Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-30 / 92. szám, szombat

12. UJSZG A KÖLTÖ HALÁLA 1949 július 30 (1849-ben a cári önkényuralom, zsoldosai letiporták a szabadság har­cosait és Segesvár alatt pikával átszúrt mellel a csatatéren maradt Pető­fi. Milyen nagyot fordult azóta a világ! Csaknem egy évszázaddal a költő halála után a Kárpátok hágóin át újra tódul az orosz — ezúttal nem az önkény és erőszak kancsukával hajtott serege, hanem a szabadságnak, az új emberi életnek hősi harcosai, a szabad szovjet katonák, akik népek és országok megváltását hozzák.) , le Az orosz seregek lassan ereszkednek az Alföldre. Mezőberény sem biztonságai hely többé, előbb utóbb beleke­rül az orosz harapófogóba. Az ezerszámra kinyomatott elfogató parancsból és személyleírásból egy-két példány az orosz tábori rendőrséghez is eljutott. De ha az oroszok bajokozás nélkül vo­nulnának is el, nyomukban ott jönnek szimatolva a császár be tanított kopói. Magyarországon magyar férfi már csak a csatatéren érezhsti biztoságban magát. A költő Bem­re gondol, Aradon át még nyitva az út Erdélybe. Családostul sze­kérre is ül, de a lovak meg­bokrosodnak, a rúd eltörik, az útat el kell halasztani. Másnap ép, ahogy elindulnának, a ház előtt kocsizik el Egressy és Kiss Sándor, Bem futárja, akit az öreg egyenest az ő kedves fiáért küldött. De a költő — érthetetle­nül, most egyszerre habozni kezd. Nem jobb volna e mégis Berényben meghúzódni? De az­tán enged az unszolásnak és út­nak indul. Szerdán nősült, szer­dára esett március tizenötödike, most is szerda van, szerencsés nap. Júliától Tordán válik el, jú­lius 22 én. Nem készült a halálra. Júliá­val vidám beszéd és tervezés kö­zött még elsétál megnézni a hí­res Tordai-hasadékot. Bemmel Bereckén találkozott össze, jú­lius 25-én. Mikor az öreg kocsi­jából megpillantotta a költőt, el­kiáltja magát s karját feléje nyújtja. — Mon fils, mon fils, mon fils, — ismételgeti sírva, mikor egy­más nyakába borulnak és össze­csókolóznak. — Fia ez a generálisnak? — kérdi valaki a körülállókból. A gyász és veszély pillanataiban meglett férfiak is elsírják magu­kat, ha kedves ismerőssel talál­koznak. A helyzet komoly. Az oroszok ellepték Erdélyt is. B?m ép itt Bereckén kapja a hírt, hogy Szászrégennél megvertek egy magyar csapatot, vágtat hát oda az Erdővidéken át. viszi magával a költőt, akit ismét őr­naggyá nevez ki, állandóan maga mellett tart és — útközben, Ud­vaihelyen főbe lövet miatta égy honvédőrmestert, mert az nem hitte el, hogy a civür-ihás fiatal­emberben őrnagyot kell tisztel­nie s kezet emeit rá. Iszonyú ka land. a költő hiába akarja meg­menteni támadóját a haditör­vényszéktől, minél nagyobb a ve­szély, a fegyelemnek annál erő sebbnek kell lennie. ... 29 én értek Maros-Vásárhelyre. A költő szeretné rmga után ho­zatni Júliát, jövőjükkel foglalko­zik. „ .. . írtam, hogy Csík-Szere dának és Kézdl-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Szepsi­Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd kö­rülményesebben megvizsgáljuk, ha együn utazzuk be Háromszé ket, mint a fészket rakni akaró fecskék. .." Erdélyben akar r ,telepedni. Üj életre készül. Ez az utolsó levele Júliához. Másnap, hogy megakadályozza az északi és déli orosz seregek egyesülését, a 2700 főnyi csapat megindul Segesvár feié. « Az oroszok — 16.000 gyalogos és lovas 24 ágyúval — meglepeté­sükben húzódnak vissza a merész kis öreg elől úgy, ahogy a ló megtorpan az egértől. A vezérek Lüders és Szkárjatyin cselt sejte­nek, emberi ésszel a magyarok