Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-08 / 126. szám, csütörtök

UJSZG Ás Argonanták nyomán Grúziában 1949 szeptember 8 UJSZ0 „Képet akarunk adni a Szov­jetúniuról és megmutatni átala­kulását, melyet a szovjet hata­lomnak köszönhet." (Idézet X. Mihajlov és V. Poksisevszkij világhírű útinap­lójából, melynek nyomán készült az alábbi cikk.) Grúziában vagyunk, a meleg és a fény hazájában, amely tele van gyö­nyörű növényekkel, szép hegyekkel, bőkezű természottel és remei:, élet­vidám emberekkel. Grúzia fővárosától, Tbiliszitől ke­letre feksrik a borairól híres Kahe­tia. Az Alazán folyó völgyét szőlős­kertek és dohány-ültetvények borít­ják. Észak felől a Kaukázus mere­dek lejtői védik. A kahetai borok a Szovjetúnió legjobb borfajtái közül valók. Kahetiában meleg és napos a levegő, a talaj termékenv. A hó nem marad meg» soká s előfordul, hogy tyész télen át nem havazik. A q\'"iiai hadiútan Észak felé a gruziai hadiúton me­hetünk. Dz az út híres festői szépsé­géről. A műút a hegyeken át visz, sok túrista jár rajta s nagy az a.uto­busz- és személyautcforgalma. Ezen az úton eljutunk a Na y-Kaukázus gerincére, ahonnan az utas búcsúpil­lantást vethet a vidám Grúzia zöld halmaira. Tbiliszitől villamosvasút visz nyu­gatra több mint 250 kilométeren át, felfelé a Kura völgyén. Ahol a Kura völgye megszűkül, egy mély erdei szakadékban bugyognak Borzsom gyógyerejü forrásai. Majd tovább a gyógyhely fölött, ahol a tűlevelű er­dő már havasi legelőkbe megy át, .fekszik Bakuriáni é^hailatmegfigye­lö állomás, a sísport központja. A vonat felkapaszkodik a Szuram "iá­góhoz és e~y négy kilométer hosszú alagúton át eléri a nyugati lejtőt. Mintha hirtelen egy másik világba érnénk. Ez a Rion folyam medencé­je, amelv nyitva á'l a nedves feke­tetengeri szelek előtt. 711 üli eq.'i MeteqhátAa*i A Rion eléri a síkságot és lapállyá szélesedik. Tikkasztó itt a forróság, mint egy melegházban. A levegő nedves és a földet is átitatta a ned­vesség. A mocsarak körül a bozót, a fű egész dzsungeleket alkot. A fal­vakban a maláriaállomások vakítóan fehér épületeit látjuk. A paraszthá­zak a nedvesség elleni védekezés miatt magas kőtalapzatokon épültek. Ez Kolhisz, az a legendás föld, amelynek keresésére a monda sze­rint valamikor a görös: Argonauták elindultak. A szovjet történészek és geológusok megállapították, ho°y ennek a mondának egészen reális magyarázata van. Az A rgonauták az „aranygyapjút" akarták megtalálni Kolhiszbsn, ahol az aranyterme'ís kezdetleges mó r 1szer*t ptkaTmpzt^k: cölöpökkel bikabört erősítettek a fo­' lyó fenekére és vártak, míg a sűrű bőrben felgyűlik az aranypor. A mai Kolhisz szovjet emberei már nem gondolnak az aranygyapjúra: az ó szemükben minden arannyal felér ennek a vidéknek legendás termé­kenysége, amelyet az éghajlat hoz létre s a parasztok szor Dalmas mun­kája fejleszt ki. Kolhisz és a környező lejtők ned­ves s-ubtrópikus övezetben feksze­nek. Egy-egy felhőszakadáskor úgy vannak. Tea, mandarin, narancs, cit­rom, tungfa, lufía, kínai rami-csalán, babér, éterikus olajnövények te­remnek itt. Sokezer holdnyi mo­csarat szárítottak ki és igen sok eukaliptusz-fát ültettek el, hogy a talajból kiszívják a nedvességet és a dzsungeleket virágzó ültetvények­ké, gyógyhelyekké varázsolják. En­nek a vidéknek szubtrópikus mező­gazdasága jórészt fedezi a Szovjet­únió szükségleteit. 1943-ban Nyugat­Igy főznek „az időjárás konyhájában'* Kégi kolostor romjai a grúz hadi 'ton. Háttérben Kazbek, Kaukázus legmagasabb hegye. tűnik fel, mintha nem volna többé levegő a zuhatagokban, amelyek az égből a földié ömlenek. Batumiban az .