Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-21 / 214. szám, szerda

20 • • n 1949 december 21 UJ szo PALMIRO TOGLIATTI: A munkásosztály egysége és a kommunista és munkáspártok feladatai Beszámoló a kommunista pártok Tájékoztató Irodájának 1949 november második felében tartott Értekezletén 1ék az imperializmus! és hazájukat nagy szocialista hatalommá tették, amely minden népnek megmu­tatja a demokrácia, a szocializmus és béke igazi útját. Ezzel ellentétben a szociáldemokraták kozmopo­litizmusa és „európizmusa" az imperializmus pro­paganda-fegyvere a népek félrevezetésére, azok egymástól való szétszakítására és leigázására. Az amerikai imperializmus ügynökei, amikor Európa „egyesítéséről" beszélnek, valójában arra törek­szenek, hogy megszakítsák az európai népek együttműködését, gátat emeljenek közéjük abból a célból, hogy elszigeteljék a Szovjetúniót és a né­pi demokratikus országokat. Amint Lenin már előre látta, a szociáldemokraták „európizmusának" nincs más célja, mint hogy együttesen fojtsa meg a szo­cializmust Európában és közös erővel őrizzék meg a gyarmatokat. Az „európai parlament" vagy a „világkormány" megszervezésének zűrzavaros jelszavai csupán szánalmas álcázások, leplezése a népek elől an­nak, hogy az amerikai imperializmus érdekében kirabolják őket. Gyűlölet a Szovjetunió és a népi demokratikus országokkal szemben, amelyek elkövették azt a „bűnt", hogy letértek a kapiatlizmus útjáról és a szocializmus útját választották — ez valamennyi jobboldali szociáldemokrata legfőbb jellemvoná­sa. Ezek megértik, hogy a szocializmus előrehala­dása a világon ténylegesen az ő végüket jelenti. Ezek terjesztői és propagandistái bármilyen alan­tas hazugságnak és rágalomnak, amelyet a szo­cializmus táborának lehetetlenné tételére és elszi­getelésére költenek. Minden eszközzel arra törek­szenek, hogy aláássák a munkások és valamennyi dolgozó hitét és odaadását a Szovjetúnió és annak vezetői iránt. Elsőnek vették át azt a jelszót, ame­lyet Churchil agyalt ki egy új keresztes hadjárat szervezéséről a szocializmus országa ellen. Együtt­működve az imperialista országok kémszolgálatá­val, hogy megkíséreljék a szocialista országok frontjának megrendítését, tárt karokkal fogadták Titó kém- és provokátor bandáját. Mindabban, ami ma a szociáldemokraták állás­pontjának ideológiai alapját képezi, nincs egyet­len cseppje sem a szocializmusnak, sem pedig a demokratikus szellemnek. Ez az álláspont nyilt el­árulása a népek függetlensége, a demokrácia, a szociális haladás ügyének, a béke ügyének. III. Ezeknek az antidemokratikus és antiszocialistá álláspontoknak megfelelően a jobboldali scoziálde­mokraták által vezetett pártok a nemzetközi kap­csolatok terén olyan politikát folytattak és folytat­nak, amely minden vonalon és mindenben nyíltan megegyezik az amriekai imperialisták programmjá­val. Ök az atomdiplomácia és a szocializmus or­szágai ellen folytatott hidegháború legtevéke­nyebb hívei, a Marshall-terv propagandistái, azt propagálják, hogy Nyugat-Európa országai az Egyesült Államok nagyiparának és mezőgazdasá­gának gyarmati vagy félgyarmati piacaivá válja­nak. A Marshall-terv támogatásáról habozás nélkül áttértek a katonai paktumok és a fokozott fegyver­kezés támogatására, amelyet az amerikai impe­rializmus kényszerített rá az európai népekre. Franciaországban Léon Blum szocialistái álltak a kommunistaellenes gyűlölet-hadjárat élén, azok ellen, akik kijelentették, hogy a francia nép soha­sem lesz hajlandó részt venni a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok elleni háborúban. Olaszországban Saragat scociáldemokratái még a „semlegességi" politika követelésének fügefaleve­lét ís ledobták magukról- Norvégiában a szociál­demokraták a Szovjetunió ama javaslatának visszautasításáért szálltak síkra, amelyben meg­nemtámadási szerződés kötéséről volt szó. Min­denfelől a szociáldemokrácia szállította azokat, akik bűnös háborús politikát folytatnak. — Bevin­től Spaakig, Léon Blumtól Saragatig és Schuma­cherig A gyarmati népekkel való viszony terén a szo­ciáldemokrácia volt és ma is ő a sugalmazója és egyeneo végrehajtója az agresziónak, elnyomás­nak és nyílt háborúnak a felszabadításukért küzdő népek ellen. Az angol munkáspártiak rablóhábo­rút folytatnak Malaya és Burma népei ellen, meg­öletik e népek nemzeti mozgalmának és a Közel­Kelet nemzeti mozgalmának vezetőit, támogatják az indiai burzsoázia reakciós csoportjait, hogy továbbra is megőrizzék az indiai nép kettészaka­dását és erőszakosan elfojtsák a parsztok kommu­nista és forradalmi mozgalmát. Franciaországban éppen a szocialisták idítottak háborút Vietnam el­len és helyeslik a madagaszkári kegyetlen meg­torló intézkedéseket; Hollandiában éppen a szo­cialisták készítettek elő és folytatják az indonéziai nemzeti mozgalom elleni agressziót. A gazdaságpolitika terén a szociáldemokraták erőfeszítései arra irányulnak, hogy bekapcsolják Nyugat-Európát az amerikai imperialista gazda­ság érdekkörébe s ezzel lehetővé tegyék a nagy amerikai monopóliumok és az azok ügynökeivé vált európai kapitalisták számára, hogy áthárítsák Európa dolgozói vállára, nemcsak a háborút, ha­nem az új gazdasági válság következményeit is. Mindenütt, ahol szociáldemokraták vannak ural­mon, a munkások helyzete egyre romlik, fokozó­dik a munkanélküléség és veszedelemben forog­nak a dolgozók szociális vívmányai, ugyanakkor, amikor a kapitalisták nyereségei szüntelenül nö­vekednek. Feledésbe merül bármilyen, még a leg­jelentéktelenebb kísérlet is, amely a gazdasági rendszer reformjára irányul. Az Angliában megva­lósított államosítás egyáltalán nem nyitotta meg az utat az új, szocialista társadalom felépítésére és nem járult ho^zá a fináncoligarchia gazdasági ha­talmának megsemmisítéséhez. Franciaországban és Nyugat-Európa más országainak legnagyobb részében a szociáldemokraták a munkáspártiak példáját követve elősegítették az európai valuták leértékelését, amelyet az amerikai kapitalisták kényszerítettek rájuk, mint eszközt az európai dol­gozók életszínvonalának fokozottab csökkentésére. A belpolitika terén a szociáldemokraták nyíltan helyeslik és maguk is megvalósítják azokat az antidemokratikus és reakciós intézkedéseket, amelyek felé ma a kapitalizmus fordul minden or­szágban, hogy ezzel megkísérelje a munkások szervezeteinek és harcának letörését és betetőzze háborús előkészületeit. — Franciaországban a szocialista miniszter parancsára nyitottak tüzet az igazságos szakszervezeti követelésekért sztrájko­ló dolgozókra. Az angol munkáspártiak voltak azok, akik megsértve a sztrájkjogot, a rendkívüli szükségállapot kihirdetéséhez folyamodtak, hogy letörjék a kikötői dolgozók mozgalmát. Finnor­szágban a szocialisták által vezetett kormány ren­dőri erőket használt fel a szakszervezeti mozga­lom ellen, hogy így kiprovokálja