Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-12 / 155. szám, szerda

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1949 október 12, szerda 2 Kčs II. évfolyam, 155. szám Fontos törvényjavaslatokat hagyott jóvá a kormány keddi ülésén Az új politikai és gazdaságtudományi főiskola törvénytervezete A kormány rendes heti ülésén, kedden a délutáni órákban több fon­tos törvényjavaslatot tárgyalt le, amelyek fontos behatással lesznek egész politikai és gazdasági életünk­re. Ezek a törvényjavaslatok, ame­lyek ma olyan igazi szocialista élet­hez méltó munkatempóban szület­nek meg, mind azt célozzák, hogy egész nemzetgazdasági és politikai életünkben előbbre jussunk. A kor­mány minden egyes ülése nagy ese­ményszámba megy, mert ezeken az üléseken történnek meg azok az in­tézkedések, amelyek a szocializmus­hoz vezető útunkon dolgozóink élet­színvonalát emelik. A kormány kedd délutáni ülésén az iskolaügyi miniszter javaslatára jóváhagyta a politikai és gazdaság­tudományok főiskolájának megszer­vezéséről szóló törvényt. Az iskola, amely már a mostani tanítási évben lép életbe, főiskoláink új típusát kép­viseli. Az úij iskola feladata az lesz, hogy felnevelje gazdasági és politi­kai életünk vezető munkásait, akik teljesen a szocializmus felépítésének szentelik magukat a mi országunk­ban. Az iskolára felvesznek érettségi vizsgálat nélkül is politikailag érett és idevaló munkásokat. Az iskola négyesztendős lesz és három fakul­tásra oszlik: gazdasági, politikai dip­lomáciai és társadalomtudományok fakultása. Az új törvényjavaslattal egyidejűleg fokozatosan az 1949— 50-es tanévtől kezdve megszűnik a prágai politikai és szociális főiskola, a brnoi szociális főiskola és a prá­' gai gazdaságtudományi főiskola. Míg j a formálisan megszűntetett ujság­; írói és politikai főiskolai fakultáso­kat és a gazdaságtudományok főis­koláját az újonnan megszervezett is­kola megfelelő részei pótolják, a po­litikai főiskola szociális fakultása Prágában és Brünnben teljesen meg­szűnik, mert jelentőségét az új isko­la felállításával elvesztette. A megszűnt főiskolák hallgatóinak j tanulmányaikat az iskolaév végéig be kell fejezniök és átléphetnek más főiskolára A mezőgazdasági termelési terv megvalósításáról szóló törvényjavaslat ĎuríS földművelésügyi miniszter javaslatára a kormány elfogadta azt az új mezőgazdasági törvényjavasla­tot, mely lehetővé teszi, hogy a me­zőgazdasági gépek és egyéb beren­dezések amennyiben magánosok tu­lajdonai, más járásokba is áthelyez­hetők legyenek, szükség esetén pe­dig egyik kerületből a másikba, il­letőleg távolabb eső vidékekre. Ez az intézkedés fontos azért, hogy eleget tudjunk tenni a mezőgazda­ságban a gépesítési eszközök után megnyilvánuló megnagyobbodott ke­resletnek. A mezőgazdasági termelé­si terv sikeres teljesítése érdekében történt ez az intézkedés, hogy az aratási, cséplési és más munkálatok elvégzésére minden lehető módot ki tudjanak használni. Ez a törvényja­vaslat tehát megváltoztatja az ed­digi intézkedéseket és eszerint a jö­vóben általánosan fel lehet majd használni az összes gazdasági épüle­teket és gazdasági berendezéseket, amelyeket eddig egyáltalában nem, vagy pedig csak részletesen hasz­náltak ki. A külügyminisztert helyettesítő miniszter­elnökhelyettes javaslatára a kormány elhatározta, hogy^ meg­szervezi a csehszlovák köztársaság követségét Izrael államban Tel Aviv városában Majd szintén Široký mi­niszterelnök javaslatára különböző nemzetközi tárgyalások eredményeiről szóló jelentéseket vett kormányunk tu­domásul. A