Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-29 / 170. szám, szombat

1949 október 29 HJA EHRENBURG: M STÚ A Ml ESKIINK (A neves szovjet író cikkét a Pravda nyomán kivonatosan közöljük.) EZ A KORAÖSZI NAP a Béke Napja. Mély értelem és jelentőseg rejlik e szóban. A gabonát betakarítottuk és kicsépel lük, leszüreteltük a vastagíürtü sző.őt, leszedtük a nehéz almákat. A munka gyümölcse az embert a béke nagyszerű értékelre em.ékeztetí és ezt az értéket most falánk és gonosz emberek el akarják rabolni tőlünk. Tiszta őszi napokon az ég különös magasnak, a csend különös beszédesnek tűnik, minden eimeiyedésre es gondolkodásra késztet bennünket. Ma kerek e világon az emberek újra kifejezést adnak ragaszkodásuknak az élet legegyszerűbb és legelső javához: a békéhez. Mily jó, hogy zöldéi az őszi vetés, amelyet nem taposnak el a páncélosok. Mily jó, hogy a város e koraőszi estéjét villanyfény árasztja el és az ablakok nem vakulnak meg a riadójel vonításától. Mily jó, hogy a hajlottkorú anya nyugodtan várva fiát, vacsoráról gondoskodik, s hogy élete alkonyát nem sötétíti el egy szörnyű hírt hozó levélhordó. Ezen a napon a világ minden helyén az emberek szeretettel és aggódva ejtik ki ezt a szót: „Béke". Burgundia parasztja megkóstolja új borát, de ennek az új bornak keserű a mellékíze: gonosz hirek, mint a köd, úgy borítják el a francia városokat és falvakat. A szicíliai napszámos ralolva szedi az olajbogyót, édesen szagos a bogyó, de az énekszó torkára fagy: hozzá is elértek a sötét hírek. Az szicíliai napszámos dalolva szedi az növeszteni, úgy kell ápolni, hogy táplálja az embert, de a szicíliai úgy érzi, hogy mindez hiábavaló. Wells bányásza hazatérve a tárnából, hallja, hogy fia az egyszeregyet tanulja és a bányász hirtelen elkomorul és méltatlankodva dobja el magától az újságot: nrért ad ő vén Angliának fényt és hőt, miért nevel gyermeket ? Nagy és hatalmas a szovjetek földje, a mi népünk nem fél a vihartól, de Örményország hegyi falvaiig, a sarkköri telelőkig, az obszervatóriumok csillagászáig és tengereink halászáig elérnek az Amerikában most uralkodó megdöbbentő és embertelen mozgolódás hírei. A Penza városi diákleány Radiscsev könyve fölé hajol és a nemes szavaktól megdobban a szíve. Mit neki a Standard Oil részvényeinek kurzusa, Dulles, vagy Churchill beszéde! Lelke tisztasága védi őt attól a világtól, amelyben az emberek életét, verítékét, könnyét és vérét krétával jegyzik a börzék fekete tábláin. De ez a diákleány jól tudja, hogy Dulles és Churchill beavatkozik az 6 sorsába, vesztét akarja, aminthogy vesztét akarja millió és millió orosznak és angolnak, franciának és amerikainak is. A tambovi terület erdősítési állomásán egy öreg agronómus gyengéden szemlélget; csemetéit. Ö már nem éri meg, amikor ezek árnyas fákká nőnek, de mint nagyszívű ember, annak a népnek él, amelyet ő sohasem Iát majd meg Tanulmányoz^ a fák életét, betegségeit, biográfiáit, gyümölcseinek ízét, m.nden fáról akár könyvet írhatna. Mintha semmi köze se lenne Bradley tábornok tevékenykedéséhez, vagy a butolin nevű méreggel való kísérletekhez. De tudja, határozottan tudja, hogy a távoli barbárok csápjai az ő csemetéi falé is nyúlnak. Ugyan ki értékelné jobban a békét, mint a szovjet ember? Ki gyűlölhetné erősebben nálánál a háborút? Hiszen nem hallomás után. nem ostoba filmek révén, nem a „Daily News" hetvenkedő tudo ítója nyomán ismertük meg a háborút Mi harcoltunk és úey harcoltunk, ahogy még senki a világon. * AZ AMERIKAIAK nemrég mutatták be a „Véletlen hős" című filmet Ebben egy katona a főszereplő, akit betegség m

