Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-21 / 84. szám, csütörtök

UJS20 1949 július 16 UJSZ0 SAS ANDOR PETŐFI HALHATATLAN ÖRÖXSEGE 1919 július 3l-re esik Petőfi Sán- | do. halaiának 100. évfordulója. 26 évvel ezelőtt, tehát nem is olyan régen ünnepeltük 100. születésnapját. A halál és a születés évfordulójának ez a közelsége mit jele ít? Azt, hogy Pető- > fi mindössze 2ti esztendőt töltött ezen a földön. Ilyen arasznyi élet s az övéhez hasonló nagy alkotás együttesen ritka jelenség. Rövidre szabott pályá<a és ragyogó művészete adott ösz"

:nzést arra, hogy életét és művészi munkáját meteorfényhez hasonlítsak, mely föllobban az égbolton s amilyen vakító, olyan gyorsan el is tűnik. Nem egészen helyes ez a hasonlat, mert a meteorok tőlünk messze tűnnek fel, Petőfi egyénisége azonban közel esik hozzánk és nemcsak fényessége, hanem melege is van. Egy másik, találóbb hasonlattal azt mondhatnók róla: ilyen fiatalon elhalt ember ritkán hagyott maga után akkora magaszerzette hatalmas örökséget, mint ő. Kincseket érő örökség ez, magában foglalja alkotásait és egyéniségének emlékét. Kulturális és erkölcsi jelentősége van ennek az örökségnek. Amit egyedül teremtett és örökül hagyott, az már életeben és méginkább halála után, népe számára gyümölcsözött, az egész nemzetre szállt. A Petőfi után maradt örökségnek nemesérc alapjához nem férkőzhettek a XIX. és XX. század gazdasági válságai. Közben a magyar munkást osztrák, majd magyar forintban és krajcárban, később koronában és fillérben, kékpénzben, fehérpénzben, postapénzben, pengőben fizették, mindezek a valuták megszűntek, elértéktelenedtek, de Petőfi költői és emberi műve mint a magyar művelődés megtámadhatatlan ércalapja érintetlen maradt. Petőfi halálának 100. évfordulójáról a magyarság más körülmények között emlékezik meg, mint amilyenek között 1923-ban születésének centenáriumát ünnepelték. Az utóbbinak idején Magyarországon az elnyomatásnak egyik legsötétebb válfaja uralkodott és világszerte már kikelőben volt a fasizmus sárkányfog veteménye. Ma a társadalmi elnyomástól felszabadult nép emlékezik meg legnagyobb költőjéről s ez a felszabadulás azt jelenti, hogy nemcsak Illegalitásban lehet elmondani az igazságot Petőfiről, hanem hirdethetik azt. Máskép mu tathatják őt be, máskép nézhetnek rá, mint ahogy azt a letűnt elnyomó osztályok ideológiája és érdeke kikényszerítette. Tagadhatatlan, hogy a Petőfi halála óta eltelt 100 év alatt a magyar iskolában sokat foglalkoztak vele és a tanítók az ő személyiségét nevelöpélda gyanánt állították a gyermekek elé. Csak szépet és jót hallottak róla, de abban amit hallottak, nem volt benne a teljes igazság. A diákok megtanulták róla és megismerték verseiből, hogy jó fiú volt, apját, anyját és egyetlen íi.'itestvérét nagyon szerette, hogy imádta szülőföldjét, hazáját, kardot fogott és kiment a frontra, amikor néoét veszély fenyegette és feláldozta életét. Megismerték benne a nemesszívű szerelmeset, a hü férjet, az odaadó barátot, a népszabadság kérlelhtetlen bátorságú elöharcosát. De, azt sem az iskolai oktatás, sem az irodalomtörténetírás nem fejtette kl világosan, hogy mit jelentett az a szabadság, amelyért kész volt Petőfi egyéni életét feláldozni. Hogy ez nem rendi és polgári kiváltságokon élősködők szabadságát, hanem az elnyomott jobbágyság terheinek megszüntetését, a nép politikai jogainak teljes kiépítését, társadalmi boldogulását és emberhez méltó életre való jogát jelentette. Nem utaltak arra, hogy azzal a fronttal szemben, amelyen Petőfi elesett, a metternichi állam és a cárbmus hadserege állt s hogy eleste előtt egy esztendővel, 184S-bm. Marx és Engels a kommunista kiá'tvány bevezetésében ugyanezzel az ellenséges fronttal szemben hirdetnek harcot, amikor azt mondják, hogy ar Európát kísértetként beiáró kommunizmussal szemben összefogott a cár és Metternich. Petőfi azért hatott a legsötétebb ellenforradalmi Időkben is szuggesztíven a fiatalságra é- minden olvasójára, mivel nincsenek benne dekadens vonások, mert Ifjúi lendülete külön vonzóerő volt. Persze az irodalmi kritika és I az irodalomelmélet azon igyekezett, i hogy a Petőfiben megtestesülő forradalmi fiatalság-típust valami osztályfölötti örök mintaként állítsa be, üe ezt az „örök" mintát azért valahogy mégis átfésülte polgárivá. Ismételgette, hogy Petőfi milyen erős nemzeti érzésű, de hallgatott Petőfi nemzetfogalmáról. Elhallgatta, hogy Petőfi nem a maga korának, gavallér, vagy hivatalos értelemben befutott fiatalságának, a Pelrichevich Horváth Lázárok és a Kuthy Lajosok típusa volt, hanem forradalmi egyéniség, aki bátor kritikával fordult a feudális megrögzöttség és a polgári felfuvalkodottság ellen. Nem lehetett szó nélkül hagyni a nagy harcosnak republikánus magatartását és megalkuvást nem ismerő rettenthetetlenségét. Ezeket azonban afféle pillanatnyi meggondolatlanságoknak tüntették fel, amelyeket egy jó fiúnak meg lehet bocsátani. Petőfi művészi nagysága azonban a mi szemünkben elvál£szthatatl?n forradalmi magatartásáról. Ez a magatartás nem reformista és nem burzsoá jellegű. Szeretetét a nép iránt, ragaszkodását a szülőföldhez, harcos kiállását a nemzeti önrendelkezésért igyekeztek a polgári nemzethűség és nacionalizmus szűkebb keretébe helyezni, mintha az ilyen érzések a republikánus és a proletárharcostól szükségkép idegenek lettek volna. Az igazi Petőfit, a forradalmi baloldal harcosát 1848 júniusában az akkor tartott képviselőválasztáson az imént felszabadult falusi polgárok fanatizáló túlzónak és republikánusnak tartották s ellenjelöltje a kúnszentmiklórl kerületben ezekkel a kortes ie'szavakkal megtévesztette a vi.llisztólcat. Ellenjelöltje és annak kortesei, a gyorsan fölburjánzó polgári reakciónak ezek a képviselői he ívesen ismerték fel, hogy Petőfi nem ahhoz a társadalmi réteghez tartozik, amely az 1848-as változásokat gyümölcsszüretnek nézte, amelynek termése különböző jogi és gazdasági előnyök formájában a módos polgárok ölébe hull. A feudalizmus korhadt korlátainak szinte magától bekövetkezett ledölését a politik.l átnyergelés ügyeskedői nagyszerű alkalomnak ismerték fel egy új rendszer építésére. Ebben nemcsak a származás, h.inem a vagyon is ad rangot, e rendszer meghozza azt a bizonyos „szabadságot", amelynek védelme alatt a pénznek, a diszófejü nagyúrnak minden szabid, mint ahogy Madách Az em

Ker tragédiájának londoni jelenetében be mutatja. Talán a legmeghatóbb és legfelemelőbb részlete Petőfi életének az a magatartás, amellyel képviselőjelöltségének kudarcát fogadta. Nem válik ezáltal a kínos tapasztalat által hűtlenné a néphez. Ha kispolgár lett volna, keserűségében letért volna arról az útról, amelyen eddig rrlat a népjogok előharcosa hűen és tántoríthatatlanul járt. Petőfi szocialista volt, de nem az Ipari, hanem a mezőgízdasági dolgozók oldaláról. Csak ilyen értelemben lehetett az, mert az ő korában az ipari munkásság