Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-30 / 92. szám, szombat

[D H TI" ér\ E H ^ Á m r\ f\ o r £ I IJr ír I ^ íi m yy iv 1347-1249 A LEGRAGYOGÓBB MAGYAR KÖLTŐI NÉV HORDOZÓJA 1849 JÚLIUS 31-ÉN AZ EMBER FELSZABADÍTÁSÁNAK HARCI FRONTJÁN ISMERETLEN KATONAKÉNT LSIK EL ÉS TÖMEGSÍRBA TEMETIK ISMERETLENÜL A SEGESVÁRI HALOTT A VILÁGSZABADSÁG ESZMÉJÉNEK. ÉS A VILÁGIRODALOMNAK HALHATATLANJA LETT ILLYÉS GYUL

A: A KÖLTŐ SZÜLETÉSE A nagy költők nem váratlanul szólalnak meg, nem derült égből, mint az isteni kinyilatkoztatások. A népek életében messze visszamenően meg lehet állapítani, mikor estek valjúdásba, hogy megszüljék a rendkívüli fiút. A nemzet, a nagy család előre készülődik az eseményre. Előre kioktatja a dajkákat, akik az újszülöttet ápolni fogják, szájába adják az nyanyalv szavait. Megtisztítja a szavakat is. Aztán tanítókat nevel, akik a fiút irányítani fogják. Iskolakönyvekröl éppúgy gondoskodik mint a nagybácsik ajándékairól és dorgálásáról. Barátokat és vetélytársakat szemel ki, akik majd védik és ösztökélik. Az egész ország egy izgalom. Mert nem bizonyos, hogy a csecsemő megszületik. S ha megszületik is, nem bizonyos, hogy felserdül. Hányszor fordult úgy a magyar nép sorsa, hogy sanyarúságából már csak egy próféta vezethette volna ki. S az jelentkezett Is. De hányszor nem jeletkezett! A nép új út előtt állt, szomjasan a szóra és a jelre. És hasztalan várakozott. Akinek a történelem a nagy szerepre hangot és elmét adott, nem tünt fel. Talán ötéves korában megfojtotta a torokgyík. Vagy nem tudott kivergődni a sötét mélységből, melyben e nép milliói éltek, halála napjáig tehénpásztor maradt s nyugtalansága legfeljebb szegény legénynek sodorta. Teste megszületett, de szelleme nem jöhetett napvilágra, mert mégsem gondoltak vele, mert a nemzet rossz anya volt. Ilyen izgalomban élt a nemzet újjászületés hajnalán is Magyarország. Az izgalom, a láz oka, mint mindig, most is az: meg tud-e újulni ez az ország ? A népek újkori nagy versenyében megállja-e a helyét? Lesz-e egyáltalában magyarság, a nagy mult után a jövő nem a halált tartogatja-e az ö számára? Vannak, akik még nem tudnak hinni. Az óra, mikor e könyv története megindul, szinte kínálkozik egy szimultán körültekintésre, amilyennel az irodalmi életrajzok kezdődni szoktak. Szilveszter estje van, ilyenkor mindenki megtalálható, mindenki* mond, vagy följegyez valamit, aminek nyoma marad. Az ország legnagyobb költője — így kell elképzelnünk — békétlenül jár-kél niklai kúriájában. Negyvenkét éves. Jó gazda, bizonyára megcsinálta már az ó-év számadásait; a birtokkal nincs baj. De annál reménytelenebb ' a másik ügy, az igazi, amelyre életét feltette: a magyarság sorsa. Ha megkérdeznék, Berzsenyi Dániel keserű választ adna. A nemesség, melyet ö oly sokáig a magyarsággal azonosított, puhány, megromlott méltatlan elődeihez. S a nép, melytől a nyugati nemzetek jobbjai annyit várnak: mi a magyar nép, a jobbágyság? Tudatlan, hanyag, elmaradott a földmüveléshez sem ért. . . ő ismeri ezt a népet, közelről figyelheti. Az mentené meg a süllyedő hazát? Berzsenyi — folytassuk a kínálkozó játékot a képzelettel — elhízot testéből hatalmas sóhajt bocsájtva szomorúan legyint. A huszonkétesztendös Vörösmarty ezt az estét egy pár járással arrébb, a tolnamegyei Görbön, Csehsfalvay alispán kastélyában töltötte. Ö reménykedik ... ha a szilveszteri vidám társaságból kérdéseivel valaki sarokba szorítaná, kiderülne, hogy csak önmagában. Novemberben ha.gyta el Börzsönyt, Görbő az első állomás Pest