fölfejlődését csak színlelt táma­dásnak tudják felfogni és egész nap, reggel 6-tól d. u. 5-ig nyug­talanul várják, már-már a föld alól vagy a felhők közül is az igazi ellenséget. Bemnek nem ez az első csínje. Nem lévén más vá­bekerítésre indulnak. Ugyanakkor nekilendül a gyalogezred szu ronyseprője is. Az ütközet öldök­léssé válik. Bem még Maros-Vásárhelyen megparancsolta a költőnek, hogy maradjon hátra; tudta, hogy mire vállalkozott. A költő a parancs ellenére indult a sereg után, ko­csin, mert se lova,, se fegyvere, még egyenruhája sem volt. Mikor a csata kezdetén Bem megpil­lantja, haragosan rákiált, hogy térjen vissza azonnal legalább a tartalékhoz. * Aztán a csatatér különböző pontjam látták. A leégett falu szélén egy sütőkemencén ült, Valamicske remény a menekü­lésre az elpusztult falu és a dom bok fölött kezdődő erhőbe nyí­lott, vagy oldalt a Fejéregyházárat vezető út felé, de erre is, arra is < csak a lovasok számára; a kozá- < kok gyűrűje villámgyorsan zárult. < örült vérengzés kezdődött; az S oroszok Szkárjatyin és hétszáz J \-\q férfj vaqV, léqV férfi bajtársuk eleste miatt nem ismer-S =' / tek hadifoglyot. Aztán iszonyú 1 Ha férfi vagy, légy férfi embervadászat: a katonák az el- S s ne hitvá ny> &yünge báb, esetteket kifoszthatták. ? * Ht kc niVtl k^^ szerint lö k i A sors idebb-odabb. Félénk eb a sors, csak csahol; JIAROM pííón VJEÍ Az orvos a dombról visszapil-. lantva, még látni vélte a költőt, 7 A bátraktól szalad, •n fő-7 Kik szembe szállanak vele .., Azért ne hagyd magad! As erdélyi hadsereg Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló lénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga. Ott megy ő, az ősz vezér; szakálla Mint egy fehér zászló lengedez; A kivívott diadal utáni Békességnek a jelképe ez. Ott megy ő, a vén vezér, utána A hazának ifjúsága mi, így kisérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. Két nemzet van egyesülve bennünk, Mint egy fehér zászló lengyel s magyar! Van-e sors, amely hatalmasabb, mint E két nemzet, ha egy célt akar? Eí-y a célunk: a közös bilincset Összetörni, melyet hordozánk, S összetörjük, esküszünk piros mély Sebeidre, megcsúfolt hazánk! Kiild elénk, te koronás haramja, Légióként bérszolgáidat,a pokolba Hogy számodra innen a hidat, Holttestükből építsünk Ml ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga! (Bánfi-Hunyad) PETŐFI SÁNDOR amint az országúton fedetlen fő­vel, szétterjesztett ingujjakkal, lengő zubbonyában menekült. Az-> Ha férfi vagy Iégy férfl) tán utolsóként ő is szem elolts ne szád hirdesse' ezt, vesztette. * > Minden Demosthenesnél Az orosz fegyverkezelési okta- 7 Rebben beszél a tett. tás szerint a pikát a legnagyobb f^g'^ hTmive^z, ^ felületet nyújtó, legpuhább test-7 Mint a vihar, ha megtevé részbe, a gyomorba kell döfni. J Munkáját, elenyész. A költő, mikor a lovak már sar-) Ha fér f, yagy férfI > kát tiporták, a valószínűség sze- / Legyen elved*, hited, rint szembe fordult az üldözőkkel. ? íls ezt kimnodd, ha mingyárt Polgári ruhában volt, semmi fegy- J Véreddel fizeted. ver nála. Megpróbált szóval hatni 7 Százszorta inkább éltedet ° * Tagadd meg, mint magad; a támadókra? Értett a nyelvükön. L Had(1 vess7 (. n el az élet> ]l a lasztása, abban reménykedik, hogy az elámult Góliátra addig hányja dávidi parittyakavicsait, míg valahogy csak halántékon ta­lálja. A székelyek, bár érzik az istenkísértést, remekül asszisztál­nak neki. A huszárok Fejéregy­háztól Segesvárig kaszabolják a kozákokat és egy sereg fogollyal térnek vissza. Az ágyúkat