Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-19 / 82. szám, kedd

r — UJSZ0 1949 július 23 A spanyol szabadságharc évfordulóján Tizenhárom esztendő múlott el már azóta, de 1938 július 18-ának napja mindmáig nem tűnt el az emlékezetből, mert az emberek még nem szűntek meg becsülettel gondolkodni és becsületesen élni. Ezen a napon kezdődött Franco tábornok fasiszta puccsa a spanyol köztársaság ellen. Két és háromnegyed évig tartott a spanyol nép hó'sies harca a függetlenségért, majdnem három évig küzdött a spanyol nép és csak a tengelyállamok egyesült fasiszta erőinek túlsúlya és a nyugati reakció Chamberlain és Blum vezette aljas „benemavatkozásl" komédiája fektette kétvállra. Hitlernek, Mussolininak és a nyugati haltalmak reakciós politikusainak köszönheti Franco, hoey a gyönyörű spanyol földet egyetlen óriási börtönné változatathatta át s Immár 10 éve tart'a a spanyol népet rémuralma alatt. Majdnem 18 esztendeig tartott, míg a nyugati hatalmak uralkodó körei nyíltan feltárták titkos Franco Iránti rokonszenvüket As szeretetüket. Ma ezt a szerelmet a legmagasabb világszervezetben szeretnék törvényesíteni, amely a nemzetközi antifasiszta harc eredményeképpen született meg. Franco Spanyolországa már bekapcsolódott az angol-amerikai támadási tervekbe, amely a Szovjetúnió és a népi demokrácia országai ellen irányul. Amerikai arany segítségével újították meg annakidején a hitleri Németország háborús teljesítőképességét. Ma pedig az angol és amerikai bankárok arra törekszenek, hogy Franco fasisztáinak ingatag uralmát megszilárdítsák és a spanyol föld katonai lehetőségeit a maguk számára kiaknázzák. Míg a nyugati sajtó dicshimnuszokat zeng azokról az előnyökről, amelyeket a Franco Spanyolországával való szövetség nyújt, az amerikai vezérkar Franco Spanyolországában otthon érzi magát és gyarmatain berendezkedett. Franco Spanyolországra ma a valóságban az amerikai tőke gyarmata. Amikor a 15 milliárdos költségvetésből 42 százalékot hadseregre fordítanak, 20 százalékot pedig arra a rendőrségre, amely terrorral tartja uralmon a spanyol fasizmust, nem csodálkozunk, hogy a spanyol földművesek százezrei hihetetlen nyomorban élnek és a munkásság életszínvonala olyan mélyre zuhant, ami a mi egyszerű embereink előtt szinte elképzelhetetlen. Bár a lakosság 56 százaléka földművelésből él, a föld nem termi meg az 1985-ös év hozamának 70 százalékát sem és a spanyol ipar termeló'képesséirénok 50 százalékát, azaz felét sem tudja kihasználni. Az ország kizsákmányolása és az állami szervezetekben feltűnő korrupció a beruházások biztosításának nem a legmegfelelőbb záloga. Ha Franco hajlandó is teljesíteni új angol-amerikai urainak utasításait, éppen úgy, mint azeló'tt teljesítette Hitler parancsait, az amerikaiak már részben okultak a beruházási tapasztalatokból, amelyeket a Kuomintang-Kínában szereztek és arról tanácskoznak, hogyan menthetnék meg Franco fasizmusát anélkül, hogy mélyebben nyúlnának saját zsebükbe. Természetesen számolnak az európai marshallizáit államok segítségével is. Az angol-amerikai Imperialisták Spanyolországgal szemben követett politikájukkal leleplezik Igazi arcukat. Már egészen nyíltan együtt dolgoznak azzal a rendszerrel, amelyet a fasiszta tengelyhatalmak fegyverrel kényszerítettek rá a demokratikus és békeszerető' spanyol népre Együtt dolgoznak azokkal a gazemberekkel, akiknek a lelkiismeretén 2 millió spanyol hazafi vére szárad, akik a nép százezer legjobb fiát börtönbe vetették és halálra kínozták a munkásság első harcosait. Ez ellen a politika ellen a világ összes becsületes emberei felemelik tiltakozó szavukat. Elutasították LatinAmerika államainak javaslatát, amelyek Francot be