közlekedésügyi minisztérium ke­retébe tartozó jelentések következtek ezután és beszámolták tárgyalásaikról a közlekedésügyi minisztérium azon képviselői is, akik résztvettek a má­sodik nemzetközi háló- és étkezőkocsi társaság varsói konferenciáján. Végezetül a kormány foglalkozott a postaügyi minisztérium jelentésével, amely összefoglalta a párizsi távíró­és telefónkonferencia eredményeit és tudomásul vette a csehszlovák-lengyel tudományos és műszaki bizottság megalakulását: Micsurin tanulmányi köröket az összes községekbe Az elmúlt hetekben a cseh vidéke­ken 12 konferenciát tartottak, amely­nek az volt a célja, hogy népszerű­sítsék a Micsurin-klubok szervezé­sének gondolatát Cseh és Morvaor­szágban. A konferenciák szép láto­gatottságnak örvendtek és résztvett rajtuk több mint hétezer személy. A konferenciákon elsősorban hang­súlyozták a micsurini tudomány je­lentőségét a növényi és állati terme­lés emelése érdekében. A micsurini tudomány segíteni fog nekünk is ezekben a feladatokban éppen úgy, A csehszlovák külkereskedelem szeptemberben aktív Szeptember hónapban a cseh­szlovák köztársaság 2.985 mill. Kčs értékű árut hozott be és ugyanebben az időben 3.144 mill. Kčs értékű árut szállított ki. A szeptemberi egyenleg tehát 161 mill. Kčs korona értékkel aktív. Ezt az eredményt úgy értük el, hogy augusztussal szemben a kül­földi szállításokat 560 mill. Kés­sel emeltük. A kivitel emelkedé­se túlhaladja a megszokott szé" zóneredményeket, amelyekre az őszi hónapokban szokott sor ke­rülni. Bebizonyosodott az, hogy a nyugati valuták devalvációja nem érintette a csehszlovák gazdasági életet, ellenke­zőleg, míg a kapitalista országok kül­kereskedelme a legnagyobb vissza­esést mutatja, a csehszlovák külke­reskedelem aktív kereskedelmi mérle­get ért el és a korona értéke szilár­dabb, mint valaha. Ez év kezdete óta 28.932 milí. Kčs értékű árut szállítottunk ki, ami 11 százalékkal több, mint volt az elmúlt év ugyanezen időszakban. A nyers­anyagok behozatala ugyanez idő alatt 16.406 rfiill. Kčs-t tett ki, vagyis 16 százalékkal többet mint tavaly. Ha azonban a csehszlovák külke­reskedelem teljesíteni akarja az év végéig kitűzött feladatot, vagyis hogy aktív kereskedelmi mérleget érjen el az egyre növekvő behoza­tal mellett, a következő hónapokban még jobban emelkednie kell a kivi­telnek, hogy a nyári hónapok sze­zónesését kipótolja. Ezért a szep­temberi eredményt sem ítéljük elég­ségesnek. Ki kell használni azoknak a tanácskozásoknak az eredményeit, amelyeket szeptember elején az üze­mekben hajtottak végre és amelyek­ben az üzemek a termelés javítását helyezték kilátásba a kivitel céljaira. Tömeggyűlésen ismertették Párizsban a Rajk-banda perének tanulságait Párizsban hatalmas tömeggyűlésen ismertette André Wurmser elvtárs, a Ce Soir szerkesztője és Jean Baby történelemtudós a Rajk-banda perének tanulságait. Bevezető beszédet Pierre Debray, a Katolikus Diákszövetség főtitkára mondott. Beszámolt nemrée lezajlott jugoszláviai látogatásáról, ahol meggyőződött arról, hogy a Tito. banda határtalan gyűlölettel üldözi a hazafiakat. mint ahogyan az élmunkásmozga­lom segít az ipar fejlődésében. A micsurini elmélet földműveseink munkájának javulásához is vezet. A csehszlovák mezőgazdasági akadé­mia kiküldöttje, dr Pelikán, kedden a sajtó képviselőinek ebben az irány­ban tájékoztatást nyújtott arról, hogy eddig milyen lépéseket tettek. Hangsúlyozta, hogy mezőgazdasá­gunk a tudomány fokozódo gondos­kodását kívánja a gyakorlati mun­kák terén. Dolgozó népünk igényei