kezelő 15—16 éves fiúk ingre vetkőzve diákos versenyzéssel az orosz tü­zérség minden két lövésére hár­mat adnak le. Az öreg mozsarak­kal mozgó alakokra, lehetőleg tisz­tekre célozgatnak s ép az egyik tábornokot, Szkárjatyint találják el. A csata jól indul. Bem Fejéregyháza romjai kö­rül, a dombokon foglal állást. Egymásután küldi fiait rohamra; merészen az ellenség ágyútele­peit akarja elfoglalni. Az oro­szok ingerülten védekeznek, öt óra felé az óriás végre rájön, hogy ez a kis liliputi tábor az egész ellenség, melyet egyik markában összeroppanthatna. A hatalmas sereg jobbról, balról ki­nyújtja karját, a kukoricák és cserjék fedezete alatt a kozákok zsebkönyvébe jegyezgetett. Fél­óráig egy árokhíd karfáján kö­nyökölt. Később a tüzérekhez ment, egy lecsapódó ágyúgolyó porfellegbe takarta; kabátújjával hosszasan törölgette két szeméből a szemetet. Mikor az orosz támadás vad hurrája egyszerre három ol­dalról is fölhangzik, gondolataiba merülve a falu gyepűjénél állt. közel a kötözöhelyhez. A sebesül­teket ápoló orvos rémülten mu tatja neki a jobboldalon a 2 ezred dzsidást, akik alig ezer lépésre szétszórják a hasztalanul védeke­ző maroknyi huszárságot. „Potom­ság" — feleli a költő. Az orvos balfelé mutat. A balszárny is, az egész arcvonal menekül. Kiáltá­sok hangzottak: be vagyunk ke­rítve. A költő balra pillantott, fu­tott a vezérkar, maga a merész kis öreg is; erre szó nélkül meg­fordult és ő is futni kezdett. Ami ezután következik: mint a megszakadt filmszalag ugráló, ferde képei a hökkentő fehér üresség előtt. Itt már a képzelet is mutat annyit a valóságból, amennyit az utolsó szemtanuk ré­mülettől vibráló tekintete. A kozákok mögött nem nagy tá- / A volságra egy osztrák ezredes lova- ­golt. A katonai kormányzósághoz küldött jelentése szerint Fejéregy­háza és Héjjasfajva között, köz­vetlenül a szökőkútnál eltorzult arcú, elölről leszúrt felkelőt látott, aki már nadrájáig le volt vetkőz­tetve. Mellette vérrel bemocskolt íratok, melyeket a kozákok szór­tak el, mint számukra értéktelen holmit. A személyleírás ráillik a költőre. De hátha mégsem ő volt? Hátha csak megsebesüt? Másnap a se­gesvári szász polgárok kivonultak a csatatérre, a sebesülteket gon­dosan agyonverték és ami érték még volt, azt összeszedték. S ha véletlenül ő még ezután is életben maradt? Nem mendemonda, hogy az 1030 elesett közt sebe­sülteket is eltemettek. Volt le­genda, sőt szemtanú arra, hogy a költőt is elevenen dobták a közös sírba. A gödör aljából még felkiáltott: — Ne temessetek el... élek! — Dögölj meg, — hangzott felülről és gurgatták rá a holttesteket. becsület marad. felhők Ha én madár volnék: örökké A felhők közt szállonganék Ha festő volnék: egyebet sem, Csupán felhőket festenék. Úgy kedvelem én a felhőket! Megüdvözlöm mindegyiket Érkeztekor s elmondom néki Távoztakor: Isten veled. Oh nékem olyan jó barátim E tarka égi vándorok. Úgy ismernek már, hofiy talán még Azt is tudják, mit gondolok. Oly sokszor néztem én 8ket, ha Szép halkan szenderegtentk A hajnal és az alkony keblén, Mint ártatlan kis gyermekek. \ Én néztem őket, hogyha jöttek i Mint haragos, vad férfiak, , Hogy a viharral, e zsarnokkal, Élet-halálra vívjanak. Es néztem, hogyha virrasztott a Beteg ifjú, a holdvilág, S ők halvány arccal ezt, miként hü Lányt estvérek, körülfogták. 