Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-02 / 70. szám, szombat

SAS ANDOR: UJSZ0ÍÁMC31C5 Ml&fálY 'Amire Pest forradalmi ifjúsága 1948 március 15-ének délelőttjén Petóii szenvedélyes lendületű, nyílt és közérthető fogalmazásában, mellyel Nemzeti da'ában nemcsak meghirdette, hanem irányította, és vezette a népi megmozdulást, esküt tett, hogy „rabok tovább nem leszünk", azt még ugyanazon nap délutánján követte és megpecsételte a rabszabadító cselekvés: az ifjúság átvonul Budára * kikényszeríti a helyőrségi börtönben fogva tartott Táncsics Mihály szabadonbocsátását Egyidejűleg megnyitják az erdélyi Murgu Euthim cellájának ajtaját, akinek az volt a bííne, hogy a román nemzetiségű jobbágyok elnyomatása ellen szót emelt. Metternich feudális rendorállamában a fiatal értelmiség nem üres szóképet használt, ha társadalmi és szellemi rabságró beszélt, majd a XIX. század nagy Márciusának derekán e rabság megszüntetésére tett fogadalmat. De hogy mi volt ez a rabság a maga kézzelfogható és szociális értelmében, arról a börtönlakó Táncsics Mihály beszélhetett elsősorban, aki egy csaknem félszázadra nyúló sötét korban a robotoló jobbágyföldmíívesnek, az ipari dolgozónak és a szellemi munkásnak sorsát és küzdelmeit próbálta végig. Mint jobbágylegénvt az urasági haldú botütései hajszolják munkára, mint takácssegéd a céhes k:'sipar nyomasztó légkörében dolgozik, majd mint tanítót haladó éi szabadságos világnézete mint a reakciós áskolódók minduntalan megfosztják attól a szerény kenyértől, melyet magántanítás és nevelősködés út ián próbált magának biztosítani. A márciusi ifiak lázadoztak a sajtószabadság hiánya miatt, össezördültek és vitáztak a cenzorral, tollúkat ellenőrizte és megkötötte a reakció, azonban az író Táncsicsnak valóságos bilincseket rakott a kezére, e'vonta előle a napfényt s penészes börtöncellában némaságra ítélte. fl jobbágymunka megszűnik — a földesurak kárpótlást akarnak Táncsicsot az aulikus főnemesi uralom kora azért vetette börtönbe, mert Ncpkönvv című munkájában a nemesi kiváltságok kárpótlás nélkü1 i megszüntetése mellett foglalt állást. Ez a követelés teremtett mély és át! idalhatat'an szakadékot nemcsak köz. te és a feudális rend megrögzött hívei között, hanem elválasztotta öt azoktól a haladó gondolkodású politikusoktól is, akik belátták a jobbágyfelszabadítás elkerülhetetlenségét. E politikusok a közép- és a kisbirtokos nemesség köréből kerültek ki, a jobbágymunkával űzött gazdálkodás nem nozott számukra olyan jövedelmet, hogy ne kellett volna azt valamilyen szabad pálya keresetével kiegészíteni. Ezek ráeszméltek azokra a gazdasági és politikai körülményekre, amelyek lehetetlenné tették a mezőgazdasági termelés hűbéri kereteinek fenntartását. A nemesi gazdálkodás egyre kisebb jövedelmet hozott az uraknak, mert a kiviteli vámok megakadályozták a termékek értékesítését s a birtokosok nemcsak tőkehiány miatt nem tudták a majorsági földek hozamát fokozni, hanem a jobbágymunka értéktelensége miatt is. A legnagyobb kárpáti latifundiumnak. a Schonbornok 430.000 holdat kitevő beregi uradalmának jószágigazgatója — személye szerint birtok nélküli középnemes — már a XIX. század harmincas éveiben megpendíti azt a gondolatot, nem lenne-e célszerűbb a jobbágymunkáról bérmunkával való gazdálkodásra áttérni. A jobbágyság passzív magatartására hatással volt a jobbágyság