Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-13 / 130. szám, kedd

1949 szeptember 13' ÜJ SZ0 5 Szeptember 13, kecld. A nap kél 6 óra 32 perckor, nyugszik 19 óra 18 perckor. A rém. kat. és protestáns naptár szerint Amát napja van. A szovjet máknemesítőknek si­kerűit oldali rozaiajtut• kitcriiiesz­teni, amely egyszeri elveti utan több éven át lioz termést. Az új­fajta rozsot egyre több kolhoz ts szovhoz földjein vetik. A növény szármagassága eléri a 100 centi­métert is. Ősszel, aratás után, a rozsföld tarlóját megboronálják és műtrágyát szórnak rá. A rozs tavasszal újra kihajt és nyárra rendes termést hoz. Az évelő rozs termésátlaga hektáronként 20 métermázsa, de egyes helyeken a termés meghaladja a 3ü mé­termázsát is. 4 ° A hivatalos amerikai gazdasá­gi kimutatások sem tudják tovább titkolni, hogy az amerikai film­exf>ort hónapról-hónapra hatal­mas arányokban csökken. 1948 második félévében 15 millió dol­lír értékű amerikai filmet expor­táltak, ezzel szemben 1949 első félévében csak 10 millió dollár árát. Az export csökkenése kü­lönösen a hollywoodi filmgyárak gazdasági egyensúlyát borította fel. (Európában — és úgylátszik, egyéb földrészeken is — elege volt a közönségnek a gengsztei­történeteikből, a szirupos szerel­mi histój-iából, a szegény leány* ,,hagyományos szerencsijéből" és az egyéb üres történetekből. A közönséget nem lehet a véglete­kig becsapni, ezt most m*r a hollywoodi trösztöknek is tudo­nv*?''! kell venni, akár tétszik nekik, akár nem.) — Páll Tibor országgyűlési képvi­selő (Budapest) és Kozsár Ilona (Dodo) szeptember 3-án tartották esküvőjüket. b. 5067 — Szeptember elején a vasutasok, azzal a felhívással fordultak a cseh­szlovák nőkhöz, hogy lépjenek be a kékhadsereg soraiba. A vasúti szoli­gálatba léphet minden 18—35 éy kö­zötti egészséges nő. Sok jelentkező azonban nem értelmezte helyesen a vasutasok felhívását és irodai mun­kaerőknek jelentkeztek. Azonban a csehszlovák vasutak olyan helyeken óhajtják igénybe venni a női mun­kaerőt, ahol hiány mutatkozik et, nem hivatali beosztásban. — A bratisiavai YMCA orosz, angol, magyar, román, francia, spanyol, olasz, nemet cs esperan­tó esti nyelvtanfolyamokat ren­dez. A tanfolyamok október else­jén kezdődnek. Ezenkívül még hathónapos és riégyhópas keres­kedelmi, üzemi könyvelést, gyors­és gépírást, elektrotechnikai, rá­dió és más szaktanfolyamokat is tartanak.*— Jelentkezni lehet: YMCA, Malinovskeho ul. — Trencínbcn szerdán este a 120 tr.gú szlovák népmüvész­együttes szerepelt. A Slovena ját­szótéren mintegy 5000 főnyi kö­zöruség jelenlétében mutatták be be gazdag programjukat. A fellé­pés előtt a csoportot a kerületi kultúríeiügye'-ő, Ábel elvtárs üd­gazdag programjukat. A fellé­lés jelentőségét Zajac kapitány méltatta. A SCUK kultúrcscport­ja pénteken Povazska Bystricán lép fel. — A csehszlovák rádió fejlődésé­ről a „Polska Zbrojna" a következő­ket írja: „Csehszlovákia a rádiózás terén a legfejlettebb államok közé tartozik. A csehszlovák rádiónak két és negyedmillió rádióelőfizetöje van." — A prágai „Avia" művek ré­gebben repülőgép gyártással fog­lalkozta;. A háború után áttértek az autobuszok gyártására. Két és fél év alatt munkateljesítményük száma elérte ' az 1000 darabot. Ezek az autobuszok a legmoder­nebb típusúak az egész köztársa­ságban. Nemcsak a Szcvjetúnió­ban és a népi demokráciákban igen kedveltek, de még Hollan­diába és Izlandba is eljut belőlük. Az autóbusz 70 km-es sebességet ér el. Kedves Elvtársak! Abból az alkalomból, hogy Koíice város és környékének egyik legrégibb és legnépszerűbb elvtársa, Dénes Fe­renc elvtárs szeptember 9-én tö tölte be 47. évét és az ép egybeesik 30 éves működésével a forradalmi mun­kásmozgalomban, szükségesnek tart­juk, hogy ezt > újságotokban, az Üj Szóban is közzétegyétek, méltatva a forradalmi munkásmozgalom és a Kom­muísta Párt érdekében folytatott tevé­kenységét. Ebből az alkalomból a Kosicei elv­társak, a vállalat alkalmazottai, a!io!_ mint vá lalati igazgaló dolgozik, az' RKS, a kosicei munkás kultúregyesü­let. amelynlk e'nöke, szeptember 9-én születése n".pja tiszteletére ünnepélyt rendezett. Szükségesnek tartjuk a Kö­vetkező életrajzi adatokat közölni róla: Munkáscsaládból származik és mint ,17 éves diák kapcsolódott fce'e a munkásmozgalomba 1319, a magyar kommün idején. Tagja volt a Vörös Hadseregnek A levert magyar kom­mün után tovább folytatta forrada'mi tevékenységét és 1920-ban mint vasú'i munkás szervezi az á'talános vasutas strájkot, amiért eibocsátottáK. A kosicei „komszomol" egyik szer­vezője, megalakítója és a Párt liiva­ta'os lapjának, a „Kassai Munkás"­nak vezetője lett. Megalakítója a munkás kultúregyésületnek, a DDOi­nak, amely ma RKS néven működik és a munkássport szervezetnek, az FDTJ-naK és'később a FPT-nek, ahol évtizedeken át mint po'itikai vezető működött. Az e'ső köztársaság idején a Kommunista Pártban folytatott te­vékenységéért 4 cvi blrtönre íté'ték és ebből több mint két és fél évet tö'tött Szlovákia különböző börtönei­ben. Bratis'avában is éveken át műkö­dött. mint a pártlr.pjaink vehetője és Sirokv és Curis elvtársak epyik legkö­zelebbi munkatársa volt. A fiatal mun­kások százait nevel* e, akik ma büsz­kén vallják magukat Dénes elvtárs ta­nítványainak. Ez egyik legnagyobb érdeme Dénes elvtársnak és ma min­denütt az üzemi tanácsok, az üzemi szervezelek. a törtjepszervezetek élén ott látjuk az ő nevelt ieit. Mint párttitkár az üldöztetések leg­nehezebb idejében a komáromi, érsek­újvári, a leghosszabb ideig pedig a koíicei környezetben működött. Néhány éven át Kárpátalján tevé­keny kedelt és ott is a legismertebb pártvezetők közé tartozott. 1939-ben a Párt utasítására a magyar fasiszták üldözése elől az SSSR-be került, ahol a megbízható elvtárs tíz éven át dol­gozott vezető helyen . és résztvett a gyakorlati munkában. Ez év márciu­sában tért vissza a CSR-be és a Párt Ko'icén a „Drevokombinát" élére ál­lította, mint vállalati igazgatót. Azóta itl dolgozik és önzetlen bolseviki mun­kával nemcsak a válla át a kalmazoaai szeretetét nyerte meg, hanem Kosice és környékenek egyiK legismertebb egyénisége lett. Nincs az a pártakció, ahol ne volna látható és ahol a regi időkből és az SSSR-bcti szerzett gazdag tapasztalatait ne érvényesítené A kommunista vá'la-" lati igazgatók egyik mintaképe. A'iint egyik legjobb elvtársat üdvözöljük őt 47. születésnapja alkalmába, amely éppen, egybeesik a harmincéves forra­dalmi tevékenységével. Práci cest'! Giittová A. Kosice, Cenesova 2. AZ ÖTÉVES TERV IGAZI AlEGNYILVANULASA. Az apátfalvai posztógyár munka­menetéről r:ár nem egy esetben ad­tunk tudósítást. Ma ismét a munka teljesítményéneK egy szép megnyilvá­nulásáról adunk lm.. Az tizem államo­síiasa után az eső kétéves tervben r.etncsrk az üzem modernizálása és a termelés íoKizása, volta cél. hanem a munkások lrkással való ellátása is. Mingyárt a. kezdet kezdetén 'me:>va'ó­sult 12 kétszobás, modern mellékhe­i'ységekkel ellá'ott lakás, utána' követ­kezett 72 újabb kétszobás muniíásla­kás felépítése és 12 háromszobás lak­rész, mindegyik modern mellékhelyi­ségekkel. Ezek a háztömbök hét ob­jektumot képe-nek, melyből öt már át v-n adva rendeltetésének, üt a dolgo­zik nyugodtan kipihenik fáradalmai­kat. y A hatos számi épü'e'nek írunkála­tait ugyan még 1043 ős-.