évi csapadék mennyisége 2500 milliméter, több, mint bárhol más­hol a Szovjetunióban. A pálmák legyeziuH át... Grúzia feketetengeri partját he­gyek védik a hideg szelektől. Itt for­ró a nyár és nagyon enyhe a tél. A kaukázusi feketetengeri part me­legházi éghajlatában egész éven át szubtrópikus növények tenyésznek. A szovjet uralomig ennek a partvi­déknek a termékenységét jóformán nem is használták ki. Most minden­felé nagy, szubtrópikus ültetvények Grúzia több, mint hatvanezer tonna teát és csaknem félmillió mandarint szállított az országnak. Grúziához tartozik az Adzsár Au­tonóm Szovjetköztársaság és az Ab­ház Autonóm Köztársaság. Az előb­bi fővárosa Batumi, nagy ipari köz­pont, ahol Dél-Kaukázus legfőbb nyersanya ,át, az azerbajdzsáni ola­jat dolgozzák fel. Az utóbbi főváro­sa Szuhumi, amely mint kiváló gyógyhely ismeretes. A város hegy­oldalakon fekszik a Fekete-tenger egyik öble mellett. A kertekben és a sétányokon egész éven át virulnak a legyezőpálmák, magnóliák, kamé­lirk, jukkák, oleanderek és a<ra­vék. A partról a pálmák legyezőin át láthatók a hófedte hegyek. Többszázezer ííjú és leány látogatja Szovjetúnió ipariskolai esti tanfolyamait A Szovjetúnióban évről évre nö­vekszik azoknak az esti ipariskolákban tanulóknak a száma, kik a termeléstől való e'vonás nélkül folytatják tanul­mányaikat. Egyedül az Oroszországi Szocialista Tanácsköztársaság esti is­koláiban körülbelül 500 ezer ifjú tanul iiymódon. Szeptember 1-én a Szovjetúnióban ismét sokszázezer ifjú és leány kezdi meg tanulmányait az esti ipariskoiák­brn. Egész sor városban és ipari ke­rületben új if iúmunKásiskolák nyíltak meg. A moszkvai járásban ts Moszkvában tizenkét, Leningrádban hat, Baskírjában nyolc új esii közép­iskola nyilt meg az ifjúmunkások szá­mára. Moszkvában a Központi Meteoro­t lógiai Intézet foglalkozik az idöjá­rasjelentések és az idöprognózisok összeállításával. Rádióhallgatók mil­liói figyelik naponta jelentéseit és ezekből a jelentésekből készül az „Időjárás és vetések" című hirlapi rovat anyaga is. A várható idő ter­mészetesen mindenkit érdekel, a kol­hozok parasztjait, a repülőket, a vasúti, a tengeri közlekedési dolgo­zókat és sok másfoglalkozású em­bert. A VILÁGON ELSŐNEK... A világon elsőnek Lumonoszov fog­lalKozott az aüanuó jeilegu iuujaruo­szolgálat megszervezésével. A aiX. század eiejen Oroszországban hét meteorológiai állomás működött s az állomások száma csakhamar négy­szeresére emelkedett. 1849-ben, ami­kor a Londoni Királyi Társaság még csak értekezett a központi tiziKai obszervatórium megépítéséről, Pé­teivárott az obszervatórium már dolgozott. Erről az eseményről az akkori párizsi sajtó igy emlékezett meg: „Nem is vesszük észre, meny­nyire megelőz bennünket tudomá­nyos téren a külföld. Oroszország például minden zaj nélkül megalapí­totta a Központi Fizikai Obszerva­tóriumot, amelynek jelentősége fel­becsülhetetlen." AZ IDŐJÁRÁS „KONYHÁJÁBAN" A forradalom éveiben óriási károk érték az időjárás-szolgálat intézmé­nyeit. A szovjet-hatalom az egész szervezetet újjáépítette. Lenin 1921 április 21-én intézkedett a meteoro­lógiai intézetek új hálózatának meg­szervezéséről. Ekkor alakult a Köz­ponti Időjárásjelző Hivatal. Így kezdte meg munkáját a világon a legnagyszerűbb eredményeket fel­Unutató szovjet meteorológiai tudo­mány. Az „Időjárás konyhájában" első­sAtfoan az Arktiszon működnek nagy­fontosságú jelentéseket küldő állo­mások. De a Kaukázusban, a Pamir­fen síkon, a Tian-Sanon s még több rrs^as hegységben dolgoznak időjá­ráí^jielzők. Lakatlan szigetek nehezen hozzáférhető hesyein automatikus rádVímeteorolágiai műszereket ál 1!