Uj Szó, 1949. november (2. évfolyam, 172-196.szám)

1949-11-17 / 185. szám, csütörtök

1949 november 17 UJSZ0 'JCedLiXes. olmtsáitii^ / A csehországi Sevetínböl magyar levelet hozott az elmuit napok során szerkesztósegnnkbe a posta, amelyet JávorKa István scveurii magyarajkú elvtársunk írt a csensziováKiai KÍSés kozepparasztságnoz. IrásanaK teljes egeszében örömmel adunk helyet. „Kisparasztok, középparasztok, falusi nep! Népi demokráciánk újjáépítésébe minaen dolgozó kéz kapcsolódjék be mind ipari, mind mezőgazdasági vonalon, mert ezzel ér«hetjuk el hazánk és valamennyiünk felemelkedését és az ötéves terv teljes megvalósítását. Hazánk, kormányunk nagy programja ez és mindegyikünk legfontosabb kötelessége, akiben csak egy parányi vonzalom van a haza iránt, hogy hozzájáruljon hazánk és magunk sorsának jobbra fordításához. A falu lakosságának is kötelessége felfigyelni, illetve felébredni. Kötelesséfe mindenkinek, hogy kivegye részét hazánk újjáépítésében. Ötéves tervünk sikerének megvalósításában nagy feladat vár a falu dolgozóira. Szervezkedniük kell éppen ezért a falvakban, a tanyákon a kisés középparaöztságnak. Egy táborba kell tömörülniök és síkra szállniok a szövetkezeti gondolat megvalósítása mellett. Mert csakis az egységes szövetkezet útján lehet megoldani a tervgazdálkodást, ami a falu népe számára a szebb és a boldogabb jövőt fogja meghozni. A szocialista gazdálkodás ma már igazoltan bevált. Élő példa rá a nagy Szovjetunió, de példákat találhatunk erre már hazánkban, a csehszlovák köztársaságban, vagy akár a magyar népköztársaságban is. Hallgassuk meg a mi rádióadásainkat, vagy a népi demokratikus köztársaságokét, olvassuk újságjaikat és mindenütt élő bizonyítékot kapunk arról, hogy a megalakult Egységes Földműves Szövetkezetek kefetében csoportosult gazdaságok mennyivel magasabb átlagtermést értek el, mint az egyéni gazdálkodók. De nemcsak a hektáronkénti hozam lesz nagyobb, de csökken a gond, megszűnik a munka terhessége, mert a jól irányított EFSz-ekben gépek segítségével müvelik a földet, gépek végzik a szántást-vetést, az aratás és a cséplés nehéz munkálatait. A gépek ma már olcsóbb és pótolhatatlan munkát végeznek. Felszabadítják á parasztot családjával együtt a fárasztó és verejtékes munka alól. Felszabadulnak a gyenge igavonó állatok. A kis- és középparasztok gépesített gazdálkodással nagy munkaerőt takarítanak meg. Emberi és állati erőben egyaránt. A szegény paraszt, akinek nincs elegendő barma, kénytelen volt legyengült tehénkéjével megművelni a földet. A nehéz mun| kában elfáradt állat így nem tud • elég tejet adni, de kárát l*tja az állat és a gazda a borjú tartásánál is. Négy-öt hold, vagy akár tíz hold földön ezenkívül a kisparaszt nem tud kellő baromállományt tartani, mert kevés a takarmánya, kevés a trágyája és gyenge a növendékállata. A földek sem hoznak kellő termést, a gyenge munka és a trágyahiány miatt. Ennek következtében az említett földterületen csak egy tehenet tartanak, vagy talán egyet sem. A kisparaszt rá van utalva a kulákra, a zsíros parasztra, egész éven át neki dolgozik, hogy majd ha az idő eljön, a kulák igájával szánthasson és vethessen. A falu kizsákmányolója természetesen azt mondja, hogy először jövök én, azután megint én és azután jön csak a szegény paraszt és így történik meg, hogy az igára váró szegény parasztra bizony csak november vége