felé . . . Nagy terveket forgat, nagy szerepre készülődik. Fölrázni a nemzetet, amely az ö szemében, a szegény urasági ispánfiú szemében már nemcsak a birtokos nemességet jelenti. Fölrázni, — mire? öntudatra, tettekre végre! Milyen tettekre? Majd elválik, — már talán nem is az ő gondja. Mint mindenki, akit igazi nagy törekvések fűtenek, magát ő is csak előkészítőnek tekinti; csak a közvetlen feladatot látja. Épp azért reményke(Folytatás a oldalon.) SAS ANDDT^' Pc£cji ftof vcli*o^nttkb(U2%> M'kes Kelemen, azoknak a Rákócziaknak emigráns-társa, ak.kntk bujdosásához hasonlítja Petőfi Sándor Respublica cúnű költeményében a magyar köztársaság várva-várt létrejövetelének odisszeáját, a Törökországi levelekben megemlít egy mohamedán legendát. E legenda szerint minden ember számára születésekor Allah kisebb-nagyobb kenyérmennyiséget helyez el a föld különböző pontjain s az egyes embernek élete folyamán el kell mennie az illető helyekre, hogy a neki szánt kenyérrakásokat ott helyben elfogyaszsza. A fiatal Petőfit a sors arra jelölte ki, hogy sok-sok helyen egye kenyerét s e helyek közé tartozott Bratislava is. Elnézett ide többször s nem egyszerre fogyasztotta el az itt neki jutó kenyeret. Nem azért, mintha az túlsók lett volna, mintha egyszeriben nem tudta volna elfogyasztani. Ellenkezőleg, túl szűkösen volt kimérve s az íze is nagyon keserves volt. Hogy mindez érthető legyen, egy futó pillantásra van szükség a város társadalmi és szellemi struktúrájára abban az időben, amikor falai között Petőfi megfordult. Bratislava, a régi feudális Magyarország koronázó és országgyűlési városa, a mult század negyvenes éveiben a már eilvénhedt metternichl kormányzat hajbókoló tiszteletének s a fontolva haladás áljelszavába burkolózó maradiságnak fészke volt, ha a nemesi országgyűlések konzervatív többségét nézzük s a kispolgári önzésé és korlátoltságé, ha az ósdi városalkotmányt és az itt uralkodó életformákat és mentalitást vesszük tekintetbe. A polgárság csak a saját érdekeit ismerte. Magatartása a megtestesült és örökös alázkodás volt. A túlalázatosság okozta azután, hogy számba se vették. Alázkodott az udvar, a klérus, a helytartótanács és a pozsonyi gróf előtt, áhítattal bámulta a státuskpnceHárt, Metternich Kelement, ha ellátogatott ide az országgyűlések idején s az arisztokraták fényűző életét a belváros palotaszerű házaiban. Gyűlölte azonban a megyét ,mert beavatkozott a legfontosabb közszükségleti cikkek ármegállapításába (önérdekből is tette, hogy a nemes ember olcsón tudjon vásárolni). A városkormányzat alapja a legsötétebb oligarchia volt, a városi tisztúiításokon a városi lakosság kilenctized része nem juthatott szóhoz, a városi nagytanács tagjait illette meg minden jog. A nagytanács ragaszkodott ahhoz a gyakorlathoz, hogy a kebelében megürü'ő helyeket önmaga tö'tse be s 6 válassza a város szűkebb vezetőségét, valamennyi funkcionáriusát és alkalmazottat. Fülledtebb légkörű intézményt, mint az akkori városi közigazgatás, még keresve sem lehetett találni s a pozsonyi városház nemcsak forradalmi megmozdulás kiinduló helye nem lett — ide nem hatott el a párizsi városház, a hotel de ville hagyományossá vált szerepe a nagy francia forradalom idején —, hanem holmi halvány reformigyekezetnek sem adta tanújelét. A bennszülött polgárság és »z utca csak akkor mozdult meg, ha szitkokkal és ököllel tiltakozni akart a rendi országgyűlésnek olyan törvénye ellen, mely a zsidóság hűbéri jogfosztottságán óvatosan bár, de enyhíteni akart. Ha hozzávesszük, hogy a