­tottzvk fel, emel vek ma már önmű­ködően küldik jelentéseiket. AG-IROMET^OWOT OGIAI «TELENTESEK A -világon legelőször A Szovjet­űnióbln bocsátottak fel rádióval fel­szerelt meteorológiai müszerszek­rényt. arrel" a legmagasabb légréte­gekből rádióközleményeket ad le a iégnyounásról, a hőmérsékletről, a lovpn-ő ríá.ratarta'.máról. A készülék Molcsaiíov szovjet tudós találmánya. A szovjet feltalálók új utakat nyi­tottak a légköri kutatások előtt. A Szovjetúnió tervszerű szocialista gazdasági életének hetekre, hóna­pokra előre van szüksége idöjósla­tokra. Ezt a rendkívül nehéz felada­tot a világon elsőízben szintén a szov­jet tudósok vetették fel és oldották meg. Ennek alapján készítik el az agrometeorológiai jelentéseket, me­lyek alapján meg tudják állapítani a mezőgazdasági munkák határide­jét, a gyümölcsfák, különböző gya­pot és más növények virágzásának időpontját. IGY CSINÁLJÁK AZ IDŐT Hogyan „csinálják az időt" a Köz­ponti Meteorológiai Intézetben ? Az úgynevezett postahivatal be­rendezése nagy távíróközpontra em­lékeztet. Az állomások jelentései há­rom óránként ide futnak be a világ különböző részeiből érkező táviratok és rádiógramokkal együtt. A rö­vidség kedvéért mindez számírással történik. Ezt a számnyelvet csak az intézet munkatársai értik, akik az­tán sajátos jelekkel és számokkal nagy térképekre vezetik a befutott jelentések adatait. Ezek a jelek be­számolnak a hőmérsékletről, légnyo­másról, szélirányról, a felhőzet vi­szonyairól, a levegő páratartalmáról és a csapadékról. Ezekből az ele­mekből tevődik össze az „idő". LEVEGÖKATLAN, LEVEGÖHEG Y A térkép összeállítása után, az in­tézet egyik legfontosabb osztályára, a rövidlejáratú prognózisok helyisé­gébe kerül. Az osztály munkatársai átvizsgálják és leolvassák, majd ki­elemezik tartalmát Egyik jeltől a másikig vonalakat húznak, összekötik a különböző légnyomású területeket. Ezek az úgynevezett „idobár-vona­lak". Más vonalakkal az esős vidé­keket jelölik meg, végül pedig ismét más vonalakkal elválasztják egy­mástól a különböző légtömegeket. Azokat a sávokat, amelvek egy lég­tömeget a másiktól elválasztanak, frontvonalnak, va^y csak egyszerű­en frontnak hívják. Van meleg és hideg front. Az időjárás szüntelen változása a frontok egymásrahatá­sátől függ. A légtömegek határain hatalmas örvények támadnak. A leg­kisebb nyomású örvény rossz időt, esőt idéz elő és ciklonnak nevezik. A fokozott nvomású örvény, amely á derűs, a tiszta időt hozza: az anti­ciklon. A ciklon katlanhoz, az antij ciklon levep-őhcrvhez hasonlít. A Szovjetunióban évről-évre t«k«4 'e^ese^'k 8' idöiősiotok po^tossá"^ Nan-rap után emberek milliói Tő­rödnek mf arr^l, hogy az ii'fliAs­lás n Pzovletúmóban e*r"rp fejlődő, szilárd tudományos alapra épül. ILLÉS DÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK Napkeltétől napnyugtá'g temettek a szovjetkatonák. Tizenötezer halott — sok halott. Innét is. onnét is (a mi állásainkból épp úgy, mint a magyar állásokból) ezer és ezer tágrameresztett szem kísérte figyelemmel a szovjetkatonák szapora munkáját. A vadvirágos rétből egymásután nőtt ki tizenhét otrom­ba, barna földhalcm, — tizenhét tömegsír. M'kor sötétedni kezdett, a temetés végetért. Flőtb szürke félhomály ölelte át, maid vak sötétség burkolta be a tizenhét új tömegsírt. A magyarok néhány rakétát lőttek ki. A sárga villanások bepiszkították a máskor oly félelmetes, ma szemnek, idegnek jóleső lilás-fekete sötétséget. Nolc-tíz másodpercig egy géppuska kerepelt. "Valahol (nagyon messze) egy akna robbant. Aztán hall­ható csend támadt. Csak az erdő beszélt, a híres-neves ticsihai erdő. A húsoslevelű fák suttogtak, az elsárgult levelek zörögtek, a tűlevelű fák zizegtek. A hársfák édeskés il-ata eláimosított. A tölgyek józan, tiszta lehel­lete óvatosságra intett. A fenyők hűvös, ízes illata gyön­géd kézzel simogatta fájó homlokunkat. Ez este mindnyájan lázasak voltunk, bár a hőmérő nem mutatott hőemelkedést. De mit tudja az a buta hőmérő, hogy m :lyen gondolatok borzongatják meg az ember hátát és remegtetik meg a már rég érzéktelennek tartott szívet? Levin járőrt küldött ki. — Óvatosan, fiúk! A fiúk olyan vhangtalanul léptek, mintha nem is ember járna, de kígyó siklana