én kezdték n,e' r,.az építkezés megakadt a vas és különböző épsiletanytuj I lánya m'a.-t. Bizony, a dudva p.iuo közöt.i térség­ben dúsan menő t. Erre persze a re­akció szekértőiéi, a szocializmus nyílt ellenségei kárörvendve mondták: „I :y valósul meg ?z. ötéves terv". NCM vst ék figyelembe hogy Liuenee és l.ürrycKe o'yan építkezéseket valósít ma meg e pár év alatt, mint a .múlt­ban egész 1 Ú--Z év alatt nem mutatott ki a kapitalista társadalom. Ma azon­ban leküzdték az anyaghiányt, a mun­ki menete biztosítva van, de nagy baj mutatkozott a munkaerői hiánya miatt, rmi tényleg akadályozta vo'na az épifkezést. Ez az akadályt azonban az erős akcrat leküzdötte úgy, hogy az üzemi bizottság felhívására pár órán be'.iil brigádok alakultaK. Jelentkeztek az irodákból, a szövő, ionéi, kikészítő műhelyekből a brigádba és pár n:-p a'att megmutatták, hogy van megér­tés. Olyan dolgoz k jelentkeztek, akik a kapitalista gazdálkodás idején ma­guk is KÍtanu'tak az építőipart és a dolgozók között sorra tűnnek J<i. mind menkaversenyzők, kiknek keze nyo­mán látszik a termelés. IIt ki kell emelni Uram Jánóst, ki egyenesen az íróasztal mellől jött és felvei te a va­KOIÓ kanalat, pedig az ő munkája is íomos volt, a bérelszámolásokat vé­gezte. De ott látni Balázs Tóni és más sok - kiváló elvtársat az üzemből, kik mindannyian a legnagyobb dicsére'.et érdemelnek. Az apátfalusi posztógyár dolgoz i megértették Gottwald elv.áis jelszavát. Práci. fest'! elvtársi üHvöz'eítel: Slnka Gyula. FELEBARATl SZERETET VELKV BIEI.EN. Nagyon sajnálatos esemény töri ént MagyarUtlen. Es éppen Magyarbélen., Még rágondolni is szörnyű. Meghalt egy öregasszony a szegényházban, el kel'elt volna temetni, hjér megrendel­ték a koporsót, elrendelték a tcnie­tt'st, de egy kis hiba csúszott a dolog­ba. Nem volt kinek Kivinni a 'Vfrelő­be. A Kom.ritinisa Párt elnökének kel'eít egész n-'p szaladgálni, hogy vr.lakit rá tudjon beszélni, hogy vi­gyél; ki a temetőbe. De b'zony nagy n nshéz volt, senlcj sem ért-iá, pedig finnennap vjlt. Dehát szegény asszony temetéséhez, mi közük is lett vtolna a jó magyarbéli hívőknek? Még jó, hogy megenged!ék azt, hogy a Kommunista Párt e'nöke sza­ladgáljon a temetés ügyében. E;ry is­tentagadó kommunista, a«it tavaly még a tisztelendő úr sem akart nieg­gyónlpini, csrk azért r-ert kommu­nisia. Dehá! ho! voltak rkkor a jó k;i­to'ikus hívők? Miért kellett kiüt",-sf Ti egész nap a faluban, míg akadt G em­ber, rki kivitte. Es miért volt olyan sok mtinkáitJK ezeknek az. illetőknek éppen iinrteorno? Mndenhol azzal fo­gad'-'i; •>£ e'nőköt, hogv lesz-e cement, vagy deszka, de a temetésről még hall-ni' sem r' nrtak. Pedig még kom­musístá sem volt a szegénv asszony. B'zony, csak azt kelleti vo'na monda­ni. hogy itt és o.t osztunk ezt, meg amazt, mingyárt ott volna elég önkén­tes jelentkező. - elmentek volna még ünnepnap is. Hát bizony, ha oSztanú­nak vrlarpit, mingyárt volna elég je­lentkező, elmennének érte még a ne­gyedik faluba is, de ha arról van szo,­hogy valakinek valami szívességet kei-' lene tenni, álkor bizony senki sem ér rá. De fölösleges itt szívességről beszélni, ebben az. esetben csak égy kis felebaráti szeretetre leit volna szükség, de még az sem volt! Vagy talán a/A iartják a jó magyar­béliek, hogy minek is vinnék, hisz ö sem visz ki már senkit? Na, nem volt ez. azért olyan nagy haj. Azért el lett temetve az öregasszony, azok a jó katoliKusok nélkül is, akiknek annyi mtmkájuk volt vagy nem akarták ki­vinni. Pedig hát szép temetése volt az öreg asszonynak. Szigeti József, Vel'ky Biel. — Felhívás! A zvoleni nöi szakis­kola