Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-27 / 168. szám, csütörtök

1949 október 15 UJSZO 5 Földivel a sátoraljaújhelyi rendőri fogdában ismerkedtem meg. Ez 1932ben történt. Akkoriban jelent meg az »Éhes vagyok« című verseskönyvem. Az irodalmi kritika dícséröleg nyilatkozott verseimről, erre én vérszemet kaptám és irodalmi babérokkal övezett, éhségtől agyonkínzott homlokommal nekimentem Pestnek. Így, ahogy mondom, nekimentem mint egy falnak, mert mindjárt a határon a vámőrök leszállítottak a vonatról és egyenesen a rendőrségre vittek. A rendörségen egy szílk kis szobában három detektív vett körül, kofferemből kiszedték verseskönyvem tiz példányát, amelyen a vörös csillag díszlett és müvemet úgy tartották a szemem elé, mint gyilkos elé a vérnyomokat. A három jó) megtermett detektív háromszög alakban vett körül, úgy hogy bármerre is fordultam a szük helyiségben, mindig szemben találtam magamat egy Horthy-zsoldos kegyetlen tekintetével. Bevallom, akkoriban elsőízben voltam ilyen helyzetben, az irodalmi babérok kissé szorítottak és kényelmetlenül éreztem magam. Az egyik detektív azt a kérdést tette fel nekem. hogy mi a szándékom ezzel a szeméttel? Erre azt feleltem, hogy a barátaimnak viszem. Kik a barátaim, volt a másik kérdés. Amikor ez a kérdés elhangzott, félelmem nyomban elpárolgott, agyamat hirtelen mintha fénykévével világították volna meg józanul és oontosan működött. Nyíltan szemébe néztem és szt válaszoltam, hoíry elsőízben megyek Pestre, nem ösmerek még ott senkit, de egész biztos pár nao alatt ki fog derülni, ki a barátom. Egyébként, tettem hozzá ártatlanul, ezeket a versesfüzeteket postán is elküldhettem volna, minthogy eddig is megtettem és mindjárt mégis mutattam a Nyugatot, ahol verseimet ismertették. A detektív szó nélkül a kezébe vette' a Nyugatot és olvasni kezdte a kritikát, majd derűs arccal az asztalra tette és a következőket mondotta: — Elismerem, nagyon szép kritikát kapott, de nekünk különvéleményünk van és hogy versei minden oldalról meglegyenek világítva, tessék ... Abban a pillanatban olyan hatalmas pofon csattan el a képemen, hogy éreztem, mint száll le a vérem az arcomról és fut a szívem felé... De szerencsére nem voltam szívbajos, kiszáradt összeszprult torkomat egyetlen hang nen\ hagyta el, az irtózatos pofon meglepő módon nem fájt és valószínűnek tartom, ha ütöttek, vertek volna, akkor testemnek semmi sem okozott volna fájdalmat. Kezem, lábam, gyomrom mintha hirtelen megmerevedett volna, mint arcomon a bőr, sebezhetetlennek éreztem magam, annyira hatalmába kerített engem a gyilkos gyűlölet, amit e bérencekkel szemben éreztem, akiknél a pofon, az ütleg, amit embertársaikra mértek, mindennapi kenyerük volt. A pofon ugyanis, amit kaptam, teljesen tárgyilagos volt. A detektív lendületében nem volt sem harag, sem szenvedély. Arca ép oly derűs maradt a pofon után is, mint előtte volt, sőt, ha nem tévedek, valamivel derűsebb, mert mimkáíát telitalálat koronázta. Ilyen tökkelütött médiummal rég nem találkozott, hisz oly készületlenül és váratlanul ért az ütés, hogy egyetlen védekező mozdulatot sem tettem. Ám az öröme nem tartott soká, e jólsikerül munka után bizonyára azt várta, hogy megerednek a könnyeim és rimánkodni fogok, hogy ne bántson. Ez pedig nem történt, mert a pofon után újszülött lettem, gyökeres változások mentek velem végbe, elfelejtettem mindazokat a szavakat, amire anám, anyám és a tanítóm tanított. Határozottan arra is emlékszem, hogy a tett elkövetése után nem rejtettem arcomat a kezembe, minthogy ilvesmi rendes körülmények között megesik, hanem szabadon hagytam és arcom színváltozását ő zavartalanul végignézhette. Ugyanakkor én is tanuja voltam annak, miként málik le arcáról a derű. az elégedettség és hiányérzet váltja fel. E néma pillanatokig tartó mérkőzésben erősebbnek