állandóan emelkednek, egyre több élelmiszert kívánnak. Nálunk senki sem aggódik azért, hogy termésfö­lösleg állhat be. A csehszlovák me­zőgazdásznak gyakorlatilag is meg kell bizonyosodnia róla, hogy nálunk a termőtalaj csökkenő hozamáról szóló törvény nincs érvényben és a föld termőképesége korlátlan. Ezt a Szovjetúnióban mindenütt bebizo­nyították a szovjet tudósok, akik Micsurin nyomdokain haladnak és a szovjet tudomány építő és optimista jellegét bizonyítják. A kerületi konferenciákon meg­állapították azt, hogy a Micsurin­elmélet segít a mi vidéki emberein­ken és a tények szavával cáfolja meg a mult és a maradiság előíté­leteit és megszünteti a tehetelenség érzését a természet elemi csapásai­val szemben. A földműves, aki meg­tanulja átalakítani a természetet, felegyenesedik és munkáját tudatos építési szellemben fogja végezni. A kerületi konferenciákon lefolyó vi­ták azt bizonyították, hogy egysze­rű népi kísérletezőink már régen várnak arra, hogy tudományos éle­tünk közeledjen hozzájuk, mert ed­dig munkájukban tudományos segít­séget nem vehettek igénybe. A kon­ferencia eredményeképpen megalakí­tották az előkészítő bizottságot, amelynek célja az lesz, hogy min­I denütt előkészítse a micsurini klu­bok megalakítását. Suttogás és valóság Újabb római katolikus templomot szenteltek fel Zemplén Svätý Križen Zemplín Sväti Križ községben egy háború által megsemmisített és most újjáépített templomot avattak fel. E a tény a kormány és a megbízottak testületének gondoskodását igazolja, amely Szlovenszkószerte megnyilvánul új templomok építésében és há­borús károkat szenvedett egyhá­zi épületek helyreállításában. A zemplin svätý kríži templom fel­építése 2,100.000.— Kčs-be ke­rült, amiből az állam segítsége 1,700.000.— Kčs-t tesz ki. Az új templomot Csarszky košicei püs­pök szentelte fel. Beszédében kö" szönetet mondott a kormánynak és a műszaki mebízotti hivatal" nak gondoskodásáért, hogy a templom helyrehozását lehetővé tették és az építkezését meg­gyorsították. A felszabadult Kína népe a béke mellett tüntet Sanghajban az elmúlt napok során közel egymilliónyi kínai a népi köztársaság és a világbéke mellett tüntetett. A munkások, az ifjúság, az asszonyok, föld­művesek és katonák csoportjai beláthatatlan hosszú sorokban közel 14 órán át vonultak fel. Ä béketüntetés Sanghaj történel­mében egyedülálló hatalmas ma" nifesztáció volt, amelynek során hitet tettek Mao-Cse-Tunk politi­kája mellett. A német demokratikus állam vezetői Csujkov tábornoknál Csujkov tábornok, a németországi szovjet katonai igazgatás főparancs­noka hétfőn délelőtt fogadta a né­met demokratikus köztársaság ideig­lenes országgyűlésének elnökségét. Dickman elnök és Grotewohl dezig­nált miniszterelnök beszéde után Csujkov tábornok kijelentette, hogy a szovjet kormány véleménye sze­rint a demokratikus német köztársa­ság ideiglenes kormányának megala­kítása összhangban áll a potsdami egyezmény határozatával. A szovjet kormány ezért elhatározta, hogy az ideiglenes német kormánynak átadja a közigazgatási hatalmat, amelyet ed­dig a szovjet katonai igazgatás gya­korolt. Az eddigi szovjet katonai igazgatás helyébe szovjet ellenőrző bizottság lép, amely ellenőrizni fog­ja, hogy teljesítik-e a potsdami egyességet és a négy nagyhatalom­nak Németországra vonatkozó egyéb közös megállapodásait. Londonban Franco megsegítése ellen tiltakoztak Londonban az elmúlt napokban tartották meg szokásos évi konferen­ciájukat a spanyolországi nemzetkö­zi brigád tagjai. A kiküldöttek egy­hangúlag elfogadták azt a