közli, hogy a diáklányok be­iratása a magasabbfokú négyéves szociális egészségügyi iskolába 194 9 szeptember 1-től 12-ig tart. A hall­gatók a négyéves tanulmányidő le­teltével érettségi bizonyítványt kap­nak. — Péksegédek, figyelem! Egy lu­íeneci pékség azonnali belépésre ön­állóan dolgozó péksegédet keres. Ajánlatok az Űj Szó kiadóhivatalá­ba küldendők. — A Szabad Német Ifjúságnak 900.000 tagja van. Max Reimannak a felhívása, amelyet az ifjú német demokraták és békeharcosok a Sza­bad Német Ifjúsághoz intézett, igen na<ry sikert aratott. A Szabad Né­met Ifjúságnak Kelet-Németország­ban 900.000 tagja van. • — Vélemény a csehszlovákiai film­fesztiválról. Scerbin, a mariánske láznei filmfesztiválon résztvett szovjet delegáció vezetője a napok­ban Moszkvában a következőket mondotta: „A mariánske láznei film­| fesztivál valóban haladó szellemű é3 nemzetközi ünnepség volt. Fölcg ebben különbözik a Cannesban vagy Velencében rendezett ünnepségektői. A mariánske láznei ünnepsé' ek je­lentősége minden évben növekszik." — Szlovákiában ls vannak már traktorista nők. A mai földmüvt-s asszonyok is a haladás útján jár­nak. Ez látható abból is, hogy a szlovák földműves asszonyok nagy érdeklődést tanúsítanak a traktorok iránt és nem egy esetben az asszo­nyok azok, akik rávették férjeiket, hogy traktort vásároljanak. A nitrai kerületben a traktorvezető tanfo­lyamra 29 asszony jelentkezett. Mire tanít az amerikai gengszter-Síim? Két osztrák fiatalember rablótámadást kísérelt meg az amerikai iilmek hatása alatt Bécsből jelentik: A bécsi esküdt­híróság a napokban két fiatalkorú osztrák gengszter-tanítvány bűn­ügyét tárgyalta. A tárgyalás során a két 19 éves fiatalember megtörthangü vallomásában elmondotta, hogy az amerikai gengszter-filmek csábították bűnre őket. Minden pénzüket mozira költötték és mindinkább az izgató bűnügyi filmek szellemi rabságába kerültek. Végül is elhatározták, hogy a moziban szerzett ismeretekét a gyakorlatban is kipróbálják. Először egy cukorkaüzletet sze­meltek ki. de mivel sokan voltak az üzletben, újabb áldozat után néztek. Ezt egy 74 éves fűszeres személyé­ben ta álták meg. Egyikük bement és két zsemlyét kért a kereskedőtől. Mialatt a kereskedő félrehajolt, a gengszterjelölt az amerikai filmekből tanult módszerrel gumibotot rántott' elő és hatalmas ülést mért az öreg­ember fejére. Az öregember nem vesztette el eszméletét, hanem kiáltoz­ni kezdett. Kiáltozására az utcai járó­kelők elfogták a pórul járt banditát. A bíróság egyiküket hatévi, mási­kukat háromévi szigorított börtönre ítélte. Ezt a tandijat kell a kél meg­tévedt fiatalembernek fizetni az ame­rikai filmek „nevelő" hatásáért. — Október l-től PreSov több új városi közüzemmel gazdagodik, úgy mint lakás-_ és gyárépítö, mezőgaz­dasági, közlekedési és vendéglátó­ipari vállalatokkal. A vendéglátói közüzemnek 120 alkalmazottja van, igen szép fizetéssel. Az építkezési üzem munkaerőhiánnyal küzd. Csak 130 alkalmazottja van, pedig 300-ra volna szüksége. — Elkészültek az első mozdo­nyok Bulgáriában. A fiatal bol­gár ipar nemrégiben állította elő az első mozdonyokat, traktorokat és mezőgazdasági gépeket. A 12-es számú, gyárból kifutottak az első bolgár teherautók. A te­herkocsik minden részét bolgár munkások készítették. — Szünidei cseh és szlovák tan­folyamokat tartottak a szófiai egye­temen. A szófiai csehszlovák követ­ség kezdeményezésére a bolgár egye­temi hallgatók számára most első íz­ben cseh és szlovák nyelvű szünidei tanfolyamokat rendeztek. A hallga­tók ősszel Csehszlovákiába jönnek tanulni a kormány meghívására. A tanfolyamok 3 hónapig tartanak. —A haladó földművespárt