Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-03 / 71. szám, vasárnap

fj A KENYER ÜNNEPE Számtalan cikk, vers, novella ünnepli és méltatja e napokban az aratást. Nincs talán olyan ember — tekintet nélkül foglalkozásra, nemzetiségre —, aki nem figyelné szorongva a termés kilátásait és eredményeit. A kenyér jelentőségét a margyar nyelv oly szépen fejezi ki, amikor a dolgozó mindennapi munkáját „kenyérkereset" kifejezéssel jelöli meg. A katolikus vallás legfontosabb imája „Add meg nekünk mindennapi kenyerünket" fohászát foglalja magába. A kenyér nélkül elképzelhetetlen az életünk; legfontosabb tényezője az ember sorsának, táplálója és fenntartója. Jelentőségét akkor fogjuk fel teljes egészében, amikor nincs meg a mindennapi kenyerünk. Ma már egy boldog időben, jól tápláltan tekinthetünk vissza a „szük esztendőkre", amikor

1 a szükség, az inség megtanított rá, hogy mindnyájan értékeljük a kenyér életadó jelentőség-ét. Azért hangrsülyozom, hogy hogy mindnyájan, mert a szegény munkanélküli, a beteg és a munkaképtelen, a kizsákmányolt proletár a letűnt polgári demokrácia „bő esztendőiben" is őrült, ha száraz kenyérrel csülapíthatta éhségét. Az elmúlt második világ-háború borzalmaiban azonban majdnem kivétel nélkül mindenki került olyan helyzetbe, amikor legféltettebben őrzött kincse, egy kisebb-nagyobb darab kenyér volt. Az aratás, a kenyér ünnepe önkéntelenül is oroszországi háborús élményeimre emlékeztet, akaratlanul megrohannak s érzem, talán egész éltemben vissza fogok térni rájuk. A dicső Honvédelmi Háború nehéz esztendőit éltem át a Szovjetúnióban. Ukrajnától Közép-Ázsia búzatengeréig öt aratást éltem meg ott, kettőt a Honvédelmi Háború védekező éveiben és hármat a Vörös Hadsereg előnyomulásának idejében. Mindkét Időszakban a szovjet minden dolgozója tisztában volt feladatával, mintha mozgósítva lettek volna: munkás, értelmiségi dolgozó, komszomol, pionír; a kolhoz paraszttól a legmagasabb pártfunkcionáriusig kinn volt a földeken mindenki és nemes versenyben vállvetve dolgozott. De nemcsak a gabona gyors betakarítása és a szovjet hadsereg ellátásának biztosítása volt a ^pél, hanem számitani kellett a gabona gyors és sikeres evakuálására. A győzelmes Honvédelmi Háború második szakaszában megint más szempontokból volt sürgős az aratás lelkiismeretes elvégzése és a gabona betakarítása. A győztes Vörös Hadsereg vonult előre, gyors ütemben szorította ki a fasiszta bandákat hazája területéről, sőt, már túl a szovjet határokon folytak a harcok. A felszabadított nép azonban éhesen, kifosztva várta a szovjet kenyeret. Természetesen ml is részt vettünk ebben a munkában, de a legbecsületesebb segíteni akarásunk mellett is nagyon háttérbe szorultunk a szovjet polgár munkája mögött. Az aratási munkálatokban nem sok hasznukat vehették de mi annál többet tanultunk, aminek gyakorlati haszna számunkra felbecsülhetetlen volt. Itt döbbentünk rá itt ismertük fel a munka igazi értékelését. Tisztelet a különféle munka művelőinek, mi megtanultuk: az állam legfontosabb dolgozója a kenyér munkása. Ez a munka jelenti az életet, ez a mozgatója mindennek! Mi értelmiségi dolgozók képességeinkkel és teljesítményünk fontosságával eltörpülünk a földműves munkájának jelentősége mellett. Ezzel a felismeréssel mintha új korszak kezdődött volna életünkben