akarták csempészni az Egyesült Nemzetek körébe. Elutasították, mert a világ becsületes antifasiszta erőinek hatalma sokkal nagyobb, mint a támadók al jas, gyülevész hordája. Ez az elutasítás újabb erkölcsi erőt adott a szabadságért kilzdö spanyol népnek, amely a gyönyörű spanyol föld hegyei között tovább folytatja harcát a fasizmus embergyilkos spanyol képviselői ellen. És a spanyol nép harca ma éppen úgy, mint 13 évvel ezelőtt az egész világ haladó emberiségének küzdelme. Az Izvesztila jubileumára llja Eltrenburg méltatása a szovjet lap tízezredik számának megjelenése alkalmaiéi Azt mondják, hogy az újság a tiszavirághoz hasonlít, amely egy napig él; sünikor az ember meghallja a »tegnapi szót*, közömbösen eltolja magától a papírlapot, az az újságszám, amely tegnap még érdekelte, ma már halott. Az ellenség erődítményére kilőtt tízezer lövedék rombadöntheti az erődítményt, de a katonák nem a lövetésre, hanem a győzelemre emlékeznek. Tízezer újonnan ültetett fa megvédhet egy vidéket a pusztulásthozó szelektől, amikor azonban felnő az erdő, a földmüvelöt többé nem az ültetési terv érdekli, hanem a ringó gabonatábla. Ha az ember a múltba akar visszapillantani, ha meg akarja érteni a multat, nem régi újságot, hanem egy üj könyvet vesz elő; a tegnap számára történelemmé vált. Tízezer újságszám, megsárgultan, majdnem szétporlik, amikor kézbe veSszük, olyan mindegyik, mint az elsárgult falevél; tízezer tanújele a lázas munkának, tízezer hadijelentés, tízezer lelkeshangú fogadalom és — száraz beszámoló. Tízezer újság beszél a rendkívüli nehézségekről, a hősiességről, az önfeláldozásról. >A kohó első eredménye 64 tonna öntött vas* — mennyi nélkülözés van e szavak mögött, mennyi munka a hideg éjszakákban, mennyi kitartás és mennyi hősiesség. ^Tizenegy lakott helyet visszaszereztünk az ellenségtől* — úgy tűnik, mintha e jelentés minden betűje legjobbjaink vérével volna átitatva. Lenin figyelme kiterjedt, az államgépezet minden területére, előtte nem lehetett semmi sem »figyelemre nem méltó apróság«, éles esze napról-napra leküzdötte a nehézségeket. S Lenin azzal ejtette ámulatba a világot, hogy a kirabolt, megtépázott, kiéheztetett • Oroszországban meglátta a jövőt, ezért élt, — azt készítette elő az építő számításával és a jós előrelátásával. Annakidején az a rendkívüli megtiszteltetés ért, hogy az Izvesztija katonai tudósítója lehettem Spanyolországban. Emiéitszem arra az időre, amikor hol az ostromlott Madridból, hol a fasiszta repülők által zaklatott Valenciából hívtam fel telefonon Moszkvát és hallgattam a gyorsírónő messziröljövö hangját. Ez a nő, akit soha életemben nem láttam, időnkint, egy pillanatra megfeledkezve munkájáról, izgatottan megkérdezte: ^Kitartanak ?< — és ebben a nemes izgalomban az egész szovjet nép izgalma reszketett. Magam sem tudom, ml különösebb. — annak a fasiszta repülőnek mosolya-e, aki bombákat szór a spanyol falvakra, vagy a »be-nem-avatkozás politikája, a felbérelt marokkóiak állatiassága, vagy a »szocialista« Blum krokodilkönnyei, aki kínvallatás céljából átadta a marokkóiaknak a spanyol szocialistákat. München után Nyugat naiv nyárspolgárai kivilágították a várost; úgy gondolták, hogy a vihar messze házuktól fog kirobbani. Nyugat nyárspolgárai elérték, amit akartak: Hitlerék párizsi bevonulását, a sorozatos kapitulációkat, amikor nemcsak hadseregek, de egész államok is letették a fegyvert. A falvak mögött a Gestapo kínzottjai üvöltöttek, nemzedékek munkájával felépített városokat döntöttek romba a bombák, Európa fölé éj borult. Ki mentette meg a népeket? A megsárgult lapok Sztálingrád katonáinak páratlan hőstettéről beszélnek. Mi nem azzal voltunk elfoglalva, hogy az utolsó