Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-06 / 150. szám, csütörtök

UJSI0 15)49 október « Dr. Brauner Iván: Hogyan védekezzünk n baromfipestis eiSen A baromfipestis a háború előtt hazánkban ismeretlen betegség' volt. Ázsiában és Afrikában régi idők óta pusztított a baromfiállományokban. Sajnos a második világháború sok más vészével, ezt is behurcolták Közép-Európába. Az 1941. évben hazánk területére behurcolt baromfipestis-járvány, baromfitenyésztésünket alapjaiban rendítette meg. Sok szó esett már erről az irgalmatlan betegségről, mely már igen sok baromfitartónak keresztülhúzta a számítását a sok-sok fáradsággal és kiadással felnevelt baromfiállományában. Pont éz a betegség érinti legjobban a munkást és kisrazdát, mert vidéken, de még kis városban is alig találunk olyan családott, akinek egykét tyúkja vagy csibéié re lenne B ezeknél az embereknél pótolhatatlan veszteséget jelent ezek elvesztése. Szlovákia tyúkállományát 1941 óta állandóan tizedeli a bnromfipestis. Ez •?! betegség rendszerint a tyúkfélék (tyúkok, pulykák, gyöngytyúkok és pávák) 'között okoz vesztesrgeket. de a fácŕnok is gyakran áldozatául esnek ennek a betegségnek. Ezzel szemben a vizibaromft (liba, kacsa) nem fogékony a baj iránt és még akkor is megkímélve szokott maradni, ha beteg tyúkfélékkel közvetlenül érintkezik. Tyúkfélékben a betegség szomnrkodással, étvágytalanságai kezdődik, ami rövidesen nagyfokú tompul tsággá súlyosbodik és igen gyakran ehhez még náthára emlékeztető tünetek is jelentkeznek. Az állatok sokat tiisszögnek, nem tudnak orrukon keresztül lélegzetet venni s emiatt fejüket és nyakukat fölfelé tartva, tátott csőrrel lélegzenek. Minden lélegzetvételnél furcsa sipogó, vagy szörtyögő hangot hallatnak. A tarai és az áll alatti lebenyek kékes, sötét szintiek, nagy részüknél hasmenés is jelentkezik s végül elhullanak. Sokszor az idegrendszer is megbetegedik, a betegségnek több napi fennállása után görcsök jelentkeznek, néha az egész izomzatban, néha csak egyes izomcsoportokban, más esetben viszont a fejüket mozgatják állandóan körbe, vagy támolyogva körbe járnak. Tyúktenyészetekben gyakran 80—90%-os elhullás is szokott lenni. Sokáig tehetetlenül kellett néznünk a felmérhetetlen veszteségeket, mert a tudományos intésetek nem foglalkoztak oltóanyag előállításával. A háboni befejezésével megváltozott a helyzet. Az élelmezési nehézségek világszerte megvoltak s minden elvesztett tojás, tyúk és csibe csak súlyosbította az ellátási nehézségeket. Egvs-.erre kezdett ekkor minden enrőppi orszár a betegség leküzdéséhez és használható jó oltóanyag előállításához. A földművelésügyi megbizottság elhatározta, hogy felveszi a küzdelmet a baromfinestis ellen. 1946 tavaszán enfem prml a feladattal küldött fel a OSR egyetlen nagy szérum termelő intézetébe, hogy tanulmányozzam át tüzetesen a betegség kórokozóiát és kezdjek kísérleteket oltóanyag előállítására a baromfipestis ellsn. így a poversníctvo megértő anyagi és a bratislavai intézet erkölcsi támogatásával hozzŕliezdtem a munkához. Egy és fél évi fáradságos, költséges és sok türelmet igénylő tanulmányozás és kísérletezés utón a munkát siker koronázta és még az 1947. évben elkészült nálunk a baromfipestis elleni oltóanyag. A jó eredménnyel elvégzett laboratóriumi és a kinti fertőzött vidéken végzett próbaoltások után az egészségügyi minisztérium engedélyez-e az oltóanyag forgalomba hozatalát. Azóta már sok millió tyúkot és csibét oltottunk be ezzel a nálunk termeit oltóanyaggal és milliárdokat érő értékeket mentettünk meg a biztos pusztulástól. Ahhoz, hogy ettől a rettenetes betegségtől országunk megszabadul jon, nem elégséges csupán az, h o ír v van jó oltóanyagunk, ehhez még az egész baromfitartó közönség megértése, Jóakarata és közös munkája szükséges, mert csak igy tudjuk leküzdeni a bete«*sé<ret és megmenteni szép és értékes baromfitenyésztésünket. T'idom, h o TV a baromfitenyésztő I r.rn a vészmentes állományok védőoltásának megnyerni. de remélem, hogy a különböző felvilágosító és oktató előadások és cikkek, végül is sikerre fognak vezetni. E sorokat is azért írom. hogy ismereteimmel és gyakorlati tapasztalataimmal a pestis elleni küzdelemben a baromfitenyésztő közönségnek segítségére legyek. Az oltástól csak akkor várhatunk biztos és jó eredményt, ha megfelelő időben és a megkívánt módon alkalmazzuk. Ha rsak úgy fej n lkül és felületesen oltunk, illetve oltatunk, úgy a jó eredmény elmarad. Célunkat csak akkor fogjuk eiérni, ha a betegséget megel'ízzük és baromfiállományunkat rrég a betegséjr kitörése előtt védetté tesszük a betegséggel szemben. Ezért kell céltudatosan és tervszerűen felvenni a küzdelmet. Az oltó anyag csak az oltásfii számított 14 nap után éri el teljes hatását, ami annyit jelent, hogy az én baromfim csak a beoltňs után eltelt két hét mrlva ellenállóképes a pestissel szemben. Tehát, ha én akkor oltatok, mikor a vész már az udvarban vmt. niin'ien fáradságért és költségért kár. A pestis 6—7 nap alatt végez az álattal, így, mire az oltóanyag kiváltaná a hatást, addigra már nincs baromfi az udvarban, s ha ilyen esetben mégis oltás történt, természetesen a baromfi épnen ú TV elhull, mintha nem lett volna oltva. A »jó« baromfitartó erre azt mondja: „többet nem oltatok mert n'ncs értelme, nem ér az oltás semmit, beoltattam a tyúkjaimat és mégis mind elhullottá I<*aza van annyiban, hogy beoltatta és mégis elhullottak, de nem azért, mert az oltóanyag pem jó, hanem azért, mert már későn oltatott. Nem volt meg az elégséges idő. iwv az oltóanyag kifejthesse védőhatása t. Eegfontosabb elv, hogy ne gyógyítani akarjunk, hanem az egészséges állományt megvédeni a betegségtől. Az wrési mai orvosi és ál'atorvosl tudomány erre törekszik, az egészségeseket védeni a bajtól: így az első és legfontosabb dolog az oltásnál az, h o-"y akkor oltassunk, mikor még állományunk mentes a betegségtől. A második fontos kérdés, hogy mikor oltassunk hogy az oltás a legeredményesebb legyen. Az oltásra a legalkalmasabb Idő a november, december és a január, amikor a baromfiudvarban már csak tenyésztésre szánt törzsállatok vannak és a baromfipestis járvány általában enyhülőben vagy sziinőben van, a toiáshozam kiesi, az oltási reakció átmeneti toiásesökkentff hatása tehát nem számottevő. Ilyenkor már ráér a gazdaember is a baromfival foglalkozni, mert a mezei munka szünetel, az állatorvosnak is ebben az időben van a legkevesebb dolga. Az első oltás 4—5 hónapra védi a baromfit n baj elVn. de ha már a baromfi oltva volt és 4 hónap múlva újra oltatom, tehát másodszor, a második oltásnál már a védettség meghosszabbodik 7—8 hónapra. így ha az első oltást november és január hónapok közötti időben végezzük, a második oltást március és május között, akkor a baromfi egy évre szóló védettséget kap. Ha minden baromfitartó minden egyes baromfiját 2 éven keresztül igy beoltatná, úgy országunk hamarosan mentes lenne a baromfipestistől. Sajnos azt, hop-v mindenki és minden egyes harop^'át így oltassa, nálunk lehetetlen dolog elérni, mert maradi és bizalmatlan állattartók voltak, vannak és lesznek. E soraimat nem is a maradi és hitetlen baromfitartóknak szántam, hanem azoknak, akik hisznek az orvosi tudományban s akikre a közmondás ls vonatkozik, hogy »segits magadon, megsegit az Isten.« Ezért neok, akik komolyan foglalkoznak baromfitenyésztéssel és nem akarják, hogy szorgalmas munkájukat a baromfipestis pár nap alatt tönkretegye, fogadják meg jó tanácsomat: oltassák be szárnyasaikat most az ó'sszi hónapokban, de kivétel nélkül, minden darabot, mert ha az állományban oltatlanok maradnak, ezek a pestissel megbetegedve ismét csak megfertőzik az udvart és az állandó fészke lesz ennek a fertőző betegségnek. Az oltást április hónapban ismételjék meg. Igy az állományuk egy évig mentes lesz a betegségtől és a kétszer oltott tyúkok tojásaiból kikelt kis csibék is öröklik, kb. 6 hétre az immunitást a pestis ellen. 