:att elbocsátottak a szolgálatból. Amikor haza kellett térnie, egy másik katonától katonai kitüntetést kért kölcsön. A földijei hősnejí tekintették: íme, ő nyert

e meg a háborút. Valahogy nagyon hasonlítanak némely hadseregek ehhez a véletlen hőshöz, aki idegen hőstettekkel és idegen győzelmekkel dicsekszik. Mj megnyertük a háborút, mert gyűlöltük a háborút. És miután győztünk, boldogan cseréltük fel a hangzatos hadi jelentéseket szerény közleményekre, amelyet főzőedények gyártásáról, a répatermésről és az új tanév előkészítéséről szólnak. Ami a véletlen hősöket illeti, azok a háború évei alatt békésen üldögéltek a tengeren túl, de amint bekövetkezett a béke, már új háborúról beszélnek. Amerikai újságokban nem egyszer láttam térképeket, amelyek azt ábrázolják, hogy mely szovjet és más városokat készülnek bombázni a légi kalózok. Most az amerikai ragadozók le akarják taposni a normandiai kerteket, amelyeket a háború már néhányszor letaposott. Ezért van, hogy a béke napján franciák és lengyelek, csehszlovákok és norvégek, magyarok és dánok, románok és belgák, európa összes népei velünk egyuti mfct>atkczzait azw^at az embereket, akik egy szörnyű, új háborút készítenek e.ő. A világ népei nem diplomaták. A népek a Béke Napján azt ismételgetik: legyenek átkozottak azok, ak.k új haoorura gondolnak, számunkra nincs elnézés és nincs kegyelem. Átkozzák őket azok az amerikaiak is, akik már ké pesek arra, hogy lássanak, gondolkozzanak és megértsék a dolgokat. Hiszen tisztán áll minden józaneszű ember előtt, hogy ha az amerlkair.k kezet emelnek Európára, akkor a háború átrepüli, átúsza, átlépi az óceánt. Az amerikaiak jó. tennék, ha alaposan gondolkoznának házaik, almafáik és gyermekeik sorsáról... Tudom, hogy az egyszerű amerikai nem részese a szenátorok, tőzsdeüzérek, újságírók háborús uszításának. Ez az egyszerű amerikai megkeres ennyi és ennyi dollárt, játszik a gyermekeivel, futballmérkőzésekre vagy moziba jár és a világ legbékeszeretőbb emberének tartja magát. Hát csak gondolkozzék a Béke Napján saját sorsáról. Mert az ő nevében kötik meg a háborús paktumokat. Az ő pénzén fegyverzik fel a bérbevett hadseregeket, öt akarják elszakítani gyermekeitől, futballjától és mozijától, hogy a halál karjaiba kergessék. Ma még hallatja szavát: „Nem!" — ma még meghallgatják az emberi szót. Ne várják be azt az órát, amikor az ágyúk kezdenek beszélni. • AZ ÜZLETEMBEREK azt akarják, hogy mások harcoljanak érettük. Európa ősi és nagymultú országait kiskirályságukká akarják változtatni. A „Monde" című francia újság annak a francia kormánynak a félhivatalosa, amely az amerikaiakból és az amerikaiak számára él. De még ez a „Monde" is felfigyel íme, mit írt ebben z újságban Mor i s Duverger a szabványos amerikai bussinesmen-ről: „Át van itatva az amerikai ipar, amerikai erkölcs, amerikai filozófia, amerikai életforma magasabbrendűségének abszolút hitével. Ugyanakkor megveti az elfajult és számára érthetetlen óvilágot.. . Az a szándéka, hogy Európában felépítse saját gyárait, kiaknázza termé szeti javait és ezekből törvényes has nokat csiholjon ki magának. Haj.andó átnevelni Európa népeit, amelyek megtarthatják benszülött erkölcseiket, ugyanúgy, mint a néger Libéria állampolgárai. Ennek az üzletembernek politikája — a központi és délamerikai köztársaságok yenki diplomatáinak módszereit akarja rákényszeríteni az egész világra" ... Ezt nem én mondom, nem is a francia kommunisták mondják, ezt Schuman úr újságja mondja. Ugyan