Magyarországon nem volt még számottevő tényező. Petőfi proletár mivoltából és baloldali magatartásából következik teljes eltávolódása a reformi-musba burkolódzó félig feudáPs, félig polgári l-ányzatoktól, amelyeknek képviselői azt, amit 1848 március-áprilisában a feudális kizsákmányolás terheiből töröUék, fokozásán, söt részben rögtön át akarták könyvelni a polgári-kapitalista tárA ViLAGSZABADSAG KÖLTOJEHEZ JUHÁSZ GYULA VERSE PETŐFIHEZ 1923^BAN. Ezt a verset Juhász Gyula akkor írta Petőfi Sándorhoz, amikor nem lehetett szavalni és nem lehetett megjelentetni Petőfi szabadságverseit. Nevét idézik, de a s xllemét nem, Az érzés gyújt szívekben, észrevétlen, M'nt a futó tűz korhadó avarban. Terjed titokban és nő láthatatlan. Míg égbe nem csap, éjbe nem világol fis pirkad tőle közel és a távol Hűs csillagok sápadnak rőt hevétől És bíbor pernyék hulladnak az égből. És futva futnak dúvadak riadtan: Petőfi lángol a világviharban. Elcg babona, máglya, bamba gazság És napod virrad, szent Világszabadság! sadalom uralkodó rétegének javára. Keményen lépett fel Petőfi a forradalomban álláshoz és hatalomhoz jutott elemekkel szemben, akik a maguk beérkezését úgy nézték, n I it az egész történelem végső értelmét, az idők teljességének elérkezését összeütközései Vörösmarthyval, Jókaival, Mészáros Lázárral abból a szemléletből eredtek, amelyet ma fo£ radalmi éberségnek neveznek. Az w az igazi forradalmárra valló nemes vonás, hogy látva személyes hibákat, nem folytatja ellenük végletekig a felőrlő víaskodást, hanem kimegy oda, aho' — ha volt rá az akkor adott világhelyzetben egyáltalán lehetőség — egyedül lehetett volna a forradalom válságának kedvező fordulatot adni, kimegy a frontra. De nem a kétes forradalmiságú fővezér táborába, hanem inkább a partizán jellegű erdélyi hnrcvonilra, amelynek parancsnoka Bem tábornok, a régi szagadságharcos, a k'próbált forradilmír, akinek hadvezéri útjára Osztrolenka véres csillaga bosszúálló fénnyel világított. Petőfre is alkalmazni lehet Gorkijnak a fölszabadult szovjet népekhez intézett gyönyörű szavait: „ .... íme egy új ember tűnik fel a földön, akinek neve nagy betűvel Írandó, mint az emberméltósággal bíró Emberé. Növekedését minden kétséget kizárólag bhonyít ja kérlelhetetlen harca a mult öröltsé"fi ellen, fékezhetetlen akarata eiérrl a maga elé kitűzött célt, heroikus, csodálatos erőfeszítéssel ..." Ez Petőfi öröksége Is az utókorra. Jókai Mór 1888-ban egy akkor megjelent Petőfi-életrajzhoz előszót írt és ebben Petőfit Puskinnal hasonlítja össze s közös vouásnak látja bennük az élet és a költészet egységét. E gondolatot nem fejti ki tovább s mi hozzátehetjük, hogy a két nagy szellemet és művészt három sajátság teszi egymás rokonává: 1. a hevülés azokért, akik harcos elszántsággal a társadalmi igazságtalanságokat akarják megszüntetni, 2. a bátorság és igazság érzéseiknek művészi kifejezésében, 3. sejtelmesnek látszó, de igazában éleslátásból fakadt előérzet arról, hogy rr.ikép fogják életüket befejezni. Petőfi keserves tapasztalatai 1848 nyarán — amint ő akkor írta — „a nemzetté lett néppel" azt a tanulságot adják, hogy a felszabadítottakat felvilágosítással, politikai iskolázással kell nevelni arra, hogy a sorsukban velük történt változásoknak tudatára ébredjenek s új helyzetükben jogaikkal és hatalmukkal úgy éljenek, amint az új társadalom építésének feladata megköveteli. A moszkvai Állami Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőbizottsága megbeszélte 1950. évi munkatervét. A jövő évben összesen négyszáz szépirodalmi könyvet adnak ki 37,100.000 példányszámban. Harmincöt kötetben kiadják Gorkij összes müveit, ebből már az 1949. év folyamán megjelenik négy kötet. Szovjet írók művei 71 könyvvel, 8,330.000 példányszámmal szerepelnek a jövő évi munkatervben. Tíz kötetben kiadják Theodor Dreyser amerikai író, tizenkét kötetben Balzac , és hat kötetben Romáin Rolland műveit. KULTÚRHÍREK A NAGYVILÁGBÓL • A francia rádió nemrég bemutatta Harsány! Tibor, a Párizsban élő magyar zeneszerző rádióoperáját, melynek szövegkönyve egy AT. Hoffmann meséből készült. Az előadást nagy érdeklődés előzte meg, mert a rádióopera egészen új, különleges műfaj. Úttörője Arthur Honneger, a híres zeneszerző, aki az első rádiooperát irta. A kritika szerint Harsányi zenéjének lelke magyar, noha a francia zene hatása is érződik rajta. Harsányi muzsikája színes, melodikus, merész és egyben szórakoztató. • ® Magyarországon új fordításban adják ki a Bibliát, mind az Ó-, mind az Üj Testamentumot. Az új Bibliát a kálvinista és lutheránus egyházak adják ki közösen. A Biblia fordításnak a múltban nagy szerepe volt a magyar nyelvtörtenetében, Károli Gáspár bibliafordítása felszabadító hatással van a magyar irodalmi nyelvre, jelentősége szinte felbecsülhetetlen. Századokon át éltető forrása a nyelvnek, hatása Ady istenes verseiben is kimutatható. Bornemissza Elektrájáig nincsen is jelentősebb nyelvemlékünk, mely idegennyelvü munka átültetés* kapcsán ennyire gazdagította volna nyelvünket, ennyi árnyalatot, színt, új kifejezést és képzetet hozott volna. Hasonló tett volt, mint később Kazinczyék nyelvújítása. Érthető, hogy a mai ember korszerűbb bibliafordítást igényel, de a Károli bibliafordítás irodalmi jelentősége mindigre fennmarad. • • Egy Párizsban rendezett Rippl-Rónai kiállítás, melyen csak néhány rajz, litográfia, vázlat szerepelt, ismét erősen ráirányította a figyelmet a nagy magyar műfestőre, akit a franciák kicsit magukénak éreznek. Egy francia kritikus azt írja, hogy Párizs jogot formál arra, hogy ne csak ízelítőt kapjon Rippl-Rónai művészetéből. Egy gyűjteményes kiállításra, tart igényt, Rippl-Rónai Munkácsi mellett, majd tőle függetlenül évekig Párizsban dolgozott, híres vásznai készültek itt s élénk szellemi kapcsolatot tartott fenn a kor francia festőivel és Aristid Maillol-al, a nagy szobrásszal, akinek arcképét is megfestette. De a magyar művész akkor teljesedett, forrt kf egészen, mikor a termékeny és elhatározó jelentőségű párizsi korszak után hazakerült Kaposvárra s Piacsek bácsit festette és kaposi kerteket, lankákat. Párizs nem csalatkozna benne egy reprezentatív, gyűjteményes kiállításon. m • A magyar protestáns egyházak flj énekeskönyvet is adnak ki, mely 150 zsoltárt és 362 éneket tartalmaz. A zso'tirfordítások 1607-ből valók, de olyan szépek, hogy messze felülmúlják a későbbi zsoltárfordításokat. KARCZAG ISTVÁN: A fölcseréli szülelésnap Cservenka Tóni már hadonászott két hosszú karjával. Matild felágaskodott az egyik cséphadaró után, elkapta, azután szelíd hangon ezt mondta: — Látod, például, ez a vagány beszé sem tud hatni a fantáziámra ... Nincs nekünk ennél szebb nyelvünk? Ha olvasrád József Attilát... — Most nem a József Attiláról van szó!... — Hátha!... De te makacs és önfejű vagy. Azonkívül gyűlölöm a mahardzsákat és az arab sejkeket, te is tudhatnád, hogy azok az angol