a szakszerveze­tek szakadását. Olaszországban Saragat és cin­kosai, tántoríthatatlan szolidaritást vállalnak a klerikális rendőrminiszterrel a munkásgyilkossá­gok és partizánok méltatlan üldözése terén. A munkásegység és demokratikus egység min­dennemű politikájával szemben ellenséges szo­ciáldemokrata pártok még formálisan sem tudtak újjáteremteni valamilyen egységes nemzetközi szervezetet, amely elfoglalta volna a kimúlt II. In­ternacionálé helyét. Az inmperialisták egyenes utasítására megkísérelték megbontani a szak­szervezeti mozgalomnak a Szakszervezeti Világ­szövetségben megvalósított egységét. A COMISCO, amely a nemzetközi szocialista konferenciák megszervezésének egyszerű irodája­ként jött létre, arra irányította munkáját, hogy kí­sérleteket tegyen a munkásmozgalom szétszakítá­sára és a szakadás elmélyítésére, nemzetközi vi­szonylatban éppúgy, mint az egyes országokban­Az angol munkáspártiak, amikor létrehozták a COMISCO-t, mint imperialista politikájuk közönsé­ges eszközét, megkísérelték, hogy elszakítsák a népi demokratikusVarszágok szocialista pártját a kommunista pártokkal való együttműködéstől, megszüntessék az akcióegységet Oloszország kommunistái és szoicalistái között. Ezek a kísérle­tek csődöt mondottak. A népi demokratikus orszá­gok becsületes szocialistái szakítottak ezzel az ál­lítólagos szociáldemokrata szervezettel és hűsége­sek maradtak az egység ügyéhez. Egy olyan nagy párt, mint Olaszország szocialista pártja, megma­radt az egység álláspontján, osztályállásponton és azok a manőverek, amelyeket a szociáldemokra­ták vagy a centristák a „szocialista egység" ha­zug jelszava alatt folytatnak ellene, mindeddig megbuktak, mert minden becsületes szocialista előtt egyre világossabbá válik, hogy a jobbolda­liak egyetlen törekvése, hogy rákényszerítsék az olasz dolgozókra a de Gasperi-féle klerikális kor­mány és az angol és amerikai imperializmus igáját. A Szakszervezeti Világszövetségre azt a csa­pást, amely a szakadást előidézte, az angol mun­káspártiak kezdeményezésére mérték, akik az amerikai szakszervezeti bürokraták támogatásá­val a Trade Ünionok kongresszusa nevében azzal az abpzurd követeléssel léptek fel, hogy az SZVSZ, szüntesse be működését. Ezt az egység ellen irá­nyuló méltatlan támadást teljes mértékben lelep­lezte az SZVSZ-hez csatlakozott szakszervezetek túlnyomó többsége, amely folytatja munkáját és soraiban több mint 70 millió dolgozót számlál. A dolgozók szakszervezetének egysége ellen a támadás Franciaországban és Olaszországban folytatódott, de mindkét országban a szervezett munkásság többsége bennmaradt egységes szak­szervezeteinek soraiban és az egységbontás vezé­reinek — a szociáldemokratáknak és klerikálisok­nak minden erőfeszítésük ellenére csupán egy je­lentéktelen kisebbséget sikerült magukhoz vonza­niok. IV. Döntő sikereket értek el a munkásosztály és d demokratikus erők egységének megvalósítása te­rén a népi demokratikus országokban, különösen a Tájékoztató Iroda megalakulása és a néhány kommunista párt képviselői értekezlete Deklará­ciójának nyilvánosságra hozatala után. A munkás­osztály egysége ezekben az országokban a hitle­rista megszállók, azok ügynökei és az együttmű­ködők felett aratott győzelemnek, a szovjet ható­ságok demokratikus politikájának következménye volt, továbbá annak eredménye, hogy a tömegek mélyreható gazdasági és politikai reformok meg­valósítására