határo­zatot, amely elutasítja az amerikai terveket. A határozat egyebek közt leszögezi, hogy Franco Spanyolor­szága napról napra erősebb bázisává válik^az amerikai imperializmusnak, amely veszélyezteti az egész európai demokráciát. A határozat felhívja az angol nép figyelmét arra, hogy az a diplomáciai és gazdasági segítség, amelyet a brit kormány a fasiszta spainj'ol diktátornak, Franconak nyújt, egyike azoknak a főokoknak, amelyek Franco uralmontartását le­hetővé teszik. A konferencia határo­zatilag követelte, hogy a brit kor­mány azonnal szüntesse meg kapcso­latait Francoval és nyújtson védel­met a spanyol köztársasági mene­külteknek. Holland-Indonéz tanácskozások Hágábaq Az úgynevezett kerekasztal kon­ferenciája Hágában közel másfél hó­napja tart már. A tárgyalásokon mindezideig eredményeket nem értek el. Az amerikaiak nyomására a két tárgyaló fél egy úgynevezett holland­indonéz szövetség és indonéz egye­sült államok megszervezésében álla­podott meg. Nem tudnak azonban dűlőre jutni a holland-indonéz alkot­mányt illetően, valamint abban, hogy Hollandiának milyen jogkör és feladat jutna e szövetségben. A hol­land lapok véleménye szerint nem valószínű, hogy e felmerült kérdése­ket a tárgyaló felek a konferencián megoldhatnák. A legégetőbb kérdés, I amely a tárgyalások során felmerül, az adósságok megtérítése. A holland kormány azon az állásponton van, hogy az indonézek fizessék meg mindazokat a költségeket, amelyek a gyarmati háborúval kapcsolatiján felmerültek Amint ismeretes, az in­donéz delegáció az amerikaiak nyo­másának hatása alatt már hozzájá­rult a terhek részbeni viseléséhez. Elintézetlen marad azonban egy há­rom milliárd aranyat kitevő összeg megtérítése, mely összegnek vissza­térítését a jövendőbeli indonéz álla­moknak kellene megtéríteniük. Fon­tos kérdést képez a katonaság kérdé­se is. A hollandok azt követelik, hogy Indonézia hadserege teljes mér­tékben függjön Hollandiától Ezért közös katonai igazgatás bevezetését kívánják. Minden erővel biztosítsuk a burgonya felszedését! Használjuk ki a traktorok teljesítőképességét A központi ellenőrző bizottság, va lamint az őszi munkálatok ellenőrzé­sére kiküldött kormánymegbízott je­lentése alapján a központi bizottság felhívja a népi közigazgatási szervé, ket, hogy gondosan ellenőrizzék a traktorok felhasználását és hogy fo­kozott figyelmet ford'tsanak a munka­kapacitás teljes kihasználására. Mert csak ezeknek gondos figyelembevéte­lével tudnak majd földműveseink az őszi mezőgazdasági munkákkal meg­birkózni. Az őszi mezőgazdasági munkák és a kapásnövények behordása október 7-ig a következőképpen alakult: Cseh- és Morvaországban a burgonya 75.5 szá­zalékát szedték fel, a cukorrépa 7.5 százalékát, a tervbe vett vetés 50.5 százalékát hajtották végre, míg a I szántási munkálatokat 31.6 százalék­ban valósították meg. Szlovákiában 7b.9 százalék területén fejezték be a burgonya felszedését, 17.7 százalék­ban a cukorrépáét, a vetési területek­nek 49.2 százalékát fejezték be, míg a megdolgozott szántási terület 30.1 százalékot tesz ki. A köztársaság te. rületén a burgonya 75.9 százalékát, a cukorrépa 9.7 százalékát szedték ki, a tervbe vett vetési terület 50 százalé­kán fejezték be a munkálatokat és a tadaj 34 százalékát ^szántották fel. Tekintettel arra, hogy még lelentó's az a burgonyamennyiség, amely fel­szedésre vár, szükséges, hogy a ked­vező időjárást a földművesek kellőkép­pen kihasználják és mielőbb befezzék a burgonyával járó munkálatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents