáldemokraták nyíltan helyeslik és maguk is megvalósítják azokat az antidemokratikus és reakciós intézkedéseket, amelyek felé ma a kapitalizmus fordul minden országban, hogy ezzel megkísérelje a munkások szervezeteinek és harcának letörését és betetőzze háborús előkészületeit. — Franciaországban a szocialista miniszter parancsára nyitottak tüzet az igazságos szakszervezeti követelésekért sztrájkoló dolgozókra. Az angol munkáspártiak voltak azok, akik megsértve a sztrájkjogot, a rendkívüli szükségállapot kihirdetéséhez folyamodtak, hogy letörjék a kikötői dolgozók mozgalmát. Finnországban a szocialisták által vezetett kormány rendőri erőket használt fel a szakszervezeti mozgalom ellen, hogy így kiprovokálja a szakszervezetek szakadását. Olaszországban Saragat és cinkosai, tántoríthatatlan szolidaritást vállalnak a klerikális rendőrminiszterrel a munkásgyilkosságok és partizánok méltatlan üldözése terén. A munkásegység és demokratikus egység mindennemű politikájával szemben ellenséges szociáldemokrata pártok még formálisan sem tudtak újjáteremteni valamilyen egységes nemzetközi szervezetet, amely elfoglalta volna a kimúlt II. Internacionálé helyét. Az inmperialisták egyenes utasítására megkísérelték megbontani a szakszervezeti mozgalomnak a Szakszervezeti Világszövetségben megvalósított egységét. A COMISCO, amely a nemzetközi szocialista konferenciák megszervezésének egyszerű irodájaként jött létre, arra irányította munkáját, hogy kísérleteket tegyen a munkásmozgalom szétszakítására és a szakadás elmélyítésére, nemzetközi viszonylatban éppúgy, mint az egyes országokbanAz angol munkáspártiak, amikor létrehozták a COMISCO-t, mint imperialista politikájuk közönséges eszközét, megkísérelték, hogy elszakítsák a népi demokratikusVarszágok szocialista pártját a kommunista pártokkal való együttműködéstől, megszüntessék az akcióegységet Oloszország kommunistái és szoicalistái között. Ezek a kísérletek csődöt mondottak. A népi demokratikus országok becsületes szocialistái szakítottak ezzel az állítólagos szociáldemokrata szervezettel és hűségesek maradtak az egység ügyéhez. Egy olyan nagy párt, mint Olaszország szocialista pártja, megmaradt az egység álláspontján, osztályállásponton és azok a manőverek, amelyeket a szociáldemokraták vagy a centristák a „szocialista egység" hazug jelszava alatt folytatnak ellene, mindeddig megbuktak, mert minden becsületes szocialista előtt egyre világossabbá válik, hogy a jobboldaliak egyetlen törekvése, hogy rákényszerítsék az olasz dolgozókra a de Gasperi-féle klerikális kormány és az angol és amerikai imperializmus igáját. A Szakszervezeti Világszövetségre azt a csapást, amely a szakadást előidézte, az angol munkáspártiak kezdeményezésére mérték, akik az amerikai szakszervezeti bürokraták támogatásával a Trade Ünionok kongresszusa nevében azzal az abpzurd követeléssel léptek fel, hogy az SZVSZ, szüntesse be működését. Ezt az egység ellen irányuló méltatlan támadást teljes mértékben leleplezte az SZVSZ-hez csatlakozott szakszervezetek túlnyomó többsége, amely folytatja munkáját és soraiban több mint 70 millió dolgozót számlál. A dolgozók szakszervezetének egysége ellen a támadás Franciaországban és Olaszországban folytatódott, de mindkét országban a szervezett munkásság többsége bennmaradt egységes szakszervezeteinek soraiban és az egységbontás vezéreinek — a szociáldemokratáknak és klerikálisoknak minden erőfeszítésük ellenére csupán egy jelentéktelen kisebbséget sikerült magukhoz vonzaniok. IV. Döntő sikereket értek el a munkásosztály és d demokratikus erők egységének megvalósítása terén a népi demokratikus országokban, különösen a Tájékoztató Iroda megalakulása és a néhány kommunista párt képviselői értekezlete Deklarációjának nyilvánosságra hozatala után. A munkásosztály egysége ezekben az országokban a hitlerista megszállók, azok ügynökei és az együttműködők felett aratott győzelemnek, a szovjet hatóságok demokratikus politikájának következménye volt, továbbá annak eredménye, hogy a tömegek mélyreható gazdasági és politikai reformok megvalósítására törekedtek, annak a szükségességnek, hogy megvédjék az országok függetlenségét és jövőjét az imperialisták cselszövéseitől és fenyegetéseitől. A kommunista pártok következetes harcot folytattak az egységért, szoros kapcsolatban a néptömegekkel, miközben ezen dfczágok mindegyikében a marxista munkásmozgalom legjobb hagyományaira, a fasizmus elleni egységfront pozitív tapasztalatára támaszkodtak. Ezzel ellentétben a szocialista pártokban a fasizmus maradványai elleni harc és a szükséges szociális átalakulásokért vívott harc fokozódásával kiélesedtek az ellentétek az egység és a szocializmus őszinte hívei és a régi opportunisták között, akik korábban a reakciós burzsoázia szövetségesei és cinkosai voltak és akik készek arra, hogy ismét eljátszák a kapitalizmus és imperializmus ügynökeinek szerepét a dolgozók soraiban. A jobboldali szociáldemokraták a „nyugati burzsoá demokráciához" való viszszatérést hirdették, vagyis a hagyományos reakciós kapitalizmushoz való visszatérést és felhasználva a szűklátókörű pártsovinizmust, stb. szabotálták az együttműködést a kommunistákkal, akadályokat támasztottak a szükséges és megígért gazdasági reformok megvalósítása útjába, ismét felvették a kapcsolatot a helyi és nemzetközi reakció erőivel, szolgálatába szegődtek az angol munkáspártiaknak és az amerikai imperialistáknak és együttműködtek az angol-amerikai felderítéssel, hogy megbontsák a munkások és a nép egységét ée hogy kiszolgálják az imperializmus érdekeit. További sikerek az egységhez vezető úton és as népi demokrácia megerősítése felé csakis a jobboldali szociáldemokraták elleni nyilt, döntő harcban voltak elérhetők azok leleplezése, elszigetelése, a vezető állásokból való eltávolítása és a szocialista pártok soraiból való kiűzése útján. Ezt a feladatot megoldották a baloldali szocialisták, bár néha lassan és határozatlanul, a kommunisták tevékeny támogatásával. A jobboldali szociáldemokrácia ellen vívott küzdelemben a népi demokratikus országok szocialista pártjai megújultak és politikailag megedződtek. Helyreállították kapcsolataikat a munkásosztállyal és határozottan a proletariátus politikai egységének megvalósítására vettek irányt. Ugyanakkor világossá vált, hogy ezt az egységet nem lehet megvalósítani a marxizmus és a külömböző oportunista áramlatok közti lehetetlen kompromisszum útján, hanem csakis a marxi-lenini tanok alapján. A kommunista és munkáspártok valamennyi népi demokratikus országban éppen e tanok védelméért és a munkásosztály körében való terjesztéséért folytatott ideológiai és politikai harcban tudták egyesíteni egy egységes politikai osztály-szervezet soraiban a proletariátus összes élenjáró erőit. Azt a tényt, hogy a jobboldali szociáldemokrácia a népi demokratikus országokban megszűnt létezni, úgy kell értékelni, mint az egység ügyének hatalmas győzelmét. Az új háború provokátorai rendkívül nagyjelentőségű vereséget szenvedtek: a munkásosztály pártjai a népi hátalom alapvető elemeivé, a munkások és a parasztok szövetségének megdönthetetlen alapjává és a szocialista társadalom felépítésének vezető erejévé váltak. . Nemcsak a kommunisták, hanem valamennyi becsületes szocialista és demokrata első és legfontosabb feladata az, hogy megértse: a jelen pillanatban a munkásosztály sorainak egysége szükségesebb mint valaha, ahhoz, hogy meghiúsíthas-