ki insmerhetné alaposabban náluknál az amerikai erkölcsöt? ... Fegyvereket küldenek Nyugat-Európa országaiba, abban bízva, hogy a sansculotte-ok utódai a Standard O.l testőreivé válnak, hogy Garibaldi unokái a Wall Street éjjeliőreivé lesznek. Elfelejtik, hogy a fegyver visszafelé is elsülhet és hogy a katona lelkiismeretét követheti, nem pedig a tengerentúli businessman-ek parancsát. Amerika uralkodói a háború előkészítése közben napról napra hangoztatják békeszeretetüket. Azt magyarázzák, hogy atombombás repülőgépjeik — galambok, amelyeket olajággal díszítenek. Esküdöznek, hogy csak azért készülnek a háborúra^ hogy boldoggá tegyék az emberiséget. De az új háborúról csak azok álmodoznak, akiknek hasznos a háború, akiknek számára a szétbombázott város — nem emberek pusztulása, nem tragédia, hanem osztalék és a részvényárfolyam emelkedése. A „Los-Angeies Daily News" cima újság nemrégiben ezt írta: „A főleg Dél-Kaliforniában összpontosított repülőgépipar kétségtelenül sokat nyert a hadvezetésben és hadvezetők terveiben nemrég beállott változások következtében. De lehetséges, hogy az oroszok részéről most megindított bekeakció elgáncsolja ezt a nyereséget." Elképzelhetünk-e őszintébb szót Csak hadd beszéljenek az Egyesült Nemzetek nagygyűlésén arról, hogy félnek az oroszoktól, hogy az oroszok háborúra készülnek. Valójában azért félnek az oroszoktól, mert az oroszok békét akarnak. * AZT MONDJÁK, hogy a szovjet nép fenyegeti Amerikát és NyugatEurópát. Ugyan mivel fenyegetjük őket? Talán azzal, hogy megmentettük őket Hitlertől, azzal, hogv embereink életre-halálra védelmezték Sztálingrádot akkor, am.kor ők a véres ütközet leírasait Olvasgatták? Talán azzal fenyegetjük őket, hegv helyreállítjuk a szétrombolt városokat, hogy erdőket ültetünk, könyveket írunk? Még s-chasem hallottam, hogy valaki közülünk ezt kiabálta volna: „Bombázzuk szét New Yorkot." „Semmisítsük meg Washingtont." Sohasem láttam még u'sagja.nkban a San Francisco, vagy Boston elleni támadás leírását, szovjet emberek sohasem beszéltek nekem gyűlölettel az amerikai népről, nem is beszélhettek, mert ilyen gyűlölet nem létezik. Mi gyűlöltjük azt a néhány embert, aki milliókat és milliókat akar elpusztítani — és nemesek a mi városainkat, hanem Franciaország és Anglia városait is romhalmazzá akarja bombázni. Ma, vagy holnap ezeket az embereket az amerikaiak is gyű.ölni fogják. Azt mondják, hogy mi a békét politikai és lelki befolyásunkkal veszélyeztetjük. Arra hivatkoznak, hogy a kommunisták száma mindenütt egyre növekszik. De a nagy gondolatokat, eszméket a határ- és vámőrök sohasem tudták megállítani. Vájjon Voltaire és a francia enciklopédisták nem játszottak-e óriási szerepet Európa összes országainak eletében. Vájjon az 1848-as francia forradalom megállt-e francia külvárosoknál? Vájjon Marx Károly müvei nem változtatták-e át azoknak az országoknak arculatát, ameiyekneK ö nem volt szülöttje? Miért gondolják akkor az amerikai háborús uszítók, hogy a kemmunista eszmék terjedése a szovjet diplomácia tevékenységének következménye? Természetes, hogy a világ minden országában o'vassák mostanság Sztálint és az is természetes, hogy az amerikai hivatalnokokon kívül senkinek sem jut eszébe tanulmányozni Mr. Truman beszédeit. * NEM MI FENYEGETJÜK ŐKET, hanem a kor. Maroknyi amerikai megértve, hogy napjai meg vannak számlálva, a háborúról álmodozik, mint egyetlen menekülési lehetőségről. Ök nemcsak félrevezetik, megcsalják honfitársaikat, de vértöi c-epegő beszédjeikkel az őrültségbe kerget.