6 hetes csibéket azután már lehet oltani. Így egy kis fáradsággal és kiadással könnyen és biztosan megszabadulhatnak a baromfipestistől. EGRI VIKTOR: SOVANKA ES AZ ATOMBOMBA István: Jó estét, gazduram. S o v á n k a : Adj Isten, Pista. Szeditek már a répát? István: Hétfőn tán nekilá" tünk. Jó tett az a kis eső a föd nek. S o v á n k a : Láttam a te tábládat. Jó termésed Ígérkezik. Hány mázsával számolsz? István: Ügy hetvennel azon a félholdon. S o v á n k a : Nem lesz az sok, öcsém? Száznegyven mázsa egy hódra. Annyi még az államin se lesz. István: Megadtam én a fődnek, ami kellett. Kivált az egyeléssel nem volt hiba, az is idejében meglett. S o v á n k a : Azok a tacskók segítettek, ugyi? István: Deákok vótak azok, gazduram. Igen rendes gyerekek. Elmeséltem magának akkor, miket mondott nékem az egyik szöghajú ... Nem fáradság ne" künk ez a munka ... Azért csináljuk, hogy a maga kisfiának karácsonyra több cukorja legyen. Nem az ő cukorjára gondolt, de a fiaméra, aki akkor a világon se vót. S o v á n k a : Emlékszek, elmondtad. István : Most is itt van előttem az a szeplős piros képe. Es egészen maszatos volt, úgy beleizzadt a nagy igyekvésbe. Most is bánom, hogy akkor meg nem csókoltam kétfelől azt a maszatos orcáját. Sovánka? Mért nem tetted meg akkor? István: Hogy miért nem? ... Tudja, Sovánka uram, úgy van vélünk egykori szegény parasztokkal, zsellérek gyerekeivel, hogy mink nem igen csókolódzunk. Nem emlékszek én arra, hogy az édesapám valaha megölelt vóna. Pedig nem volt kemény ember, csak az a rettentően sok robotolás rakott kérget a szívére. Nem mutathatta a jóságát, csak a szeme simogatott néha. Abból a simogató szeméből éreztem, hogy szeret minket, gyerekeit. Az a nehéz élet csak hajszolta örökké, nem tellett egy meleg szóra, ölelésre. Sovánka: Láttam, nálad többre telik. I-stván: Többre hát, mert a mi életünk már nem olyan kemény. Nagy dolog ez, Sovánka uram, hogy mi kisemberek tudunk már egyszer-másszor megállni, egy kicsit eltűnődni. Sovánka: Eltűnődni? Ugyan min kell néked tűnődni, öcsém! István: Hát azon, hogy végre ilyen szép békességben élünk. Megállunk, szemlélődünk, visszanézünk, milyen embertelenül rossz is vót a múltban, hogy a magamfajtáknak a neve örökké csak hallgass vót. Az urak komandiroztak vele, ő csak dó* gozhatott rogyásig — egy falás kenyérért, néhány rongyért, de emberszámba nem vették. Sovánka: Ezt a bús nótádat hallottam már nem egyszer. Mért fújod el újra? István: Jó ez, gazduram... így idézgetni a multat. Mert antul melegebben simogatja az ember szívét, ha aztán előre néz. És elgondolja, milyen is lesz a holnap. Sovánka: Hogy milyen lesz, azt elárolhatom néked. Hát munka lesz és megint munka. Gond lesz és megint csak gond! István: Avval nem mondott nagy újságot, gazduram. Hát persze, hogy munka lesz benne és gond is ... De ehhez a munkához, meg a gondhoz, amit felemleget, van énnékem egy kis hozzátennivalóm. Sovánka: Mondjad csak öcsém! István: Mink magunkfajták a munkát azelőtt csak robotnak emlegettük. Mindig csak a terhét, a keserűségét éreztük. Sovánka: Ügy gondolod, hogy ha magad gazdája vagy, más az íze a munkának? Hogy ezentúl mán tiszta öröm minden munka? István : Megálljon, gazduram! Hát nem kicsiség, hogy öröm párosul a munkához, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy tudom már a munkám értelmét és célját. Sovánka: Aujnye, de dagadósan monded. Minek kerítesz olyan nagy feneket a dolognak. Mindig vót a munkának célja és értelme. István: Ha vót, hát számlálja csak elő! No, mondja csak, sorolja fel sebten! ... Hogy mindenki gyarapodott, hízott rajta, csak éppen az nem, aki a nyakába vette! Sovánka: Te mindenbe belekevered a politikát? István: Ha maga ezt „politikának" érti, hát akkor az, politika, mégpedig igen érthető, akár az egyszeregy. Sovánka: Fejezd be, öcsém! ... Hát mi is az a lényeg? Tán, hogy a gyerekedért dógozól? Minden rendes ember ezt tette azelőtt is ... A családjáért élt, azért dógozott... Oszt ha megtette, nem verte nagydobra, nem is harangozott véle. István: Nem ismerek magára, gazduram. De fel van vág va a nyelve! Sovánka: Tán nincs igazam? Vagy néked tán az a te „közösséget", a szövetkezet, az elvtársak fontosabbak, mint a porontyod és a Zsófit? István: Ne siessünk úgy, gazduram! Hányszor magyaráztam magának, hogy abban a közösségben benne van az én kis porontyom, a Zsóf'm, de még a többi gyerek is, akik csak jönnek. Sovánka: Te csak tervelj, csak ábrándozgass, ha néked ez jól esik. Oszt meg ne üsd nagyon azt a hátsódat, ha nagyot találnál esni! István: Honnan? Tán az egekbül? A maga Flóris Vendel komája taszajtana le onnan? Sovánka: Sokkal nagyobb urak! István: Ejnye, de titokzatos lett egyszerre. Miféle nagy urak, akiknek én Kerekes István hat holdas kisgazda szálka volnék a szemükben. Sovánka: Nemcsak rólad van szó, öcskös. István: Ahá, kezdem érteni!... Tehát azokról a milliókról, akik már pedzik a lényeget és célt látnak abban a szabad kenyeres, békés, építő, szép éle tünkben és még szebbről mernek álmodni. Sovánka: Van elég süntl" valód, hogy magadtól gyüttél rá! Látod magadtól is, hogy vannak hatalmak, amik megálljt in tenek. István: Miféle hatalmak? A Trumanékat érti, meg a nagyhasú gazdáit, az embernyúzókat? ... És ha mink nem nkarunk megállni? Mert nékünk egy csöpp kedvünk sincs, ho"" v'SZszaforgatni engessük az idő kerekít. Sovánka: Nem fognak engedelmet kérni tőletek! ... István: Ezzel a mesével ki beszélte teli a fejit? A Pintér Ákos komája? Sovánka: Bárki mondta, eltanálta az igazságot. .. Ha iem paríroztok, gyün a háború! István: Püff neki! Trará, trará, bum! Gyün az atombomba! Sovánka: Ne vigyorogj, öcsém ... Akinek családja van, csak ettől retteg, a háborútól. Nem tréfa ez, fiú. Én átéltem kettőt, a harmadikból nem kérek. István: Mondok én magának valamit, Sovánka uram. És ez inkább a Flóriséknak, a Pintéréknek, meg a többi kulák komának szól, akik jól megbújnak ott valahol hátul és magát küldik előre puhatolódzni azzal az ostoba meséjükkel? Miért nem jönnek ők egyenesen — ezek a zsíros patkányok? Sovánka: Mit akarsz tőlük? István: Azt, hogy magát és a többieket ne butítsák többé! Tartsák meg magunknak az ostobaságukat és ne osztozzanak rajta. Bízzanak ők csak egyedül abban a „harmadik háborúban" és a többi félkegyelmű mesében! Sovánka: Ügy gondolod hát öcsém, hogy háború nem lehet? István: De nem ám! És ha az igazat tudni akarja, hát azok az imperialista uszítók, azok a nagyhasúak se hisznek többé benne. Mert azt a nagy tromfot, az atómbombát kiütötték a kezükből. Sovánka: Hogy a szovjetnek is van belőle? István: Nemcsak van, de régen volt... 1948 óta. De nekik jobban esett két esztendeig süketnek tetetni magukat és tovább készülődni a háborúra. Sovánka: Miért tették \H6na? István: Hogy tovább zsebelhessék a profitot, a hasznot. A szovjet meg azalatt tovább hirdette és építette a békét. Lássa, ez az ő nagysága. Bírni azt a nagy erőt, ami náluk nem a rombolás, hanem az építés szolgála" tában áll... Nem a Trumanék, de ők és mink is szervezzük és hirdessük a békét, az építést. Lássa ez a különbség a két világ közt, az egyik háborúra uszít, a másik békét épít. És győzni csak az tud, amelyik a békét akarja. Mert a béke, az igazság, az építés, az ízesebb kenyér, az erö, az egészség a mi boldogságunk és gyermekeinké. A maga boldogsága és az unokáié is, Sovánka uram. Sovánka: De szépen mondtad ezt, fiú! István: Ne a szépet érezze ki belőle, de az igazat! Rá fog jönni maga is, Sovánka uram, hogy könnyebb az igazságnak szolgálni, mint a hamisságnak és gonoszságnak. Sovánka: Mért az én fejemre olvasod ezeket, öcsém... István: Ha már úgy érzi, hogy nem magát illetik, hát adja őket tovább a csahosainak, a Flóriséknak és Pintéréknek. Sovánka: Megteszem én, öcsém. Nem kell engem kétszer biztatni.