megszüntetése a polgári irányban fejlődő külföldön. így Francia- és Németországban. A nemesség fázott attól a gondolattól, hogv a föld azé legyen, aki rajta dolgozik, de felkészült a jobbágyok művelte földek levá'ásra oly módon, hogy a majorsági birtokot, melynek megtartását remélte egy nagy átalakulás esetén is, minden módon igyekezett gya rapítani, természet "sen a jobbágyok rovására. Kelletlenül foglalkozott azzal a lehetőséggel is, hogy nemcsak az ingyenes jobbágymtínkáíól és egyéb természetbeni szoláltatásoktól esik el. hanem vállalnia kell az adózást, a közteherviselést. Ezért vetette minden reményét abba a váltságba vagv kárpótlásba, melv neki a jobbágyi kötelék megszüntetése esetén ki fog járni. R jobbágysar] kérlelhetetlen kiállása a parasztnép jogaiért Táncsics nem az alkotmány sáncain belül nézte ezeket a kérdéseket mint a jobbágyfelszabadítás megértést mutató nemesi szószólói, nem is polgári oldalról, mert •> városi polgárság, mely mint félig-meddig kedvezményezett rend. meghunyászkodóan viselkedett és csak a saját érdekeivel törődött, hanem kizárólag a legérdekel1792-1804 tebb társadalmi réteg: a jobbágyi kötöttségre kárhoztatott jobbágy-milliók oldaláról. Ezért kérdi ironikusan, mikor szónokok a nem-nemesek befogadásáról beszélnek az alkotmány sáncai közé, hogyan képzeli el a sáncokon belül élő 600.000 nemes személy 13— 14 miíl, nem-nemesnek befogadását és elhelyezését. O, nagyon helyesen, a sáncok teljes rerombolását tartja egyedül kielégítő megoldásnak s a teljes jogegyenlőség alapján a nemzet súlypontjának áthelyezését oda, ahol annak lennie kell, a dolgozó milliók világába. Táncsics, mint igazi jobbágysarj, < a márciust megelőző negyedszázad jobbágyreformokról vitázó országgyűléseivel szemben nemcsak azt érezte, ami Széchenyi agyán is áivillant: határtalan anomália az, hogy a parasztság sorsáról a nemesség dönt. hanem valami grandiózus úriszéknek nézhetie a parlamentet, mely a jobbágyság sorsáról döntő nagy társadalmi per tárgyalásán nem hallgatja meg a szenvedő felet s amelyben a döntést a birtokon belül lévő, századok óta előnyöket élvező s a maga kiváltságos helyzetét jogi és hatalmi eszközökkel védeni képes fél hozhatja meg. Az 1348-as országgyűlés, melyet cenzus alapján választottak ugyan, de a parasztságnak alig v?n képviselőié tenne, a forradalmi idők legválságosabb perce'ben is a nemességnek adandó karpótlásról tárgyal. Táncsicsott a már törvénybe iktatott, tehát a papíron meglévő jobbágyfelszabadítás keresztülvitele, a parasztság földéhségének kielégítése érdekli. a tömérdek visszaélés megszüntetése és elhárítása, mellyel a reakciós közigazgatás a iobbágyot el próbálja ütni jo?atitót, a gazdasági és politikai jogoktól egyaránt. Nagy do'og volt törvénybe iktatni az örökváltságot. De hol volt ettől a törvény maradéktalan, a jobbágyot a kisemm'réstől megvédő átvitele a valóságba? R forradalom baloldali harcosa és a Bach-korszak üldözöttje Mivel pedig Táncsics, akit a siklóst kerület képviselőjeként küldött a 48-as országgyűlésbe, a Munkások Újságja című hetilapiában 1843 áprilisától kezdve a nemzeti felszabadulás frontján köztársaságot kíván, a szociális ielszabadulás nevében pedig a jobbágyság teljes gazdasági kielégítését követeli, meg kell érnie, hogy lapját I84K decemberében betiltják. Mint képviselő elmegy a kormánnyal és az országgyűléssel Debrecenbc, a Habsburgok detronizálása után is a meg nem alkuvó baloldalhoz tartózik, majd elkíséri a kormányt Szegedre és Aradra. Látszólag Kossuth közeledik az általa képviselt radikális vonalhoz, de végeredményben Táncsics megmarad, amint Bölöni György írja kiváló Táncsics-é'etrajzában, magános csillagnak a magyar politika égboltján, ö valóban azokhoz tartozott és azokat kép viseli, akik mást nem veszthetnek el, mint láncaikat, ha a társadalmi fejlődés frontján harcba szállnak. A forradalmat követő abszolutizmus halálra ítéli mint republikánust és mint szociális forradalmárt. Hét teljes esztendőn át kell rejtőznie, mig 1857-ben az általános amnesztia lehetővé teszi visszatérését a polgári életbe Pesten, ahol az ellenforradalmi bíróság in effigie halálra ítélte, még hozzá ugyanazon szegényes szoba mellett, ahol hű é« törhetetlen lelkű felesége mint varrónő dolgozik, egy földalatti odubau töltött hét esztendőt. Rejtekhelyén folytonosan olvas és ír. Most már nemcsak a jobbágyok sorsa foglalkoztatja, hrnem a társadalom munka nélkül élő osztályának és a munkában görnyedő tömegeknek ellentéte s ezen ellentét megszüntetése. A társadalmi egyenlőtlenségek orvoslására e'ső lépésnek a föld köztulajdonba vételét tartja. Nem ismeri azonban fel a kapitalista feilődés és az ipari proletariátus jelentőségét a társadalmi felszabadulás további irányítására. Rejtekhelyére nem jut el a Kommunisták Kiáltványának tanítása az osztályharcokról s a megváltást hirtelen fellángoló forradalomtól várja. Ennek megindítását nem az ipari proletariátustól, hanem a „vörös republikánusoktól" reméli. Táncsics utópisztikus társadalmi elképzelései papiron maradtak, akkor senki nem ismerte meg őket s romantikus mivoltukban gyakorlati hatásuk nem is lehetett volna. Rz egymást váltó rendszerek Táncsicsnak egyet tartogatnak: börtönt Mikor elhagyta rejtekhelyét, belpolitikai érdeklődése a nemzeti önrendelkezés kivívására összpontosul s magyarországi vonatkozásban se kommunizmust, se szocializmust nem akar, hanem olyan forradalmat vár, mely elűzi a Habsburgokat. Diákmozgalmak szervezésében v esz részt s egy 1860 március 15-én lefolyt utcai tüntetés kapcsán letartóztatják, majd felségsértésért 15 évi fogságra ítélik. 1867ben amnesztiát kap, bekerül a képviselőházba mint az orosházai kerület képviselője. Már ezt megelőzőleg kapcso'atot keres az ipari munkássággal, melynek akkori szervezete, az Általános Munkásegylet megválasztotta Táncsicsot elnökévé. Lapot is indít a munkásérdekek képviseletére, az Arany Trombitát, de az uralkodó osztály megengedhetetlennek tartja, hogy a munkások á'talános választójogot, szabad sajtót, államosított iskolákat, egvesfllési szabadságot köveie'nek s Táncsics lapját kaució követelésével teszik lehetetlenné, • szerkesztSt perbe fogják és egyhavi fogházra ítélik. Közben Táncsics felett, alci elérte hetvenedik életévét, eljárt az idő. A radikális szabadságelvek régi harcosának nimbusza veszi őt körül a szegények és az elnyomottak szemében, de az osztályparlamentben oly egyedül áll, hogy felszólalásainak nincs visszhangja. Az orosházai képviselőségből kibuktatják Az általános Munkásegyletből kiváiik, összegyűjtött munkáinak kiadásával foglalkozik. Könyvön dolgozik, a magyar nyelv eredetéről, de délibábos elgondolásainak pozitív alapja nem volt. A munkásság felszabadító harcának irányításában épúgy nem ismeri