színház, a lakosság nagy részének nyelve és a Bécsen át beszűrődő kulturális hatás német volt, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az élettapasztalatok által kioktatott és éleslátásra nevelt Petőfi hogyan érezte magát ebben a légkörben, még ha akadt is a városban néhány személyes barátja. Itt ismerte meg a szellemi munkás robotját és kizsákmányolását, a hajléktalanságot, az uralkodó rendszer kiszolgálása által hetyke jóléthez jutott írókat. Mindez azonban nem kötötte meg sem érzéseinek friss hullámzását és képzeletének szárnyalását sem bénította. A kedvezőtlen környezet másutt is, itt is csak még szilárdabba tette akaratát, hogy a maga útján haladjon, mely művészi és politikai tekintetben a nép, a dolgozók, az igazi demokrácia napfelkeltét várók oldalára vezette. 1840-ben, tizenhétéves korában bebizonyíthatólag négy napig, 1841-ben, tizennyolcéves korában kétízben. mintegy két-két hétig, végül 1843ban másfél hónapig időzött Bratisíavában. Az 1839 és 1843 közé eső évek rendkívül súlyosak Petőfi életében. Hányódik a kaszárnya, az is(Búcsú), hogy visszatérjen állomáshelyére. 1941 januárjának végén leromlott fizikummal szolgálatképtelennek minősítik s két hónap múlva, március 25-én ismét kopogtat a líceumi barátok diáktanyáinak ajtaján. Ekkor Sopronból Pápán át gyalogolt Bratislavába. Itt akart tovább tanulni, de nem volt miből fedezni megélhetését. Megérkezése után ágynak esik, tíz napig fekszik az evangélikus diákkórházban, aztán gyűjtöttek neki, hogy április elején tovább gyalogoljon Győrbe. Előzőleg, amikor a városban megfordult, 18 fokos keménv hideg járt, de Petőfi egészséges volt s mint ' katonának, pillanatnyilag megélhetési gondjai nem voltak. Most, noha korameleg tavasz köszön1 Petőfi világhírű szobra Budapesten koiapad és a vándorszínész-pálya között. Tönkrement apja nem tudja tovább taníttatni, ipari pályára szeretné terelni. A fiú meghasonlik apjával s katonának jelentkezik Sopronban, 1839 szeptemberében. Nem szólva szellemi kiválóságairól, ilyen hat középiskolai osztályt végzett közlegénye aligha volt az osztrák ármádiának. Több volt iskolatársa az aszódi, a selmeci evangélikus iskolából a bratislavai líceumban tanult ekkor s 1840 januárjában, mikor egy katonai szállítmányt kísér Pozsonyba, felkeresi őket és négy n

apot tölt a Gollner-ezred zöldparolis egyenruhájában járó vézna kis katona polgári környezetben, mely végtelenül jól eshetett neki az akkori kaszárnyaélet sivársága után. 1840 január 21-én érzelmes versben búcsúzik vendéglátó barátaitól tött a városra, mintha a sors a maga megpróbáltatásait fokozva, kopogtatna a fiatalember ajtaján. Egyik barátjának em.eküönyvebe ke.aoros verset ír ekkor 1841 március 25-i dátummal s egy másiktól, búcsúzáskor, emléktárgyként annak kis tőrét kéri el. Jellemző adat, hogy a tőrt vonakodva engedi át az :„etö barát, mert Petőfi kérése mögött öngyilkossági szándékot sejt. ö azonban ügyet sem vetett a sors dörömbölésére, hanem a bensejében megszólaló hangra hallgatott s ez bizonyosságot adott neki arról, hogy van hivatása: író vagy színész akar lenni. A májust és a júniust szüleinél tölti Dunavecsén, nyáron át falusi -színész a Dunántúlon, azután, amint ezt az Üti jegyzetekben 1845-ben külön is említi, Mohácsról gyalogol Bratislavába. 1841 szeptemberének végén, kivételesen bő termést hozó szüret idején ér oda, egy régi aszódi iskolatársának, Neumenn Károlynak szülei látják vendégül. A líceumi ifjúság magyar önképzőkörének munkájába sajátságos anonimitással kapcsolódik be. Egyik barátjának szerepelni kell a kör ülésén s ír számára két apró költeményt, melyeket az mint saját alkotásait mutatja be s Kemény János neve alatt írják be a kör érdemkönyvébe. Ez a tartózkodás kellemes hangulatú volt, Pápán megígérték, hogy az akkor kezdődő iskolai évben felveszik a hetedik gimnáziumi osztályba s ez, miután október közepén távozik Bratislavából, meg is történik. Az 1841—42-es iskolai év mint fiatalembert és költőt kedvezően befolyásolja, értékes barátok körében tanul, olvas, művelődik és dolgozik Pápán, de a tanév befejeztével nyakába veszi az országutakat, Debrecenbe megy, majd 1842 őszétől 1843 tavaszáig Veszprémben, Pesten és Kecskeméten színészkedik. 1843 május 12-én ismét Bratislavába érkezik, hogy Fekete Gábor magyar színtársulatánál kapjon alkalmazást. Ez nem sikerül neki, de egy volt pápai iskolatársa, Kolmár József, későbbi pozsonyi professzor segítségével nagyon szerényen díjazott másolómunkát kap Záborszky Alajostól, aki kéziratban sokszorosított tudósításokat ad ki az akkor összeült országgyűlés tárgyalásairól. Bár 1842-ben már megjelent első verse az Athenaeumban, az irodalmi dicsőség nem hozott megélhetést. Kolmár József visszaemlékezéseiből tudjuk meg, hogy Petőfinek utolsó itteni tartózkodása alatt egy álom eszébe hozta rajongva szeretett édesanyját s ezzel kapcsolatban írta városunkban a Távolból című teljesen egyéni hangú remekét. A költemény megnyitó képe a Duna, melynek partján éltek 1843-ban a szülők és a fiú egyaránt. Eszébe jut anyja remegő fájdalma, mikor elhagyta a szülői házat és a sok megpróbáltatás, melyben azóta része volt. Most ismerősök mennek Dunavecsére s azt üzenteti velük, hogy anyja ne könnyezzen miatta, mert fiának jól megy a sora. Pedig — teszi hozzá — ...ha tudná, mily nyomorban élek, Megrepedne a szíve szegénynek. Ez nem volt se túlzás, se költői kép csupán. Nem volt szállásra pénze, megtörtént, hogy a nyári színkörben húzódott meg éjszakára. Fehérneművel és némi ruhával Lisznyay Kálmán segíti ki, aki mint követi titkár tartózkodik a

z országgyűlések városában. Június 1-én Bajzának ír kétségbeesett hangú, komor levelet. Szerencséjére megismerkedik a két nemeslelkű költő-<testvérrel, a Vahotokkal. Ezek felkarolják minden tekintetben: az egyik a személyes becsülés és szeretet kifejezésével fordul felé már első találkozázusokkor, a másik bíztatja, hogy mint költő, dolgozzék a népi realizmus vonalán, majd Pestre utazik, felrázza az ottani íróbarátok lelkiismeretét a nyomorgó Petőfi érdekében s még júniusban visszatér Bratislavába s hoz magával pénzbeli segítséget s Nagy Ignác ajánlatát, hogy Petőfi induljon Pestre, állást fog kapni mint fordító a meginduló Külföldi Regénytárnál. 1843 június 28-án útra is kelt Pest felé. Petőfi első látogatásakor, 1840 januárjában már harmadik évfolyamába lépett Orosz Józsefnek hetenként kétszer megjelenő helybeli lapja, a Hírnök. Az akkori fogalmak szerint modern kiállítású, nagy kvart formátumú újság volt, számonként négy-hato'.dalnyi terjedelemmel. A szerkesztő, birtok nélküli köznemes, aki soha nem engedi kinyomtatni a nevét „balásfalvi" predikátum nélkül, az országgyűlési karzat látogatójából lett közíróvá s a főúri és abszolutista kormányzat bizalmát élvezte. Hogyan is kaphatott volna másként lapalapításra, ami akkor nagy dolog volt, engedélyt. Még hozzá politikai lap alapítására. Bizonyos, hogy Petőfi kezébe is kerültek a lap egyes számai s még bizonyosabb, hogy rokonszenvét és tetszését nem nyerték meg. Orosz József a Hírnökben első he-