bizonyultam nála. Nem bírta elviselni tekintetemet, hirtelen felállt és a széket elém tolta az ostoba, hogy helyet foglaljak. Nem mozdultam, állva maradtam, kinéztem a szoba kis ablakán. Tűzesőt vártam. Szodoma tüzesőjét, hogy pusztítsa el ezt a vendégfogadót, ahol szadista módon a vendéget csak akkor kínálják meg hellyel, ha emberi méltóságát beszennyezték, öszszetiporták. Egyetlen kérdésükre nem adtam többé választ és így intésére a hátam mögött álló detektív megragadott a karomnál és a fogdába vitt, ahol Földire akadtam. Földi, a deszkákból összetákolt piszkos fekvőhelyen félig felemelkedve. némi kíváncsisággal és némi érdeklődéssel fogadott. Szennyes, doÍMdijÁn&s Hetafii egyszew ftfoe hos helyiség volt ez. páran lézengtek ott, de engem már az első pillanatban F^jldi ragadott meg, illetve nem is Földi, hanem kékes-vörös dagadt, lábai. Semmi kétség, ma e hosszú és kalandos évek távlatából nyugodtan és határozottan állíthatom, hogy engem és Földit a színek hoztak össze, sebek és sérelmek színei, amelyekkel az akkori rendszer magatartása megajándékozott mindkettőnket. Arcom egyik oldala ugyanis, ahol a csattanás elhangzott, színeket váltott. A kék és zöldnek halvány árnyalata virágzott rajta, épúgy mint Földi lábain, aki a gumibot ütlegektől nem bírt a talpára állni. E színekről, amelyek arcomat új tavaszba borítottták. én mit sem tudtam és Földi szóra sem érdemesítette, oly természetesnek találta e nyomokat, amelyekkel megjelöltek bennünket és amelyek közös nevezőre hozták sorsunkat. Nem kellett sokat magyarázkodnunk, a gyanúnak leghalványabb árnyéka sem férkőzött közénk, úgy üdvözöltük egymást, mint régi ismerősök. Földi mosolygott, amikor meglátott és én egyenesen feléje tartottam, kezet szorítottunk, melléje telepedtem és tekintetem dagadt lábáról megviselt, öreg arcára vándorolt. Földi huszonkét éves lehetett, sápadt vértelen állán alig pelyhedzett még a szakáll, mégis, az egész arca az óvatos mosollyal egy öreg, tapasztalt ember benyomását tette rám. Világoskék szemében apró, vidám fények csillantak fel, de a szeme körüli ráncok a mindennapi gonddal való viaskodásról tanúskodtak. És ugyanúgy, ahogy tekintetét, mosolyát a ráncok szabályozták, mozdulatait is a körültekintő gond és óvatosság határozta meg. Abban a pillanatban, ahogy melléje ültem, az első dolga volt, hogy halszagú durva csizmáját óvatosan fekvőhelyének előkelő helyére rakja, oda, ahol éjjel a feje pihent és minden mozdulatán meglátszott, hogy jobban félti a csizmáját, mint a lábát. Földi elször cigarettát kért tőlem. Két cigarettám közül készségesen odaadtam neki az egyiket, a másikat megfeleztem azzal a cellatárssal, aki a »fekete« birtokában volt. Feketének hívták azt az elégett vászondaQrta: Szabó (Qéla Igen, 56-szor csíptek el téged tolvajlás miatt, de hányszor nem csíptek el? A cigány erre újra méltatlankodott és esküdözött, hogy életében csak 49-szer lopott és többnyire tyúkot. Hétszer ült már ártatlanul a fogházban és hogy ezt már nem lehet kérem kibírni, mert ha valami szárnyas elvész a faluban, akkor öt vonják felelősségre. Ha egy kacsa eltéved valahol, akkor neki kell erről számot adni. -— Igen, mert viskód táján ott találják a kacsa tollát. A cigány hevesen tiltakozott, mellét verve amellett erősködött, hogy ez ki van zárva, mert nemcsak a tollakat, hanem a csontokat is elégeti. A gyermekei pedig olyan kitűnő nevelésben részesültek, hogy akkor sem vallják be, hogy szárnyast ettek, ha rájuk szabadítják a világ rendörségét. Ö igenis olyan elővigyázatos, hogy nem lehet rá semmit sem bizonyítani, de mindez nem használ, a vége mindig az, hogy idekerül, itt tartiák két, három, sőt néha hat hónapig is és mindig olyan emberek °lőtt kell beismerő vallomást tennie, akiktől soha egyetlen tyúkot sem lopott. Szörnyű ez, ő már látja, hogy családjával el kell