felé jön a szántás-vetés ideje. Tavasszal pedig, április végén, ha jól megy, vagy még csak május hávában. A kulák meg nevet, mert tudja, hogy a kisparaszt verejtékes munkája már későn van. A kisparasztnak és a középparasztnak fel kell ébrednie, el kell dobnia magától a maradiságot és a mai helyzethez kell alkalmazkodnia. Az Egységes Földműves Szövetkezetekbe keli tömörülniök és a szocialista államunk segítségével a mai kornak megfelelő gazdasági egységeket kell létesiteniök, melyekben majd megtalálja minden kis- és középparaszt a szebb és boldogabb jövőt maga és egész családja számára és egyúttal ereget tesz a szocialista állani iránti kötelességének es korszerű gazdálkoaasával elősegíti hazánk újjáépítését, fellendülését és az öteves terv sikeres megvalósítását. Kedves paraszttársaim, a mult kapitalista rendszere alatt a kis- és kózépparasztság ugyanolyan elnyomatás alatt szenvedett, a kizsákmányolás ugyanannyi változatát élte át, mint a nincstelen városi munkásság. Mindnyájan visszaemlékezhetünk még, hogy abban a világban csak a nagybirtokosok és a kulákok tudtak létezni s a nehéz terhek csak a kis- és középparasztok vállát nyomták. Most a helyzet más, most új világot élünk, új országot építünk, a mi országunkat. Ezért kerl szoros munkás- és parasztszövetséget létesíteni, hogy kéz a kézben szorosan haladjunk a kijelölt úton a szocializmus felé, amely egyebköti a várost a falu dolgozó népével, amely azt akarja, hogy a falu dolgozóinak színvonala is emelkedjék és ez elég indítóok arra, hogy szervezkedjünk, tömörüljünk. Ez semmi nehézségbe nem Dr. BRAUNER IVÁN: Szlovákiának jelenleg legelterjedtebb és legnagyobb gazdasági kárt okozó fertőző állatbetegsége a baroml'ipestis. Kevés olyan község akad, ahol a baromíipestis ne pusztított volna, vagy ne pusztítaná jelenleg. Kelet-Szlovákia baromiiállománya 70—80 százalékban elpusztult baromfipestisben, Közép- és Dél-Szlovákia virágzó és fejlett tenyészetét allandóan tizedeli e betegség. Ma, mikor közellátásunk egyik lényeges részét képezi a uaroniii- es tojásellátás, nem nézhetjük öiLeU-H kézzel tétlenül baromi iáilomáuyunK pusztulását. 1947. év végéig tehetetlenek voltunk a betegséggel szemben, az oltóanyag hiánya kényszerített kétségbeejtő tétlenségünkre, 1947. év végén elkészült a baromfipestis elleni oltóanyag es az elmúlt két év tapasztalatai megmutatták, hogy igenis tudunk hatásosan védekezni a baromfipestis ellen. De csak akkor, ha a harcot jól megszervezve és felkészülve vesszük fel. A várt jó eredményt csak úgy tudjiiK elérni, ha Szlovákia egész baromfiállományát, az oltással védetté és a baromfipestissel szemben ellenállóvá tesszük. Tekintve, hogy mindi gvoltak, vannak és lesznek maradi és hitetlen kisgazdák és baromfitartód, akiknek nem • lehet soha kedvükre tenni s akik, míg nem volt a pestis ellen oltóanyag a legjobban követe ődztek és lármí.ztaK, hogy az állam nem tőrődik a gazdákkal s tétlenül tudja nézni tyúkálllományuk pusztulását Mikor pedig elkészült az oltóanyag, ismét ők az elsők, akik teletorokbó' kiabálják: „folyton csak oltatni, oltatni, fizetni s az egész csak arra jó, hogy az állatorvosok keresseneK, hisz tavaly is hányan oltattak s baromfiaik mégis elpusztultak, akik pedig nem oltottak, azoké megmaradt': s ehhez hasonló száz más kifogást lehet hal'ani, a maradi és örök ellenzéket képező gazdáinktól. Mivel az oltás