törekedtek, annak a szükségesség­nek, hogy megvédjék az országok függetlenségét és jövőjét az imperialisták cselszövéseitől és fe­nyegetéseitől. A kommunista pártok következetes harcot foly­tattak az egységért, szoros kapcsolatban a néptö­megekkel, miközben ezen dfczágok mindegyiké­ben a marxista munkásmozgalom legjobb hagyo­mányaira, a fasizmus elleni egységfront pozitív ta­pasztalatára támaszkodtak. Ezzel ellentétben a szocialista pártokban a fasizmus maradványai el­leni harc és a szükséges szociális átalakulásokért vívott harc fokozódásával kiélesedtek az ellenté­tek az egység és a szocializmus őszinte hívei és a régi opportunisták között, akik korábban a reak­ciós burzsoázia szövetségesei és cinkosai voltak és akik készek arra, hogy ismét eljátszák a kapi­talizmus és imperializmus ügynökeinek szerepét a dolgozók soraiban. A jobboldali szociáldemokra­ták a „nyugati burzsoá demokráciához" való visz­szatérést hirdették, vagyis a hagyományos reak­ciós kapitalizmushoz való visszatérést és felhasz­nálva a szűklátókörű pártsovinizmust, stb. szabo­tálták az együttműködést a kommunistákkal, aka­dályokat támasztottak a szükséges és megígért gazdasági reformok megvalósítása útjába, ismét felvették a kapcsolatot a helyi és nemzetközi reak­ció erőivel, szolgálatába szegődtek az angol mun­káspártiaknak és az amerikai imperialistáknak és együttműködtek az angol-amerikai felderítéssel, hogy megbontsák a munkások és a nép egységét ée hogy kiszolgálják az imperializmus érdekeit. További sikerek az egységhez vezető úton és as népi demokrácia megerősítése felé csakis a jobb­oldali szociáldemokraták elleni nyilt, döntő harc­ban voltak elérhetők azok leleplezése, elszigetelé­se, a vezető állásokból való eltávolítása és a szo­cialista pártok soraiból való kiűzése útján. Ezt a feladatot megoldották a baloldali szocialisták, bár néha lassan és határozatlanul, a kommunisták te­vékeny támogatásával. A jobboldali szociáldemo­krácia ellen vívott küzdelemben a népi demokrati­kus országok szocialista pártjai megújultak és po­litikailag megedződtek. Helyreállították kapcsola­taikat a munkásosztállyal és határozottan a prole­tariátus politikai egységének megvalósítására vettek irányt. Ugyanakkor világossá vált, hogy ezt az egységet nem lehet megvalósítani a marxiz­mus és a külömböző oportunista áramlatok közti lehetetlen kompromisszum útján, hanem csakis a marxi-lenini tanok alapján. A kommunista és mun­káspártok valamennyi népi demokratikus ország­ban éppen e tanok védelméért és a munkásosztály körében való terjesztéséért folytatott ideológiai és politikai harcban tudták egyesíteni egy egységes politikai osztály-szervezet soraiban a proletariátus összes élenjáró erőit. Azt a tényt, hogy a jobboldali szociáldemokrá­cia a népi demokratikus országokban megszűnt lé­tezni, úgy kell értékelni, mint az egység ügyé­nek hatalmas győzelmét. Az új háború provoká­torai rendkívül nagyjelentőségű vereséget szen­vedtek: a munkásosztály pártjai a népi hátalom alapvető elemeivé, a munkások és a parasztok szövetségének megdönthetetlen alapjává és a szo­cialista társadalom felépítésének vezető erejévé váltak. . Nemcsak a kommunisták, hanem valamennyi becsületes szocialista és demokrata első és leg­fontosabb feladata az, hogy megértse: a jelen pil­lanatban a munkásosztály sorainak egysége szük­ségesebb mint valaha, ahhoz, hogy meghiúsíthas-

Next

/
Thumbnails
Contents