gombokat is felvarrjuk a harcteret soha nem látott vezérek zubbonyára; mi ütöttük-vágtuk a fasisztákat. Milyen öröm, milyen boldogság, hogy az; államunk, minden falvunk és minden anya számára oly súlyos órákban élünkön állt Sztálin, aki lángeszű hadvezérként irányította a hadműveleteket és aki egyszerű katonaként meg tudta érteni katonái szívét! Ha rápillantok háború után megjelent újságjaink második vagy harmadik oldalára, látom, milyen állhatatossággal építik ujjá a szov;et emberek a szétrombolt városokat, hogyan gyártják a szöveteket, a villanykörtéket, az órákat, hogyan hoznak létre új almafajtákat, hogyan juttatják el a gyermekekhez SLZ emberiség , kultúrájának gyümölcseit. Észak felé tör előre a búza, a paradicsom, a szőlő, hogy kiszorítsa a rövid nyárra jellemző satnya füveket. Zöld falak emelkednek, amelyek, meg fogják védeni a termést az aszályoktól. De másfajta zöld falak is emelkednek — emberi öntudatból, amelyek el fogják választani a világot az embermészárlóktól. Bele lehet pillantani a »F:garo* tízezer példányába is. Ezek beszámolnák arról, hogy » Mademoiselle Alfréd Fabre-Louise a tegnapi fogadáson egy különös gondolattól megkapatva hat brilliáns nyilat szúrt fekete szatén fűzőjébe*, hogy >egy Violette Nos

: eres nevű leányzó rendkívüli találékonysággal mérgezte meg apját«, hogy »egy Stavisky nevű gazember, aki félszáz képviselő megvesztegetésével tüntette ki magát*. ezt mondta: »En nem akarok a ló fajták nemesítéséről gondoskodni, nekem elég gondom van azzal, hogy az emberiség javát szolgáljam*, hogy Lendru megmérgezte 11 feleségét, Daladier pedig 11-edszer lett miniszter. Az afrikaiak igen büszkék sajtójukra, de különösképpen lapjaik terjedelmére. Valóban, az amerikai újság egész kötet. Azonban csak vademberek tekinthetik ítéletük alapjául a mennyiséget. A terjedelmes amerikai újság _ nem egyszerű hazugság, nem egyszerű 'létköznapiság, és aljasság, hanem óriás-hazugság, nyüzsgő hétköznapiság, az aljasság felhőkarcolója. Egy »tudós* szert talált fel a kommunizmus ellen: bizonyos agyoperációval eltávolítják a robotember számára szükségtelen részeket; a másik égre-földre esküdözik, hogy olyan bacillusokat tenyésztett ki, amelyekkel »három nap alatt ki lehet irtani egész Európát*. Párizsban megjelenik egy Amerikát majmoló lap, a »Samedi Soir*. A világkongresszus idején történt, hogy két úriember mindenüvé nyomon követett. Eleinte azt gondoltam, hogy Moch úr szokásos munkatársai és egyáltalán nem fordítottam figyelmet rájuk, ök azonban olyan állhatatosan fényképezgettek, hogy kénytelen voltam érdeklődni társadalmi funkcióik iránt. Kiderült, hogy a »Samedi Soir* munkatársai. Az alkonyat leple alatt minden kopogtatás nélkül betörtek szállodai szob.'tnba, majd elégedetlenül távoztak, fel voltam öltözve és szobámban nem volt semmi szenzációs. Este egy kis vendéglőben törtek rám, ahol olasz írókkal vacsoráztam. Itt ismét csalódniok kellett: nem voltak a közelben sem meztelen lányok, sern pezsgősüveggel telt vödrök és én sem dugdostam barátaim zsebébe a ^moszkvai aranyat propagandára*. A riporterek kétségbe voltak esve, később azonban megjött a kedvük: sikerült lefényképezniük a liftben, amikor a liftkezelő rámzárta a tolórácsot. Ez a fénykép foglalta el az újság következő számának negyedik oldalát a következő aláírással: 3>Ilja Ehrenburg a vasfüggöny mögött«. Az újságok tulajdonosait meg lehet vesztegeni, de a népeket nem. A párisi kongressus fordulópontot jelentett: új formát sikerült találnunk arra, hogy a népeket összefogjuk és a leglényegesebb eszme, a béke megőrzésének eszméje köré tömörítsük. A tmásodik világháború előtt. Nyugat nyárspolgárai, bármennyire is bizonygatták nekik, nem értették meg, hogy »a béke oszthatatlan* — ez a kifejezés túlságosan elvont volt számukra. Most viszont megértették, hogy az amerikai üzletemberek áltfi reklámozott atombombák egyformán fenyegetnek valamennyi országot és népet. A harmadik világháború hívei — Hitler hü tanítványai — nagy előszeretettel hangoztatják ötleteik »villámszerü« jellegét. A párizsi kongresszuson a népek képviselői kijelentették, hogy eltökélt szándékukbármilyen eszközökkel megvédelmezni a békét. Ugyanakkor figyelmez tették a háború híveit: a háború valóban » villámszerűén* is végetérhetj hamarabb, mintsem gondolnánk — még azelőtt, mielőtt megkezdődnék. Emellett meghiúsíthatja tervezőinek szándékait is: most azt hiszik hogy osztalékaik fognak megszaporodni, a dolog vége azonban az osztalékon osztozkodók igen komoly megfogyatkozása is lehet. A közelmúltban Oroszország középső területein utaztam át. Láttam, hogyan oltja be a »Szolmas« egyik üzemi iskolájában a fiatal tanítónő a gyermekekbe a költészet iránti szeretetet, láttam a »Lenin«-kolhozban a könyvüzletet, ahol kolhozparasztok Puskin és Tolsztoj, Shakespeare és Balzac könyveit vásárolták. Láttam Micsurinszkban a déli szőlőfajtákat, a távoli falvakban láttam olyan embereket, akik olvasnak, gondolkoznak, akik tudják, miért él az ember a földön. Az újság következő számai ezekről fognak írni — jön a tizenegyedik és tizenkettedik ezer, amelynek példányaiban mindenütt meg lehet majd találni az egyszerű emberek egyszerű dolgairól szóló megjegyzéseket. Ami pedig ellenségeinket, a béke ellenségeit illeti, kiugorhatnak az ablakon. mint Forrestal, vagy jómódban éldegélhetnek tovább és álmodozhatnak újabb háborúkról, mint Churchill úr; — mindegy, az ö csillaguk letűnt — szerepelni fognak ugyan még az újságok hasábjain, de nem nagyszerű gondolataikkal vagy ragyogó tetteikkel, hanem botrányaikkal, bűntetteikkel és emberi kicsinységük krónikájával kapcsolatban. Most amikor leírom ezeket a sorokat, a szovjet újságok szerkesztőségeiben a megszokott munka folyik: mindenki a helyén van — az újságírók, a szedők, a korrektorok. Holnap elmondják az országnak a szovjet emberek nehéz munkában telő, de magasrendű életét, beszámolnak arról, amit szeretnek, amiben hisznek. amiért szívüket adják és ami életüknek értelmet ad. Előszoba valahol a Wall-Sfreeten — Maga miért van itt, marsall? — Egyrészt pénzre van szükségem, másrészt be akarom bizonyítani, hogy mi megállunk saját lábunkon is ... A „No passaran" dicsőséges jelszava Spanyolországban még nem halt el. Minden terror és kegyetlen üldözés ellenére is emelkedik a spanyol nép sztrájkmozgalma és terjed a partizánharc. A munkásosztály egységes fellépését Franco gyilkosai ellen támogatja a város és falu egyszerű népe, amely Kommunista Pártja vezetésével 1936., 1937., 1938. és az 1939-es években kénytelen volt harcolni Franco, Hitler és Mussolini ellen, most Is ugyanolyan hősiességgel veszi fel a harcot Franco, Truman és társai ellen. A nyugati imperialisták Franco támogatásával megint rossz kártyára tettek. Mert minden erőfeszítésük ellenére is Spanyolhonban az utolsó és döntő szót mégis csak a spanyol nép fogja kimondani. A szocialista világnézet jelentősége a munkásosztály harcában Hogy milyen jelentősége van a szocialista világnézetnek a munkásosztály harcában, azt szemléltetve látjuk az angol és amerikai munkásmozgalom negatív példáján. Az angolszász országokban a munkásosztálynak jól szervezett szakszervezetei vannak. Angliában még munkáspárt ls van. (Labour Party.) De ez a párt a polgári társadalom megingathatatlanságán és szentségén alapszik. Az angol munkáspárt hatalomra jutva polgári politikát folytat. Az angol munkáspárt világnézeti