sikerét, még ha kisszámú is a maradi és hitetion gazdák száma, Károsan befolyásolnák, kénytelen volt a hatóság a kötelező baromfipestis elleni oltást elrendelni. A kötelező oltás nem újkeletü dolog, az embergyógyászatban már régi idők óia be van vezetve. A gyermekeket már évtizedek óta oltják fekete himlő ellen, akár tetszik a mamának, ak^ir nem s csakis ennek az intézkedésnek Köszönheti a mai generáció, hogy Európa államaiban a fekete himlő ITKI már ismeretlen betegség, míkj a mult század végén és e század elején még egész országrészek lakossága esett áldozatul, ennek a betegségnek, vagy maradt örökre megbélyegezve következményeilől. Az 1914-es világháború e.ső éveiben a hastífusz több embert pusztított el, mint az ellenség fegyverei s ha 1915ben nem sikerült volna a felfedezett tífuszoltással veget vetni e szörnyű fertőző betegségnek, millió számmal szedte volna áldozatait. Ma már a tífusz csak szórványosán, itt-ott üti fel fejét s a fertőzött környék lakosságánaK beoltásával azonnal meggátolják továbbterjedését. Még sok más fertőző betegséget 'ehetne felsorolni, amelyektől az emberiség már megszabadult az oltások rendszeres és köte'ező bevezetésével. Az állatgyógyászatban is sok állatbetegségeket küzdöttünk le oltásokkal, a keleti marhavészt, takonykórt, Utnyésy.bénaságot, veszettséget és még sok más veszedelmesebb fertőző betegséget. Az állam most a baromfipestis teljes leküzdését tűzte ki céljául s ezért rendelte el a baromfipestis elleni kötelező oltást. Nagy állataink (ló, szarvasmarha) fertőző betegségeinél a betegség fellépését könnyebb megállapítani, mert akár elhullás, akár kényszervágás történjék, minden esetben állatorvosi vizsgálaton kell keresztül mennie az á'latnak, i'letve a hullának s ha fertőző betegség, vagy ennek gyanúja forog fenn, a hatóság még a fertőzés kezdetén tud gyors és erélyes intézkedésekkel gátat vetni a betegség továbbterjedésének Azonban egész más a helyzet a r ütközik, csak kemény elhatározás, hazánk és családunk iránti szeretet kérdése. Népi demokratikus köztársaságunk megkívánja, hogy minden becsületes polgára a fejlődés útjára lépjen, éppen ezért nekünk csehszlovákiai magyar parasztoknak és falusi dolgozóknak sem szabad elmaradnunk. Ne legyen egy ember sem ebben az országban, aki nem küzd az ötéves tervért, ne legyen egy falu sem, ahol a szocializmus eszméje fel ne lángoljon. Félre tehát az árulókkal, félre a kulákokkal és a szabotálókkal, előre falu dolgozói, mutassunk példát, hogy önmagunkért, családunkért és az egész nemzetért becsülettel fogunk dolgozni, mutassuk meg, hogy ebben a népi demokratikus csehszlovák köztársaságban mi magyar dolgozók építeni és élni akarunk, mutasuk meg mi ötudatos falusi dolgozók, parasztok és munkások egyaránt, hogy szilárdan állunk szocialista kormányunk, népi demokratikus köztársaságunk elnöke, Gottwald elvtárs mellett és a szlovákiai Kommunista Párt elnöke, Sirolcy elvtárs mellett. Jávorka István. Szlovákiában? baromfibetegségeknél Baromfi megbetegedést, vagy elhullást, a betegség kezdetén az állattartók egyszerűen nem jelentik, sőt ellenkezőleg a hullákat kidobálják, a betegeket levágják s így - fertőzés gyors terjedését saját maguk még elősegítik. Mire a hatóság tudomást szerez a betegségről, már rendszerint egész községrész, de minden esetben löbb udvar fertőzött. Rosszul kerített, vagy kerítetlen udvarok