fel a korszerű vonalat, mint a nemzetiségi kérdésben a teljes egyenjogúság, a nemzeti öncélúság és a nepközi szolidaritás követelményeit. Mint jobbágysarjnak mindig az volt az álma, hogy legyen egy kis kertje, melyet maga megművelhet s házacskája, ahol nem mint bért fizető zsel'érlakó, han<m rrrnt a maga gazdáia élhet. Alighogy sikerült ezt elérnie 1872-ben Pesten, a külső Józsefvárosban, három év sem múlik el s tönkremegy. Szinte kegyeletből, ha nem kegyelemből, éldegél Czegléden és Komáromban, targoncán hord haza szegényes otthonába fát és egyéb, a háztartáshoz szükséges dolgokat, kertészmnnkát 'végez. 1879-ben visszatér Pestre, könyveit árusítja, ha olykor akad rájuk vevő s 1884-ben 85 éves korában itt fejezi be hányatott öreg napjait. Táncsics az író és politikus Táncsics jobbágysorban és iparossegédkéfit eltöltött évei után 23 éves korában végzi el a budai tanítóképzőt s ezután ül be az első gimnáziumi osztályba, mint öreg diák. Micsoda törhetetlen akarat kel'ett egy ilyen életút egyengetésénez. Az önművelésnek valóságos hérosza az ilyen ember s nem Polgár Istv

án: TERJED A 2 ESZME Ba'lagfam haza, mögöttem árnyékom követett, árnyékok húztak a ködsiető emberek. ben,_ Kutya ugrott a bokámnak, köpte rám a mérgét, fölöttem vadludak szálltak, nagy volt a sötétség. Istállónkban az árva ló nyerített, amikor baktattam fel a kert alól. Sírt egy száraz bokor. Fészerünkben kopott ko- Fölébe álltam s belestem esi, .. rossz eke álmodott könyvébe, mit olvas? (de nehéz is annak, aki „Parasztok szövetkezetmos t kapott csak jogot!) be

n.. A szobában lámpa égett, cím

S munka volt az. alatta ült apám, vásári szemüvegének ,,, .,. , * Lábujjhegyen vetkőztem le nyűtt drótfoglalatán föl és alá járkált a fény, s bújtam be az igyba. apám csak olvasott, »«,--,, nem is nézett föl* rám, M°nojatok, ne legyek ' *• büszke felém fordított egy lapot. haladó apámra? CSEHOV: Dubov hadnagy, a szenvedélyes katona, ki már nem volt virágjában, meg Knapsz önkéntes, együtt ültek és konyakoztak. — Tökéletes kutya! — szólt Dubov az ugató Milkóra mutatva. — Nagyszerű kutya! Micsoda száj! Kérlek, nézd csak meg ast a szájat! Ha egy kutyakedvelö meglátná, kétszáz rubelt adna csak a szájáért. Nem hiszed? No hát, nem is értesz hozzá! — Értek, de ... — Mit? Tiszta angol vér! Csodálatosan kitartó! És micsoda szaglása van. Tudod-e, mennyit fizettem Millióért, mikor kölyök volt? Száz rubelt! Nem közönséges kutya! Hé, Milkó te, te betyár! Bolond Milkó te! Ide kutyikám, kutyuskám! Dubov magához vonszolta Milkót és megcsókolta a két füle közt. A hadnagy szemében könnyek csillogtak. — Nem adnálak oda senkinek, drága . .. szép . .. bátor kutyám. Szeretsz, Millió, szeret engem? . . . El innen hé! — kiáltott rá hirtelen. — Szabad az uniformist bepiszkolni? — Bizony, Knapsz, százötven rubelembe került ez a kutya. Vedd meg. Egész életedben áldani fogsz érte. Ha nincs elég pénzed, csakhogy kedvedre tegyek, félannyiért neked adom. Vedd meg ötvenért. — Nem, kedves barátom — szólt Knapsz. — Még ha him volna, akkor lehet, hogy megvenném, de így... — Hogyan? Milkó nem him? Knapsz, mit beszélsz? Hogy Milkó nem htm kutya? Hogy mondhatsz ilyet? Nőstény? Ha, ha! A fiú nem tudja megkülönböztetni a hímet a nősténytől! — Ügy beszélsz velem, mintha vak vagy gyerek volnék. Az már bizonyos, hogy nőstény. — Jó, hogy nem mondod azt, hogy én is nőstény