és a lengyel néppárt elhatározta, hogy egy földművespártban egyesül. —* A Moszkvában kiadott Mező­gazdasági lexikon a napokban a harmadik kiadását érte el. A lexi­kon mindazokat a fontos rendele­teket is tartalmazza, melyeket a szovjet kormány a mezőgazdaság­gal kapcsolatban kiadott. Tartal­mazza azonkívül a micsurini agrobiológiai tudomány legújabb eredményeit is. Tegnap cs ma a Károtyka tárnában Karbidlámpa fénye pislogva vi­láyuja be a tárnát. Húrom szcig­gaiott, sáros, pörös n'idrágos bd­nyász f«jti- az ercei. A két Uiost'o­bik kettuiöit erővel vágja kalapá­csát az axna falába, liogy elvé­gezze a munkát jtatai bányusztár­i suk helyeit is. A barnahajú le­I gényke hzenöt évesnek néz k.."r­ca koromfekete, mert piszkos ke­zevel törölgette a lehulló verej­tékcseppeket. Keményen dolgozik, látja, hogy társai segíteni akar­nak neki a munkában, de az ö öntudatos büszkesége lciz"doz k ellene, hogy mások tegezzék el az ő feladatát. Meggörnyed a bá­nyászmunka súlya alatt s « nehéz, fojtó bányuievegö fullasztja üde­fiatal tüdejét. Kemény a munka, még nehezeb az élet. Most jár az ? ötödik gimnáziumba, ele a- szuttc oly szegények, hogy nem tudják biztosítani a tanulását. A bánya, mely annyi embernek kenyeret, életet ad, ut is oltalmába vette. A bánya mélyén fejti nap nap után az ércet, hogy összekupor­gassa azt a pár koronát, ami szük­séges a könyvekre. A napsugaias nyári szünidőben, amikor a gim­nazisták vidám csoportja tábo­f rozni jár a hegyvidékek kékes csú­l csaira v agy mély zöld, ölelő völ­• gyeibe, neki a munka, a kemény, ? verejtékes bányászmunka jut osz­i tályrésziil. De szereti ezt a kü'.ö­| nos világot, ahol bár száz veszély i leskelődi,!:. a bányász bátran áll­i ja a sarat. • ; Ar évek rohantak s a gyerek f évről évre a szünidőt a bánya mé­J lyén töltötte. Vonzotta őt ez a í világ, látta a bányász kemény f küzdelmét s látta azt, hogy a két í kéz, a kalapács, az ember, mily •^megerőltető munkát végez. Seg'r t teni kellene eh&k az embernek, ) a bányásznak, gépekkel kellene | segíteni. Nagy dolog a gépek se­| gítsége. A két kéz munkáját meg­| könnyíti, megsokszorozza. A gye­i rek nagy terveket szőtt, amelyek, f ha az idők nem változnak, talán | sohasem kerültek volna megvaló­» sításra. t Az évek rohantak, az idő vál­i tozott. Olyan távlatok nyíltak, ?. melyről csak a legmerészebb ál­i mukban álmodtak a bányászok. | Minden megváltozott, minden jobb { és szebb lett. Már nemcsak a bá­f nya vette védőszárnyai alá a gye­j reket, hanem egy felsőbb oltalma­' zója is lett; ,4; állam. Ma is, a szünidő hónapjai alatt ott találjuk a fiatal fiút a rozsnyói bánya mélyén. Mint másodéves bányász­főiskolai hallgató tér ide vissza, hogy gyakorlatban elsajátítsa, el­mélyítse azt a tudását, amelyet az iskolaév folyamán a főiskolán •szerzett. Dolgozik, nagyon dolgo­zik, de már nem a fillérekért, mert állami ösztöndíj biztosítja tanlmányai folytatását. Igen, azért dolgozik a bánya mélyén, hogy még jobban megismerje a bányász életét és tudásával egykor a bá­nyász segítségére legyen, mint fia­tal bányamérnök ... (—csfc—) t — Szlovenszkó jelenleg 5534 trak­torral rendelkezik, ami 275 százalékkal több mint 1916-ban volt. — Az „f'j lakás" kiállítása a prá­gai mintavásáron. Az „Üj lakás" nemzeti üzem az 50. prágai minta­vásáron bútorkiállifást rendez, ahol bemutatja alacsony árakon elérhető készítményeit. A készítmények ol­csósága nem megy a bútor minősé­gének rovására. Újdonságnak szá­mit az acélból készült konyhaberen­dezés is. — Ha a zsebemben 7 korona van és hármat elveszítek belőle, mi van a zsebemben Palika? — Egy lyuk.

Next

/
Thumbnails
Contents