a szeptembervégi nyirkos avaron. Soká'g szótlanul ültünk a homályos bunkerben. Levin (ki a Don melletti állóharc idején hetek alatt sza­kállt és lelógó ukrán-bajuszt növesztett) egy kis olajlám­pa gyönge fényénél levelet írt Olga Ivanovnának. A le­velet félhangosan felolvasta — önmagának. Szeme­könnybelábadt a meghatottságtól. — Azért szeretem annyira O-ga Ivanovnát — for­dult hozzám Levin. mikor a levelet borítékba zárta —, mert olyan tiszta, mert semmit sem tud arról, ami itt történik. Sohsern volt rühes, sőt tetves sem volt — és mindennap megmossa a kezét. — Szóval a mieinket, azokat a lányokat, akik ve­lünk vannak, nem szereted? — Azokat azért szeretem, mert olyanok, m ;nt mi vagyunk — mondotta Levin elgondolkozva '— Hidd el nekem, Petyka, én mindenkit, de mindenkit szeretek —­akit nem gyűlölök. Én szeretem az öregeket, azért mert öregek, és a fiatalokat azért, mert fiatalok — szava't rekedt hangon, de tiszta meggyőződéssel. — Szeretem a hegyeket, szeretem az erdőt, szeretem a szteppét. Es az élettelen tárgyakat is szeretem. Gondolj egy ablaküveg­re, vagy egy v ;zespohárra, amikor átvillan rajta a nap­fény. Gondolj egy égő, fenylárasztó ívlán-.pára. Gondolj egy fehér abroszra ... — Igyál egy pohárkával, Koija. Akársz száz gram­mot?* — Százötven is elég lesz! — felelte mélyet sóhajtva Levin. A járőr két foglyot hozott be. Egy vézna olasz ka­tonát és egy csontos magyar honvédet. A magyart iga­zolta kemény, nehéz agyagszínü keze. — Olasz fogoly? — csodálkozott Levin. Hisz itt nin­csenek olaszok! — Lehet, hogy nincsenek — felelte Mihajlov tizedes — de arra mérget veszek, hogy ez itt van. Együtt bujkált a magyarral a sírok között. A kis olasz reszketett, a fogai vacogtak. Biztosan azokra a rémmesékre gondolt, melyeket tisztjei olvastak fel nekik — az orosz kegyetlenségről. — Kihallgatjuk őket! — intézkedett Levin. — Állj elém! — parancsolt az olaszra. Te meg feküdj le! — 100 gramm — 1 deci vodka. fordult a magyarhoz. — Oda a szalmára. Se az o 1asz, se a magyar fogoly nem értett oroszul. Mégis mindketten tudták, hogy mit akar tőlük az orosz tiszt, kinek torzonborz szakálla tiszteletet keltett ben­nük, lelógó bajusza meg félelemgcrjesztően hatott rájuk. Az olasz (bárhogyan is igyekezett) nem tudott paran­csolni reszkető testének. Görnvedten állott, nem bírt ki­egyenesedni. A magyar végigfeküdt a zörgő szalmán és pár pillanat múlva — hangosan horkolt. — Hogy kerülsz ide? — fordult Levin az olaszhoz. — A csenevész harcos (ki vidám zöld, rongyos ruhá­jában és sápadt-sárga cipőcskéjében nevetséges volt, de szánalmas is) segélytkérően nézett körül. — Beszélj, vagy megeszlek! — ordított rá Levin. Az enyhén benzin- és erősen fokhagymaszagú olasz beszélni kezdett. Nem is beszelt, hanem szónokolt. Csengő bongó nyelven szónokolt és szavait széles kéz­mozdulatokkal kísérte. Levint pár pillanatra elkábította a váratlan, bőséges szóáradat, de rövidesen magáhoztért «s helyeslő fejbólintásokkal kísérte a szépenhangzó sza­vakat, melyek számára teljességgel érthetetlenek voltak, ai kis olaszt azonban megnyugtatták, sőt, felbátorították. — Helyes! Helyes! — mondotta Levin. Az o'-asz már nem is szónokolt, hanem szinte éne­keit. Kísérő kézmozdulatai valóságos tornagyakorlatok voüítak. Egyszer aztán baj történt.-Az o 1 asz áriájából Levin mqgértett egy szót — és ez a szó dühbe hozta. — Te disznó, gazember fasiszta, te mersz Garibaldi­ra hivatkozni? — kiáltotta. — Nem átallod mocskos, feketeinges szádba venni egy nagy hazafi és lelkes forradalmár nevét? Ha mégegyszer ... L.evin komolyan haragudott. Ököllel fenyegette az olaszt. Ewiva Garibaldi! — rikoltott a fogoly. Levin elnevette magát. — Tömjétek be a száját ennek a hülyének! — intéz­kedett. — Ha tovább beszél — agyonütöm. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents