Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)

1949-08-25 / 114. szám, csütörtök

ÜJSZ0 ÚJ SZOVJET SZÍNDARABOK Konstantin Szimonov nyilatkozata legújabb munkájáról 15)9 augusztus 25 A szovjet ember mindnyájunkért harcol. Harcban fegyverrel, békében szerszámmal a Itézben. Szerszám s ha kell, fegyver a toll is. A szovjet író ezzel harcol a fejlődést gátló régi maradványok és a legádázabb ellenség: az imperializmus ellen. Nikoláj Virta „KÁRHOZOTTAK ÖSSZEESKÜVÉSE" című, a szovjet színházakban nagy sikerrel bemutatott darabjában a népi demokráciák ötödfél esztendős harcait látjuk viszont a színpadon. Az imperialista ügynökségeket leleplező s a kommunisták győzelmeit ábrázoló mü bemutatója óta új művek egész sora indult harcba az imperializmus és ügynökeik elleni küzdelem „irodalmi arcvonalán". Különösen érdekes fe — számunkra is! — fontos a lenini Komszomol-Színházban nemjég bemutatott .j| „CSALÁDI HÁZ $ A MELLÉKUTCÁBAN" című darab a Tur fivérek műve. A „Családi ház" lakói nem holmi ártalmatlan családtagok. A darabban szó sem esik az Egyesült Államokról vagy Angliáról, mégis mindenki előtt világos, hogy a történet színhelye annak az államnak a nagykövetsége, amely szerte a világon vezeti és szervezi a Szovjetúnió és a népi demokráciák elleni „nagy összeesküvés" újabb és újabb fejezeteit. A darab főszereplője Annabella Bucar, aki egy szovjetellenes amerikai-német kémakcióba keveredik és eközben ráébred arra, hogy saját országának diplomáciája a német fasisztákkal is összefogva készül a háborúra. Leleplezi a színmű az amerikai kémszolgálat legveszedelmesebb módszerét is. A főszereplő Annabella Bucart arra akarják felettesei kitanítani, hogy: a diplomata feladata a nép közé keveredni és a gyenge jellemű embereket az imperialista ügy szolgálatába állítani. Az izgalmas darab az imperialista kémek, ügynökök aljas bandájával szemben megmutatja a hazáját forrón szerető szovjet embert és egy-egy jelenetben felvillantja a népi demokráciák új emberének arcát is. Szergej Mihalkov darabja, az „ENGEDJETEK HAZA!" ismét „más oldaláról" mutatja be a mindenre elszánt dollárbanditákat. Mihalkov drámájában azoknak a szerencsétlen szovjet gyerekeknek szívettépő sikoltása hallatszik, akiket Hitler fasisztái raboltak el hazájukból, az angolok és amerikaiak szabadítottak fel és most ugyanők tartják fogságban, meggyalázva minden erkölcsi törvényt és jogszabályt. Ez a megrázó dráma „munka közben" leplezi le az imperialista hóhérokat. Látjuk, hogyan akarják az angolok és amerikaiak a gyerekekkel elfeledtetni hazájukat, anyanyelvüket és azokat a magas eszményeket, amelyekre már kisgyerek korukban nevelték őket. A „Találkozás az Elbán" című film szerzője, Ljev Sejnyin „VÉGZETES ÖRÖKSÉG" címen írt új darabot, amely mu latságos és maróan szatirikus jelenetek során át mutatja be a pénzéhes amerikai diplomaták, újságírók és kereskedelmi emberek jellemét. A szóbanforgó örökség egy amerikai milliomos ha gyatéka, amelyből illő százalékot kan az, aki az örököst megtalálja. Kiderül, hogy az örökösök egyszerűen kiebrudálják a százalékra éhes ügynökök hada erre odautazik, de legnagyobb megdöbbesükre útjuk sikertelenül végződik. Az üzlet nem sikerül, mert a saovjet örökösök egyszerűen kiebrudalják a pénzhajhász, jellemtelen alakokat. Rendkívül erdekes, jelentős és figyelmeztető mű Konstantin Szimonov új darabja, az „AZ IDEGEN ÁRNYÉK", Az alábbi nyilatkozatban maga Szimonov mondja el, miről szól legújabb munkája: — „A darab a szovjet tudományos értelmiség, a tudományos elsőbbség kérdéséről szól és egyes tudósaink körében elterjedt külföldimádat ellen száll síkra. Rövid tartalma ez: Trubnyikov szovjet mikrobiológiai professzor, a bakteriológiai intézet igazgatója, nővére, Olga Alexandrovna, valamint Ivanov professzor és más munkatársaik hosszú éveken keresztül kutatják a pestis ellenszerét. Döntő kísérlet előtt állnak: embereken akarják megvizsgálni az oltás hatását. Rizsov, fiatal tudós, a pártszervezet