imperializmus vámszedői. Azonkívül nálunk is felszabadult már a munkásosztály, akár a Szovjetúnióban ... itt is lehet már a munkásból minden ... költő, miniszter, hadvezér, hegedűművész ... Tóni felordított. — Micsoda?!... Költő, hadvezér, hegedűművész?!... Most azután fejezd be, fiam, a szemináriumot, fejezd be, ha jót akarsz! ... Hát mit képszelsz te?!... Nincs nekem rendes szakmám?! ... Azt hiszed talán, hogy holnap nekiállok ezekkel a bütykös ujjakkal hegedűlni tanulni?!... Talán cigányprímásnak akarsz kimázolni?! ... Majd egész nap kornyikálni fogok neked!... Nahát, Matild, ezt nem gondoltam volna rólad, ennyi hülyeséget egyrakáson!... — fis most már szemrehányóan csóválgatta a fejét. Matild is szemrehányóan csóválgatta ia fejét. — Ez neked hülyeség? — kérdezte gúnnyal. — Semmi más! És énbelőlem, gyerekem, pojácát tovább nem csinálsz!... Unom már az ügyet! És részemről végezem is veled!... De ha mégis kijönne érted az az arab sejk, ide Kőbányára, légy szíves írjál válaszbélyeggel! ... — És ezzel' minden teketória nélkül ellépett Matild mellől. De futtában még egy pillanatra megállt és felháborodottan visszaszólt. — Ilyen hülyeséget, hogy valami szépet, valami különöset!... Mintha csak a Műszínkörben hallanám!... Azután megint loholni kezdett. — Tónii... kiáltott utána Matild megrökönyödve. — Tóni, ez az utolsó szavad?!... — A legeslegutolsó! — üvöltötte vissza Tóni. — Megkergült libákkal nem tárgyalok!... És ezzel, mint az a bizonyos arab sejk, aki telívérlovát oldalbakapja, férfiasan elvágtatott. Matild meg leesett állal bámult utána. Majd amikor az arabs mén patacsattogását is elnyelte az utca", könnybeborult szemmel ezt suttogta: — Gyáva csirkefogó ... Ez könynyebb volt neki, mint valami szép dolgot meigérni ... De legalább igérte volna meg a pimasz ... És Tóni a szavát becsületesen megtartotta. Az emlékezetes szakítás után Matild felé sem nézett. De azért mégsem lehetett volna állítani, hogy Tónit nem ette a penész Matild miatt. Gyakran állt azon a ponton, hogy a munka után megvárja a gyárkapunál. De mindig visszarettent valamitől. — Miféle szépre, miféle különösre gondolhatott ez a hülye liba — töprengett elborzadva. — Mi lehet az a szép, az a különös, amivel'ezt a beképzelt majmot meg lehetne főzni? ... A hegedülést mégsem gondolhatta egészen komolyan ... Csapjak fel ka tonának? ... Nahiszen, amire én ott valamire vihetném, addig ezt a libát régen megsütötték és megették ... Nézzük csak ezt a kérdést józanabbul... Talán felléphetnék a kultúrcsoportnál... Még el is szavalhatnék egy József Attila verset... Vagy írjak én egy szép költeményt a faliújságnak?... Á, mindezekhez én csapnivalóan ügyetlen vagyok!... Majd csak beadja a derekát, ha látja, hogy nem közeledem hozzá. Addiig nem ártana más lánnyal foglalkozni. De Tóni valahogyan a többi lány körül is zűrökkel találkozott. Miindegyik, mintha csak összebeszéltek volna, egymásután ilyesmivel adta ki az útját: — Azt hiszi, Tóni, nem látok át a szitán?... Maga Matildot akarja velem ugratni!... — Vagy: — Tóni, az arcodra van írva, hogy fülig Matildba vagy pistulva... És a következő: — Keress magadnak má

s verebet, fiam, velem nem teszed féltékennyé Matildot!... — Cservenka Tónit az epeömlés kerülgette: — Na hiszen szépen nézünk ki!... Ezek a bestiák összeesküdtek ellenem!... Hogy tenné őket az Isten akárhova! De fütyülök az egész bandára! Sokkal nyugodtabb lesz az élet nélkülük! ... ,'Folytatjuk.) 1 A