hurcolkodnia a faluból. — Bár már látnám, hogy az egész bandával elhurcolkodnál szakította félbe dühösen Földi. — Hagyd csak az én bandámat, ér az annyit, mint a te Petőfid. Sem te. sem a rovottmultú barátod nem tudtok számolni, de én a bandámmal tudunk számolni. Igenis, mi szeretjük a szárnyast, a tyúkot, kacsát és libát és a tojást is szeretjük, — tette hozzá szenvedéllyel és piszkos barna arcáról áradt a lelkesedés — de te azt a vacak Petőfit szereted, ám azt már nem tudod, hogy ötször öt az mennyi és a faluban mindenki tudja, hogy csak azért vetted feleségül a púpos Marit, mert az számolni tud. — A Mari nem púpos — kiáltotta Földi hevesen, le is ugrott a fekvőhelyéről, hogy a rágalmazóra rohanjon, de fájdalmasan felszisszent, amikor dagadt talpára állt. Az égő cigaretta kihullott kezéből és a cigány nem tud számolni. Földi ezt nem cáfolta és később, amikor megkérdeztem, vájjon megfelel-e a valóságnak, Földi maga is bevallotta, hogy a számtan legelemibb ismereteivel sincs tisztában. Nincs tisztában až összeadás és a kivonás műveleteivel, a szorzásról és az osztásról nem is Az Uj 61. OSZTÁLYSORSJÁTÉKNAK SORSJEGYEIT november 15-iki húzására rendelje meg rabot, amit pléhskatulyában őriztek mint egy fürf?

e kígyó megkaparina szöggel és a tűzkövei. A tűzkő egyetlen szikrája elegendő volt arra, hogy a »fekete« láng nélkül égni kezdjen és a keletkező tűznél cigarettára lehetett gyújtani. Mihelyt a cigaretta tüzet fogott, af »feketén« elharapódzó vörös tüzkarikákat azonnal elfojtották. A »fekete« mint örökség, hagyaték szerepelt. Az, aki kiszabadult, átadta annak, akinek a legnagyobb tekintélye volt a cellában, úgyszólván rábízta és megtanította a tüzcsiholás összes fogásaira és ellátta mindazokkal az utasításokkal, amelyekkel a legsúlyosabb és legveszedelmesebb esetekben is megőrizheti a cella számára a tüzet. Így adták egymásnak kézből kézbe a cella tüzét a csavargók, a tolvajok és a rovottmultú politikai foglyok. Szándékosan használtam ezt a kifejezést »rovottmultú«, mert a cigány, aki a Földitől egy szippantást kért és Földi ezt a szippantást megtagadta, kitörő dühhel »romottmultú egyénnek« nevezte Földit és felszólított engem arra, hogy haladéktalanul hagyjam el az ő szomszédságát, mert vele veszélyes szóba állni. Ö ezt nagyon jól tudja, tökéletesen megbízhatom benne, Földi a falubelije és ö a saját szemével látta, amikor a községháza falára az éjszaka leple alatt ráírta azt a szörnyűséget, hogy ^Akasszátok fel az Urakat« és biztos az is, hogy tavaly húsvét előtt, a tisztára meszelt templom falára is ö írta azt a gyalázatot, hogy Horthynak minden porcikája rossz már anyja méhéből gazságot hoz. Földi élvezettel fújta a füstöt és egykedvűen megjegyezte, hogy mindez badarság, amit a cigány állít, mert hiszen olvasni sem tud. A cigány izzó fekete szeme szikrákat vetett dühében és mellét verve esküdözött, hogy minden szava szentigaz és nemcsak ö, hanem az egész falu kívülről megtanulta ezt a gyalázatot, még a gyermekek is, akik soha át nem lépték az iskola küszöbét. És igenis, hiába tagadja, tavaly, amikor házkutatást tartottak nála, ott találták az asztalán azt a Petőfi könyvet is. Végül még hozzátette, hogy az a Petőfi, aki azt a gyalázatot írta, éppen olyan rovottmultú egyén lehetett mint ő. — Te tolvaj! _ köpte feléje Földi. — Oh, az semmi! — kiáltott fel diadalittasan a cigány. — Inkább vagyok én 56-szor tolvaj, mint egyszer rovottmultú. totta és gyorsan a szájába dugta. Az ütlegekkel és rúgásokkal, amelyek hátát érték, mit sem törődött. Az egész beszélgetésből bennem csak az maradt meg, hogy a Földi | zavarban a gyönyörű kertbe, egyre beszélve. Földi hozzátette, hogy neki nincs is rá szüksége, mert ö egy gazdag parasztnál szolgál, ahol természetben kapja azt a vacak bérét és év végén megkapja a száz koronát egy darabban, ezt ő mindjárt odaadja a feleségének, aki pontosan minden fillért számon tart. Majd megjegyezte, hogy ő sosem érezte szükségét annak, hogy számolni tudjon, neki ez a tudomány teljesen fölösleges, számára teljesen elegendő, hogy Petőfi költeményeit kívülről megtanulta. Es még szerencse, hogy kívülről tudja, mert a mult éven, amikor házkutatást tartottak nála, a csendőrség még ezt a kincset is elvitte tőle. Holott a Petőfi-kötet kopott és foltos volt és a széle levolt perzselve. Igen, így megperzselten került a könyv hozzá már gyerekkorában, amikor libákat terelt a rétre. Kilenc éves lehetett akkor, éppen a harmadik elemit fejezte be. Rossz tanuló volt, az utolsó padban ült mindig, az iskolában nem beszélt vele senki, mert azt mondták rá, hogy piszkos és trágyaszaga van. Hát igen, volt is trágyaszaga, mert az istállóban aludt, mert nem mosdatták öt soha, mert nem volt anyja, nem volt senkije, aki törődött volna vele. Gyakran úgy ment az iskolába, hogy nem reggelizett, éhes volt, émelygett a gyomra, a feje is fájt é3 ő csak nézte ... nézte a fekete táblát az írásjelekkel, de nem értett belőle semmit. Az istállóban a feladatát sem végezhette el, mert nem volt sem könyve, sem füzete, sem írószerszámja. Nevílőgazdájának gyermekei »butának« csúfolták és ö maga is elhitte ezt, ha naponta számtalanszor hangoztatták előtte ebéd előtt és után, favágás és vízhordás közben. Önmagára akkor ébredt tulajdonképpen, amikor a Petőfi-kötet került a birtokába. Egy szerdai nyári napon történt ez, éppen ebéd után voltak, amikor a falu harangjai megszólaltak és égett az úri kastély. Forrón sütött a nap és a színes, rikító virágokkal övezett kastélyból hatalmas lángok törtek ki. A kastély hatalmas fallal volt körülkerítve, ö a kastélyt és gyönyörű virágoskertjét mindig csak kívülről nézte. Most azonban, hogy a lángvirágok egyre nagyobbra nőttek és & zárt ablakokat be kellett törni, hogy a fekete füst haraggal törjön ki onnan, tágra nyitották a kaput és a falu népét beterelték, hogy részt vegyen az oltásnál. Így kerül ö is be a nagy zürv r BELIK osztói ysorsjegy elárusí'ónál, PRAHA, XVI., Stefánikova 10. Megrendelek Önöknél ..„V. á Kčs 42'—, „V* á Kčs 84 —, „V, ä Kčs 168—, _.

l/i ä Kčs 336 — Név: Pontos cím: 1<4"/V Engedélyezve: PI Oč. 23.331/49-II1/2 z .19. IX. ,1949. közelebb merészkedett a dühöngő, égő kastélyhoz és a földszínt egyik ablakpárkányán felfedezte a könyvet. A könyv már füstölgött, széleit nyaldosta a láng és akkor ö egy faággal lesodorta egy virágágyra, majd rádobta magát és így testével és az illatos virágok segítséégvel sikerült megmentenie a Petőfi-kötetet a pusztító lángoktól. Azóta, ahányszor a libákkal kiment a rétre, mindig magával vitte Petőfi költeményeit. Ott a napon a libák és fák tarsaságában értek meg benne Petőfi költeményei. A betűk, a szavak az arany napfényben értelmet nyertek. Gyakran napokig tartott, amíg sikerült átvergődnie egy költemény sorain, de sikerült és sívár szívébe világosság és fény költözött. E költemények révén valami dac, ellenállás és sértődöttség is költözött a szívébe, ő maga sem tudja ezt megmagyarázni, hogy mikép. de arra határozottan emlékszik, hogy egy napon megütötte gazdája egyik fiát, amikor az »butának« szólította. Földi ezután így folytatta ... — És évek multán, ha a kora hajnali órákban az állatokat a legelőre tereltem és láttam az úton a harmattól nedves reszkető bokor lelevelit, szívem a boldogságtól ujjongott. Pattogott az ostor a kezemben és én szavaltam. Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál. És lehetetlen volt, ha bármit is láttam, ha bármit észrevettem, hogy Petőfire ne gondoljak. Ö volt az apám, az anyám, a barátom, a nevelöm és tanítóm. Így Petőfi társaságában jutottam el az »Akasszátok fel a királyokat« című vershez és nem kellett több, minthogy megváltoztassam az utolsó szót hogy megértessem a falu béreseivel Petőfi gondolatát. Azt hiszem, ezért Petőfi sem haargudott volna rám. ö oltotta belém azt a gyűlöletet, amit én ma az urakkal, a semmirekelőkkel szemben érzek, ö volt az. aki nem hagyott engem nyugton aludni, legmélyebb álmaimból ébresztett fel és kényszerített, hogy a falra fessem az ő lángoló szavait. Megtettem, csak a hites feleségemet avattam be ebbe a tervembe és ő is helyeselte ezt, mert ő is olyan árva szolga és cseléd volt, mint én. Szó nélkül megvette a festéket, meg az ecsetet és a baj éppen ez volt, mert a kereskedő ezt másnap azonnal jelentette a csendőröknek és á házkutatásnál meg is találták nálam ezeket a tárgyakat. Nem is tagadtam én semmit, nem is bánok én semmit, mégis mondtam én nekik a szemükbe, hogy csukják be Petőfit is velem együtt. Ezért kaptam aztán a gumibottal. Hát így történt. Nem baj, máskor majd óvatosabb leszek. Hisz a templom falára is én írtam aztat, de akkor szénnel írtam. Földi egyszerű szavai engem mélyen megrendítettek, a magam bajáról is megfeledkeztem és elhatároztam, hogy e rövid idő alatt, amíg vele vagyok megtanítom öt a számtan alapismereteire. Magmagyaráztam neki, hogy egy Petőfi-költeményt megérteni sokkal nagyobb feladat, mint egy számtani müveletet megoldani. Fogtam egy papirost, több részre szakítottam és próbáltam vele megértetni az összeadás, kivonás alapelemeit. Nos, az összeadás és kivonás valahogy! még ment, de amikor a szorzásra és osztásra került a sor. a legnagyobb ellenállásba ütköztem. Feltettem azt a kérdést, hogy mennyi az ötször öt. A kérdést Földi nem értette. Erre a szorzási" müveletet összeadásra bontottam fel és szemléltető módon a kővetkező példával álltam elő. Adva van öt gazda a faluban és 6 mindegyiktől öt-öt koronát kap. — Mennyi p.énze lesz ezután? kérdeztem Földit. — Semennyi — válaszolta Földi határozottan. — De miért, Földi? — Mert nekem a gazdák egyetlen fillért sem adnak. — De azt mondom, hogy képzelje el. — Nem tudom elképzelni. Földi válasza az első pillanatban szinte megdöbbentett, de ahogy ránéztem óvatos, aggodalmaktól zsúfolt, fegyelmezett arcára, tökéletesen megértettem őt. Megértettem, hogy Földi szabadságszeretete oly heves, hogy a számok felolvadnak benne, mint az ólomdarabok. Bulgária felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a Demokratikus Német Köztársasággal Kolarow bolgár miniszterelnök Grotewohlhoz táviratot intézett, melyben üdvözölte az új német kormányt. A bolgár külügyminiszter Dertinger német külügyminiszterhez intézett táviratában bejelentette, hogy a bolgár kormány felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a Demokratikus Német Köztársasággal. ROBESON: Sohasem adom fel a harcot az igazságért, a demokráciáért és a békéért Paul Robeson hangversenyt adott Detroitban körülbelül 6000 hallgató előtt. Á szakszervezeti tagok és haladó elemek százai álltak örséget, nehogy fasiszta banditák megzavarják az előadást. Ezek a különleges óvintézkedések azért váltak szükségessé, mert a reakciós detroiti sajtó már napokkal a hangverseny előtt uszított Robeson ellen. A vezető detroiti napilapok a hangverseny napján provokatív vezércikkeket írtak. A hangverseny után adott nyilatkozatában Robeson a következőket mondotta: — Amikor a háború alatt idejöttem, hogy -énekeljek, meleg fogadtatásban részesültem azoknak a hivatalos körök részéről, aki ma tűrik, hogy fellázítsák a népet ellenem. A légkör azóta teljesen megváltozott. Mi történt voltaképpen? Én ma is ugyanaz az ember vagyok, csakhogy mint akkor, ma is az igazságért és a fasizmus ellen harcolok, mint tettem ezt akkor. Sohasem fogom feladni ezt a harcot. Ma is a demokráciáért harcolok. Ezért változott meg a légkör és azért vagyok népszerűtlen azok körében, akik félnek a demokráciától és fasiszta Amerikát akarnak teremteni.