titkára felismeri a kísérlet nagy jelentőségét és elhárítva minden más jelentkezőt — többek között Trubnyikovot is, aki ezekben a felelősségteljes időkben nem hagyhatja el helyét — elhatározza, hogy saját magán próbálja ki az oltás hatását. Jelenet Nikoláj Virta „Kárhozottak összeesküvése" c. drámájából. IÁN EAK: A MUMKÜ TSMPIOMA Áttételek, szíjjak surrognak, gépek zakatolnak s ime, énekel a gyár istene! .Dinamók piros dalában, Kerekek kacérságában, Énekel a munka istene. Ott. , hol a kemény izmok langyos esője illatozik, munkások és munkáslányok dolgos teste hajladozik. Mint kasban a méhek, zümmögnek a transzformátorok, a gépek ... Nem építünk már véres emléket. A fegyverek évszázadának. S az igazi bátrak most fényezik a repülőgép ezüstjét, mozdonyok füstjét, bámulják, vízre lökik a hatalmas hajókat... A gyárkémények már boldog jelent óvnak, a földeken traktorok menetelnek s a kaszák dévajul pengnek ... Ki merné most a harcot megidézni? Emberszemekben az iszonyatot nézni? Az idők érnek, elszántak már a zümmögő, dolgos méhek, s nem hajlongnak uraknak, heréknek! Testek milliója egyetlen turbina ma. mely az új élet vizét hajtja. Izmog karunk a földet s gyárat tartja, S kik eddig kóboroltunk éjszakák meddő árnyán, Ma fénylünk. mint a márvány, Letéptük az égről a csillagokat És gyárainkra tűzzük azokat! Szállunk, mint a tavaszi szelek. Munkánk elűzi a fellegeket. Elektromos központ vagyunk, fényünk Elhomályosítja a napot! Szántóföldek, huták, bányák, bámuljátok! Óriások vagyunk, szétszakítjuk a sötét horizontot, Az életet már a markunkban tartjuk, S a csillagokat az ember házára, a munka templomára csaljuk! Fordította: RAICS ISTVÁN — Trubnyikov felett azonban a kozmopolitizmus „idegen árnyéka" lebeg. Nagy tudós, politikailag mégis „éretlen". — Ezt akarja kihasználni az amerikai hírügy nökség, amely állandóan figyelemmel kíséri az intézet munkáját és a baktériumháború élőké szítésére meg akarja szerezni a szovjet tudósok felfedezéseit. — Az amerikai kémek kísérletei kudarccal végződnek. A Trubnyikov környezetében lévő szovjet emberek elhárítják az árulás lehetőségét. Truhnyikov belátja, hogy napjainkban a tudomány kemény, elkeseredett politikai harcok küzdőtere és hogy „a humanizmus a tudós részére a harcot jelenti. A tudós is katona és katonának lenni hadseregünkben annyi, mint küzdeni az emberiség jövőjéért, az egész világ tudományáért és kultúrájáért a föld másák feléről közeledő sötétség ellen." — Menjünk, látogassuk meg! — mondta az anya — és kislánya Olga azonnal tudta kire gondol. Boriszra gondolt, Olga testvérére, az önkéntes harcosra. Ez egy napon közölte anyjával, hogy tanulótársaival együtt beáll a hadseregbe. Anyja megállt előtte — kicsi volt, egyenes és gondokkal teli... — Rövidlátó vagy és gyenge •— mondta végén —, nem félsz? — Nem anyám! — válaszolta Borisz. — Sohasem volt kezedben fegyver. Nehéz lesz. — Semmi, anyám! — nyugtatta meg Borisz és csomagolni kezdett. Az anya többször ellátogatott Olgával a faluba, ahol Boriszt kiképezték. Fia fáradtan, felhevülten, porosan, napbarnítottan érkezett meg a gyakorlatról. Leült melléjük és beszélgettek a városról, ismerősökről és barátoktól. A kis Olga úgy tekintette ezeket a látogatásokat, mint nyári sétákat ismeretlen helyeken. Virágokat szedtek a mezőkön, aztán villamosvasúttal tértek vissza a városba, melyet már az alkonyat árnyai borítottak és mely háborús sürgéssel-forgással és aggodalommal volt teli. De az utóbbi időben minden összezavarodott. A frontvonal nagyon közel jött és Olga aggódott, mikép találják meg ma testvérét. » * • A mező, amelyen haladtak, elhanyagolt volt. Szemben az úton N. TYIHONOV: lJ\TQ©!k!J\S szekerek és teherautók jöttek, az út mentén menekülök ültek, vállukon hátizsákkal; az árokban egy ló hullája hevert, merev lábait az ég felé nyújtotta; katonák meneteltek nagy csörgéssel; nem messze élénk lövöldözést lehetett hallani. A forgalmas útról már régen letértek. Ugyanazon az ösvényen haladtak, mint eddig, de körülöttük minden más volt, mint valamikor. Az első falu, ahová értek, üres volt. Tökéletesen elhagyatottMég csak verebek sem játszottak a porban, sehol egy tyúk, vagy kutya ... A második falu lángokban állt. Mikor egy domb tetejére értek, önkéntelenül megálltak. A tűz vörös nyelve már a tetőket csapkodta és senki sem igyekezett oltani a lángokat. Néhány házból csak megszenesedett gerendák maradtak. Olga megrántotta anyja ruháját, de ez nyugodtan mondta: „El kell jutnunk addig a kis erdőig." És nyugodtan haladtak tovább a lángoló házak között. A bokrokon túl kékes és fekete füstfelhők emelkedtek a magasba. Balról a szél ágyúzás tompa zaját hozta. « * • A falu, amelyben Borisz élt és gyakorlatozott, eltűnt. Házak helyet csak néhány fekete gerenda maradt és itt-ott szeszélyes csomókat alkotó égett deszkák. — Anyám — mondta Olga —, hová megyünk most? Anyja csendben megállt Olgának összeszorúlt a szíve, amint anyjára nézett, aki kicsi, fáradt, de annyira kitartó volt. — Menjünk egy kissé tovább válaszolt anyja. — Ott megkérdezzük ... v • * • És mentek tovább, mezőkön, árnyas erdőkön és elpusztított falvakon át. Mindenütt vörös katonákat láttak, a füvön, árokban feküdtek és balfelé néztek. Egyezerre egy kunyhóból három katona jött ki: feléjük indultak. Az anya is feléjük tartott és örömmel szólitott meg egy magas, karcsú, szeplős fiút: „Azt hiszem, maga Pávlik". A katona meglepődve nézett rá. Egy darabig merően szemlélte a kis asszonyt, aztán felkiáltott: — Ah, Borisznak az anyja, úgy-e? — Igen. Látni szeretném. Hol találom meg? — Megtalálni...? — mormogta Pávlik kissé zavartan. — Jobb, ha nem megy ... Nehéz lesz megtalálni. Hiszen itt — mondta mosolyogva — mindenütt harcolnak és majdnem be vagyunk kerítve. Miért sétálnak erre?. — Nem sétálunk — válaszolt az anya —, a fiamhoz akarok menni. Oly hévvel és meggyőződéssel mondta, hogy Pávlik — aki ugyanabból az Intézetből való volt, mint Borisz és egy zászlóalj ban szolgáltak, nem szóihatot mást: „Jó, menjen .. Egy ösvényre mutatott, egy nagy mocsaras mezőre, melyet cserlék borítottak és itt-ott ragyogóan csillogó, kanyargó patakok törtek meg. A rét az erdőig ért, mely mögött, a dómban ott volt a falu. Az egész helyet villogó dörgés uralta. — Rohamra indultak — mondta egy vörös katona. — Most várnia kell, vagy elmehet. A mieink mennek arra ... támadnak ... — Ismeri Boriszt — kérdezte az anya. — Persze, hogy ismerem, 6 is ott van ... — Hogy bánik a fegyverrel? — Nem lő rosszul... — És nem gyáva? A vörös katona felhúzta a vállait, szinte sértődötten. — Ha gyáva lenne, nem tartozna csapatunkhoz. Elhallgattak és csendben nézték, mint ég a falu a domb tetején, míg az erdőből hangok hallatszottak, melyek „hurrához" hasonlítottak, de nem lehetett pontosan kivenni. A lángoktól megvilágított erdőt mintha vér festette volna be. Az anya felállt és a dombhajlathoz közeledett. Mintha innen akarta volna észrevenni a fiát, meglátni a csatától megszaggatott erdő fái között, amint puskával a kezében szalad a lángokban álló falu felé. Sokáig állt. Ha Olga nem tudta volna, hogy anyja nem hívő, azt gondolta volna, imád, kőzik. Aztán visszafordult. Azt mondta: „Induljunk". És anélkül, hogy visszanézett volna, az ösvényen az út felé indult — Nem vár? — kérdezte a katona. — Nem — válaszolta. — Köszönöm, hogy elkísért. Gyerünk Olga. A útra értek. — Olga — mondta az anya —, nem fáradtál el, kislányom? — Nem anyám. De hogyan jutunk innen ki? Ogy látszik félős lettem... Az anya finom, halvány ajkán mosoly jelent meg. — Nem lesz semmi baj. — Rövid szünet után hozzátette: most már nyugodt vagyok. Attól féli tem, hogy nem tud harcolni, hogy gyenge, rosszul lát és ezért elhatároztam, hogy meggyőződöm róla. Most, amikor már tudom, hogy fiam éppúgy harcol, mint a többi, nem kell egyéb. Idejében kell érkeznünk az őrség miatt Es, tére beérünk ... És meggyorsította lépteit. Aprókat lépett, maga is kicsi volt Egyenesen, könnyedén ment