alapjai a Marx előtti polgári és kispolgári szocialista tanok foszlányai. E munkáspárt a proletáriátus és burzsoázia közötti osztálybéke, a kapitalista tulajdon sérthetetlensége, a bur/.soá állam és intézményeinek érinthetetlensége, az angol imperializmus szempontjából hagyományossá vált gyarmati politika folytatása mellett foglal állást. A munkáspárti kormány szégyenletes külpolitikája Görögország, Indonézia és India népeivel szemben, Spanyolországban Frankó reakciós kormányának támogatása arról tanúskodik, hogy ez nem más, mint polgári kormány. A munkáspárt közreműködésével az angol burzsoázia eszmei rabságban és saját világnézete hatalmában tartja az angol munkásosztályt. Ezt elősegíti az a körülmény is, hogy az angol imperializmus hatalmas gyarmati kizsákmányolása révén meggazdagodva, az angol munkásosztályon belül jó, megbízható munkás-arisztokráciát létesített, amely érvényesíti a munkásosztályra burzsoá polgári befolyását. Az angol Imperializmus továbbra is gyarmaturalomra, a gyarmati rabszolgák százmillióinak kirablására támaszkodik. Igaz, hogy a brit gyarmati birodalom ma recseg minden izében. Az ellentét az imperialista főváros és a gyarmatok között egyre nő. Anglia egyeduralkodó helyzetét a világ-piacokon mind észrevehetőbben átveszi az amerikai imperializmus terjeszkedése. Anglia, a hitelező ország adóssá lett. A fentemlített körülmények mind közelebb fogják vinni az angol munkások millióit, az angol munkások haladó tényezőit ahhoz a-z elmélethez, amely a szocializmushoz vezető leghelyesebb utat mutatja. És az egyedüli tudományos elmélet a marxizmus-leninizmus, amelyet a nemzetközi forradalom tapasztalata és különösen a szocializmus győzelme a Szovjetúnióban vizsga alá vetett és e vizsgát a marxi-lenini eszmék kiállták. De a munkásosztály Ideológusainak a polgári világnézet ellen folytatott állhatatos, szakavatott és rendszeres harca nélkül és anélkül, hogy a tudományos szocializmust belevinnénk a munkásmozgalomba, nem lehet elérni azt, hogy az angolamerikai munkásosztály hamarosan szakítson a polgári világnézettel. Hogyan kell szocialista tudatot belevinni a munkásmozgalomba, ezt megmutatta az SzK(b)P., ezt megmutatták Lenin és Sztálin. Lenin és Sztálin a marxizmus továbbfejlesztésének példáját mutatták, általánosították a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatait és bevezették az oroszországi munkásmozgalom rendkívül gazdag életének tanulságait. És ha ezt megértjük, altkor megértjük azt is, hogyan lehetséges az, hogy az angol munkáspárti kormány sztrájktörőket szervez az angol kikötőmunkások bérmozgalmának letörésére, hogyan lehetséges az, hogy az angol munkáspárti kormány munkásáruló politikát folytat. Mert szocializmus nélkül munkásmozgalmat csinálni nem lehet és aki munkásmozgalmat akar csinálni enélkül, azt utoléri az angol- és amerikai munkásmozgalmak példája és részesei lesznek annak a tragédiának, amely az osztályhorc egyre kiélesedő szakaszában őket éri. Mert a burzsoázia és a munkásosztály között nem lehet béke és aki ezt állítja, az tudatosan csal. A kapitalizmus és a proletariátus egymással szembekerült abban a pillanatban, amikor e két osztály megszületett. (Tudvalevő, hogy a proletariátus a kapitalizmus saját terméke.) Aki ezt elfelejti, az a munkásosztály árulója és akit ki kell vetni a munkásság soraiból, még mielőtt zavart kelthet. Az angol kikötő munkásság most már látja, mihez vezet, hogy olyan embert engedett be sorai közé, mint Bewin és a munkás-arisztokrata Attlee. A fejlődést azonban megállítani ezek nem tudják. A bérharcok során új öntudatos munkásosztály születik, amely ki fogja magának vívni a szocializmus győzelmét Angliában és Amerikában is.