lehetetlenné teszik, hogy a szomszédok egeszséges baromíia ne érintkezzen a betegekkel s ily módon a fertőzésnek szabad útja lévén, rohamosan terjed udvarról-udvarra. Mikor a jó gazdasszony látja, hogy 5—6 darab tyúkja vagy csibéje elhullott, 8—10 meg meg szomorkodik, mit tesz? Nem megy állatorvoshoz, vagy a községi elöljárósághoz bejelenteni a betegséget hanem ellenkezőleg, a hullákat kidobálja a kert végébe, vagy a trágyadombra, hogy onnan a kutyák és macskák a hullákat elhurcolják, mert a hullák eléget-se vagy elásása nagy fáradság lenne, no meg ha már az ő baromfija megdöglött, mért maradna meg a szomszéd tyúkja és csibéje. A betegeket levágja, megtisztítja és siet azokat jó pénzért eladni a városi piacon. így aztán a Csallóköz közepén fellépő baromfipestis másnap már akár a bratislavai, akár a komáromi piacon is megtalálható s rövid pár nap leforgása alatt egész járások fertőződnek meg. Sajnos gazdáinkat és gazdasszonyainkat nem lehet máról holnapra felvilágosítani, megnevelni, rendhez szoktatni, viszont baromfiállományunkat meg kell menteni a pusztulástól, nem maradt tehát más • mód, mint elrende'ni a baromfipeslis elleni kötelező oltást. A baromfipestis elleni kötelező oltás egész Szlovákia területén már folyamatban van s az eredmény csupán attól fog függni, hogy gazdáink milyen megérést fognak tanúsítani az oltás iránt. Azokban a községekben, ahol az állattartók tényleg baromfiállományuk megmentését fogják látni ebben az akcióban és azon lesznek, hogy községükben egyetlen tyúk se maradjon oltatlanul, ott az eredmény 100 százalékos lesz. Viszont azokban a községekben, ahol a gazdák tudatlanságuk és maradiságuk miatt arra fognak törekedni, hogy minél több baromfi maradjon oltatlanul, ott az akció még az oltott baromfi részére sem lesz kielégítő, mert jiz oltatlanul maradt baromfinál be fogja magát fészkelni újra a pestis s így az állandó és közvetlen fertőzésnek kitett oltott baromfi bizonyos saázaléka szintén áldozatul fog esni. A. CSEHOV: Szmirnov Gavrilovics Gleb, a mérnök leszállt Gniluszki állomásán. Még jó harminc-negyven versztnyl kocsiút volt előtte utazása céljáig, ahová birtokot rendezni hívták. — Megmondhatná kérem, hol kaphatnék postakocsit? — kérdezte a mérnök az állomásfőnököt. — Mit? Postakocsit? Itt ugyan még rendes kutyákat sem kaphat száz versztnyi körzetben, nem pedig postakocsit... De hová akar menni? — Devinkára., Csokotov kormányzó úr birtokára. — Hová? — ásított az állomásfőnök. — Ja! Akkor menjen ide az állomás mögé, szoktak ott • néha falusiak lenni, akik elviszik az utasokat. A mérnök az állomásépület mögé sietett. Hosszú kutatás, kérdezősködés után végre rálelt egy erőteljes, de mogorva arcú parasztemberre. Az ember képe tele volt forradásokkal, a ruhája csupa rongy volt és a lábán durva bocskort hordott. A fene tudja, milyen szekér ez! morgott a mérnök, amíg felmászott a gyanús járműre. — Azt sem tudja az ember, melyik az eleje és melyik a hátulja. .. Minek kell azt tudni? Ahol a ló farka van, ott az eleje, ahol pedig a nagyságos ur ül, ott H hátulja. A ló fiatal volt még, de irtózatosan sovány, szétterpesztett lábakkal. A fülei össze-vissza harapdáltak. Amikor a paraszt felült a kocsira és ráhúzott a kendermadzagos ostorral, a gebe csak a fejét rázta, amikor újra rávágott, a szekér egyet csikordult, a gebe pedig megrázkódott, mintha a hideg rázná, mikor