k őket. Az idő azonban majd végetvet ennek az őrületnek. Itt az ideije, hogy egyszerűen emberi módon, a gyermekét védő anya meggyőződésével nyugodtan és határozottan megmondják nekik: Álljatok meg! A világ pusztulása nem ment meg benneteket. De ha megtesz;1ek az első lépést, ha a gonosz és förtelmes beszédekről áttértek a tettre, a népek fognak ítélkezni felettetek, az összes anyák, az őszes kőművesek, az összes földművesek. A Béke Ncpján mondjuk nektek: Gondolkozzatok! Mi nem alszunk, mi figyelünk, mi minden mozdulatokat szemmel tartjuk, megakadályozzuk, hogy fölemeljétek kezeteket és kiverjük kezetekből a kést. Gyermekeink nőn: fognak. Aimafáink nőni fognak és mi ünnepélyesen megígérjük: Megvédjük a békét, a békét mindenki számára, a gyermekkacagás, a búzaszem és a virágok békéjét. A Daily Telegraph bemutatja Jugoszlávia súlyos gazdasági helyzetét B ÖNTŐ PILLANATOK A konzervatív Daily Telegraph kiküldött levelezője hosszú cikket ír jugoszláviai tapasztalatairól. Az angol ujságiró megírja, hogy a zágrábi árumintavásáron semmit sem lehetett vásárolni, mert csak mintákat állítottak ki. Jugoszláviában az új gyárakban nincsenek gépek. A teherautókhoz nincsenek alkatrészek. A zabionicai vizierőmüvekhez hiányoznak a villamos áramfeilesztő berendezések. Kokszhiány miatt nincs acél. Üj-Belgrádban túlméretezett hivatalnokvárost építenek olyan fényűzéssel, amit gazdagabb ország sem engedhetne meg magának, és közben az utcákon mindenütt a nélkülözés nyomasztó jeleit látni. A nép kopott ruhában jár. Az üzletekben silánv. szegényes az árukészlet. A boltok előtt hosszú sorokban órák hosszat ácsorró tömeerek gyakran még szűkös fejadagjaikat sem kapják meg. A Tatran könyvkiadó kiadásában megjeleni ,J5 z í ál in' gyűjteményes életrajzból. Hároui ura v o-t éjid ulan. Iván Gora ajtóórséget áiit a Szmoinij pa.olában. iMapkuzben a hosszú ío.yo sóra rengeteg havat horiak be. A mennyezeten imbolygott a lámpás. Csend volt. Az ujjak ráiagycak a puskara. Len.n elvtárs ajtajánál az emoer joi-.aK

.aslg gondolitoona

t örségben. Nagy dologba fogtak ök: az országot kiemelnj az írástudatlanságból, minden hata.mat, az egész íöiuet, az összes üzemeket, az ország minden gazdagságai a dolgozó kezebe adni!... Na^pa. a nagy forgalomban az ember ezt könnyen elhitte, ujszaka azonban a hűvös folyosón kétsegek tegták el... Az út nagyon hosszú, Eieg erőnk leaz hozzá, e^ég -esz hozzá az élet? Iván Gora értelme, agya hitte ezt. Ám a teste, amely a vékony bei;tcs ben reszketett, mint a nyárfalevél, ellenkezni kezdett. Zsebében lev, frissen sült kenyér illata csiklandozta orrát, torkát ingerelte, de Iván Gora nem akart enni őrségen. A távolból hallotta, hogy valaki a harmadik emeletről a kőlépcsőkön ereszkedik alá. A folyosón egy ember sötét alakja jelent meg, vállán átvetett subával. Az ember türelmesen lépkedett, szőrmesapkás fejét lecsüggesztette és kezelt nadrágzsebébe dugta. Amikor egészen közel jutott, Gora Iván széles mosolyra húzta száját. Amikor erre az emberre nézett, elmúlt minden kétsége. Az ajtóban megforgatta a kulcsot és így szólt: — Átfázott, Vladimír Iljics, talán melegedni jött? Lenin először hűvösen nézett Ivánra, később melegebben tekintett rá és homlokán összefutottak a ráncok. — Ilyen felületesség — tette kezét az ajtó kilincsére —, nem lehetne találni szerelőt, aki megjavítja a teléfont? — Most nem találunk szerelőt, Vladimír Iljics. Engedje meg, hogy én megnézzem. — Igen, igen, nézze csak meg, kérem. Gora Iván puskáját agyával a kövezetre csapta és Lenin mögött belépett a nagyon magas fehér, meleg szobába, amelyet a mennyezetről függő csillár világított meg. Azelőtt (amikor a Szmoinij nemesi lányok intézete volt) nemes hölgy lakott itt és ami utána maradt, az most is itt volt. Az egyik sarokban tükrös szekrény, a másikban tálalószekrény, kopott zsöliyék a kopott dívány mellett, tovább alacsony fehér spanyolfal, amely mögött két vaságy volt, ezekben aludtak Vladimír Iljics és Nagyezsda Konstantinovna. A női asztalkán telefonkészülék. Vladimír Iljics a harmadik emeleten dolgozott, ide csak éjszaka jött melegedni. Az utolsó időben azonban gyakran éjszaka is fennmaradt, karosszékben ülve az asztal mellett. Gora Iván a puskájára támaszkodott és kezébe fújt. Vladimír Iljics a díványon, az asztal mellett átnézte a teleírt papírlapokat. Fejét fel sem emelve, csendben kérd;zte: — No, mi van a telefonnal

7 — Mingyárt megjavítom. Semmi, sem lehetetlen. Vladim r Iljics elhallgatott, majd újra kezdte: — „Semmi sem lehetetlen" — mosolyogta el magát, felkelt és kinyitotta a tálaló ajtócskáit. A polcon csupán két piszkos tányér és két korsó volt, de még egy karaj száraz kenyér sem. Csak februárban jött hozzájuk egy öreg nénike, hogy háztartásukról gondoskodjék. Addig rendszerint egész nap nem ettek semmit: egyszer nem.volt idejűk erre, máskor m*;g nem volt mit enni. Lenin bezárta a találó ajtaját, vállat vont és visszatért a díványhoz, papírjai közé. Gora Iván csak hajtogatta fejét: „Ejnye no, micsoda dolog ez: éhes vezer, ez bizony nem illik". Zsebéből óvatosan kihúzott egy darab rozskenyeret, kettétörte, másik felét ismét visszadugta a zsebébe, óvatosan az asztaihoz lépkedett, szélére tette a kenyérdarabot és megint elkezdett babrálni a telefonkészüléken. — Köszönöm, — mondotta Vladimír Iljics zavart hangon. Tovább olvasott és lassan tördelte a kenyeret. Az ajtó, amely az előszobába vezetett, ahol azelőtt a leányok mosdói voltak és ahol még ma is ott álltak a mosdók, az ajtó lassan kinyílt, feketehajú ember lépett a szobába és csendben Lenin mellé ült. Keze t térdei közé szorította. Bizonyára szintén átfázott a bő. fekete blúz alatt. Fekete szemeinek csillogó bogarát úgy emelte fel, mint az az ember, aki a távolba'néz. Szájára bajusz árnyéka esett. — Trockij álláspontja ez: A háborút ne folytassuk és békét se kössünk. — Sem béke, sem háború, — mondta tompított hangon Vladimír Iljics — sem beke, sem háború! Miféle nemzetközi politikai demonstráció ez.' ts a nemetek ezalatt Urkunkba harapnak. Mert védelemre még nem vagyunk felfegyverkezve . a demonstráció nem rossz doiog, de tudni kell. mit kockáztatunk vele ... (Ceruzájával kopogtatott a teieírtpapirlapokon.) A forradalmat kockáztatjuk ez^el. És ma a világon n nesen fontosabb ügy, mint a mi forradalmunk. Homlokát ráncok lepték el, arccsontja kivörösödött a felháborodás leküzdésétől. Ismételte: — Az emberiség történelmében nem volt nagyobb és jelentékenyebb esemény. Sztálin a szemébe nézett Ugy látszott, min.ha a gondolatait olvasná. Lenin homloka kisimult és lapozni kezdett a teleírt papírok között. -—• A másik álláspont: nem békét, de forradalmi háborút!... Bizony, bizony! • .. Ezek a mieink. A mi úgynevezett baloldallaink... — Fürkészve nézett Sztálinra. — A „baloldaliak" úgy vagdalóznak a papírkardokkal, mint az őrjöngő burzsujok... Forradalmi háború ... És a paraszthadsereg, amelyet kegyetlenül megtépett a háború nem egy hónap alatt, de az első vereségek után egy hét alatt elvetné a munkáskormányt és a németekkel a békét már nem mi kötnénk meg, hanem a másik kormány, valam; hasonló, mini az eszer-micsernov tanács. Sztálin röviden, keményen bólintott s le nem vette csillogó szemeit Vladimír Iljics Leninről. — Háború a németekkel! Ez kellene az imperialistáknak. Az amerikaiak 100 rúbelt ígérnek minden vöröskatona koponyájáért... Nem, becsületszavamra nem, ez nem mese... A főhadiszállásról küldött sürgöny ezt mondja (Vladimír Iljics felvonja szemöldökét és zsebéből táviratszalagot húz elő): Csonttal, hússal együtt — 100 rúbel. Csicsikov többet adott a lelkekért... Mi nem csupán a proletariátusra támaszkodunk, de a legszegényebb parasztságra is ... A mostan; helyzetben ezek egész biztosan eltávolodnak azoktól, akik folytatni akarják a háborút... Mi, ördög vigye őket, sohasem adtuk fel a védelmet, (Vidám és értelmes, fürkésző és világos szemeivel társára nézett). A kérdés csak az: hogyan védjük a mi szocialista hazánkat .., Valami papírlapot vett elő és olvísni kezdett: — A breszt-litovszki béketárgyalások ebben a pillanatban — 913 január 20-án -— tejesen nativi'á íra juttatták, hogy a német kormányt teljesen ha.amiaba kerítette a k .onai párt, amely tulajdonképpen i. ér ultimátumot adott Oroszorszá*iak... Ez az ultimátum így hangzik: V'gy további háború, vagy annek sziós béke, vagyis béke olyan feltételekkel, hogy átadjuk nekik a mi összes elfoglalt területeinket, a németek -negtartják azokat a vidékeket, tmslyeket elfoglaltak és hadisarcot vetnek ki ránk (külsőleg m.nt a foglyok élelmezéséért járó fizetséget) körülbelül 3 milliárd rúbel összegben, néhány éves fizetési határidővel. Oroszország szocialista kormányának halaszthatatlanul meg kell oldania a kérdést: vagy elfogadja ezt az anneksz

;ós békét, vagy forradalmi háborút hirdet. Nincs itt igazán semilyen középút . . , Sztálin ismét bólintott és Vladimír Iljics egy másik papírdarabot vett fel: — Ha különbékét kötünk, akkor abban a pillanatban a lehető legnagyobb mertékben felszabadítjuk magunkat mindkét gyilkos imperialista csoporttói és azzal, hogy kihasználjuk az ő öldöklésüket és egymás elleni háborújukat, bizonyos időre szabad kezet kapunk ä szocialista forradalom folyta lására és megerősödésére... (Az aszialra dobta a papírt és összehúzta szemét.) A forradalom üdvéért nem drága ár a három m.iliárd .. Sztálin félhangon jegyezte míg: — Hogy a német proletariátus a bressit-iitovszki tüntetésre azonnali felkeléssel felel-e, ez csak egy f t tevés. De ez csak épp annyira valószínű, min l;-ni. ^c s

s Hogy azonban a német vezéikar a pz-.injli támadással felel az egész fronton, ez kétségtelen tény . .. — Helyes .. £s ehhez még ha békét kötünk, akkor azonnal kicserélhetjük a hadifoglyokat és így Németországba dobhatunk egy 'óriási embertömeget, amely látta gyakorlatban a mi forradalmunkat .. Góra Iván óvatosan köhintett egyet: — Vladimír Iljics, a telefon működik ... (Fordította: Horváth László.)