vagyok! Őh, Knapsz, kedves Knapsz, ezért jártad végig az iskolákat? Ha, ha! — Már megengedj, Ivánovies Mihály, de ne tarts bolondnak. Ez nem szép. — No de ilyen kamaszságot! Eredj hát a pokolba... ne vedd meg! Nem értesz hozzá. Nőstény? Jó, hogy nem mondod azt, hogy ez itt nem a A X IJ TYA farka, hanem a lába. Ne vedd meg. Én csak örömet akartam szerezni neked, de ... Vakramev, konyakot. — Hnv,.. és ha mindjárt nőstény volna is... _ szólt a haJbagy komoran nézve a palackot. — Nem, kedves barátom, semmit sem adok érte. Először, nincs szükségem kutyára, másodszor, nincs pénzem. — Hallod-e, ezt előbb is megmondhattad volna! Milkó, takarodj! A katonaszolga rántottát hozott be. — Jó pajtás vagy, Knapsz, derék fiú vagy... — szólt a hadnagy. Sajnálnám, ha igy kellene elvá'lnom tőled. Az ördögbe is! Tudod mit? Vidd el a kutyát ingyen! — De drágám, mit csináljak vele? — felelte Knapsz. — Ki visel gondot reá nálam ? — Na jó, hagyjuk hát, nem erőltetlek. De hová sietsz? Maradj még egy keveset! Knapsz a sapkája után nyúlt. — Ideje már, szervusz! — szólt. — Várj egy kicsit elkísérlek. — Kiléptek az utcéra, vagy tíz lépésnyire szótlanul mentek. — Nem tudod, vájjon kinek adhatnám oda azt a kutyát? kérdezte a hadnagy. — Nincsen olyan ismerősöd ? — Nincs barátom ... ugyan miféle ismerőseim lehetnének itt? Knapsz lakásáig egyetlen szót sem beszéltek. Csak abban a pillanatban, mikor Knapsz kezet adott a hadnagynak és kinyitotta a kaput, szólalt meg Dubov és közönyösen kérdezte: — Mondd csak, a sintérek nem vásárolnak kutyát? — Azt hiszem, igen ... de nem tudom biztosan. — Jó, akkor elküldöm Vekramevvel. Megizentetem, hogy nyúzzák meg. Gyalázatos egy kutya! Undok dög! Nem elég, hogy telepiszkolja a szobát, ma még a húst is felfalta, az átkozott! Még ha legalább jó fajta volna. Fenét! Köztünk szólva, piszok, korcs fajzat, fertelmes disznó! Jóéjszakát! — Szervusz — felelte Knapsz. A kapu nyikorgott, a hadnagy egyedül maradt az utcán. 1949 július J csoda, hogy mások művelése, képzé^ se és felemelése szerzett neki igazi örömet. Hosszú éveken át mint nevelő é« magántanító tartja fenn magát. Egész sor tankönyvet is írt, nyelvtant, történelmi és természetrajzi kézikönyvet. Irodalmi téren is dolgozott, mint olyan folyóiratok munkaiarsa, amelyek a hivatalos irodalmi és tudományos körökkel többé-kevésbé hadilábon állottak. Politikai müvei a negyvenes években Hamburgban és Lipcsében jelennek meg, mert itthon a cenzúra nem engedélyezte őket. Táncsics novellákat, hosszabb elbeszéléseket is írt, ezeknek meséjét átszövi oktató részletekkel a gazdálkodásról és egyéb gyakorlati politikai ieladatokról. Nem volt igazi írómüvész, de például Döbrentei Gaborral, az Akadémia első titkárával, mint stiliszta, felveszi a versenyt. Am politika* cikkeiben és tanulmányaiban, mikor a feudális világ társadalmi igazságtalanságairól, a jobbágyság kínjairól és emberméltóságáról van szó, nyelve erőre kap: fejtegetései színessé és ötletessé válnak s szavai egy erős és bátor lélek mélyéből szálnak felénk. Mint jobbágyéletet is élt politikus egyedül állt a reformkorban. Negyvenkilencéves volt 1848-ban, mikor mint publicista és politikus igazi szerephez jutott a közéletben. A forradalmi idok« ben elszántan és tevékenyen dolgozott, bár egy emberöltővel idősebb volt a forradalmi fiatal gárda nemzedékénél. Ha a parlamentben felszólalt, rögtőn kitűnt, hogy ő nem azt az uralkodó réteget képviseli, melyet a parlament tagjainak túlnyomó többsége képvisel. Csakhogy a Táncsics által képviselt tömegek szervezetlenek voltak, a jobbágyoknak 1848 előtt tilos volt minden szervezkedés s 1867 után az akkori látszat-polgári jogrend az osztályöntudatra lassan ébredező ipari proletarátusba akarta fojtani a szót, ha követeléseinek hangot adott. Táncsics tiszta szándékaival döntő tényező lehetett volna, ha szavainak a dolgozók szervezetei adnak súlyt. Talán tanítói hivatásának következménye, hogy — bár mint a forradalom embere 1848/49ben derekasan megállta helyét — később társadalmi elgondolásaiban az igazságtalanságok békés eszközökkel való jóvátételének álma kísérti. Romantikus és utópista elhajlásainak egyetlen mentsége az lehet, hogy abban a világban és társadalmi környezetben, amelyben élt, a kapitalista fejlődésnek és a modern mnnkásosz'ály kialakulásának csak első kezdeteit láthatta. , Kapcsolatok Szlovákiával és Bratislavával Most van Táncsics Mihály születésének 150. évfordulója s erről Bratislavában méltóbban kell megemlékeznünk, mert öt Szlovákiához és Bratislaváhuz sokszoros kapcsolat fűzi. Táncsics apai ágon horvát telepesek ivadéka, anyja szlovák nő volt. 1825 nyarán Kecskemétről, ahol a piaristák gimnáziumában a harmadik osztályt végezte el 24 éves fővel, gyalog jön Bratislavába. itt akkor 13 éves szünet után összeült az országgyűlés, ami a város népességének megduplázódását jelentette átmenetileg s politikai és szellemi középponttá tette az országgyűlés színhelyét. Ez év őszén' Nyitrán iratkozik be Táncsics a gimnázium negyedik osztályába s korrepetálással tartja el magát. Csekély keresetének egy részét bratishvai könyvárusoknál hagyta. A negyvenes években bratislavai kiadásban jelenik meg több tankönyve. 1844-ben felviszi Bratislavába Lipcsében (a cenzúra félrevezetésére párizsi impressziummall kiadott munkáját: Sajtószabadságról nézetei egy rabnak. A Sétalérei: lévő Zöldfa-kávéházban, mely állandóan zsúfolva volt az akkor ülésező országgyűlés ifjúságával. a jurátusokkal, kézről-kézre jár Táncsics könyve, mely lángoló vádirat a gondolatközlés "szabadságát eltipró cenzúra s általában az uralkodó nemesi osztály nemzeti sza^adságfogalnia ellen. Táncsics később élésen bírálta ennek az országgyűlésnek a nem-nemesek hivatalképességéről hozott törvényét, melyben méltán talált egy nagy fogyatkozást: a nem-nemesek megkapták a választhatóságot, de a választóiog nem lett rájuk kiterjesztve, tehát csak a nemesi választók választhatnak valamely hivatalra nemnemest — ha ugyan ilyesmi eszükbe jutott. l<!46-ban harmadszor jár ,Bratislavában Táncsics, ekkor úton van Párizs és London felé. Schaiba könyvnyomdásszal tárgyal Józan ész című művének kiadásáról, megállapodásra nem jut vei-, de Schaiba segítségére van, hogy kéziratai a határellenőrzést megkerülve, kijussanak Németországba. Végül egv keserves emlékű kapcsolatba Táicsicsnak Bratislavával az a ténv. hogy !«67 után Horváth Boldizsár igazságügvminiszter azt az ügyészt, aki 1846-bari Táncsicsot letartóztatta s akinek Indítványára a Bach-korszak bírósága halálra ítélte. kinevezte ide a kereskedelmi és váltótörvénvszék e'nökévé. Az abszolutizmus kiszolgálóiát így iutalmazt-ík. Táncsics, a magyar rnezö-^z^-sági és in*H dolgozók iosrain?k e'"hareo«

a ilyen gondoskodásban nem részesült.