harmadszor vágott végig rajta, a szekér megingott, a negyedik ostorcsapásnál pedig végre kimozdult helyéből. — Hát így fog ez menni egész ^íCllf G^ '' úton ? — kérdezte a mérnök, de e pillanatban akkorát döccent a szekér vele, hogy majd kirázta a lelkét. — Dejszen ... majd csak ... odaérünk! — bíztatta tempósan a paraszt. — Még fiatal a .csikó, igen gyors... De gyüjjön csak egyszer bele, akkor alig bír vele az ember... Gyü-hó, a fene evett vóna meg! ... Alkonyult, mikor a szekér kifordult az állomás udvarából. A szekértől jobbra végtelen, homályos, deres pusztaság terült el. A távolban, messze, ahol a föld és ég összefolyt már, hideg őszi pír ömlött el az égen. Az út mentén balra, ismeretlen árnyak meredeztek, talán szénaboglyák, vagy távoli faluk kicsi házai. Hogy elöl mi volt, azt nem láthatta a mérnök, mivel a paraszt vastag, hatalmas alakja elvette előle az egész kilátást. Nem fújt szél, de hideg, fagyos idő volt. — Milyen elhagyatott hely ez erre! — gondolta magában a mérnök, miközben fülére húzta kabátja gallérját. — Sehol egyetlen lakott hely, egyetlen fa. Ha most valaki megtámadna és kirabolna, senkise tudná meg, még a lövéseket sem hallaná meg senki... És ez a paraszt sem valami bizalmat ébresztő ... Micsoda háta van! Hiszen, ha ez fejbe verné az embert,, menten vége volna! Es milyen utálatosan állati arcú! ... Hé, atyafi — kérdezte a mérnők —, hogy hívnak téged?! Engem? Klimnek. _ Hát aztán, Klim, milyen világ van erre? Nem bántják itt az embert? — Nem, Isten ments ... Ki bántaná? Jól van, no. Ha nem bántják, akkor jó! Du hát mégis, ha valami előadódna, mondjuk, én hoztam magammal három revolve:! — hazudta a mérnök. — Revolverrel szemben j .mégsem okos dolog tréfálni, úgy-e... Megvéd az tíz rabló ellen is, ha kell. Közben egészen besötétedett. A szekér nyikorgott, zötyögött, egypárat döccent s hirtelen befordult balra. Vájjon hová visz ez engem? — döbbent meg a mérnök. — Eddig egyenesen hajtott, most meg hirtelen balra kanyarodik. Valami vad helyre visz a gazember és... és ott aztán végez velem! — Hallod-e, — szólt a kocsishoz. — Azt állítod, hogy erre nem veszélyes a vidék! Kár!... Szeretek rablókkal verekedni. így szemre beteges és sovány vagyok, úgy-e, de olyan erős vagyok ám, mint a bivaly ... Emlékszem, egyszer megtámadott három zsivány ... És mit gondolsz, mi történt? Az elsőt úgy odavágtam, hogy csak úgy nyekkent bele és ... és hiszed-e, rögtön Istennek ajánlotta lelkét. A másik kettőt kényszermunkára küldtem Szibériába . . . Hogy hogyan lehet'ek ilyen erős, azt én magam sem tudom . .. Egyszer félkézzel fogtam meg egy ilyen embert, mint te és ... odakentem. Klim hátrafordult, jól megnézte a mérnököt és jót húzott a lóra. — Ügy ám, hékás — folytatta a mérnök. — Isten őrizzen meg mindenkit attól, hogy velem gyűljék meg a baja. Mert nemcsak a zsiványokkal bánok el, de a hatóságoknál is nagy befolyásom vari.. . Engem minden bíró és kerületi elöljáró jól ismer. Én roppant hatalmas ember vagyok . .. Ha valahova utazom, a kormányzóság ott már tudja ... És igen vigyáznak, 1 shogy valáki ongem megtámadjon ... Végig az út mentén, minden fa mögé csendőröket, meg rendőröket állítanak... Hohóóó ... me .. .e ... eg ... állj! — kiáltott hirtelen rémülten a mérnök. — Hová/ hajtassz, te? Hová viszel? _ Hát nem látja? Erdőbe!... — Igen, erdőbe — gondolta a mérnök. — És én úgy megijedtem. Pedig nem jó, hogy ennyire elárulom aggodalmamat... Bizonyára észre is | vette már félelmemet... És miért néz vissza folytonosan reám? Biztosan valami rosszban töri a fejét... Mert eddig csak lassan hajtott, lépésben és ni csak, most hogy siet. — Hé, hallod-e, miért hajszolod úgy azt a lovat? — Én nem hajszolom, magától megy így ... Ha egyszer belejön, nem lehet ezt visszatartani, olyan lábai vannak ennek. — Hazudsz, hé! Látom, hogy hazudsz! Nem tanácsolom neked, hogy ilyen gyorsan hajts ... Állítsd meg egy kicsit a kocsit... Nem hallod? Álljunk meg! — Minek? — Hát csak .... azért, mert... mert még négy kollégám jön utánam az állomásról. Utói kell nekik érni minket. Megbeszéltük, hogy találkozunk ínajd ebben az erdőben. Szeretek velük utazni. Mindegyik hatalmas szál, egészséges férfi... Mindegyiknél van néhány pisztoly... De mit nézel folyton hátra, hé? És miért izegsz-mozogsz úgy, mintha tűkön ülnél ? Mi! Mi... i... mit... akarsz ... Nincs rajtam semmi nézni való . .. igazán ... Semmi látványosság sincs rajtam .. . Vagy talán a revolverek .... Jó hát, ha akarod előveszem és megmutatom őket... Itt vannak, nézd csak ... A mérnök úgy tett, mintha keresgélne zsebeiben és ebben a pillanatban olyasmi t rtént, amire egyáltalán nem számított... Klim ugyanis hirtelen leugrott a szekérről és négykézláb iramodott be az útmenti sűrűbe. — Segítség! — ordított a mérnök. — Segítség! Átkozott, meggyilkolsz! Segítség! ... Futó lépések zaja, faágak recaegérs hallatszott egy darabig — azután csend lett.. A mérnök először is megállította a futó csikót, aztán kényelmesebben helyezkedve el az Ülésen, elkezdett gondolkozni. — Elszaladt, megijedt... a szamár ... Most azután mit tegyek? Magam nem tudok tovább jutni, mert nem ismerem az utat és még | azt hihetnék, hogy ellopom tőle a lovat, meg a kocsit... Teljes csend volt. _ Klim! Klim! — Klim! — felelte vissza a visszhang. A gondolatra, hogy esetleg egész éjjel itt kell ülnie a sötét erdő közepén és hallgatni a farkasok vonítását, meg a sovány gebe kínos lélegzését és az éji erdő visszhangjait, hideg futott végig a mérnök hátán és érezte, hogy remegni kezd. — Klimuka! — kiáltotta: — Galambom, Klimuskám, hol vagy? Órák hosszat ordítozott hiába a mérnök és csak amikor teljesen berekedt már és kezdett beletörődni abba a gondolatba, hogy az erdőben fogja tölteni az éjszakát, hozott a szél feléje valami panaszos nyögésféle hangot. — Klim! Te vagy drágám? Gyere ide! — Ja ... aj ... vé ... gem ... vanl — Hiszen én csak tréfáltam, kedves Klim. Az Isten verjen meg engem, ha nem tréfáltam! Hány revolvert is mondtam ? Nem igaz, hazudtam csak! Gyere ide, légy szíves és menjünk tovább! Hiszen megfagyok már. Klim, valószínűleg úgy gondolkozva, hogy egy valódi rabló régen ellógott volna lovastól-kocsistól, végre kijött az erdőből és tétovázva indult szekere felé. — Mi az na, megijedtél? Én csak tréfáltam és te mindjárt megrémültél tőlem. Nna, ülj fel! — Az Isten bocsássa meg — morgott Klim, felkászálódva a kocsira. — Ha én ezt tudom, még száz rubelért sem indulok el. Majdnem meghaltam a félelemtől. Klim ostorával rávágott a lóra. A, szekér megingott. Klim újra suhintott, a szekér csikorgott és a ló megrázkódott. A negyedik ostorcsapásnál, mikor a kocsi végre kimozdult helyéből, a mérnök fülére húzta kabátja gallérját és elszunyókált. Az út és Klim már nem voltak veszélyesek.