és akkor ott, az orosz föld óriási kiterjedésű szteppéin fogadalmat tettünk, hogy minden időben jelképes oltárt fogunk emelni az új kenyérnek és annak megművelőjének. Az elégedettségnek, a kiegyensúlyozott munkának, a célkitűzések győzelmének, a fejlődésnek az alapja a friss és jóízű kenyér. Az elmúlt idők tapasztalatain okulva, örömmel s a legnagyobb megértéssel fogadjuk a különböző mezőgazdasági brigádok szervezését. Különösen az ifjúság szokja meg a mezőgazdasági munkát, edzze magát testileg erre és növelje öntudatát az a gondolat, hogy ha kell, segíteni abban a munkában, amely minden dolgozónak elégséges, jóízű kenyeret biztosít. Ezáltal megismeri a kollektív munka és a kollektív élet szépségét, megérti és megszereti azt, ami az új szocialista ember legjellegzetesebb tulajdonsága. Tart Mária FIATALOK Sötét szemüvegen kell nézni az ömlő vasat, úgy ragyog, amilyenen a tudós nézi, ha fogyatkozik, a napot, A forró vas kihűl t belőle lesznek a szögek, csavarok. A csavart, szöget szeretem. Nem a heverőt, fényeset, hanem, amelyik a helyén van s összetartja a fémeket, a deszkákat, a házakat s a folyókon átívelő hidakat. Ily csavarok vagyunk mi is, összefogjuk a nemzetet, a munkát, mert ez lesz a híd, amely a jövőbe vezet. S mint én az erős szögeket, bennünket úgy szeressetek. Kuczka Péter. ARATASI BRIGÁDOK Ifjúsági szövetségünk vezetősége hatezer fiú és leány brigádbatoborzását vállalta magára. Ilyen hadsereg indul az állami birtokokra, hogy a fiatalos erő és optimizmus fegyverével legyőzze a munkáshiányt és segítsen biztosítani a nép jövő évi kenyerét. Falusi gyerek vagyok, de jó tíz éve, hogy a nagyvárosba szakadtam. Bizony, nem csoda, ha a falu dolgozójának életére és így az aratómunkára is alig emlékszem. Azaz mégis: látogatóban voltam a grófi intéző fiánál, aki osztálytársam volt. Éppen hozták az aratókoszorút és felköszöntötték az intéző urat. A kegyelmes gróf úr két hordó sört csapoltatott a béreseknek, akik hamis boldogságukban vigadoztak. Az uradalom „tisztikara" gavallérosan megtáncoltatta a béreslányokat. Ez volt az áldomás: hosszú hetekig tartó verejtékes munkájukért egy „szép" délután a jó munkásoknak, hogy némikép elfelejtsék, kinek a csürjébe ömlik majd a tenger gabona. Könnyen lehet, hogy most pont a szökevény Károlyi birtokára kerülök, ahonnan az aratástól egyetlen, de annál élesebb emlékem eredi • Tanulok. Sokat tanulok. Izgalommal teli érdeklődéssel hallgatom a rádió sorozatos előadásait az elkövetkező napok nagy kérdéseiről. Csak sorbrigádos leszek, de érzem, milyen fontos elsajátítanom minden tudnivalót, legyen az a tűzbiztonság szabályzata, vagy az, hogy a búzát viaszérésekor jó learatni, mert sikkor a legkisebb a szemveszteség és legnagyobb a sikértartalom. • „Kötelező brigádra mennem? Mi lesz, ha nem megyek?" Ezt, így kérdezte tőlem egy diáktársam, a leglehetetlenebb kifogások felhozásával. Még hozzátette, hogy azt hallotta, brigád nélkül ősszel nem Íratják be. Megnyugtattam, hogy beíratják, nem kötelező a brigád, nem is történik semmi, ha nem megy — csak éppen megbélyegzi magát önmaga és társai előtt, és egy egész év múlik el, amíg újra alkalma nyílik tettekkel bebizonyítani, hogy alkoto tagja tud lenni a dolgozók társadalmának. Gondolkodott Három napig gondolkodott, de most együtt megyúak aratni. Sz. Gy.