1 Láttam már minden változásban, Melyen csak általmentenek, S akármikor s akárhogy látom, Mindég egyformán tetszenek. Miért vonzódom úgy hozzájok? Mert ők lelkemnek rokoni, a legképtelenebbre is föl- ^ Mely mindig új s új alakot vált a remény. A nemzet évti- 4 S mégis folyvást az egykori. hozzám Mondhatjátok az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszével nagy sokára beletörő­dik is, szívében az első ellenkező hírre, ébred zedek múlva is lázkópeket lát. 4 „ , . . , , ,_,. , „ , , / Lehet még másban szinte Fenyes nappal egyszer Kolozsvár^ felhöt ha sonlítani: piacán megy el szeme előtt a) Vannak neki, miként szememnek, megelevenedett kísérlet, máskor!) Könnyűi és villámai. a Balaton partján. Halála után harminc évvel, egy kalandor na­gyon is átlátszó hazudozására, gyötrő idércálomban milliók lát­ják egy szibériai ólombánya mé­lyén, ősz fejjel, megroppant de rékkal. A szeretet arányában nő a vágy: ó, ha visszatérne, ha meg­történne, ha némán, ha tébolyo­dottan is! Ha az emberi élet ha­tára nem zárná ki, hogy még él Európa csendes, újra csendes... Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai ... Szégyen reá! Lecsendesült és 1 Szabadságát nem vívta ki, I Magára hagyták, egy magára _ _ A gyáva népek a magyart; , , „ „ • • , ' , , . Lánc csörg minden kézen, csupán a het, magam is útnak indulnék a ,, • -. , , . ' , , , Magyar kezeben cseng a kard. legketesebb hírre is, hogy meg­Í­Ellenkezőleg, oh hon, inkább z légyen a mi lelket ad. c.Petőfi haragja Gyulai Pál az egyetemi előadásai után néha anekdótázni szokott ta­nítványainak. Tárgyát rendszerint híres írókkal s környezeteikkel foly­tatott személyes ismeretségből me­ríti. Ha a sógorának, Petőfin van a sor, el szokta mondani, hogy a szi­laj lelkű költő fiatal felesége tár­saságában hogyan haragudott. Egyszer a Nyírség táján együtt utaztak fatengelyen. A kátyús ko­csi tényleg föl is mondta a szolgá­latot, mert egy zökkenésnél a köl­tő alatt nyikorgó tengely letörött. mondjam neki... mit is mund-4De hát kétségbe kell-e esnünk, hatnék? Hogy „szelleme diadal- ^ Há t búsuljunk-e e miatt? maskodott?" Ne áltassuk magun­kat, nem diadalmaskodott. Amit< legkevésbbé várt az utókortól: ^ Emelje ez föl lelkeinket, gondolatai, nagy okai a harag-4 H osy mi vagyunk a lámpafény, vásra, álmai a szabadságról s a 4 a m' (' 0" a A t° h, b. i a,szi k' , ... , , . 7 Eg a sötétség éjjelen. nep jovojerol változatlanul ido- 4 szerűek. Kínzó örökség. Orgaz- 4 Ha a ml fényünk nem lobogna dának érezheti magát, aki csak \ A véghetetlen éjen át, verseinek „szépségét" élvezi és 4 Az t gondolhatnánk fönn az égben, elzárkózik a bennük rejlő pa Hogy elenyészett a világ. Petőfi a kocsiból kirepült. Baja nem esett, mert rögtön nekikereke­dett s otthagyta a megbénult jár- . . müvet. Ment, ment, s mikor már rancstol. Annak teljesítésével vált- \ Tekints reánk, tekints, szabadság, nagyon messze volt, megállt. A | hatunk csak jogot, hogy hívének 4 Ismerd meg mostan népedet: mondjuk magunkat: csak azok4 M,(,5n más kön nyet sem mer adni, befogadásával, a szépség mellett j M1 vérrel á,dozunk neke< 1­a szellem átérzésével, érthetjük t Vagy kell-e még több, hogy áldásod igazán költeményeit is. Ez a kö-4 Ne érdemetlen s^álMon ránk? vetelménye és ismérve: ez a kö-4 E h^len korban mi utósó vetelmény az ismérve a nagy köl-< Egyet,pn hfveid va,ánk! tészetnek. kocsis már régen kimérgelődte ma­gát s a tengelyt, kereket helyette­sítő csúsztatót is rég elkészítette már, mikor Petőfi még egyre állt, mint a cövek. Elvégre megmozdult s a kocsihoz visszatért .Ott a reá várakozó fiatal asszony szelíden megkérdezte, hogy mit csinált? — Kikáromkodtam magamat, — volt a felelet. Illyés Gyula. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents